×

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.

profiboksz.hu https://www.profiboksz.hu//images/abc/o/OleksandrUsyk29.jpg A tervek szerint augusztus 26-án, Daniel Dubois ellen vívja majd a következő 2023-06-04 11:18:31 https://www.profiboksz.hu/2023/06/04/szaudi-promociohoz-igazolt-usyk/

Szaudi promócióhoz igazolt Usyk

A tervek szerint augusztus 26-án, Daniel Dubois ellen vívja majd a következő mérkőzését a WBA, WBO, IBF, IBO nehézsúlyú világbajnok Oleksandr Usyk, a nyár végi találkozón pedig már új promóció színeiben léphet szorítóba a veretlen ukrán klasszis. Szombaton nemzetközi sajtótájékoztató keretében jelentették be, hogy Usyk több összecsapásra szóló szerződést között az idén alapított, és szaudi bázissal rendelkező Skill Challenge Promotions (SCP) céggel. A promóció vezetője az a Khaled bin Abdul Aziz herceg, akinek a nevéhez (egészen pontosan a promóció elődjéhez, a Skill Challenge Entertainmenthez) köthető a tavaly augusztusban, Dzsiddában megrendezett Usyk vs. Joshua visszavágó. Usyk és a promóció célja természetesen nem más, mint a WBC nehézsúlyú világbajnoki cím begyűjtése, amelyet jelenleg Tyson Fury birtokol.

"Nagy megtiszteltetés és öröm számomra, hogy visszatérhetek a Szaúd-Arábiába. Ez egy kiváló lehetőség, hogy együtt dolgozhassak Khaled herceggel, és elérjük csapatunk célját, hogy a WBC nehézsúlyú bajnoki címét megszerezzük, hogy ezzel pedig vitathatatlan bajnokká válhassak.” – beszélt terveiről Usyk.
Oszd meg, tedd a kedvencek közé!
Kommentek »

Hozzászólok:

» regisztráció

@Thotesz: Mindennek utána olvasok, ami érdekel, különösen, ha valamit nem értek (sok ilyen dolog van). Rossz szokás, visz a kutató énem.

» Peacock   válasz erre
    2023-06-06 21:23:10

@La Cucaracha: :D

» Peacock   válasz erre
    2023-06-06 21:18:33

@superman: Lebuktam:)

» Peacock   válasz erre
    2023-06-06 21:15:58

@Thotesz: Peabdullah Cockmuhhamad főispán.

» La Cucaracha   válasz erre
    2023-06-05 11:23:09

Bölcs döntés,ott könnyebben összehopzzák neki a meccseket a közismert odaható eszközökkel.

» robhalford   válasz erre
    2023-06-05 10:01:54

@Thotesz: Prince Peacock?

» superman   válasz erre
    2023-06-05 08:40:55

@Peacock: Honnan a tudásod? Szimpla érdeklődés,vagy érintett vagy?

» Thotesz   válasz erre
    2023-06-05 07:05:58

@La Cucaracha: Nem feltétlen.
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/p...

» Peacock   válasz erre
    2023-06-05 05:20:45

@Peacock: Fu more...nem semmi.
115 gyerek??
Ott igaz lehet a mondás: tripper kankó, együtt frankó.

» La Cucaracha   válasz erre
    2023-06-05 00:29:49

@Thotesz: Abdulaziz bin Abdul Rahman Al Saud királynak (uralkodott 1932-1953) 22 (más források szerint 32) feleségtől 46 (más források szerint 56) fia (mind herceg) és kb. 36 lánya (mind hercegnő) született. Ebből 36 fiú herceg biztosan megélte a felnőttkort. (Persze ők is szinte mind egy rahedli gyerekeket nemzettek.) Az egyikük lett pld. az új király, Saud bin Abdelaziz Al Saud (uralkodott 1953-1964), akinek önmagában újabb 115 gyermeke született (mind herceg és hercegnő). Stb.
Amúgy a hercegek között vannak azért rangkülönbségek. Pld. a király mellett mindig csak 1 koronaherceg van (a jelenlegi Mohammed bin Salman).
A királyok közvetlen fiúági gyermekeit és unokáit megilleti a herceg (emir) címen túl a ,,királyi fenség,, megnevezés is, az oldalágibb vagy későbbi leszármazott hercegeknek viszont csak a ,,fenség,, megszólítás dukál.

» Peacock   válasz erre
    2023-06-05 00:18:58

@Peacock: 8000?? Sejtettem,hogy nem kevés,mert eddig bármiben arab pénz volt,azt egy herceg tolta bele! De hogy 8000!!! azt nem gondoltam volna! És igen,tudom,hogy az arab tág fogalom,de ja,jól tippeltél,mire vagyok kíváncsi! Kössz az infót! ;)

» Thotesz   válasz erre
    2023-06-04 22:30:40

@Thotesz: Ennek a kérdésnek így nem sok értelme van, hogy ,,az araboknál,,, mert ez egy összetett etnikai jelölő, és kb. 400 millió embert lehet arabnak nevezni. De szerintem te arra vagy inkább kíváncsi, hány herceg van a kb. 35 milliós Szaúd-Arábiában. Mivel egy monarchiától beszélünk, a királyi család gyakorlatilag minden férfi tagja hercegi címet visel születésétől kezdve, és tekintve, hogy a család a mindenféle oldalági leágazásokkal együtt a becslések szerint kb. 15.000 (!) fős (még ha nagyobb vagyon és hatalom ebből kb. csak kétezer ember kezében is összpontosul), lehet vagy nyolcezer herceg.

» Peacock   válasz erre
    2023-06-04 22:20:49

@UltraGeryke: Szerintem az is elég volt, hogy az apja vagy kije valami 2 évtized után megvakított valakit vagy mit csinált, csak mert annó volt valami vitájuk.
Nem normálisok.

Mondjuk tökösebb volt az öreg, mint mostanában Fury.

» Mr. Stone Cold   válasz erre
    2023-06-04 21:56:00

Az araboknál mindenki herceg? Hány királyság,trón vagy mittudomén mi van ott,hogy ennyi herceget kitermelnek?

» Thotesz   válasz erre
    2023-06-04 21:36:45

@Peacock: A Peaky Blinders elég jól ha nem is mindig hitelesen bemutatja hogyan megy ez az ír-angol gipsyknél. Sosem fogják egymást feldobni, inkább ellesz Futy az USA nélkül. Mondjuk ha beleáll a nagy meccsekbe, akkor Usyk Szaud-Arábia, Joshua Wembley, főleg ha Joshua is meg találná verni Wildert, szóval annyira nincs is szüksége egy USA meccsre.

» UltraGeryke   válasz erre
    2023-06-04 19:25:25

@northpaw: Az biztos hogy ki lett tiltva, és jelenleg nem léphet be az Egyesült Államok területére. Ezt a teljes világsajtó lehozta anno. Viszont az alábbi, relatíve friss interjúban Arum valóban azt nyilatkozza (ami nem tudom persze, mennyire helytálló), hogy Furynak csak be kellene mennie Angliában az Amerikai Nagykövetségre, részt vennie egy interjún és hivatalosan kérvényeznie s tiltás feloldását. Ezt azonban vmiért nem hajlandó megtenni, Arum sem tudja miért. Mondjuk felteszem Kinnahamről kérdeznék az interjún, mit tud róla, hol lehet, milyen vele a kapcsolata, stb., és szerintem ezek elől a kérdések elől tér így ki. (Nem zárnám ki, hogy a meccseiben és a karrierjében is lehetett szerepe ezen kapcsolatoknak.)

https://www.sportskeeda.com/am...

» Peacock   válasz erre
    2023-06-04 18:48:18

@Peacock: "Mondjuk mióta Fury teljesen ki van tiltva az alvilági kapcsolatai miatt Amerikából"

Én azt olvastam, hogy ez kamu, nincs kitiltva. Csak egy ürügy amire hivatkozhatott hogy miért nem akarta az adott meccset.

» northpaw   válasz erre
    2023-06-04 15:12:46

Örülök neki mert így került mögé egy igazán tőkeerős cég. Remélhetőleg most már nem fogja tudni elkerülni őt Wilder és Fury.

» Moorer   válasz erre
    2023-06-04 14:53:53

@Peacock: Meg is válaszoltad a bennem felmerült kérdéseket Krassyukkal és Klimassal kapcsolatban.

» La Cucaracha   válasz erre
    2023-06-04 14:51:12

Kiegészítésként érdemes megjegyezni, mielőtt vki félreértené, hogy nem arról van szó, hogy a pénz vagy más miatt dobta volna Usyk az eddigi menedzserét és promóterét, merthogy ez nem történt meg. Hanem egész egyszerűen azért, hogy nagyobb eséllyel jöhessen össze a Fury elleni meccs (ti. csak a szaudiak fizetnek rekordgázsit), a Skillel is promóciós szerződést kötött, vagyis nem az eddigi promótere, a K2-s ukrán Alex Krassyuk helyett, hanem a mellé jött be az új promóciós cég. És Klimas is változatlanul a menedzsere maradt.
(Kicsit hasonlóan ahhoz, ahogy Fury társpromótere Warren mellett Arum, mert praktikusan kellett a Top Rank beágyazottsága a sikeres amerikai meccsekhez és brandépítéshez. Ellenkező esetben lehet össze sem jöttek volna neki a Wilder meccsek a WBC-nél, vagy erős ellenhátszéllel könnyen leléptethették volna akár egy Wallin ellen is ütéstől keletkezett sérülés miatt Las Vegasban, vagy a Wilder 1-en az utolsó menetben nem számoltak volna annyira lassan tizen is túl Los Angelesben - amiért mondjuk kár lett volna, szerintem is. Mondjuk mióta Fury teljesen ki van tiltva az alvilági kapcsolatai miatt Amerikából, ez már inkább csak formálisan fennmaradt kapcsolat Arummal.)

» Peacock   válasz erre
    2023-06-04 12:18:47
Ugrás az oldal tetejére