A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.
A félnehézsúlyú világbajnok, Glen Johnson hagyatéka
2021-06-21 21:27:56 / leibigabi
Lassú. Nehézkes. Egysíkú. Limitált képességű. Kiszámítható. Egy sebességű. Ezek nem azok a jellegzetes melléknevek, amelyeket az egyszeri év bokszolójának és világbajnokának a leírására használhatnának, de mindazonáltal találóan leírhatnák Glen Johnsont a ringben. Sok harcos, promóter, menedzser, edző nézte a videokazettákat, és ugyanezt látta. – Ez a srác eléggé verhető – mondanák. – Mindene egy jab és a jobbegyenes.
De sokan ezzel nem feltétlenül értenek egyet. Kérdezd meg Roy Jonest, Antonio Tarvert, Clinton Woods-ot, Thomas Ulrichot, Montell Griffint, Yusaf Mack-et vagy Allen Greent.
Glen Johnsonnak létfontosságú pszichológiai és emocionális előnyei voltak, amelyeket a „Tale of the Tape” összehasonlítások és előrejelzések nem mutattak: Szív, elszántság, következetesség és professzionalizmus. Johnson sosem verte meg önmagát. A ringen kívüli problémákat nem vitte be magával a kötelek közé. Johnson ott volt, harca készen. Ha egy legjobb „A” osztályú ökölvívó volt az ellenfél, akkor Johnson megverhető volt, de bármi apró híba csúszott be, akkor Johnson megragadta a lehetőséget.
Lényegében Johnsonról mindig lehetett tudni, hogy mire számíthat vele kapcsolatban az ember. Hiányzott belőle a legfelsőbb tehetség ahhoz, hogy hosszabb távon uralkodó maradjon a sportág legmagasabb szintjén, de bárki, aki kicsit ezen szint alatt van, vagy bárki, aki figyelmen kívül hagyja, jelentős nehézségekkel szembesült.
Az ilyen Johnson féle bokszolók élete nehéz. Gyakran harcolnak kis pénzért, kevés promóciós vagy televíziós támogatást kapnak. A „Bajnok” szülővárosába megy, vagy gyakran idegen földre „ellenfélként”, aki „állítólag veszít”, de jó erőfeszítéseket fog tenni. Ezen kívül, ők gyakran a tartalék lehetőség. Telefonszámát akkor hívják, ha egy jobbnevű legyőzhető ellenfél kell, vagy egy vonzóbb név éppen visszalépett sérülés miatt. Az ilyen fickóknak szinte az egész évben az edzőterembe kell maradnia, és várni, amíg a telefon megcsörren a remény és ígéret kínálatával.
A 77 mérkőzéses veterán a Jamaikai Clarendonban született 1969. január 2-án. Gyermekkorát Clarendonban a nagyszüleinél töltötte, mígnem a tizenéves Glengoffe csatlakozott a New York külvárosában élő anyjához. Ez az időszak hatalmas változást jelentett számár a kultúrában. Erős akcentusa volt a társaival szemben, és arra késztette, hogy szemléletet változtasson, amikor vizsgákra készült, vagy később, amikor munkát keresett.
– Minden amit Jamaikában a barátaimmal csináltunk, hogy futkároztunk, úsztunk, folyókba ugráltunk – magyarázza. – Aztán átmész egy furcsa országba, ahol vicces az akcentusod, mindenkié különbözőképpen hangzik. Amikor elkezdtem iskolába járni, az egy másik kemény változás volt, mivel ezek a dolgok számomra teljesen újak voltak. Ez egy küzdelem volt azokban az időkben, de alkalmazkodtam a rendszerhez. Gyerekként csak be akarsz illeszkedni.
20 évesen már a napsugaras Miamiban találjuk egy rendőrségi ökölvívó edzőteremben, ott kezdett el bokszolni, de nem versenyszerűen. Csak fogyni szeretett volna.
- Akkor kezdtem el bokszolni, amikor az Államokba kerültem. 20 éves voltam és elkezdtem az építőiparban dolgozni. De a valódi oka, hogy egy boksz edzőterembe kerültem, az az, hogy fogyni akartam. Az ökölvívó tornaterem ingyenes volt, és az „ingyen”, illeszkedett a költségvetésembe. Csak azért mentem be, hogy leadjam a felesleget, és az edző megkérdezte, hogy nem akarok-e amatőr ökölvívó lenni. Azt mondtam: - Ha úgy gondolja, hogy lehetnék amatőr ökölvívó, akkor egy próbát megér. Égett a mellkasom, a szívem, nem kaptam levegőt. Azt gondoltam, ez lehetetlen. Nincs ember aki ezt bírja. Aztán meccseltem, és megnyertem az első amatőr mérkőzésemet. Utána olyan lettem, mint egy függő – megszerettem. Mindig kerestem a nagyszerűséget. Mindig nagyszerű akartam lenni valamiben, tehát mindent, amit csináltam, 100 százalékot tettem bele. Bokszolni tanultam, és úgy gondoltam, hogy ez lehet az én kocsim a jobb élet felé.
Glen egy 35-5-ös amatőr rekordot bokszolt össze, és közben kétszer is megnyerte Florida állam aranykesztyű bajnoki címét közép és félnehézsúlyban. Profi ökölvívóként 1993-ban debütált. És ahogy az amatőr karrierjének a kezdetén is, így a profi indulás is kizárólag az edzőktől kapott bíztatás hatására történt: - Ha úgy gondolja, hogy meg tudom csinálni, akkor egy próbát megér. 30 középszerű ellenfél után, a 31. mérkőzésén 10 menetben pontozással legyőzte az ígéretes Sam Garr-t (20-0). 1997. július 20-án szorítóba léphetett az IBF középsúlyú világbajnoki címvédő Bernard Hopkins ellen. És itt Johnson elszemvedte, az első büntető vereségét, de többet tanulhatott az alatt a 32 perc alatt, mint az előző 31 meccsén együttvéve.
Amikor a pályafutása vége felé arról kérdezték, hogy ki volt karrierje során a legjobb harcos akivel mérkőzött, habozás nélkül Bernard Hopkinst említi.
- A legjobb bunyós akivel bokszoltam, Bernard Hopkins. Nagyszerű volt, nem tudtam mi történik, felülmúlta az akkori szintemet. Soha senkinél nem éreztem így magam, ahogy Bernard Hopkins ellen. Csak annyit éreztem, hogy ezt nem tudom megnyerni. Soha senki nem keltett bennem ilyen érzéseket. Bernard Hopkins már az első menetben tudatta velem, hogy esélyem sincs megnyerni ezt a meccset. Fiatal srácként senki nem tudott megfélemlíteni, mert soha nem gondoltam, hogy bárki képes megverni – mondja. – Mindig önbizalmat áraszt egy fiatal kihívó. Nem voltam megfélemlítve. Bernard Hopkins a szart is kiverte belőlem. De az igazából csak egy újabb tanulási folyamat volt. Vissza kellett mennem az edzőterembe, keményebben edzeni és mentálisan erősebbé válni. Amikor bokszoltam vele, még középsúlyú voltam. Abban az időben ami meccsekbe beletettek, legtöbbször én voltam az „A” kategória. Tehát nem sok kihívásom volt. Amikor eljutottam Bernardhoz, ő egy más szinten bokszolt, mint amit én addig láttam. Sose láttam ilyet sparringban, az amatöröknél, vagy semmilyen versenyen. Semmim sem volt, hogy tegyek valamit ellene. Minden amit csináltam, úgy tűnt, hogy már előre olvasta a gondolataimat. Klasszisokkal jobb volt nálam.
Ezt a kezdeti vereséget hamarosan követte két további pontozásos vereség, Merqui Sosa (1997 december) és Joseph Kiwanuka (1998 augusztus). A tanulás folytatódott. Négy közepes ellenfél legyőzése újabb világbajnoki címmérkőzést eredményezett. Ezúttal (1999 novemberében) a német IBF nagyközépsúlyú világbajnok, a valamikor kiváló amatőr Sven Ottke (16-0) volt az ellenfél. Szoros volt a pontozás, de a Clarendon-i „reménység” ismét elbukott. A következő négy évben 9 mérkőzést vívott, amiből ötször pontozással kikapott: (Syd Vanderpool (27-1), Silvio Branco (38-4-2), Omar Sheika (19-1), Derrick Harmon (21-2), Julio Cesar Gonzalez (31-1) ellen), háromszor győzött, (Toks Owoh (15-1) TKO 6, Thomas Ulrich (20-0) KO 6, Eric Harding (21-2-1) P 12, és egy döntetlent ért el (Daniel Judah 17-0-1).
Johnson a 30-as évei közepéig építette magát, ez idő alatt, ekkor már a világ legjobb félnehézsúlyú bokszolóival csapott össze. Pályafutása nagy részében kisebb promóterekkel volt kapcsolatban, mint például a Warriors Boxing. Németországban, Olaszországban, az Egyesült Királyságban és Kanadában harcolt. Sokszor szoros meccseket veszített ellenfele pályáján (Ottke, Gonzalez, Branco), de néhány győzelmet is szerezett idegenben. Johnson mindeközben jó hírnevet épített fel a bokszkörökben. A rövid idejű felkészüléssel is a mérkőzések felvállalása, az egyszerű életmódja, a szerény hozzáállása és általános vonzereje ezeket mind elősegítették. A tévéhálózatok tudták, hogy egy „Glen Johnson harc” akciót hoz a nézőik számára. A bokszrajongók egyre inkább csodálták kitartását és rokonszenveztek vele.
2004-ben Glen Johnson ismét egy idegen pálya sarkában állt, immár harmadszorra a világbajnoki cím megszerzésére. Kihívást jelentett, de ismét nem sikerült, mert aznap éjszaka a Sheffield-i Hillsborough Szabadidőközpontban megosztott döntetlent ért el a hazai Clinton Woods ellen a megüresedett IBF félnehézsúlyú világbajnoki címért. Három hónappal később újra találkoztak, és ez az összecsapás megkoronázta az „utazó harcost”. 2004. február 6-án szintén Sheffieldben, 116-112, 115-113, 115-113 arányban 12 menet után megszerezte az IBF félnehézsúlyú világbajnoki címét.
- Határozottan nagy megkönnyebbülés volt, mivel az évek alatt az emberek azt mondták, hogy soha nem leszek világbajnok, vagy sose fogok befutni. Amikor 20 évesen besétáltam az edzőterembe, ott voltak olyan nyolc éves fiúk, akik jobbak voltak nálam. A vereségek után, és miután végig mentem néhány hullámvölgyön, erősnek kell lenni. Tehát amikor végül megtörtént, az egy nagy megkönnyebbülés volt. Megnyugvás volt azt mondani, hogy oké, bebizonyítottam magamnak és mindazoknak, akik azt mondták, hogy nem fogom tudni megcsinálni.
Nem sokkal később, 2004 májusában történt, hogy a világ legjobbjának tartott bokszolója, a szintén félnehézsúlyú Roy Jones Jr., hosszú uralkodás és egy nehézsúlyú kitérő után óriási meglepetésre, kiütéssel elveszítette a címeit és (mert szabálytalanság miatti leléptetése volt már) mondhatni a veretlenségét. A veresége ellenére Jones-t még mindig a világ 4. legjobb bokszolójának tartották súlycsoportoktól függetlenül, a félnehézsúlyú ranglistán pedig az őt legyőző Tarver után következett közvetlen, őt követte Erdei, és a 4. helyen állt az immár IBF címvédő Glen Johnson. Jones (49-2) és csapata miután megemésztette a vereséget, egy olyan ellenfelet kerestek számára, amivel mihamarabb visszakerülhet a boksz legfelsőbb vérkeringésébe. Az új IBF világbajnok ideális ellenfélnek nézett ki. Lassú, nehézkes, egysíkú, limitált képességű, kiszámítható, egyszóval verhetőnek tűnt. Jó okkal gondolhatták, ugyanis Jones a kiütéses veresége ellenére nem felejtett el bokszolni, és ha bár kopott is a sebessége a legjobb napjaihoz képest, de még mindig leggyorsabb ökölvívók között tartották számon. És Johnson, ahogy mindig mindent, elvállalta.
A mérkőzés előtt megkérdezték, hogy változtatott-e valamit a felkészülésén, de azt válaszolta, hogy nem igazán. - Amikor a ringbe lépek, igyekszem a legjobban felkészülni a küzdelemre. Roy Jones nyilvánvalóan nagyszerű harcos, és az egyetlen különbség ez a meccs és a többi mérkőzés között az, hogy most elegendő időt kaptam, hogy felkészüljek erre a mérkőzésre. Normális esetben rövid időn belül vívnám a mérkőzéseket, de ezúttal sok időm van a felkészülésre, és kihasználom. Az emberek egy remek formában lévő Glen Johnsont fognak látni, aki harcra kész. Néhány más meccsemen nem voltam a legjobb formámban, mint amennyire lehettem volna, de most elvégeztem a dolgom.
Az első körben kiment, és a kötelekhez kényszerítette Jonest. Sikerült réseket találnia az ellenfele védelmén. A mérkőzés folyamán Jones letargikusnak tűnt, Johnson pedig erős tempót tartott fenn. Jones időnként megmutatta azt a villám kézsebességet és támadást, amely sok félnehézsúlyút megdöbbentett, de ezen az éjszakán Johnson csak mosolygott az ilyen kombináció után. Folyamatosan előre gyalogolt, végig nyomás alatt tartva ellenfelét, sokszor a kötelekhez szorítva kemény kombinációkkal kínálta meg. Ahogy teltek a menetek, és a köteleknél a képébe lélegzett, nem hagyta ellenfelének, hogy komfortosan bokszoljon, így pedig Jones egyre törékenyebbnek nézett ki mellette. Aztán a 9. menetben bekövetkezett a szinte elképzelhetetlen. Johnson bal-jobbegyenes kombináció második ütése Jones halántékán talált, amitől az egy deszkaként dőlt el. Ájultra ütötte az amerikai kedvencet, percekig tartott mire magához térítették.
- Rajta voltam a célon, minden együtt volt azon az éjszakán. Az egész edzőtábor meg minden. Kimerítettem a sparring partnereket. Jól éreztem magam, izgatott voltam. Figyeltem a negatív dolgokra, amiket mondtak rólam, és ez táplált, ez adta a szükséges energiát.
A mérkőzés után nem ünnepelt, nem bulizott, nem piált, nem drogozott, hanem hajnalban egy Meki félreeső részében csak megkajált a feleségével. A 35 éves Johnson büszkén viselte a piros bajnoki övet és továbbra is szembe ment az esélyekkel, hogy meghódítsa a 175 fontos divíziót. Elhíresült attól, ahogy kezelésbe vette a nagy Roy Jonest, ami Glen egyik legmagasabb szintű előadása volt, és amelyre még most is szívesen emlékszik:
- Úgy volt, hogy Joe Calzaghe-val kellett volna megmérkőznöm, de ő kihátrált a meccsből. Mondtam a menedzseremnek, hogy ejtsük Joe Calzaghe-t és lépjünk tovább. Aztán azzal a lehetőséggel jött el hozzám, hogy mérkőzzek Roy Jonesszal. Emlékszem, hogy néhány évvel azelőtt beszélgettem a barátaimmal és azt mondtam nekik: - Ha lehetőséget kapok egy Roy Jones elleni meccsre, megverem. És kinevettek. El sem hiszem, hogy ők voltak a barátaim – mondta Johnson nevetve.
2003 végén ki gondolta volna, hogy hamarosan Glen Johnson lesz a legjobb félnehézsúlyú? Ki hitte volna akkor, hogy a következő év végéig Glen Johnson Roy Jonest és Antonio Tarvert is legyőzve az év bokszolója lesz? A Jones-Johnson mérkőzésen egy nagy visszatérés kellett volna legyen Jones számára az Antonio Tarver elleni két menetes vereségből, de Johnson nem volt hajlandó ehhez asszisztálni. Johnson megverte a világ két legjobb félnehézsúlyúját, és ezzel ő nyerte el az év bokszolója címet. – (Jones) Csinált egy posztert rólam amit a bokszzsákra tett, és valahányszor megütötte, homok folyt ki alóla. Ezt nagyon tiszteletlennek találtam. Mielőtt beléptem a ringbe, az egyik fia odajött hozzám és azt mondta: - Figyelj ember. Csak add át az övet, ezt már amúgy is elvesztetted. Ezért mentem ki úgy. Ha amúgy is kiütnének, úgy vagyok vele, hogy kibaszottúl nem érdekel, mert kurvára hozzád jöttem.
Miután ott hagyta a merevre ütött Roy Jonest, nem egészen három hónappal később Antonio Tarver következett, akit 2-1-es pontozással legyőzött. Egy rövid pillanatig a világ tetejére került.
De aztán a visszavágót elvesztette. Miután kikapott Tarvertől, két győzelem után (George Khalid Jones (23-2-1) és Richard Hall (27-5) ) Angliában megosztott pontozással alulmaradt Clinton Woods ellen. De Johnson folytatta, bár a vereségek már majdnem ugyanolyan gyakoriak voltak mint a győzelmek. 2008-ban újabb címmérkőzésen állhatott ringbe a veretlen félnehézsúlyú bajnok, Chad Dawson (25-0) ellen. Dawson a kéz gyorsaságával és mutatós kombinációival uralta a korai meneteket, de Johnson szívóssága és tapasztalata a középső menetekre megmutatkozott. És bár beleerősített a végére, agresszív volt, nyomást gyakorolt, sokak szerint eleget téve a győzelemért, de a pontozók szerint ez nem volt elég és egyhangú pontozással Dawsont jelölték győztesnek. Másfél évvel később, (közben kiütötte Montell Griffint (48-6) és Hugo Pineda-t (39-3-1), 2009 novemberében találkoztak újra. Johnson ezúttal is megpróbálta nyomás alá helyezni a 13 évvel fiatalabb ellenfelét, azonban túl lassúnak és már öregebbnek látszott. Az első négy elvesztett menet után egyre csüggedtebbnek nézett ki, amely a mérkőzés végéig megmaradt. Dawson ezúttal magabiztosabban, mindhárom pontozó szerint legyőzte a 40 éves ellenfelét. De Glen nem hagyta abba, ment tovább. Három hónappal később 6 menetben megállította Yusaf Mack-et (28-2-2), hogy kiharcoljon egy újabb világbajnoki címmérkőzést, ezúttal a veretlen IBF bajnok Tavoris Cloud (20-0) ellen. 2010 augusztusában Johnson jó védekezés mutatott be, de az 5. menet vége felé a bajnok bombáitól bajba került, de így is keményen visszatámadott. Ahogy azt már megszokhattuk, most sem Johnson volt a kedvezményezett, és egy nagyon szoros mérkőzésen végül egyhangúan a címvédő Cloud-ot hozták ki.
Még ebben az évben felkérték, hogy segítsen megmenteni a Showtime által rendezett Super Six tornát. Ez egy a nagyközépsúlyúak mezőnyében rendezett mérkőzés sorozat volt, ami végén a súlycsoport legjobbját volt hivatott megtalálni. Azonban menet közben Mikkel Kessler sérülés miatt kiesett, és a pótlására Johnsont kérték fel, aki annak ellenére hogy már 10 éve nem bokszolt a nagyközépsúlyúak mezőnyében, természetesen egyből vállalta. 41 évesen lesanyargatta magáról még azt a „plusz” 3 kilót, és az Allen Green (29-2) elleni 8. menetes TKO győzelmével kvalifikálta magát a tornára. A következő mérkőzésén azonban alulmaradt a kor egyik legjobb nagyközépsúlyúja, a WBC világbajnok Carl Froch ellen. A 8 évvel fiatalabb, fürgébb, gyorsabb, frissebb brit, biztosan felülmúlta riválisát a 12 menet alatt, de pályafutás után évekkel azt mondta, hogy Johnson álla volt a legkeményebb, amivel valaha találkozott. – Sosem volt bajban, pedig nagyon kemény ütésekkel kínáltam meg. Beleálltam, kombinációkkal ütöttem, visszaálltam, és több nagy ütéssel megküldtem. És mindez, semmi…
Johnson bár legközelebb ringbe lépett az IBF nagyközépsúlyú világbajnok Lucian Bute ellen, de ekkor már a közvetlen élvonallal nem igazán tudta felvenni a versenyt. Ki is kapott simán pontozással, de hűséges szurkolói ennek ellenére mindig vele maradtak, amit értékelt is. – A rajongóimnak üzenem, hogy ők a legnagyobbak a világon. A legtöbben a veretlen srácok vonatára ugranak, és ha megnézzük én messze vagyok ettől. Tehát a szurkolóimat emiatt kedvelem, tudják mit látnak és néznek, és ezt nagyra értékelem.
Glen bár megpróbált dacolni az életkorral, és még négy évig aktív maradt, de miután 2015-ben elszenvedte utolsó vereségét a feltörekvő Avni Yildrim ellen, a Road Warrior kénytelen volt beismerni, hogy kifogyott a tank. 54-21-2 (37 KO) rekord után végleg visszavonult.
- A karrierem legsötétebb időszaka – magyarázza, - azt mondanám annak, amikor tudtam, hogy vége van. Ez mindig a legnehezebb rész, amikor látod a végét és az agyad még nem akarja hagyni, de minden más azt mondja: - Ideje menni. A készségek fogynak. Az energiád, meg minden, már egy idősödő személynek láttatnak. Azt hiszem nagy részben a kor elfogadása ez. Senki nem szeret megöregedni, nem igaz? A legjobb korod, vagy a legatletikusabb éveid elmúltak. Ezt nehéz elfogadni. Sportoló révén erőteljesnek érzed magad, másként, mint egy átlagember. Tehát akkor az agyadnak most el kell fogadnia, hogy öreg vagy, és azt mondani: - Nem bírod, ne csináld tovább. Ehhez hozzá kell szokni, némi időbe telik a feldolgozása.
Miközben ezeket a sorokat írtam, visszagondoltam, hogy Glen Johnsonra a legtöbben úgy emlékeznek, hogy jó-jó, kiütötte az öreg Roy Jones-t, meg valamikor világbajnok is volt, de hát ennek a palinak azért nagyon komoly karrierje volt. Közel sem a legtehetségesebb, és ennek ellenére mégis. Az ilyen Glen Johnsonok, Rocky Marcianók, Jake LaMották mutatják az utat azoknak, akik nem a legtehetségesebbek valamiben, de kellő keménységgel, alázattal, elszántsággal, kitartással és szorgalommal, nekik is szembe lehet menni az esélyekkel.
2021. június 21. - Leibinger Gábor
Hozzászólok:
"De arról nem Jones tehet, hogy gyenge volt a súlycsoport, ő akivel lehetett kiállt és meg is verte őket, folyamatosan feszegette a határait."
Akkor ha ezt vesszük, Wlad Klitschko se tehet arról, hogy gyenge volt a nehézsúly, mindenkit megvert akit elétettek.
"Nagyváltósúlyból indulva lett nehézsúlyú világbajnok, leiskolázta a 12 kilóval nehezebb, 8 centivel magasabb, 10 centivel hosszabb karú, fiatalabb nehézsúlyú világbajnok John Ruizt. "
Igen, ő meg 10+ évig volt világbajnok, rengeteg címvédéssel, ha csak ezt nézzük csak Joe Louis van előtte. A gyenge nehézsúly miatt érdemi ellenfelek hiánya miatt ő is az imponáló számok ellenére nem túl sokra tartva. Ha RJJ-nél nem számit a gyenge félnehézsúly, akkor nála se kéne számítanaia és az egyik all-time nehézsúlyú lehetne :) :).
de ahogy ő nem az, ezért kell RJJ karrierét helyén kezelni a nem túl acélos ellenfelek miatt.
@TNT: De arról nem Jones tehet, hogy gyenge volt a súlycsoport, ő akivel lehetett kiállt és meg is verte őket, folyamatosan feszegette a határait. Nagyváltósúlyból indulva lett nehézsúlyú világbajnok, leiskolázta a 12 kilóval nehezebb, 8 centivel magasabb, 10 centivel hosszabb karú, fiatalabb nehézsúlyú világbajnok John Ruizt. Mit kellett volna tennie Jonesnak? Megverni mondjuk Vitali Klitschkot, hogy elismerd?
@Sarkozi Robert: Elismerem, MAyweather listájára jogos amit írtál, a veretlenségében az ügyes menedzselés elég jelentős szerepet játszik. Lewis kevésbé ilyen, mert ugyan nem mindenkivel top formájában találkozott, de a nehézsúly egyik legerősebb korszakában uralkodott, míg RJJ a félnehézsúly egy nem túl acélos időszakát uralta. Ezt is figyelembe kell venni valaki teljeskörű megítélésében.
@TNT: "már 4 nappal ezelőtt szóba kerültek, akkor is elmondtam, a 93-as Hopkins rutintalan és kiforratlan pályakezdő volt, RJJ elleni meccséig felhozókat aprított, azokhoz képest 3 szintnyi ugrás volt RJJ. Ha 2003-ban találkoznak, egész más meccskép lett volna"
Tudom hogy szoba kerultek, en meg mar akkor is elmondtam hogy gyakorlatilag fel kezzel verte Hopkinst, es azt feltetelezni hogy az azt koveto 10 evben csak Hopkins fejlodott, de Jones nem, azert eleg meredek kijelentes...De egyetertek, valoszinuleg Jonesnak mind a ket kezet be kellett volna vetnie a gyozelemhez...Amugy meg attol fuggetlenul hogy Hopkins nem 93-ban volt a legjobb, azert mar akkor egy nagyon komoly bunyos volt, es sztem nem is 2003-ban volt az ablszolut csucson hanem kb 97-ben, 4 evvel a Jones meccs utan...
"Toney komoly skalp, elismerem, tán a legnagyobb, de igen komoly súlyhozási problémái voltak a meccsre, erőtlen volt mint mondjuk ODL Pacman ellen 2007-ben (erről persze RJJ nem tehet)."
Erdekes mindig feljon ez a tema, de valahogy kicsit furcsanak tartom hogy Toney pont arra a meccsre lett erotlen, az azt megelozo meccseken kurva jo formaban volt.
"McCallum jó kis bunyós volt, de már 40 éves volt amikor RJJ elverte, visszavonulás előtt állt, ilyen állapotban RJJ-t is elverte már boldog-boldogtalan, őt minek hoztad ide?? "
Ugy jon ide hogy egy korszakos bunyosrol beszelunk aki igaz 40 eves volt mar, de megis annyira formaban hogy egy meccsel kesobb feladta a lecket Toney-nak, amit sokak szerint meg sem nyert James. Bar lehet hogy ott is erotlen volt Toney s sulyhozas miatt...
Ezzel az erovel akkor Maywether ellenfellistajabol nyugodtan kiveheted Corralest aki mentalisan nem volt rendben, Gattit Judah-t, De La Hoyat es Cottot akik nem voltak ellene a csucson, Shane Mosleyt aki mar 40 eves volt, Marquezt mert egy szammal kissebb volt es nem tudott kelloen beleerosodni a sulyba, Pacquiao-t mert leserult, es Alvarezt mert leaszaltak es messze volt a csucsformajatol. A maradek ellenfeleinek ellenfellistaja pedig ugyanugy nem merhetok a kortarsakehoz akiket meg rajta kivul felsoroltal :) De ugyanugy Lewis eseten is fel lehet hozni a legnagyobb ellenfeleket akik ilyen olyan okokbol nem voltak formaban....Abban egyertek hogy Holyfield, De La Hoya, Pacquiao es Barrera-rol mondhato el hogy a korszakos ellenfeleik kozott azert tobben a csucson voltak, es kb ennyi. De abban egyertetk hogy Jones ellenfel listaja az oveknel gyengebb...Ezzel az erovel viszont sok ATG bunyos ellenfel listaja ugyanugy gyenge mint Jones-e, es nekik sincs keresni valojuk a tobbi ATG kozott...
"Ja, most kb. olyan elfogult vagy gyerekkori hősöd, RJJ mellett, mint ahogy ezt jól észrevetted Zappán Mayweatherrel kapcsolatban a váltósúlyú cikknél. Ezt az elfogultságod magadon is vedd észre, ne csak másokon."
Szerintem a fentiekbol azert eleg vilagosan kitunik hogy ez az elfogultsag nalad is erosen jatszik :)
@Sarkozi Robert: már 4 nappal ezelőtt szóba kerültek, akkor is elmondtam, a 93-as Hopkins rutintalan és kiforratlan pályakezdő volt, RJJ elleni meccséig felhozókat aprított, azokhoz képest 3 szintnyi ugrás volt RJJ. Ha 2003-ban találkoznak, egész más meccskép lett volna, és ki tudja ki kezét emelik magasba ... azt meg tudjuk a második meccsük mennyire sima BHop lett. Tooney komoly skalp, elismerem, tán a legnagyobb, de igen komoly súlyhozási problémái voltak a meccsre, erőtlen volt mint mondjuk ODL Pacman ellen 2007-ben (erről persze RJJ nem tehet).
McCallum jó kis bunyós volt, de már 40 éves volt amikor RJJ elverte, visszavonulás előtt állt, ilyen állapotban RJJ-t is elverte már boldog-boldogtalan, őt minek hoztad ide?? Hill meg megint jó példa arra, nem mérhető RJJ ellenféllistája azon kortársaiéhoz, akikből párat felsoroltam.
Ja, most kb. olyan elfogult vagy gyerekkori hősöd, RJJ mellett, mint ahogy ezt jól észrevetted Zappán Mayweatherrel kapcsolatban a váltósúlyú cikknél. Ezt az elfogultságod magadon is vedd észre, ne csak másokon.
@TNT: "Nyilván sokkal könnyebb remek adottságokkal (és látványos stílussal) másodvonalasok ellen kiemelkedőnek és érinthetetlennek tünni, mint magához méltó korszakos bunyósok ellen"
De azért Bernard Hopkins, James Toney, Mike McCallum es Virgil Hill megvan nem?
@Sarkozi Robert: Azért ez a RJJ legyőzött komoly ellenfelei lista elég sovány, ha a kortársai ellenfeleire rápillantunk. Ezt bizonygatni sem kell, elég ha összeveted mondjuk ODL, Mosley, Holyfield, Lewis, Mayweather, Pacquiao, Barrera stb. komoly ellenfeleivel. Nyilván sokkal könnyebb remek adottságokkal (és látványos stílussal) másodvonalasok ellen kiemelkedőnek és érinthetetlennek tünni, mint magához méltó korszakos bunyósok ellen. Értem hogy ezzel nem értessz egyet, de az összesített ellenféllista tény - és ebben az összevetésben RJJ elég gyengén áll, még saját korszakában is, nem hogy all time (van olyan ATG lista, ahol a top 50-be alig fér be).
Ez nem azt jelenti, mielőtt félremagyarázod, hogy ezzel azt mondom, hogy mondjuk az 5 évvel korábbi RJJ ne nyert volna simán. De itt már kijött, hogy a boksztudása elég kevés volt, igazából mindig is a genetika adta hihetelen adottságaiból élt.
@leibigabi: Ezt aláírom és még az is lehet, hogy az első menetet - esetleg további meneteket, ha Jones lazázik - elvihette volna a csúcs Jones ellen is, ha így nekirohan :) (de már az is egész máshogy nézett ki, ahogy alább írtam, a második menettől pedig, amiben Jones váltani próbált, pedig teljesen máshogy)
@superman: " az egész bunyója látványosan leromlott és mindez nem magyarázható azzal, hogy Johnson mellett tűnt csak halványabbnak, már csak Johnson korlátolt képességei miatt sem. Teljesen máshogy nézett volna ki a meccs a csúcs Jones ellen, ha Johnson ütései már kezdettől csak a levegőt vagy legfeljebb a fedezéket találják, Jones kontrái pedig ülnek (és számomra nem kétséges, hogy ez így lett volna) - ilyen esetben fordított íve lett volna a meccsnek, a pontos Jones egyre inkább uralta volna a szorítót az egyre inkább elbizonytalanodó ellenféllel szemben, ahogy ezt másokkal is tette, Johnson pedig kevesebbet és kevésbé határozottan mert volna indítani. Egyébként Johnson nem adta volna fel és jó eséllyel végig is állta volna, de ennél sokkal többet nem is beszélnénk arról a teljesítményéről...."
Teljesen egyetértek ezzel, jó eséllyel simán benne lett volna ez is a pakliban. De azt gondolom, hogy ha a csúcs Jonesot a gyorsasága miatt "nem lehet felülmúlni", akkor egy rakkológép kell oda, aki bulldog módjára, megalkuvást nem tűrően megy előre és próbálja meg sanyargatni, ahelyett, hogy egy "finom stílusban" álljon le vele és próbáljon bokszolni. Ennek pedig sokkal inkább megfelelhetne szerintem Johnson, mint voltak az ilyen Harmon, Telesco, Woods vagy a többi ellenfelei....
@leibigabi: "lehet, hogy megérinteni sem tudta volna, de azt mindannyiaunknak megmutatta, hogy ha esetleg meg tudná érinteni, akkor ott Jonesnak villanyoltás van :)"
teljesen egyetértek :). Jones amatőrök között is kiutottek. Nyilván sosem volt kimagasló álla, csak ezt a hianyossagat tudta pótolni egyéb képességekkel
Köszi a cikket, megérdemelte az öreg Johnson, nagy tisztelet illeti. A pályafutása vége felé már magam is drukkoltam neki.
Másrészt véleményem szerint tényleg Johnson ellen derült ki, hogy Jones végzetesen megkopott, a Tarver 1-en lehetett reménykedni egy rossz formaidőzítésben, a Tarver 2-n nem derült ki sok minden, csak hogy a reflexei már nem annyira jók, de Johnson ellen teljesen egyértelművé vált, hogy nem csak a reflexek, de a reakcióidő, lábmunka, pontosság, gyorsaság, minden korábbi kiemelkedő erénye, az egész bunyója látványosan leromlott és mindez nem magyarázható azzal, hogy Johnson mellett tűnt csak halványabbnak, már csak Johnson korlátolt képességei miatt sem. Teljesen máshogy nézett volna ki a meccs a csúcs Jones ellen, ha Johnson ütései már kezdettől csak a levegőt vagy legfeljebb a fedezéket találják, Jones kontrái pedig ülnek (és számomra nem kétséges, hogy ez így lett volna) - ilyen esetben fordított íve lett volna a meccsnek, a pontos Jones egyre inkább uralta volna a szorítót az egyre inkább elbizonytalanodó ellenféllel szemben, ahogy ezt másokkal is tette, Johnson pedig kevesebbet és kevésbé határozottan mert volna indítani. Egyébként Johnson nem adta volna fel és jó eséllyel végig is állta volna, de ennél sokkal többet nem is beszélnénk arról a teljesítményéről....
@Sarkozi Robert: "csak egyszeruen elter a velemenyunk bizonyos pontokon"
Így van, de abban egyetértünk, hogy a csúcs Jones, (mondjuk a 98-2002 közötti) az egy jobb ellenfele lehetett volna Johnsonnak , mint volt a 2004-es verziója, És igazat is adok, hogy azt a Jonest lehet, hogy megérinteni sem tudta volna, de azt mindannyiaunknak megmutatta, hogy ha esetleg meg tudná érinteni, akkor ott Jonesnak villanyoltás van :)
@leibigabi: "a 2004-es Jones már túl volt a csúcskorán. Viszont amikor a csúcson volt, érinthetetlennek tűnt a legtöbb ellenfelével szemben, mint: Hall, Grant, Harmon, Telesco vagy Kelly."
elegge leroviditetted a listat :). Folyatom: mint Hopkins, Toney, McCallum, Hill, Harding, Reggie Johnson, Gonzales Clinton Woods. Ok is voltak minimum jo bokszolok mint Glen Johnson, de legtobbjuk jobb volt meg Tarvernal is.
Pl. Gonzi es Woods is jegyez gyozelmet Johnson ellen, Mig Harding eppenseggel alaposan megruhazta egyszer Antoniot, es a Reggie Johnson is csak megoszott pontozassal vesztett ellene. Szoval azert ezekbol elegge kitunik hogy Jones korabbi ellenfelei kozott talalunk olyan kaliberu bokszolokat mint akiket te felsorakoztatsz (ha nem jobbak), es ellenuk ugyanugy erithetetlennek tunt Jones. Meg ugye a stilusra valo hivatkozas is megdolt mar.
Egyebkent koszonjuk a cikket, nem akartam halatlannak tunni, csak egyszeruen elter a velemenyunk bizonyos pontokon ezt a dolgot es ugy gondolom a velemenyunket kelloen alatamasztottuk itt paran.
@Sarkozi Robert: 'de egyébként azt szeretem mikor a stílus dolgot felhozod ellenervnek, de kesobb viszont mikor hozol peldakat, akkor teljesen ki is hagyod a kepletbol, mondvan Jones igazabol nagyon jo volt, mert Lacy ellen villogott :)
Ezekből azert vilagos hogy Jones teljesitmenye klasszisokat romlott, es sztem tudod ezt te is, csak az eselytelen bokszoló idealja megint magával ragadta a racionalitasodat..."
Kezdünk elbeszélni egymás mellett. :) Nem kérdés, hogy az a 2004-es Jones már túl volt a csúcskorán. Viszont amikor a csúcson volt, érinthetetlennek tűnt a legtöbb ellenfelével szemben, mint: Hall, Grant, Harmon, Telesco vagy Kelly. Ezek teljesen esélytelenek voltak, éppen úgy mint lett volna és volt is előzetesen Johnson is. De ezekkel ellentétben Johnson nem csak Jones ellen bizonyította, hogy az esélytelensége ellenére képes megszorongatni nálánál esélyesebbnek tartott bunyósokat is. Amikor 2004-ben találkoztak, úgy gondoltam, hogy Johnson esélytelen. Tévedtem. Úgyhogy ezekért, nálam Johnson több hitelt (és ezzel esélyt) kapna a csúcs Jones ellen, mint nálad . :)
@leibigabi: de egyébként azt szeretem mikor a stílus dolgot felhozod ellenervnek, de kesobb viszont mikor hozol peldakat, akkor teljesen ki is hagyod a kepletbol, mondvan Jones igazabol nagyon jo volt, mert Lacy ellen villogott :)
@leibigabi: De Trinidad ellen pont nem villogott, ez itt a lényeg, mint ahogy jopar masik gyengebb ellenfel ellen sem. Ki tudsz ragadni kb egy peldat(Lacy) a sokbol, de nem veszed figyelembe hogy kb rajta es Sheikan (akit szinten hagyjunk inkabb) kívül nem villogott mar senki ellen, sőt, még ki is ütötte Green. Ezekből azert vilagos hogy Jones teljesitmenye klasszisokat romlott, es sztem tudod ezt te is, csak az eselytelen bokszoló idealja megint magával ragadta a racionalitasodat...
"Lacy kb a Calzaghe meccs utan megfeneklett, kikapott Taylortol, meg vagy háromszor szenvedett középszerű ellenfelek ellen. Aztan jött Jones utan pedig meg kétszer kiutottek...
Így van, hát ezt mondom, ha olyan az ellenfél akkor Jones is könnyebben tud villogni. Csúcskorában is ez így volt,,,,most úgy mondod, mint ha ezek a Hardingok, Hall-ok, Grantek, Frazierek, Telescók, vagy Harmonok többet tettek volna ale az asztalra, mint Johnson .
@leibigabi: "Jeff Lacy-t (akit addig csak Calzaghe és Taylor vert) simán lealázta a sebességével és bármennyi is volt a kora."
Lacy kb a Calzaghe meccs utan megfeneklett, kikapott Taylortol, meg vagy háromszor szenvedett középszerű ellenfelek ellen. Aztan jött Jones utan pedig meg kétszer kiutottek...
Nem igazan értem hogy ezek a peldak mit tesznek hozza az allaspontodhoz...
@polo: "Apropó ezekből a győztesekből lettek valami kimagasló bajnokok? Én elárulom,....nem..
Leibi... legközelebb Terry Norrisról is írhatnál,hogy a többiek megismerjék..:)"
Elképzelhető, hogy írok róla, (Norris) mert ő is kurva jó bunyós volt szerintem, de Simon Brown elkapta egy pillanatra, (akivel itthon találkozhattam élőben), de Simon ott és akkor, szintén nem mondanám, hogy "technikailag jobb volt", de mégis lerendezte. Aztán Norris visszavágott neki...de ettől függetlenül igen, Norris nagyon jó bunyós volt.
@kovban: "Persze, hogy le kell “szállni”, amikor vki qvára belassul, megöregszik..stb, de te azt próbálod nekem eladni, hogy Johnson bunyója bmikor elég lett volna Roy ellen. Ez is egy vélemény. Csak én ezt nem osztom, kb. ennyi…..
De Jones a Johnson meccs előtt bár a legjobb formájához képes valóban lassabb és idősebb volt, de kurvára nem volt sem annyira belassúlva sem kurvára megöregedve. De ez nyilván relatív. Sok évvel később pl. Jeff Lacy-t (akit addig csak Calzaghe és Taylor vert) simán lealázta a sebességével és bármennyi is volt a kora.
De itt kiforgatsz. Többször leírtam, hogy a legjobb Jones bunyója sztem is elég lett volna a legjobb Johnson ellen. (Talán éppen hogy) :)
Az a kurva Mayweather meg mindenkit elkerült....Annyi idősen adott leckét az utána következő legnagyobb klasszisnak,mint amikor Roy és Leonard megérkezett a ebbe a megállóba. Roynál a kalauz Tarver és Johnson volt ,..Leonardnál meg Terry Norris.
Apropó ezekből a győztesekből lettek valami kimagasló bajnokok? Én elárulom,....nem..
Leibi... legközelebb Terry Norrisról is írhatnál,hogy a többiek megismerjék..:)
@leibigabi: Persze, hogy le kell “szállni”, amikor vki qvára belassul, megöregszik..stb, de te azt próbálod nekem eladni, hogy Johnson bunyója bmikor elég lett volna Roy ellen. Ez is egy vélemény. Csak én ezt nem osztom, kb. ennyi…..
@leibigabi: "És itt nem arról van szó, hogy a kiöregedett menő találkozott a feltörekvő fiatal titánnal....hanem itt jön képbe az, hogy ki tudja a másikra rákényszeríteni a stílusát..."
...és Johnson sokkal inkább bizonyította, több ellenféllel szemben, hogy sokkal inkább képes érvényesíteni a saját stílusát, mint a Hardingok, Hall-ok, Grantek, Frazierek, Telescók, vagy Harmonok.
@kovban: "“De Jones a meccs előtt még "öregen" is előzetesen mindenben "jobb volt", “
Azért nem ezen a meccsen derült ki, hogy Jones már messze van a régi formájától. Ha ez esetleg nem esett le a Tarver1-en, a Tarver2 után ezt azért már látni lehetett…."
Jó, hát ha egy jobb formájú Jonesszal találkozott volna, akkor lehet, hogy nem üti ki olyan csúnyán :P
@Sarkozi Robert: De mikor Hopkinsszal ment Jones, egyrészt, Jones ott már nem nézett ki sem UFO-nak, sem verhetetlennek, másrészt Hopkins tapasztalat szempontjából jóval alatta volt, és kettőjük viszonylatában Hopkins később egyre inkább többet tudott hozzátenni és még inkább komolyabb és "szorosabb" ellenfele lett volna Jonesnak. Tehát a 93-as Hopkinsszal szemben a "minél" későbbi Hopkins minél inkább megszorongatta volna Jonest. Ahogy aztán pl. 2009-es Jones elbrillírozott Trinidaddal, Sheikával vagy Jeff Lacyvel, de édes kevés volt Calzagheval vagy még később Hopkins ellen. Nyilván Jones és Johnson "csúcskorában" van egy időrendi csúszás, tehát a legjobb Johnson nem a legjobb Jones-t kapta el, de az a Jones, akkor is egy jobb bokszolónak vélt valaki volt és mégis simán kikapott. És itt nem arról van szó, hogy a kiöregedett menő találkozott a feltörekvő fiatal titánnal....hanem itt jön képbe az, hogy ki tudja a másikra rákényszeríteni a stílusát...
“De Jones a meccs előtt még "öregen" is előzetesen mindenben "jobb volt", “
Azért nem ezen a meccsen derült ki, hogy Jones már messze van a régi formájától. Ha ez esetleg nem esett le a Tarver1-en, a Tarver2 után ezt azért már látni lehetett….
@leibigabi: Erdekes amit mondasz, mert a Jones elleni Bernard akkoriban sokkal intenzivebben tapadt az ellenfeleire, jellemzoen kivalo belharcos volt, és sztem mar akkor sokkal veszelyesebb volt ilyen téren mint Johnson valaha, de valahogy ezekből a szituációbol sem Bernard jött ki jobban. Ha erre hegyezzuk ki a dolgot akkor itt megint nem all meg a lábán az a feltevés miszerint Jones-on alapvetoen a tapado belharcos stílus es a vasakarat kombinacioja fogott volna ki. Ezek a tulajdonsagok Bernardban szinten megvoltak, viszont megvalositasban ossze sem lehet hasonlítani a két embert...
Tarverral kapcsolatban pedig tobbek között Hardingnak volt nagyon hasonlo stilusa, szinten forditott alapallasu (raadasul meg is ruhazta egy alkalommal Antoniot) de valahogy megis feladta a csúcs Jones ellen a 10.-ik menet után.
@kovban: "Azért ki ne találd már, hogy Roy csak a styles make fights miatt kapott ki pl. Johnsontól? Az, nem játszott be, hogy mondjuk messze nem volt már a toppon; az smafu:)?"
Írtam is, hogy sztem meg tudta volna verni a legjobb Jones a legjobb Johnsont, de a styles make fights miatt kapott volna tőle. És erre azt mondom most is, hogy a meccs előtt is Jones volt a technikásabb és gyorsabb bokszoló. Akkor miért nem ő nyert? És nem csak hogy nem nyert, mert durván kiütötték, hanem menetet is alig tudott nyerni. És most mondhatod, mert öreg volt, Johnson meg fiatal. De Jones a meccs előtt még "öregen" is előzetesen mindenben "jobb volt", kivétel a keménység, szívósság, akarat...amik éppen Johnson erényei voltak. És Johnson az erényeit ott és akkor simán rákényszerítette....
@leibigabi: Azért ki ne találd már, hogy Roy csak a styles make fights miatt kapott ki pl. Johnsontól? Az, nem játszott be, hogy mondjuk messze nem volt már a toppon; az smafu:)?
@Sarkozi Robert: "igen, csak ez a logika megint ott hibázik, hogy ezt azert tudtak megmutatni mert Jones megkopott. "
Na jó, de ha így nézzük, akkor a legtöbb bokszolónál van egy veretlenségi széria, aztán amikor megverik, akkor meg megkopott :)
"Akikkel korábban találkozott azok is voltak olyan jo bokszolok mint Tarver vagy Johnson, csak akkoriban Jones ugy nezett ki az ellenfelei mellett mint UFO. "
Nem, ők nem voltak olyan jók, hiszen ha olyan jók lettek volna, akkor ők is meg, és ki is ütik Jonest :) Csak viccelek, értem mit mondasz, de a boksz nem mindig úgy működik, hogy ez jobbnak látszott nála, tehát akkor amaz hogyan tudná már megverni... A stílusok különbözősége adja erre a választ. persze én is azt mondom, hogy szerintem a legjobb Jones le tudta volna győzni a legjobb Johnsont, de megdolgozta volna, míg mások meg nagyon csúnyán kiütötték volna, mert valószínűleg lettek volna olyanok akik meg is találták volna az állát egyszer-kétszer. És akkor azt vagy állja, vagy nem... Jones pedig azt mutatta, hogy ilyenkor kurva szarul nézett ki.
polo
"Ez így van...Legalábbis sok kedvencnél már megtörténik a pályafutásuk utolsó harmadában. Akinél meg nem ,azt meg el lehet veretni képzelt ellenfelekkel képzelt meccseken... és hipp-hopp már meg is vannak a vereségek.. :))"
Hát ja. Ilyen a boksz, mert ugye senki sem verhetetlen, csak max nem akadt az emberére :)
@leibigabi: igen, csak ez a logika megint ott hibázik, hogy ezt azert tudtak megmutatni mert Jones megkopott. Amig a csúcson volt addig szinte erinthetetlen volt, es nemigen adott eselyt akarcsak arra hogy tisztan eltalaljak. Akikkel korábban találkozott azok is voltak olyan jo bokszolok mint Tarver vagy Johnson, csak akkoriban Jones ugy nezett ki az ellenfelei mellett mint UFO. En egyedül Harold Johnsont tennem oda Jones mellé, akinek tényleg mindene megvolt ahhoz hogy legyozhesse, es lassuk be hogy nagysagrendekkel jobb bokszoló volt mint Tarver es Johnson valaha.
@leibigabi: " DE senki sem verhetetlen, így ő sem, így a megfelelő stílusú és erejű ellenfelek ellen csúnyán alul maradt volna, mint ahogy a későbbiekben alul is maradt, mert később ahogy többen bemutatták, nem igazán volt jó álla."
Ez így van...Legalábbis sok kedvencnél már megtörténik a pályafutásuk utolsó harmadában. Akinél meg nem ,azt meg el lehet veretni képzelt ellenfelekkel képzelt meccseken... és hipp-hopp már meg is vannak a vereségek.. :))
Ha már így szóba került, nekem mondjuk Jonesról az a véleményem, hogy az adottságai amivel született, minden idők legnagyobbikaihoz hasonlítható, de a keménysége és az álla az már közel sem, Az összes többi adottságával és azzal a tecnhnikával mint láttuk simán helyt lehetett állni, DE senki sem verhetetlen, így ő sem, így a megfelelő stílusú és erejű ellenfelek ellen csúnyán alul maradt volna, mint ahogy a későbbiekben alul is maradt, mert később ahogy többen bemutatták, nem igazán volt jó álla.
@Roy Jones Jr.: Megvan már vagy 10 éve de egyszer nagyon keményen nekem jöttél itt a fórumon a Johnson-Jones meccs miatt amikor Johnson-t éltettem,hogy végre helyre rakta valaki a Pensacolai zsenit -ahogy itt nevezte néhány szerkesztő.
Tarver sztem a KO előtt is megverte,oda verhetett Jones-nak ez a 2 sulycsoportnyi súlyingadozás .
Persze elismerésre méltó bokszoló és tudom,h neked ő az etalon - valahogy a stílus amit a ringben felvonultatott egyszerűen nekem nem adja azóta sem....
Jones olyannyira a melybe csúszott akkoriban,h én még most is azt mondom ennyi év után,h a lengyel (DM -WBO) is esélyes lett volna akkoriban ellene.
Azonban a két tulkot (Johnson Michalczewski) nem értem miért nem tudták összehozni (nyilván a németeknek a cím kellett nem a jó meccs) pedig egész biztosan egy szó szerint öldöklő csatát láthattunk volna.
Tarver amúgy tényleg jobb volt,de azért nem klasszisokkal
@TNT: Ja azert azt tegyuk hozzá hogy a fiatal Hopkinst gyakorlatilag fél kézzel verte. Később mar valószínűleg mind két kezére szüksége lett volna...
Ezt meg annyiszor hallottam mar hogy Toney nem volt jo formában, de érdekes csak pont arra a meccsre, mert azt megelozon jo teljesitmeneket nyújtott a ringben. Meg azert érdemes megemliteni McCallumot, aki igaz nem volt prime már, de azert a következő évben valahogy megis csak partyban volt Toneyval (biztos Toney ott sem volt formaban...).
Virgil Hillt meg akkor először es utoljára ütötték ki életében mikor Jones-al talalkozott. Meg azert az sem kispalya hogy valaki a profik kozott nagyvaltosulyukent, de meg nehezsulyban is övet szerez. Ha tudsz meg ilyeneket mondani, akkor sorolhatnal párat...
@TNT: Én szerettem Hopkinst de a csúcson lévő jones 10-ből 10-szer verte volna a csúcson lévő Hopkinst. Egyszerűen jobb volt. És ez a véleményem a Tony elenni mérkőzésről is. Túl simán verte őket. Nem titkolom Jones volt a kedvencem de nem elfogultságból írtam amit írtam.
@Roy Jones Jr.: más megközelítésben meg RJJ-nek sokkal kisebb arc kellett volna arra a meccsre, úgy néz ki, azt hitte elég a neve a győzelemhez. Ugyanis a tudáson túl akkora óriási rutinbéli fölényben volt (olimpiai ezüstérmes volt, mire egyáltalán Johnson lement a terembe), hogy a veresége főleg a nagy arcának volt köszönhető (feltehetőleg nem készült profihoz illően).
És egyébként se elegáns a vereséget így-úgy magyarázni, mert akkor ugyanilen joggal lehetne azt is mondani, hogy RJJ-nek nagy szerencséje, hogy a fiatal és még nem igazi Hopkinssal találkozott, Tarverrel csak a nehézsúlyú kiruccanás után, egy nem jó formában lévő Toney-val 94-ben stb., egyáltalán amikor villogó P4P#1 volt, azt egy üres félnehézsúlyban tette csak, igazi neves ellenfelek hiján lévő üres súlycsoportban.
Gondolom pont ezért, az igazán jó ellenfelek hiánya miatt nem tették itt se a hozzáértők az élre: https://www.profiboksz.hu/egye...
Johnson volt az az ember, akinek a nagy nevek elleni győzelmei után mindig csak azt kérdeztem, hogy ezt meg hogyan csinálta?
Jó párszor összekuszálta a tippjátékot is az öreg rakkológép. ;)
@faceload: Johnson a félnehézsúly Chisorája, csak neki sokkal több siker jutott. Nekem is az ilyen alakok a legszimpatikusabbak.
Ahhoz képest, hogy húsz évesen kezdte, igencsak megsüvegelendő a teljesítménye.
Valóban ő volt a klasszikus "iparos" figurája,semmi extra semmi sallang,csinálta amit tudott némelyek ellen ez elég volt némelyek ellen nem,nagyjából ennyi a pályafutása.
@Roy Jones Jr.: "A Tarver elleni első meccsét csak két vak pontozó szerint nyerte meg, Roy Jonesnak meg a cipőfűzőjét sem köthette volna meg, ha nem akkor találkoznak, amikor."
Bevallom, az első Tarver-Johnson meccsre nem emlekszem mar de többen ideztek itt mint pontozói csalást.
Utobbival total egyetertek, abbol a Roy Jonesbol mar hiányzott az ami annak idején naggyá tette. Ha 2 évvel korábban talalkoznak akkor Johnson ugyanolyan ruhát kap mint Bernard ellen. Egyebkent Bernard fantasztikusan bunyozott ellene, sok alkalommal mutatott ilyen lenyűgöző teljesitmenyt, de az egyik kedvencem a Johnson elleni győzelme.
@Roy Jones Jr.: “A Tarver elleni első meccsét csak két vak pontozó szerint nyerte meg, Roy Jonesnak meg a cipőfűzőjét sem köthette volna meg, ha nem akkor találkoznak, amikor. “
@Roy Jones Jr.: Roy-jal nem volt egy kategória, de azért a "jó iparos" mércét veszettül magasra tette. Valahogy olyan semmilyen volt. Mindig az jött le, hogy lassú víz partot mos, de mindig meglepett ha Johnson nyert. Megkedveltem a végére pedig nagyon nem tetszett a boksza sokáig.
Leibi, ismételten köszönjük! Nagyon jó írás. Mint mindig. :) legyen már könyv, kettőt is veszek mindjárt.
Talán jobb is, hogy Erdeivel nem jött össze a meccs (valamikor volt szó róla), nagyon meg tudta tréfálni a nagy bajnokokat Johnson.
A Tarver elleni első meccsét csak két vak pontozó szerint nyerte meg, Roy Jonesnak meg a cipőfűzőjét sem köthette volna meg, ha nem akkor találkoznak, amikor.
Ettől függetlenül tiszteletreméltó a pályafutása, hogy mindenkivel kiállt, akár idegenben és rövid határidőkkel is.
