Amikor minden bokszra fordul: Bivol vs. Canelo
Erwin: Canelo és stábja profizmusa elvitathatatlan, és ebbe beletartozik az is, hogy körültekintően, ugyanakkor mégis bártan választanak kihívást. Bivol fizikai szempontból nem a legerősebb félnehézsúlyú, így véleményem szerint pusztán erőből nem lesz neki egyszerű megoldani Alvarezt, nem is tartozik a nagy ütők közé (négy éve nem ütött ki senkit), így talán ettől sem kell a másik oldalnak feltétlenül rettegni, a mexikói viszont összetettebb bunyós, ez pedig az ő irányába billentheti a mérleg nyelvét. Tippem szerint Canelo jól és sokat mozogva fog irányítani, elkerüli a veszélyes szituációkat, végül pedig pontozásos győzelmet arat.
Peszlen Ferenc, MMA/küzdősport edző (Budapest Top Team), Fábián Melinda és Borics Ádám trénere:
Canelo: Magasan fogja tartani az első kezét, mert Bivolnak nagyon jó a jobbhorga amit Pascal ellen meg is mutatott több ízben, ezért blokkról valószínűleg sok balhoroggal szeretne operálni. A Jab-jei alatt próbálja majd szűkíteni a távot, és bal horoggal vagy overhand-el hangsúlyos ütésekkel elkapni az oroszt. Legendás felütései helyett inkább egyenesekkel fog operálni testen, mert Bivol kiválóan mozog lábon és félő, hogy a felütései nem érnének célba, ez alól a kötél szituációk lehetnek kivételek, ahol hangsúlyos Peek A Boo megoldásokat várok tőle.
Bivol : Kivalló a távolságkezelése, és hátrafelé bokszolva is nagyon veszélyes. Klasszikus kombinációkat várok tőle (balegyenes-jobbegyenes-balhorog), amikkel ki akarja ugrasztani a mexikóit, és hátrafelé megfogadni balhorog-jobbegyenes összetételekkel. Hibája, hogy ütései közben potyog le a védekező keze, amit a lábmunkájával kompenzál, de ezeknek a hibáknak a megléte miatt feltételezem, hogy a mérkőzés második felétől át fogja venni a mexikói az irányítást, ami a győzelem kulcsát hozhatja számára. Bivol kulcsa a győzelemhez a hátsó egyenes lehet, legalább kétszer meg kell számoltatni a mexikóit, hogy pontozással kihozzák. Összességében egy nehéz meccsen Canelo sikert várok.
Kovács Attila (supras), a Premium Fight Shop tulajdonosa: Sokan ismét csodát várnak, és ahogy pár hete Dillian Whyte mellett tették le a voksukat, úgy most is váltig állítják, hogy Bivol kisiklatja a Canelo vonatot. De nem én! Azt ugyan elismerem, hogy egy remek ökölvívóról beszélünk, de hozzá kell tennem, hogy eddig nem volt a figyelmem középpontjában. Ahol most Alvarez menedzselése és karrierje tart, kizártnak tartom, hogy ne bombabiztos tervvel lépnének a ringbe. Nem gondolom, hogy Bivol KO győzelme számottevően benne van a pakliban, a kirgiz ugyanis 2018 óta nem nyert egy mérkőzést sem KO-val. Hogy egy szoros pontozást elvihet-e? Ez kizárt, tehát a kérdés (számomra) csak az, hogy Canelo mindent elsöprő önbizalma, illetve egy jól felépített "game plan" elég lehet e hozzá, hogy Bivol a kései menetekben padlózzon. A tippem Canelo WP, de ha hagyom, hogy elvigyen a szívem akkor a TKO-ra a 8. menettől számítok!
VRRRT: Sokat töprengtem ezen a meccsen, de mindig a (sport)politikánál kötöttem ki. Bivol nagyobb, technikás, egy jó taktikával képes lehet kibokszolni Canelot, a problémám az, hogy a mexikóit alapból is nagyon szeretik a bírók, és most ráadásul divat utálni az oroszokat, a moldáv apától koreai anyától Kirgizisztánban született Bivol meg orosz állampolgár, ezért nagyon nagy bokszleckét kellene adnia ahhoz, hogy szűken kihozzák. A biztos megoldás a kiütés lenne, de egyfelől a túlzásba vitt marhasültfogyasztást el szokták nézni Canelonak, másfelől Bivol 4 éve nem ütött ki senkit. Jelen helyzetben a legvalószínűtlenebb kimenetel az orosz pontozásos győzelem, tehát legyen Bivol WP.
prof: Canelo és csapata mostanában igazán nem vádolható óvatossággal és taktikázással, ami az ellenefelek kiválasztását illeti, bár egy hard core hateful kommentelő biztos meg tudná magyarázni, hogy a felsőbb súlyokban, a nagyobb darab ellenfelek között Kovalev öreg és iszákos volt már, Callum Smith eleve semmit sem akart a ringben, csak túlélni, Plant limitált képességű stb. stb. Na, de most itt van Bivol, aki se nem öreg, se nem iszik, max sportitalokat vagy tejet. Győzni akar, hiszen ezt az érzést ismeri fiatalkora óta, és mindemellett technikailag, ringintelligenciában nemhogy limitált lenne, hanem kimondottan éles és képzett. Olyan pontosan és gyorsan üti a kombinációkat, hogy élvezet nézni, és még csak az ismert "jó-jó, amatőrnek szép, de a profiknál ez kevés lesz" típusú érvelés sem állja meg a helyét nála. A feje, álla is kemény, mert aki úgy abszolvál 12 menetet Joe Smith ellen, ahogyan Bivol tette..., még a 10. menet végi, gongszókor kapott ütést, megingást is pikk-pakk kipihente a szünetben, és az utolsó menetben látványosan dominálta a nála erősebb Smitht. Mit állítsunk még szembe Canelóval, mit vagy kit küldhetnénk érdemi győzelmi esélyekkel a ringbe korunk high end csúcsterméke ellen? Beterbiev ősereje, persze, hiányzik a kirgiz-orosznál, de ezt pótolhatja a magas fokú ringintelligenciája, mozgáskészsége, gyorsasága. Oké, Alvarezt nem fogja meghatni a sok kombináció, valószínűleg blokkolja a legtöbbjét és/vagy lepereg róla, lépked előre, keresi a testet, próbálja a kötelekhez szorítani Bivolt, ahol már nem tud elmozogni a nála lábon gyorsabb ellenfele. A pontozókra nagy munka hárul majd, hiszen egyiküket sem könnyű kiütve elképzelni, maximum egy sérülés miatt lehet idő előtti befejezés. De ha meg a 12 menet végigmegy, ott a menetenkénti győztes örülhet a végén, ugye, és vajon elképzelhető, hogy két bírónál is minimum 7-7 menetet nyer Bivol a p4p király ellen? Szoros mérkőzést várok, épp ezért az előzetes esélylatolgatásoknál, ahol, amikor csak a győztesre adott szavazatot számoljuk, csalóka ám Canelo abszolút fölénye... Még a döntetlen sem elképzelhetetlen jelen esetben, ezzel lehetne sok pénzt nyerni, kis befektetéssel. :) Én jelen esetben megkockáztatok egy Bivol WP-t, hiszen semmi sem múlik ezen a tippen, de a kockázatelemzés, előzetes becslés azért Canelo WP-t ad ki. :)
2022. május 7. - profiboksz.hu
Hozzászólok:
@Perkins: "Egy gikszer bármikor becsúszhat."
Hát, most becsúszott. :)
Gratulálok Bivolnak, szerintem max. 2 menetet vesztett. A visszavágónak nincs értelme, Bivol már túl sok Canelo-nak. Jöhet a Golovkin 3, ahol ledózerolja majd Golovkint.
hat Bivolnak csak nem sikerült kiutni Alvarezt, de hogy pontozassal kihozzak na erre nem számítottam. mondjuk így is sikerult majdnem dontetlenre kihozni, ugyhogy azert akkorat nem tevedtem a hatszellel kapcsolatban. Gratula Bivolnak.
@nemexpert: Nem nem szeretem,egyszerűen (veled ellentétben)nem erzem azt h bármilyen temaban is az én velemenyem lenne a szaz százalékos igazság.
Azt sejtettem,hogy ringben belül jó vagy, nyilván aki Alvarezt három menetben lerendezné az nem lehet rossz bunyos.
Azért mert van véleményed azért szerintem soha nem lennel kikezdve senki által. Azért mert ez a vélemény esetleg eltérő végeredmény esetén változik, na azért már igen.
Nem három odds van. Nem tudod jól.
@Phenomenal: ez nem egy tudományos értekezés, ez egy játék oddsokkal. 3 odds van, ha jól tudom.
kevered a szezont a fazonnal.
@vg76: nem kell leírnod, h nem szereted 100-ra írni, ez tudott, és nem vagy egyedül.
pont attól vagyok alázatos, h tudom - nem lehetek soha expert. de azért ringen belül jó vagyok…igen jó.
a bokszkban semmi sem biztos, már az elején kilőhettétek vna ezt, mégsem tettétek…
de én be merem vállalni, ha vmit gondolok, nem félek attól, h utána ki leszek kezdve..
@nemexpert: "az nem következetesség, ha nyitva hagyok 2-3 szkenáriót, h utána le legyek védve.
az nyuszizmus, és sajnos ez a trend, még a “szakértők” körében is."
Ezt analitikus gondolkodasnak hivjak, a legtobb tudomanyos felfedezes ebbol indul ki.
A kovetkezetesseg fogalmanak ertelmezeseben is latok hianyossagokat.
Es meg en vagyok faraszto....
:-)
Hát, a pontozás nagyon meredek, azzal együtt, hogy igazán jó megítélésű, kvalifikált bírókat ültettek a ring mellé. Ha ez a mérkőzés majdnem döntetlen lett, akkor valóban nem is annyira elrugaszkodott dolog Alvarezék csapatától a visszavágó erőltetése, hiszen a mostani meccsből kiindulva, elég, ha csak 3-4 menetet megnyer a visszavágón, ahhoz hozzá lehet számolni az ajándék plusz 3-4 mentet, és megvan a győzelem. :)
Bivol nem csupán a méretelőnyével győzte le Alvarezt, bármennyire is csábító ezzel magyarázni Alvarez inkompetenciáját...
Az ütemérzék, iskolázottság, szilárd mentális állapot nem testmagasságfüggő, valljuk meg. :)
@Phenomenal: nem érted.
Bivolnak ezt KO hoznia kellett vna, ha már hozza…
és nem lepett meg, h pontozás Ő nyert.
az lepett meg, h Saul nem hozta TKO.
néha fárasztó vagy, de tényleg.
@nemexpert: Én nem szeretnem semmi mögé írni h 100. Egy vélemény az soha nem lehet szaz százalék. Az a kinyilatkoztatás amire te gondolsz és nem mellesleg csinálod is. Semmiféle nyitott szcenariot nem lattam még nálad sajnos. A szakertoseggel a nicknamed-re utaltam, ne keverj ide tippmix tudósokat kerlek. Kis alázat és belátás kell. A velemenyem Canelo szűk gyozelem volt nehéz meccsen. Ezért én veled ellentétben meglepődtem és erre a meccs után is emlékszem még.
compubox adatok szerint Canelo egy menetet sem nyert es szoros is alig volt, ehhez kepest a115:113 az nagyon meleg es a pontozolapok szerint ha az utolso menetet nem nyeri meg Bivol, akkor kihoztak volna dontetlenre, azaz vegig "meccsben" tartottak Canelot a pontozok, azert ez nagyon durva
@vg76: az nem következetesség, ha nyitva hagyok 2-3 szkenáriót, h utána le legyek védve.
az nyuszizmus, és sajnos ez a trend, még a “szakértők” körében is.
megsúgom, nincs olyana a bokszban, hogy vki szakértő, ha egy meccs végeredményére kell mondani vmit.
Szted az a szakértő, aki a tippmixben a király, kb ezt sugallod ezzel..
állj bele egy vêleménybe, merd egyszer vmi mögé írni, h 100, és próbálj mellé szakmai érveket találni. nem lesz könnyű, megsúgom…
én azt mondom most, h 100 százalék AJ TKO win legközelebb Usyk ellen. nem hagyok nyitva kapukat…
A mai meccsből az jön le, h tévedtem, de semmiképpsem sem az, h ne lennék következtes…
és a mai meccs meglepetés, ha a várakozásakat nézzük.
de szakmailag, mert érthető. győzőtt az, akinek fizikai előnye volt. azaz a magasabb…
@Totti: Csatlakozom, 7-5 erre a meccsre szánalmas mindet eltiltanám egy életre a biraskodastol
Szerintem torony magas esélyes Canelo.
"Én nem tudom mit vártok Bivoltól, de nálam beárazta magát a legutóbbi meccsén.
Én mindig nagyon várom, h vki lecsapja a mehikát, de szvsz az nem bivol lesz."
Egy masik hozzaszolasod egy masik hir alol.
"Simán annyi derült ki a mai nap, h Saulnak ez a határ, és Bivolnak is nem mellesleg.
Egyáltalán nem lepett meg."
Hozzaszolas eme hir alatt.
Ha ez nem kovetkezetlenseg akkor nem tudom micsoda.
Kezdek belefaradni ezekbe a vitakba.
@nemexpert: Következetes nem attól leszel,hogy nem tévedsz. Viszont ha tévedsz akkor azt illik elismerni és nem úgy tenni mint akit nem lepett meg az eredmény hiszen maga is ezt várta. Gyakran tévedsz ahogy észrevettem amivel nincs semmi baj hiszen nem vagy szakértő.
A 115-113 felháborító. Momentuma nem volt Canelonak. Végre helyre lett rakva. És még pénzt is hozott nekem. Jól indul a nap.
@Phenomenal: És?.. nem èrtelek, mit vársz egy pontozás után.
ha most 115-113 lett vna Saul javára, én akkor is ezt írom, ergo akkor következetes vagyok?!
Majd, ha lesz visszavágó és ne adj Saul kiüti, akkor jöjjek vissza, hogy naugye megmondtam?!
ne viccelj már…
én nem fêlek attól a kárörvendő kommenteket kapok, és annak megfelelően írom meg az álláspontom, h levédjem magam a meccs után.
Írhattam vna ezt is korábban: Saul győzelmét várom TKO, de ha végigmegy, az Bivolnak kedvez. Erre még plusszokat is kaptam vna :)
de nem hittem benne, h végigmegy, ezért nem írtam, amit. Belátom, h Saul most nem bírt vele… ennyi, semmi több.
Bivol szép teljesítmény, de nem meggyőző továbbra sem…
@Phenomenal: Kibokszolná Beterbievet Bivol ,talán még könnyebben is. Ennek a súlynak a kirgíz a legjobbja
@brontosaurus: Nem akarok megmondo ember lenni itt mert vannak elegen de Bivolban mar regota latom hogy mennyivel komplexebb mint sokan hiszik. Nem hiperlatvanyos de rendkivul jol hasznalja ki a kepessegeit, jol meri be a tavolsagot, szinte az elso menettol mindemellett fegyelmezett es hatekony. Itt mindenkinek Beterbiev a fixaideal, de szerintem Bivolnal siman benne van egy a mostanihoz hasonlo meccskepp Artur ellen. Kettejuk meccse azert is lenne nagyon erdekes.
@Phenomenal: Nekem Bivol esetén tetszett az a váltás is, hogy egyszercsak a köteleknél elkezdett beleverni Alvarez támadásaiba. A meccs kb. első negyedében/harmadában vagy passzívan védekezett, vagy elmozgott a kötelektől és úgy tűnt, hogy a váltással meglepte Alvarezt, aki viszont nem volt képes újabb taktikai húzásra. Kíváncsi vagyok, valóban lesz-e visszavágó, mert ez elég sima Bivol győzelem volt.
Összességében nekem nagyon tetszett Bivol bunyója - nem olyan virtuóz, mint Usyk, de tiszta, képzett, fegyelmezett és képes volt meccs közben taktikát módosítani is. Alvarez esetében pedig nagyon kevés esélyt látok arra, hogy valaki kiüsse még félnehézben is, nincs bennem hiányérzet azzal kapcsolatban, hogy Bivol nem erőltette a kiütést.
@BlaZe: En eleg sokszor azt lattam hogy Bivol megsebzi Canelot, megindul, es Saul szepen mozog az utesekkel, Bivol pedig ugyan meg tudta szorni, de o is latta hogy kiutni nem tudja viszont legalabb latvanyosan megszorongatta. Nem hajszolta a kiutest de nem is fogta vissza magat.
@Bredan78: Szerintem csak a show miatt kellett azt mutatnia. Nagyon fos volt a tolmacsa is. En nem vagyok perfekt spanyolbol de ugy ertettem hogy arra a kerdesre hogy szerinte eleget tett e a gyozelemhez egyertelmuen nemet mondott.
@Phenomenal: Az a meccs nekem is nagy csalódás volt. Sőt meglepetés is. Nem feltelenul az eredmény de a bántóan egyoldalú meccskep az mindenképpen.
@deontay: Kettőnk ķözött a a top kova megette volna canelot... nem a csoves alkesz,..
@nemexpert: Amit hiányoltál Bivolból, az a mindenáron kiütés hajszolása. Bivol nagyon okosan bunyózott, és végig kontrollálta a meccset, nem adott felületet Alvareznek. Én nem nagyon értem mitől látod, hogy bajban lenne, ez egy mestermunka volt. Azért volt Bivolnak nem kevés jó félnehéz ellenfele. Ilyen a félnehézsúly, ott már nem végig tüzelnek, hanem okosan használják a tudásukat és erejüket. És a Bivol szerű fegyelmezett bunyósok nem dobnak el egy győztes meccset a kiütést kergetve.
@nemexpert: Egyáltalán nem lepett meg??? Én ha valamit 1000 százalékig biztosra veszek aztán mégsem az történik, meg szoktam lepődni. Lehet, hogy Bivol győzelmében meg 2000 százalékig voltál biztos mondjuk..
@vg76: Amugy Bivol pont azt csinalta amit Smithtol vartam volna. Valoszinuleg anno tulbecsultem Callum ring iq-jat mert nagyon ostoban bokszolt vegig Alvarez ellen.
@deontay: A top Kovalev oktatta Wardot is 5 menetben. Azt a szintet félnehézben már nem tudja tartani Canelo. Neki is vannak határai.
A szememben amúgy ezzel a vereséggel csak nőtt Alvarez, hogy ezt be merte vállalni, de azt nem értem a meccs végén miből gondolta, hogy ő ezt megnyerte...
@jebuzita3: valóban, szerintem egy rendesen felkészült Kova is verte volna, igaz más súlycsoport.
Alvarezben egyébként számomra a legdurvább az ütésállósága, azért Bivol sem cicapacsikat tolt
@nemexpert: Hihetetlen hogy mennyire kovetkezetlen vagy a velemenyeddel utana neg ugy teszel mintha vegig tudtad volna.....
"100% a Saul win.
Egy percig se gondoljátok, h ennek más lesz a kimenete.
1ezred esélye van h kikap..y"
Idezet toled egy masik hir alol...
@fixpont: Én szerintem egy Top Kovaljov is sok lett volna. Neki is kiváló volt a lábmunkája, hasonlóan gyors volt, mint Bivol, igaz nem volt ilyen fegyelmezett, de nagyon kemény feje volt és sokkal nagyobb ütő, mint Bivol.
@deontay: Jah a 90es evekig nem akartam visszamenni, a kozelmultat mondjuk a Super6-os 168-as tornatol szamolom.
@fixpont: Az oké, csak azért mégis túl rizikós lenne azonnal egy visszavágó, mert jó eséllyel nem lenne más az eredmény.
Ennyit arrol hogy Bivol egysiku.
Szepen jabre tuzte Canelot, aki ugyan mesterien nyomja a belharcot de nem keszult fel arra hogy amig szetveri a nagyon jol vedekezo Bivol karjait, utana kikukkantottak a kontrak es itt igazi felnehezsulyu pofonok csattantak. Canelo torzs es fejmozgasa is peldas, hiaba talalta el nagyon sokszor jol utemben Bivol, jol belemozgott. Viszont Bivol nem hagyta hogy dominaljon. Szinte lepattant rola a voros es mindig ott volt a jab, sot a 11.ben Bivol odaallt belharcolni Caneloval a ring kozepere es abban is felulmulta. En ertem hogy Beterbiev fan favourite, de Bivol szerintem csak eroben nem mulja felul. En ugyvereztem hogy egy szoros meccsen kihozzak majd Canelot, de ez a meccs nem volt az. Bivol eddigi karrierjenek legnagyobb es legszebb gyozelme es Canelonal ezek szerint ez a plafon. Felnehez alatt nincs ellenfele de meg merem kockaztatni Beterbiev ellen tenyleg szoros meccset tudna csinalni (vagy valaki csunyan borulna es nem feltetlen Canelo)
@fixpont: Roy Jones és James Toney is gond nélkül, igaz ők nem annyira közelmúlt.
@nemexpert: Canelo rengeteg magasabb bunyost vert mostanaban, itt inkabb az van hogy Bivol minden jobb volt mint az addigi ellenfelei, gyorsbab, jobban hasznalta az utotavot, kimagaslo volt a kondija, fegyelmezett volt es ez a rengeteg apro dolog mar kiadta a gyozelmet.
Hearn a visszavágóról beszél szeptemberben , ha ilyen jó lesz az is akkor jöhet!
@vg76: Nincs kiütés nincs győztes a profi bunyóban. Max jobb…
Simán annyi derült ki a mai nap, h Saulnak ez a határ, és Bivolnak is nem mellesleg.
Egyáltalán nem lepett meg.
Bivol egy hasonló képzettségű és egymagas ellenfél ellen már komoly bajban lenne. Aki magasabb nála, és nem is amnyira ügyes, már azzal is…
Nem kell analitika a maihoz. Jobb volt a magasabb bunyós.
@jebuzita3: Hopkins meg Ward, azert olyan nagyon sokan masok nem a kozelmultbol.
A Kovalev meccs nem mértékadó. Szerintem Hopkins verte volna Canelot középtől felfelé. /csak meg ne kövezzenek/
Nagyjából ezt az eredményt vártam, Bivol túl nagy, túl képzett, és gyors volt Canelonak.
Ez volt a realitás. Nem is értettem a sok "szakertőt", akik szerint ennek a meccsnek Alvarez volt az esélyese.
Itt nem egy "fél-alkoholista", zeniten túllévő félnehézsúlyú volt az ellenfél, hanem egy fénykorában lévő bajnok.
Én nem látom Canelo mit tud újítani a visszavágóra, de megnéznék ebből még egyet, nagyon jó meccs volt.
@deontay: Canelo eddig kb mindent es mindenkit bevallalt es szerintem 160-ba mar sosem fog bemerni de mar a 168 is kerdes, en nem hiszek egy GGG3-ban mar egyaltalan. Visszavago lesz ez.
@deontay: Basszus... LLopez kolléga írta hogy megtolja egy 10 essel ,ha megtette most jól keresett, én hülye meg kihagytam :D , pedig erre tényleg komoly esély volt hogy megcsinálja , fegyelmezett volt végig az orosz
Végre….erre vártunk már évek óta, h vki helyre tegye a dolgokat, ezzel a feljebb és feljebb…
Saul és csapata abból indult ki, amit legutóbb látott, és csúnyán mellé lőttek, végre…
Azért az, h egy legitim vb 81-es ellen végigmegy , már az nagy szó, de ez a határ.
Usykot felejtse el…
Bivolból nekem továbbra is hiányzik vmi, sztem ezt le kellett vna rendeznie 5-6 környékén.
Szerintem most minden korábbinál nagyobb esély van arra, hogy Golovkin 3 jöjjön.
és voltam olyan béna hogy kihagytam a 4,8 tuti oddsot , ejj ,szép volt Bivol!
@Beast_Pete: Szinte minden aspektusban felülmúlta, de én azt éreztem, mivel jo a labmunkaja Bivolnak, bármit tesz, nem érnek célba a horgok, mert nincs meg a reach, az egyenes uteseket meg baromi jól védte.
Azzal a 115-113-al még nagyon jóindulatúak is voltak. Ahogy néztem kb hasonlóan pontoztam mint Chris Mannix az egyik szakértő. Nálam végül 93 lett Bivolnak esetleg még 1-et nagy jóindulattal adtam volna Alvareznek, de hogy 5 menetet hol láttak neki azt nem tudom...
Bivol zseniális volt. Canelo előtt meg le a kalappal, hogy megpróbálta. Bivol interjúja kicsit Golovkinos, de nagyon jó :)
nekem amugy az elso perctol kezdve nem tunt eleg pattogosnak/elesnek Canelo, tipikusan ugy mozgott mint akinek elrontottak a formaidoziteset, 5. menettol mar tolta az uteseket
@rumble: Bivol nagyon jó ütemben állította le Canelo előremozdulásait. Szerintem ütemben verte meg, nem erőben vagy méretben.
@BlaZe: Ha ezt Alvareznek adják akkor nálam nem lesz többé osztott képernyő (mint ma)..
Sok a felnehez Canelonak. Egyszerűen nem ér el a keze a fedezek mögé, végig Bivol karját pufolte. Bivol nagyon jó volt, lehet ő a legjobb felnehez. Kíváncsi vagyok innen hova tovább Alvareznek, nem látom értelmét a visszavágónak.
sima Bivol, megis nehezen hiszem hogy kihozzak, BoxingScene 118:110-re adta, ha az ellenfel neve nem Canelo lenne hanem Average Joe akkor ez a realis pontozas
Ez sima Bivol volt... kb. 3 menetet lehetett Canelonak adni. Ez Canelonak a határvonal... mint De La Hoyánál a középsúly.
Na kiváncsi leszek a pontozásra.Kizárt hogy 4 menetnél többet vitt el Alvarez. nálam ez 9-3 max 8-4 Bivolnak
utólag azt mondom, nagy bátorság volt bevállalnia Bivolt.
Remélem, nem fogják elcsalni a pontozást
Bivol helyeben az utolso menetben mar csak arra figyelnek hogy ki ne ussenek.
Olyan mint egy dühös bika. Még fel is öklelte Bivolt, mégis verve van...
@SugarRayAlexander: Csak nézd meg hogy néznek ki. Bivol szinte érintetlen és alig izzad, Alvarez meg tokától bokáig vöröslik az ütésektől és szakad róla a víz...
Nálam eddig 5-4 Bivolnak, szorosabbnak látom mint ti, főleg azt érzem túlzónak hogy Alvarez agyon lenne verve.
Hát ha ki nem üti, vagy le nem üti vagy 3x akkor pontozással ezt már bukta Alvarez.
@menyus: "Bivol nagyon okosan kezeli a távolságot.. Nem marad ott, nem hagy semmi esélyt arra hogy Alvarez megkontrázza. Pontosabb is, iszonyat jo tempó érzeke is van, nem pánikol.. Jó gamelan"
Kellene a KO, kinézem, hogy elcsalják..
Bivol érezhetően húzta most magára Alvarezt ebben a menetben... szerintem ki akarja fárasztani és a végén rámenni egy finishre.
Bivol nagyon okosan kezeli a távolságot.. Nem marad ott, nem hagy semmi esélyt arra hogy Alvarez megkontrázza. Pontosabb is, iszonyat jo tempó érzeke is van, nem pánikol.. Jó gamelan
Alvarez tényleg igencsak tele lehet cuccolva. Amit a nyolcadikban kapott attól már rég le kellett volna mennie...
5-2. ha csak nem villant valamit Alvarez akkor ez el fog menni, ha csak el nem csalják a pontozók...
Itt vagy az lesz, hogy Canelo kiüti a végén, mint Kovát, vagy sima Bivol pontozás.
Canelo mar tolja az uteseket semmi dinamika nincs benne most vagy tenyleg faradt vagy eladja, hogy faradt mert akarja hogy Bivol jojjon. Canelo sokszor nyert mar hatranybol a meccs utolso negyedeben, most is siman benne van.
Az öreg Fahéj kezdi érezni, hogy ez egy más kávéház.. Hogy merik ezek Usykot a szájukra venni :D
Nálam sima Bivol eddig, Canelonak vannak látványos megmozdulásai ugyan de valójában az van amit az orosz akar
Bivol többet talál, de a hangsúlyos ütesek Caneloe, kérdés hogy bírja a mexikói kondival, Bivol meg utesallosaggal
@deontay: Felejtsd el, végig nyomni fogja nagyon durva, a feje meg a nyaka...
Canelo bivaly erős, de valahogy úgy érzem, hogy a kondija elfogyhat a vége felé. Nekem már most egy kicsit olyan érzésem van, hogy fárad...
@Sarkozi Robert: Szerintem Bivol ütőerejéhez és ütésdinamikájához így együtt Canelo egyik ellenfele se hasonlítható. Aki ütőerőben ez a szint, az Golovkin és Kovalev. Golovkinnal azért óvatos is volt, de ami fontosabb, hogy nem kellett menjen utána. Kovalev meg azért be is vallottan igen pocsék formában volt. Canelonak Bivol ellen majd előre kell bokszoljon, ha akar valamit, mert méretben azért jelentős hátrányban van. Ráadásul Bivol távolságtartása példás, a sebessége is jó, így a kontrázásra berendezkedés lehet sikertelen. Én nem mondom, hogy Bivol tuti elveri, de nem okozna döbbenetet, ha így lenne.
@BlaZe: Bivolnak jo az utoereje, de Alvareznek nem csak a vedekezese jo hanem az utesallosaga is lassan emberfeletti magassagokat ölt. többször talalkozott nagy ütőkkel es mindegyikuk ellen vállalt is rendesen kockazatot, Ilyen téren sem érheti szó a haz elejét...
Habár Bivol is jo kontrabunyos, de nem egy Mayweather szint aki kellő hatekonysaggal ki tudta aknazni a réseket Alvarez tamadasaiban, és az az Alvarez messze nem a mostani...
@Sarkozi Robert: Róbert, aggódok!
Vajon van még a zölddió likőrödből, amit az ilyen alkalmakra tartogatsz?
@Sarkozi Robert: Akkor lehet lehetősége Bivolnak a kiütésre, ha pontozással kezd elmenni a meccs Alvareznek. Ha nem találja Bivol távolságtartásának ellenszerét, ez hátszél mellett is előfordulhat. Kovalev ellen is hátrányban volt. Canelo meg nem elégedne meg a menetek végigállásával, és kockázatot vállalna. Előre bunyóban viszont nem működne olyan jól az ütéssel gurulása, ami sokat segít neki az ütések kihordásában. Emellé szerintem Bivol ütőereje alul van becsülve kicsit, és okozhat meglepetést. De majd meglátjuk pár óra múlva.
Elnur Abduraimov (1,04-1,09) - Manuel Correa (7,50-10,00)
Alexis Espino (1,94-2,15) - Aaron Silva (1,71-2,00)
Joselito Velazquez (1,13-1,20)- Jose Soto (4,50-5,50)
Zhang Zhilei (1,03-1,06) - Scott Alexander (8,00-10,00)
Shakram Giyasov (1,22-1,29) - Christian Gomez (3,50-4,00)
Montana Love (1,10-1,17) - Gabriel Gollaz Valenzuela (4,95-6,20)
Dmitry Bivol (4,33-5,25) - Saul Alvarez (1,16-1,25)
@klicsko40: már a Canelo-GGG/2 is 4 éve volt, Alvarez azóta is sokat erősödött, fejlődött. "Én látok Bivolban potenciált!" naná, ki nem?!
De Golovkin erősebb középsúlyú volt, mint amilyen erős Bivol félnehézben. Alvareznek Kovaljov óta már nem akkora ugrás a félnehéz, mint 4-5 éve volt a középsúly.
Szerintem egy elég szoros meccs lesz, 12 menet, Canelo győzelemmel, és az eredményt némi joggal nehezményező Bivollal.
@klicsko40: Adnak esélyt Bivolnak, szoros meccset többen vizionálnak, csak ha az egy szem győztest kell megnevezni, összességében Alvarezre voksolnak...
Többen emlegették a mérkőzés kapcsán Canelo Golovkin elleni 2 meccsét. Én meg ebből indulok ki. Félnehézben nincs olyan erős Bivol, mint Golonvin középsúlyban, de mivel naturálisan 8-10 kilóval nehezebb, ezért van olyan erős, mint Golovkin. Technikailag, mozgásában is hozzá hasonlóak Bivol képességei. Tehát én 1 Canelo-Golovkin 1-hez hasonló meccset várok, ahol talán 1 kicsit jobban a mexikói főlé tud nőni az ellenfele, mint Golovkin annó. Én látok Bivolban potenciált! Gyors, technikás, magas, nagyon jó mozgású, bírja az ütést, nem szokott meneteket veszteni. A mai lesz élete meccse, szóval biztosan szuper éles, figyelmes és ügyes lesz! Ezek alapján én nem is értem, hogy a Ring magazin által megkérdezett szakemberek, miért nem adnak esélyt Bivolnak? Remélem az orosz meglepetést okoz, bár a fentiek alapján nem is lenne az olyan nagy meglepetés!
@emmendy8 a DAZN szerint kb. mi időnk szerint hajnal 5-kor várható a bevonulás a fő meccsre -
"The main card is scheduled to get underway at 8 p.m. ET / 5 p.m. PT / 1 a.m. BST with main event ringwalks scheduled for 11 p.m. ET / 8 p.m. PT / 4 a.m. BST. These timings could change due to the length of the undercard bouts. "
https://www.dazn.com/en-US/new...
Mikorra állítsak ébresztőt? 5 előtt nem kezdődik a főmeccs igaz?
Bivol TKO. (nem valószínű, csak szeretném)
@Sarkozi Robert: Pontosan ezt nem értik meg sokan, Canelo kipontozása elég durva feladat, elméletben lehetséges, gyakorlatban meg ugye tudjuk....
Az álla és védekezése meg kimagasló és Bivol ütőereje meg ugye tudjuk...............
Bivol underdog, szóval hajrá, de bárki is nyer remélem jó meccset kapunk, nem a Smith féle borzalmat, ahol a "colos" nem tudott mint kezdeni a "törpével" aki kettős fedezékbe gyalogolt előre, mintha a járdán sétálna.
Emberek, Bivol itt pontozassal nem nyerhet, es nem azert mert nem kepes ra, hanem mert a hatszel nem engedi. Az utoereje meg nincs meg Bivolnak ahhoz hogy Alvarezt kiusse szerintem mert amaz tulsagosan jol birja az uteseket. Alvarez azert mar joparszor le lett tesztelve ilyen teren.
En lehet megfogadom Bivolt egy tizessel, ajandek odds van ra. Nagyon jo labon, jo az alla, ugye nem fog becsicskulni mint Callum Smith? Az a meccs szamomra mai napig kicsit rejtely, miert volt annyira gyenge az angol, vagy csak ennyire kriptonitja volt Canelo. Amit benezhet Bivol az bizony egy brutalis testutes, amiben a mexikoi nagyon jo, kisebb is, eleg evidens, hogy azokkal fog operalni. Nyilvan erre is keszulhetnek Bivolek, aki amugy egy okos es kemeny bokszolo. Hat nemtudom, dilemmazok.
@Boxerone: Egy gikszer bármikor becsúszhat.
Egyébként arra gondoltam, hogy meg tudják ítélni, hogy ki ellen lehet keresnivalója. Persze, minden a ringben dől el.
@Perkins: "tökéletesen meg tudják ítélni, hogy ki ellen mire lenne képes." Visszavágó záradék bekerült a szerződésbe Alvarezék részéről. Úgyhgy nem olyan biztos ez a győzelem.
Én sokakkal ellentétben underdognak látom Alvarezt ezen a meccsen, a tippem Bivol WP, vagy WI, de nagyon örülnék, ha nem lenne igazam, és Alvarez tényleg pontozói hátszél nélkül nyerne.
Canelotól tökös húzás volt bevállalni Bivolt, váltósúlyban kezdte most meg már félnehézben van. És Bivolra azt sem lehet mondani hogy ki van égve ( Kovalev már lejtmenetben volt mikor bunyóztak). Nagy éljenzés jár Canelonak ha ezt a meccset is behúzza. én viszont Bivolra tippelek mint győztes.
Azért látom, hogy a magyarázat már megvan Bivol esetleges vereségére: marhahús, burrito és társai. :)
VRRRT eszmefuttatásán jót mosolyogtam, ahogyan levezette, hogy miért nem győzhet Bivol sem pontozással, sem kiütéssel, de a tippje Bivol WP. :)
Tippem: Canelo WP. Miért? Ahogyan egykoron Mayweather-rel, úgy most Canelo-val kapcsolatban is elérkezettnek látom az időt, hogy kijelentsem: többé nem tippelek ellene. Szerintem tökéletesen meg tudják ítélni, hogy ki ellen mire lenne képes. Ennyi. :)
@BlaZe: +1: Sacc/kb pont így gondolom én is :)
Ha Bivolék dolgoztak azon, hogy támadás közben ne nyíljon ki, akkor szerintem Canelónak roppant kellemetlen éjszakája lesz, ha meg nem, akkr Canelo ezt a nyílt támadást kegyetlenül büntetni fogja.
Azért jó látni, hogy az esélylatolgatásnál is meg van említve néhány dolog, amiért itt a kommentszekcióban már röpködnének a mínuszok. (Canelo a burritónak hála lazán előre sétálva lassan egy nehézsúlyút is hátramenetbe rak, a pontozói malőrök, Bivol x ideje nem ütött ki senkit, milyen véletlen, hogy nem az eddig mindenkit kiütő Beterbievet választották, és a kedvencem: "körültekintően, ugyanakkor mégis bátran választanak kihívást" tökéletes jellemzés.
Én nem várok nagyon szoros meccset. Vagy kijön, hogy Bivol támadás közben kinyílik, amit Canelo kihasznál, vagy Canelo nem tud közel kerülni, és Bivol ledominálja. Ha Canelo hatékony lesz, akkor az azt jelenti, hogy Bivol fel kellett adja a küzdőtávját, közelről pedig szerintem nem sok sót eszik meg. Canelo ellen a jó jab, és a jó láb a kulcs méretelőnyből, mindkettő megvan Bivolnál. Nekem őszintén fogalmam sincs :) Ha Bivol felnő a meccshez, akkor szerintem Caneloék most elszámolták magukat. Ha nem, akkor ez sima Canelo lesz. Legyen Bivol WP, aztán meglátjuk :)
@shaderlold: Persze nem akarom ennyire leegyszerűsített a dolgot, de tényleg úgy gondolom, hogy Bivolnak megvan az a tudása, ami a méretével kombinálva elég lehet Canelo ellen. Aztán este kiderül :)
@La Cucaracha: Teljesen egyetértek, ezt csak Bivol tudja elrontani, (meg a bírók elcsalni.)
Nekem nagyon egyszerű az érvem: a kopott, öreg és iszákos (Prof :D), girhes, formán kívüli, kiégett Kova ellen nekem a kiütésig nem volt meggyőző, hogy probléma nélkül át tud hidalni ekkora mérethátrányt. És Bivol jelenleg mindenben jobb, mint az akkori Kovalev.
@nemexpert: Ha Bivol utolsó meccsét nézem meg, Canelo győzelmet várok.
Ha Canelo-Kovalevet nézem meg, Bivol győzelmet várok :)
VRRRT és prof véleményével lrtek leginkáb egyet,de én egy szűk Canelo győzelmet várok. - és bizony, hogy benne van a pakliban az a döntetlen is
Profnak mondom, h Bivol legutóbbi meccse alapján mondom , h Saul megeszi.
Nincsenek eszetlen érveim, csak szimplán ez.
Erdekes hogy Canelohoz kepest sokan Bivolt egysikunak tartjak. Ez a 4 eve nem utott ki senkit azert pecsapos. Richards elott 1,5 eves pauza volt. Salamovot meg azert szepen elgyepalta es az inkabb Umar alla volt ami meggatolta a kiutest. Castillot meg eloszor epp ezutan a meccs utan utotte ki Callum Smith(pl megneznem ot is Bivol, Beterbiev vagy Smith jr ellen igy hogy nem kell fogyasztani es ugy tunik az ereje is atjott felnehezbe. A meretei meg alapbol cirkaloba sem lennenek rosszak.)
Canelo persze Canelo, de en megmondom oszinten nem tudok donteni. Saul bizonyitottan is tud merethatranybol oklozni ha akar es neki sem semmi az alla, ugyanakkor a kiszaradt(he he :-) ) Kovalev eleg szepen a jabje vegen tudta tartani es Bivol elsokeze sokkal jobb es gyorsabb. Dimitry az utest is jol birja es nem hinnem hogy meghatodik Canelo testuteseitol plane hogy azokat azert be is kell vinni.
Ha fefyvert fognak a fejemhez akkor Canelo nagyon szuk pontozassal, de biztos hogy elete egyik legnehezebb gyozelme lesz. Egy kemeny sakkjatszmara tippelek ahol a nuansznyi kulonbsegek fogjak elbillenteni a merleg nyelvet. .....vagy Canelo kicsapja a fenebe az elso par menetben mert tele lesz mint a nagymama kamraja.....
:-)