×

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.

profiboksz.hu https://www.profiboksz.hu//images/logo.png A Bors című szórakoztató napilap a mai napon egy Erdei Zsolttal készült interjút közölt, 2010-05-13 11:46:39 https://www.profiboksz.hu/2010/05/13/erdei-zsolt-visszavonul/

Erdei Zsolt visszavonul?

A Bors című szórakoztató napilap a mai napon egy Erdei Zsolttal készült interjút közölt, amelyben az eddigi legeredményesebb professzionális magyar ökölvívó több, a klubhoz való viszonyát, illetve a jövőjét firtató kérdésre is válaszolt. Zsolt elbeszélése szerint idén márciusban bizonyosodott meg róla, hogy az Universum Box Promotion csupán hitegeti és nem fogja meghosszabbítani a június 30-án lejáró szerződését, így az utolsó egyeztetésen már nem is látta értelmét megjelenni. Madár elmondta, hogy jelenleg nem tárgyal más klubbal a folytatásról, mivel ebben az esetben szerződésszegéssel és így valószínűleg jogi eljárással számolhatna. A közönség számára legfontosabb, jövőjét pedzegető kérdésre az eddig két súlycsoportban világbajnoki trónra ülő Erdei azt válaszolta, nem tartja valószínűnek, hogy láthatjuk még a szorítóban...
Oszd meg, tedd a kedvencek közé!
Kommentek »

Hozzászólok:

» regisztráció

én csak azt mondom hogy hiába van az, hogy itt sokan felvetik zsoltinak azt hogy tegnap mit mondott meg ma mit mond, de lássuk be, hogy mindannyian örülünk,hogy egyáltalán van róla hírünk és foglalkoznak még vele(legalábbis a média).én úgy vagyok vele ,hogyha holnap azt mondja hogy visszavonul akkor kicsit elkeseredek,de akkor sincs okunk panaszra mert sok szép meccsel kellemes estéket szerzett nekünk is,de ha másnap azt nyilatkozza hogy inkább még bokszol egy meccset,akkor meg örülök hogy láthatom még legalább egyszer,mert valljuk be ő a legjobb magyar ökölvívó manapság.
hajrá Zsolti!!

» zsoltii   válasz erre
    2010-05-13 23:15:21

Az említett lap a seggtörlésre sem alkalmas nem hogy hírforrásnak.
Hajrá Zsolt !
Csapd szét a Bránert mielőtt a sitten felhúzzák.

» Wapakman   válasz erre
    2010-05-13 19:41:02

@Edgegod: komolyan nem tudom hogy lehetnek hozzáértő "magyar" emberek akik az uni meg bráner mellé állnak.....no comment

    2010-05-13 15:56:46

Holnapra címek:

1. Erdei Zsolt visszavonul.
2. Erdei Zsolt visszavonul, egyszer.
3. Erdei Zsolt visszavonult.
4. Erdei Zsolt visszavonult vagy nem?

» Blackpanther   válasz erre
    2010-05-13 15:27:22

@Shaham: Brahmert már tavaly nyáron sem vállalta be Erdei, ezért bokszolt a német akkor Kuziemskyvel Pesten (Először Garayt nem vállalta, hogy kevés a pénz, aztán a megemelt gázsira meg Brahmert mondták neki, ott meg az volt a gondja, hogy nem tud rendesen felkészülni 4-5 hét alatt)

Erdeivel kapcsolatban en mindig azon csodálkozom, hogy sokan adnak a nyilatkozataira, amikor:

1, soha nincs képben, nem tud semmit, hogy mi lesz
2, nem mond semmi konkrétumot, mindig ködösít
3, nyomja a sablonokat: "ide nekem az oroszlánt", "bárkivel kiállok szivesen","van még bennem pár nagy meccs"
4, rendszeresen sajnáltatja magát és az Universumra tol minden felelősséget

Érdemes összahasonlítani a mostani nyilatkozatát meg a cáfolatot:

a: – Látjuk még a ringben? – Nem tartom valószínűnek
b: - Nincs itt még semmi sem veszve. Összefoglalva: látnak még a ringben” – jelentette ki.


Amikor tavaly a budapesti WBO kongrsszusra be se nézett a 4-5 nap alatt (pedig a meghívta Koko, aki nemcsak szervező, de jóbarátja is Zsoltinak), akkor nagyon egyértelmuen látszott, hogy nem erdekli a boksz egyáltalán. Mint másnak egy munkahely... egy szükséges rossz a pénzkeresethez. Valószinűnek tartom, hogy nem fog már bokszolni, akármit is mond és a visszavonulása sztem abszolut az ő érdektelensége miatt lesz, az Universum gyenge anyagi helyzete csak egy adalék csupán. De ne így legyen...

» Edgegod   válasz erre
    2010-05-13 14:54:47

Itt a cáflat:
http://nol.hu/specialis/rss_va...

» drukker   válasz erre
    2010-05-13 14:33:46

Akkor vasárnap este benne lesz a frizbi-ben az egész interju??

» kilcsko   válasz erre
    2010-05-13 14:26:51

Már cáfolt is! Tudható volt, hogy ez baromság! Szerződésszegés persze...
http://sportgeza.hu/boksz/2010...

» leslie   válasz erre
    2010-05-13 14:21:20

Még egy Brahmer meccs kijár...:)

» Shaham   válasz erre
    2010-05-13 13:58:36

Közben az is megjelent, miszerint Erdei cáfol, pontosabban: nincs arról szó, hogy a visszavonulását jelentené be. De azt nem mondta, hogy a Bors nem írt igazat, s azt sem, hogy biztosan szorítóba lép még...

» Bumbum   válasz erre
    2010-05-13 13:36:53

Szerzödésszegés!!!???
Ne legyen már ekkora MADÁR!

» duc-king   válasz erre
    2010-05-13 13:35:31

A hír igaz lehet, mert reális. Madár súlya elszaladt, a fogyasztáshoz már olyan motiváció (pénz) kellene, amit nem ad meg neki a piac. Szerencséje volt, hogy a szerződési időszaka éppen belefért az UNI televíziós szerződéseinek időszakába, mert könnyen járhatott volna rosszabbul is. Így legalább mindig rendesen megkapta a pénzét, mert az UNI-nak volt miből fizetnie. Hogy cirkálóba feltették, az is nagy szerencse, mert így legalább WBC címért is bokszolhatott. Ezzel koronázhatta meg a pályafutását, ami így lett teljes, igazi világbajnoknak mondhatta és mondhatja magát. Az UNI-nak és Zsoltnak nincs mit egymás szemére vetniük, egálban vannak, ez korrekt üzleti kapcsolat volt. Azt kívánom, hogy senki ne járjon rosszabbul.

» Bumbum   válasz erre
    2010-05-13 13:03:34

Előbb utóbb vége lesz a boksz karrierének. Ezt tudjuk. Igaz azt szeretnénk, ha örökké a csúcson lehetne és bunyózna.
Sajnos a körülmények úgy alakultak, hogy a klubjában leszarták az eredményeit. Eltékozolták a tehetségét.
Ettől függetlenül emelt fővel akár vissza is vonulhat. Szép eredményeket ért el. Amik talán jobbak is lehettek volna, ha van mögötte egy jó klub.
Én örülök, hogy egy ilyen kiváló bunyósunk van, volt!

» Pablo Escobar   válasz erre
    2010-05-13 12:49:04

Sok helyen készpénznek veszik ezt a visszavonulást, én viszont nem vennék rá mérget, ezért is tettem kérdőjellel a hírt. Egyelőre azt mondta, hogy nem valószínű, ami nem egyenlő azzal, hogy biztos nem. Sokan már a Frago meccs előtt is úgy gondolták, hogy nem lép többet szorítóba, és mégis bokszolt. Javaslom, várjunk, amíg valami biztos ki nem derül.

    2010-05-13 12:36:17

miféle szerződésszegés?? mekkora baromság ez már megint! az nem lehet szerződésszegés, ha valaki tárgyal valakivel arról, hogy szerződést kívánnak kötni azután, hogy lejárt szerződése!!! szeretem, hogy hülyének nézik a népet...
nem hiszem el, hogy nem tud 3 mérkőzésre leszerződni a Sau-val... ez nekem hihettelen...

» leslie   válasz erre
    2010-05-13 12:34:00

Véleményem szerint a Fragomeni meccset követően eldöntötte, hogy vissza fog vonulni. Jól tette! Nem lesz a közeljövőben olyan magyar bunyós, aki csak nyomokban is meg tudná közelíteni azt, amit Madár letett az asztalra.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN ZSOLTI!!!

    2010-05-13 12:32:31

Remelem, hogy nem igaz. Ha tenyleg visszavonul, egy bucsumeccs akkor is dukalna, meg ha csak olyan jelkepes is, mint Kokonak volt Lengyelorszagban.

» 4man4ever   válasz erre
    2010-05-13 12:28:58

Jogi út. Mintha az Universum eddig nem bukta volna az összes perét.

    2010-05-13 12:14:16

Szerződésszegés??? Kit érdekel, az Universum szerződésszegést halmozott szerződésszegésre. Akármi is lesz a vége, én egy jó nagy perrel búcsúznék az Universumtól, az tuti. Egyébként meg "nothing to lose" alapon tuti kihívnám Shumenovot egy vegasi meccsre.

    2010-05-13 12:10:38

Azt nem értem, hogy miért ne tárgyalhatna mással? Ha a mostani klub nem hosszabbít szerződést, meccset nem szerveznek neki. Ez nem olyan, mint egy munkahely, hogy a munkaidőből meg el az álláskeresésre.
Milyen jogi eljárás? Ne legyen már ennyire pali, az Uni szeg itt szerződést, mert sehol nincs semmiféle kötelező meccsszám betartva.

    2010-05-13 12:06:49

reméljük nem vonul vissza...jó lenne még legalább egyszer a ringben látni.

» zsoltii   válasz erre
    2010-05-13 12:06:05

A Bors egy szennylap, egyszerűen hiteltelen...Ez kb olyan hír, hogy Bedák kiütötte a visszatérő Lennox Lewis-t.

» BunyósPityu   válasz erre
    2010-05-13 12:04:46

Van még benne 2-3 jó meccs, ostobaság lenne visszavonulni. Vagy annyira jól megy a tészta üzlet? Nem hiszem. A boksz biztos, hogy jobban megy.

    2010-05-13 11:58:25

Bors...
Nem tudom komolyan venni a hírt.

    2010-05-13 11:53:49

H.Péter műsorában kiderül.
Addig ez csak Frizbi-előzetes, esetleg vmi rossz médiahack, Erdei visszavonulását majd akkor hiszem el ha a saját szájából hallom!
(Szűk 4 hónapja lenyilatkozta ÉS NEKI ELHISZEM, hogy nem lenne fair ha X tévének vagy Y újságnak jelentené be a visszavonulását, ezért inkább egy sajtótájékoztató keretében teszi majd meg.)

» Mike_Rame   válasz erre
    2010-05-13 11:52:38

Szép kerek meccsszám után fog visszavonulni mi? Legalább ne hitegette volna a jónépet ezzel.

    2010-05-13 11:49:23
Ugrás az oldal tetejére