×

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.

profiboksz.hu https://www.profiboksz.hu//images/logo.png Augusztusban egy remekbeszabott felütéssel vetett véget Dillian Whyte világbajnoki 2020-10-26 12:53:52 https://www.profiboksz.hu/2020/10/26/ryabinsky-povetkin-jobb-formaban-lesz-a-whyte-elleni-visszavagon/

Ryabinsky: Povetkin jobb formában lesz a Whyte elleni visszavágón

Augusztusban egy remekbeszabott felütéssel vetett véget Dillian Whyte világbajnoki álmainak a korábbi nehézsúlyú világelső Alexander Povetkin. A brit bunyós azóta is úgy véli, hogy az orosz veteránnak csak szerencséje volt és azonnali visszavágót kért, amit meg is kapott, november 21-én tehát bizonyíthatja az igazát. Ehhez azonban Povetkinnek is lesz még 1-2 szava, promótere, Andrei Ryabinsky szerint az amatőrként olimpiai bajnok kőkeményen készül a lehetőségre: „A magam részéről felhívtam Alexander figyelmét arra, hogy minden tőle telhetőt ki kell adnia magából ezen a visszavágón. Erre azt mondta, hogy az edzések során mindent megtesz és jobb formában lesz, mint augusztusban. De miben is kell fejlődnie, a védekezésben? Alexander egy olimpiai bajnok, szerintem a védekezésen nincs már nagyon mit finomítani, ehhez későn is vagyunk már, és igazából technikailag nagyon rendben van, az amatőr múltja miatt. Fizikálisan tud többet hozzátenni, az erőnléti felkészülésre kell sok figyelmet fordítani, és rengeteget kesztyűzni. Készen kell állnia rá, hogy letoljon 12 menetet, főként fizikálisan.”
Oszd meg, tedd a kedvencek közé!
Kommentek »

Hozzászólok:

» regisztráció

elég kemény kiütés volt ez White nak, lehet hogy fiatalabb de kevés szünettel vállalja ezt, mert igazából ő nyert csak Povetkin bevitte élete ütését... hát meglátjuk, ha White nagy önbizalommal megy neki könnyen bemehet Povetkin élete ütése megint...White nálam csak egy hype, Chisorát se tudta megverni, mindtkét meccsen Chisora vezetett, aki ugye nem A kategória sehol...

» gigaboly   válasz erre
    2020-10-27 18:23:41

Szerintem ugyanúgy, mint az első meccs ez is eléggé keteselyes. Povetkin a jobb bunyós ezt tudjuk, viszont Whyte a nagyobb, erősebb, fiatalabb ezt kell majd kihasznalnia. Whyte-nak távol kell tartania Povetkint az egyeneseivel, ki kell farasztania, aztán ha Pov kezd fáradni akkor kell majd jól megszorni. Bár én Whyte-ek helyében nem erőltetem a kiütést, nehogy belelepjen egy nagy pofon a. Joshua ki tudta ütni ugye Povetkint, de Whyte-nak nincsenek olyan képességei, hogy ez sikerüljön neki szerintem. Amúgy én is el tudom képzelni Whyte pontozásos győzelmet. Szikrázó meccs lesz szerintem amúgy. ;-)

» horvath gergo   válasz erre
    2020-10-27 18:00:53

Ha Whyte tanult (és tényleg tanult) az 1. meccsből, no meg mentálisan felkészül, akkor szerintem megoldja (akár kiütéssel is).
Ha a technikára alapoz, meg a tapasztalatra, nos az értelmetlen. Minden adottsága megvan, hogy megnyerje a visszavágót, ha nem sikerül, akkor nincs keresnivalója az élmenyőzben...

» Master of Disaster   válasz erre
    2020-10-27 17:04:10

Még annyit tegyünk hozzá, hogy Whyte látványos gyenge pontja a felütés.

Emlékeim szerint így ütötte ki nagyon durván a végén Joshua, egy rövid és gyors felütéssel vitte le Rivas és most Povetkin is. (Talán Parker is? Abban már nem vagyok biztos.)

» Jersey Joe   válasz erre
    2020-10-27 15:00:50

@deontay: Mert a kiütésig látszott hogy Whyte szinte minden ütése fáj Povinak, aki eléggé darabos és lassú is volt. Whyte azonban nem nagyon érezte meg a kiütésig Povetkin találatait, és szépen, erősen találgatott is.

De igen, a kiütést követően szerintem is nagyban nőtt Povetkin esélye a visszavágó megnyerésére, mégis Whyte maradt azért a favorit.

» Peacock   válasz erre
    2020-10-27 14:42:09

Ha Whyte nyer,akkor oké mindkettejük sorsa. Povi nem lesz szarabb,már az előző győzelme is csodaszámba ment,Whyte meg kapaszkodik tovább felfelé,hátha egyszer megszánják és kap egy lehetőséget vb meccsen. De ha megint Pov nyer? Akkor mi lesz Whyte-al? Szerintem akkor elég mélyre taszítja magát a rangsorolásban. A további sorsa erősen kérdőjeles lesz,gyanítom messzire kerül a tűztől.

» Thotesz   válasz erre
    2020-10-27 08:52:32

Povetkinre sztem ez már a karrierje korábbi szakaszában is jellemző volt. Fáradtnak tűnt a menet végére, de a következő elejére regenerálódott annyit hogy nagyjából hasonló állapotban legyen mint az előző menet elején.

Nem hinném hogy ebből pontozás lesz. Ha ugyanúgy végződik mint az előző akkor elégedett leszek :D

» faceload   válasz erre
    2020-10-27 07:21:39

Kiváncsi leszek, hogy Poviék mennyire váltanak taktikát, én abban reménykedem, hogy egy pár menetes meccset akar csinálni: nekimegy Whytenak aztán valaki boruljon.
Bár gyönyörű volt a Povi KO, egyáltalán nem lucky punchról beszélünk, de annyival erősebbnek tűnt Whyte, hogy nagyon kételkedem benne, hogy okos dolog lenne orosz részről ezt túl sokáig húzni, mert Povin nagyon látszott, hogy mennyire megérzi Whyte ütéseit és fáradtnak is tűnt már pár menet után, annak ellenére, hogy gyönyörűen kicsapta az angolt.

» PeteTheGreek   válasz erre
    2020-10-27 02:30:38

@Jersey Joe: Szerintem ebbe az időpontba Povetkin is beleegyezett, nem olvastam olyan ultimátumról, mint Kova esetén.
És azért a 91 nap a 70-hez képest sokkal barátibb, az meg hogy az orosz 42 éves...szerintem senki sem tartott fegyvert a fejéhez.
Most is Povetkinnek fogok szurkolni, és akinek egy kicsit is van szeme a boxhoz, az tudhatta, hogy az odavágón abszolút kiegyenlítettek voltak az esélyek. Viszont úgy érzem, hogy Whyte egy okosabb, óvatosabb taktikával behúzhatja, akár pontozással a visszavágót.

» La Cucaracha   válasz erre
    2020-10-26 22:28:50

Hajrá Povi!

» Korona22   válasz erre
    2020-10-26 22:14:55

@robhalford: Ezzel a csatával kapcsolatban talán ez a legigazabb.

    2020-10-26 20:23:56

@danifiu: Igen, de ha nem nézed be azt az ütést, vagy egyszerűen csak kivársz, amíg az már nagyon kiöregedett ellenfeled elfárad, akkor meg mégis sokkal könnyebb dolgod van.

» Jersey Joe   válasz erre
    2020-10-26 19:31:24

Nyilván Povetkin önmagához képest nagyon meg volt kopva és le is ütötte őt Whyte, de könyörgök... Egyáltalán nem volt alárendelt szerepben így sem... Simán 50-50nek látom ezt a meccset, nem értem miért ekkora favorit Whyte sokaknál egy ekkora KO után, ahol ha 100ig számol a bíró se kelt volna fel.

» deontay   válasz erre
    2020-10-26 19:17:26

Szerintem a visszavágón ki lesz ütve Povetkin.

    2020-10-26 18:51:05

Povetkinnek szurkolok, de szerintem Whyte az esélyesebb.

» Peacock   válasz erre
    2020-10-26 18:43:14

Hú kemény lesz a 2.meccs, féltem povot.Egyszerűen szerintem white nagyobb ütő.Az előző meccsen Pov nagyon tisztán talált és ezért nyert.

    2020-10-26 18:12:17

A fociban sem a passzok vagy kapura lövések száma a lényeg, ahogy a bokszban sem az életkor vagy a felkészülési idő. Elég egy ütés benézni és már vége a dalnak.

» danifiu   válasz erre
    2020-10-26 18:10:00

@Jersey Joe: Jo akkor ha igy alsz hozza.
Az ervrendzered olyan mint egy szanalmas rajongoi kirohanas.
;-)
Ez hogy tetszik?
Ne magyarazd mar hogy nem csinaltad amit csinaltal. Nem toroltek a hozzaszolasod. Oda van irva b@zmeg.

» Phenomenal   válasz erre
    2020-10-26 18:08:26

Megtippelhetetlen meccs,mindkét oldalról vannak érvek és ellenérvek.

» robhalford   válasz erre
    2020-10-26 17:51:48

@HL78: szerintem sem a 42 ev vagy a felkeszulesi ido fog donteni, Povi az elso meccsen is bun rossz volt, most sem lesz jobb, de a KO mindig benne lesz, akarmelyik masodpercben es a fo kerdes ezzel a teherrel Whyte fejben elbir-e vagy sem, es a tudat megbeklyozhatja, ovatosabb lehet, kisebb tempot diktalhat mondvan vegig esznel kell lenni, fejben is elfaradhat stb, vagy az egeszbol lehte semmi nem latszik majd rajta, inkabb Whyteon mulik a meccs ahogy az elso is rajta mulott

» fixpont   válasz erre
    2020-10-26 17:48:37

@Phenomenal: Nem kell itt játszanod a fontoskodó erkölcshuszárt megint, egyébként nem fogyatékosoztam le senkit, azt írtam, hogy egyenlősíteni Whyte és a 42-ben járó Povetkin helyzetét fogyatékos szint.

» Jersey Joe   válasz erre
    2020-10-26 16:38:03

Szerintem Pov ezt könnyebben fogja hozni erősebb lesz mint az első mérkőzésen Whyte valóban tartani fog az ütőerejétől ill.már tudja mire számíthat az angoltól és mivel még mindig jobb bunyós könnyebben gyakoról be ellene megfelelő taktikát.

    2020-10-26 16:28:44

Nem tudom milyen taktikával áll elő Whyte, mert bődületes pofont kapott, és ha ez nem fékezi akkor passz...
Sanszos, hogy Whyte nem fogja tudni hozni azt, amit akkor, de akkor mi lesz a koncepció?
Nekem ez a nagy kérdőjel az egészben.

Povinak ebből a szempontból sokkal könnyebb a dolga.

» nemexpert   válasz erre
    2020-10-26 16:23:23

@Phenomenal: Meg annyi:
Orulnek ha vegigolvasnad a hosszaszolasomat es nem csak az onerzeted fajdalmaval foglalkoznal es akkor latnad hogy az ervelesed figyelembe van veve, es a jogossagat nem vitattam el.

» Phenomenal   válasz erre
    2020-10-26 16:21:55

@Jersey Joe: Ahogy te eloadod ugy biztos nem az. Lefogyatekosozni a vitapartnered sosem az.
En is irhatnam hogy idiotan ervelsz es sokan egyet is erthetnenek vele de attol az meg nem lesz eszerv.

» Phenomenal   válasz erre
    2020-10-26 16:18:30

@Phenomenal: 11 az a 12 menet. Regen volt az a meccs

» Phenomenal   válasz erre
    2020-10-26 16:16:34

@Phenomenal: Az neked nem észérv már önmagában, hogy Povetkin 42 éves?

Tényleg ezen kell rágódni és elmagyarázni külön??

Ne már, ez tényleg az a szint.

» Jersey Joe   válasz erre
    2020-10-26 16:15:58

@Jersey Joe: Off:
Ocsem te meg mindig nem tanultal meg eszervekkel operalni. Mindig rinyalsz hogy mindenki szemelyeskedik. Aztan idekursz egy ilyet.
Vagy a szolasszabadsag csak a te oldaladrol mukodik? Ha te sertegetsz valakiket az oke de teged ne szoljon le senki ugye?
Eleg elszomorito hogy az idosebb generacio panaszkodik rola hogy erzekenyek a fiatalok aztan meg amikor ok vannak letiporva akkor megy a sikitas cenzuraert.
A hirhez, meg a hozzszolasodra:
Egyertelmu hogy Povinak hatranya van a 10 evevel, de az elozo meccs is azt mutatta hogy meg mindig veszelyes. Plusz nem csak ugy megnyerte, hanem szabalyosan kivegezte Whyteot. Az angol siettette a visszavagot de ezzel sajat magat is hatranyos helyzetbe rakta mert konnyen ugy jarhat mint Price aki szinten pillanatnyi megingasnak vette a Thompson elleni vereseget.
Plusz az analogiad sem allja meg a helyet.
Kovakev egy elegge kemeny meccs utan, (12 menetnyi harc Yardeval, folyamatosan fokuszalva) egy igen rovid felkeszulesi ido utan vallalta Canelot, ahol a mehika tobb honap pihenovel indult, de megis sokan gondoltak hogy beletorhet a bicskaja ha az orosz megvillan. Itt Whyte egy olyan KO vereseg utan jon ahol elvileg elete formajaban volt, koncentraltan bunyozott megis kikapott. Ki tudja hogyan dolgozza fel mentalisan, persze Dilian nem szokott osszeroppanni, de nem tudhatjuk mit valt ki egy ilyen vereseg.
Povetkin most tobb szempontbol is kiegyenlitette a merleget, Whyte jobban fog tartani az utoerejetol es az orosz tudni fogja hogy mire szamitson tole, es Szasa azert eleg jo ahoz hogy ezt kamatoztassa is.

» Phenomenal   válasz erre
    2020-10-26 16:13:04

@Jersey Joe: "Ahhoz azért értelmi fogyatékos szinten kell lenni, hogy valaki ne fogja fel, hogy milyen különbséget jelent ilyen szempontból, hogy Povetkin 42, Whyte 32 éves..."
Ez nem volt szép! Vagy úgy gondolja,mint te,vagy értelmi fogyatékos (szinten van)?

» Thotesz   válasz erre
    2020-10-26 15:44:27

@Jersey Joe: Whyte-nak pont ugyanannyi lesz, megint egymas ellen mennek...

» szabinar   válasz erre
    2020-10-26 15:00:52

@Phenomenal: Povetkint meg leütötték kétszer... És 42. életévében jár már.
Whyte meg élete fizikumában van.

Ezt az időpontot simán az orosz hátrányára állapították meg.

» Jersey Joe   válasz erre
    2020-10-26 14:29:08

@Jersey Joe: Azert azt tegyuk hozza hogy Whytenak is es o egy brutal KO veresegbol jon, Canelonak meg 6 honapja volt....

» Phenomenal   válasz erre
    2020-10-26 14:21:34

Annyi ideje lesz Povetkinnek felkészülni szinte napra pontosan, mint Kovalevnek volt Canelo ellen.

Csak éppen idősebb Kovalevnél vagy 5 évvel.

» Jersey Joe   válasz erre
    2020-10-26 14:02:27

Go Pov!:)

» Bruneor   válasz erre
    2020-10-26 13:53:03

Legyen is, hogy hátha megint befer egy nagyon pontos, kemény bomba. Várós meccs, hajrá Povetkin!

» horvath gergo   válasz erre
    2020-10-26 13:09:23
Ugrás az oldal tetejére