Az 1980-as évek hajnalán John Tate, Mike Weaver, Michael Dokes, Gerrie Coetzee, Greg Page, adták tovább egymásnak a WBA nehézsúlyú koronát, de mindeközben az igazi nehézsúlyú világbajnok, a WBC cím védője, Larry Holmes volt. Az „Easton-i Bérgyilkos” kemény úton szerezte meg a WBC övet, 15 epikus forduló után Ken Norton ellen 1978 júniusában. Még abban az évben megvédte címét Alfredo Evangelista (KO 7), majd 1979-ben újabb három alkalommal, megállítva Ossie Ocasio-t (TKO 7), Mike Weaver-t (TKO 12) és Ernie Shavers-t (TKO 11).
Evangelista és Ocasio könnyű volt, Weaver már keményebb, de Shavers szinte detronizálta a bajnokot, amikor egy irgalmatlanul nagy jobbkezessel letaglózta Holmes-t.
- Tudod, öt másodpercig világbajnok voltam – idézte fel Shavers mosolyogva az esetet. – Larry felállt és nem volt boldog.
- Felbaszott – nevetett a bajnok, akinek célja az volt, hogy a 11. menetben megállítsa Shaverst. És meg is tette.
- Bizonyítani akartam – mondta Holmes. – Hogy ha kiütött volna Ernie Shavers, tudod mit mondtak volna rólam az emberek?
Holmes még így hetvenen túl is jól emlékszik azokra a napokra, amikor minden mérkőzésével azt próbálta bizonyítani, hogy nem csak méltó utóda Muhammad Alinak, de egyedülálló nagy harcos is. 1980-ban további négy címvédelem következett (Zanon KO6, Jones TKO 8, LeDoux TKO 7, Ali TKO 10), köztük Ali 10. menetbeli megállítása, amely kiszabadította őt „a legnagyobb” árnyékából sok ember szemében. De nem mindenkiében.
Azt mondták: - Nos, ő öreg volt – emlékezett vissza Holmes. – Sose győzhetnék. De ez nem igazán érdekelt.
Ami Holmest igazán érdekelte, hogy felhalmozza a győzelmeket, a címvédéseket és a fizetési napokat, és mindhárom fronton jól is szerepelt.
- Kapzsi és éhes voltam – mondja nevetve. – Be akartam bizonyítani az embereknek, hogy tudok harcolni egy dologért, és nem vagyok megbízhatatlan. Az emberek azt mondták nekem, hogy nem tudom megcsinálni, erre én azt mondtam: - Oké, rendben. Nem tudom megcsinálni. De aztán én csak mentem tovább – a tettek hangosabban szólnak, mint a szavak.
Végül Holmes 48-0-ra állította a rekordját, 20 sikeres címvédéssel, azelőtt, hogy elveszítette a veretlenségét és a nehézsúlyú IBF koronáját Michael Spinks ellen 1985-ben. Majd egy évvel később a visszavágón is alulmaradt pontozással, aztán visszavonult. De néhány évvel később újra visszatért a versenyszellem, mivel további 17 évig bunyózott még egészen addíg, amíg kipontozta Eric „Butterbean” Esch-t 52 évesen. Ez egy nagy karrier volt, ami végül a Hall of Fame-be juttatta 2008-ban.
Amikor 1973 márciusában profinak állt, Holmesszal kapcsolatban kérdések voltak. Tud az elit szintjén versenyezni? Elkeserítő vereséget szenvedett Duane Bobick ellen az 1972 évi olimpiai válogatón, ez csak egy kisiklás, vagy jelzés a jövőre nézve?
A Pennsylvaniai Scranton-i Katolikus Ifjusági Központban a rajongók elkezdtek válaszokat kapni, amikor Holmes 70 mérföldnyire az Easton-i otthonától elkezdte megverni a profi ellenfeleit.
- Ez volt az otthonom – mondja Holmes. (A promoter) Lou DelVecchio irányított engem az edzőmmel Ernie Butlerrel, én meg csak mentem és mérkőztem az összes New Jersey-i és philadelphiai sráccal meg bárkivel, akit odahoztak. Örültem, hogy ezt csinálhattam. Az emberek Eastonban azt mondták: - Nem tudsz bunyózni, nem viszed semmire.
Szerették Scrantonban, nyolc alkalommal mérkőzött a Katolikus Ifjúsági Központban, behozva azokat a szurkolókat, akiket érdekelt egy nehézsúlyú reménység. 63 dollárt keresett Rodell Dupree elleni bemutatkozó mérkőzésén 1973 márciusában. A fizetése végül javult, de egyelőre Holmes még csak tanuló volt, sparring partner olyanok mellett, mint Ali és Joe Frazier.
Amikor Alival dolgozott Holmes, elkezdett úgy gondolkodni, mint egy hetedik osztályos tanuló, aki majd később ebből szeretne megélni. Elkezdte elhinni, hogy ő jó lehet.
- Ami elhitette velem, hogy van esélyem nehézsúlyú világbajnokká lenni az az volt, amikor én Muhammad Alival voltam – mondta. Nem próbáltam megsebezni, hanem csak vele dolgozni és tanulni, és ekkor tudtam, hogy egyszer bajnok lehetek. Mikor mindent megpróbált, hogy kivágjon a ringből és kiüssön, én ott álltam és harcoltam. Kaptam egy monoklit, de az Muhammad Alitól volt – mondja Holmes mosolyogva, emlékezve a Joe Frazier elleni hasonlóan durva napokra is.
- Eltörte a bordáimat, de azt mondtam, hogy nem hagyom abba. Dolgozni jöttem Frazierrel. Nem fogok kiszálni.
Az Alival történő sparringokon mindig megkapta a figyelem oroszlánrészét. De mi volt Frazierrel? Hogyan néztek ki ezek a sparringok?
- Lefutottam a seggemet – mondta nevetve. Mozgó ember voltam. Joe nem tudott megérinteni. Gyalogkakukknak hívott. Nem akartam ott maradni és hagyni, hogy Joe szétverje a bordáimat meg mindent. Aztán elkapott egyszer. De csak egyszer.
- Sokat gondolok Joe-ra – mondta Holmes Frazierről, aki 2011-ben halt meg. – Joe egy fasza csávó volt. Ali mindenféle névvel illette, aztán Joe azt mondta nekem: - Kedvelem Alit, de mindenféle néven szólítgat és próbál megalázni, úgyhogy ezért verem ki belőle mindig a szart. Próbálom szétcsapni.
- De mindkettőjüktől tanultam – folytatja. – Joe jó srác volt, de szét akart baszni, amikor ő a meccsére készült. És ha téged leütne, mint ahogy láttam, hogy leküldte a srácokat, mint például Jimmy Youngot, akkor ők elmondanák, hogy mi történt, és ő azt mondaná, hogy: - ez elöl nem tudtál elhajolni, köcsög.
Ali nem vágott fel, vagy nem próbált meg szétütni téged, amíg be nem jött néhány csinos csaj az edzőterembe. Akkor viszont készen kellett állnod. Akkor harcolnod kellett.
Kemény idők voltak a fiatal nehézsúlyú reménységek számára, de itt olyan boksz doktori fokozatot szerzett, amit más iskola nem adhatott neki. És ahogy szeretettel emlékszik Frazierre, ugyanolyan érzéseket táplál a 2016-ban eltávozott Ali iránt is.
- Ali jó srác volt – mondta Holmes. – Megengedte, hogy többet lógjak a terembe bárki másnál, szerintem. Minden nap törődött velem egészen a halála napjáig. Kedvelt engem.
Holmes visszaemlékezett egy beszélgetésre, ahol bevallotta neki, hogy még mindig nem kap tiszteletet a szülővárosában.
- Azt mondtam neki: Ember, nézd, Eastonban sokan azt mondják, hogy nem is ismerlek téged. Le tudnál jönni Eastonba és megmondani ezeknek a fasszopóknak, hogy ismerlek és te vagy főnököm?
Ali nem habozott, hamarosan Eastonban volt, ellátogatott minden helyre, ahol elmondta, hogy kicsoda Larry Holmes.
- Iskolákba ment, elment a törvényszékre, tudod milyen nagy embert csinált belőlem? – mondja Holmes. – Ali meglátogatta a börtönt, majd Larry Holmes iskolájában járt. Nem tudtam elég köszönetet mondani érte. Ő egy jó ember volt.
Hamarosan Holmesnak már nem volt szüksége segítségre, hogy tudassa a világgal, hogy ő kicsoda, és a szemében ez az áttörés akkor jött, amikor 1976 áprilisában szembenézett a rendkívül alulértékelt Roy Williamsszel.
- Az én legnagyobb tesztem Roy Williams volt – mondta Holmes. Megverte Alit minden este a terembe. De mozgásba maradtam, oldalt maradtam és használtam a bal kezem. Ezzel megnyertem a meccset, a bal kezemmel.
Ez a bal kéz sok harcot nyert meg Holmesnak, a jabjét az egyik legjobb fegyverének tekintik a boksz történetében. Két évvel a Williams elleni győzelme után, Ken Norton elleni hatalmas küzdelemben, 1978. június 9-én világbajnok lett. 1986-ban, miután elvesztette a Spinks elleni visszavágót, visszavonult, de valamivel több mint másfél évvel később, kopogtattak az ajtaján, hogy térjen vissza és nézzen szembe egy Mike Tyson nevű nehézsúlyú rombológéppel.
(Mielőtt Tyson bajnok lett, 1986-ban Tyson menedzsere 1,5 millió dollárt kínált Holmesnak, aki nem volt annyira rászorulva, és azt mondta, hogy ennyiért nem érdekli. Bob Arum és Murad Muhammad is megpróbált beszállni az üzletbe egy ennél sokkal jobb ajánlattal, azonban Tyson menedzsere Jim Jacobs, azt mondta, hogy nem akar velük üzletelni, viszont Tysont csak ő tudta szállítani, így a mérkőzésből végül nem lett semmi. 1987 végén aztán Don King megkereste egy 1988 januári Tyson elleni meccsel.)
- Don King nem felhívott – mondja Holmes. – Jött és bekopogtatott az ajtómon. Otthon voltam, épp tévét néztem és kopogtatnak az ajtón. Megyek megnézni, hogy ki az, kinyitom – Bamm, Don King:
- Mi a fene, hát te mit keresel itt?
- Szereztem neked valamit – mondta King. – Egy mérkőzést szereztem neked.
- Ki az?
- Mike Tyson.
- Óóó, bazmeg, nem fogok mérkőzni Mike-al. Két éve már nem készültem meccsre. Két éve. Erre fogod magad, ide jössz, és azt mondod, hogy mérkőzzek Mike Tysonnal? Nem tudom megverni Mike Tysont.
- Nos, Larry, van számodra három millió dollár.
- Három millió dollár? Hol van Mike? Menj, hozd azt a faszkalapot.
Holmes nevetve utánozta King felejthetetlen orgánumát, és megjegyezte, hogy Don King, ott azon az estén ki is perkált neki 500 ezer dollárt kápéban.
(Holmes végül 3,1 millió dollárt kapott. Ja, és 2 hónapot a felkészülésre, hogy formába hozza magát)
- Nehéz elutasítani a pénzt – mondta Holmes. - Csak egyetlenegy srácot láttam, aki elutasított ennyi pénzt a boksz karrierem alatt. Valószínűleg ismered.
- Greg Page?
- Nah, vele már tízszer is mérkőztem volna egy héten – mondta, mielőtt felfedte George Foreman nevét.
- A srác (Roger Levitt promoter) hozta nekünk a pénzt, és adott nekem 400 ezret a szerződés aláírására. George Foremannak 1 millió dollárt adott a szerződés aláírására. - Ő volt az, akivel akartam bunyózni – mondta Holmes az 1999-es mérkőzésről, amit végül is lefújtak. Szóval megyünk, Georgenak meg kellett volna kapnia egy bizonyos összeget időben. De nem kapta meg arra rohadt időre és George azt mondta, hogy nem akar mérkőzni.
(A Holmes-Foreman mérkőzés végül sosem jött létre)
- Én akartam vele – mondja Holmes „Big George-ról”. Szétrúgtam volna a seggét. Még mindig felhívom és mondom neki, hogy George, el kellett volna fogadnod azt a meccset. Ő tízet (millió) én 4-et kaptam volna.
Ez az összeg már messze van a Rodell Dupree elleni 63 dollárjától, de Holmes mindent elért a Foreman elleni mérkőzésen kívül. Okosan bánt a pénzével és ringen kívüli életével is. Ráadásul már negyven éve együtt van feleségével, Diane-el.
- Van egy jó nőm, neki meg van egy jó férje – mondta Holmes, aki még mindig befűzné a kesztyűt egy visszavágóra a baráttá vált ellenségével Gerry Cooneyval.
De megnyugtatva mindenkit, ez csak egy bemutató mérkőzés lenne karitatív célokra. De ez nem azt jelenti, hogy a 70 éves Holmes formátlanul lépne ringbe a 63 éves ellenfelével szemben.
- Mikor én és Gerry Cooney bemutatózunk, készen fogok állni, ha esetleg Gerry ideges lenne és eltalálna valamivel – mondja Holmes nevetve. – Vissza kell majd ütnöm. Lehet, hogy Gerry ki akar egyenlíteni, de már megmondtam neki, hogy nem vagyok kiváncsi ilyen szarra. Kimegyünk, felvesszük a fejvédőt és nagy kesztyűket és bokszolunk egyet. De nem akarom hogy igazi meccs legyen. Kedvelem Gerry-t.
És a szurkolók kedvelik Larry Holmes-t.
(Larry Holmes és Gerry Cooney 1982. június 11-én az akkoriban egyik legjobban várt mérkőzésen mérte össze az erejét. A két veretlen öklöző az akkor fantasztikus 20 millió dolláron osztozott. A hatalmas mérkőzés végén, Holmes a 13. menetben TKO győzelmet aratott, menetenként közel 1 millió dollárt keresve.)
Bár sokan méltánytalanul alá is becsülik Holmes eredményeit, de ha kicsit képben vagy, akkor tudnod kell, hogy Holmes minden idők legjobb nehézsúlyúi között is a legjobbak legszűkebb csoportjához tartozik. De Larry úgy döntött, hogy ma már nem megy bele inkább az ilyen vitákba.
- Soha nem gondoltam, hogy én lennék minden idők legnagyobbja, és soha nem is mondtam magamnak, hogy én lehetek minden idők egyik legnagyobb bunyósa. Engem ez nem izgat. Én vagyok a legszerencsésebb és a legáldottabb azokért az időkért amiket a ringben töltöttem, és azokért az emberekért, akikkel találkoztam. Csak meg vagyok áldva. Csak megtettem, amit tennem kellet, és nem másoknak kellett bizonyítanom. Saját magamnak kellett bizonyítanom.
És Holmes nem csak saját magának, de sok mindenki másnak is bizonyított.
2020. május 20. - Leibinger Gábor
