Tovább fogynak Charlo övei?
Embed from Getty Images
Hozzászólok:
@fixpont: Azért az általad írt példákban a nagyobb bunyósok súlycsoporttól függetlenül is eredményesebbek voltak (nem írom direktbe, hogy jobbak, azon lehetne vitatkozni, pl. Rigondeaux is egy zseni, de azért Lomachenko eredményei impozánsabbak, még amatőrként is, nemhogy profiként).
Crawford viszont szerintem egy klasszissal fölötte áll még Alvareznek is, ezért a nagy méretkülönbség ellenére sem lenne lefutott a párosítás. Alvarez nagyon kemény gyerek, jól bele is tudott erősödni nagyobb súlycsoportokba, de a technikás bunyósok semelyik súlycsoportjában nem ízlettek neki annyira és azt hiszem nem szorul bizonyításra, hogy Crawford mennyire kiemelkedő technikailag is.
@Sarkozi Robert: Szerintem Tszyu még nem tart ott fejben, hogy Crawford ellen menjen. Charlo ebből a szempontból kezelhetőbb lenne neki.
Ok Malignaggit p4pnek nevezni talán túlzás, de azért felkapta rá a világ a fejét hogy nyert. És ő sajnos személyében nem egy olyan figura aki fejben jól kezelte a sikert...el is vesztette az összes neves ellenfél elleni meccsét utána. Pedig a skilljei nagyon jók szerintem, sokkal több lehetett volna benne.
@fixpont: Hát igen, 19-re lapot húzni, avagy elegendő pénzt látni aktuálisan a meccsben... Azután, persze, összességében nem lesz olyan jó üzlet, semmilyen szempontból, lásd az általad sorolt valid példák.
ezzel csak azt akartam mondani hogy ahogy az elozo peldaimban minden bunyos tonkretette a karrierjet azzal a meccsel, szerintem Charlo is tonkretette a sajatjat
sosem ertettem azokat a bunyosokat akik csak ugy fellepnek sulycsoportokat (kettot vagy tobbet) amikor az ellenfel p4p bunyos, hogy ennek mi ertelme van az eredmeny szinte mindig sima vereseg a kisebb bunyosnak, Rigo - Loma, Micky Garcia - Spence, Golo - Brook, ez a meccs, en ertem azt amikor egy kisebb bunyos elver egy nagyobb kozepes bunyost de feher hollo amikor a kisebb nyerni tud egy klasszis ellen, akkor is altalaban az egyik mar kioregedett vagy tul van a csucson, sosem engednem egy bunyosnak hogy ilyet csinaljon
@Phenomenal: Ha igy lesz, akkor egy erdekesebb meccset kapunk a kis Tszyu ellen. Ha Jermell nem erzi egyikuket sem, akkor kar is beszelni rola. Majd Crawford es Kis Tszyu egymas ellen eldonti ki a Nagyvalto legjobbja.
@Phenomenal: Korábban úgy voltam vele hogy bud elveri canelot. Azért jó lenne látni mit tud legalább 160on vagy akar egy 168 as meccsen, ne csak úgy arcra kapja meg canelot. Ha gyenge a sulyba akkor ki akarna végignézi egy tok egyoldalú meccset?
Van egy olyan erzesem hogy Charlo mar nem ter vissza egy evig es akkor sem nagyvaltoban. Ha Crawford meg egy undisputed cimet akar nem Jermell lesz a celpont...