×

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.

profiboksz.hu

A ring kulisszái mögül: A nehézsúlyú reménység, aki vonzotta az ólmot

2020-07-08 13:05:59 /

1980 egy márciusi napja, Miami Beach, Florida, 5. utcai edzőterem:

A nehézsúlyú bokszoló Jeff Sims (8-0, 8 KO) éppen arra várt, hogy Muhammad Ali megérkezzen a terembe. Florida állam nehézsúlyú bajnoka először találkozhatott az edzőterem leghíresebb öregdiákjával. Ali, miután a visszavonulásból visszatért, felkészülésbe kezdett egy a WBA nehézsúlyú világbajnok John Tate elleni küzdelemre. Sims örült a lehetőségnek, hogy egy nagyság ellen edzőkesztyűzéssel felmérheti magát. Jeff Sims kemény öklű és veszélyes ember hírében állt, ahogy ezt majd később látni fogjuk. Nemrég engedték ki a sittről.

- Ali bejött az edzőterembe mindenfélét dumált – mondta Sims. – Arról beszélt, hogy ő lesz a négyszeres nehézsúlyú világbajnok. Aztán bement az öltözőbe. Megpróbáltam a rutinját. Meg akartam félemlíteni. Átmentem és elkezdtem dörömbölni az öltözőajtaján, és üvöltöttem, hogy jöjjön ki. Azt mondta Mike Dundeenak, hogy szét fogja rúgni a seggemet. A sparring közben folyamatosan beszélt hozzám. Egyfolytában azt mondogatta, hogy ki fog vágni a ringből. Azt mondta, hogy: - Azt hiszed, hogy te vagy a gonosz itt Floridában, nos én meg az egész világon gonosz vagyok.
- Én már csak amiatt izgatott voltam, hogy esélyt kaptam bokszolni ellene. De aztán felidegesített. Leniggerezett. Megmondtam neki, hogy ezért kicsinálom. Mind a ketten nagyon belelendültünk. Neki volt még valamije. Úgy nézett ki, mint egy mazohista. Minél többet ütöttem, annál többet akart. Megütöttem néhány KO ütéssel, egy jobbos a fejre, egy balos a fejre, és dupla bal a testére. Többször ütöttem meg mint bárkit az életembe. Nem csak leküldeni akartam, hanem szét akartam zúzni a bordáit, a fejét. Erre megint leniggerezett, én pedig le Tamás bátyáztam. Aztán elkezdett hátrálni én meg elkaptam egy balhoroggal, amivel szétbasztam a száját. Amikor láttam, hogy felrepedt, leálltam – emlékezett Sims.

A történet szerint, Ali kiköpte a foggumiját még mielőtt Sims megütötte, hogy tisztán és érthetően közölhesse vele a mondandóját, és végül ez volt az, ami súlyosbította a károkat. De Ali már csak ilyen volt, üthetted egy kalapáccsal is, ő akkor is verbálisan föléd kerekedik. Mindenesetre a bomba balhorog elég erős volt ahhoz, hogy komoly vágást okozzon Ali száján, amely tíz öltést igényelt, és egy olyan heg maradt utána, ami arra késztette Alit, hogy bajuszt növesszen. A bokszban járatosakat ez a sparring arra emlékeztette, hogy Alit már nem igazán kellene a ringbe engedni. Az esetnek híre ment.

(A Tate VS Ali mérkőzés végül sosem jött létre. Nem Ali sérülése miatt. Az olimpiai bronzérmes Tate, promóciós szerződést írt alá Bob Arummal, a promoter arra törekedett, hogy a nagydarab Tenessee-i bokszolót Ali nyilvánvaló örökösévé tegye, annak ellenére, hogy a WBC bajnok Holmes nyilvánvalóan keményebb versenyzőket győzött le. Miközben a közönség hűvös maradt az „Easton-i gyilkos” iránt, Arum Tate-t próbálta a következő nagy amerikai nehézsúlyúvá változtatni. Tate 1979 végén elnyerte Dél Afrikában a megüresedett WBA címet a helybéli Coetzee legyőzésével, és címvédésre kerestek neki egy gondosan megválasztott ellenfelet, Mike Weaver személyében, amely legyőzése biztonságosnak tűnt, hogy aztán következhessen a már öreg Ali. Bár intő jel lehetett volna, hogy nem egészen egy évvel korábban, Weaver kemény küzdelemre késztette Larry Holmes-t is. 1980. március 31-én Tate bár szinte megnyerte az első 10 fordulóból valamennyit, de aztán Weaver elkezdett beleerősíteni. Tate biztosan vezetett pontozással, amikor Weaver a 15. menet utolsó percében kiütötte ellenfelét. Tate arccal előre zuhanva omlott össze Bob Arum nagy terveivel együtt.)

De térjünk vissza Jeff Simshez. 1954-ben a Floridai Belle Glade vidéki szegénységébe született bele és nőtt fel. Idényjellegű farm munkákat végzett, paradicsomot, kukoricát és uborkát szedett, rekeszenként 10 centért Pennsylvaniában, amikor nyolc éves volt. 12 éves korában anyja meghalt, apja eltűnt, így magára maradt. 16 éves korában lőtték le először. Fejbe. Egy évvel később megölte az embert, vagy ahogy ő fogalmazott: - Volt egy harcunk, ő meg meghalt.

Sims-t hét évre lecsukták, először a Sumter County Javítóintézetbe zárták, később a Belle Glade-i Javítóba. Mindkettő Floridában van. Emberöléssel vádolták 17 évesen, és el is ítélték.

10 évvel korábban történt Sims lakóhelyén, a West Palm Beach környéki Belle Glade-n,
- Egy srác azzal gyanúsított, hogy elloptam a dzsekijét egy uszoda folyosójáról – mondta Sims. - Én nem loptam el semmit, de egy este megvárt egy sikátorban és háromszor rám lőtt. Nem kérdezett semmit. Egyedül laktam egy kis lakásban, szántóföldeken dolgoztam. 12 éves korom óta az utcákon éltem túl. És amikor ez történt, senki nem segített nekem, mert anyám maghalt, apám lelépett, amikor még csecsemő voltam. 10 testvérem volt, de elég volt nekik küzdeni azért, hogy fenntartsák magukat. Kértem a rendőrséget, hogy segítsenek, de ők nem csináltak semmit. Tehát magam vettem kézbe a dolgokat. Szereztem egy .22-est és kétszer meglőttem a csávót. Nem élte túl.

A börtönbe Sims megtanult bokszolni. – Nagyon jó utcai harcos voltam, – mondta – semmi flancos, de ütni azt mindig is tudtam. Én képviseltem az intézményt, amikor kimentem bokszolni. Sokan megbecsültek és megbíztak bennem. A többi rab között elég felkapott voltam, mert adtam nekik műsort, amikor bokszoltam. A felügyelő azt mondta, hogy segítettem levezetni a feszkót. Nem kellett bunyóznom egyáltalán, csak a ringben. És ez nagyon tetszett. Autószerelő, kőműves és hegesztő szakképesítéseket szereztem.

A börtönben Sims mind a 21 amatőr mérkőzését megnyerte, valamennyit kiütéssel már az első menetben. 1979-ben, 24 éves korában feltételesen szabadlábra helyezték. Megtalálta a Miami Beach-i szorítók felé vezető utat, ahol kapott néhány meccset.
- Párszor beraktak zsáknak, akiken más bunyósok jönnek felfelé – mondta Sims. – De helyette én ütöttem ki az embereket. A negyedik meccsemen, ott már én vívtam a főmeccset.

Chris Dundee (Angelo testvére) leszerződött vele, de végül Dundee úgy döntött, hogy mivel túl közel van az otthonához és a nem kívánatos elemekhez, Sims-t Yonkersbe küldik. - Jó ötlet volt – mondta Sims -, mert nem volt senki, akivel tudtam volna menni futni.

Sims az első 9 profi ellenfelét kiütötte, köztük az első menetben azt a korábbi neves amatőr bajnok Nick Wells-t (12-4) is, akinek amatőrként közel 200 meccse volt és kétszer is kiütötte Larry Holmes-t. Jeff a 10. mérkőzésén Larry Alexander ellen kikapott TKO-val a 6. menetben. Ennek ellenére folytatta a felfelé kapaszkodását a nehézsúlyú ranglistán. 1980 végén kiütötte Claman Parkert, majd a következő év elején Leon Shawt, de aztán 10 menetben szoros mérkőzésen pontozással éppen hogy alul maradt a korábbi világbajnoki kihívó, Foreman-t is legyőző Jimmy Young ellen. A mérkőzés jelentése szerint Young évek óta a legjobb formáját vitte a ringbe, de Sims az első négy menetből hármat megnyert. Young a középső menetekre kitapasztalta ellenfelét, akinek bokszleckét adott. Young a nyolcadikban egy kemény jobbossal talált, amit egy balegyenes követett, az ingatag Sims-t a gong mentette meg. A 10. és egyben utolsó menetre Dundee úgy küldte ki védencét, gondolván, hogy vezet, hogy csak mozogjon el. Young maradt támadásban, talált is néhány szilárd ütéssel, amivel végül elvitte a menetet és azzal a mérkőzést is.

1981 nyarán, egy hónapig Jeff Sims a nehézsúlyúak között a 10. helyen állt a Boksz Világtanács (WBC) ranglistáján. – Akkor egészségügyi problémáim voltak – mondta. Egészségügyi problémák olyan golyók miatt, amiket belelőttek, a bal vállába, egy golyó belefúródott a bal oldalába és egy másik a jobb fenekébe. Ez július 17-én történt, mikor Sims szerint ő és egy másik ember nézeteltérésbe keveredett valamin abba a Yonkers-i lakásban, amin osztoztak. A férfi távozott, majd a vészkijáraton tért vissza, és az ablakon keresztül egy fegyverből tüzelve nyomatékosította az érveit.
Tíz évvel korábban Sims szintén balesetet szenvedett, ahogy mondja. Egy golyót kapott a háta aljába. - Megnézték a jobb vállam és a fejem hátulját – mondta. – De azok a golyók nem mentek elég mélyre, úgyhogy a dokik úgy döntöttek, hogy kiveszik, amiről úgy gondolták, hogy több kárt okoz, ha benn marad.
Most, bár Sims visszatért az edzésekhez és jól néz ki, azonban a 191 centis 95 kilós bokszoló testében elhelyezkedő négy skúló okoz némi kellemetlenséget.

- Jeff a haverom – mondja Renaldo Snipes a Top nehézsúlyú versenyző és világbajnoki kihívó – de megmondtam neki, hogy az utcán nem akarok vele mászkálni, mert vonzza az ólmot. Sims, – tette hozzá Snipes -, nem tud bejutni a reptérre, mert nem tud átmenni a reptéri fémdetektoron.

Legutóbbi egészségügyi visszaesése két hónapra kivonta a forgalomból. Most visszatért a Yonkers-i terembe zsákolni, sparringolni, és reméli, hogy egyszer esélyt kap a címmecsre.

- A tragédiám már nincs nagy hatással rám – mondta Sims, mikor a lövöldözésről beszélt. – Visszaszereztem a gyorsaságomat és az állóképességem, most már csak az egyensúlyomat kell visszaszerezni. Van egy-két jó ütésem, és ha rendesen elkapom a palit jobb kézzel és a balhoroggal, akkor azt kiütöm.
A profi rekordja ezt támasztja alá. 14 mérkőzésből, 11-et kiütéssel megnyert és mindössze csak kétszer veszített 1 döntés nélküli mérkőzés mellett. - Pusztító ütőerejű – mondta Pat Versave tréner. – Elég merev bunyós volt 15 hónappal ezelőtt, amikor megkaptam, de már javult a technikája. Természetesen már kicsit késésbe van, hiszen 27 éves. Jeff sokat volt távol.

1981. december 11-én a Bahama szigetekre szervezték le Muhammad Ali legutolsó mérkőzését, Trevor Berbick ellen. Az előmérkőzök közé Jeff Sims-t is berakták, de nem volt ellenfele. A bombázó Ernie Shaversnek (63-10-1) ajánlottak fel 50 ezer dollárt, ha vállalja a mérkőzést. Ernie eléggé le volt égve, úgyhogy szívesen vállalta az összecsapást. Egy leváló retinával rendelkező öregedő harcos számára, amely számos amerikai államban megakadályozta, hogy versenyengedélyt kapjon, egy Ali gálán való részvétel túl jónak tűnt, hogy igaz legyen.

Ernie Shavers: - 50 ezer dollárt ajánlottak fel egy reménytelen ellenféllel szemben. Nem tudtam nemet mondani.

Tapogatózással kezdtek, amikor a menet közepén egyszer csak Sims eldobta pusztító jobbhorgát, ami Shavers állán robbant. Ernie az oldalára esett, megpróbált feltérdelni, de visszahuppant. A bíró számolását ülve hallgatta tovább, végül az utolsó pillanatokban talpra állt. Sims a menet hátralévő részében megpróbálta lefiniselni, majdnem ki is ütötte, de Shavers az utolsó 10 másodpercre valahogy összeszedte magát. Majd bedobta minden rutinját és ravaszságát, hogy megnyerje a meccset.

Ernie Shavers: - Mint ha nem lett volna minden elég rossz, háton fekve bekaptam Jeff Sims-t last-minute ellenfélnek. Még csak nem is terveztem, hogy azon a gálán ringbe lépek, de a meccs előtt nem sokkal kaptunk egy telefonhívást egy 50 ezres ajánlattal, hogy mérkőzzünk a „nagyanyám” (promóciós szleng a gyengébb ellenfelekre) ellen. Úgy hangzott, hogy jó pénz, minimális kockázat. Beleegyeztem a meccsbe, és 12 nappal a mérkőzés előtt a Bahama szigetekre repültem, hogy segítsek a sajtósok munkájában. Abban a percben, amikor leszálltam a szigeten, kaptam a pofont, hogy a „nagyanyám” csak volt az ellenfelem, és a KO művész Jeff Simsszel helyettesítették. A történet szerint, ahogy nekem előadták, az volt, hogy az eredeti ellenfelem beteg lett, és mivel Sims, Ali egyik edzőpartnere már a Bahama szigeteken volt, hajlandó volt a meccsre. A karrierem vége felé voltam, és egy verekedés egy fiatal tank ellen, nem az én ötletem egy szigeteki vakációról. Tehát úgy döntöttem, hogy egy megelőző csapást hozok. A mérlegelésnél Simshez fordultam:

- Hol van az edződ, Angelo Dundee? – kérdeztem úgy, mint ha én lennék itt a főnök.
Sims rám nézett, bosszúsága nyilvánvaló volt.
- Nem tudom – mondta, - nyilvánvalóan nem akart túl hülyének kinézni. De engem nem érdekelt, hogy Sims barátja voltam-e vagy sem.
- Te csak az egyik niggere vagy, de egyáltalán nem érdekled őt – mondtam neki – mivel senki nem törődött vele jobban Ernie bácsinál. – Őt csak az érdekli, hogy mennyi pénzt kap.
- Igazad van, nem érdeklem – mondta Sims egyetértve.


Ha fel akarsz bosszantani egy fekete csávót, csak beszélj arról neki, hogy „az ember” ellopja a tesó pénzét, és ilyenkor rögtön kialakul az összhang. Az éjszaka, még mielőtt elindultunk az öltözőből a meccsre, megint „jófej” lettem. – Emlékezz, ne legyen sérülés ma este, - mondtam Simsnek óvó módon, mint ha az lenne a legutolsó, hogy bántani akarnám. Egy tanácstalan pillantással válaszolt. Amatőr bokszolóként megtanultam a pszichológia erejét, ahogy öregedtem, megtanultam bízni az agyamba az izmaim helyett. Simsnek mindössze 16 profi meccse volt, de mind a 12 győzelmét kiütéssel érte el. A mérkőzés előtt elmondták nekem, hogy óriási ütő. Félig nyugdíjban voltam és tartottam attól, hogy mit tehet velem ez a gyerek az én koromba. A nyitó gongnál Sims feltüzelve jött ki a sarokból. Másodpercekkel később már a padlón voltam egy Sims jobbkezestől. Megsebzett és tudtam, hogy fizikálisan nem vagyok felkészülve egy 10 menetes háborúra. Miután rám számolták a nyolcat, Sims-t megragadtam egy összekapaszkodásban.

- Lassíts le, Jeff, tíz menetet kell mennünk – mondtam neki, felhívva a figyelmét a korrektségre. – Kapcsolj alacsonyabb fokozatba, testvér.

Sims egyetértően bólintott. Amikor megszólalt a gong, jelezve a menet végét, még mindig zsongott a fejem. A második menetben aztán kitisztultam és visszatértem a meccsbe. Mivel tökéletes úriember volt, Sims enyhített a tempón. A negyedik fordulóig én irányítottam, aztán megtaláltam a nyílást.


A negyedik menet végén Shavers elkapta egy nagy bombával az ellenfelét, majd ugyanígy kezdte az ötödiket is, akit végül még ugyanabban a menetben lefiniselt. Nem volt rendes kiütés, de a bíró éppen attól mentette meg a már botladozó, menekülő Sims-t.

Ernie Shavers: - A meccs után Sims olyan gyermeki arckifejezéssel fordult hozzám, mint akit éppen a kedvenc nagybácsija rabolt ki.
- Mr. Shavers, te hazudtál nekem a tíz menetről – mondta fájdalmas hangon. Nos, és még mindig „misternek” hívott, pedig hívhatott volna valami sokkal rosszabbnak is, miután ezt elkövettem vele. Nem tudtam visszatartani a mosolyomat, és szélesre tártam a karjaimat.
- Jeff, üdv ebben a remek időben!



1982-ben


Sims háromszor lépett ringbe és mindhárom ellenfelét kiütötte. Az áldozatai között volt az a bivalyerős Floyd Jumbo Cummings (15-1-1), aki 1980-ban döntetlenezett az öregedő Joe Frazierrel, majd 1983-ban az utolsó meccsén a Royal Albert Hallban az első menet vége előtt 1-2 másodperccel egy olyan rettenetes ütéssel elkapta a fiatal Frank Brunot, hogy ha egy kicsit több ideje van, nagy valószínűséggel simán ki is ütötte volna.

Az 1983-as évet a későbbi cirkálósúlyú világbajnoki kihívó, Michael Greer 3. menetes kiütésével kezdte meg. Ezután 1986-ig, a következő hat ellenfelével szemben veretlen maradt, valamennyiüket idő előtt elintézte. Középszerű ellenfelek, köztük a két erőteljes felhozó ember, Conroy Nelson (TKO 2) és Danny Sutton (TKO 7).

1986. március 23-án a volt olimpiai bajnok és feltörekvő Tyrell Biggs ellen lépett szorítóba. Biggs ugyan megnyerte 10 menetben pontozással a mérkőzést, de Sims annyira kemény ellenfele volt, hogy a 2. menetben egy ütéssel eltörte Biggs kulcscsontját. Tyrell Biggsben is mély nyomot hagyott Sims: – Simsszel a karrierem elején mérkőztünk hét vagy nyolc meccs után. Bárhol is talált el, az eléggé zavart. Erősebb volt Tyson, Bowe és Lewisnál is. Ő volt a legnagyobb ütő és sose ütöttek meg nála keményebben. Megütötte a kulcscsontomat és eltörte. Ha jobban eltalál, valószínűleg megállított volna.

Sims ezután három évig nem is lépett szorítóba, de aztán 1989. július 21-én közvetetten hozzájárult Mike Tyson legyőzéséhez. Tyson ezen a napon védte meg 1 menet alatt a címét Carl Williams ellen. Tervezték a következő ellenfelét, és ugyanezen a gálán fellépő két bokszoló kapott erre ígéretet, ha megnyerik a meccseiket. Az egyik a kubai Jose Ribalta volt, akivel Tyson, még a bajnokság megszerzése előtt, 1986 augusztusában vívott egy kemény 10 menetes mérkőzést, a másik pedig Buster Douglas volt. Buster Douglasnek ehhez Oliver McCall-t kellett legyőznie, Ribaltának pedig Jeff Sims-t, de látványosan és mihamarabb. Ribalta jól kezdte a találkozót, de nem tudott végezni Simsszel, és bár végül pontozással győzött, de Sims a 6. menetben leütötte. Történt, hogy Tysonnak egy novemberi dátumra lekötöttek egy mérkőzést Edmontonban a kanadai Razor Ruddock ellen. Tyson azonban hanyagolva az edzést, gyenge formát mutatott, ezért sérülésre hivatkozva lemondták az összecsapást. Könnyebb ellenfél után kellett nézni. Az új címvédését 1990 januárra tervezték Tokióba. Mivel Ribalta nem tudta meggyőzően elintézni Sims-t, ezért inkább Buster Douglas kapta a lehetőséget. A többi már történelem…

Jose Ribalta így emlékezett vissza Sims-re és a vele való találkozójára: - Jeff Sims, nagyon veszélyes ember volt… gyilkosság miatt elítélték még serdülőkorában. A börtön segített neki aljassá válni, és megtanult bokszolni a büntetés végrehajtás boksz programjain, szétütve a foglyokat a ringben. Sims-t 25 évesen helyezték szabadlábra, és rendszeres vendég lett az 5. utcai tornaterembe, profi lett belőle és elkezdte a karrierjét úgy, hogy az első 9 mérkőzését kiütéssel nyerte. Jeff 191 magas és 215 font volt a legjobb formájában. Szikár és izmos. Az agresszivitásra és a szilárd balhorgára támaszkodott, rossz szándékkal harcolt, mint egy gonosz, szeméttelepi kutya. Sims akkor kapott nemzeti figyelmet, amikor felrepesztette Muhammad Ali száját egy elég lelkes szparring közben, ami az edzőtermek beszéd témája is volt. Mint az is, hogy hétszer lőtték meg több alkalommal, és még mindig van néhány golyó a testében. Amikor én mérkőztem vele, 22 győzelme volt a 26 mérkőzéséből. 20 közülük kiütéses, és az egyik a nagyra tartott Jumbo Cummings ellen. Akik meg megverték, azok is megfizették az árat. Ernie Shavers megállította az ötödikben, de nem anélkül, hogy majdnem kiütötték az elsőben. Tyrell Biggs megverte pontozással, de a volt olimpiai bajnok kulcscsonttörést szenvedett a meccsen. Sims megosztott döntéssel vesztett Jimmy Young ellen is, de megdöbbentette az okos bunyóst a kemény kezeivel.

Biztos voltam benne, hogy meg tudom verni, néhányszor sparringoltunk is, éreztem, hogy a stílusommal megverem Sims-t. Kemény ütő volt, de lassan mozgott a lábain, megvolt a boksz készségem és sebességem, hogy elkerüljem a veszélyt és kibokszoljam Sims-t. Luis De Cubas (Ribalta menedzsere) tárgyalt egy Tokio-i visszavágó mérkőzésről Tyson ellen, szóval sokat lovagoltak egy Sims feletti győzelmen. Gilberto Mendoza (a WBA szervezet elnöke) az egyik erős boksz politikus azt mondta nekem, ahhoz, hogy közelebb kerüljek egy Tyson meccshez, lenyűgözőnek kell tűnnöm és gyorsan megállítanom Sims-t, de ezt könnyebb volt mondani, mint megtenni. Egy másik bunyós, akit kinéztek Tyson ellen Tokióra, Buster Douglas volt, aki ugyanabban a programban mérkőzött Oliver McCall ellen Atlantic Cityben. Szerettem volna azt a meccset és a vele járó pénzt, ami a Tokiói megállapodással járt volna, úgyhogy úgy mentem ki a sarokból, hogy minél hamarabb meg akartam sebezni Sims-t. Jabeltem és mozogtam, vártam, hogy kinyíljon, találtam egy jobbossal, megsebeztem. A térdei megrogytak és szemeiben látszódott, hogy az érzékei már elmosódtak. A gong mentette meg, de láttam a második menetben, hogy kezd rendbe jönni. Az utolsó menetben már tudtam, hogy megnyerem a meccset, és a bírók nekem is adták a győzelmet. Aznap éjszaka, később az edzőm beszélt Tysonnal, és Tyson azt mondta: - Gyerünk, srácok, ti nem akartok pénzt keresni?  - utalva a leütésre, amit Sims tett velem a meccsen. Engem terveztek, hogy mérkőzzek Tysonnal Tokióban, és nem Buster Douglast.

A kemény mérkőzések, kemény életmód és a kor, ekkorra már éreztette hatásait Simsen. A reflexei lassultak, a lábai eltűntek. És bár még nem vonult vissza, mivel egy strapabíró, erős felhozó ellenfél volt, de győzni már nem tudott. 1990-ben Tim Witherspoon (TKO 5) és Trevor Berbick (TKO 6), 1991-ben a feltörekvő Phil Jackson (TKO 4) és James Bonecrusher Smith (KO 1) ellen maradt alul. Ezután nem lépett többé ringbe és 22-9 (20 KO) boksz rekorddal visszavonult. Két évvel később aztán kiderült róla, hogy ő sem golyóálló. 1993. november 11-én a Florida állambeli Liberty Cityben egy bevásárló csarnok előtt vitába keveredett valakivel, és akit korábban már hétszer meglőttek, most mellbe lőtték, amibe belehalt. 39 éves volt.
 

2020. július 8. - Leibinger Gábor

Oszd meg, tedd a kedvencek közé!

Hozzászólok:

login: jelszó: » regisztráció

@szabinar: ???? Amikor írtál,már 2 napja senki nem kommentelt ide! :))

» Thotesz   válasz erre
    2020-07-13 09:23:25

Beszeljetek meg priviben mert ezt mar vasarnap delutan sincs kedvem tovabb olvasni es valszeg nem vagyok egyedul

» szabinar   válasz erre
    2020-07-12 15:20:51

@leibigabi: Egyébként a primitív jelentése:egyszerű. Azaz:nem sokoldalú,nem szines. Az egyszerűben az EGY-en van a hagsúly,egy valamit tud. Jelen esetben boxolni!

» Thotesz   válasz erre
    2020-07-10 21:30:53

@leibigabi: Ha te valakivel összeverekedsz valahol,te is győzelemre,túlélésre mész és cselezni,ugratni fogsz,stb. Attól még nem okos dolog ezt csinálni. Persze,ki kell találni,hogy győzzön,hogy üsse meg korábban,hogy mozogjon el,amikor kell,de ettől szerintem az ember maga nem okos,mert valszeg ösztön ől teszi,ugyanis veled ellentétben ő ezt makogva tudná elmondani,nincs ilyen tudatosság benne. Ezt csinálják éjjel nappal,mivel máshoz nem értenek,így kapcsolódik a másik témához is,hogy elszegényednek nyugdíjbavonulás után. Rutint szereznek,már-már gépiesen csinálják (magas szinten) amit csinálnak. Nem vitatom,hogy ehhez kellenek képességek,adottságok. Csak azt tartom kérdésesnek,hogy vajon ettől egy ember okos e?! Ha igen,akkor nincs olyan,hogy hülye! Hisz az értelmi fogyatékosnak is meg kell oldani a kihívásokat a maga szintjén és lehet példákat hozni,milyen ügyesen ahhoz képest,hogy.... Ügyesen fésülködik,eszik,sétál... Milyen okos! Magamat nem tartom különösen okosnak,nekem az okos az átlagon felülit jelent. Az ökölvívók azok lennének,mert a maguk dolgát jól csinálják,vagy legalábbis csinálják? Lehet,de szerintem nem!

» Thotesz   válasz erre
    2020-07-10 19:45:21

@leibigabi: te most moralizálni akarsz? azt mondanám hogy a boxsport 1xű és azt mondanám hogy a boxsport bonyolult. ugyanis minda2 állítás igaz rá. és ez vonatkozik a sport művelőire is. bárki bármit is mond.

    2020-07-10 19:33:39

@Thotesz: " Nyilván a hadvezér nem primitív. De boxolók nem a harc ész részét képviselik. Azok az edzők és a csapat arra tartott része,akik adott ellenfél ellen kidolgozzák a taktikát (mint egy hadvezér) és csatába küldik a boxolót,ahogy a hadvezér a katonát. Egész jó hasonlatot találtál,mivel az a katona,aki önként megy háborúba...hát az okosság tulajdonságát csak nagyon nehezen tudnám ráhúzni. :) Ellenben az agresszív,primitív stb jelzők inkább illenek rá"


Kérdés, hogy egy magasabb szintű bokszoló agyában végbenő folyamatokat hogyan minősítjük. Mi történik a bokszoló agyában mérkőzés közben? Mert ha azt mondjuk, hogy ez nem számít (primitív), akkor egy jó edző (mert ő az agy) bárkiből jó bokszolót tud csinálni, hiszen elmondja a taktikát, meg mit csináljon és ennyi. :) De legyen jó a test. Ha csak simán atletikus egy test, az még önmagában kevés, mert azt a testet kell megfelelően koordinálni. Tehát ha azt mondjuk, hogy az edző a hadvezér (tábornok) , aki eltervezi a taktikát, akkor a bokszoló agya lesz mondjuk az a század parancsnok (aki megpróbálja a taktikát végrehajtani) ÉS improvizálni/alkalmazkodni az adott helyzethez..és a százada lesz a bokszoló karja és a lába. (Ha a századparancsnok alkalmatlan, nem fogja tudni irányítani a századát, így semmit nem tud végrehajtani a hadműveletből) pl. szituáció függő, hogy az adott pillanatban az agresszívitás vagy éppen a deffenzívitás a célravezetőbb vagy hasznosabb...önmagában egyik tulajdonság sem jelent primitívséget. :)
Lehet hallani, magasabb szintű bokszolóktól, hogy: tesztel, cselez, ugrat, csapdákat állít, különböző stratégiában taktikában gondolkodik. Ezeket hogyan, ha primitív? Vagy ezt csak mondják, de közbe csak ütnek össze-vissza? :)

» leibigabi   válasz erre
    2020-07-10 19:00:54

@leibigabi: Nyilván a hadvezér nem primitív. De boxolók nem a harc ész részét képviselik. Azok az edzők és a csapat arra tartott része,akik adott ellenfél ellen kidolgozzák a taktikát (mint egy hadvezér) és csatába küldik a boxolót,ahogy a hadvezér a katonát. Egész jó hasonlatot találtál,mivel az a katona,aki önként megy háborúba...hát az okosság tulajdonságát csak nagyon nehezen tudnám ráhúzni. :) Ellenben az agresszív,primitív stb jelzők inkább illenek rá

» Thotesz   válasz erre
    2020-07-10 18:12:18

@Thotesz: " Ja,igen,az okos szó is ezek szerint szubjektív."

Ezek szerint mondhatni igen, mert attól függ miben definiáljuk az okosságot? Pl azt mondod, hogy ezt a sportágat agresszió nélkül nem lehet űzni. Így van. Akkor azért, mert valaki agresszív, az egyben primítívvé is válik? Pl. az a katonai hadvezér, aki egy (hogy legitimáljuk is :) Honvédő háborúban agresszív taktikával harcol az ellenséggel szemben, az primitív-mivel agresszív?

» leibigabi   válasz erre
    2020-07-10 17:24:18

@leibigabi: "ez a ringben az okosság" Ja,igen,az okos szó is ezek szerint szubjektív. Pl mondják,hogy van okos kutya,meg hülye kutya! Holott az az okos,amelyiket megtanítják valamire és végre is hajtja,meg van amelyikre szarnak,aztán legyintenek,hogy ez hülye (ez felháborító módon gyerekeknél is így van)! Szóval az OKOS szó igen fura és sokszor nézőpont kérdése,hogy ki mire használja. Ha te így nézed,igaz,akkor ők okosak!

» Thotesz   válasz erre
    2020-07-10 17:08:17

@Thotesz: "Vért és halált pedig nem kíván a másiknak "okos" értelmes,intelligens ember. Ja:SZERINTEM!!! "

Ebben teljesen egyetértek.Viszont az úgynevezett "gyilkos ösztön" nem egy szószerint értendő valami, hiszen mikor a bokszoló megöli az ellenfelét, az "visszaveti", megrendíti, nem pedig egy fajta kéjes elégedettséget vált ki belőle, amitől még gyilkosabb lesz, szerintem. :) Bár elképzelhető, hogy valóban van olyan ember, aki meg akarja ölni a másikat a szorítóba. Ott valóban valami gond van a fejében, de a tapasztalat azt mutatja inkább, hogy az a bokszoló aki valóban megölte az ellenfelét, azt általában nem kész akarva teszi, és inkább megrendíti, mint akár csak hidegen hagyná.

" Szóval lehet beszélni ring IQ-ról,meg fizikai térben mozgásról,attól még nem lesznek okosak,erre egy tigris is képes,csak neki erdő IQ-ja van! :)"

A tigris már a szabályok értelmezésénél elakadna :) A ring IQ (nevezzük mozgási intelligenciának, a ringben való alkalmazkodó készség, taktikai - stratégiai gondolkozás, térbeli látás és reagálásnak...stb) ez a ringben az okosság nem pedig egy magasabb szintű akármilyen műveltségű tudás, ami a ringben pl nem sokat ér.

» leibigabi   válasz erre
    2020-07-10 16:51:58

Véleményem szerint ezt a sportot nem lehet agresszió nélkül űzni. Ez kb olyan,mint egy pornószínész,akit úgy akarnak hétköznapi erkölcsös emberré mosni,hogy azt állítják,ez csak munka,amúgy tisztes férj/feleség,nem egy szaros k..va stb! Hát de!!!! :) A boxoló is egy gyilkos ösztöntől vezérelve (aminek az elvesztésével magyarázta Roach,hogy Pac már nem hoz annyi k.o.-t) lép ringbe. Persze szabályok,bíró,felügyelet és minden mellett! De aki tényleg csak pötyögni megy be,az nem hiszem hogy túl nagy név lesz a szakmában! Javítsatok ki,ha tévedek és van ilyen! Vannak nyilván szélsőségek,mint Tyson,Mayorga,Providnikov stb,akik ölni mentek,ledarálni a húst,vagy egy Algieri,Bedák Zsoltika.....,akikben én semmi tüzet,semmi gyilkos ösztönt nem láttam,a felhozóemberkedésből élőkről nem beszélve! Szóval lehet beszélni ring IQ-ról,meg fizikai térben mozgásról,attól még nem lesznek okosak,erre egy tigris is képes,csak neki erdő IQ-ja van! :) Ezek a srácok szerintem agresszívak és ez kell is a ringbe! Mégsem minden küzdősportba,pl itt van ez az Exatlongyőztes lány,Dr Busa Gabriella. Többszörös kick-box vb. Valahogy ez csak a boxra,meg ketrecharcra,tehát a véres,akár halálos sportra igaz! Vért és halált pedig nem kíván a másiknak "okos" értelmes,intelligens ember. Ja:SZERINTEM!!! Mert ez fontos ezen az oldalon. ;)

» Thotesz   válasz erre
    2020-07-10 16:02:45

@gatox: "erőszakos sőt primitív sport. lehet játszani az okoskodást, de ismerve a csapattársaimat és magamat is, tudom hogy ez az igazság."

Akkor lehet, hogy félre értettelek. Most végül is magát a boksz sportot tartod primitívnek, vagy csak a művelőit/gyakorlóit, vagy úgy a kettőt együtt?

» leibigabi   válasz erre
    2020-07-10 15:48:01

@leibigabi: nem kell semmire sem rávezetni, mert én írtam és tudom és értem az írásomnak a lényegét. így van a box az 1 durva, erőszakos sőt primitív sport. lehet játszani az okoskodást, de ismerve a csapattársaimat és magamat is, tudom hogy ez az igazság.

    2020-07-10 15:21:08

@gatox: "a box márcsak ilyen"

Így van, ilyen. Ez egy ilyen sport, van benne ütés, kiütés és védekezés is.

"hogy is lehetne az okos emberek sportja amikor -ki az az okos ember- bemész a szorítóba azért hogy szarrá verj valakit aki neked nem az ellenséged, nem is ismered és nem is ártott? :D"

De ezzel szinte azt állítod, hogy miféle primitív ember az, aki bemegy a szorítóba :) Csak próbállak rávezetni, hogy nézheted így is, meg másképp is :)

» leibigabi   válasz erre
    2020-07-10 14:58:53

@leibigabi: az amit írsz talán az amatőrbe elmegy (de tán még ott se), de a profiba ez nem. ott bizony ko-ra mennek a fiúk.

1. ugyanis minél több ko győzelmed van, annál értékesebb vagy annál több pézt kérhetsz a következő meccsért
2. ha te ilyen humánusan gondolkodsz az nem jelenti azt hogy az ellenfeled is. és ő lehet hogy ko-ra megy és betalál aztán jóccakát a szép emberi "csak pötyögünk" gondolatoknak. edzésen mondhatod ezeket de meccsen ez nem áll meg.

a box márcsak ilyen.

    2020-07-10 14:27:12

@leibigabi: bokszolni gyakorol, hogy megvédhesse magát - pontosabban: bokszolni gyakorol, hogy meg tudja magát védeni.

» leibigabi   válasz erre
    2020-07-10 13:56:07

@gatox: "De nem mindenki ezzel a gondolattal megy be a ringbe" akkor milyen célzattal ha nem azzal hogy nyerjen? és úgy tudsz nyerni ha az ellenfeledet "hatástalanítod". ez pedig bizony a kiütés."

Nem kell feltétlen kiütni. A győzelem elérése a cél, amit a szabályok adta kereteken belül azzal ér el, hogy több ütést visz be az ellenfélnek, mint az neki. Ha lehetősége nyílik bevinni a KO ütést, akkor azt is meg fogja tenni, és győz idő előtt, döntő fölénnyel. De, ez nem egyenlő (még ha látszólag hasonló is), azzal a hozzáállással, amikor egy utcai verekedésben valaki dühből agyon akarja verni a másikat, ott is csak le akarja győzni. Lesilányítva, hasonlóan néz ki egy bokszmeccs egy verekedéshez. Na most, amikor azt mondjuk, hogy hát milyen hülyének kell lenni ahhoz, hogy valaki bemenjen a ringbe, hogy szétüttesse magát, arra mondhatod azt is, nézd, mennyi esze van, bokszolni gyakorol, hogy megvédhesse magát :)

» leibigabi   válasz erre
    2020-07-10 13:54:02

@leibigabi: "De nem mindenki ezzel a gondolattal megy be a ringbe" akkor milyen célzattal ha nem azzal hogy nyerjen? és úgy tudsz nyerni ha az ellenfeledet "hatástalanítod". ez pedig bizony a kiütés.

    2020-07-10 12:56:30

@gatox: "átlagos ember-átlagos intelligencia. de ha úgy vesszük aki bemegy a szorítóba jól összeveretni magát és összeverni a másikat az nem üti meg a legmagasabb iq-t (tudom magamról:D)."

Ja, hát vehetjük így is :) De nem mindenki ezzel a gondolattal megy be a ringbe,, még akkor se, ha igen, ez is benne van a pakliba. (Tehát amire lentebb céloztak, a vívó sem azzal a gondolattal lép a pástra, hogy megszúrkálom a másikat.... bár látszólag ezt akarja :)

"a boxsport nem az orvosk, ügyvédek sportja" ebben teljesen egyetértünk, a szegényebb réteg sportja, mint bármelyik küzdősport. Sokkal melósabb, mint úgy általában az értelmiség által üzött sportok.

» leibigabi   válasz erre
    2020-07-10 12:12:31

@leibigabi: butaságot hordasz össze. nem azt mondjuk hogy nyominak kell lenni, hanem hogy a boxsport nem az orvosk, ügyvédek sportja. amit te mondasz akkor ennyi erővel a nyomorékokat is mondhatnád hogy ők sem képesek erre a sportra. extrém hülyeség.
átlagos ember-átlagos intelligencia. de ha úgy vesszük aki bemegy a szorítóba jól összeveretni magát és összeverni a másikat az nem üti meg a legmagasabb iq-t (tudom magamról:D). ez nem baj, ez 1 ilyen sport.

    2020-07-10 11:48:49

@leibigabi: Szerintem a gyakorlás nem elég, amúgy az intelligenciának és észbeli képességeknek nagyon különböző megjelenési formái vannak.

Ronaldinho is elég buta sok dologban, de a kreativitása az egyik legnagyobb volt a fociban, s amit ő tudott, az nem is feltétlenül sajátítható el gyakorlással.

» Jersey Joe   válasz erre
    2020-07-10 11:03:10

@leibigabi: Mert egy szellemi fogyatékos nem tudom mennyire képes valamit céltudatosan gyakorolni hosszútávon?

» leibigabi   válasz erre
    2020-07-10 10:57:10

@Romsy: "de ha Mayorgák, Bronerek, Maidanák is simán tudnak (többszörös) világbajnokok lenni, akkor az (az ész) csak az egyik megközelítése a sportnak, simán lehet szellemi fogyatékosként is érvényesülni, ha fizikailag alkalmas az ember és sokat gyakorol."

Na jó, bár hirtelen rá mondjuk a Mayorga, Broner félék viselkedésére, hogy ez szellemi fogyatékos, de valóban szellemi fogyatékos vagy mondjuk "csak" olyan készségekben vagy tudásban szenved hiányt, ami nem annyira befolyásolja a sikerességét a ringben. Mert egy szellemi fogyatékos nem tudom mennyire képes valamit céltuda

» leibigabi   válasz erre
    2020-07-10 10:53:46

@Jersey Joe: ja pl Mayorga, meg hozzá hasonlú stílusúak aztán biztos sokat támaszkodtak a térlátásukra. :D hol van (volt) ő ezekben Vernon Forresthez képest, amiket felsoroltál?

    2020-07-10 10:28:35

@Romsy: Szerintem a fizikai térben való gondolkodás, reakcióidő, kreativitás (Játékosság) stb. alapvetően más, mint a kommunikációs, tanulási és logikai képességek.

A fociban is a legnagyobb zsenik olyanok voltak, mint Maradona, aki aztán pláne nem egy agyontanult valaki, míg az intelligensnek tartott németekre általában mindig egyszerűbb, sablonosabb játék volt a jellemző.

» Jersey Joe   válasz erre
    2020-07-10 10:13:48

@yoda: régen én is kajáltam az ilyen szövegeket, hogy az ökölvívás mekkora észjáték, de ha Mayorgák, Bronerek, Maidanák is simán tudnak (többszörös) világbajnokok lenni, akkor az (az ész) csak az egyik megközelítése a sportnak, simán lehet szellemi fogyatékosként is érvényesülni, ha fizikailag alkalmas az ember és sokat gyakorol.

nyilván annyira sem kell sarkítani, mint egyesek ezekkel a kocsmai hősökkel, de egy időben nagyon erőltették azt a nézetet, hogy ez olyan mint a sakk ököllel, pedig nagyon nem.

    2020-07-10 09:40:43

@yoda: amit jeff sims csinált az mi volt?

    2020-07-09 20:59:45

@gatox: Van a verekedés amiről te beszélsz és van az ökölvívás. Ne keverd össze.
Ez olyan mintha összemosnád a vívókat a kocsma mögötti késelőkkel.

    2020-07-09 20:39:40

@Thotesz: én aszondom hogy nem kell itt mellébeszélni és finomkodni, ami van az van. ez a sport nem az entellektüellek sportja. meg lehet sértődni de a tény az tény.
hogy is lehetne az okos emberek sportja amikor -ki az az okos ember- bemész a szorítóba azért hogy szarrá verj valakit aki neked nem az ellenséged, nem is ismered és nem is ártott? :D

    2020-07-09 13:51:18

@gatox: Gondolkodtam rajta, vajon leírjam e,hogy a box meg a foci a hülyék sportja,de nem írom! :))) Még megsértődik valaki. De hát ami tény az tény,nem túl okos fiúk nyilatkoznak eme sportok képviselőiként és pont nekem is Kicsekék jutottak eszembe,mint szabályt erősítő kivételek.

» Thotesz   válasz erre
    2020-07-09 13:07:14

@Thotesz: ez a sport a verőlegények a portások a csibészek sportja volt és lesz mindíg is. ha van 1-2 kivétel -lásd klicskó- aki szakít a "hagyományokkal" és használja az eszét, akkor ők a kivételek akik a szabályt erősítik.
ha magyarországon szétnéznénk tuti hogy itt is találnánk -szép számmal- balhés srácokat akik hasonló cipőben járnak.
ebben a sportban az ütések nem erősítik az ember elméjét, így az az ütések hatására egyre kevesebb lesz ezáltal előbb-utóbb hülye lesz a bunyós. aztán ez lesz ami lesz.

    2020-07-09 11:51:52

@gatox: Hát a kardvívóknál én is meglepődnék! :))) Igazad van,sok ilyet hallunk ebből a sportból,bár talán inkább karrierek előtti,vagy korai időszakához köthető balhékról hallani. Azért a villákból,medencékből nem szaladgálnak ki a sikátorba lövöldözni! De tény,hogy valamiért elválik az értelmiség és az ökölvívás,márpedig az utcai bűnözés nem az egyetemisták hobbija. :)

» Thotesz   válasz erre
    2020-07-09 11:38:16

Nagyon izgalmas volt végigolvasni Jeff Sims történetét. Nem semmi, hogy ennyiszer volt lőfegyveres támadás áldozata, mégis ennyi mindent elért a bokszban.

Köszi a cikket leibi!

» Beast_Pete   válasz erre
    2020-07-09 10:52:36

nem tom mér csodálkoztok ezen. ez tipikus boxoló "karrier". ez a sport soha nem volt az angol kisasszonyok teadélutánja. ilyenek voltak és ilyenek ma is. wz 1 csibészsport.
akkor lepődnék meg ha ez a történek a kardvívóknál esett volna meg.

    2020-07-09 08:06:24

@yoda: A fegyverviselési törvényük egy szomorú dolog, de azért, ha valakit többször meglőnek, az többnyire olyan ember is, aki úton útfélen mindenkit provokál.

» wiesztdani   válasz erre
    2020-07-08 22:23:56

@yoda: Nem volt késük.

» pepegross   válasz erre
    2020-07-08 21:39:20

Te jó ég, ez nagyon szomorú.
Mi a franc folyt akkoriban az USA-ban, hogy mindenki pisztollyal oldotta meg a nézeteltérést?

    2020-07-08 20:36:07
Ugrás az oldal tetejére