profiboksz.hu
Amikor minden bokszra fordul: Cotto vs. Margarito II.
2011-11-26 20:46:28 / profiboksz.hu
December 3-án a híres New York-i Madison Square Gardenben immár másodszor csap össze egymással Miguel Cotto és Antionio Margarito. A mindig pikáns Puerto Rico-Mexikó rivalizálás újabb fejezetét egy sokáig emlékezetes bandázs-botránnyal tarkított odavágó előzte meg 2008 nyarán, így a két öklöző stílusa mellett az előbb említett affér szította ellentét is garanciának tűnik a látványos mérkőzésre. A hazai Sport2 által is élőben közvetítendő WBA nagyváltósúlyú „Szuper” világbajnoki összecsapás előtt a profiboksz.hu ismét jelentkezik a több éves hagyományra visszatekintő esélylatolgató rovattal.
Erwin: Az első mérkőzésük óta eltelt időben mutatott formák alapján nálam Cotto az egyértelmű esélyes. Margarito az ominózus Mosley elleni összecsapás óta képtelen volt olyan elsöprő bokszot bemutatni, mint az ezt megelőző időszakban, ráadásul az edző, valamint ezáltal a stílusváltás sem a mexikói malmára hajtja a vizet, és akkor a szemsérülésről még nem is beszéltünk… Ettől függetlenül nem lehet leírni Margaritot, és az edzőivel variáló Cotto számára vélhetően nem lesz sétagalopp az éjszakai ütközet. tippem: Cotto nyert egyhangú, de szoros pontozással.
Greg: Rengeteg rejtélyes pont van e körül a meccs körül. Cotto számtalanszor - szerintem már túl sokat - emlegeti a felvezetőkben ezt a bandázs-ügyet, amiről a mai napig nem tudjuk, hogy a mexikói bunyós Cotto elleni odavágóján is megtörtént-e, vagy tényleg csak Mosley előtt gyúrta meg a kelttésztát Javier Capetillo. Maga Cotto sem tudja és nem tudom, lelkileg mennyire sikerült elintézni magában a dolgot. Láthatóan utálja Margaritot, de semmi esetre sem tenne neki jót, ha agyon akarná verni, ki akarná ütni az ellenfelét, mert abban valószínűleg - fizikálisan sokkal erősebb riválisa ellenében - ő húzná a rövidebbet. A másik kérdés, hogy vajon hogy fog rá hatni, ha hasonló ütéseket kap, mint az első meccsen, nem fogja-e megtépázni az önbizalmát, ha menet közben rájön, hogy mégsem ezen múlt ez a vereség. A másik nagy kérdőjel számomra Margarito szeme, szakvélemények ide, vagy oda, én kételkedem benne, hogy az a látószerv tényleg 100%-os, és, hogy valóban szakmai szempontok döntöttek, mikor zöld jelzést kapott a mexikói, nem pedig pár guriga zöldhasú, ami Bob Arum tenyeréből csusszant egy-egy asztalfiókba. A napszemüveg 10-ből 9 esetben ott van Tony szemén, gondolom, nem az image-váltásához tartozik, azt már megtette a Pacquiao-féle hajszerkezettel. Szintén neuralgikus pont az edzőkérdés. Cottonál egyáltalán nem értem ezeket a dolgokat, a Pacquiao meccsre is nekiállt egy segédedzővel készülni, most pedig meneszti Stewardot és a helyére felveszi Jean Pascal erőnléti trénerét, akinek a felkészültségére nem sok jót lehet mondani, ha a kanadai bunyós általában mutatott erőnléti állapotát vesszük figyelembe. Persze, megítélésem szerint a másik oldalon sem 100-as a dolog, mondjuk Margarito láthatóan jól összeszokott Garciával, de a kettejük közötti kémia, eleddig nem sok működőképességet és kiemelkedő eredményt tudott produkálni. Garcia, ahogy látom, egy jóval higgadtabb, technikásabb ökölvívásra próbálja készteni Margaritot, amit némileg elhibázott lépésnek tartok, szerintem a régi, agresszív ütőgép sokkal hatékonyabb volt. Sokat gondolkodtam, mit tippeljek a találkozóra, és végül úgy döntöttem, maradok az első megérzésemnél, vagyis Cotto győzelemre voksolok, viszont úgy gondolom, nem fog végigmenni a találkozó, szerintem Margarito szeme kb. 8 menet után olyan állapotban lesz, hogy le fogják léptetni.
Prof: Érzelmeket felkavaró mérkőzésről van szó, már az előzetes latolgatásokban is lehetetlen nem észrevenni a masszív szimpátiát és antipátiát a mérkőző felek és a szurkolótáborok között egyaránt. Margarito bandázsügyén nem egyszerű túllépni, de amennyiben csupán szakmai oldalról közelítünk a mexikóihoz, folytonos küzdést, zakatolást, pressziót várhatunk tőle. Cotto ezt ugyan elég nagy hatásfokkal semlegesíteni tudta volna Steward mester tanítványaként, de a vérmes Cotto-szurkolók számára elszürkülést jelentő új stílusnak minden bizonnyal vége szakadt a cseppet sem könnyes búcsúval. Na, de 12 menet nyílt sisakos küzdelem Margesszel nem tűnne túl biztonsági megoldásnak, és pragmatikusnak sem lehetne épp mondani. A meccs kulcsa, hogy mennyire akarja érvényesíteni Cotto az eredményt hozó, sok mozgásra, kontrákra, technikára épülő bokszot, mert számomra meglepetés lenne, ha ezek totál ellentétét felvonultatva a ringben gyorsan lenullázná Margaritót. Szóval a Cotto WI: 15%, míg a Margarito WI 20%-ot megér, mert azért hiába vezet valaki Margarito ellenében, bármikor adódhat kellemetlensége… Összességében a meccstől szoros eredményt várok. Semmiképp nem lenne jó, ha Margarito műtétje érdemben hátráltatná a meccsen őt, vagy épp bármelyik fél korai sérülése miatt nem élvezhetnénk egy igazi, akár Cotto-padlózással is tarkított küzdelmet. Ha viszont végigmegy a mérkőzés, akkor egyértelműen, de nem fölényesen győz Cotto: 116:111-re pontoznám… : - )
2011. december 3. - Profiboksz.hu
Hozzászólok:
Margaritonak, ki volt Garcia előtt az edzője? Elképzelhető, hogy ennyit számít, hogy nem teljesen passzol a stílusuk?
Greg, marhára telitaláltad a meccset, ez igen.
azé' GREG eléggé beletrafált...
@zappa: Ez a győzelem szerintem visszahozta az önbizalmát az új edző meg a harcias stílust is kicsit... bár az lehet nem miatta van hanem mert az ellenfél margarito és eldurrant cotto agya nem tudta finoman kipontozni hanem durvult
@edge: Csak nem együtt ittál a Helenius-Chisora pontozóival? :D
tollanik
nem érdemes vele foglalkozni :) buli után voltam, es hát finoman szolva már nem voltam egyáltalán szomjas.. :)
@migelkotto: Valószínűleg lelkileg most sokkal jobban egyben lehet Cotto, mint az előző Margarito meccs után.
edge-nél télleg érdekes a pontozás :DD
@uzsidoboz: mégis mit tudott csinálni az a favágó ? reflexből meg volt előzve mindig hirigben is cotto jött ki minden ütését meghúzta. első menet végén mondtam is magamban mondom uristen hogy lesz igy kondi 12 menetre. hát lett :) ő maga sem hitte el hogy meg tudja verni ezt a zsenit csalás nélkül... az élvonal ellen csak csalással tud érvényesülni. mégis miért lenne szükség azokra a bandázsokra ha alapból keményen ütne ? mosley is megmondta hogy cotto nagyobbat üt. bírja az ütést a mexikói de ennyi, egészségére
@migelkotto: Hát, tényleg láthatóan bugyogott benne a szándék, hogy most megmutassa...
@edge: Nem hiszem, hogy ezt komolyan így pontoztad... Én még szoros menetet sem láttam, Cotto simán behúzta mindet...
Ha leáll verekedni a fizikálisan erősebb Margesszal akkor megint szét lett volna verve. Jó taktikát választott Cotto.
Lou DiBella: "Prediction- Chavez Jr fights one eyed Margarito in Texas late 2012...and it's competitive." :))
Dan Rafaelnél 90:81-re, Steve Kimnél 87:84-re vezetett Cotto. A három pontozónál 89:82-re ugyancsak a puerto ricoi. De ettől függetlenül is, mindenki látta a meccset, Cotto órisái fölényben volt. Azzal, hogy megyek előre, és szedem be a nagyobbnál nagyobb pofonokat, nem lehet meneteket nyerni.
Cotto......Cotto...:)
Nagyon jo meccs volt!
Cotto nagyon eles volt!:)
Nem gondoltam volna,hogy igy hulyere veszi Margaritot!
Jo volt nezni!:)
egyébként én mindig mondtam hogy hülyeség ez hogy cotto már nem a régi... egyszerűen arról van szó hogy 2 szer becsalták és hogy 170/170 cm méretekkel rendelkezik , így a fizika törvényeinek megfelelően kisváltóban a leggyorsabb/dinamikusabb , váltó már talán nagy neki , nagyváltó meg... :)
semmivel nem rosszabb ő mint sok éve, zseniális, csak nagyobb csoportban boxol... nem mindenki pacman féle genetikai csaló... őőőő akarom mondani genetikai zseni hogy gyorsul felfelé lépkedve a csoportokban :) na mentem aludni puszi.
89-82 volt a három pontozólap
@vizslahal: az életével játszott 2008 ban ? nehogy már cotto elgyen a szar mert ütni mer
@edge: öcsém ne haragudj de te mit néztél ? cotto elvitte az összes menetet egyszerűen zseniális volt... a szivem a torkomban dobogott mert ez nem emanuel féle óvatos taktika volt :D COTTO ZSENIÁLIS VOLT. Margesz csak kereste a ringben. Mit ért el Margarito mióta elkapták ? 1 hurkatöltés és 3 agyonverés.
Van még kérdés hogy csaló e ??? Van még kérdés hogy ezért érte el korábbi sikereit ? Azt hiszem nincs
@vizslahal: Nincs ebben semmi. Ha Margarito és az atlétikai bizottság is azt mondta, hogy a szeme alkalmas a bunyóra, akkor nincs miről beszélni. Egyébként Cotto előre megmondta, hogy ki fogja használni, de a meccs nem ezen múlt.
durva az ütés statisztika, 86 ütés a jobb szemre a következő területen 52 van.
Cotto nagyot nőtt a szememben. Bebizonyította, hogy nagy bokszoló.
A meccs után várta, hogy Margarito odamegy hozzá, de nem ment. Kár!
Cotto W TKO 10
az orvos tanacsara leallitottak a merkozest Margarito szem serulese miatt
nekem meg meghalt a szemem mert nagymuter hagymat szeletel. ki vezet?
kizartnak tartom, hogy vegig engedik...
Írjatok egy pár sort plíz, meghalt a tévém! köszi!
lassan vege...! nem lat semmit a jobb szemere Margesz...
Cotto ki van hegyezve, Margarito csalódás.
biztos ezt kell csinálni, de azért nekem annyira nem szimpi, hogy szarrá üti a sérült szemét... az ütés statisztikán is szépen látszott, hogy milyen arányban üt oda.
kerdes, meddig birja az a jobb szem...
@másik Zoli: igy kell ezt csinalni! hulye lenne megallni Margesz elott! nalam 5-1 Cotto
@edge: Ez nem Helenius-Chisora. :) Ott Chisora nem csak ment előre, hanem ütött, és talált is. Itt teljesen más a forgatókönyv. Cotto eddig 5:1-re vagy 6:0-ra vezet.
nem szamoltam az uteseket.. de sztem margarito siman jobb...
@edge: akkor kicsit mas felfogasban nezzuk a meccst...! :D
Margarito verekszik, Cotto boxol...
nalam ezt is tony vitte... 50-45 margarito
@edge: Megy előre Margesz, de nem talál, Cotto annál inkább. Most lesz érdekes, mert Cotto kezd fáradni, és nem fog tudni úgy elmozogni.
@edge: van benne valami, de Cotto találgat tisztábban
hát.. eddig nekem nagyon ugy tunik, hogy margarito az aki odaall, megye elore verekedni.. cotto meg csak vedekezik es probálja "csalni" a meccset... margarito 40-36
Már meg is sérült a szeme.
azért remélem nem lesz baja margo szemének...
hát eddig nekem total ugy tunik hogy cotto menekul es kivár..de ezeket a meneteket akkoris siman viszi margarito...
Eddig Cotto egyértelműen jobb. Kérdés, meddig bírja ezt a lábmunkát, és ha már nem bírja, és meg kell állni Margesz előtt, akkor mi lesz.
margo-nak tök más a feje ezzel a hajjal :)
azért látszik rajtuk, hogy itt is számít a hazai pálya :)
eldőlt: cottonak drukkolok :)
Margarito hajviselete... Bakker! :)
Nem bírtam a gyűrődést, csak Rios meccséből láttam 1-2 menetet, az undercard többi részét átaludtam. Most már jöhet a főmeccs!
sziasztok, melyik tűnik a legjobb streamnek? :)
Abner Meres - Joseph Agbeko
Meres W UD (118-110 ; 118-110 ; 118-110)
Murray jobb szeme egyre csunyabb es az orra is folyamatosan verzik...! Rios magara talalt es atvette az iranyitast
5 menet utan 48-47 Murray nalam...
Rios eleg jol vedekezik - FEJJEL...!
Mintha a lába is görcsölt volna az első menetben...
Riosra rányomta bélyegét a fogyasztás. Elég pocsékul néz ki. Nem tűnik valami acélosnak.
Ezen a Delvin Rodriguezen kéne gyorsan egy doppingellenőrzést végezni, mert ez egyszerűen hihetetlen volt számomra, hogy ezt hogy tudja egy ilyen névtelen ember kondival bírni. Ütött a 10 menetben vagy ezret, minden ütését meghúzta, a 10. gyakorlatilag nem volt másodperc amikor ne bombázott volna meghúzott ütéseket minden szögből, döbbenetes... nem mondom, hogy Wolak egy világmegváltó bunyós, de azért hogy egy ismeretlen ember így lenullázza. Ezzel a teljesítménnyel simán mehetne a főmeccsen akár Cotto akár Margarito ellen is. A meccs után meg úgy ünnepelt mint aki még 10 ugyanilyen menetet kibírna.
Remélem Cotto azért hozza az elvártat.
@edge: Mosley egy rakás szar mindenki rommáverné ma már azt a puszilgatós bohócot. Szép jó reggelt , lássuk a rios meccset
Ez a Volak mit bir vazze. :)
@edge: Nem láttam, de a pontozás érdekes...
120-107, 117-111, 116-112 volt a pontozás moreno ud
@edge: Sajnálom..Talán Vicnek is szögre kéne akasztania a kesztyűt..
Köszönöm szépen.
nagyon sima moreno gyozelem lett.. az egyik pontozonal 120-107.. erdekes hogy 1-2 menetben darchinyan jobbnak tunt.. nem neztem folyamatosan.. csak neha odakapcsoltam.. de akkor pár menetet darchinyannak is siman oda lehetett adni
@edge: Légy kedves írd már meg,hogy mi lett a vége..
az utesstatisztika kb 230-100 talalat moreno javára..
vege a darchinyan vs morenonak.. nekem ugy tunt hogy darchinyan eléri a magasabb hosszabb kezu morenot. a vege fele rendszeresen..de lehet hogy ez az akadozo stream nem realis kepet mutatott.. most jon a pontozas
agbekonak mar meccs elott van egy akkora repedés az arcán hogy csodalkoznek, ha ebbol nem lenne kesobb komoly problemája
@edge: Nem mondod..:-((((
Ennek nagyon nem örülök,bár a facebookon is hasonlókat olvastam..Vic nagy kedvencem.Szeretem a bunyóját..
pinki: változott a meccs kepe.. most jobb moreno.. es erdekes..de mindhárom pontozonal is o vezet.. 8 menet utan.. ami azert eleg meglepo...
Elég jól bekezdett Jones,de a harmadik-negyedik menet óta kicsit beleszürkült a meccsbe...
tizedes.. pacot es mayt leszamitva a tobbiek ellen jo eselye van meg most is mosleynak..
lujan egesz jol tartja magát.. mondtam en, hogy ez a jones nem top10be valo...
Érthetetlen mit csinál Lujan... Pedig néha az csinálja amit kéne,de miért nem folytatja? pfff
Azért Kassai-Tóth úr, azzal egyetértek, hogy a nagyváltó a legerősebb súlycsoport,de olyat mondani, hogy Shane Mosley is ide tartozik, mint a legjobbak!!! LOL
Anno, Igen! De most???? :((
@edge: Hála istennek..Hajrá Vic!!
@edge: Szerintem meg a Misi kikapott! :) Legalább is nálam. :) Lujan meg erősen megkopott sajnos... Vicc amit most csinál...
eza brutal jo no margarito mellett a felesege?
sztem mike jones nem top10-es bunyos.. de ez oreg lujan-t megis ki fogja pakolni pár menet alatt a ringbol (lujan kótai misivel anno dontetlent bokszolt)
Ez a Jones kegyetlen komoly..
Mike Jones feszes mint a kacsa segge.
@George: Ahogy harcol,azt nagyon bírom..Emberileg inkább nem jellemezném,de tökéletesen egyetértek..
Én nem szeretem különösebben Margarito-t, sőt épp az ellenkezője, de, hogy ő Harrison módjára kifektesse magát az kizárt. Küzdeni fog, amíg csak bírja erővel. Nyilván a sérült szemét igyekszik majd védeni.
Kezdődik a sport 2-n is a közvetítés :-DDDD
Nem tudom ezen a gépen megnézni,hogy milyen a minőség,mert a gépem egy kalap sz.r,de van ott vagy 4-5 link..valamelyik csak jó
Aki talál jó linket az írja be pls.
Azt én sem nagyon tudom elképzelni,hogy Margarito megadja magát..Hatalmas csalódás lenne számomra..
@uzsidoboz: Te normális vagy? Kétlem , nem ismered margarito t ? Egy szót mondok mexikó , név tisztára mosás stb
Ez a Tapia vs Ruiz baromi jó kis 2 menetes meccs volt!
Margaréta baby sokkal jobban ki van égve mint Cotto, egyáltalán nem keveslem Cotto-ra az 1,5 körüli odds-ot, sőt... Sztem pont hogy Margaréta bébinek nincs kedve bunyózni, kap egyet a szemére, azt megvakul... Felveszi a millákat ezért a meccsért, aztán elmegy nyugdíjba, nagyobb név ellen úgysincs esélye, és tudja, hogy kikap. Nem is fogja erőltetni, sztem egy Haye-Audley Harrison-szerű meccs lesz, csak itt nem dumálta meg Cottoval, hogy mikor megy le.
@másik Zoli:Badlefthook csak az undercardot közvetíti? Sajna nincs sport tv-m, és nem tudom nézni a főmeccset. Ha lenne valakinek egy link a gála többi meccséhez akkor megköszönném.
@Dani1: Jó kérdés. Ha azt nézem, hogy hány meccs van a programban, nehéz elképzelni, hogy 6 óra előtt elkezdődne a főmeccs.
Ez hamarabb fog kezdődni mint a Las Vegasi gálák főmeccsei? Mert a helyszín/időeltolódás miatt ez lenne logikus.
Akit érdekel: a Cotto-Margarito gála undercardját élőben közvetíti a Bad Left Hook. Ezek azok a meccsek, amik a tv-közvetítésből kimaradnak.
http://www.badlefthook.com/201...
@Roy Jones Jr.: Számomra meglepőek ezek az odds-ok,bármelyikük is nyer meg fog dolgozni a győzelméért.
Cotto - Margarito II
1,53 22,50 2,43 (Tippmix)
1,45 23,00 2,75 (SB)
1,50 26,00 2,60 (Bwin)
1,50 26,00 2,50 (WH)
1,40 26,00 3,00 (BetFred)
1,45 26,00 2,80 (Unibet)
1,55 32,00 2,84 (Betfair)
1,50 -------- 2,62 (Bet365)
Bennem a Face Off-uk után az az érzés alakult ki, hogy Cotto legbelül nem igazán akarja ezt a meccset, csak "rábeszélték", na meg persze az a jó pár millió dollár is segített a döntésben, amit kapni fog a meccsért és igazából nem is nagyon van neki más ilyen lehetőség. Ha meggyőzően nyerne, talán újra el lehetne adni egy Pacquiao-Cotto II-t, mondván, hogy majd nagyváltósúlyban minden más lesz, bár persze a 150 fontos catchweightről ezúttal sem felejtkezne el Team Pacquiao. :)
Akár volt keményítő anyag Margarito bandázsán, akár nem, az a KO-vereség szerintem lelkileg komoly nyomokat hagyott Cottoban. Steward nem biztos, hogy mindenkihez passzol, de Cottoval úgy tűnt elég jól működött a dolog. Steward kitalált egy olyan stílust Cottonak, amire szerintem éppen Miguel vágyott a Margarito és a Pacquiao elleni súlyos vereségek után. Egy óvatos, taktikus bokszot, amivel hozni tudja a meccseket és nincsenek kellemetlen meglepetések a végén. Bár Margarito nem az a bunyós, aki ellen túl nyugodt lehet az ember, azért Stewarddal a sarokban mégis sokkal jobb eséllyel vágna neki Cotto a meccsnek, mint nélküle. Szerintem nem arról van szó, hogy Cotto sokallta Steward járandóságát és egy olcsóbb megoldás után akart nézni, Pedro Diaz személyében. Steward elsőszámúlag Wladimir Klitschko edzője, aki Európában készül és bokszol dec.10-én, ezzel nem lehetett volna összeegyeztetni Cotto dec.3-ára való felkészítését egy másik kontinensen, az tuti. Így aztán a választás nyilván Wladimirra esett, mivel vele sokkal régebb óta van együtt, meg amúgyis, ő a Ring nehézsúlyú világbajnoka jelenleg.
Nehéz megtippelni, hogy ki fog nyerni, nagyon sok függ attól, hogy Margarito jobb szemének környéke mennyire bírja majd a terhelést, mert Cotto biztos gyakrabban fogja majd azt a területet támadni. Ha emiatt Margaritonak sokkal több energiát kell fordítania a védekezésre, mint szokott, akkor könnyen lehet, hogy nem marad idő és energia Cotto felőrlésére, ami viszont Cotto WP-jét fogja jelenteni a meccs végén.
Én azért bízok benne, hogy nem a sérült területről és annak teherbírásáról fog szólni a meccs, hanem arról, hogy kinek a stílusa fog érvényesülni.
Mivel Margarito jóval nagyobb, mint Cotto és mivel úgy érzem Cotto tart ettől a meccstől legbelül, így Margarito WI-re tettem.
én meg megmondtam hogy meg bírok inni 10 sört a meccs napján de csak 9-ig jutottam... :-)
@uzsidoboz: Az Golyo volt szerintem, aki ezt irta, hogy megszenved.
@George: Én is írtam: ha valaki képes lehet elcsípni Pacmant, akkor az Marquez.
@uzsidoboz: Én is többször írtam. Igaz nem ebbe a rovatba.
Vissza lehet nézni :) Csak Hollywood meg én voltunk azon a véleményen...
@uzsidoboz: "Múltkor megmondtam azt is..."
Meghajolunk nagyságod előtt, ó Mester! :)
Múltkor megmondtam azt is, hogy Pacman nagyon megszenved Marquezzel, most pedig sima Cotto győzelem lesz. Zsírsima.
3-tól fenn leszek, mert az undercard is nagyon erős.
Nem tudom, ki fog nyerni, de én is azért szurkolok, hogy sérülés miatt ne váljon egyoldalúvá a meccs, illetve ne kelljen beszüntetni. Jó esély van rá, hogy egy kemény, szikrázó ütközetet láthatunk.
@George: valahogy én is így vagyok ezzel.
de remélem Margarito odacsap megint!
Sajnos szerintem mindkét bunyós kicsit elhasználódott az elmúlt néhány évben. Unalmas meccsen Cotto pontozásos győzelmét várom.
Legyen már hajnal...Ezt a meccset nagyon vártam már..
Mindkettőt nagyon szeretem..Nagy harcot várok..
Alig várom, hogy elkezdődjön. Sokat várok ettől a meccstől, azt hiszem nem vagyok egyedül :)