Morales ismét legyőzné Pacquiaot

2010-03-21 13:05:37 / greg

A március 27-én, Jose Alfaro ellen visszatérő Erik Morales az a bokszoló, akinek legutoljára, még 2005-ben, sikerült legyőzni napjaink legjobb bokszolóját, Manny Pacquiaot. A mexikói bunyósnak visszavonulása előtt talán ez volt a legutolsó meggyőző teljesítménye, hiszen utána a már említett Pacquiao kétszer kiütötte őt, illetve pontozásos vereséget szenvedett Zahir Raheem, és David Diaz ellen is. Morales úgy gondolja, hogy immár váltósúlyban ismét szívesen megméretné magát a filippínó klasszissal szemben: "A pályafutásom két legnagyobb mérföldkövét Junior Jones és Manny Pacquiao jelentette. Jones legyőzése fontos volt számomra, hiszen előttem már körülbelül 32 mexikóit elintézett. Pacquiao legyőzése pedig a legnagyobb tettem volt a szorítóban. Látom magam előtt, ahogy a meccs után sírdogál. Szeretnék még egy esélyt kapni ellene, és Juan Manuel Marquezzel is összecsapnék a jövőben. Váltósúlyúként gyorsabb vagyok, mint valaha, és a testem is felszabadultabb, a lehető legtöbbet tudom belőle kihozni. De ne szaladjunk ennyire előre, először Jose Alfarora kell koncentrálnom, akivel március 27-én, Monterrey-ben csapok össze, egy PPV meccsen. Alfaro egy óriási fiatal harcos és volt világbajnok. Egy piszok kemény ütő, aki a legjobbját fogja mutatni, nagy szíve van, és mindig, mindent kiad magából." - nyilakozta a három súlycsoportban is világbajnoki címig jutó Morales.

Hozzászólok:

login: jelszó: » regisztráció

Morales nem akar cuccot hagyni a pincében. Csak nehogy felhozza az alapot is.

» Mike_Rame   válasz erre
    2010-03-21 22:33:05

minek, hogy harmadszorra is elkalapalja a torpe.....

» kolompar   válasz erre
    2010-03-21 21:12:05

Pacmant már csak egy bézbólütővel tudná leütni, ketyűvel nem...

» leslie   válasz erre
    2010-03-21 20:20:38

Tényleg nem kéne erőltetni...

» philosopher   válasz erre
    2010-03-21 19:33:32

Nem hiszem, hogy emlékezne a sírdogáló Pac-re, ugyanis konkrétan nem volt magánál az eredményhirdetéskor.

    2010-03-21 18:35:15

"Inkább mondaná, hogy anno 10-15 fonttal kevesebb Pacmant nem tudtam legyőzni, nem akarok még egy vereséget tőle, mert Nekem, Moralesnek nincs ellenszerem egy ilyen bokszoló ellen. "

Vagy inkább ne mondana semmit.
Mondjuk Pac már akkor is váltósúlyú volt a ringben ellene, de tényleg most valszeg már 155 font körül jár Pac...
Moralessel tényleg az a baj, hogy nem tudta magával hozni az ütőerejét.

kispehelysúlyban még 78% volt a ko aránya
pehelyben 45%
nagypehelyben 14%
könnyűsúlyban nem tudott győzni.

Bár, adok 1% esélyt és nekem kötelező bíznom benne egy kicsit! :)

Sztrego, a bokszolók nem mindig árulják el, hogy ténylegesen milyen állapotban vannak, néha átejtik az ellenfelet, és téged is! ;-)

    2010-03-21 17:35:55

Nem igazán értem Moralest. Egyszer már leírtam: évekkel ezelőtt mondta, hogy nem úgy regenerálódik a teste, mint korábban. Ráadásul PacMan ellen iszonyatosan fájtak is neki az ütések. Ez váltósúlyban sem lesz másképp nála, a pehelysúlyban domináns ütőereje meg nagypehelyben sem volt átütő. Teljesen tönkre teszi a respektjét. Kár érte.

    2010-03-21 16:55:29

Köszönöm @zappa, pontosan ez jutott eszembe!
Ezzel a mondatával a dicső Morales sok pontot vesztett nálam.
Herótom van a nagyképű emberektől és ez, bizony több is,mint nagyképűség!
Inkább mondaná, hogy anno 10-15 fonttal kevesebb Pacmant nem tudtam legyőzni, nem akarok még egy vereséget tőle, mert Nekem, Moralesnek nincs ellenszerem egy ilyen bokszoló ellen.

» tizedes   válasz erre
    2010-03-21 16:43:23

Ezt a hírt nem szívesem olvastam.

» bandi78   válasz erre
    2010-03-21 16:16:51

@zappa: Most egyértelműen azért beszél, hogy higgyenek benne, de akkoriban enélkül is hittek benne, gí y nem volt rá szüksége.

"Látom magam előtt, ahogy a meccs után sírdogál."

Ő meg látja maga előtt, ahogy te a kötelek mellett csücsülve nem érted, hogyan kerültél oda.

» Sztrego   válasz erre
    2010-03-21 15:39:09

Ideje lenne felkelni az álomból...:)))

» atusch   válasz erre
    2010-03-21 14:33:58

Én úgy tudtam, hogy barátok Pacimanóval, többször járt a Fülöp szigeteken vendégségben nála. Erre sírdogálni akarja látni...becsülje amije van, míg nem késő.

» Axl_de_la_Winky   válasz erre
    2010-03-21 14:25:54

nagyon tisztelem Morales-t!

de egy ilyen szép kariert kár tőnkre tenni

» kilcsko   válasz erre
    2010-03-21 14:24:32

Én nem örülök hogy visszatér...

    2010-03-21 13:34:54

Ha csak annyira jobb, mint valaha, mint mondjuk Tito volt, amikor visszatért, akkor a valaha voltnál jobbnál is sokkal jobbnak kell lennie, mert a jobb, mint valaha kevés lesz. :D Remélem érthetőre sikeredett. :D

» Publikus név   válasz erre
    2010-03-21 13:27:27

Morales mar nem lesz a regi semmilyen sulycsoportban, nem ertem miert nincs mellette senki, aki szolna neki, hogy ez ennyi volt. Mindig egyre nagyobb tisztelettel nezem azokat akik tudtak idoben visszavonulni (Lennox, JoeBacsi) es nem ternek vissza.

» fixpont   válasz erre
    2010-03-21 13:27:25

Dicsérd, csak dicsérd Alfaro-t. Hátha nem üt majd akkorát... :)))

» Perkins   válasz erre
    2010-03-21 13:20:32

Sztrego!
Látod, most Morales jobb mint valaha, mert azt mondja...:D Igaz?

    2010-03-21 13:13:14

hát h. most gyorsabb mint valaha, nehezen hiszem :))
Pacman-től, de JMM-től is alighanem akkora verést kapna, h. rossz lenne nézni:(

» Irbisz   válasz erre
    2010-03-21 13:10:49
fel