Helenius: Egy ponton úgy éreztem, hogy kezemben van a meccs.
"Magára a kiütésre nem emlékszem, arra már a kondícióm is teljesen elfogyott. Természetesen rossz érzés a kudarc, a szívem fáj most a legjobban.” – emlékezett vissza a történtekre a svéd-finn öklöző.
„Nagyon szerettem volna megnyerni ezt a meccset. Néhányszor sikerült őt jól eltalálnom a balegyenessel, és észrevettem, hogy ezektől némileg zavarba is jött. Sokszor megsebeztem őt, és egy ponton úgy éreztem, hogy kezemben van a meccs. Még mindig úgy gondolom, hogy ha készülhettem volna legalább 12 hetet az összecsapásra, akkor teljesen fordított végeredmény született volna. Így viszont kevés volt a kondícióm 12 menetre. Ezúttal a jobb bunyós nyert, és ennyi... Bár ma kikaptam, de jó érzések is maradtak bennem, arról viszont még nem szeretnék nyilatkozni, hogy folytatom-e a pályafutásomat.”
Hozzászólok:
@La Cucaracha: Szerintem alapvetően egyetértünk, "csak" annyi történt, hogy – akár szándékosan (a vita kedvéért), akár szándékolatlanul - félreértetted a félelem fogalmát. Az egy dolog, hogy Joshua illetődött már meg egy nagyobb ütéstől, de én most az esetleges kudarccal és karrierjével kapcsolatos félelemre gondoltam, ami megjegyzem, teljesen jogos.
A régi AJ hamar elsöpörte volna a jelenlegi Heleniust, de mivel Josuha félt rámenni a vikingre és kombinációkat ütni, úgy alakult mérkőzés, ahogy. A félelem görcsösséget, a görcsösség meg nyögvenyelős teljesítmény hozott. Szerintem ennyi történt.
@deontay: Igazából ez egy mix volt a részemről, éltem a költői szabadság jogával.
A mondat első része Yoda mestertől származik, a második felét valóban Palpatine mondta Anakinnak, amikor felfedte előtt Darth Plageus történetét.
@La Cucaracha: "A félelem a sötét oldalhoz vezet, ami olyan képességekkel ruház fel, ami egyesek számára természetfelettinek tűnhet."
-Obi Wan Kenobi
@Subi: Egy percig sem vitattam, hogy görcsös volt, de itt már nagyon túl van tolva a bicikli, ha valaki nem látta volna a meccset, és csak a kommenteket olvasná, azt hinné, hogy Joshua remegő lábakkal lépett szorítóba, és csak a csaló pontozóknak köszönheti a győzelmét :)
Joshua görcsössége az elvárásokból fakadt (pont ezért írtam a meccs előtt, hogy rossz választás Helenius), nem azért, mert remegett a félelemtől.
Ezt persze nevezhetjük félelemnek, de elég erős kifejezés rá.
Abban igazad van, hogy ha van mit veszteni, azt nehéz feldolgozni, Joshua ezt görcsösséggel reagálja le, Fury meg pl. azzal, hogy kétszer is kifarolt Joshua, Usyk meg Wlad ellen. Joshua verziója jobb szerintem a rajongóknak.
Engem nem lehet azzal vádolni,hogy AJ-utáló lennék,de ezen a meccsen egy kalap sz@r volt! Lehet,hogy Helenius vérzett,de AJ arca olyan volt,mint akin zsákoltak! Helenius kb 18-at ütött a meccsen,annak a java talált is! Arról nem beszélve,hogy Joshua mennyit ütött? Úgy támadott,mint egy kutya a medvére! Holott elvileg ő volt a medve! Ezt a Heleniust el kellett volna söpörnie! Év kiütése? Hát nem tudom,nekem átlagos nehézsúlyú KO-nak tűnt,semmi extra! A második menetre vártam ezt. Ahogy hallottam,a közönség is többször fujjogott,nem minden alap nélkül!
@La Cucaracha: Gondolom te úgy láttad, hogy nem egy-egy ütéssel óvatoskodott Joshua, hanem folyamatosan szórta kombinációkkal a már levitézlett és nem mellesleg levegőt alig kapó vikinget.
Azért lássuk be, hogy egy ilyen állapotú Helenius ellen ez az óvatoskodás indokolatlan volt.
És ahogy írtam, a többség látta a nemzetközi fórumokon is, hogy Joshua bizony görcsös volt és nem rendelkezik a régi önbizalmával.
Az, hogy a te szinteden a félelem csakis egy személytől való félelmet jelenthet a saját problémád és nem próbáld bemagyarázni, hogy ezt írtam. Tudod, Joshua olyan pozícióban van, ahol iszonyat sokat veszíthet és ezt nem triviális kezelni. Ő például nem is tudja.
Szóval legközelebb ne engedd, hogy a félelem szó ismét triggereljen és rémülettel töltsön el. Lépj túl az árnyékodon. :)
Wilder KO győzelem (8. menet). Ha esetleg valaki szeretne keresni egy kis pénzt. :D
@Perkins: A félelem a sötét oldalhoz vezet, ami olyan képességekkel ruház fel, ami egyesek számára természetfelettinek tűnhet.
@La Cucaracha: " Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz, mi egy véleményen vagyunk: Jézsua összecsinálta magát a Vikingtől."
Én is veletek vagyok teljes mértékben: Helenius-t kiütötte félelmében. Vajon mit fog művelni Wilderrel? :)
@Subi: Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz, mi egy véleményen vagyunk: Jézsua összecsinálta magát a Vikingtől. Ez egyértelmű. Lucky punch-csal tudott csak nyerni, és amúgy is fel volt dagadva az arca, tehát veszített.
Van egy olyan jelenség, amikor egy sportoló kiad magából mindent, és csúcson van, utána mehezebb felpörögni egy kisebb kaliberű ellnfélre.
Na, itt ilyen eset biztos, hogy nincs benne a pakilban: a kulagép szimplán becsinált.
@La Cucaracha: Megértem, hogy nem érted, mit jelent a félelem egy bokszoló számára... Nem azt, amikor megijedsz a falevelek zörgésétől, hanem inkább azt, hogy valósággal retteg, mi lesz a karrierjével, ha megint a ringvásznon szenderül álomra. :D
Persze mindig lesznek, akik nem akarják látni, hogy Joshua igenis félt és görcsös volt.
Nem baj, akkor élj a kis belső világodban, a vakhited szerint. Elég, ha másik néhány tíz- vagy inkább százmillió ember látja azt, ami nyilvánvaló.
@nemexpert: Így van. Ha erre a meccsre nem volt felkészülve, akkor az egy héttel ezelőttire sem.
Helenius felkészületlensége…
Hát nem tudom.
AJ nem diktált vmi nagy iramot, de Helenius a 6. menetben már a hátán vette a levegőt. El tudom képzelni, h nem volt akkora viking az edzőteremben mostanában
AJ kondijával nekem mostanában nincs bajom, Usyk ellen lehozott 2x12 engem meggyőzött.
A nehézsúly bizonyos része szégyenlje magát, a boksz jószerivel erősport, állóképességi. Ha ez nincs rendben, akkor…
Minden technika addig ér, ameddig van hozzá kraft.
@La Cucaracha: Én pl. biztosan nem tudnám kiütni Helenius-t. Nem félek tőle eléggé! :)))
@Subi: Én azt olvastam, azóta is pelenkában ül, annyira megrémült.
Külön body guard van a hálószobájában, aki állandóan az ágy alját nézi, nem-e ugrik elő onnan egy viking, két acél boxksztyűvel.
Helenius azt hozta (sőt, talán többet), mint ami várható volt tőle. Joshua viszont még most is merev, görcsös volt a félelemtől, nem is ütött kombinációkat...
Ha valaki tud angolul, itt egy egészen érdekes (szerintem reális) vélemény a mérkőzésről és az esetleg létrejövő AJ - Wilder ütközetről:
https://www.youtube.com/watch?...
@shortrightuppercut: Én valahogy nem vagyok híve az összeesküvés -elméleteknek, de hát te tudod.
Egyetértek abban, hogy Joshua görcsösen bokszolt, ezért önmagához képest gyengén muzsikált. Ha ehhez hozzáadjuk azt, hogy mindenki hatalmas Joshua -fölényt várt gyors KO-val, meg a Joshua viselkedése miatti unszimpátiát, akkor előfordulhat, hogy vannak akik úgy látták, hogy Helenius partiban volt vele.
Le a kalappal Helenius előtt, mert egy igazi viking harcos. Bátran (vissza-vissza)támadott, és tovább talpon maradt, mint arra számítani lehetett, de most nem kellene magyarázkodnia (mert a felkészületlenségéről összehordott kamu-szöveget szerintem nyugodtan ignorálhatjuk).
@Perkins: Igen, simán kinézem a DAZN-ból egy londoni gálán. Csináltak már ennél nagyobb ügyeskedéseket is a profi bunyóban nem? Nekem is az volt az érzésem, hogy Joshua görcsöl, nem mer támadni, Helenius meg lazán be-be szórja a balegyeneseket. Azt meg fenntartom, hogy Joshua nézett ki rosszabbul.
@gulogulo: "Azt írta szorossá tette a meneteket, nem azt hogy nyerte. Vagy te mást olvastál?"
Meg azt is írta, hogy csak Joshua törülközője volt véres a harmadik menet után, meg azt is, hogy nem véletlenül nem mutattak meccs közben ütésstatot. Vagy te ezeket nem olvastad?
"Kiöregedett": 6 évvel idősebb Joshua -nál -tudom, a kiöregedés nem feltétlenül csak az életkortól függ, de itt van még az, hogy "felkészületlen". Persze, nem egymás ellen készültek, de mikor is volt meccsük utoljára?
@La Cucaracha: Azt írta mindet, de persze ez szubjektív. Én azt mondanám, hogy a kiütésen kívül egyáltalán nem dominált Joshua. És az arca sem szokott így kinézni a korábbi meccsek után... Mindezt egy kiöregedett, felkészületlen bokszoló ellen.
@gulogulo: De melyik menetet tette szorossá?
Oké, nekem akadozott a stream, meg pont az első menet egy az egyben kimaradt,ehet pont Helenius találatait nem láttam, de nekem egy percig sem volt olyan érzésem, hogy a Viking ezt szorossá teszi.
@Perkins: Azt írta szorossá tette a meneteket, nem azt hogy nyerte. Vagy te mást olvastál?
Egyébként valóban volt egy menet (most már nem emlékszem), amikor úgy éreztem én is, hogy meglehet Heleniusnak. Talán épp az említett harmadik menet, ott AJ kicsit szétesett. Becsületére váljon, hogy a szünetben összerakták fejben.
@shortrightuppercut: Hidd el, senkinek sem szimpatikus Joshua viselkedése, de azért kezeljük már helyén a dolgokat.
@shortrightuppercut: Most ezzel azt mondod, hogy ott volt a live stat, úgy is volt kiteszik, de mivel a számok nem kedveztek eléggé Joshuának, a gonosz DAZN szerkesztő mint Joshua iránt elkötelezett inkább nem vágatta be, vagy mi? :D
Itt van amúgy a compubox, a 2. menettől minden menetben többet talált Joshua jabbel is, powerrel is.
https://nyfights.com/news/josh...
Ajj srácok... Nézzétek meg a meccset, de ne a highlightsot. Sztregótól messze vagyok...
@shortrightuppercut: Az orra vérzett Joshuának, ahhoz meg egy fél erejű jab is elég lehet.
@shortrightuppercut: "Kettejük közül nem az ő törülközője volt véres három menet után"
Mert az ő törülközőjét nem mutatták. A negyedik menet után viszont mutatták egyszer közelről az arcát: a bajsza és a szakálla is véres volt. :)
@shortrightuppercut: Helenius annyit bokszolt, amennyit Joshua engedett neki. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy a finn meghazudtolja önmagát.
Hát, ti nem tudom mit néztetek, de Helenius szinte minden menetet szorossá tett... Kettejük közül nem az ő törülközője volt véres három menet után
@Peacock: Meg alapból ez, hogy a meccs előtt mondta hogy semmi kifogás, készen all, táborból jött ez csak egy meghosszabbitasa az előzőnek stb stb most akkor mi van? :D
Azon a ponton érezhette ezt, amikor éppen félájultan a padló felé zuhant. Olyankor biztos előfordulhat hallucináció.
Aj akármennyire nem volt meggyőző, itt Heleniusnak még momentumai sem nagyon voltak.
Valamelyik szünetben lehetett az a pont.
Megvolt ez is,irány a pénztár,elment nyaralni,megkeresték,két napig zsákolgatott az előző meccse óta,most milyen 12hetekről beszél,pontosan tudta ő is,mi is hogy ez lesz,sosem értettem utólag minek sápítozni.
Kova legalább bevallotta hogy csak a pénzért megy Alvarez ellen,nem tud rendesen felkészülni.
Attól, hogy pár nem túl erős jabbel talált, még esélye nem volt a finnek, hogy nyerjen (és ezt előre lehetett tudni), pedig a korábbi önmagához képest egy tényleg nagyon gyenge Joshuával találkozhatott, aki támadásban full bátortalan volt, cserébe gyengén védekezett és statikus volt. Szóval lehet mégis megártott az a jobbos...