Bennie Briscoe - a Philadelphiai harcos

Ha valaha szobrot csinálnak, ami a képzelt Rocky Balboa helyett jelképezi a végső philadelphiai bokszolót, a modelljének Bennie Briscoe-nak kellene lennie.

Briscoe 1943-ban a Georgie állambeli Augusta városában született, ám „Bad Bennie” (rossz vagy gonosz Bennie) Philadelphiában élt és nőtt fel. Szegény családból származott, kiváló atlétikai készséggel rendelkezett a fociban, majd 16 évesen a középiskola miatt a nagybácsikájáékhoz költözött Philadelphiába, majd végül a bokszolás és Joe Frazier mellett kötött ki. A 173-175 cm magas középsúlyú, hosszú bokszolói karrierje alatta 160 fontosok osztályát terrorizálta. Mindent elért, amit akart, kivéve a világbajnoki cím megnyerését. És ezt még akkor tette, mielőtt a bokszolás leértékelte magát a súlycsoportok megnövelésével és az irányító hatóságok (értsd: világszervezetek) kibővülésével. Az ő idejében még nem létezett a nagyközépsúlyú kategória és világbajnokból is mindössze csak kettőt jegyeztek, a WBA és WBC-t. Ennek eredményeként az ő idejében és korábban pláne, sok kivételes képességgel rendelkező, arra méltó ökölvívó soha nem tarthatta a világbajnoki címet, szemben számos későbbi olyannal, akik még a vizes vödrét sem vihették volna soha, ha ugyanabban a korban versenyeznek.

Briscoe is egy olyan tehetséges bunyós volt, aki a rossz időben való születése miatt gyűjtött vereségeket a fontos fizetési napokon, bár volt esélye. Briscoe 1962 és 1982 között 21 évig volt aktív bokszoló, és 95 alkalommal mérkőzött. Rekordja 66-24-5 és háromszor harcolt a világbajnoki címért, de az övet nem tudta hazavinni. Briscoe nem volt hajlandó kezet rázni az ellenfeleivel a nyitó gongszó előtt, talán azért, mert látta az ellentmondást, hogy másodpercekkel később megpróbálja szétütni a srácot, vagy, hogy az ellenfél fejével készül játszani. Volt valami Briscoe-ban, legyen az a kitartása, vagy valami félelemnélküliség. Ráadásul megtagadta, hogy a menetek között a szünetben leüljön a székre, látszólag kijelentve, hogy számára nincs szükség a pihenésre. Ez egy jó pszichológiai manőver volt. Lényegében Briscoe ezzel azt üzente az ellenfélnek, hogy pillecukrokkal dobálózik és semmi olyat nem tehet, amivel őt annál jobban lefárasztaná.

Emblémaként a dávid csillagot hordta a nadrágján, a zsidó jelkép tiszteletadásaként azon emberek előtt, akik irányították karrierjét és a pénzügyeit. Kiemelkedő 70-3-as amatőr rekordja beharangozta későbbi ragyogó profi karrierjét. Briscoe védjegyei között szerepelt a borotvált fej (megnehezítve, megmondani róla, hogy hány éves volt), a pusztító testütés, a türelem a lyukak kiválasztásában, a peek-a-boo stílusú védelem, illetve sokat edzett Frazier mellett, úgyhogy a bob and weave féle körelhajlásos védekező stílus. Ugyanakkor keményen ütött, ami a 66 győzelméből 53 kiütést eredményezett. A kopaszságáról egyszer azt mondta, amikor tizennégy éves gyerek vagy, nem pazarolhatsz túl sok pénzt a fodrászatra, és amikor annyi idősen fodrászhoz ment, az apja azt mondta: - Vágass le mindent.

Briscoe mogorva kinézete a tapasztalatlanabb bunyósoknak megremegtette a térdét. Tisztában volt az ütéseinek a keménységével, egyszer így magyarázta ennek az erőnek a lényegét. – Bárki, akit megütöttem, annak mennie kellett, és ha mégsem, akkor is megzavarja a karrierjüket.

Briscoe legendásan kemény volt, és nem csak fizikálisan. Ez vonatkozott a mentális állapotára is. Sok más ökölvívóval ellentétben mindig is hajlandó volt küzdeni a legjobbak ellen. Bennie nem keresett olyan mérkőzéseket, amivel kipárnázhatja a rekordját, mindig arra törekedett, hogy feljebb kerüljön a listákon, és hogy egy bajnok se kerülhesse vagy hagyhassa őt figyelmen kívül. Briscoe karrierjében lévő legjobb minőségi bunyósok listája elég meghökkentő volt. Egy középsúlyú „ki kicsoda”, beleértve a bajnokokat és azokat is, akik átmentek a súlycsoporton, hogy aztán egy felsőbb súlycsoportban kössenek ki.

Bennie Briscoe találkozott Marvin Haglerrel, Carlos Monzonnal, Emile Griffithel, Vito Antuofermoval, Rodrigo „Gyilkos” Valdezzel, Eddie Mustafa Muhammaddel, Billy „Dinamit” Douglasszel, George Bentonnal, Eugene „Ciklon” Harttal, Luis Manuel Rodriguezzel, Vicente Rondonnal, Charley Scottal, Richie Bennettel, Vinnie Curtoval, Willie Warrennel és Tom Bethea-val. Argentínába ment, hogy szembenézzen Monzonnal, azt mondják meg is verte, és egy döntetlennel jött haza. Amikor ismét megmérkőztek, Monzon 15 menetben pontozással megvédte középsúlyú koronáját. - Csak egy alkalommal láttam, amikor Hagler a mérkőzés nagyrészét hátrálva vívta meg, amikor Bennie ellen játszott - emlékezett Nigel Collins. Bennie akkoriban már 35 volt, Marvin 24 és feljövőben volt. De még Hagler sem akart leállni vele szemtől-szembe. Brisco mindent megtett a sportban, kivéve, a cím elnyerését. Csak a kemény srácok mertek vele bokszolni.

- Bennie bunyózni jön, nem játszani – mondta róla a váltó és középsúlyú világbajnok Emile Griffith.

Azok, akik személyesen ismerték Briscoe-t, bátor példaképnek és egy egyenes srácnak tartották. A Hall of Famer promoter Russell Peltz, mondta róla, hogy ő volt a legfontosabb harcosa a saját karrierjében, és a Philadelphiából való Nigel Collins, aki a Ring magazint sok évig szerkesztette, elmondta, hogy Briscoe volt a kedvenc bunyósa. Az, hogy ilyen emberek bizonyítják a képességeit, jelent valamit. – -Nem lennék ott nélküle ahol vagyok – mondta Peltz Briscoeról 2012-ben, körülbelül 40 évnyi promoteri karrierje során. – Sosem csinált rossz meccset. Soha nem beszélt szemetet. Tartós volt a ringben és egy kedves fickó. Annyira jó volt, mondta Collins, hogy odaadta mindenét, amije volt. Ennyire nagylelkű volt.

Ahhoz, hogy egy bunyós kitűnjön, merésznek és tökösnek kell lennie. És Briscoe az is volt. Nem kell, hogy egy showman legyen, aki sokat fecseg az ellenfeleivel kapcsolatban, de nem is zavarták, vagy vesződött ilyen melléktevékenységekkel.
„Bennie mindig tudott harcolni az összes fiatal középsúlyúval – emlékezett Nigel Collins. – Bennie egy húron pendült a Philadelphiai emberekkel. Ő egy tökéletes ember volt a Philadelphiaiaknak. Sosem ment Hollywoodba. Tudtad, hogy ha ringbe lép, akkor az egy igazi küzdelem lesz.”

Stílusos módon Briscoe nem táncolt, és szaladt el az ellenfeleitől a ringben. Ő egy lesivadász volt, aki csinálta a harcot. „Bennie természetesen durva fickó volt” – tette hozzá Collins. – Dobott egy balhorgot fejre, aztán egy jobbfelütése becsúszott az öv vonalra. Sose mondott egy rossz szót sem az ellenfelére, sem előtte, sem utána.

1970-es évek sajátsága volt ez a közhely a profi bokszban, ha középsúlyú vagy, főleg ha amerikai középsúlyú vagy, és arra törekedsz, hogy megszerezd a 160 fontos címet, akkor el kellett menjél Philadelphiába, hogy bizonyítsd a rátermettségedet. Ha az elsőszámú versenyző akartál lenni, akkor meg kellett mutatnod, hogy érdemes vagy rá a legjobbak ellen, akiket Philly kínált.

Az ő legjobb korszakában nem volt kétség, hogy Bennie Briscoe volt a legjobb philadelphiai középsúlyú. Érdekes kérdés, hogy a Briscoe verő Carlos Monzon vajon hogyan boldogult volna vele, ha a mérkőzést az Egyesült Államokba, Philadelphiába, vagy bárhová viszik Buenos Aires-t kivéve.






Briscoe 1974 februárjában találkozott Tony Mundine-el, amely fontos volt Bennie jövője szempontjából. A tét egy világbajnoki címmérkőzés Rodrigo „Gyilkos” Valdez ellen. Az 1951-ben Új-Dél Walesben született Mundine 8 évvel fiatalabb volt, mint Briscoe, és az ausztrál bunyósok egyik legnagyobbja. 96 mérkőzéses karrierje során Mundine közép, félnehéz, cirkáló és nehézsúlyban is országos bajnokságot nyert, és végül 80-15-1-el zárt. A Briscoe elleni küzdelmére Párizsban került sor, és Bennie az ötödik fordulóban kiütötte Mundine-t.

- Karrierem legfontosabb eseménye volt, amikor Briscoe kiütötte Tony Mundine-t Franciaországban – emlékezett vissza Peltz.




Briscoe miatt izgatott volt, mert ez azt jelentette, hogy a következő mérkőzésén Briscoe másodjára találkozhatott Rodrigo Valdezzel. 1973 januárjában Valdez 12 fordulóban kipontozta Bennie-t. Ezúttal biztos volt benne, hogy az eredmény más lesz, de nem lett. Valdez technikai kiütéssel győzött a 7. menetben. Három évvel később, Briscoe egy harmadik lehetőséget kapott Valdezre és a címre, de ismét veszített egy 15 menetes pontozásos döntéssel Olaszországban. Megpróbálta újjáépíteni a hírnevét, és bár Briscoe még öt évig bokszolt, 39 éves koráig, de már nem kapott új esélyt a középsúlyú korona elnyerésére.

Russell Peltz elmondta, hogy Briscoe soha nem tett zsebre 50.000 dollárnál többet egy küzdelméért a 13 év alatt, azonban ha egy kicsit fiatalabb lett volna, amikor az ökölvívás mindenhol bekerült a TV-be, „a békeidős Atlantic City korszak alatt”, neki biztosan milliódolláros fizetési napjai is lettek volna. Bennie Briscoe hozzáadott még néhány bélyeget az útleveléhez, miközben Belgiumban és az új-Skóciai Halifaxban is mérkőzött, de karrierje utolsó fél évtizedének küzdelmeinek nagy része Philadelphiában, Atlantic Cityben, New Yorkban és Bostonban zajlott. Karrierje végső éveiben Briscoe még mindig hajlandó és képes volt felállni olyan feltörekvő bunyósoknak, akik késztetést éreztek, hogy találkozzanak egy nagy névvel. Amikor 1979 őszén meccselt az „Ír” Teddy Mann-el, aki akkor 18-1-el állt, Bennie azt mondta róla: - Nem tudok róla semmit, de nem is kell, én csak teszem a dolgomat, mint bárkivel szemben, akit elém hoznak. Lecsúszott a fiatal Bennie-ről, de ő még mindig aktív volt, és továbbra is mérföldkő a Philadelphiai középsúlyúak számára, akik azt remélték, hogy a karrierjükkel eljutnak valameddig. Pontozással le is győzte. Bennie továbbra is félelmetes kihívás volt a világba kilépő férfiak számára. Ez általában hálátlan feladat volt egy még mindig veszélyes Briscoe ellen, akinek hatalmas tapasztalata volt, még akkor is, ha kopasz csoda már túl volt a csúcson.

1980. január 24-én az akkor 36 éves Briscoe-t a feljövőben lévő Richie Bennett Jr.-al állították össze, akinek a „The Bandit”, vagyis „a bandita” volt a beceneve. Bennett nem John Dillinger-i utánzattal vagy bármilyen más sötét cselekedettel szerezte a becenevét, hanem ahogy mondta, 14 éves korában kezdett, és egy ring bemondó egyszerűen félre mondta a nevét. Úgy, hogy inkább banditának, mint Bennettnek hangzott. Bennett 21 éves és 21-2-2 rekordja volt. A mérkőzés a fő meccs volt egy helyi rendezvényen Felső Darbyban, Philadelphia külvárosában, egy arénában 1500 néző előtt. Ez Richie szülővárosa volt, de nem mintha Briscoe nem játszott volna keményebb helyszíneken, más fickók szülővárosaiban, például Buenos Airesben.

- Ez nagyon fontos számomra – mondta Bennett. – Ez lehet a nagy pénz kezdete. Jó érzés végre itt lenni.

Bennett menedzsere, Marty Feldman úgy gondolta, hogy embere nemzetközileg ismert lesz, ha legyőzi Briscoe-t. Amit Bennett megcsinált. Megnyerte a 10 menetet egyhangú pontozással, távol tartotta magát Briscoe erejétől, és pontokat gyűjtött anélkül, hogy a nagy csapások elkapták volna. A bírák pontszáma meglehetősen nagy volt: három pont, három pont, hét pont.

- Arra gondoltam, hogy a bírók kicsit szorosabbnak láthatták volna – emlékezett Briscoe. – Jó, fiatal gyerek. Feljövőbe van. Megvert tisztességesen. Úgy éreztem, hogy a jabemel meg fogom nyerni.

Körülbelül egy héttel később megtudták, hogy az eredmény valójában egy megosztott döntés volt, ami Bennett számára kedvezett. A számokat helytelenül jelentették be a helyszínen, bár maga döntés nem változott. Az öltözőben Briscoe feje csillogott az izzadtságtól és fáradtnak látszott. Bevallotta, hogy ez nem ez ő éjszakája volt. Bennett az örvendezés mellett tiszteletteljes volt Briscoe, egy helyi csillagként betöltött státusza felé: - Ő egy öreg Bennie, de még mindig jó. Tapasztalt. Van kisugárzása és agya.

Briscoe karrierje végéhez ért. Sokan mondták neki, hogy vonuljon nyugdíjba, Russell Peltz volt az egyik ilyen, aki erre sürgette. Nehéz volt ezt az üzenetet továbbítani, és Briscoenak ez egyáltalán nem is tetszett. (Peltz levelet írt minden állami bizottságnak, valamint a WBA és WBC-nek is, amiben kérte, hogy Briscoe-t nyugdíjazzák. – Nem akartam látni, hogy megsérüljön. Nem akartam, hogy az emberek 10 évvel később ujjal mutogassanak rám:- Te vagy az oka, hogy Bennie olyan, mint ők.) Ennek ellenére a szurkolók azon gondolkodtak, hogy vajon ez a vereség ráveszi-e arra, hogy visszavonuljon. De nem tette. Ehelyett egy visszavágó mérkőzést szerveztek, amelyet szintén tíz fordulóra terveztek a Martin Luther King Arénába, Philadelphiába.

Miután Richie Bennett legyőzte Briscoet, a karrierje néhány hónappal később vett egy meglepetéskanyart, amikor vesztett egy felhozó ember, Skipper Jones ellen, azután, hogy az állkapcsán hajszáltörés keletkezett és kórházba kellett szállítani. Benettet a törés és a vereség kombinációja hátráltatta. Tehát újra fel kellett építeni, és elfogadott egy 5000 dolláros meccspénzt, hogy újra találkozzon Briscoe-val.

A visszavágót 1980. augusztus 24-én rendezték, Bennie Briscoe ekkor már 37 éves volt. Bizonyítva, hogy még mindig népszerű a rajongók körében, 3500 fő látogatott ki a mérkőzésre. Briscoe bizonyította, hogy még rendelkezik a „tudom, hogyan”-nal egy fiatal bunyós számára, és megosztott döntéssel győzött. A 20 menet ökölvívás után nem volt leütés és csak néhány komoly találat, de ezúttal Bennie kétszer, a második és a hatodik körben elindította a vérzést Bennett orrából. Bennett volt az, aki időről időre egyre lassabbnak és lassabbnak tűnt, nem az idősebb ember, és Briscoe kibokszolta őt. – Időnként frusztráltnak és fáradtnak éreztem magam Örülök, hogy sikerült nyernem – mondta.

Ez volt Briscoe karrierjének egyik utolsó győzelme. Azt állította, hogy sokkal jobb formában van, mint azt a kora alapján gondolhatnánk, mivel napi tíz mérföldet futott, és a Boxing Illustrated 1980 decemberi száma csodálkozva közölte, hogy Briscoe továbbra is top fegyver a középsúlyúak csoportjában. – És még lehetek ennél jobb is – jelentette ki.

Briscoe még hat alkalommal mérkőzött Russell Peltz kívánsága ellenére, akire kissé dühös is volt, mert megpróbálta őt rábeszélni a nyugdíjazásra. Bennie ezután megmérkőzött a 42-5-3-as rekordú Vinnie Curtoval, aki néhány évvel később világbajnoki kihívó lett nagyközépsúlyban, és bár Bennie 10 menetben kikapott, de mindhárom pontozónál mindössze csak 2 ponttal. Legutolsó győzelmét 1982. március 23-án aratta Atlantic Cityben, amikor a 24 éves Brooklyni Norbert Sabatert (20-2), technikai kiütéssel győzte le az ötödik menetben. A mérkőzésvezető, Frank Capuccino nem engedte ki Sabatert a sarkából, hogy megkezdje a hatodik menetet a tervezett tízből, egy szemsérülés miatt. Briscoe uralta az összecsapást, nyomás alá helyezte Sabatert, átütötte a köteleken, ő vitte be a jobb ütéseket, és ezáltal elkezdte bezárni a bal szemét. Miután elérte hosszú karrierje utolsó győzelmét, üzent a kritikusainak, akik a visszavonulást javasolták: - Tudom, hogy még nem vagyok túl rajta – kommentálta.

Egyelőre még nem jött el az ideje, de már Bennie is hitte, hogy a nyugdíj a láthatáron van. A Sabater győzelem után még kétszer bokszolt, de már mindkét tíz menetes meccsét elveszítette. A kesztyűjét letette, miután 1982. december 15-én tíz menetben egyhangú döntéssel kikapott Jimmie Sykes ellen. Briscoe utolsó küzdelmének a helyszíne megfelelő volt. A mérkőzés a Blue Horizonban, a legendás Philadelphiai fight klubban zajlott.

És mi lett Richie Bennettel? Nem bunyózott sokáig, 25-6-2-es rekorddal vonult vissza, és csak 32 volt, amikor meghalt. 1991 márciusában a Philadelphia-i Medical egy orvosa elmondta, hogy Bennett a kábítószer-káros reakciója miatt halt meg. Tragikus véget ért a karrierje és az élete, amely ígéretesnek indult.

Bennie Briscoe 1982-ben vonult vissza a boksztól, de 2007-ben John DiSanto philadelphiai boksztörténész újraélesztette a nevét, a Ring One Veterans Boxing Association helyi fejezetével összefüggésben. A csoport minden évben kiadja a Briscoe díjat, Bennie szobrát adják át a legjobb Philadelphiai harcosnak, és annak a kettőnek, akik az év legjobb mérkőzését vívták.
DiSanto azt mondta, hogy a díjak jelképeként Briscoe-t választotta, mert más nagyszerű philadelphiai harcosok bajnokságot nyertek vagy bekerültek a Hírességek csarnokába, miközben úgy érezte, hogy Briscoe örökségét elhanyagolják, és több figyelmet érdemelne. Létrehozta a Philadelphiai boksz történelme webhelyet, és többé-kevésbé tanácsadója a Ring One-nak. Ezenfelül DiSanto aktívan jelölteket javasol a Pennsylvaniai Boxing Hall of Fame számára, és szeretne kapcsolatként szolgálni az alulértékelt bunyósok számára, akik több tiszteletet érdemelnének.
Sokak számára Briscoe minden idők egyik legjobb bunyósa, azok között, aki soha nem nyert világbajnoki címet. DiSanto meggyőződése, hogy fontos Bennie Briscoe nevét életben tartani, és a díjban szereplő „képe” segít abban.

Amikor Briscoe 2010. december 28-án meghalt, feleségét és három gyerekét hátrahagyva, Nigel Collins egy ragyogó tisztelgést írt róla a Ring magazinban.
Még mindig látom őt a fejemben – kezdte Collins a történetet -, ahogy a védjegyévé vált borotvált feje ragyogott a fényben, miközben a ring felé haladt, és éljenezte a tömeg minden lépését az útja során. A várakozás kézzelfogható volt. Mindenki tudta, hogy ha Bennie van a programban, akkor valódi harcot fog látni. És valaki meg fog sérülni. Lehet, hogy Bennie elvesztette a küzdelmet az öregedése során, de őt sosem fújolták ki. Erőfeszítései sosem rövidítették meg a fizető nézőket. Briscoe félelmetes ring személyisége mögött egy nagylelkű szív lakozott mindenkivel szemben, kivéve a ring másik sarkában tartózkodó másik srácot. Vele gonosz volt.

Briscoe-t hosszú betegség, és halála után két héttel temették egy hideg januári napon, utolsó útjára a Philadelphiai bokszvilág színe java elkísérte. Joe Frazier, Bobby Watts, Ciklon Hart, Willie Monroe, Stanley Hayward, Eddie Mustafa Muhammad és mások rótták le tiszteletüket. Ezek közül a középsúlyú férfiak közül sokan megérezték Briscoe ütéseinek a fájdalmát, ám ennek ellenére eljöttek Bennie tiszteletére. A temetésen Briscoe testvére, Archie Glenn azt mondta, hogy Bennie ugyanolyan nagylelkű volt bárkivel szemben: - Ha Briscoe több millió dollárt keresett volna, akkor sem lett volna egy fillérje sem. Mindet elajándékozta volna. Tudta milyen érzés éhezni.
Collins később a temetés után elárulta, hogyan ült Bennie Briscoe búcsú történetét megfogalmazni: - Sírtam, miközben megírtam.