Erdei ellen még kiállna Clinton Woods
A napokban dönt esetleges visszavonulásáról Clinton Woods, aki a hétvégén sikertelenül próbálta visszaszerezni félnehézsúlyú IBF címét az amerikai Tavoris Cloud ellenében. A 37 éves angol pár jó menet után fokozatos épült le Cloud ellen és csak szívének köszönhette, hogy nem a padlón fejezte be a találkozót. "Most hazamegyek és átgondolom a dolgokat. Mindig azt mondtam, hogy nem adom lejjebb a világbajnoki szintnél, szóval megvárjuk, hogy mi fog történni. Most még nem akarok a visszavonulásról beszélni. Számomra a visszavonulás gondolatát sokkal nehezebb feldolgozni, mint elveszíteni egy világbajnoki címet." - kezdte Woods, aki a következőképpen értékelte Cloud elleni meccsét. "Jó párszor keményen eltalált és meg is fogott. Jól kezdődött a meccs, de a közepén már ő irányított. Pont az ellenkezőjére számítottam, hogy gyengébb kezdés után a végén fogok jól bunyózni, de pont fordítva sült el. Túl sok kemény ütést szedtem be. Jól bunyóztam és egy jó srác ellen veszítettem, de nem mondanám, hogy ő volt az eddigi legjobb ellenfelem." - nyilatkozta Woods, aki ötödik vereségét könyvelhette el. Woods előtt állítólag most két lehetőség áll, az egyik a feltörekvő Nathan Cleverly elleni találkozó, mely Frank Warren szerint egy igazi Calzaghe vs Eubank összecsapás lehetne, illetve az interjút készítő Timesonline kiemeli, hogy Woods nevének köszönhetően még esélyes lehet a WBO világbajnok Erdei Zsolt elleni mérkőzésre is, de valószínűbb, hogy inkább a visszavonulás mellett dönt majd a korábbi IBF bajnok.
Hozzászólok:
Holnap délután Erdei Zsolt a "Józsi" barátban?Vajon bunyó is lesz benne? :P
Hova tart a világ? :(
"Harding es Hopkins ellen is lement Tarver... "
Dawson-Tarver I-et se hagyjuk ki...
Nem tudom mi volt Woods-ék taktikája, de ilyen gyenge védekezéssel nem volt esélye. Ütőtávot sem tartott, pedig ez lett volna az egyetlen esélye, hogy szorosabb pontozást csináljon. Cloud nagyon könnyű célpont egy jól védekező, kontrázó bunyósnak, mint pl. Tarver. Csakhát nagyon sok ütést indít és nem igazán akart elfáradni. Viszont a jab-eket eléggé nyelte Cloud, csak Woods keveset ütött belőle értehetetlenül, inkább belement a belharcba, amiben nem nyerhetett...
Boniek
A profiboksz.hu életeben minden pillanat külön öröm, amikor Te vagy Golyo hozzászól :) Ezt minden Winston Wolf-i attitud nelkul mondom :) Szoval a korábbiakon túl is hajrá...
Mármint Woods nem szereti a testütéseket, Cleverly pedig matematikus hallgató, hogy nekem is tiszta legyen amit írtam :).
Woods Ole Klementsen ellen volt lent. Szenzációs azonban az ahogy ott is visszajött. Hihetetlenül tud regenerálódni (8-ban volt lent, 9. menetben TKO-val nyert :))
Cleverlynek jó ellenfél lenne, testütéseket annyira nem szereti, matematikusunk pedig elég jó ezen a területen.
Köszi,Edge és sup,de ez sem változtat semmin,sajnos!
Tarver egészen más világ pénzügyileg,mint az UBP!
Woods pedig még nem ment le eddig.Főleg aki látta látta végig a Cloud elleni derbit,még ilyen korban is mit bírt ki,nem semmi,főleg a 8.,és 10.menetben!
De mind1,mindkettő ki van zárva,csak álmodozunk itt...:-)
Tarver sztem már volt padlón Eric Harding ellen,bár lehet,hogy csak számoltak rá,nem emlékszem.Ettől még üthetőnek nem mondanám és sztem Woods-nál is nehezebb kiütni,de ő mindenképp nagyobb név még most is és pont ezért aligha fog Erdeivel bokszolni.De azt nem mondanám,hogy Erdei rosszabbul járna vele,ekkora sztárral bokszolni az eredménytől függetlenül is mindenképp érdemes sztem.
Miért hozna létre az UBP egy ilyen meccset? A jelenlegi gazdasági helyzetben kétlem, szerintem majd november végén megkérdik Zsolttól, hogy hajlandó-e beugrani egy meccsre, nem tudom a szerződése miket tartalmaz, de egy managernek nem így kellene bánni a védencével. Emögött komolyabb indítékok vannak...
Szerintem is vicces,mert Tarver,és Woods se arról híres,hogy vmelyik is ki lett volna ütve!Sőt még padlón se voltak,tudtommal,ped ig elég sok elit! meccs
van már mögöttük!Tarver nem hiszem,hogy szóba jönne,ő már Hollywood-ban él pénzügyileg,és rosszabbul járna erdei vele,szerintem,mert ütőerőben jobb,mint Woods!
Szóval talán Woods lenne megfizethető,de hogy akár egy eurót is áldozna érte Teskohl,azt kétlem!Az biztos,hogy bármelyik meccs után visszavonulhatna!
Woodsnak pedig csak az számít,hogy még1x vb legyen,és a legkönnyebben így juthatna vb címmeccs közelébe!Mondjuk a WBA-nál szerintem az lenne,de ott tudjuk milyen kaotikus a helyzet,manapság!:-)
Szvsz Erdei "nagy" meccsén már csak a csoda segíthet,vagy Demján!:-)
Ne legyetek pesszimisták! Lehet, hogy nem a legjobbkor, de most van az eddigi legnagyobb esély a meccsre. Woods vagy Tarver. Bármelyik jó. Mindkettő "név", mindkettő nemrég kapott ki, és mindkettő a neve miatt jöhet szóba vb címmeccsen. Nekem Tarver lenne szimpatikusabb, mert üthetőbb, de Woods is jöhet.
CSAK jönne már....
Hajrá Zsolti!
Igazából én se látok sok esélyt rá, de most már úgy vagyok hogy bokszoljon már végre és teljesen mindegy hogy kivel. Abban szinte teljesen biztos vagyok ha bokszol még egyáltalán, akkor az egyetlen mérkőzés lesz:( Nem lesz itt semmiféle "szép kerek számú" rekord. Mondjuk ezt én régebben hallottam Zsolttól valahol nyilatkozni, de mostanában valahogy nem említí. Vagy ha még is és csak én maradtam le akkor meg nem gondolom hogy bárki is elhiszi ezt neki hogy ő pont ehhez fog ragaszkodni....
Chico,igazad van!Régen volt a meccs,de akkor még jobban igaz a dolog.Woodsot csak pontozással lehet megverni,még mindig!(Tarver,Johns on,Roy,Cloud!Kiket bírt ki!Nem semmi!)
De Németországba biztos nem fog menni,főleg,ha már nem lesz miért!Abban azért még bízhat Erdei,hogy elengedi Teskohl,de nem hiszem,hogy megteszi,mert ahogy már írtam,neki az miért lenne jó?Utána úgyis visszavonul,ha nyer,ha veszít!
Viszont a Cleverly vs Woods meccs jó lesz!:-)
Azért jövőre vannak már jelentkezők az övre:Cleverly,Woods, Johnson
(Tarver-t nem tudom,hogy érdekli-e,de majd ha valamelyikőjük megszerzi hallunk róla is)
!Erdei meg nyugdíba megy!?:-(
Roy nem ütötte ki, még csak padlóztatni sem tudta pedig szemre úgy tűnt hogy a végefelé nagyon akarta. Leiskolázta , széjjelverte aztán bedobták a törölközőt.
Woods egy tapasztalt harcos,aki már bokszolt az elittel,és csak Roy fénykorában tudta kiütni,pedig már bokszolt Tarverrel,és Johnsonnal is!
Pontozással bárkire veszélyes,szerintem még mindig!
Komoly meccs Erdeivel max.Angliában lenne,ha megérné Teskohlnak,DE miért bokszoltatná az UBP Woodssal,vagy Tarverrel Erdeit?Miért tenne jót neki?
Szvsz semmiért!UBP-s gála már csak ebben az évben lesz,amire elhozhatnák Woodsot,de erre kicsi az esély!Utána meg már nem lesz öve Erdeinek,amiért eljönne a brit!
A legnagyobb esély egy hazai meccsre van Ceverly ellen,aki a ha győzne berobbanna a WBO élmezőnyébe,ahogy Warren-t ismerem!Tehát nekik egy házi meccs lenne a legjobb!
Lehetne a meccs egy WBO eliminátori meccs(Cleverly vs Woods) is,aminek a győztese lenne jövőre a vb,mert ugye Brahmer úgyis visszadobja az interim címét!
Campillo pedig remélem elvállalja az Uzelkov elleni meccset,utána meg majd kapaszkodhat Brahmer!:-)
Az a baj,hogy sok itt a ha,még...:-)
Már nagyon unalmasak ezek az állandó találgatások és a bizonytalanság. Konkrétum kellene már végre.
(persze örülhetnénk,ha bármelyik is összejönne,sajnos Erdei aligha válogathat az ellenfelek közt)
Jó ellenfél lenne,a legrosszabbkor.Campi llonál legalább van egy öv és pont jó szériában van,jelenleg sztem többet érne az ő legyőzése,hiába Woods a nagyobb név és valószínűleg a jobb ökölvívó is.
Hihetetlen kemény gyerek ez a Woods! ránézésre nem mondanám meg hogy ennyit bír. Roy ellen is ami lábon kihordott meg most Cloud ellen is az nem gyenge.
Amúgy kb. fele annyi ütést indított a meccsen mint cloud ,de közel ugyanannyit találtak (o.O)
Sztem Cloud egy hatalmas ütőerejű pontatlan "favágó". Rengeteg bivalyerős ütést eldobott a semmibe a védekezéssel nem igazán foglalkozik viszont ha elkapja a fonalat akkor elég jól el tud helyezni pár kemény kombót az ellenfelén. A nyolcadikban is akkora luftnak indult az az ütés amivel egy pillanatra meg is fogta Woodsot ha kicsit pontosabb és nem csúszik le akkor lehet ott vége is a mérkőzésnek. Amúgy mikor megindult Clinton sztem egész jó dolgokat csinált. De egy Dawsonhoz azt gondolom kevés lesz Cloud. Valahogy nincsbenne az a dinamika ami Chadbenmegvan. Lassabb is lábon se egy fürge gyík... Egyedül az ütőerőben múlja felül de ha a közeljövőben összecsapnak esetleg, akkor sztem egy csúcsformába hozott(nem a gyík 2 ellenei alulmotivált) Chad bohócot fog csinálni belőle.
Én örülnék ha legalább Woods összejönne Zsoltnak ha más már nem jöhet szóba.
De én Campillonak örülnék a legjobban. Kiváncsi vagyok hogy mit dönt majd a napokban mert végre valami "név" is megemlítette Zsolt nevét.






