×

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.

profiboksz.hu

A váltó és nagyváltósúlyú világbajnok: „Mantequilla” Simon Brown

2020-05-29 09:36:25 /

Simon Brown az 1980-as évek végén és a 90-es évek elején volt az egyik legjobb váltó és nagyváltósúlyú bunyós. Két szervezet világbajnoka volt váltósúlyban, majd nagyváltósúlyban is címet nyert. Lassan három évtizede történt, amikor 1991-ben az annak idején Magyarországon is járt, IBF váltósúlyú Simon Brown címet egyesített a WBC címvédő Maurice Blockerrel, egy felejthetetlen összecsapáson, ami a legjobb barátokat tette riválissá egy fél órányi bunyóra.

- Amikor bárki a bokszról beszél velem, mindig megkérdeznek erről a meccsről – meséli a most 56 éves Brown. Azt kérdezik: - Hogyan tudta ütni a legjobb barátját? Erre azt mondom: - Nos, ez olyan hogy, vagy ő, vagy én. És én akartam lenni az az ember, úgyhogy meg kellett tennem.

Aznap este Las Vegasban Mike Tyson és Razor Ruddock mérkőzött első alkalommal, és az felvezető programban Brown lett az a férfi, a váltósúlyban az a könyörtelen erő, aki a rekordját 33-1-ről 34-1-re javította. Fáradhatatlan erőfeszítés meghozta gyümölcsét, amikor a 10. forduló végén megállította ellenfelét, hogy a már meglévő IBF övéhez hozzáadja a WBC címet. És amíg némelyeket sokkolt a mérkőzés büntető jellege ez Brownt és Blockert nem lepte meg.

- Oh, ember, még néha visszagondolok erre – mondja Brown. A mai napig is néha elképzelem magam a házam és az edzőteremben, ahogy ütjük egymást, mint ha két ellenség lennénk. De ezt csináltuk évek óta a tornaterembe. Úgy mentünk egymással, mint két ellenség, de amikor kijöttünk, a legjobb barátok voltunk.

És a legjobb barátok is maradtak.

- Ő Germantownban él, én pedig Hagerstownban vagyok (Maryland), úgyhogy felhívom vagy ő hív fel, beszélünk, és néha összejövünk – magyarázza Brown. - Mindig azt mondja: - Ember, azt hittem, hogy megleszel, de te kaptál el engem.

Brown ezen csak nevet, akinek még mindig maradt egy csöppnyi jamaikai akcentusa, pedig már a 70-es évek közepe óta az Egyesült Államokban él. Az vallja, hogy a dolgok már megváltoztak mind a bokszban, mind a világban.

- Az az ami hiányzik mostanság – mondta Brown. – Ezek a srácok csak menőzni akarnak, úgy viselkednek, mint ha ők lennének a legjobbak a világon. Amikor a családod, az anyád és az apád megengedik, hogy a világon bármit megtehess, és az utcán, ezért lesznek ilyenek, mikor felnőnek. De az én anyám nem ilyen volt. 16-17 voltam, és már amatőrként bunyóztam, amikor utoljára elverte a seggem. (nevet) Anyám elvert, mert olyat csináltam amit nem kellett volna. Mutter nem játszott – mondja nevetve Brown. – Mikor azt mondta, hogy hétre otthon legyek, akkor jobban jártam, ha arra az időre a házban voltam. Amikor anyám felkelt, minden vasárnap templomba mentünk. Ezt kellett tennem, és szerintem ez mentett meg engem. Minden vasárnap templomba kellett mennem. Még akkor is, amikor külön költöztem és elvettem a feleségemet Lisa-t, minden szombat este felhívott minket és mondta, hogy holnap látni akarlak titeket. Igen anyu, holnap a templomba leszünk. Azok más idők voltak. Az öregebbek magunk között azt mondjuk, hogy jobb idők voltak.

Amikor Brown Lisáról beszél, nem egy pár évig tartó házasságról van szó. Brownék 32 éve házasok, ami még hatásosabb annál a 18 évnél, amit a ringben töltött és össze bokszolt 47 győzelmet és két súlycsoportban a világbajnoki címet.
„Mantequilla” soha nem távolodott túl messzire a ringtől, miután 2000 januárjában az Omar Sheika mérkőzése után visszavonult.

- A boksz az, amit egész életemben csináltam – mondja Brown. – És amikor ez a véredben van, az olyan mint a drog, nem tudsz kijönni belőle.

Brown vezeti a Simon Brown Boxing Akadémiát, ami a harcosok következő generációjának segít megtanulni a szakmát. Brown felragyog, amikor a terembe lévő fiatalokról beszél, az amatőr Jeremiah Searcy vagy a profi reménység Glenc Pllana-ról.

- Oh, ember, mondom neked, azt kívánom, hogy visszamehetnék az időben. (nevet) Azt kívánom, hogy 25-30 évet visszamehetnék és ugyanazt csinálnám. Az egyetlen dolog ami hatással volt rám az a korom. De még mindig edzek. Már nem sparringolok, de még mindig dolgozok a terembe.

Az igazat megvallva, Brown még mindig úgy néz ki, mint aki visszamehetne a ringbe néhány menetet lezavarni. De tudja, hogy itt az idő, hogy az új vér beáramoljon a sportba. De ennek az új vérnek kellenek tanárok, akikre felnézhetnek és kevesen jobbak erre Brownnál, aki egy más korból jött. Sokan még mindig a 80-as 90-es évek elejére emlékeznek úgy, mint a boksz utolsó aranykora. Brown ennek nem mond ellent.

- Sokszor ránézek ezekre a gyerekekre és azt mondom, hogy ezt az én időmben nem tudták volna csinálni – mondta. Nagyon sok munka, és amikor kimész, oda száz százalékot kell adni, és amikor mérkőztél, nem te választottál, hogy kivel akarsz menni. Semmi ilyesmi nem volt. Arra edzettél aki a következő ellenfeled volt, és alkalmazkodnod kellett. És ez ma már másképp van. Ma már gyengébbek és nem olyan kemények, mint az én időben. Hogy ha padlóra küldenek, fel kell kelned és vissza kell menni dolgozni. – mondja.

Sose ijedt meg Brown a kemény munkától, aki még  1988-ban az utolsó 15 menetre tervezett mérkőzésen bokszolt, amikor megállította Tyrone Trice-t a 14. fordulóban. A 2. menetben Brownnak a padlóról kellett felállnia, hogy Trice-ot végül megállítsa a 14.-ben menetben, és elnyerje az üresen álló IBF váltósúlyú címet.

- Amikor Trice-al mérkőztem, ott harcolnom kellett – mondta Brown, aki aztán hét alkalommal is sikerrel megvédte a címet, mielőtt egyesítette őket a Blockerrel szemben. A címegyesítés után Brown megtartotta a WBC címet (az IBF koronáról lemondott, amiért barátja, Blocker mérkőzhetett) 1991 novemberében elvesztette Buddy McGirt ellen. Brown a vereség után feljebb lépett nagyváltósúlyba, ahol Terry Norris 4. menetes kiütésével 1993-ban megszerezte a koronát. Sokak számára ez volt Brown karrierjének legfigyelemreméltóbb győzelme.

- Annak ellenére, hogy Norris nagy név és pokoli harcos, és Maurice is ugyanilyen volt, 1988-ba kell visszamennem, amikor Tyrone Trice-al mérkőztem – mondja Brown. – Ez a fickó és én, háborúba mentünk. Harcoltunk és senki sem akart kiszállni. El kellett érnem, hogy kiszálljon, és ez a pillanat a 14. menetben jött el. A mai bunyósok nem mondhatják azt, hogy ezt megtették és ennyi ideig harcoltak.

Biztosra lehet mondani, hogy a Norris elleni volt Brownnak az utolsó nagy győzelme. Ezt követően még feljebb lépett középsúlyba, ahol még elért egy értékes győzelmet Gleenwood Brown ellen, de aztán az utolsó tíz mérkőzéséből már hetet elvesztett, akik között voltak olyan nagy nevek, mint Hopkins, Aaron Davis és David Reid.

- Nem panaszkodom – mondja. Minden beleadtam. Amikor a legjobb formámban voltam, szívesen megmérkőztem volna ezekkel a srácokkal. Ez a sok vereség (a végén), bárcsak ők mindannyian akkor mérkőztek volna meg velem, amikor a csúcson voltam. A csúcsidőszak valami különleges volt, olyan különleges, hogy amikor nem kaptam meg azokat a nagy meccseket, mint például Sugar Ray Leonard ellen, nem csak az ő pénztárcájuk bánta, de a profiljuk is, a rajongók és a Nemzetközi Hall of Fame szavazók körében is.

Brown hangjában azonban nincs keserűség. Elégedett azzal amit elért a ringben, és elégedett is lehet.

- Én egy harcos vagyok, és bármi van előttem, azzal megbirkózok – mondja Brown. Akár jó, rossz, vagy csúnya, én mindent beleadtam. És a legfontosabb dolog az volt, amikor a ringben voltam. Mindig megbizonyosodtam arról, hogy jó formában lépjek ringbe, nagyszerű teljesítményt nyújtsak, és az emberek úgy érezzék, hogy megkapták a pénzük ellenértékét. Ezt csináltam egész életembe.

Brown 1963. augusztus 15-én született a jamaikai Clarendonban, Isaac és Eva Brown hat gyermeke közül a negyedikként, akik banán és cukornádültetvényeken dolgoztak. Brown élvezte a normál neveltetést a Karib szigeteken, mielőtt szülei úgy döntöttek, hogy a családot egy jobb élet reményében Amerikába, Washington DC-be költöztetik. A boksszal való kapcsolata véletlenszerűen történt.

- Nem volt tévénk Jamaikában, de volt tévénk, amikor idejöttünk – mondja. – A tévét néztem és pont akkor volt az 1976. évi olimpia, Sugar Ray Leonard, Michael és Leon Spinks – és beleszerettem.

Néhány évvel később, 1979-ben bement az edzőterembe és találkozott Pepe Correa-val. Edzett és kitartott, emellett már a 16. amatőr mérkőzésénél tartott. Ekkor ismerkedett meg a legjobb barátjával és a jövőbeni váltósúlyú címvédő Maurice Blockerrel. A trio 1982 elején Atlantic Citybe indult, hogy Blocker megvívja első profi küzdelmét. A dolog azonban érdekes fordulatot vett a mérlegeléskor, és végül Brownt is debütálóként jelentették be.

- Ricky Williams ellenfele nem jelent meg, és megkértek, hogy mérkőzzek vele – magyarázza Brown. – Pepe azt mondta, hogy profit csinál belőlem. Teljesen megbíztam Pepében és abban amit mondott. Tudtam, hogy formában vagyok és nem kételkedtem, hogy meg tudom csinálni.

1982. február 16-án Brown 4 menetben pontozással győzött, majd az elkövetkezendő 2 évben bokszolt további 16 nyertes meccset. 1984 elején Sugar Ray Leonard sparring partnereként szerzett egy kis figyelmet, és segített bálványának felkészülni a legutóbbi visszatérésére. – Pepe Rayel dolgozott együtt, és úgy döntött, hogy elvisz magával, hogy szparringoljak Rayel, mert ez sok tapasztalatot ad majd nekem  - mondta.

- A sparringok nagyon jól mentek, kb 6 hétig az edzőtáborban voltunk két másik sparring partnerrel, én három-négy meneteket mentem vele hétfőtől péntekig.

„Mantequilla” folytatta útját a váltósúly teteje felé, amikor szoros pontozással veszített a tapasztalt Marlon Starling ellen az Amerikai bajnoki (USBA) címért.

- Megpróbáltam a munkát keményen elvégezni, de kissé lemaradtam – ismerte be Brown. – Sokkal korábban kellet volna elkezdenem a hajrát. Az első pár menet nagyon jól sikerült, és amikor erősen visszatértem, már túl késő volt.

Brown két jó győzelmével, az egyik a veretlen kanadai Shawn O’Sullivan ellen visszatért, de menedzselési problémák miatt megakadt az előrehaladása. Hamarosan aztán összeállították Tyrone Trice-al az IBF váltósúlyú világbajnoki címért, amely megüresedett, mivel Lloyd Honeyghan-t megfosztották tőle. A meccsre 1988 tavaszán került sor Franciaországban. Brown megragadta az esélyt, ami, ahogy mondja az egyik legbüszkébb pillanata volt a bokszban.

- Ez egy nagyon nagy meccs volt számomra, az életem küzdelme – mondja Brown. A második menetben leütött, de visszajöttem és kiütöttem a 14.-ben Korábban sosem bokszoltam 15 menetet, de isten kegyelmével megcsináltam.

Brown ezután hazatért Jamaikába, ahol megállította Jorge Vaca-t 3 menetben.

- Ez valószínűleg karrierem legélvezetesebb pillanata volt – mondta. – Élvezet volt visszamenni oda és megvédeni a címet. Az ottaniak nagyon jól bántak velem, csodálatos időszak volt számomra.

Brown ezután visszatért Európába, ahol megvédte a bajnoki címét, például Svájcban és Magyarországon. – Számos különböző országban mérkőztem, mert a promoterem Don King nemzetközi expozíciót akart kapni – mondja Brown. – Nem törődtem azzal, hogy hol mérkőzöm.

Ezek a tapasztalatok egyértelműen segítették Brownt, hogy még érettebb bunyóssá váljon, és képes legyen Amerikában is megvédeni a címét. Ezt négy alkalommal meg is tette, köztük a régi rivális Trice ellen, akit ezúttal a 10. körben állított meg. Addigra Blocker megszerezte a WBC övet, éppen Starlingot pontozta ki. Brown beleegyezett, hogy 1991 márciusában megmérkőzik barátjával egy címegyesítő mérkőzésen.

- Én és Maurice olyanok voltunk, mint a vértestvérek, bármit is csináltunk, együtt csináltuk – mondja. – Eljött az a pont, amikor előbb kaptam meg a címet, mint Maurice és egymás ellen állítottak minket. És mindketten elfogadtuk. Ahogy látod, a küzdelembe mindketten beleadtunk mindent.

A kettőjük háborúja létrejött, és a kilencedik menet végén Blocker, bár szűken, de vezetett a pontozólapokon. Brown elismeri, érezte, hogy hátrányban van.

- Igen, az edzőm (a korábbi váltó és középsúlyú világbajnok) Emile Griffith azt mondta nekem, hogy meg kell állítanom, mert hátrányban vagyok. Azt mondta, hogy meg kell törnöm és meg kell állítanom, és én ezt is tettem.




Másnap a két család együtt vacsorázott, majd később egy szép  gesztussal feladta az általa évekig őrzött IBF címet, hogy az általa legyőzött férfi lehetőséget kapjon, hogy megszerezhesse azt.

(Miután Brown lemondásával megüresedetté vált a cím, a rangsorban élen álló barátja Maurece Blocker és Glenwood Brown mérkőzhetett érte. Blocker 12 menetben pontozással legyőzte ellenfelét és újra világbajnok lett)

- Azért tettem, mert Mauricenak akartam valamit adni – mondja jóindulatúan. – Amint feladom, Maurice mérkőzik érte Glenwood Brownnal. Rögtön megkapta a címmecset. Megverte Glenwood Brownt és visszakapta a címet.

Brown túl jónak tűnt, így nehéz volt neki megszerezni a szupermeccset, amit annyira akart és meg is érdemelt.

- Mindenki félt tőlem – mondta a jamaikai. Senki sem akarta, hogy eltalálja a balhorog. Mindenki menekült előlem, amennyire csak lehetséges.

Ekkor Brown már nehezen tudta hozni a 147 fontot, aminek meg is lett a következménye a tehetséges Buddy McGirt ellen, aki alaposan kipontozta egy 1991 novemberi estén Las Vegasban.

- Nem panaszkodom – mondja. – Le kellett volna lépnem a súlycsoportból, és addig maradtam, amíg tudtam. Nem voltam 100 százalékos. Nem panaszkodom, megvertem saját magamat.

A kiszáradással járó kegyetlen küzdelem miatt öt napot kórházban töltött. Amikor visszatért, Brown a nagyváltósúlyú világbajnoki címet akarta beírni a rekordjába. Az elkövetkezendő években állandó szereplő volt Don King gáláin, és egyértelmű terve volt, hogy szembenézzen az akkor a súlycsoportoktól függetlenül a világ egyik legjobb bokszolójának tartott, WBC nagyváltósúlyú címet védő Terry Norrisszal. Brown, aki átvészelt egy retina szakadást, ami karrierjének végével fenyegetett, remélte, hogy bosszút állhat Blocker és Leonard legyőzéséért, akiket Norris könnyedén megvert. Több mint egy évig tanulmányozta a bajnok gyengeségeit. Brown a mérkőzés előtt egy hónapot Mexikóban töltött a magaslati levegőhöz igazodva, mielőtt 1993 decemberében találkoztak Puebla városában. Norris és a bukmékerek kevés tiszteletet mutattak Brown felé. Néhány fogadóirodában 30 az 1-hez szerepelt esélytelenként, de Simon nem olvasta a forgatókönyvet.

Brown a nyitó forduló utolsó másodperceiben leütötte Norrist, akit ez felrázott a 2. menetre, de aztán Brown a menet végén megrendítette. Norris a harmadikat is támadóan kezdte, Brown rutinosan kezelte a helyzetet, majd a menet utolsó pillanataiban ismét elkapta, Norris épp hogy lábon tudott maradni. A következőben pedig Simon lezárta a showt egy pusztító jobbkezessel. Hat héten belül megvédte címét Troy Waters ellen, majd következett a Noris elleni visszavágó májusban. Bár szépen keresett, 1,1 millió dollárt, de Brown képtelen volt megismételni a győzelmet. Norris sokkal több tiszteletet mutatott felé, és úgy határozott, hogy inkább biztonsági játékot játszik és végül nyert 12 menetes egyhangú pontozással.

A bátor boxer-puncher ezután még háromszor próbálkozott meg a világbajnoki cím megszerzésével, ám ez már soha többet nem sikerült neki. Vincent Pettway brutálisan megállította őt az IBF 154 fontos címért, és további két vereséget szenvedett középsúlyban. Lonnie Bradley 1996-ban kipontozta Brownt, és Bernard Hopkins mérte rá karrierje második, kiütéses vereségét az IBF középsúlyú címvédésen. Hopkins után már valamennyi (5) mérkőzésén alulmaradt, majd 2000 elején visszavonult a versenyzéstől. Karrierjének végső rekordja 47-12 (34 KO)

Simon Brown legnagyobb győzelmei: Shawn O’Sullivan (TKO 3), Tyrone Trice (TKO 14, TKO 10), Jorge Vaca (TKO 3), Bobby Joe Young (KO 2), Luis Santana (P 12), Maurice Blocker (TKO 10), Terry Norris (KO 4), Glenwood Brown (P 10),

A legjobb ellenfeleiről:

LEGJOBB JAB: Maurice Blocker

- Nagyon sok fickóval bunyóztam, akiknek jó jabjük volt. Buddy McGirtnek nagyon jó jabje volt, de nem volt kemény. Mauricenek erős, merev jabje volt, amivel nem tudtál sok mindent kezdeni. Mindig amikor közel akartál kerülni, előhúzta ezt a jabet.

LEGJOBB VÉDELEM: Bernard Hopkins

- Nehéz volt elérni B-Hop-ot. Gondosan és szorosan tartotta a védelmét. Nem üthetted meg Maurice-t egy jó jobbossal. Be kellett vigyem a mély vízbe  és bele kellett fojtanom. Troy Waters is egy jó védekező srác volt, aki blokkolt és lecsúsztatta az ütéseket.

LEGGYORSABB KEZEK: Terry Norris

- Terry kézsebessége gyors volt, számos ütést dobott mindenféle szögből.

LEGJOBB LÁBMUNKA: Tyrone Trice

- Tyron Trice gyors volt lábon, mert folyamatosan követnem kellett. Nagyon jól mozgott, sosem volt egy helyben, nagyon jó volt a lábmunkája. Buddy is jó mozgékony volt. Mire utolértem, a meccsnek már vége volt.

LEGJOBB ÁLL: Luis Santana

- Megütöttem mindennel, amim volt, és csak kapta az ütéseket és gurult velük, és még mindig ott állt a meccs végén, úgyhogy pontozással nyertem. Egy másik bunyós, akinek jó álla volt, Mauro Martelli Svájcból.

LEGOKOSABB: Maurice Blocker

- Blocker, talán azért, mert évek óta sparringoltunk. Tényleg le kellett vadásznom, hogy megsebezzem. Maurice az a fajta bunyós volt, akit nehéz volt megütni.

LEGERŐSEBB: Bernard Hopkins

- Hopkins egy nagy, középsúlyú, úgyhogy keményen üt és jól is fogadja. Fizikálisan nagyon erős volt, és egy olyan srác, aki mindig jó formában van.

LEGJOBB ÜTŐ: Terry Norris

- Minden irányból üt és nem fél attól, hogy visszaütnek. Nagyon erős ütései vannak.

LEGJOBB KÉSZSÉGEK: James „Buddy” McGirt

- Mindig mozgásban volt és sose maradt egy helyben, hogy megüsd. Ő egy nagyon jó ökölvívó. Megcsipked és elmozog. Nem tudod megütni egy ütéssel.

ÖSSZESSÉGÉBEN A LEGJOBB: Bernard Hopkins

- Hopkins okos volt. Irányít az ütéseivel. Elkapja az ütéseket. Kihasználja a magasságát és a karhosszúságát. Ő minden esetben egy jó bunyós. Jó és erős bunyós a súlycsoportjához képest. Én 147-ben kezdtem és felmentem 160-ra. Ez nem az én súlycsoportom volt. Kiütöttem volna a súlyomban.


Brown jelenleg 56 éves, Hagerstownban él feleségével, Lisaval, és négy gyermekük van. Visszavonulása után a bokszban maradt, kezdetben edzőként dolgozott Los Angelesben Correaval az „All American Heavyweights” számára, majd visszatért a keleti partra, ahol teljes munkaidős edzőként dolgozik a saját tornatermében, ahol bokszakadémiát működtet.
 


2020. május 29. - Leibinger Gábor

Oszd meg, tedd a kedvencek közé!

Hozzászólok:

login: jelszó: » regisztráció

Ilyen övlepasszolásról még nem hallottam,talán ha nem is pontosan így és emiatt történ,ez az igazi barátság.

» robhalford   válasz erre
    2020-05-29 10:20:57
Ugrás az oldal tetejére