Valamikor az 1990-es évek legeleje, Pittsburgh, Oakland körzete:
Egy nagy piros korongként nyugszik le a nap. Egy idős ember ül egy tolószékben a verandán. A munkától és a háborúktól bütykös keze alatt egy fényképalbum. A kezei nagyok. Melankolikus szemeiben a régmúlt emlékei, és kezdenek lecsukódni a szemüveg mögött, ahogy elbóbiskol. Az életének pillanatai elevenednek meg ezekben a szürkületben zajló álmokban, és néhány pillanattal később ismét ifjú, és még egyszer erőteljesen sétál végig a körúton egy hosszú kabátban, kalapban és Florsheim cipőben.
- Hé, bajnok! – szólítják a múlt szellemei miközben sétál.
Soha nem volt bajnok, de az egész város tudja, hogy annak kellett volna lennie. Az lett volna…ha,… ha erre csak egyszer is esélyt kapott volna. Bunyó jelenetek kattannak be az emlékeibe. – Én csak bunyózni akarok…
1946, egy bokszterem valahol Oaklandben:
A nehézsúlyú Elmer „Erőszakos” Ray, 188 centi magas, körülbelül 90 kiló, és szórakozásból Floridában aligátorokkal birkózott. Karjaiban egy páncélököl ereje lakozik, és elég keményet ütött ahhoz, hogy a Ring magazin 2003-ban minden idők 50 legnagyobb ütője közé válassza. Menedzsere Tommy O’Loughlin volt. Néhány éve egy új bunyós csatlakozott O’Loughlin istállójához… egy váltósúlyú. 1946-ban Elmer Ray egy fehér nehézsúlyú versenyzőt, név szerint Lee Savoldot, a 96-32-2-es rekordjával 2 menet alatt belevert a ring padlójába. Joe Louis állítólag még bemutató mérkőzésre sem szívesen ment volna egy ringbe Ray-el. De ez a az új váltósúlyú bunyós megtette. Beleegyezett, hogy saprringol Elmer Ray-el, annak ellenére, hogy 175 centi magas és alig több mint 71 kiló. Ray egy tipikus hajolgató típusú bunyós volt, aki az ökleivel olyanokat csapott oda, mint ha az anyját szidták volna. A tanúk elmondása szerint, a nehézsúlyú betöltött minden gránátot az arzenáljába, de a mozgása lassú volt váltósúlyúhoz képest, mivel a kisebb ember ellépet, törzsből elhajolt, vállain elcsúsztatta és együtt gurult az ütésekkel. A csalódott, frusztrált nehézsúlyú megpróbálta más módon kikényszeríteni az akaratát. Ha figyelembe vesszük, hogy ezt a váltósúlyút a nálánál könnyebb súlyú emberek is csak nehezen tudták tisztán és keményen megütni, nem csoda, hogy nem aggódott túl sokat a nagyfiúk ütőereje miatt. Nem akarta rendesen megütni ezt a különleges nehézsúlyút, ám védekező technikája eredményeként akaratlanul is elkezdte Ray-t nevetségessé tenni, mivel minden alkalommal, amikor a nehézsúlyú az ütést elhibázta, ott mozgott előtte, hogy az újból megpróbálja. Elmer megérezve a szemlélők reakcióit, egyre inkább zavarba jött, lefogta a kisebb embert és átpenderítette a köteleken, aki egy tompa puffanással landolt. Az edzőterem mind a négy sarka leállt. A nehézzsákok abbahagyták a láncon való himbálódzást, a fedeleslabdák megálltak, az ugrálókötelek a földre estek. A néhány menedzser, az edzők és bunyósok leálltak abban amit csináltak, és csendben álltak, várva a látszólag elkerülhetetlen tűzijátékot. Miközben a váltósúlyú felállt, leporolta magát és visszalépett a köteleken. Akik ismerték, azt is tudták, hogy senkinek sem engedi, hogy mérettől vagy hírnévtől függetlenül bolondot csináljon belőle. Ray várta az ellenfelet, hogy visszatérjen és végleg megmutathassa, hogy ki a főnök. A ring közepén találkoztak, és elindított a bombái közül egyet a váltósúlyú állkapcsa felé. A kisebb ember a vállát behúzta az álla elé és a felső testével elmozdult az ütés iránya elől, a jobb vállával lecsúsztatta az ütést, majd ezzel egy időben a saját jobbkezes ütését eldobta, ami Elmer Ray állán robbant. Ez a jó éjszakát adta, és ezt még követte egy balhorog. Ray a padlóra zuhant és egy rövid időre kénytelen volt elszunyókálni a ringben a délután közepén. Elmer Ray jó győzelmeket ért el nevesebb nehézsúlyúak ellen, 1946 végén, 1947 elején top 2. nehézsúlyú versenyző a Ring magazin rangsorában. Az egész tornaterem izgatottan kezdett beszélni arról, amit láttak. Lényegében egy váltósúlyú éppen most ütött ki egyetlen ütéssel egy top nehézsúlyú versenyzőt, aki nem sokkal előtte lecsapta Lee Savoldot és nem sokkal ezután pontozással legyőzte Jersey Joe Walcottot, majd a következő évben Ezzard Charlesot is. De ha bárki megkérdezte tőle, hogy ki ütötte meg a legkeményebben, a válasz mindig ugyanaz. Ez a váltósúlyú, a neve Charley Burley. (Elmer Ray 1944 és 1947 között volt nehézsúlyú Top versenyző. 1946 végén a Ring nehézsúlyú ranglistáján No. 2, míg Burley a középsúlyú ranglista No. 2)
Nem is hallottál róla? De ezek után ne csodálkozz azon, ha azt olvasod róla, hogy Charley amikor lement a terembe, rangsorolt bunyósok, nehézsúlyúak siettek hirtelen zuhanyozni, hogy ha lehet, ne kelljen vele sparringolniuk.
Charley Burley egy váltó és középsúly környéki bunyós volt, aki a 40’-es években válogatás nélkül kiállt a korszak legjobb közép és félnehézsúlyú bunyósaival. Olykor a sors vagy a sötét konspirációk akadályoznak meg kiváló öklözőket abban, hogy valaha is a világbajnoki trónra üljenek. Ennek esett áldozatául a negyvenes években Charley Burley is. Ray Arcel, a bokszhistória egyik legkiválóbb edzője egyszer azt mondta: - Charley Burley volt a legjobb olyan öklöző, aki sohasem lehetett világbajnok, sőt, aki egyáltalán nem részesült semmiféle elismerésben. Abban az időben a jó fekete bokszolókkal nem sokan akartak találkozni. Annak érdekében, hogy egyáltalán mérkőzhessen, Burley kiállt bárki ellen. Az sem érdekelte, ha az ellenfele nyolcvan kilót nyomott.”
Arcel szerint még maga Sugar Ray Robinson sem erőltette a találkozást Burleyvel. A nagy Sugar Ray hallani sem akart róla. Állítólag egyszer Robinson megnézte a ring mellől Burleyt, majd a menedzserének azt mondta: - Én túl csinos vagyok, hogy bunyózzak Charley Burleyvel.
Robinson kerülte Burleyt, Charley pedig meg volt győződve róla, hogy nálánál mégjobb bunyós, persze mivel nem találkoztak, így sosem tudtuk meg, hogy igaza volt-e Burleynek. Eddie Futch, aki Arcelnél valamivel később kezdett edzősködni, úgy emlékezett, hogy Burley egy másik fekete középsúlyú zseni, Holman Williams mellett számított generációja legjobbjának. - Burleyt tényleg látni kellett - mondta Futch. - Igazi mestere volt annak, hogy ellép az ütések elől és visszakontrázik.
Archie Moore a félnehézsúly egyik legnagyobb bajnoka, úgy emlékezett Burleyre, hogy ő volt a legjobb, akivel valaha öklözött.
- Tudod, az emberek azt kérdezik tőlem, hogy ki volt a legjobb bunyós, akivel valaha találkoztam, és azt mondom nekik, hogy Rocky Marciano, mert ezt akarják hallani. A pokolba, Marciano megvert engem amikor 42 éves voltam és egy nagy csatát adtam neki. Eddie Booker és Charley Burley voltak a legjobbak. Megvertek. Booker eltörte a bordáimat, és Burley pedig bokszleckét adott nekem.
1938-ban Fritzie Zivic 10 menetben, kétes pontozással legyőzte Burleyt, majd kétszer veszített ellene. (1938 és 1939). Noha Burley mögött állt a rangsorban, mégis ő kapta a címmecset Henry Armstrong ellen. Zivic legyőzte az öreg Armstrongot és bajnok lett. Majd újra megvédte ellene a címet. Zivic, hogy elkerülje a Burleyvel való találkozást, megvette Burley szerződését és a menedzsere lett. Csak a címe elvesztése után adta el a szerződést Tommy O’Loghlinnek 500 dollárért. Ez 1941-ben történt. Zivic legyőzője, és a váltósúlyú trónon az utóda, Freddie „Red” Cochrane elutasította a Burley elleni mérkőzést, bár Burley felajánlotta, hogy ingyen kiáll ellene. 1942 elején a Pittsburg Post-Gazette újság közleménye szerint Tommy O’Loughlin 7500 dolláros ajánlatot tett a félnehézsúlyú bajnok Billy Conn menedzserének egy Burley elleni mérkőzésre. Az ajánlatot elutasították. Conn emlékezhetett a korai pittsburghi sparringjaira, ami a fekete közönség beszédtémája lett. A fehér középsúlyú fiú nem volt túl bátor. Folyamatos pletykák szerint, Marcel Cerdan fontolóra vette, hogy szembenéz Burleyvel amikor Amerikába érkezik, de miután látta, hogy Burley megveri a sparring partnereit, elvesztette érdeklődését. Burley kénytelen volt olyan címekért mérkőzni, mint az úgynevezett „Színes középsúlyú bajnoki cím” (Holman Williams ellen), „USA Kalifornia állam középsúlyú cím” (Jack Chase ellen), vagy „Színes váltósúlyú cím” (Cocoa Kid ellen)
- Bárhova elmegyek, hogy mérkőzhessek bárkivel – mondta Burley. Hogy ha találnak nekem valakit akivel mérkőzhetek, akkor megmérkőzöm velük. Csak bunyózni akartam… Tudtam, hogy bárki ellen állom a sarat, ez a Szent igazság.
O’Loughlin ezt készpénznek vette. Úgy gondolta, hogy ha a három súlycsoportból senki nem vállalkozik Burlyre, akkor talán valamelyik nagyfiú. Sikerült szembeállítania Burleyt a 191 centi magas középszerű JD Turnerrel, aki éppen nemrég állt végig 10 menetet Billy Connal. Miután engedélyt kaptak a Minnesotai Atlétikai Bizottságtól Burley nehézsúlyú küzdelmére, azon érvelés alapján, hogy mivel Burleynek a saját súlykategóriájában nehézségekbe ütközik az önkéntes ellenfelek megtalálása, Burley belépett a ringbe, hogy szembenézzen egy nálánál 31 kilóval nehezebb bokszolóval. (Burley 175 cm, 68,5 kg – Turner 191 cm, 99,6 kg volt) A nyitó percben Burley talált egy olyan jobb keresztütéssel, ami keresztbe állította Turner szemeit és összekeverte a fogait. A Pittsburg Post-Gazette arról számolt be, hogy attól a pillanattól kezdve a hatodik menet végéig Burley akarata érvényesült, mesterien ütötte-verte a nagy texasit. JD Turner nem válaszolt a 7. menetet kezdő gongra. – Az a kis genyó – mondta – Hidegen megütött. Az öltözőben ébredtem. (A Ring magazin a tudósításában azt írta, hogy Turner arca hat menetben péppé lett verve, és a hetedikre képtelen volt kimenni.)
Egy héttel később O’Loughlin belépett a Pennsylvania Állami Bokszbizottság épületébe, hogy újabb mentességet kérjen a helyi szabály alól, amely megtiltja azoknak a versenyzőknek akik félnehézsúly alatt mérnek be, hogy mérkőzzenek olyan versenyzőkkel akik „nagymértékben súlyosabbak”. Burley a váltósúlyú ranglista 4. helyezettje akart mérkőzni a 193 centi magas, nehézsúlyú ranglista 3. helyezet Harry Bobo ellen, akinek a beceneve „A Paralizátor”, vagyis a bénító vagy sokkoló. A mérkőzés végül nem jött létre. Charley így csatlakozott az olyan afro-amerikai bunyósokhoz, mint Eddie Booker, Lloyd Marshall, Jack Chase, Bert Lytell, Aaron „Tigris” Wade, Holman Williams és Cocoa Kid, akiket úgy neveznek, hogy a „Fekete gyilkosok sora”. Ez a nyolc bokszoló 61 alkalommal szembesült egymással, és Burley szerepelt a legjobban ebből a sor körmérkőzésből. Mindannyian hírhedten kemények és strapabíróak voltak, és mellette kifinomult technikával öklöztek. Sugar Ray Robinson sem volt lelkesebb, mint bármelyik bajnok, hogy szembenézzen ezekkel a harcosokkal, de az 1940-es évek végén Cocoa Kidet és Tiger Wade-t alkalmazta kesztyűpartnerként. Robinson ígéretet tett, hogy megmérkőzik Cocoa Kid-el, de ígéretét nem tartotta be. Tiger Wade-el azonban megmérkőzött, de Sugar Ray már csak az elhalványult Tigrissel mert mérkőzni, de Charley Burleyvel nem. A negyvenes évek elején Tommy O’Loughlin megpróbált egy eliminátor meccset összehozni Robinson és Burley között. Esélytelen volt.
Charley később San Diegóba települt és egy repülőgépgyárban dolgozott, amikor Archie Moore-tól jött hívás. Alig edzett. Az első menet elején Moore már a padlón volt, azt hitték, hogy Burley jobb kesztyűjébe egy villáskulcs maradt. Moore még háromszor ment le, a harmadik és a negyedikben (egyes források szerint a 8.-ban is). Moore híres keresztfedezékét könnyedén áttörte Burley és a végére bezárta a szemét és bedagasztotta az arca baloldalát.
Moore meghökkent: - Kibokszolt engem – mondta. – Ez az amit nem tudok megérteni, mert ilyet még senki nem tett velem.
Ehhez hozzá adódott egy Moore számára már-már sértés, amikor olyan pletykák keltek szárnyra, és Moore fülébe is eljutott, hogy Burley a mérkőzést megelőző éjjel kártyázott és whiskyzett.
Mint sok más nagyszerű harcosnak az ökölvívás történetének aranykorából, Burley is forgószél szerű hadjáratokat folytatott, ahol rövid időn belül több komoly ellenfél ellen mérkőzött. Összehasonlítva ezt a nagyságot napjaink verziójával. Pl. Manny Pacquiao 2008-ban. Pacquiao márciusban legyőzte Juan Manuel Marquezt, júniusban David Diazt, decemberben pedig Oscar De La Hoyát. A súlyugrás lenyűgöző, de Burley óriásokkal mérkőzött anélkül, hogy hozzájuk súlyt szedett volna fel. Pacquiao három komoly skalpot szerzett, és nagyszerű éve volt, de három és fél és öt hónap pihenőideje volt közöttük. Burley tizenöt nappal Jack Chase kiütése után verte meg Archie Moore-t, és tizenhárom nappal Chase kiütése előtt verte meg 10 menetben Tiger Wade-t. Ez három nagy bunyós legyőzése 5 héten belül. Sokan erre lehet, hogy felkapják a fejüket, jó jó, Mooreról már hallottam, de a másik kettőről sosem. Miért, Burleyről hallottál?
Sokak szerint Burley tökéletes bunyós volt. Míg első alkalommal profiként feltekerte a bandázst és az utolsó alkalom között eltelt közel 14 év alatt, hogy letette a kesztyűt, legalább négy bajnok nyíltan elkerülte őt három súlycsoportban.
Burley 1917-ben született egy fekete szénbányász és egy fehér ír nő fiaként. Tinédzserként kezdett bokszolni, s karrierje 14 éve alatt 98 (más források szerint csak 95) mérkőzésen soha nem ütötték ki vagy léptették le. 1938-ban ugyan kikapott Fritzie Zivictől, ám azt követően kétszer is visszaadta a kölcsönt. A félnehéz és nehézsúly világklasszisa, Jimmy Bivins sem tudta lemosni, csak kipontozni. És az az Ezzard Charles, aki később bajnok lett a legnagyobbak között, kétszer is csak pontozással győzte le. Ám Burley csinálhatott bármit, vb-címmeccsnek a környékére sem került. Róla nem sok könyv íródott és nem készítettek az életéről filmet, nem lépett fel show műsorokban és ritkán szólították „bajnoknak”. Neki nem adatottak meg ezek a dolgok, Burley soha nem volt világbajnok. Robinsonhoz hasonlóan, ő nem vezetett rózsaszín cadillac-et és nem nyüzsögték körbe a rajongók. Burley túl jó volt és túl fekete, ezért nem szívesen „játszottak” vele. Burley elég jó volt ahhoz, hogy megverje Fritzie Zivict és a későbbi középsúlyú bajnok Billy Sooset. Elég jó, hogy kiüsse Shorty Hoguet és kipontozza Archie Moore-t. Jó volt és emiatt nem szívesen mérkőztek ellene. Hétszer küzdött Holman Williams ellen, a kor nagy középsúlyú versenyzője ellen. Mindketten háromszor győztek, és egy ízben törölték a végeredményt. Burley annyira volt jó a középsúlyban, hogy tiszteletet követelt a jövő nehézsúlyú bajnoka Ezzard Charles ellen, és olyan jó versenyzőket ütött ki, mint Jackie Burke, Baby Kid Chocolate, J.D. Turner és Harvey Massey. Billy Soose miután megverte Overlint, nem kereste a Burleyvel való találkozást. Zale is miután 41’-ben elnyerte a címet, 41’ és 46’ között inkább háborúzott háromszor Grazianoval mint Burleyvel. Graziano sem mérkőzött meg Burleyvel, mint ahogy Robinson, Cerdan vagy LaMotta sem. Nem álltak ki ellene a nagy középsúlyú bunyósok.
(LaMotta és Cerdan mellett legyen szólva, viszont 1946-ban mindketten megmérkőztek Holman Williamsszel és pontozással le is győzték)
Charley Burleyt félnehézsúlyban legyőzte Jimmy Bivins és Lloyd Marshall is, de Charles és Moore után a korszak legjobb fekete öklözője volt. Boksz rekordja: 83 győzelem (50 KO) 12 vereség 2 döntetlen.
Legyőzött ellenfelei alapján váltó, közép és félnehézsúlyban is bajnok lehetett volna, ha kap rá esélyt. 1938, 1939, 1940, 1941 a Ring magazin váltósúlyú ranglistáján Top 10-es rangsorolású versenyző. 1942, 1944, 1945, 1946-ban Ring magazin középsúlyú ranglistáján Top 10-es rangsorolású versenyző. Burley végül 1950-ben visszavonult mivel senki nem akart mérkőzni ellene, és visszament dolgozni. Négy Hall of Fame taggal állt szemben, köztük Moore, Zivic, Soose, és gyilkosok sorának bokszmestereivel – bombázókkal, sebességdémonokkal, technikai fenoménekkel és óriásokkal – és soha senki nem állította meg…
…- Sosem állítottak meg – mormolta a szundikáló Charley Burley, amikor a film összekuszálódik az elméjében, ahogy egy elhúzó autó zaja felzavarja, ahogy elhalad a verandája előtt. Az öregember megtörli a szemeit és visszatér a jelenbe, a Penn Lincoln Parkway forgalmának ismerős hangulatához, és a hűvös esti szellőhöz. A bokszolás legnagyobb koronázatlan bajnoka reménytelten az ég felé tekint, aztán lefelé néz a kezeire …és ökölbe szorítja.
1992-ben, 75 évesen halt meg, és még abban az évben beválasztották a Hall of Fame-be. Eddie Futch a híres edző mondta róla, hogy ő a legösszetettebb harcos, akit valaha látott. És ő látott egy jó párat.
Eddie Futch: - Charley Burley egy bokszlegenda volt, de a publikum nem tudott róla, mert sosem kapott hitelt.
2020. május 31. - Leibinger Gábor
