Alalshikh szerint októberben lehet a Fury vs. Usyk visszavágó
Embed from Getty Images
Alalshikh az említett riportban arról is beszélt, hogy újra jó irányba akarja állítani az ökölvívást, mint sportágat.
„A boksz, elromlott, de szerintem nem a nulláról kell összerakni. Valami mással kell javítanunk rajta, és van is egy stratégiai elképzelésünk, amelyben azonosítottuk a kiaknázatlan lehetőségeket, és elköteleztük magunkat a piac fejlesztése mellett. Az elmúlt fél évben gondosan megterveztük a feladatainkat. Azért költjük a pénzt, hogy felfuttassuk a projektet, ugyanakkor teszteljük a piacot, és megismerjük annak minden titkát. Már most rengeteg információval rendelkezünk, megvannak a saját tanulmányaink, és úgy gondoljuk abból, amit az elmúlt hat hónapban tapasztaltunk, hogy nagy lehetőség van az ökölvívásban. De javítani kell a piacon, és minden problémát meg kell oldani. Az egyik az volt, amikor elkezdtem ezen a területen dolgozni, hogy a promóterek egymással versengtek, de mostanra sikerült rávennünk őket, hogy mindannyian együttműködjenek.”
Embed from Getty Images
Alalshikh azt is megerősítette, hogy az év utolsó általa, általuk szervezett gálája decemberben kerül megrendezésre, ezen pedig öt amerikai bunyós fog összecsapni öt brit öklözővel olyan formátumban, amely hasonló a lesz a június 1-i Matchroom vs Queensberry rendezvényhez.
Hozzászólok:
@polo: Jol felkeszulve, mindketten megállták volna a helyüket bármelyik korszakában a boksznak, lehet ez Aliek, Holmesek, Lewisek vagy bárki eraja. Attól függetlenül, hogy persze tudom, régen minden jobb vót.
"Az egyik az volt, amikor elkezdtem ezen a területen dolgozni, hogy a promóterek egymással versengtek, de mostanra sikerült rávennünk őket, hogy mindannyian együttműködjenek.”
Ha nem kell piaci alapon rentábilisnek lennie a gáláknak, mert a pénz nem számít, akkor úgy azért nem bonyolult dolog együttműködésre bírni a rivális promótereket... :D
@Hatton: én nem szívesen állnék oda az elé az ütőerő nélküli törpe elé. aki mellesleg veretlen... hagyjuk is.
amúgy szerintem a boksz aranykora attól volt aranykor, hogy nem volt más magasan jegyzett profi küzdősport, és az iskolázott keleti bokszolók nem mehettek profinak.
minden sport fejlődik, és nem mindig a látvány irányába, lásd pl az olaszok védekező fociját a mittudomén hanyas években. szarul nézett ki, de nem lehetett megverni, amíg tovább ne lépett a foci (amihez mondjuk baromira nem értek és nem is nagyon érdekel).
@shortrightuppercut: Egyetertek. A Klicsko erara joggal lehet mondani hogy talan a legyszarabb volt a nehezsuly torteneteben. Ahhoz kepest most pezseg a nehezsuly. A Joshua-Usyk 1 es a Fury-Wilder meccsek azert eleg jok voltak. Foreman pl. azt mondta a harmadik meccsukre hogy ott a helye a legnagyobb nehezsulyu utkozetek kozott. Szerintem egyebkent 90-tol kezdve 2004-ig bezarolag volt a legjobb era.
Én még emlékszem, 3-4-5-6-7-8 éve milyen ínséges idők voltak. Most egy hónapra jut annyi jó meccs, mint akkor egy egész évre. Becsüljétek meg!
@polo: "a vitathatatlan címért egy ütőerő nélküli cirkálósúlyú és egy csámpás nagydarab kövér ember fog megküzdeni"
A javadra írom, hogy nem sablonos a véleményed. :D
De ennek ellenére nem gondolom, hogy megragadtad volna a lényeget. :)
@polo: Ha nem is ennyire sarkítva,de értem mit szeretnél mondani.
Valóban nem ez a nehézsúly aranykora,de jelenleg ez van.
Én személy szerint nem tudom elképzelni hogy mondjuk tíz év múlva milyen nevek fognak forogni a súlycsoportban,mert senki olyat nem látok,akiket tudatosan, jó menedzseléssel építhetnének.Egyéniség, tehetség sem sok hemzseg
Én azt nem értem, hogy minek néztek egyáltalán boxot.
Ott a jazz balett, vagy a curling.
@GaiusM: Valuev? Hát igen, a világ legjobb 213cm-es bokszolója volt, azok közül akiknek 52-es volt a lábméretük :)
@polo: hogy a vitathatatlan címért egy ütőerő nélküli cirkálósúlyú és egy csámpás nagydarab kövér ember fog megküzdeni“
:D:D:D
Úgy is írhattam volna,hogy olyan szánalmas ez a mostani nehézsúly,hogy a vitathatatlan címért egy ütőerő nélküli cirkálósúlyú és egy csámpás nagydarab kövér ember fog megküzdeni. Engem az sem érdekelne,ha megint elmaradna ez a meccs...
@polo: Ha nem nyer egyértelműen, nem is érdemli meg??? Szerintem pedig, amennyiben nagyon szűken is nyeri meg, abban az esetben is bőven-bőven megérdemli. Abszolút értékben is, de figyelembe véve a fizikai hátrányait, és hogy milyen súlycsoportból érkezett, bármilyen szoros győzelem esetén megérdemli a vitathatatlant. Ez a státusz pedig nem a régi bajnokokkal történő összehasonlítás során jár.
...ha Usyk nem nyer egyértelműen,nem is érdemli meg hogy felüljön a nehézsúlyú vitathatatlan trónra. Sokkal könnyebb dolga lesz,mint a fénykorukban lévő bármelyik "nagy bajnokkal". ..Ali ,Tyson,..Holly....Lennox.. (a Klicskókról azt gondolom,hogy Vitalíj is nehezebb lenne,..ott 50-50... Vladimírt meg verné)...
először legyen már meg az "odavágó".. visszavágóról meg fölösleges beszélni addig, pláne ha fury nyer, akkor sosem lesz visszavágó, ezt most megmondom