×

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.

profiboksz.hu https://www.profiboksz.hu//images/logo.png Elege lett Deontay Wilderből a WBC jelenlegi nehézsúlyú bajnokának, 2020-10-13 08:49:27 https://www.profiboksz.hu/2020/10/13/december-5-en-londonban-bokszol-tyson-fury-a-wilder-meccsnek-annyi/

December 5-én, Londonban bokszol Tyson Fury, a Wilder-meccsnek annyi

Elege lett Deontay Wilderből a WBC jelenlegi nehézsúlyú bajnokának, Tyson Fury-nak, aki februárban hódította el a zöld övet amerikai vetélytársától. Wilder a vereség után azonnal jelezte, hogy érvényesíteni kívánja a szerződésükben foglalt visszavágó opciót és a két fél harmadik meccsét már ki is tűzték júliusra. A koronavírus azonban sajnos erősebb volt többek között a két nehézsúlyúnál is, és a találkozó meghiúsult. Az új időpont december 19. lett, Fury edzésbe is állt, ám Wilderék úgy tűnt, talán mégsem akarják annyira erőltetni azt a harmadik összecsapást, nem igazán mozogtak az ügyben, majd felvetették, hogy mi lenne, ha csak 2021-ben mérné össze erejét a két bokszoló. Fury ezen a ponton unta meg a dolgot: „Azt akarták, hogy tegyük át a meccset a jövő évre. Én viszont edzésben vagyok és készültem december 19-re. Szóval, mikor azt mondták, hogy hagyjuk a decemberi időpontot és inkább jövőre bokszoljunk, akkor megelégeltem az ügyet. Ami sok, az sok, akkor elindulok más irányba.” A WBC nehézsúlyú címvédője egyébként egy olyan gálán fog fellépni december 5-én, a londoni Royal Albert Hallban, ami egyben Frank Warren promóteri debütálásának 40. évfordulóját is hivatott megünnepelni. Fury ellenfeléről egyelőre nem sokat tudunk, de azt ígérik, mindenképpen a WBC ranglistájának első 15 helyezettjéből szerződtetnek majd le valakit. Az egyik jelölt állítólag a pontosan a 15. pozícióban tanyázó Agit Kabayel, Németországból, akinek a pályáját Fury-hoz hasonlóan Bob Arum igazgatja, és legnagyobb érdeme a profik között, hogy le tudta győzni 2017-ben Dereck Chisorát.
Oszd meg, tedd a kedvencek közé!
Kommentek »

Hozzászólok:

» regisztráció

@Bomber: 1szer vert el. Az első meccs döntetlen lett.

» nemexpert   válasz erre
    2020-11-20 15:34:00

Nem lesz harmadik, megy a kisfiurol elnevwzett sulcsoporba es uralja azt

» szabinar   válasz erre
    2020-11-11 08:47:01

Semmi értelme a 3.találkozónak! Fury már kétszer elverte ezt a bohócot!

» Bomber   válasz erre
    2020-10-19 09:36:05

@deontay: Finkel pár napja megint azt mondta, hogy "lesz meccs decemberben". Kiváncsian várom a jöv hetet, remélem igazat beszél, és Wilder is edz keményen. Ok nélkül csak nem égetné be magát Finkel, pláne, hogy most simán kommunikálhatná azt, hogy korona miatt, nézők nélkül, a mínusz 20 misi jegyeladás miatt ez így nem vállalható nekik és kész.

» PeteTheGreek   válasz erre
    2020-10-17 15:18:24

@Jersey Joe: "Kik híresztelik ezt?"

Remélem Fury faterja, mert akkor 100% tuti az info!! Bár nem lepődnék meg, ha ebben is Hearn keze lenne, hogy nem engedi Wildert visszavágózni...

» rumble   válasz erre
    2020-10-15 09:56:06

@deontay: 0k Fury sem legyőzhetetlen, de Wilder-nek volt 2 meccse is Furko ellen, és nem sikerült neki.

» horvath gergo   válasz erre
    2020-10-15 01:22:52

@Jersey Joe: https://www.metro.co.uk/2020/0...

https://www.metro.co.uk/2020/0...


Nem mai cikkek, de Foreman szerint Wilder gond nélkül ki tudja ütni Furyt.

» deontay   válasz erre
    2020-10-14 19:20:15

@deontay: Kik híresztelik ezt?

Amúgy lehet, hogy Foreman is azt tanácsolta neki, hogy most ne azonnal Fury-val meccseljen megint.

» Jersey Joe   válasz erre
    2020-10-14 16:54:51

Végignézve a WBC top 15-ös rangsorát, kb. pont Kabayel és a jó öreg Charles Martin azok, akikkel a leg lefutottabb és leg érdektelenebb lenne a párosítás. A másik 13 bunyós ellen viszont szívesen megnézném, és szerintem mások is, jó nevek, és nem érdemtelenül vannak ott...

» Carlsson   válasz erre
    2020-10-14 16:00:04

Egyébkènt azt híresztelik, hogy Wilder nagyon keményen készül és George Foremannel is találkozott pár hónapja, szóval nem gondolnám, hogy ne akarna meccselni, félek megint a promoterek mocskos játszmái miatt maradhat el egy nagyon komolyan várt meccs.

» deontay   válasz erre
    2020-10-14 15:33:28

@yoda: Nekem eddig nem okozott csalódást. Akkor se fog, ha ő akarja a meccset, de a promoterek pénzéhsége miatt nem jön össze. Akkor viszont csalódni fogok benne, ha azért nem jön össze, mert nem akar kiállni Furyval.

» deontay   válasz erre
    2020-10-14 15:20:59

@deontay: Miért? Előfordult már hogy az alabamai cséphadaró nem okozott csalódást?

    2020-10-14 12:39:20

Lényeg, hogy Furko ringbe lép decemberben, és formában marad, nem zokken ki. Wilder meg azt csinál amit akar felőlem, a legjobbak ellen sok esélye úgy sincs. Jövőre meg reméljük, hogy jön a Fury-AJ összecsapás!

» horvath gergo   válasz erre
    2020-10-14 12:30:43

Nagyot csalódnék Wilderben, ha nem állna ki a harmadik meccsre.

» deontay   válasz erre
    2020-10-14 12:08:52

@Jersey Joe: És az egész pár másodpercen múlott,vagy egy bírói döntésen kinek hogy tetszik,amikor Fury eldőlt mint egy zsák az első meccsükön.

» robhalford   válasz erre
    2020-10-14 11:53:41

mondjuk akik tenyleg elhittek hogy Wilder valami all-time nehezsulyu, medve anyam, lattak azok valaha egyetlen meccset is tole?

» fixpont   válasz erre
    2020-10-14 03:17:04

@robhalford: "Azt is simán el tudom képzelni amit Jersey ír,hogy visszavonul"


Nelson lényegében azzal indokolta ezt meg, vagy szerintem ez volt a lényeg, hogy annyira nagy felhajtás volt Wilder körül, ő is annyira elhitte már, hogy all time elismertségért is versenyben van, hogy ilyen visszaesés után lelkileg és mentálisan már nem lehet felpörögni arra, hogy akkor most "tisztes helytállásért", meg "Fury mögött a 2. helyért" legyen versenyben.

Szerintem ez nagyon igaz erre a helyzetre.

» Jersey Joe   válasz erre
    2020-10-14 00:33:43

@PeteTheGreek: "mindenki egy babu"


És akkor itt sok tízéves küzdelmek után akkor le is zárhatjuk ezzel a lényegretörő fél mondattal a kommentszekciót :) :)

» trouble   válasz erre
    2020-10-13 23:14:01

@robhalford: Povetkin, Joshua, Fury nem jott ossze, ahol erosen kerdeses a Wilder CSAPAT szerepe. Bar en se hiszem, hogy barki felne barkitol is ilyen szinten, mindenesetre necces egy olyan kijelentes, hogy "mindig is kiallt volna barkivel".

Ennyi erovel nincs gyava/bator boxolo, mert mindenki egy babu :)

» PeteTheGreek   válasz erre
    2020-10-13 23:00:21

A tortenesek alapján, en azt gondolom, a menedzsmentje levagatni küldte volna Fury ellen, egy utolsó nagy pénzes meccsen. Csak a vírus most nagyon megszívatta őket, nem éri meg vágóhídra küldeni sokkal kisebb bevételért, húzták halasztották, hátha eltűnik a vírus, hoppon maradtak. Amúgy szerintem a forgatókönyv ugyanez lesz, csak a Fury AJ meccsek gyoztesevel veretik meg 2 év múlva, vagy ha nem jön össze, egy lepattanó övet bezsebel és visszavonul.

» rumble   válasz erre
    2020-10-13 20:21:30

Wilder nem mondott semmit még,persze tudom hogy menő dolog az amerikai mgfutamodásáról áradozni,de ez így nem igaz,ismerve a habitusát,szerintem mindig is kiállt volna bárkivel,de köztudott hogy a bokszolók csak bábok a sakktáblán.
Azt is simán el tudom képzelni amit Jersey ír,hogy visszavonul,lehet hogy az ő karrerjében valóban csak ennyi volt.
A Ruiz-Joshua oda és visszavágóhoz nem érdemes hasonlítgatni,teljesen más volt akkor a szituáció.

» robhalford   válasz erre
    2020-10-13 20:06:30

@Jersey Joe: Szerinte (m - nélkül)

» Jersey Joe   válasz erre
    2020-10-13 18:22:54

Nelson szerint Wilder már nem fog ringbe lépni és lényegében ennyi volt a karrierje. Szerintem egyszerűen eltűnik a színről.

» Jersey Joe   válasz erre
    2020-10-13 18:19:05

Arum magyarázza a helyzetet egy friss videóban:
https://youtu.be/q9g256p0X6c?t...

» Jersey Joe   válasz erre
    2020-10-13 18:04:20

@miskacarus: "Azert nez ki ugy,mert Fury azt mondta?
:-))"
Például azért. Meg például azért,mert már kb mindenki mondott erről valamit,most éppen Fury,de ő még sehol semmi! Mint már korábban is írtam,nagyon várom,hogy mondjon valamit. Mégiscsak az ő feje fölött megy a huza-vona!

» Thotesz   válasz erre
    2020-10-13 15:56:21

@PeteTheGreek: "Nagyon furcsa ez az egész, nem igazán látom, hogy éri ez meg jobban Wildernek pénzügyileg...Szakmailag sehogy, szerintem nem leszek egyedül azzal a véleménnyel, hogy ez hihetetlen gáz egy világbajnoktól, pláne aki KO-királynak tartja magát, stb.
Én semmi bátorságot nem találtam abban, hogy AJ visszavágózott Ruizzal, szerintem kérdés sem volt, hogy ez kötelező.""
Szerintem az előző, meglehetősen egyoldalú mérkőzésük után mérsékeltebb érdeklődés lehet a Wilder-Fury III-ra, nem is beszélve a többek által említett vírushelyzet miatti bevétel-csökkenésről. A legnagyobb esély ismét az egyoldalú vereségre lenne, amivel Wilder szakmailag, pénzügyileg és mindenhogyan ki lenne végezve. Tehát ez nagy valószínűséggel az utolsó dobása volna Wilder-nek. De ha már utolsó dobás, akkor is érdemesebb még kivárni, addig Fury és Joshua címet egyesítenek, Wilder néhány látványos ko-val visszaépít valamit az imidzsén és aztán az egyesített bajnok ellen, a legérdekesebb kihívóként, teltházas gálán pénzügyileg és szakmailag is sokkal nagyobb meccset vívhat.
Azt nem gondolom, hogy ne lenne bátor dolog egy komoly verés után azonnal visszavágót adni, főleg, mivel itt nem egy esélytelen kihívótól kapott ki, mint AJ (aki ellen szerintem is nyilvánvaló volt a lehetséges győztes taktika, csak az volt a kérdés, hogy AJ képes -e végrehajtani), hanem egy másik nagy bajnoktól, akivel szemben már ellőtte a puskaporát.

» superman   válasz erre
    2020-10-13 14:53:35

@Thotesz: Azert nez ki ugy,mert Fury azt mondta?
:-))

» miskacarus   válasz erre
    2020-10-13 14:34:12

@miskacarus: Szerintem és valószínű. Tehát az ellenkezője is lehet. :) És amíg ő maga nem nyilatkozik,addig ez úgy néz ki,hogy az ő döntése,hiszen róla van szó. Vagy annyira együgyű,hogy ül otthon és majd ha pofázni kell,kiállítják a mikrofonok elé,ha meg bunyózni,akkor belökik a ringbe? Egy "ekkora" "all time" "prime" "p4p" pöcs tudja még mikkel illetett bajnoknak azért gondolnám,hogy van szava. Szép,hogy véded az álláspontját,de egyelőre neki még az nem nagyon van.

» Thotesz   válasz erre
    2020-10-13 14:14:37

@Jersey Joe: Miert ne lenne bolcs?
Szerintem Wilder kiallna Furyval a lakokocsijaban is.
Valoszinu nem az O dontese a meccs elmaradasa.

» miskacarus   válasz erre
    2020-10-13 14:06:18

@miskacarus: Wilder nem jelentkezett, ez azért mutathatja azt is, hogy Wilderéknek ez csak jó ok arra, hogy ne álljon ki. A pénz is szerepet játszhat ebben, hiszen így a menedzsment sem noszogatja annyira, de Wildernek is jól jön, mert tudja, hogy most egyből megint neki futni egy ilyen vereség után nem lenne bölcs.

» Jersey Joe   válasz erre
    2020-10-13 14:01:43

A multkori Warren interjubol kiderult,a kozonseg hianya miatt nem lesz meccs,nem Wilder miatt.
Mindenki be is vedte egybol Fury-t,hogy nehogyma a legnagyobb bajnok apropenzert tegye a dolgat.
Most ujra egy teljesen senkivel fog bokszolni meg aprobb penzert. Most ez a jo.
Amugy Dec 5-en lesz a Spence vs Garcia kozonseg elott..

» miskacarus   válasz erre
    2020-10-13 13:35:16

@yoda: Ennyit?
Mennyit?

» robhalford   válasz erre
    2020-10-13 13:19:27

@greg: De mással sem keres többet, hisz Wilder-Fury PPV-s meccs, és arról sincs szó, hogy jövőre majd kiáll vele Fury, mert ő meg két Joshua elleni meccset akar (és az egész világ).

Az egyetlen pénzügyi magyarázat szerintem az lehet, hogy már most elkezdik építeni Wildert arra az időre, amikor több öv is megüresedik. Abban van logika, hogy minél könnyebben juthassanak övért, amiért majd Joshuával bunyózik 2022-ben, de WBC vonalon nem fogja megúszni Whyteot minden bizonnyal, persze a WBC-től minden kitelik. Abban meg van kockázat, pláne neki...(persze Povinak lesz még ehhez 1-2 szava novemberben)

Nagyon furcsa ez az egész, nem igazán látom, hogy éri ez meg jobban Wildernek pénzügyileg...Szakmailag sehogy, szerintem nem leszek egyedül azzal a véleménnyel, hogy ez hihetetlen gáz egy világbajnoktól, pláne aki KO-királynak tartja magát, stb.
Én semmi bátorságot nem találtam abban, hogy AJ visszavágózott Ruizzal, szerintem kérdés sem volt, hogy ez kötelező. Még akkor is, ha az első meccsen hülyére verték, és ő még jobban beégett volna egy 2. meccsen a vereséggel. Kétszer kikapni Furytól nem akkora szégyen, mint egy Ruiztól...

Remélem lesz majd Finkel interjú, bár ő se túl hiteles ezek után...vagy Wilder is jöhetne valami magyarázattal. Kiváncsian várom :)

» PeteTheGreek   válasz erre
    2020-10-13 12:38:03

"Booommmsssqqqquuuaaadddd!"
Ennyit a kalimpász szélmalomról. Nem is vártam tőle mást, többek között ez is jól mutatja milyen ember/személyiség/sportoló.
Annyira jó érzés amikor egy ilyen nagyszájú tahónak visszavesz valaki az arcából. Mondjuk azt nem értem, hogy miért ne lehetne köztes meccs mindkettőnek a harmadik összecsapás előtt. Már a visszavágó előtt is beiktattak több ellenfelet is.

    2020-10-13 12:15:03

@greg: Azért annyira nem biztos ez, a pénz is szerepet játszhat, de Wilder nem is jelentkezik Fury-éknál, a vereség óta a médiában is visszafogottabb, biztos, hogy megviseli a vereség, ahogy annak idején Foremant is megviselte az Ali elleni fiaskó. Egy évig nem is edzett.

» Jersey Joe   válasz erre
    2020-10-13 12:10:02

@PeteTheGreek: Itt valószínűleg a pénzről van szó inkább. Zártkapus megoldással a töredékét kapják annyit, mint normális közönséggel. Nem kihátrálásról, meg csicskulásról, meg félelemről van szó, a pénz szaga mindennél erősebb...

    2020-10-13 12:02:34

@robhalford: Ki nem hatral viszont ezek a szerzodesek nem orokre szolnak es Furko valszeg megunta a tili tolit, plusz nem fog annyit keresni egy harmadik meccsen covid alatt nezok nelkul -mint amennyit AJ ellen kereshet. Az biztos hogy a virusidoszak alatt nem tudom melyik meccs generalna tobb lovet mint az AJ-Fury.

» Phenomenal   válasz erre
    2020-10-13 11:55:38

Én még mindig várom Vilder nyilatkozatát. Mittudimén:pl hogy srácok nem találtam könnyebb jelmezt,ha meg ebben megyek,kikapok,úgyhogy inkább hagyom a pitsába!

» Thotesz   válasz erre
    2020-10-13 11:37:46

@GaiusM: Nincs szó róla hogy kihátrált,csak arról hogy azt akarta jövőre legyen,talán úgy gondolták enyhül a vírushelyzet és lehetnek nézők a meccsen,ezt nem tudom.
Mint ahogy azt sem mi a helyzet jelenleg Wilderrel.

» robhalford   válasz erre
    2020-10-13 11:32:07

Povetkin kellene most.

    2020-10-13 11:03:28

En ezt nem akarom elhinni, plane, hogy Finkel mit mondott par napja. Remelem csak nagy nyomasgyakorlas ez Arumek reszerol, hogy Wilderek alairjanak.

Nagyon gaz lenne, ha Wilder igy becsicskulna, bizom benne, hogy nem igaz

» PeteTheGreek   válasz erre
    2020-10-13 10:47:50

@GaiusM: "Teljesen világos, hogy fejben már soha nem fogja tudni megoldani Furyt, egész egyszerűen nincs értelme a harmadik összecsapásnak."
De akkor reálisan mi marad neki? Eddig sem voltak olyan hű de sokan kíváncsiak Wilderre, öv nélkül meg mit akar? Aprítja a harmadvonalat továbbra is, vagy bevállal egy top bunyóst jóval kevesebb pénzért, mikor bőven benne van a pakliban, hogy elhasal? Érthetetlen számomra miért nem vállalja a harmadik meccset, lelépési pénznek sem lenne utolsó ha ismét kikap, de így meg óriási arculatvesztés és akkora pénzt sem hiszem, hogy tud keresni mint Fury ellen harmadszor. Állítólag keze is romon van, így túl sok meccse sem lehet hátra, szerintem így már lefőtt a befőtt.

» LightsOutPrince   válasz erre
    2020-10-13 10:27:16

@GaiusM: "lehetett volna korrekt a (Wilder) csapata, és előbb kihátrál" - korrektséget ebben a bizniszben ne nagyon várjuk, de tényleg jó lett volna, ha hamarabb jelzik (bár akkor nem lett volna White-Povetkin)

    2020-10-13 10:11:45

@Mr. Stone Cold: Teljesen igaza van Furynak, de Wildernek is. Teljesen világos, hogy fejben már soha nem fogja tudni megoldani Furyt, egész egyszerűen nincs értelme a harmadik összecsapásnak. Mondjuk lehetett volna korrekt a csapata, és előbb kihátrál, de hát ez van.

» GaiusM   válasz erre
    2020-10-13 09:50:55

Annyira abszurd, hogy a bajnok iylen top 10 en kívüliekkel lötyög... Még az is fura, hogy a top 10 végéből lenne ellenfél, de hogy azon kívül? Nem tudom, valahogy ilyenkor pont nem tud érdekelni a boksz. Főleg, hogy azért a top10 sincs feltöltve olyan hú de jó bokszolókkal, inkább max a top5 szűken... Na mindegy.

» Mr. Stone Cold   válasz erre
    2020-10-13 09:30:35

Tudható volt már egy ideje,Fury legalább mozog egy kicsit.

» robhalford   válasz erre
    2020-10-13 09:12:31
Ugrás az oldal tetejére