Ha egy istenadta tehetséggel rendelkező ökölvívó egy kevésbé tehetséges, az eredményeit sokkal inkább a szorgalmával és kitartásával elérő ellenféllel találkozik, legtöbbször nem okoz túl nagy fejtörést, hogy melyikük esélyesebb a győzelemre. Ha az előbbi minden idők egyik legeredményesebb amatőr bokszolója, míg a másik sosem vívott amatőr mérkőzést, a mérleg nyelve még inkább billen az első oldalára. Ha viszont tovább árnyaljuk a képet, és kiderül, hogy az előbbi mindössze egyetlen profi mérkőzést vívott, míg a másik 18 éve és 55 mérkőzés óta hivatásos, összeráncoljuk a homlokunkat, és időt kérünk az esélyek kikalkulálására. Ha azt érzi az olvasó, hogy az imént felsorolt végletes ellentétek abszurdak, és mindez minden bizonnyal csak fantázia szülte fiktív ellenfelek párosítása lehet, akkor ki kell ábrándulnia, mert a legabszurdabb adalék még csak most következik: ez maga a valóság. Március elsején a WBO pehelysúlyú világbajnoka, a mexikói Orlando Salido a korábbi kétszeres olimpiai bajnok, profiként a második mérkőzésére készülő ukrán Vasyl Lomachenkóval méri össze erejét.1956-ban, Rocky Marciano visszavonulása után eliminációs mérkőzésen dőlt el, hogy ki kapja meg a lehetőséget a világbajnoki cím elnyerésére. A két résztvevő Floyd Patterson és Tommy Jackson volt, a párharc győztese pedig a félnehézsúlyú világbajnoki címét jegelő, és nehézsúlyú babérokra törő Archie Moore-ral küzdhetett meg a megüresedett trónusért. Patterson szoros pontozással legyűrte Jacksont, majd novemberben kiütötte Moore-t, és ezzel minden idők legfiatalabb nehézsúlyú világbajnokává vált. Ugyanebben az évben a Melbourne-ben rendezett olimpián az ökölvívók nehézsúlyú mezőnyében aranyérmet szerzett az amerikai Pete Rademacher. A friss olimpiai bajnok hazatérve meggyőzött két gazdag befektetőt, akik 250 ezer dollárt ajánlottak Floyd Pattersonnak, amennyiben kockára teszi a világbajnoki címét Rademacher ellen. Az üzlet azonnal megköttetett. A furcsa mérkőzést Seattle-ben, Washington államban rendezték meg, ahol a kihívó számított a hazai bunyósnak. Pete aktívan kezdte a mérkőzést, és bezsebelte az első menetet. A másodikban még merészebb lett, és óriási meglepetésre egy jobbhoroggal le is ütötte az enervált bajnokot. Patterson a harmadikban szedte össze magát, és viszonozta a leütést. A kocka ekkor fordult meg. A kihívó hazai szurkolói fagyos tekintettel nézték végig a húsz dolláros ring melletti székeikről, ahogy pártfogoltjuk további hat alkalommal járta meg a padlót, mire a vezetőbíró (aki a korábbi félnehézsúlyú világbajnok Tommy Loughran volt) leintette a mérkőzést a hatodik felvonásban.
Pete Rademacher úgy írta be magát a boksztörténelembe, mint az első és mai napig egyetlen ökölvívó, aki debütáló profi összecsapásán a világbajnoki címért küzdött. Ötvenhét évvel később Vasyl Lomachenko egy mérkőzésnyi ütemmel megcsúszva bár, de készen áll elődje nyomdokaiba lépni. Az ukránt minden idők egyik legjobb amatőr bokszolójának tartják a hozzáértők, és legtöbben már most a profi ökölvívás következő generációjának meghatározó sztárbunyósaként emlegetik. Annak ellenére, hogy Lomachenko látszólag óvatlanul vállalta be ilyen korán a világbajnoki címmérkőzést, a fogadóirodák elképesztőnek tűnő, hat az egy arányban tartják esélyesnek a győzelemre.
Ellenfele, Orlando Salido számára nem ismeretlen szituáció, hogy esélytelenebbnek tartják egy ökölvívó mérkőzés előtt. Ha van valaki, akinek a történetére igaz az a mondás, hogy minden kezdet nehéz, akkor az pontosan ő. Profi bokszpályafutását tizenöt éves korában kezdte hazájában, Mexikóban, és mindjárt az első összecsapásán a negyedik menetben kiütéses vereséget szenvedett. A következő négy és fél évben a győzelmek mellett további súlyos idő előtti fiaskókat gyűjtött, így amikor lehetőséget kapott az USÁ-ba utazni a folytatáshoz, nem volt több mint egy 11-6-1-es mérlegű bunyós, akit már ötször kiütöttek, és akit a promóterek azért igazoltak le egy mérkőzésre, hogy a saját bokszolóik rekordjait tovább fényesíthessék. „Nagyjából 2001 elején jártunk, nem sokkal azután, hogy megérkeztem az USÁ-ba,” emlékezett vissza Salido. „Egy régi barátom ajánlotta (Fernando Rojo), hogy próbáljam meg, aki már korábban áttelepült és ismert olyan embereket, akik megsegíthettek a pályafutásomban.” Semmi sem volt könnyű Orlando számára abban az időben. „Nem nagyon érdekeltek azok a mérkőzések, amiket az elején ajánlottak fel. Szóval nem fogadtam el őket, és elkezdtem építkezéseken dolgozni. Újra hívtak, és még többet ígértek, de én továbbra is visszautasítottam őket. Végül eleget ajánlottak, hogy úgy döntsek, megéri visszatérni az edzőterembe.”A csipkerózsika történet azonban továbbra sem kezdődött el. Visszatérése utáni első mérkőzését Kentucky államban vívta a későbbi világbajnoki kihívó William Abelyan ellen, aki kipontozta őt hat menetben. Orlando mégsem esett kétségbe, keményen készült a mérkőzéseire, és ennek meg is lett az eredménye. Egy döntetlennel zárult találkozóját egy tizenhárom mérkőzéses sorozat követte, amelyből tizenkettőt megnyert, és mindössze a korábbi világbajnok Alejandro Gonzalez elleni összecsapását veszítette el, azt is többnyire a pontozók részrehajlásának következtében.
A figyelemreméltó széria egy olyan mesebeli lehetőséget sodort Orlando útjába, amelyről talán sohasem mert álmodni azokban az időkben, amikor még aprópénzért verték meg nála sokkal érettebb és tapasztaltabb ökölvívók pályafutása kezdetén. 2004. szeptemberében a felfokozott érdeklődéssel várt Bernard Hopkins vs Oscar De La Hoya középsúlyú vitathatatlan világbajnoki címmérkőzéssel fémjelzett gálán Salido a pehelysúly uralkodója, Juan Manuel Marquez ellen mérkőzhetett meg. A meccsen kirajzolódott a később több további kategóriában is trónra kerülő Marquez klasszisa, és tizenkét menetben sima pontozással legyőzte bátran próbálkozó kihívóját. A vereség azonban messze nem annyira fanyar, ha a vele járó tapasztalatot megfelelőképp képes kezelni az ember. „Azután a mérkőzés után felismertem, hogy versenyképes vagyok, és késznek éreztem magam a legmagasabb szintre lépni. Megtettem a megfelelő változtatásokat a csapatomban és a felkészülésemben,” emlékezett vissza Orlando.
A mexikói az elkövetkező években felzárkózott a pehelysúly közvetlen élmezőnyébe, a világbajnoki cím elnyerése azonban nem ment könnyen. A Marquez elleni vereség után további két címmeccsen maradt eredménytelen, míg végül 2010-ben kettejük visszavágóján legyőzte Cristobal Cruzt, és begyűjtötte az IBF szervezet piros övét. Innentől kezdve Orlando súlycsoportja krémjével mérkőzött, és az addig veretlen Puerto Rico-i sztár Juan Manuel Lopez elleni két kiütéses sikerrel bizonyította, hogy jelenlétével a kategória minden trónkövetelőjének számolnia kell.
Néhány héttel Orlando Salido első profi mérkőzése előtt Ukrajnában egy kisfiú arca nyolc szál gyertya fényében ragyogott, amelyek a születésnapi tortáját ékesítették. A neve Vasyl Anatoliyovich Lomachenko volt, és bár nem tudjuk, hogy mi volt a kívánsága a gyertyák elfújása után, amatőr pályafutásának trófeái árulkodó jelekként csillognak a vitrinjében. Lomachenko hat éves korában vívta az első amatőr mérkőzését, és onnantól kezdve nem volt megállás számára. „Egymást követték az események, még több torna, még több város, bajnokságok, amelyeket mind megnyertem. Nem tudnám felidézni az összes estét részletesen – de elsőként talán az országos bajnokságot említeném, amelyen akkor vettem részt először, és bajnok lettem 2004-ben,” elevenítette fel emlékeit Vasyl. Az országos sikerek után nemzetközi tornák jöttek, és a fiatal tehetség tovább folytatta az aranyérmek halmozását. Juniorban nyert Európa– és világbajnokságot is, majd következtek a felnőtt versenyek. „2007-ben apámmal és az ukrán csapattal Chicagóba utaztunk a felnőtt világbajnokságra, ahol kvótát lehetett szerezni a Pekingi Olimpiai Játékokra. A tornán összesen hat mérkőzésem volt. A negyedik után megszereztem a kvótát és büszke tulajdonosa lettem az olimpiai belépőmnek! Még két mérkőzésem volt hátra, és végül a dobogó második fokára állhattam a világbajnokságon.”A döntőben az orosz Albert Selimov győzte le Vasylt, amiért az ukrán később kétszer is revansot vett. 2008-ban Lomacheko megnyerte első olimpiai bajnoki címét, és átvehette a nívós Val Barker-díjat is, amelyet a torna legtechnikásabb és leglátványosabb stílusban versenyző ökölvívójának ítélnek oda. Ugyanebben az évben Európa-bajnok lett, majd zsinórban két világbajnokságon is felállhatott a dobogó legfelső fokára.
Amatőr pályafutása méltó befejezéseként Londonban is olimpiai bajnok lett, majd részt vett egy WSB sorozatban, amely egyfajta átmenet a fejvédősök és a profik szabályrendszere között. Ebben a sorozatban hat mérkőzésen át maradt veretlen. Minden idők talán legimpozánsabb amatőr mérlegét hagyta maga mögött, amely 396 győzelem mellett mindössze egyetlen vereség számlál.
Lomachenkót Bob Arum, a Top Rank promóteri iroda atyja csábította át a profik közé. „Nagyon boldog és izgatott vagyok a Top Rank ajánlata és a szerződésünk megkötése miatt,” mesélte Vasyl az ESPN.com internetes sportoldalnak. „Tudom, hogy be kell bizonyítanom, hogy én vagyok a legjobb, és történelmet kell írnom, de nincsenek kétségeim afelől, hogy ez sikerül. Elértem mindezt az amatőrök között, és profiként is el fogom érni. Bob Arum tudja, hogyan kell felépíteni egy bajnokot, én pedig tudom, hogyan kell bokszolni. Minden adva van egy jó csapathoz. Boldog vagyok, hogy végre mindenben megegyeztünk és mostantól már csak a felkészülésemre kell koncentrálnom.”
Lomachenko már a Top Rankkel való szerződéskötés előtt nyomatékosította, hogy a lehető legrövidebb úton meg akarja kapni a lehetőséget a világbajnoki cím elnyerésére. „Õ hosszú évek óta az egyik legnépszerűbb amatőr bunyós, aki profinak áll,” mondta a Top Rank igazgatója, Todd DeBoef. „Egyike azoknak a srácoknak, akikről az ember azt hinné, hogy amatőr fog maradni, mert akkora ikon a saját hazájában. De ő profi akart lenni, és nem is akárhogy. Egy tíz menetes meccset akar elsőként, majd azt követően azonnal egy világbajnoki mérkőzést. Ennyire bízik a képességeiben.”
Bob Arum a WBO-hoz fordult, amely Kovács István, a szervezet európai alelnökének véleményére alapozva megadta a lehetőséget arra, hogy az ukrán debütálásként máris egy WBO nemzetközi bajnoki címmeccsen léphessen kötelek közé. Lomachenko októberben mutatkozott be a profik között Timothy Bradley és Juan Manuel Marquez váltósúlyú világbajnoki mérkőzésének előprogramjában, Las Vegas-ban. Orlando Salido ugyanezen a gálán lépett ringbe a betöltetlen WBO pehelysúlyú övért.
Vasyl a tapasztalt, 25-3-as mérlegű Jose Ramirezzel mérkőzött meg, akit korábban még senki sem volt képes kiütni. Az ukrán impresszív teljesítményt nyújtott, végig kézben tartotta a meccset, és a negyedik felvonásban egy brutális testütéssel megállította Ramirezt. Orlando Salido mindeközben az öltözőjében melegített, és fél szemmel a teremben lévő televízión potenciális jövőbeni ellenfelét figyelte. „Tudtam, hogy miért bokszoltunk ugyanazon a gálán,” emlékezett vissza Salido. „Láttam a Ramirez elleni mérkőzését és tudtam, hogy ő lehet a következő, akivel megmérkőzöm.” A mexikói ellenfele a Puerto Rico-i Orlando Cruz volt. Salido az ukránhoz hasonlóan már a mérkőzés elején magához ragadta az irányítást, kemény bombáival hét menet leforgása alatt lerombolta ellenfelét, és harmadjára is világbajnok lett.
A kötelező győzelmek behúzása után azonnal megkezdődött a felvezetése Salido és Lomachenko közös mérkőzésének. A promótereket, menedzsereket, kommentátorokat és a bunyósokat is minden fórumon a mérkőzésről és az esélyekről kérdezték.
„Úgy gondolom Lomachenko jó teljesítményt nyújtott. Jól mozgott, de egy nálánál kisebb ellenféllel küzdött. Majd meglátjuk, hogyan muzsikál egy valódi pehelysúlyú ellen, mint amilyen én vagyok,” mondta Salido. „Remek amatőr pályafutása volt. Olimpiák, világbajnokságok, és azt mondják, ezzel kiérdemelte a lehetőséget arra, hogy megküzdjön ellenem. Ha tényleg kiérdemelte, akkor itt vagyok, és készen állok ellene.”
Orlando ugyanakkor kiemelte, hogy szerinte ellenfele amatőr eredményessége nem sok segítségére lesz kettejük mérkőzésén: „Tudom, hogy az emberek arra számítanak, hogy Lomachenko legyőz engem és magával ragadja az övemet, de akárhogy is tisztelem minden amatőr eredményét, a profi ökölvívás más tészta. Eddig csak egyetlen mérkőzést vívott a hivatásosok között. A tapasztalatom, az erőm és az éhségem lesz a különbség,” emelte ki Salido. „Lomachenkónak rendkívül jó kézsebessége van, de a stílusa továbbra is amatőr, amit ki lehet használni ellene, és én pontosan ezt fogom tenni március 1-jén, San Antonióban. Ez a mérkőzés ugyanolyan fontos számomra, mint az összes többi a pályafutásomban. Alig várom már ezt a kihívást.”
Az ukrán a következőket nyilatkozta a felkészülése során: „Nagyon hosszú út áll mögöttem, míg végre megkaptam ezt a világbajnoki mérkőzést. Talán csak egyetlen profi meccsem volt idáig, de egész életemet a bokszban töltöttem, arról álmodozva, hogy egy napon megküzdhetek a legjobbakkal. És most lehetőséget kaptam a pehelysúly egyik legjobbjával megmérkőzni. Salido egy nagyon jó veterán bunyós, aki a legkeményebb ellenfelekkel is megküzdött már. Hatalmas nyomást gyakorol rád a ringben, és mindig háborúzni jön. Nagyon sokat jelentene számomra legyőzni egy ilyen típusú bokszolót. A nevem beíródna a boksz történelemkönyveibe, és egy lépéssel közelebb kerülnék ahhoz, hogy a sportág valaha élt legjobbjai között emlegessék a nevemet. Köszönöm a Top Ranknek és különösen Bob Arumnak, hogy megszervezték ezt a mérkőzést, ezzel megvalósítva az álmomat.”
És hogy ki lehet a mérkőzés valódi esélyese? A két fél maga felé húzó előrevetítésén kívül nem sok részletes esélylatolgatással találkozni a nemzetközi oldalakon. Ez tökéletesen érthető is, hiszen ennek a furcsa párosításnak pont az a pikantériája, hogy nincs túl erős kiindulópontunk ahhoz, hogy egyértelműen állást tudjunk foglalni a győztes kilétét illetően.
„Tulajdonképpen az a helyzet, hogy Vasyl máris egy tapasztalt profi,” fogalmazta meg véleményét Carl Moretti, a Top Rank alelnöke. „Nem hiszem, hogy ilyen lenne egy átlagos profi debütálás. Lomachenkóé inkább az 1976-os és az 1984-es amerikai olimpikonokéhoz hasonló, akik az első mérkőzéseiktől fogva rátermett ellenfelekkel küzdöttek. Ilyen volt Sugar Ray Leonard, Leon és Michael Spinks, Evander Holyfield, Meldrick Taylor vagy Pernell Whitaker. Ennek a srácnak pedig pontosan ilyen minőségű amatőr bizonyítványa van.” Kétségtelenül igaz, amit Moretti mond. Lomachenko legalább annyira tehetséges amatőr volt, mint a felsoroltak. A kérdés azonban nem az, hogy az ukrán képes lesz-e világbajnoki címet szerezni két vagy három év múlva. Sokkal inkább az, hogy képes lesz-e amatőrként profi világbajnok lenni. Sugar Ray Leonard majd három évvel és huszonöt megvívott mérkőzéssel a háta mögött szállt harcba Wilfred Benitezzel élete első bajnoki övéért. Pernell Whitaker három év, négy hónap után és a tizenhatodik meccsén. Még Leon Spinks is bő egy évet és hét összecsapást követően mérkőzött meg a formán kívüli, idősödő Muhammad Alival.
Orlando Salido a pehelysúly legkeményebb verekedője. Az elmúlt években két klasszis képességű versenyző tudta egyedül elkerülni félelmetes rohamait. Azonban mind Yuriorkis Gamboa, mind Mikey Garcia megszenvedett vele, és egyikük sem tudta megállítani őt. Egy hosszú mérkőzés végzetes lehet Lomachenko számára. Elég, ha Evander Holyfieldre gondolunk, aki a kórházban kötött ki, amikor még meglehetősen tapasztalatlan profiként tizenöt izzasztó menetet harcolt végig Dwight Muhammad Qawi ellen.
Lomachenkónak rövid mérkőzésre kell törekednie, amelynek elérésére kemény testütései partnerként szolgálhatnak. Hogy képes lesz-e kiütni Salidót, akit utoljára tinédzserként állítottak meg izzadságtól ködös mexikói tornatermekben?
Muszáj lesz neki. Ha Orlando átvészeli a mérkőzés első felét, olyan mély vizekre sodorja a mérkőzést, amelyen a tájékozódáshoz már csak neki, tapasztalt profinak lesz iránytűje.
„Vasyl a súlycsoportoktól független ranglisták bajnoka akar lenni. Valami igazán különlegeset készül alkotni,” nyilatkozta Egis Klimas, a bunyós menedzsere. Salido legyőzése mindenképp különleges, sőt, történelmi lenne. Bár mint utólag kiderült, a WSB-sorozatban vívott mérkőzések profinak számítanak, és ezért semmiképp sem döntené meg a thaiföldi Saensak Muangsurin rekordját (a thai harmadik profi mérkőzésén lett világbajnok), a győzelem mégis évkönyvekbe illő bravúr lenne, mert áthidalna egy olyan széles szakadékot, amelyről a modern ökölvívás hosszú évtizedei alatt mindenki azt hitte, hogy áthidalhatatlan: amatőrként mindenféle átmenet nélkül profi világbajnoki címet szerezni.
Vasyl Lomachenko és Orlando Salido az elmúlt fél évszázad egyik legfurcsább és legszélsőségesebb világbajnoki mérkőzését vívja. Istenadta tehetség ütközik meg tapasztalattal és kitartással. Egy amatőr sztár egy profi világbajnokkal. És hogy melyikük esélyesebb a győzelemre? Az utóbbi.
Pradarics Tamás (IMiKeT) 2014.02.23.
