×

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.

profiboksz.hu https://www.profiboksz.hu//images/logo.png Szombaton éjszaka Londonban, egy WBC Silver, WBO nemzetközi bajnoki, valamint Brit 2021-07-26 09:50:17 https://www.profiboksz.hu/2021/07/26/takam-visszavagot-szeretne/

Takam visszavágót szeretne

Szombaton éjszaka Londonban, egy WBC Silver, WBO nemzetközi bajnoki, valamint Brit bajnoki címmérkőzésen csapott össze a veretlen nehézsúlyú Joe Joyce-al Carlos Takam, és ugyan a 6. menetig kifejezetten jól tartottam magát utóbbi bunyós (a pontozólapokon vezetett is), végül vereséggel távozott a kötélnégyszögből, miután az angol címvédő az említett etapban megrendítette, a bíró pedig ezt követően – sokak szerint korán – leléptette. A 40 éves francia öklöző a küzdelem után azonnal jelezte, nem ért egyet a döntéssel, és visszavágót szeretne.

"Igen, Joyce volt az, aki bevitte a kemény ütéseket, de láttam, hogy már kezd fáradni. Megpróbáltam fent tartani a kezeimet, és az volt a stratégiám, hogy miután elfáradt, visszajövök a meccsbe, és kiütöm. Megállították a mérkőzést, én pedig megkérdeztem a bírót, hogy miért? Miért? A rutinomra alapoztam, teljesen képben voltam, tudtam, hogy mit csinálok, mégis megállította a küzdelmet." – beszélt érzéseiről Takam az összecsapás után.

Takam promótere, Joe DeGuardia természetesen osztja védence véleményét: "Úgy véljük, hogy ma este rossz döntést hoztak. Carlos magánál volt és védekezett, és közben arra várt, hogy a megfelelő pillanatban elindítsa az ellentámadást. Úgy gondoljuk, hogy indokolt a visszavágó."
Oszd meg, tedd a kedvencek közé!
Kommentek »

Hozzászólok:

» regisztráció

@Chico: Mind három szereplő előtt emelem kalapom. Nem semmi.

    2021-07-27 18:56:57

Azokkal vagyok akik szerint korai volt. Kétszer is átment az ütés Takamon, de nem tűnt védekezésképtelennek. Nem kapott akkora büntetést ami indokolja a leállítást.

» faceload   válasz erre
    2021-07-27 14:07:26

@kovban: Ez is egy álláspont, de a profi bunyó hagyományosan nem ennyire humánus sportág (az amatőröknél meg már előbb leállítanák). Egyébként magam is úgy gondolom, hogy egy felhozó vagy kevéssé fontos vagy már előre lefutott vagy egyoldalúvá vált meccsen, esetleg egy fáradt, túl sok ütést beszedett vagy akár kétséges felkészültségű bunyóst ebben a szituációban jobb leléptetni. De ez esetben egyik feltétel sem állt fenn.

» superman   válasz erre
    2021-07-27 12:56:36

@superman: Ha azért nem üt vissza, mert meg van fogva, és rövid időn belül nem is tisztul ki, akkor jobb is, ha leállítják.

» kovban   válasz erre
    2021-07-27 12:37:55

Az egyik kedvenc meccsemen történt ez a nem mindennapi bírói döntés. :)

https://m.youtube.com/watch?v=...

    2021-07-27 12:33:45

@kovban: Azért egy "valamelyest megfogott" bunyósnak sokkal kockázatosabb visszatámadni, mint védekezni, nem feltétlenül szerencsés, ha amúgy is nehéz helyzetben csak a bíró kedvéért kell kockáztatnia a vereséget.

» superman   válasz erre
    2021-07-27 12:31:16

@rumble: Mondjuk ahelyett, hogy lefeküdjön/leüljön esetleg szórványosan vissza is üthet:)

» kovban   válasz erre
    2021-07-27 11:47:53

@leibigabi: Nem könnyű téma ez, na mindegy, én úgy gondolom, nem volt helyes a leléptetés Takam esetében, egy ilyen szituban pl ha lecsücsül a földre, biztos nem intik le egyből, hanem rászámolnak, kitisztul, mehet tovább. De ezzel a jelenlegi szabályozással, hogy egy állva maradó, láthatóan védekező, de valamelyest megfogott, vissza nem támadó bunyóst le lehet léptetni, azt "sugalljuk" a bokszolók felé, ne akarj mindenképp állva maradni, és folytatni a harcot, (amiről kvázi szól a sport, férfiak csatája) inkább feküdj el/ülj le, aztán majd felkelsz, különben veszélyezteted a meccsben maradásod. Szerintem ez így nem helyénvaló.

» rumble   válasz erre
    2021-07-27 11:15:56

@leibigabi: Tehát tulajdonképpen a mérkőzésvezetőnek azt kell (minél jobban mérlegelnie), az ilyen eseteknél, hogy csak neki támaszkodik a köteleknek VAGY a kötél/sarok mentette-e meg egy "esetleges" leütéstől.

» leibigabi   válasz erre
    2021-07-27 10:42:54

@leibigabi: "VAGY ha átütik a köteleken a versenyző" - pl. valaki a kötelekre rá ül, miközben így úgy védekezik, ott is rászámolhat a bíró, megítélésétől függően.

» leibigabi   válasz erre
    2021-07-27 10:36:40

@rumble: "Állva számolás, egy nagyon hasonló helyzetben, nem a kötél mentette meg a padlózástól Crollát. Kíváncsi vagyok, arról mit gondoltok. Annyira nem számított a számolásra senki, Loma ment ünnepelni, Crolla meg reklamált :)"

Na most ez úgy néz, hogy a szabályban a leütés az egész jól meg van határozva. Viszont mikor kell számolnia a bírónak? Amikor leütik a versenyzőt (vagy, pl Kaliforniában van olyan kitétel) VAGY ha átütik a köteleken a versenyzőt. A Crolla-Loma meccsen határéset lehet (mert annyira nem hajolt ki vagy volt átütve és olyan roggyantnak sem túnt) a megítélése, de ez a jogkör a mérkőzésvezetőre van bízva. A Povetkin-Price meccsen pl. beesett a sarokba DE ha ennek ellenére nem számolt volna rá a bíró, magyarázhatta volna azzal, hogy (az ő szemszögéből) úgy látta, hogy nekitántorgott kicsit a kötélnek, de nem ment volna le. Viszont (egy másik) kamerallásból egyértelműen látszik, hogy lement volna, vélhetőleg ezt a bíró is onnan így látta, úgyhogy rászámolt.

» leibigabi   válasz erre
    2021-07-27 10:33:03

@rumble: De maga a szitu - azaz hogy ért-e számolást - az már egyén függő. Kapott, és nem keveset.

» kovban   válasz erre
    2021-07-27 10:08:56

@rumble: Sztem Loma is úgy volt vele, hogy nincs állórászámolás ezért ott vége volt a meccsnek. Csak a bíró nem így tudta :)

» kovban   válasz erre
    2021-07-27 10:07:03

@rumble: Most megneztem, az engem is erdekelne. Ott nem mondhatjuk hogy a kotelek memtettek meg Crollat, nem volt megrogyva, bar nem is utott vissza.

» Phenomenal   válasz erre
    2021-07-27 10:05:36

@leibigabi: Lomachenko-Crolla?

Állva számolás, egy nagyon hasonló helyzetben, nem a kötél mentette meg a padlózástól Crollát. Kíváncsi vagyok, arról mit gondoltok. Annyira nem számított a számolásra senki, Loma ment ünnepelni, Crolla meg reklamált :)

» rumble   válasz erre
    2021-07-27 09:48:11

@leibigabi: Koszi. Tenyleg csak a kotelek miatt nem zakozott Povi.

» Phenomenal   válasz erre
    2021-07-27 09:44:24

@leibigabi: Alexander Povetkin-David Price: https://www.youtube.com/watch?...

» leibigabi   válasz erre
    2021-07-27 08:19:09

@Phenomenal: "edig en ugy emlekszem hogy a Povetkin-Priceon a megcsipett Povira raszamolt a biro, pedig csak a koteleknek dolt, se kez se terd nem erte a ringvasznat. Vagy rosszul jart el a biro? Vagy esetleg ez meg a megszuntetes elott volt?"

Nem, már régebben megszüntették, de ott Povetkinre azért számoltak, mert beesett a sarokba, és ha nincs sarok, akkor földre is kerül. Ilyenkor, vagy ha kötél tartja meg a földre kerüléstől, akkor arra számolnak, mint ha lepadlózott volna.

» leibigabi   válasz erre
    2021-07-27 08:16:36

Azokkal kell egyet értsek, akik szerint jogos volt a leállítás. A menet elején kapott egy nagyot Takam, meg volt fogva, de visszatámadott, védekezett aktívan. Amikor a leállítás volt, már nem tette ezt, ráadásul nagyon sok volt még a menetből. Magánál volt Carlos, de nem adott választ sem támadásban, sem védekezésben. Angliában rengetegszer láttam ennél botrányosabb, túl korai leállítást, ez belefért szerintem. Ettől függetlenül emelem a kalapom Takam előtt, mint mindig most is jól felkészült, győzni ment, a taktika is rendben volt, ritka kincs az ilyen hozzáállású bunyós manapság itt nehézben! Joyce most kicsit légütes térbe került, akik ellen igazán megnézném, lekötött meccsük van egymással, lehet sokáig elhúzódik a dolog ami nem jó, mert nem fiatal, de addig is megnézném Whyte, Ruiz jr ellen, feltéve ha odaállnak. Whyte mostanság nagy formában van, meg Ruiz gyorsasága és kemény feje is izgalmas meccsképet vetítrne előre. Szhhh

» VITAMINKIRALY   válasz erre
    2021-07-27 06:45:33

@La Cucaracha: Nem tudom miről beszélsz, kicsit belelátsz dolgikat- végigverte kb. már a kezdéstől, úgy hogy bele is rogyott Takam, utána pedig csak kapta halánték közel és fültő környékére a jobbosokat, és a leléptetés előtt pont megint egy tiszta jobbtól hökönyödött hátra Takam… elmondom Neked hogyha , nem ugrasz oda, akkor simán benne van az ilyenben, h tragikus véget ér a történet.

Te úgy ítéled meg, h korai volt, csak tudod a felelelősség nem nálad van.

Valid volt a stop.

» nemexpert   válasz erre
    2021-07-27 06:21:54

le lehetett állítani, de ellenkező esetben kizárt hogy a bíró Joyce-t is leállította volna, akkor nem lett volna egészségvédelem, angliában volt a meccs, ott divat az idő előtti leállítás, a bíró szépen rakosgatta rá az öveket a végén mint aki jól végezte dolgát, hívják majd legközelebb is...

» gigaboly   válasz erre
    2021-07-27 03:01:42

@kovban: Nem, nem viccelek, megint leirom: szerintem korai volt a leleptetes.
Az online himbilimbi meregetesbe nem akarok belemenni, Csernus amugy is egy sarlatan.

» La Cucaracha   válasz erre
    2021-07-27 01:42:03

@kovban: Pedig en ugy emlekszem hogy a Povetkin-Priceon a megcsipett Povira raszamolt a biro, pedig csak a koteleknek dolt, se kez se terd nem erte a ringvasznat. Vagy rosszul jart el a biro? Vagy esetleg ez meg a megszuntetes elott volt?

» Phenomenal   válasz erre
    2021-07-27 01:16:46

@La Cucaracha: Sztem te viccelsz. Legalábbis remélem. Különben felkeltem a fiam haverját ( dr. Csernus)!

» kovban   válasz erre
    2021-07-27 00:20:27

@kovban: Nem egészen értelek.
Egy boxmeccsen előfordul, hogy valakit megfog egy ütés, ha minden hasonló szituációnál a bíró leléptetné a bunyóst, akkor szerintem nem lenne veretlen boxoló a mezőnyben.
Takam kb 15 másodpercig nem támadott vissza (nem mértem le stoperrel, mielőtt megint betalál valami agyhalott, hogy az "nem 15, hanem 18,44 másodperc volt"), de a legtöbb ütés elől vagy kivette a fejét, vagy fedezéket talált Joyce.
Kicsit sarkított példa, de Usyk sem nézett ki túl jól Chisora ellen az első menetek valamelyikében, ott szerintem volt olyan egy perc, ahol bekapott pár kemény ütést, és nem támadott vissza, akkor őt is le kellett volna léptetni ennyi erővel...

» La Cucaracha   válasz erre
    2021-07-27 00:14:37

@La Cucaracha: Megszívod=megszívja.

» kovban   válasz erre
    2021-07-26 23:51:50

@La Cucaracha: Na ne. 1. Volt egy hasonszőrű története, tudod AJ!, majd jön ez, és ő nem érti. Hát bazdmeg, ha ebből nem esett le neki, hogy esetleg így megszívod, akkor - ahogy a fiam mondja - így jártál:)!

» kovban   válasz erre
    2021-07-26 23:45:46

@kovban: Ezt úgy értettem, hogy nem tűnt úgy, hogy harcképtelen állapotban lett volna.

» La Cucaracha   válasz erre
    2021-07-26 23:31:19

@La Cucaracha: “Takam meg pont a leléptetés előtt nem úgy nézett ki, mint aki ne tudott volna bármikor visszatámadni”
Csak egy kérdés, akkor miért nem támadott vissza:)?

» kovban   válasz erre
    2021-07-26 23:21:05

Én most újra visszanéztem az utolsó menetet. Még mindig úgy gondolom, hogy ez korai leléptetés volt, és most ha elvonatkoztatunk Takam részrehajló beszámolójától, nekem is úgy tűnt, hogy Joyce is kezdett visszavenni a tempóból, és amikor Takam hátraugrott, éppen egy pillanattal azelőtt, hogy a bíró leléptette, mintha éppen támadást akart volna indítani, legalábbis a testtartásából nekem úgy tűnik.
Meg azért itt a kulcs találat után még bőven bevitt Carlos powereket, tehát nem igaz, hogy onnantól kezdve csak nyelte az ütéseket, arról nem beszélve, hogy a olyan nagyon sok tiszta találat nem ment be.
Nekem mind a két bunyós szimpatikus amúgy, nyílván nem Joyce tehet arról, ami történt, de egy visszavágót szerintem megétdemelne Takam, továbbá úgy gondolom, hogy a 4-5 évvel ezelőtti formájában bőven favorit lett volna.
Visszatérve a "kifárasztásos" taktikára, én pl. Joshua ellen is úgy láttam, hogy Aj már igencsak kezd fáradni, Takam meg pont a leléptetés előtt nem úgy nézett ki, mint aki ne tudott volna bármikor visszatámadni, ott azon a meccsen, mégha kis valószínűséggel is, de bármi megtörténhetett volna, és most is hasonlóan gondolom.

» La Cucaracha   válasz erre
    2021-07-26 23:15:42

@prof: Eltörölték valóban,nem csak címmeccsen,akkor Takamnak kellett volna fineszesebbnek lennie.
Vagy talán azért volt furcsa így mert Joyce piszok lassú,így érdekes volt a jelenet.
De valójában mindegy is,egyetértek Roy-al,12 egy tucat meccs volt,nincs túl sok jelentősége.

» robhalford   válasz erre
    2021-07-26 22:56:43

Takam is erős, nem kétlem, de amit mondott az az igazán erős:
"Megpróbáltam fent tartani a kezeimet, és az volt a stratégiám, hogy miután elfáradt, visszajövök a meccsbe, és kiütöm."

Na persze. :D

    2021-07-26 22:45:33

@prof: Sztem is. Úgy rémlik, hogy a profiknál nincs álló rászámolás.

» kovban   válasz erre
    2021-07-26 22:27:42

@superman: De szerettem Katsidist :)

» antonio   válasz erre
    2021-07-26 22:06:07

@superman: a google megnyugtatott, hogy nem csak a szenilitás játszik velem, talán ez lehetett: https://www.youtube.com/watch?...

» superman   válasz erre
    2021-07-26 21:14:14

@leibigabi: nekem rémlik egy valószínűleg közelmúltbeli meccsről, hogy a sarok bedobta a törölközőt, a bíró meg visszadobta és ment tovább a meccs, de elfelejtettem minden egyéb részletet.

» superman   válasz erre
    2021-07-26 21:09:39

@leibigabi: "volt olyan eset is, hogy a sarok bedobta de a bunyos mondta, hogy folytatni akarja, es a biro engedte""

Még annyit: fejből most nem tudnék pontosan ilyen esetet, de ennél a konkrét példánál csak úgy működhetne, ha a sarok bedobja, a bíró pedig nem veszi figyelembe, mert nem látta (így még nem számít feladásnak), aztán a menet után a szünetben a bunyós megbeszélné a sarkával, hogy ne adjuk még fel....

» leibigabi   válasz erre
    2021-07-26 20:20:52

@SweetSweetSweet: "volt olyan eset is, hogy a sarok bedobta de a bunyos mondta, hogy folytatni akarja, es a biro engedte""

Aha, nem olvastam figyelmesen, az előző nem pont erre példa. Ezek ritka esetek. Olyan pl volt és előfordulhat, hogy mondjuk fel van repedve a bunyós, kicsit szarul néz ki a szünetben, le akarnák léptetni és ő maga kéri a a folytatást és bíró mondjuk ad neki még egy menetet. Vagy pl. Armstrong-Ross meccsen a sarok olyan 3 menettel a vége előtt felakrta adni, a mérkőzésvezető is fontolgatta, hogy leállítja, és a szünetben, Ross kérlelte őket, hogy szeretné végig bokszolni és lábon befejezni. Megatták neki , és vigig bokszolta a 15-öt.

» leibigabi   válasz erre
    2021-07-26 20:11:01

@SweetSweetSweet: ""volt olyan eset is, hogy a sarok bedobta de a bunyos mondta, hogy folytatni akarja, es a biro engedte"
Erre van konkret pelda? Nem szörszälhasogatas ,csak megneznek egy ilyen meccset!"

Pont ez a bíró vezette: https://www.youtube.com/watch?...

De ilyen volt pl. a Joe Louis-Max Schmeling visszavágó is.

(De itt nem arról van szó, hogy a bíró felülbírálja a feladást, hanem mivel a mérkőzőket figyeli, és nem látta egyértelműen, hogy ki és honnan dobta be a törülközőt (mert lehet akár egy néző is), akkor nem veszi figyelembe, mert nem látta. (Mivel a bunyósokat nézi, ha veszélyes a helyzet, akkor úgyis leállítja. Az edzőknek pedig tudniuk kell erről a szabályról, és arról, a feladás (mert a bunyósát ő még a bíró előtt megvédené) akkor a legbiztosabb módja, hogy bemegy ringbe, és nem törülközőket dobál vagy a netán a bíró hátamögül integet vele.)

» leibigabi   válasz erre
    2021-07-26 19:55:28

"volt olyan eset is, hogy a sarok bedobta de a bunyos mondta, hogy folytatni akarja, es a biro engedte"
Erre van konkret pelda? Nem szörszälhasogatas ,csak megneznek egy ilyen meccset!

» SweetSweetSweet   válasz erre
    2021-07-26 19:43:56

@robhalford: Álló rászámolás címmeccsen nem szokott érvényben lenni, ha valaki állva nyeli az ütéseket, a bíró TKO-val lelépteti, egészségvédelem miatt.

    2021-07-26 19:28:38

@prof: Értelmezd ami írtam,bírója válogatja,rá is számolhatott volna állva.
Pont ezt nem tette és ezért zavar sokakat.

» robhalford   válasz erre
    2021-07-26 16:55:24

Emlékeztek még arra, hogy Nigel Benn milyen iszonyú mélyről jött vissza a számára végül győztes meccsbe Gerald
McCellan ellen?

Takam messze nem volt úgy szétcsapva, mint Benn!

(Tudom, most jöttök majd azzal, hogy a királykategória más kávéház.)

» Solino   válasz erre
    2021-07-26 16:30:49

"...és akkor az állammal megreccsentettem a balöklét, majd a jobb következett, amit a halántékommal zúztam porrá, majd többször belefejeltem a már sérült részekbe és a beton hasfalammal is tovább puhítottam őket. Már éppen feladta volna a súlyos sérülések miatt, mikor ez a vak és dilettáns bíró leállította a mérkőzést."

» ogreface   válasz erre
    2021-07-26 16:30:39

@robhalford: ... pl. eszébe jutott volna, hogy jé, már 30 ütés érkezett felém, és én eggyel sem válaszoltam... :)
Rokonszenves alapból Takam, de ez nagyon amatőr dolog, várni az ellenfél ütéseit, majd csak kifárad benne, és akkor majd jövök én... :)
De nem is ez történt a valóságban, nagy valószínűséggel, hiszen ott, helyben tuti nem így gondolta végig, ez csak a meccs utáni magyarázat. Ott, akkor egyszerűen nem volt meg az ereje, ideje kellő ellenállást kifejtenie, mert benne maradt az első ütés. Nem kell ahhoz merevre ütni valakit, hogy leléptessék.

    2021-07-26 16:14:49

Mindenki úgy ítéli meg ahogy a szimpátiája mondatja vele,bíró sincs két egyforma,van aki csak rászámolt volna állva,amikor Wilder kifektette Furyt,ott is lehetett volna olyan bíró aki hármat számol a felakadt szemű angolra és véget vet a meccsnek és akkor ugye mennyi minden másképp alakult volna,vagy értékelődik át.
Itt Takamot nyúlnak vitték,leléptették még mielőtt bármi hülyeség eszébe jutott volna.

» robhalford   válasz erre
    2021-07-26 15:45:27

@antonio: multkor volt itt errol egy beszelgetes es masoltam is forrast, a biro maga dont, hogy beszunteti-e vagy sem, nem kotelezo, de szokasjog, volt olyan eset is, hogy a sarok bedobta de a bunyos mondta, hogy folytatni akarja, es a biro engedte, azert csak szokasjog, mert ha a boxolo megserul akkor nyilvan a birot eloveszik, neki meg nem erdeke, hogy menjen a meccs, altalaban ha latjak beszuntetik, de van kivetel, az orvos eseten ugyanez, a biro dont az orvos csak javasol, nyilvan itt a felelossege meg hatvanyozottabb, es olyan esetrol nem tudok, ahol az orvos tanacsa ellenere is tovabbengedtek

» fixpont   válasz erre
    2021-07-26 15:15:34

Az ütést, ami megcsípte Takamot, a menet elején kapta, ezután még visszatámadott, de mivel Joyce lerohanta és találgatott is, Takam inkább a védekezésre kezdett koncentrálni - eközben a bíró leléptette. Nekem a leléptetés a mérkőzést nézve is korainak tűnt és utólag is látszott Takamon, hogy még jó állapotban volt. Véleményem szerint ő vezetett és nem látszott még rajta, hogy fáradna, ami nem meglepő, hiszen ő diktálta a tempót a meccsen. A tények alapján ez mondható el, hogy Takam elfáradt volna, Joyce bedarálta volna, stb., csak spekuláció, ami a bírói döntést nem befolyásolhatja. Szóval összességében egy ilyen helyzetben lévő bunyós megérdemelte volna, hogy a mérkőzésvezető megadja neki az esélyt a folytatásra, így pedig a visszavágót érdemelné meg, ha ő azt akarja. Szerintem a mérkőzés előtt is jó választásnak tűnt Takam, mivel egy ennyi idős bokszoló nem valószínű, hogy 12 meneten át bírja Joyce presszióját, de a mostani meccsen mindez még nem bizonyosodott be egyértelműen, a visszavágó adhatna egyértelmű választ.

» superman   válasz erre
    2021-07-26 14:06:21

" Mint ahogy az edző bedobja a törölközőt sem számít kötelező érvényű feladásnak, "

Na ezzel sztem viszont sokan nem vagyunk tisztába. Ha az edző bedobja a törülközőt akkor a vezetőbírónak kötelező beszüntetnie a meccset ? Vagy ez is olyan ami változhat szervezetenként vagy országonként ?

» antonio   válasz erre
    2021-07-26 13:10:37

Jól küzdött Takam, 40 évesen szép teljesítmény volt tőle, de abban a szituációban már nem támadott vissza hosszú időn keresztül, így jogos volt a bíró leléptetése sztem !

» antonio   válasz erre
    2021-07-26 13:08:29

Carlos "mi lett volna, ha" Takam. Vannak kivételek (pl. a rumble in the jungle az egyik ellenpélda, de a hosszú távú hatásai annak is kérdésesek), de manapság egyre inkább komolyabban veszik a bunyósok védelmét -szerintem amúgy helyes az irány, a kivitelezés nem mindig sikeres. Ha egy bunyós ütteti magát de nem üt vissza, akkor nem árt tisztában lennie azzal, hogy azon túl, hogy a bokszzsák szerepét játssza éppen, bizony le is léptethetik. Ez nem egzakt tudány, hogy ha bekap n tiszta ütést x mp alatt y erővel és nem regál érdemben z mp-ig, akkor kell leléptetni, kérdés esetén meg videobíró. Tudni illene ezen a szinten egy profi bunyósnak, hogy ha ilyenkor nem üt vissza és ott a bíró képe is már egy ideje a közelben, mert figyeli, mi történik, akkor lehet, hogy leléptetik. Pont. Mint ahogy az edző bedobja a törölközőt sem számít kötelező érvényű feladásnak, ugye (de ha bemászik a ringbe, akkor vége a dalnak). Bár lehet csak én gondolom rosszul, de aki ilyen szinten van, annak tudnia illene már, hogy mi a helyzet ilyen esetekben. (Ha meg nem tudja, akkor talán nem is annyira profi csapat áll mögötte).
Lehet, hogy korai döntés volt, de Takamnak vagy vissza kellett volna ütnie vagy letérdelni és kivenni egy azámolásníi szünetet, ami után jelezheti, hogy rendben van, de ez az üttetem magam, én úgy érzem, tudom folytatni, a bírónak meg biztos van egy varázsgömbje, amiből ezt kitalálja... ez nem profi... Csóri bíró egyszer enged tovább hasra egy ilyet, nyomorék lesz valamelyik bunyós, sosem heveri ki. És nem 6 kameraállásból látja 3x lassítva...
Szeritem jogos volt a leállítás, Takam tudott volna tenni érte, hogy ne így lehgyen, nem tette meg.
Visszavágó nem hiszem hogy lesz. Sajnálom Takamot, de ez főleg az ő hibája volt szerintem. (amúgy meg Joyce bedarálta volna szerintem 2 meneten belül, nem úgy tűnt, hogy fáradna, utána az interjúnál kb olyan fáradt volt, mintha egy hamburgert tolt vola be, nem hat menetet bunyóüzott volna Takammal).

» bandi78   válasz erre
    2021-07-26 12:26:17

@LLopez: Nem ütötték merevre, nem pontozták ki, sőt a leállításkor vezetett, szóval nyugodtan érezheti úgy, hogy "elvették tőle" a győzelmet. AJ ellen is elég nagy visszhangja volt a leléptetésnek, ha jól emlékszem, nyilván sem itt, sem ott nem nyert volna, de azért ez a dolog tud fájni egy bunyósnak.

    2021-07-26 10:34:03

@yoda: Milyen elvették tőle? AJ ellen is ez volt, érdekes ott is reklamált. Nem jött még rá 40 évesen főleg az AJ meccs után hogyha nem csinál semmit 1 percig míg ütik akkor leállítják a meccset? 100% hogy nem verte volna Joycet.

» LLopez   válasz erre
    2021-07-26 10:25:02

szerintem nem volt az olyan nagyszerű teljesítmény. mármint a korához képest igen, de joyce végig kontrollálta, a legtöbb ütését védte, a többit meg kibírta.

    2021-07-26 10:19:35

Érthető. Takam 40 évesen is nagyon jó formában volt, keményen készülhetett az biztos és remek bunyót mutatott be. Le a kalappal. Persze, hogy úgy érzi meglopták. Ilyen korban ez rendkívül demotiváló lehet. Kapott egy utolsó esélyt és "elvették" tőle.
Visszavágónak nincs értelme, Joyce feje mint a faltörő kos, Takam pedig láthatóan kezdett fáradni, azt a tempót nem vitte volna 12 mentig, ellentétben az angollal.

    2021-07-26 10:12:40

“de láttam, hogy már kezd fáradni.”

Na ez kamu. Joyce kondija kiváló volt, mint mindig. Sztem nem lesz visszavágó.

» kovban   válasz erre
    2021-07-26 09:55:37
Ugrás az oldal tetejére