Thomas Ulrich visszavonult!
Sorozatos kudarcai után szögre akasztotta kesztyűit Thomas Ulrich, az
Universum Box Promotion félnehézsúlyú bokszolója, jelentette be
menedzsere Werner Lichtenberg. "Thomas befejezi pályafutását, nincs semmi értelme, hogy folytassa."
A korábbi olimpiai bronzérmes Ulrich idén március 3-án sokadik
nekifutásra próbálta rendbe tenni pályafutását, de az argentin Mariano Plotinsky
ellen ismételten kudarcot vallott a berlini bunyós, miután a dél-amerikai
kiütötte őt a tizenegyedik menetben. A 34 éves Ulrich az atlantai
Olimpia után került az Universum Box Promotion csapatához, ahol
Dariusz Michalczewski utódaként és egyben az új német sztárként számoltak a fiatal bunyóssal, de pályafutása kicsit megtört mikor 2001-ben az akkor még
viszonylag ismeretlen Glen Johnson simán megállította a hatodik menetben.
Felhozómeccsek után kétszer bokszolhatott a világbajnoki címért,
2005-ben Tomasz Adamek ütötte ki a WBC címmeccsén, egy évvel később pedig csapattársa, a WBO bajnok Erdei Zsolt iskolázta le Oberhausenben. Bár azóta Európa-bajnoki címet
szerzett, legutóbbi két meccsén megint keményen kiütötték, így az Universum is
letett a sokak szerint mentálisan gyenge bunyós további támogatásáról.
Hozzászólok:
A Silvio Branco elleni volt a legszebb győzelme azzal a szerencsés ütéssel, bár az olasz szerintem 10ből 9szer legyőzte volna.
Ki lehet röhögni, de én bírtam, mert látványos meccseket produkált ha nyert, ha kikapott.
Nem csak mentálisan volt gyenge, technikailag is voltak hiányosságok. Erőben talán rendben volt, de a munkához való hozzáállása talán nem volt elég németes. Szorgalom és akarat, az ami felhozhatta volna, legalábbis én így láttam a meccsei alapján. Ha olyannal találkozol, aki jobban akarja a győzelmet, akkor veszítesz.
Azt leszámítva, hogy Kohlék mennyit öltek bele, amit lehetett volna Madárra is fordítani, nincs bajom vele. Kb kihozta a maximumot. Glen Johnsont nagyon benézték, csalóka volt az a 4 vereség egymás után, a meccs előtti angliai győzelem kellő figyelmeztetés lehetett volna...
Kitől kapott ki? Johnson-benézték, keményebb, Adamek-keményebb, Erdei-technikásabb, Barashian-keményebb, sokat hagyott ki, Plotinsky-sokat hagyott ki, nem bírta a végét, egy felhozómeccs kellett volna előtte.
Azért amikor már a kirúgás határán volt, csinált valamit: Branco pontozással verte volna, de sikerült kiütnie, Kanfouahnál is rezgett a léc, de befejezte.
+asszem jó nézettségeket hozott...
Nem a védelmében mondom - mert a kutyának se fog hiányozni -, de az Erdei / Adamek / Johnson triótól kikapni nem nagy szégyen (mondjuk ettől a Plotizétől annál inkább)...
már csak 100 német-uni-stb bunyós visszavonulását kell kivárni, hogy lehessen újra jó boksz.
Remek bunyós volt, sajnálom, hogy visszavonult. Remélem, Brähmer is hasonló pályát fut be, mint ő.
Sajnálom,pedig milyen sokra vitte!:-)Emlékszem még hogy kellett neki örülni,annak idején,hogy milyen nagy név lesz!:D
Remélem mihamarabb követi az utóda is,Jürgen!Bár az UBP-ből mostanában sorra fognak jönni a visszavonulások,vagy eligazolások,mert egyszerűen sokan vannak,stb.!Itt pedig nem igaz a mondás,hogy sok kicsi,sokra megy!:-)






