Amint láttuk, az első ,,Évszázad Bokszcsatáját” tulajdonképpen Jack Londonnak, a híres írónak köszönhettük.
A második viszont Tex Rickard-remekmű volt.
Az elsőnél a fajgyűlölet tette annyira elvakulttá a nagyközönséget, hogy egy hat éve visszavonult ökölvívót esélyesnek tartson az ereje teljében, formája csúcsán levő Jack Johnson ellen.
Rickard ezzel szemben zseniális reklámhadjáratával hozott össze nyolcvanezer embert és millió dolláros bevételt egy félnehézsúlyú versenyzőnek azzal a Jack Dempsey-vel való találkozójára, akinek akkortájt még nehézsúlyban sem volt komoly ellenfele.
A rafinált rendező képes volt kihasználni azt a Dempsey-ről elterjedt hírt, hogy családi okokra hivatkozva kihúzta magát a sorozás alól. Jelentéktelen ügy volt, hiszen Amerika minimális erővel vett részt az I. világháborúban, de a nagyközönség mégis gyávaságnak minősítette, és a dolog sokat rontott a bajnok népszerűségén. Furcsa tény, hogy a később eszményített ökölvívó tulajdonképpen csak a világbajnokság elvesztése után lett igazán népszerű.
Persze, Rickard ezt nem rosszindulatból tette. Szerette Dempsey-t, pályafutásuk összefonódott, szüksége is volt a közönségvonzó versenyzőre. A sorozás üggyel csak a két ellenfél közötti kontrasztot akarta még jobban kiélezni.
A kiszemelt ellenfél ugyanis a francia Georges Carpentier volt, az I. világháború hőse, aki felderítő repülőgépen mélyrepülésben két srapnelrepesztől is megsebesült a német vonalak fölött, amiért ki is tüntették.
A jóképű, mindig elegáns, jólfésült francia az örökké borostás, szöghajú Dempsey-vel szemben.
Európai versenyző amerikai ellen.
A félnehézsúlyú világbajnok a nehézsúlyú bajnok ellen.
Ezekre az ellentétekre alapozta Rickard reklámhadjáratát, és a jó tollú újságírók segítségével – akiknek szintén jól jöttek a szenzációk – a Jersey City-beli Boyle’s Thirty Acres ötvenezer üléses stadionját nem győzték kibővíteni, akkora volt az érdeklődés.
Ugyanakkor maga Rickard tudta a legjobban, hogy a ,,Jóképű Georges”, a ring D’Artagnanja nem ellenfél Dempsey számára. Előre félt attól, mit fognak szólni a szaksajtó képviselői, amikor meglátják törékenynek tűnő alakját. Hogy ezt megakadályozza, a francia végig zárt ajtók mögött tréningezett – ami személyét misztikusabbá tette és tovább növelte vonzerejét. (,,Titkos ütést gyakorol!” – terjedt el a hír a sajtóban…)
A két ellenfél
Dempsey-nek kemény fiatalsága volt. Tizenegyen voltak testvérek, két bátyja már profi bokszoló volt, amikor Jack tizenöt éves korában csinált magának egy homokzsákot, és azt ütötte napról napra. Fenyőgyantát rágott, hogy az állkapcsát erősítse, sós tengervízben áztatta az arcát, hogy bőrét ellenállóvá tegye a sérülésekkel szemben. Végigcsavarogta a nyugati országrészt, bányásztól portásig a megélhetés számtalan formáját kipróbálta.
És verekedett, ahol csak tudott. Kesztyűvel vagy anélkül. Ez idő tájt fél életét a kocsmákban töltötte (amelyek egyúttal étteremként és szállodaként is szolgáltak abban az időben), itt mindig akadt valaki, aki gyorsan benne volt egy kis ,,testgyakorlásban”. Ott volt minden elérhető meccsen, ha egy ökölvívó a közelben ütötte fel edzőtáborát, azonnal jelentkezett edzőpartnernek. Gyakran kegyetlen volt ez az iskola – de amikor 1918 nyarán Fred Fultonnal mérkőzött, az esélytelennek tartott, ismeretlen hegyi legénynek még egy menetre sem volt szüksége ahhoz, hogy kiüsse robosztus ellenfelét. Ezzel a világbajnok Jess Willard első számú kihívója lett, akit 1919. július 4-én valósággal darabokra szedett. Már az első menetben hétszer leütötte, és amikor a harmadik menet után Willard segédei feladták a mérkőzést, hat bordáját találták eltörve… (Egy szenzációhajhász újságíró elhíresztelte, hogy Dempsey ,,gipszelt bandázsokat” használt a mérkőzésen. Noha ezt olyan szemtanúk cáfolták meg, akik ott voltak a bandázs és a kesztyű felvételénél, pár évtizeddel később – egy sértődés nyomán – maga Jack Kearns, Dempsey menedzsere erősítette meg. A hatvanas évek elején a televízió, a filmkamerák és a világ ökölvívó szaksajtójának legjobb képviselői jelenlétében megkísérelték rekonstruálni a bandázs ,,kikészítését”, Kearns leírásának megfelelően. Bebizonyosodott, hogy az lehetetlen, és az egész gipszelés-história csak romantikus legenda volt.)
Carpentier bányászvidéken született, és ugyancsak kalandos fiatalsága volt. Még gyerekkorában egy vándormutatványos vette maga mellé (később ő lett a menedzsere), aki akrobatikus mutatványokat végzett és hipnotizált. Egyszer valahol megláttak egy ökölvívó-mérkőzést, nagyon megtetszett nekik, azonnal gyakorolni kezdték, és ezt is bevették műsorukba.
A kis Georges rendkívül ügyesnek bizonyult, és tizenhárom éves korában megnyerte első profi mérkőzését! Ahogy nőtt, fejlődött, légsúlytól felfelé az összes súlycsoportban versenyzett, tizenhét éves korában váltósúlyú francia, majd rövidesen Európa-bajnok volt. Később elnyerte a közép-, a félnehéz- és a nehézsúlyú Európa-bajnokságot is.
Híre gyorsan terjedt, jó eredményei, valamint választékos öltözködése és kifogástalan viselkedése révén hamarosan az előkelő társaság kedvence lett, egy tornateremben edzett Maurice Chevalier-vel, barátságban volt a walesi herceggel.
A háború miatt négy évet kihagyott, 1919-ben kezdte újra, megvédte nehézsúlyú EB-címét. Ezután – a nagyobb kereset reményében – Amerika felé kacsintgatott, 1920. október 12-én a 4. menetben kiütötte Battling Levinskyt, ezzel elnyerte a félnehézsúlyú világbajnokságot is.
Forró hangulat
1921. július 2-án pedig a nehézsúlyú világbajnok Jack Dempsey-vel állt szemben, tizenkét menetre tervezett mérkőzésen, 80183 néző előtt, akik 1 789 238 dollárt fizettek, hogy lássák a beharangozott nagy mérkőzést. 778 riporter volt jelen a világ minden tájáról, a közönség soraiban írókon, művészeken és a közélet számos kiválóságán kívül ott volt Theodor Roosewelt három gyermeke, Henry Ford, John. D. Rockefeller és egy sereg Vanderbuilt is. Párizs fölött repülők adták volna tudtul füstjelekkel, ha a francia győz az ,,Évszázad Bokszcsatáján”. Dempsey 300 000, Carpentier 200 000 dollárt kapott.
A szakemberek tudták, hogy nincs esélye Dempsey ellen. Bernard Shaw ugyan rá szavazott, mert intelligencia terén Dempsey felett állt, de ez mégsem tudta ellensúlyozni az amerikai súly- és fizikumbeli előnyét. Carpentier kétségkívül jól képzett és rutinos ökölvívó volt, nagyon kemény jobbegyenessel. De amikor a mérkőzés előtt kihirdették a súlyokat (Dempsey 85 kg, Carpentier 78 kg) és különösen, amikor köpenyét levéve meglátták Dempsey-hez képest kisfiús alkatát – a meglepetés moraja hallatszott.
A rendező Rickard az öltözőbe kérte Dempsey-t, hogy a hatalmas közönségre való tekintettel ne üsse ki mindjárt az ellenfelét, húzza el a mérkőzést, ameddig tudja. Dempsey ezt kereken megtagadta.
Itt már voltak előmérkőzések. Az egyiken bizonyos Gene Tunney győzött Soldier Jones ellen; aligha gondolta akkor valaki, hogy ez a Tunney később a főmérkőzés mindkét résztvevőjét legyőzi, és ő nyeri majd el Dempsey-től a világbajnokságot...!
Dempsey – mint mindig – borostás arccal, idegesen és mogorván lépett a szorítóba. Öreg, magas nyakú pulóver volt rajta. A francia elegáns szürke selyemköntöst viselt, pomádés haját simára fésülte. Meghajolt a közönség felé, és csókokat hintett. A szimpátia határozottan az ő oldalán állt, míg ellenfelét csak szórványosan éljenezték meg. Valóságos hangorkán támadt, amikor a bemondó bemutatta:
- Georges Carpentier, Franciaország katonája! …
Meglepetés az első menetben
Mindenki azt várta, hogy a francia a gyorsaságára fog támaszkodni, és körbemozogva, balegyenesekkel igyekszik Dempsey-t távol tartani. Ehelyett az első gongszónál valósággal kivágódott a sarkából, egyenesen neki ellenfelének, akit egy erős balkezessel telibe is talált. Dempsey feje hátracsuklott az ütéstől, de nem rendült meg tőle. Ellentámadásba ment át, de Carpentier eltáncolt. A francia leeresztett kezekkel hátra és oldalt mozgott, időnként balegyenes, vagy balhorog előkészítés után iszonyatos jobbkezeseket lőtt ki, amelyekbe az egész testsúlyát beledobta. Ezután azonnal rátapadt ellenfelére, és ebben a menetben Dempsey még nem tudott kibontakozni a belharcokban: ellenfele mestere volt a kizárásoknak, fűzéseknek.
Közben Carpentier menedzserét a rendőrség tartotta vissza attól, hogy felmásszon a ring szélére, és onnan kiabálja, hogy ,,Bokszolj…! Ne állj le verekedni vele…!”
De a francia teljesen lázba jött a közönség ünneplésétől, és a második menetre ismét hasonló felfogásban ment ki. Dempsey jobbra-balra hajolgatva, bujkálva ment előre, így bizonytalan célpontot nyújtott. De hatásos ütést még nem tudott elhelyezni ellenfelén, aki hátrálásból be-beugrott jobbkezeseivel, majd azonnal fogásba ment át. A menet közepén egy ilyen jobbkezes nagyon telibe talált. Dempsey úgy állt meg, mintha falnak ütközött volna. Az ütés nyilvánvalóan megrendítette, hátratántorodott. A tömeg ordítva ugrott fel, szenzációt sejtve. Carpentier azonnal még három jobbhorgot helyezett el ellenfele fején, akinek végre sikerült fogásba menni. Az amerikai gyorsan kiheverte roggyantságát, és a menet végére újra támadásba lendült. Mint később kiderült, a remek jobbkezesnél a francia járt rosszabbul: keze megsérült ellenfele kemény koponyájától…
Győz a nehezebb
A harmadik menetben kezdett jelentkezni a két versenyző fizikumbeli különbsége. Carpentier egyre ritkábban ugrott be, és a közelharcokban már nem tudta semlegesíteni ellenfelét. Dempsey borzalmas erejű felütéseket, horgokat helyezett el a gyomrán és a bordáin, és a menet közepén a közönséget most az hozta lázba, hogy egy ilyen horog-felütés zápor után a francia ingott meg. De egy váratlan jobbhoroggal megint sikerült Dempsey-re vetni magát, és fogásban keresni menedéket.
A negyedikre Carpentier teljesen elkészült erejével, menekülés közben többször is szabályszerűen elszaladt ellenfele rohama elől. Egy felvillanása azért mégis volt, ezúttal egy hatalmas balhoroggal lepte meg ellenfelét, amelyet egy jobbegyenes és még egy balhorog követett. De Dempsey-t már nem lehetett feltartóztatni. Tankszerűen ment előre, horgai, felütései testre-fejre záporoztak. Ellenfele először egy bal-jobbhorog összetételtől került padlóra, ahol mozdulatlanul terült el. Már úgy látszott, kiszámolják, amikor ,,kilencnél” váratlanul felpattant, és megpróbált fogásba menni. Dempsey egy hatalmas jobbfelütéssel valósággal megemelte, egyenesen bele a balhorgába. Carpentier a jobb oldalára zuhant, és ezúttal nem sikerült elkerülnie a kiszámolást. Dempsey sportszerűen segített a sarokba vinni.
A közönség itt már átpártolt hozzá, hosszasan ünnepelték.
A két ökölvívó később Párizsban találkozott. Dempsey-t egy európai kirándulása során megkérték, a reklám kedvéért legyen bíró egy mérkőzésen. (Ebben az időben nem voltak pontozók, a vezetőbíró pontozott is egyúttal, ő döntötte el a mérkőzés kimenetelét. – A szerk.)
„Már a meccs előtt tudtam, ki lesz a győztes. Az egyik srácot Billy Balzacnak hívták, a másiknak valami Proxineaux volt a neve, amit képtelen lettem volna kimondani – mesélte később Dempsey. A meccs végén felemeltem a jobbik fiú karját, és kihirdettem: Győz Billy Balzac! ... Máig se tudom, ráhibáztam-e.
Ekkor beugrott a szorítóba Georges Carpentier, és a nevetéstől fuldokolva mondta: Jack, ha a jobbkezesed is olyan lenne, mint a francia kiejtésed, én győztem volna…!”
id. Füzesy Zoltán
Az évszázad bokszcsatái: Jack Johnson vs Jim Jeffries
