Wood súlycsoportot vált, Warrington szerint korán léptették le
Embed from Getty Images
"Mindig a végsőkig harcolok, sosem fordul meg a fejemben a feladás gondolata.” – beszélt a találkozót követően Wood. "Tudtam, hogy időnként hanyag lesz Warrington, és ezért meg fog fizetni. Ő egy nagyszerű bajnok, és nem adja fel soha. Mélyre kellett ásnom magamban, de tudtam, hogy képes leszek megállítani őt az ütéseimmel. Az a lényeg, hogy nyugodt és higgadt tudjak maradni minden helyzetben, ezt a feladatot pedig most is elvégeztem.”
"Vissza kell néznem a meccset, de a csapatom elégedettnek tűnt, és azt mondták, hogy nagyon jól bokszoltam, ez látszott a pontozólapokon is." – osztotta meg a gondolatait a csalódott Warrington.
"Ben Davison (Wood edzője. a szerk) a menetek között többször is reklamált a bírónál, ami szerepet játszott abban, hogy megintsen tarkósért. Szűk horgokkal operáltam, Wood pedig kifordult, lehajtotta a fejét, és bár nem láttam teljesen, de azt hiszem, az ütés a feje oldalát érte, így nem volt szabálytalan."
Warrinton beszélt a leállításról is.
"Hallottam a hangjelzést, hogy már csak tíz másodperc van hátra a menetből. Azt hittem, hogy erősen tudom lezárni a felvonást, de ő elkapott egy ütéssel. Túl korán keltem fel, kicsit bizonytalannak tűntem, de magamnál voltam. Édesapámmal (aki az edzői stábbal együtt már a ring szélén állt, és várta az etap végét. a szerk.) szemben álltam, és csak annyit mondtam, hogy 'a k*rva életbe'. Hallottam, hogy a bíró hatig számol, aztán hallottam a gongot is, így hétre, vagy nyolcra megfordultam, erre a bíró leléptetett a p*csába.
A mérkőzésvezetőknek időt kell hagyniuk a kulcspillanatokban a bunyósoknak. Mindent figyelembe kell venniük, ami abban a pillanatban történik. Michael Alexander vezetett már korábban is meccset nekem, és számos világbajnoki összecsapáson dolgozott. Tudja, hogy mire vagyok képes, és tudja, hogy kapok ütéseket. A gong lezárta a menetet, így úgy érzem, hagynia kellett volna, hogy tovább bokszoljak a folytatásban. Tudom, hogy nem Amerikában vagyunk, de ott vannak olyan bírók, akik kilencnél is hagynak felpattanni. Frusztráló ez az egész."
Hozzászólok:
Szerintem kisebb csoda volt, hogy abból a fejre bevitt pontos és tiszta ütések sorozata után szinte egyből felpattant - nem csodálom, hogy először kicsit imbolygott. Velem néha előfordul, hogy ha kerti munkánál hosszú gugolás után hirtelen felállok, egy pillanatra megszédülök. Ja, és Fury majdnem 10-nél állt a talpán és tovább engedték.
Szerintem warrington arra se emlékszik mi zajlott le benne a leutes után. Ilyen esetben mondjuk nem tudom, azért a biro (tudom pártatlanság stb) ra szólhatott volna erejesebben, bele nézhetett volna a szemébe, aztán tökmindegy mit lát hagyja leülni a sarkában, majd a kovi menet elején pedig leallitja ha nem tisztult ki és lefiniseli wood.
Ha úgy érezte, hogy tudná folytatni, akkor erről valami jelet kellett volna küldenie a bírónak, nem botladozva elsétálni előle. De ekkora leütésből aligha tette volna magát tisztába a következő menetre még ha észnél is van annyira, hogy kommunikálni tudjon a bíróval. Nagyon messze volt attól, hogy rendben legyen... Annak meg örülhet, hogy csak egyszer intették meg. Bőven lehetett volna még az állandó fejelésért is inteni, szokás szerint.
Hat pedig a testbeszede nem arrol arulkodott hogy egyben volt. Kifordul, elindul a sarka fele, ignoralja a birot es kozben rogyadozik...raadasul az nem egy utes volt mert utana meg 2-3 tiszta utese bement Woodnak. Jogos volt a leallitas.