A legendák velünk élnek… Mate Parlov [1948-2008] - 2. rész

A profi ökölvívó

Mit jelent professzionális sportolóvá válni?
A Jugoszláviától politikai értelemben keletebbre lévő országokban ez ekkoriban a lehetetlennel azonos vágyálom volt csupán, de szerencsére Mate Parlovnak nem.
A bemutatkozó első évben meg is vív 12 sikeres mérkőzést, igaz nem túlságosan veretes riválisokkal szemben. A 13. –nem hiába, szerencsétlen számról van szó- ellenfél aztán elveszi a veretlenségét. 1976. május 21.-én Milánóban 8 menetben pontozásos vereséget szenved a rendkívül nagy ütőnek számító Matthew Saad Muhammadtól. Mivel a témához csak részben tartozik hozzá Saad Muhammad élete és pályafutása, ezért róla csak annyit, hogy az ő kalandjai is megérnének egy bővebb kifejtést.
Még 1976.-ban megvívnak egy újabb mérkőzést, amely döntetlennel végződik.

                         

Parlov 1976. július 10.-én Belgrádban megküzdhetett a félnehézsúlyú EBU koronáért a tapasztalt olasz profi Domenico Adinolfi ellen. Az olasz volt a címvédő, de a 11. menetben kapitulálni kényszerült és ettől a pillanattól a félnehézsúly európa bajnokát Mate Parlovnak hívták. 3 sikeres címvédés után fajsúlyosabb kihívások után nézett.

1978. január 7.-én Milánóban léphetett ringbe a WBC félnehézsúlyú övéért. Az ellenfél neve akár ismerősen is csenghetne, mert az argentin Miquel Angel Cuello Münchenben az Olimpián Mate egyik ellenfele volt, de akkor nem említettem, mert a találkozó nem jött létre közöttük az argentin visszalépése miatt. Súlycsoportjukhoz képest Cuello eléggé alacsonynak számított, de ijesztő KO aránnyal rendelkezett, és mindeddig veretlen volt a profik között. Ráadásul ő volt a címvédő. A normál alapállású, rövidebb karú argentin folyamatosan próbált ütőtávon belülre kerülni, de ezzel az elképzeléssel szemben Parlov jobbegyenese hatásos fegyvernek bizonyult.
 
                                            

Cuello beugrásokkal kísérletezett, meg az elől lévő kézzel meglepetésszerűen indított horgokkal, de igen keveset talált. Parlov sokszor hátrált ugyan, de ő előre és hátramenetben is egyaránt veszélyesebb volt ellenfelénél. A kiröppenő jobbosok inkább csak kellemetlenek voltak, mint megsemmisítők, de amikor a kirobbanó balhorgok is követték a jobbkezeseket, akkor az argentinnek is a kettős fedezéket kellett választania. Hamar kiderült, hogy Parlovnak nem szűkös a fegyvertára. A mindkét kézzel ütött egyeneseken és horgokon kívül időnként felütésekkel is próbálkozott, amik nem nagyon találtak. Ha ezek közül az egyik az állcsúcson landol…
Cuello testre, fejre is próbálkozott, a jugoszláv szinte csak fejre dolgozott. Összességében kettő, minden tekintetben ellentétes ökölvívó szoros csatáját hozta a mérkőzés. Nálam ugyan a pontosabb, precízebb bunyót bemutató Parlov a 9. menetig is magabiztosan vezetett, de ekkor el is dőlt a meccs sorsa. Némileg váratlannak tűnően a menet vége felé a sarokban összeesett az argentin bajnok. Több kemény fejre mért ütés késleltetett hatásának tudom be, hogy egy látszólag gyenge halántékos után majdnem öntudatlanul zuhant el.
Mate Parlov ezzel a világbajnoki címmel olyan sporttörténeti sikert ért el, ami korábban még senkinek sem sikerült a keleti blokk országaiból. Emlékezetes, hogy különböző, itt nem részletezett okokból, még Papp Lacinak sem jött össze a világbajnoki öv.
[A mérkőzés után Cuello befejezte az aktív pályafutását. 1999-ben 53 évesen hunyt el.]
Így utólag visszatekintve erre a győzelemre és Parlov életpályájára, megjegyzem,- mint ahogy már mások is megtették,- hogy ez a siker pont életének delére esett és ha sikereit egy piramisnak tekintjük, akkor azon felfelé haladtában, annak is épp a csúcsára érkezett. Ilyenek az élet felülmúlhatatlan pillanatai…

Parlov ezt követően John Conteh ellen 1978. június 17.-én lépett újra ringbe címvédő mérkőzésen. A helyszín Jugoszlávia, a belgrádi Red Star (Vörös Csillag) stadion. Legalább 40 000 néző volt kíváncsi a küzdelemre.
Conteh néhány évvel fiatalabb volt és néhány centivel alacsonyabb Parlovnál, de alapvetően hasonló felépítésű, viszont normál alapállású.
15 kemény menetet vívtak egymással. Ennek a teljes történetét itt helyhiány miatt nem akarom elmesélni, csupán néhány említésre méltó részletet emelnék ki.
Egy 15 menetesre szánt mérkőzésen nincs helye kapkodásnak, ezért már Parlov is sokkal takarékosabban mozgott a ringben, mint egykoron, amatőr korában. Conteh agresszívebb volt, támadóbb szellemű, valamivel „profibb” hozzáállással, mint a jugoszláv.
 
                                

Nagy igyekezetében a brit bunyós elég gyakran ugrott be fejjel előre, aminek következtében csak a szerencsének köszönhetően nem fordult elő összefejelés. Ezt a tevékenységét Ortega vezetőbíró a 8. menetben honorálta intéssel, szerintem teljesen jogosan. A mérkőzés során végig érezni lehetett, hogy ez a Parlov már nem az, akiben 1000 fokon izzik a tűz. Ha kicsit is, de már tényleg leszálló ágban volt. Profi karrierjének KO aránya is mutatja, hogy az ütőereje nem igazán érte el azt a mértéket, amivel a legelszántabb ellenfeleket megtorpanásra tudná kényszeríteni. Conteh is képes volt folyamatosan gyalogolni előre, pedig kapott többször is az orrára…
Ráadásul a mérkőzés hajrájába fordulva át is vette az irányítást. Nagyon kellemetlen másodperceket szerzett a 13. menet végén Parlovnak. Aztán a 15. menetben általam érthetetlen okokból Ortega megsegítette Parlovot egy Conteh intéssel, könyöklés miatt.
Parlov megosztott pontozásos győzelméhez alaposan hozzájárulhatott a két intés, bár a pontos pontarányt sehol nem találtam meg.
A címvédés akkor is címvédés, ha kicsit nyögvenyelősre sikeredik. Tehát ilyen kései fanyalgással ne vitassuk el Mate érdemeit! A cím birtokosa egészen decemberig a jugoszláv maradt. Ekkor következett az újabb címmeccs.

1978. december 2.-án került sor a Marvin Johnson elleni mérkőzésre Sziciliában. Johnson sokkal fiatalabb és alacsonyabb volt Parlovnál, és az eredményeiből is látható, hogy nem volt éppen tétova öklöző. Ha győzött, akkor többnyire KO-val, vagy TKO-val tette, ha veszített akkor azt is leginkább TKO-val szenvedte el. Legfőbb jellemzői a gyorsaság és a nagy ütőerő volt, védekezésben viszont nem jeleskedett. Parlovhoz hasonlóan fordított alapállású, aminek nem biztos, hogy volt jelentősége, de számomra úgy tűnt, hogy Parlov a legeredményesebben a jobbkezesek ellen bokszolt.

                                           

A mérkőzés során Johnson aztán meg is csillogtatta az összes erényét. Az első pillanatoktól kezdve átvette a kezdeményezést és végig irányította a mérkőzést. Parlov folyamatos defenzívába kényszerült, képtelen volt kibontakozni, ellentámadáshoz alig jutott. Ennyire enerváltnak, motiválatlannak korábban soha nem láttam Parlovot. Bár az is lehet, hogy a kettejük közötti néhány századmásodpercnyi reakcióidőbeli különbség, meg Johnson erőfölénye és gyorsasága Parlovot fénykorában is vereségre kárhoztatta volna vele szemben.
Szó, mi szó, úgy teltek a menetek, hogy a jugoszlávnak csak egész rövid felvillanásai voltak. Már nagyjából a második menet végére begyűjtött annyi pofont, amit talán egész addigi profi pályafutásán együtt nem kapott, s így nem is csoda, hogy kezdte a hitét is fokozatosan elveszteni. Gondolom, hogy már ekkor megfordult a fejében, hogy nem biztos, hogy lábon végig bírja a 15 menetet. Egyedül abban reménykedhetett, hogy Johnson idő előtt ellövi az összes munícióját, és akkor eljön az ő ideje…
Nos, nem jött el Parlov ideje ezen a találkozón. Alighanem csak a bíró jóindulatán múlott, hogy a 9. menetben nem vetett véget az egyoldalú küzdelemnek. A 10. menetben aztán egy padlózást követően beszüntette a mérkőzést. Érzésem szerint Parlov ezen a meccsen menetet sem nyert. Küzdeni akarásból és küzdeni tudásból így is jelesre vizsgázott, de a vereség tényéhez kétség sem fért. Azt persze mindenki tudja, hogy a fényes diadalokon kívül még a legnagyobbak életének is részét képezik időnként a gyászos kudarcok…

Nem sokkal később Parlov még két alkalommal is próbát tett a cirkálósúlyú világbajnoki cím megszerzésére Marvin Camel ellenében, és csupán a rend kedvéért jegyzem meg, hogy Camel is balkezes volt. Egy döntetlen és egy pontozásos vereség után Parlov belátta, hogy páratlan sikersorozatának itt a vége.

                                          
     
A nyugalmazott ökölvívó

Ahhoz, hogy életének ezt a szakaszát, a civil szférát áttekinthessük, időben vissza kell lépnünk egészen az amatőr korszakig. A szocialista világban az élsportolók a valódi amatőr és a profi között helyezkedtek el valahol félúton. Én nem nevezném ugyan félprofinak, mert az ilyen nem létező fogalmaktól idegenkedek, de szeretném valamennyire mégis megvilágítani, körülírni. Az eredményes amatőrök a keleti tömbben is élveztek bizonyos kiváltságokat, kaptak jelentős kedvezményeket, de jövedelmük összehasonlíthatatlanul elmaradt a profi sportolókétól. Cserébe viszont keleten annyit megtettek a legjobbakért, hogy az aktív időszakban nem engedték meg a számukra, hogy elhanyagolják a privát életre való felkészülésüket. Szakmához, munkahelyhez juttatták az arra érdemes sportolókat. Ez döntően persze a magyar modell, amihez nem tudom mennyire hasonlított a jugoszláv gyakorlat. Annyit tudunk, hogy Jugoszlávia egy kicsit mindig kihúzott a keleti blokk országai közül.

                         

Mate Parlov a ’70-es évek táján közgazdaságtant tanult és hajdanán külön kiemelte, hogy nagyon sok támogatást kapott testvéreitől. Két nővére és bátyja sohasem sportolt, de állandó ösztökélésükkel sokat segítettek neki.
Mint láthattuk, képzettsége alapján polgári foglalkozás után is nézhetett volna az amatőr pálya végén, de erre csak a profi pályafutás végeztével érkezett el az idő számára.
Parlov elismertségére jellemző volt, hogy 1971-ben Jugoszlávia legjobb sportolójává választották, majd 1974-ben a Balkán legjobbja lett.

A profi karrier után, amikor végleg szögre akasztotta kesztyűit, még egy nagyon sikeres edzői pályát futott be. 1984-ben a los- angelesi olimpián a vezetése alatt a jugoszláv válogatott 4 érmet nyert, ami még akkor is figyelemre méltó, ha tudjuk, hogy a bojkott miatt a legerősebb amatőr bunyós nemzetek távol maradtak a játékoktól. Kuba, Szovjetunió és más volt szocialista országok távollétében valamivel könnyebb helyzetben voltak a riválisok. Jugoszlávia így 1 arany, 1 ezüst és 2 bronzéremmel gazdagodott.
Parlov később már nem tudta elérni korábbi sikereit és ismereteim szerint 1988-ban mondott le a vezetőedzői megbízatásáról.
Bár közmegbecsülésnek örvendett, de az ökölvívástól végleg visszavonult. Lakhelyén, Pulában kávéházat nyitott, amit haláláig üzemeltetett. Szerényen, visszahúzódóan élt, barátai szerint egyszerű, közvetlen, hétköznapi emberként viselkedett. Semmilyen politikai, vagy közéleti szerepvállalásra nem lehetett rávenni, leszámítva az ökölvívó szakkommentátorkodást.
 
2008 elején tüdőrákot diagnosztizáltak nála. Betegsége gyógyíthatatlannak bizonyult. 2008. július 29.-én halálozott el (még 60 éves sem volt) minden idők egyik legtöbb címet gyűjtő ökölvívója, Horvátország nemzeti hőse, aki sokak szerint a XX. század legkiválóbb horvát sportembere volt.
A gyászszertartást Pulában a Városházán tartották, ahol többek között búcsúbeszédet mondott a sportért felelős miniszter, Dragan Primorac is, és az egykori híres középtávfutó Luciano Šušanj is.

                                  

A horvát sportcsillagok közé 2008 végén vették fel Matet, a magasugrónő Blanka Vlasic társaságában. Az emléktábla felavatásán Parlovot özvegye, Laura Parlov és lánya Mira képviselte.

…a legendák velünk élnek…
Mate Parlov sportemberi nagysága előtt főhajtással tiszteleghetünk!


CIKKEMET AZ EGY ÉVE, SZINTÉN GYÓGYÍTHATATLAN BETEGSÉGBEN ELHUNYT, DRÁGA FELESÉGEM EMLÉKÉNEK AJÁNLOM, AKIVEL INKLUZÍVE TÖBB MINT NEGYED SZÁZADOT ÉLTÜNK EGYÜTT ÖRÖMBEN ÉS BÁNATBAN…

Nincsenek engedélyezve a hozzászólások...