Mintha téglával püfölné a fejemet…
Talán sokak számára ismerős lesz a következő sztori, de biztosan vannak, akik még nem hallottak a történetről, amelyet a január 24 – én megrendezett Margarito vs. Mosley meccset követően talán nem árt kicsit leporolni, és ismét felidézni. Természetesen, Antonio Margarito „bandázs – ügye” még nem bizonyított, és közel sem volt olyan szélsőséges, mint amit Panama Lewis és tanítványa több, mint negyed évszázaddal ezelőtt előidézett, de remekül megmutatja, miért szükséges az ilyen sportszerűtlenségeket „tűzzel-vassal”, csírájában elfojtani…
„Ír” Billy Collins egy kicsiny városban, Antiochban nőtt fel, Nashville-től kissé keletre. Billy édesapja maga is profi ökölvívó volt, aki azt követően vonult vissza, miután kikapott az egykori váltósúlyú világbajnok Curtis Cokestól. A kis Billy pedig leakasztotta az apja által a szegen hagyott bokszkesztyűket, és mindössze 20 évesen, remek amatőr karrierrel a háta mögött, csatlakozott a profi ökölvívók táborához. Aztán 1983. június 16-án, 13-ból 13 győztes meccsel, benne 11 KO-val, el is érkezett profi pályafutásának első komoly lehetősége. A Roberto Duran – Davey Moore WBA nagyváltósúlyú világbajnoki mérkőzés undercardjában kapott helyet, és összecsapását az ABC’s Wide World of Sports televíziócsatorna is közvetítette. Ellenfelének a jó mérlegű, de nem túl veszélyes Luis Restot (20 gy. – 8 v.) választották ki, akit az akkor még pozitív értelemben vett jónevű edző, Carl „Panama” Lewis készített fel az ütközetre.
Lewis az egykori legendás tréner, Chickie Ferrara tanítványa volt, ő állt például Roberto Duran ringsarkában, mikor 1980-ban legyőzte Sugar Ray Leonardot. A ’80-as évek elején Panama nevét már olyan edzőkével emlegették egy lapon, mint Emanuel Steward és Lou Duva. Lewis foga fehérjét első alkalommal 1982-ben mutatta ki, amikor tanítványa, Aaron Pryor a WBA kisváltósúlyú világbajnoki címét védte Alexis Arguello ellenében. Arguello elég nagy verésben részesítette a világbajnokot, aki a tizenharmadik menet végére már masszív ponthátrányra tett szert, és meglehetősen fáradtnak tűnt ahhoz, hogy fordítani tudjon. A tizennegyedik kört megelőző szünetben a ringsegéd egy sima, műanyag palackból akart vizet adni Pryornak, amikor Panama vezetőedző rászólt: „Ne azt add, hanem, amit én kevertem!”. Az esetet pont rögzítették az HBO kamerái is:
És láss csodát! Néhány korty után Pryor olyan feltámadást produkált, mint Jean Claude Van Damme szokott, miután annyit kap, amennyi Sztálin fél szovjet hadseregének elég lett volna, és már a kitörő Vezúv energiáival feltöltve kezdte meg a tizennegyedik menetet, úgy tarolva le ellenfelét, mint a lávafolyamok Pompei városát. Soha nem fog kiderülni, mi volt abban az üvegben, Lewis szerint csupán egy különleges ásványvíz, vitaminok, méz keveréke. A szavait természetesen a közvélemény erősen kétségbe vonta, és a kétkedő hangokat erősítette az a tény is, hogy Pryor, érdekes módon nem jelent meg a meccset követő drogteszten. Bizonyíték tehát nem volt Panama ellen, de azt már ekkor lehetett sejteni, hogy a győzelemhez vezető úton eszközeit nem mindig kimondottan sportszerűen válogatja meg.
Luis Reston valószínűleg egy ilyen gyanús palack tartalma nem segített volna Billy Collins Jr.-ral szemben, hiszen, nagyobb tapasztalata ellenére, csaknem teljesen esélytelenként kezdte meg az első menetet azon a bizonyos estén. Aztán az összecsapás kezdett egyre érthetetlenebb mederben csordogálni. Resto, akinek nem éppen letaglózó ütőerejét a 20 nyert meccsen elért 8 KO is remekül tanúsítja, az egész összecsapás alatt látványos, hatalmas ütésekkel szórta meg Collinst, akinek ábrázata a menetek előrehaladtával egyre inkább egy torz, összezúzott képet kezdett ölteni. Az ír sportoló folyamatosan arra panaszkodott a ringsarkában, hogy olyan érzése van, mintha Resto egy téglával püfölné a fejét. Collins, edző – édesapjának a meccs feladására vonatkozó kérdésére azonban határozott nemmel válaszolt, és végigszenvedte a 10 menetes mérkőzést. Az utolsó gong után Resto és Lewis ünnepelték közös győzelmüket, majd a puerto-ricoi ökölvívó odament felismerhetetlenségig széttrancsírozott arcú ellenfeléhez, és összeölelkezett vele. Ezt követően Collins Sr. elismerését kifejezve megrázta Resto kesztyűjét, és abban a pillanatban ledöbbent… a puha kesztyű helyett csak kemény csontokat, ujjperceket érzett. A mérkőzést követően Collins Sr. azonnal a New Yorki Atlétikai Bizottsághoz fordult, követelve, hogy vizsgálják meg Resto bokszkesztyűit. A Bizottság azonnali lépéseket tett, lefoglalta a puerto-ricoi kesztyűit és megállapította, hogy annak bélését a tenyér részen vágott réseken át nagyrészt eltávolították. Luis Resto tehát gyakorlatilag a puszta öklével püfölte 10 meneten keresztül Billy Collins Jr. testét és fejét. Lewist és Restot vád alá helyezték, majd elítélték összeesküvésért, súlyos testi sértésért és halálos fegyverrel való visszaélésért, illetve természetszerűleg örökre eltiltották az ökölvívástól. Lewist hat, Restot pedig három év börtönre ítélték, amelyből 2,5 évet töltöttek le.
Az egykor szépreményű Billy Collins Jr. jövőjét és ökölvívó pályafutását azonban teljesen tönkretette Lewis és Resto ügyeskedése. Az összecsapást követően arca horrorisztikusan festett, mikor édesapjával hazatértek, saját testvére állítólag nem hitte el, hogy Billy-t látja apja mellett. A Resto puszta öklei által okozott sérülések maradandónak bizonyultak, Billy ettől kezdve komoly látászavarokkal küzdött. 1984. március 6-án az erősen ittas, lelkileg teljesen padlón levő Collins autójával belehajtott egy csatornába, és azonnal szörnyethalt. Mindössze 22 esztendős volt. Hogy véletlen volt-e, vagy Collins tudatosan végzett magával, még ma is találgatások tárgyát képezi.
Resto a történtek után 25 évvel, a kriminális mérkőzésről szóló „Cornered” dokumentumfilm bemutatója során ismerte el először, hogy tudott Panama mesterkedéséről, aki nemcsak a kesztyű bélését távolította el, hanem gipsszel is feltuningolta Resto bandázsát, hogy így még keményebbeket üthessen. Resto azt is bevallotta, hogy már a Billy Collins elleni összecsapást megelőző meccsein is éltek ezzel a lehetőséggel, és ő soha nem viszakozott, mikor Panama előjött ezzel a szabálytalan és rendkívül veszélyes eszközzel. Az egykori ökölvívó utólag bocsánatot kért Collins Jr. özvegyétől, és, a Cornered produkció filmkockáin, plátói módon magától Billy-től is, az ír fiú sírjánál térdelve. (Lelkiismeret könnyítés némi teátrális fűszerezéssel…)
Eltiltása ellenére Carlos „Panama” Lewis továbbra is felbukkant edzőként egy-egy ökölvívó mellett. Ő irányította Tony Tucker és Frans Botha edzéseit, majd 2002-ben segédedzőként Mike Tyson felkészülésében is közreműködött, mikor „Vas” a Lennox Lewis elleni összecsapásra trenírozott. Az utóbbi években pedig egy ideig Sultan és Timor Ibragimov munkáját is segítette.
Arról a bizonyos júniusi éjszakáról Panama soha nem volt hajlandó beszélni, soha nem ismerte el tettét. Egyetlen cikket találtam csupán, amiben felidézik Lewis reakcióját ezzel a meccsel kapcsolatban. Randy Gordon még 1999-ben beszélgetett Panamával, amikor a hírhedt ex-tréner éppen Francis Bothát edzette.
„Nagyon megindító beszélgetés volt. Ott ült velem szemben (mármint Lewis), hullatta a könnyeit és nem csak színjátékból. Folyamatosan mondogatta, mennyire sajnálja, hogy ez történt. Azt mondta: ’Soha nem engedném, hogy még egyszer ilyesmi megtörténjen.’. De megtörtént. És ha csak tudomása volt a dologról, akkor sem állította le az összecsapást, tehát bűnös, és soha többé nem szabad az ökölvívás közelébe engedni.”. – mesélte el Gordon a találkozást.
Billy Collinson, hideg sírja mélyén, már sem a krokodilkönnyek, sem a teátrális bocsánatkérések nem segítenek. És nem segítenek a profi ökölvívó sport becsületén sem, amelyen a Lewis – Resto duó ármánykodása igen nagy és maradandó sebet ejtett.
Végezetül, mivel bevezetőnkben a Margarito esetet is megidéztük, nézzük, a jelenleg 71 éves edző-édesapa, Billy Collins Sr. mit nyilatkozott erről.
„Már a Cotto meccsnél éreztem, hogy nincs rendben valami, tudtam, hogy Margarito kitalált valamit. Cotto jobban szét volt verve, mint annak idején a fiam. Szinte darabokra volt szaggatva. Bokszkesztyűvel ilyen sérüléseket nem lehet okozni. Shane Mosleynak pedig több szerencséje volt, mint az én fiamnak. Legalább elcsípték Margaritot még a ringbe lépés előtt, mielőtt egy ütést is bevitt volna. Azt mondják, az idő begyógyítja a sebeket. Ez egy régi és nagy hazugság…”.
2009. január 30. - Baranyai Gergely (Greg)
Hozzászólok:
Jé, akkor is nagyjából ugyanez volt a véleményem.
Yash meg lényegében elsütötte az íres "poénomat". : )
Greg
Egy érdekes témát sikerült elég jól megfognod, látszik is az érdeklődés...
Na, ha szóba került a kesztyű, mint a kéz megvédését és az ütések sérülést okozó hatását csökkentő eszköz, akkor röviden beszéljünk a bandázsról is!
Sztem, ha direkt ilyen csalásra készülnek, akkor simán lehet úgy preparálni a kesztyűt, hogy a "jól" bandázsolt kéz nemhogy nem fog sérülni, de igen brutális ütéseket lehet bevinni vele.
A probléma persze továbbra is az, hogy ennek nyomai vannak a kesztyűn, amit kellően alapos átvizsgálással utólag simán észre lehet venni.
Ja és mégegyszer a bandázs. "Normális" körülmények között (na most hirtelen nem tudom, hogy mi lenne az extrém :) ) egyszerűen nélkülözhetetlen és hatásos is, erre a legegyszerűbb módszer, otthoni kipróbálásra, ha egy nadrágszíjat a kéz felső ujjperceire tekerünk. Az így ökölbe szorított kézzel kb. olyan durva ütéseket lehet bevinni, mint a boxerrel, ráadásul nem törnek sem az ujjpercek, sem a kézközépcsontok. Puszta kézzel, anélkül könnyen megeshet...(pedig egy ilyen alkalmi tekerés meg sem közelíti az igazi bandázs hatékonyágát)
Emlékeztetőül: Mikor Butler bandázsolt kézzel egy ütéssel leterítette és eltörte Grant állkapcsát- meccs után.
Ez a kesztyű, bandázs, sportszerűség, stb. témakör a boksz őstörténetéig nyúlik vissza.
Nekem most még az a történet is eszembe jutott, hogy egyszer Adler Zsiga észrevette, hogy Papp akkori profi ellenfele, Randy Sandy szétnyomkodta a kesztyű bélését és úgy akart bokszolni, de a reklamálásra hoztak neki új kesztyűt, és ezt a ringben vette fel, ahol már nem volt módja elvékonyítani az érvényes ütőfelületet. Erre mondta akkor Adler, hogy R. Sandyt nem lehetett sportembernek nevezni...
Korábban Leone részben már írt erről- a Billy Collins Jr vs Luis Resto -ról
http://www.profiboks ...
Lehet Mikenak is tett valamit a Lewis elleni meccs előtt az italába(csak nem gyorsítót,hanem lassítót),olyan topma volt:)
Érdekes cikk volt, és szerintem egyértelműsíti, miért fontos a bokszolók védelme. Szerencsétlen srác nagyon csúnyán nézett ki a meccse után. :S
Huu,ez de jó kis cikk,érdekes,de egyben nagyon szomorú,hogy ilyen megtörténhetett.Amug y azt írja,hogy Cotto feje jobban szét volt verve,mint a fiáé,de Cotto fején inkább felrepedt a bőr sok helyen,de az annyira nem maradandó,mint Collins Jr. esete,azért elképesztett egy kicsit a történet.
no, hát ez igazi nehézsúlyú rohadékság.
egyébként a cikkben le van írva, hogy voltak rések vágva, illetve amit eltávolított bélést, azt ellensúlyozta azzal, hogy gipszszel feltuningolta a bandázst.
Ahogy Vietta keménykesztyûs edzôpartneres írásából is valamelyest kiderül rengetegen csinálják már hobbistaként is. Amennyire tudom, az összes nívósabb és talán kevésbé nívós szakosztálynál van már edzési lehetôség hobbibunyósok számára. Én erre azt mondanám, ilyen formában lényegében sosem késô. : )
(De én egyébként nem mûveltem, vagyis fogalmazzunk inkább úgy, hogy "nem egészen" ezt mûveltem.)
off
nem ide tartozik, de ahogy olvasom a kommenteket, látom van aki műveli is (Tyll, Nikike) a sportot, nem csak nézi (mint én). Régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene ismerkedni a sportág alapjaival, viszont egyrészről már nem "tizenx" éves vagyok, másrészről meg nem agyonüttetni akarom magam, csak hobby jelleggel meg akarom ismerni a dolgot. Szerintetek - főleg a megszólítottakat kérdezném - van ennek így értelme/lehetőség rá vmilyen formában?
Én csak most olvasom, és hát egyszerűen döbbenet... Sajna angolul nem tudok, de megnéztem a belinkelt videókat is. Szerencsétlen csóka, meg az apja - az ő arca abban a pillanatban mindent elmond. Az ilyen csalókat edzőstül-bunyóstul mindenestül kivinném a sivatagba, aztán...
Skacok!
Ez azért két oldalú,...mint tudjátok a boxkesztyűt eredetileg azért találták-fejlesztett ék ki, hogy a (korábban csupaszüklű korszak idején nagyszámban előforduló) kézsérüléseket megelőzzék.Tehát aki ilymódon csal az szintén ki van téve a sérülésveszélynek:eg y esetleges rosszul kivitelezett,könyökö t,homlokot,fejtetőt ért ütés következtében könnyen kézcsonttörést szenvedhet akár a mérkőzés legelején is és akkor visszájára sül el a dolog...szóval nem egyszerű de ettől függetlenül szemét dolog..
Ja, akkor nem feltétlenül ugyanolyan, mint amire gondolok, csak hasonló lehet. Nekem egy Pécsett (kis reklám: ama bizonyos Pécsi Kesztyû által) gyártott puffogóhoz volt szerencsém próbázásra. Baromira tetszett. Annak is pici szellôzô lyukak voltak a tenyérrészén (ahol valóban nincsen tömés), lószôrrel tömött volt (itt-ott ezek át is bökik a bôrt) és a csukló résznél két "hurkából", "duplamandzsettából " áll (az ezek közti csík pedig sínként szolgálhat a fûzô könnyebb átkötése végett gondolom), ahogy a kinti, jelenlegi nagy márkák, 12-14 unciás sparring-kesztyû ;in is szintén.
Erôs off volt, bocs.
Klasszikus 10 unciás sötétbarna fűzős bőrkesztyű, de, hogy hol gyártották azt meg nem mondom. Belül ez a felirat van: 110, TEMZO, 10 UNZ.
A belső vászon amiben a lószőr van, olyan sűrű szövésű, hogy képletesen akár vizet is lehetne tartani benne, abból szőrt kihúzni...
"A régi lószőrrel tömött kesztyűm". Szerintem ez pont olyan, mint amire én gondoltam. Ez magyar kesztyû, igaz?
A régi lószőrrel tömött kesztyűm természetesen nem azonos az ügyben szereplő kesztyűvel, de azért a felépítése és a varrása hasonló, egy korból származik. Ez úgy néz ki, hogy a tenyér oldali alsó részen apró kis lélegző lyukak vannak a bőrön, 4 db, és ennyi. Ezen a felületen más belső bélés nincs, ha felveszem, a lyukakon keresztül látom a tenyerem. Viszont a kéz felső részét fedő felület - amiben a lószőr van - már egy vászon borításba van bevarrva, ami a bokszkesztyű belsejében helyezkedik el, abból szőrt kivenni csak úgy lehet, hogy a vásznat felmetszik egy kis résen. Annak meg nyoma kell legyen.
A video felvételen amikor az edző megfogja Resto kesztyűjét és az összenyomódik, gyakorlati értelemben véve nem jelent semmit, hiszen bármelyik kesztyűt össze lehet úgy szorítani, hellyel-közzel.
Természetesen ez nem jelenti azt, hogy akár apró lyukakon keresztül ne húzigáltak volna ki szőrt a kesztyűből legalább annyit, hogy az már érezhető előny legyen egy ütéskor.
A mai szivacsos kesztyűk is eltérő keménységűek márkafüggetlenül. Egy edzőtársnak a 10 unciásnak feltüntetett kesztyűje kissebb mint egy 8-as, és brutális kemény, mindenki utálja ha vele kerül párba. Teljesen más ettől a kesztyűtől ütést beszedni, mint egy "normális" kesztyűtől, holott hobbista kezén van. Kemény mint a kő, és ez egy jelentős előny még egy edzésen is.
De ezt így még mindig nem értem. A bélést (legyen az bármilyen), szerintem nem lehet csak úgy kiszedni semmilyen résen sem. Igazából pont emiatt nem értem, hogy nem láttam még olyan kesztyût, aminek a béléséhez bármilyen módon hozzá lehetne férni. Az rendesen be van varrva oda, és bontani kell, hogy hozzáférjen. Jó, vágom, hogy ez nem jó másfél éve történt, de szerintem egy Everlast (vagy egyébként bármilyen más kesztyû) nem lehetett annyira merôben más felépítésû, bélelésû, mint most. Ezt úgy értem, hogy persze, lehet, hogy más anyag volt a bélés (lószôr, mint a pécsikenél is), de szerintem "csontra", hozzáférhetetlenül be volt varrva mindig is.
És ha minden bélés nélkül csak a bandázs van alatta, az tuti látszana kívûlrôl, olyan, mintha valami bôrzsák lenne a kezére húzva, semmi, egyébként szokványos gömbölyû forma nem igen lett volna. Vietta szivacs verziói az elgondolkodtatóak számomra. Greg, az általad belinkelt videó megáll egy kockánál, amikor az öreg Collins fogja a kesztyût, látszik, hogy írtó "plötty" az egész, de normál állapotban ez nem feltûnô.
Megnézem ezt a videódat is. : )
Nikike, igazából arra gondoltam, hogy a lószőr bélést szerintem egyszerűbb kiszedni, mint a szivacsot, és jobban lehet variálni a mennyiségével is, így tudta Panama megoldani a dolgot. De ez csak az én véleményem. Egyébként nem hiszem, hogy akármivel pótolták volna a kiszedett anyagot. Egy helyen azt írták, hogy a tenyér résznél levő réseken át szedte ki a bélést Panama, tehát nem vágott plusz lyukat a kesztyűn.
Ezen a felvételen Resto mutogat valamit ezzel kapcsolatban: http://www.youtube.c ...
Azért lenne érdekes látni a Cornered-et, mert talán abból erre is választ kapnánk.
Mindenesetre, ahogy írtam is, bármivel is pótolta az eredeti tömést, ritka nagy fifikás egy hulladékgyûjtô lehet, akinek tényleg minden ilyenre tökéletesen ki van az esze...
Ha Margarito esetében bebizonyosodik (mondjuk ezt erősen kétlem,ha igaz is lenne,tuti eltusolnák), hogy ilyen mocsok ezközökkel játszott,remélem örökre eltiltják a boksztól.Az edzőjét pedig soha nem engedik bokszoló 50 méteres közelébe.
Az itthoni, régi, pécsen gyártott kesztyûket is lószôrrel tömték. Teljesen jók voltak. Attól nem lesz keményebb, ha erre gondoltál, greg.
Lószőr volt a kesztyű bélésében, nem szivacs.
Kb. 5,5 percnél mutatják.
http://www.youtube.c ...
Köszönjük Greg,jó kis írás lett.
Sajnos ilyenek mindig voltak és lesznek is amíg áll ez a világ. :-(
Resto kesztyűjén a felvételeken szabadszemmel nem lehet látni, hogy hiányozna valami az ütőfelületéből. Ha ki van szedve az ottani bélés, logikus, hogy az a rész "beesik".
Viszont a bélésanyag variálásával is lehet extra előnyhöz jutni, pölö olyan puha szivaccsal, ami nagy része levegő, így a kézcsontok szabadon érhetik a beütött testfelületet, vagy ellenkezőleg, kemény szivaccsal, ami olyan mint a tapló.
Mindkét verzió brutáis.
Nem szép történet, de nagyon érdekes írás. Sokszor beszéltek már errőla történetről, nagyon jó, hogy egybeszedve is el lett mesélve. Köszönjük Greg.
Egyébként az a múltkor is írtam, de még mindig nem értem, hogy ez az állat, hogy tudott úgy kiszedni bélést a kesztyûbôl, hogy az semmilyen úton-módon nem vehetô észre? Sem a kivágás (jó, azt biztos valahogy fûzômentes állapotban, szétnyitva belülrôl tette, de így is elég melós), sem a formáján nem lehetett látni, hogy üres... Iszonyat egy ravaszdi szemét lehet ez a Lewis...
1. hát ez elég undorító, csóri Collins feje pedig?! :-(
2. Buffer volt ilyen fiatal is?
Resto egyébként még a '90-es években is tagadta a dolgot. Olvastam vele egy interjút, és valami ilyesmire hivatkozott, hogy egyrészt nem szakadt fel sehol Collins feje, másrészt meg a meccs után látta újságot olvasni, tehát nem lehettek látási problémái. Aztán mégis beismerte...
Ez a Cornered produkció egyébként érdekes lehet, nem tudja vki véletlenül megszerezni?
Igazi írekre jellemzô hozzáállás: tudja, hogy nem stimmel valami, illegális, gusztustalan eszközökkel szétverik a fejét, de nem adja fel.
Egyébként szerintem abszolút egyértelmû a videón látott reakcióból is, hogy magasfokú sunyisággal nyert a kismajom, amikor menekülne az idôsebb Collins kézfogásából kifelé és vinnyog a nagymajomnak, hogy "jöjjön már menteni, mert ôt itt molesztálják és para van, hogy lebukik". (Ezt csak gesztusokból, perpillanat hang nélkül néztem a videót...)
Hát igen. Sajnos, ahol ekkora pénzek vannak, ott előkerül mindig valami okosítás. Buffer komolyan néz ki a videón. :)
jó cikk,remélem az is kiderül majd,h mi igaz a Margarito elleni vádakból.
Pryor-Arguello I-en emlékezetem szerint Pryor állt jobban végig...
Mondjuk rég láttam a meccset.
Ez legyen a legnagyobb hibád greg! :-)
Tudtam erről az esetről, de most azért újból felfordul
a gyomrom tőle. Az ilyen embereket rács mögé tenném, mondjuk
egy jó 15 évre. Ott ügyeskedhetne, amikor leejti a szappant.
G***láda!






