Chicago, Illionois állam, 1946. szeptember 12.
Az egyik sarokban Jake LaMotta az áll, a későbbi középsúlyú szupersztár. LaMottát úgy ismerik, mint a „Bronxi bikát”. Álla olyan, mint amiről bokszlegendák íródnak. Nem csak arról van szó, hogy LaMotta jól tűri a nagy pofonokat, de azt mondta, hogy ritkán érzékeli egyáltalán az ellenfél ütéseit.
„Azért tűröm ilyen jól a bomba nagy ütéseket, mert már kiskoromba bemagyaráztam magamnak, hogy soha senki nem tud megrendíteni „ – mondta LaMotta a visszavonulása után.
Na de minden versenyzőnek van gyenge pontja! LaMottának pl. nincsen igazi hatásos ütése, 59 győzelme közül csak 17 esetben győzött kiütéssel és sikereit legtöbbször bulldog állhatatosságának köszönhette.
A szorító másik sarkában Bob Satterfield áll, aki valószínűleg, soha nem lesz nagy bokszoló. Ezzel szemben úgy fognak rá emlékezni, mint a nagy bombázók egyikére. A született félnehézsúlyú Satterfield, aki 13 győzelme közül 13-at kiütéssel nyert, később sorozatosan szerepelt nehézsúlyúak között, Itt jól tudta érvényesíteni hatalmas ütéseit olyan ellenfelek ellen, mint a fantasztikus erejű fiatal Cleveland Williams, vagy a ranglistán első tíz között számontartott Nino Valdes. De Satterfieldnek is megvan a gyenge pontja, jelen esetben az álla, ami elég törékeny.
A felállás egyértelmű: LaMotta álla Satterfield erejével szemben, az elsöprő energia a mozdíthatatlan tárggyal szemben.
Satterfield megbombázza az összegörnyedt LaMottát, de őt nem zavarja. A hetedik menetben LaMotta hirtelen kitör és ütései kötélen kívülre repítik Satterfieldet. LaMotta kiütéssel győz.
Egy null az áll javára…
Amikor a szurkolók összeülnek, hogy megbeszéljék az álommeccseket, a stílusok szembeállása változatlan: Verekedő kontra Technikás támadó boxer, vagy ellenütő, másodszándékú. A rajongók órákig tudják elemezni, hogy vajon Muhammad Ali finom stílusa hogyan érvényesült volna Rocky Marciano nyers ereje ellen, vagy Joe Frazier agresszivítása sikeres lenne-e Joe Louis módszerességével szemben, vagy Wladimir Klitschko mérete és stílusa felvenné-e a versenyt Mike Tyson gyors, robbanékony elsöprő erejű támadásaival szemben, esetleg Anthony Joshua a méretével és erejével kompenzálhatná-e Larry Holmes tipikus, csiszolt, technikás támadó stílusát.
De van még egyfajta felállás, amit ritkán emlegetnek, de legalább annyi eseményt és izgalmat ígér, min bármelyik másik: A vasállú, de gyengén ütő, agresszív versenyző a nagyot ütő, de törékeny állú bombázó ellen. Valójában többnyire ezeknek az ellentétes stílusoknak az összecsapása produkálta eddig a legizgalmasabb mérkőzések nagy részét.
Az ilyen jellegű összevetéseknél nem napjaink fejlettebbnek tartott edzésmódszere találkozik egy korábbival. Vagy a legújabb táplálkozás tudomány méri össze az erejét egy régebbivel….stb. Hanem ökölvívó a megszerzett és veleszületett készségei és annak stílusa találkozik egy másik ökölvívóval, küzdő készségeivel és annak a stílusával.
Vagy, ahogy az lenni szokott, pusztán és nyersen, az ököl találkozik az állal!
Mint ahogy a valós, létrejött mérkőzéseknél sem érdekel senkit, hogy az egyik ilyen, a mások olyan edzésmódszerrel vagy táplálkozással készült-e fel. Felkészülhetsz akármilyen fejlett tudományos módszerekkel, ha a ringben a simán favágással, futással, kesztyűzéssel, hamburgerezéssel készülő erős fiú be tudja vinni a legjobb ütéseit, és utána nem fog számítani, hogy ki hogyan, meg mivel készült, vagy éppen milyen naptári évet írunk.
Detroit, Michigan állam, 1980. augusztus 2.
Ernie Shavers 34 éves és már letűnőben van. Pedig csak egy éve volt, hogy a történelem talán legkeményebb öklű bokszolója majdnem elnyerte a világbajnoki címet Larry Holmestól, amikor egy félelmetes jobbcsapottal a padlóra küldte. Shavers már több világklasszist kiütött, közöttük: Jimmy Youngot, Jimmy Ellist, és Ken Nortont, viszont kikapott már gyengébb ellenfelektől is, mint pl: Ron Stander és Bernardo Mercado. Egyáltalán nem bonyolult kiállni Shavers ellen. Csak sokáig lábon kell maradni és akkor valószínű nyerni is lehet.
Jelenleg Shavers már elég lassú, ellenfele a korábbi rögbijátékos, fullcontact karatés Randall „Tex” Cobb meghatározhatatlan. Cobb még veretlen, ellenfelei azonban mindeddig gyengék voltak. Lötyögős stílusa inkább illene egy szombat esti kőkemény kocsmai verekedéshez. 17 győzelme közül 16-ot kiütéssel aratott, ami megcáfolja az előzőeket. keménységéhez kétség sem fér.
A küzdelem úgy kezdődött, ahogy az várható volt. A tehetségesebb és tapasztaltabb Shavers dominált a texasi fiú felett. Cobb védekezése, vagyis annak hiánya még jobban megkönnyíti Shavers dolgát, és nem az a kérdés, hogy Shavers kiüti-e ellenfelét, hanem, hogy mikor üti ki. Menetről menetre Shavers egy védtelen állat ütlegel. Cobb mégis állva marad, és lassan az „ember harapja a kutyát” szituáció alakul ki. Shavers soha nem volt híres az állóképességéről, és ahogy múlik az idő, kezdi elveszíteni erejét. Cobb látszólag érzéketlen az ütésekre és a 8. menetben kivégzi veterán ellenfelét. Akkor jött el a vég, amikor Cobb hatalmas ütést mér a már kimerült Shavers kopasz fejére. Nyilvánvaló, hogy Cobb nem öklözői készségeinek köszönheti győzelmét, hanem kitartásának és ellenfele legyengülésének.
Melyikük fontosabb tulajdonság, a szívósság, vagy az ütőerő? A szívós, de ütésképtelen és a kemény, de üvegállú bokszoló összecsapása is a legjobb mérkőzések egyike a boksztörténelemben. Az egyik versenyzőnek olyan ritka képessége van, hogy ellent tud állni a hatalmas ütéseknek, de csak sorozatos ütésekkel tud kárt tenni az ellenfelében. A másiknak viszont szédületes ereje van, ellenben meg „átlagos szintű” képessége sincs arra, hogy az ütéseket elviselje. Mivel mindkettőből hiányzik a klasszikus ökölvívó védekező képessége, a mérkőzést az jellemzi, hogy állandóan a ring közepén állva verekednek mindaddig, amíg az erő kikészíti az állat, vagy fordítva.
Philadelphia, Pennsylvania állam, 1977. március 11.
Eugene „Ciklon” Hart egy tipikus philadelphiai bokszoló: semmi fölösleges mozgás, csak egy hatalmas balhorog, és a képesség ahhoz, hogy azt el is süsse. Sajnos Hartnak viszont nincsen tipikus philadelphiai álla. Így amikor világklasszisokkal áll szemben, általában ő veszít. Az első 19 győzelmét mind kiütéssel aratta, és 40 győzelme közül is csak kettőt nyert pontozással. Akik megverték: Bennie Briscoe, Marvin Hagler, Eddie Gregory (később nevén: Eddie Mustafa Muhammad), Bobby Watt. Jó társaság.
Hart ellenfele Vito Antuofermo New Yorkból, egy ütőerő nélküli versenyző, aki nem túl képzett. A bőre pedig olyan lágy, mint Henry Cooperé, vagyis már egy csúnyább nézéstől is felreped. Amije Antuofermónak van, az az állában és a szívében koncentrálódik. Az elkövetkezendő évek során a keményöklű bunyósok, mint Hagler, vagy Briscoe, első kézből megtapasztalhatják Antuofermo képességét: Antuofermo szinte felszippantja az ütéseket.
A mérkőzés megszervezésekor magassak az elvárások és a kimenetele senkinek nem okozott csalódást.. Hart, hűen becenevéhez, gyorsan kezd, és már az első menetben mély vágást nyit Antuofermo bal szemöldökén. A második és a harmadik menetben újabb pontokat szerez elemi erejű horgaival. De Antuofermo állva marad. „Az történt Harttal”- mondta Antuofermo évekkel később, „hogy a szemébe néztem és láttam, hogy már elsütötte az összes fegyverét. Kezdtem felülkerekedni és Hart elvesztett egy kicsit az önbizalmát”.
A 4. és 5. menetben Antuofermo támad. Antuofermo rohamoz a negyedik és az ötödik menetben, a kötélhez szorítja a kimerült Hartot. Két leütés után a mérkőzést leállítják.
Vajon a szívósság önmagában értékes tulajdonság? A rajongók mindig úgy tekintenek a klasszis bokszolókra, mint olyanokra, akik hosszú órákon, napokon, éveken keresztül tanulták meg mesterségüket. Mindig nagy tisztelet övezi a kőkemény, edzett versenyzőt, akinek látszólag végtelen az állóképessége a szorgalmas ugrálókötelezés és futás eredményeként. Még annak a nyers verekedőnek is tapsolunk, akinek szüntelen elhajlásai és bujkálásai az edzőtermi munka következménye. A villámgyorsan mozgó és ütő bokszolókat pedig egyenesen zseniálisnak tartjuk. Vonakodnánk azonban csupán azért dicsérni egy bokszolót, mert bár látszólag semmi erőfeszítést nem tesz, a sors egy igen kemény állal áldotta meg. De ha elvetjük az ütések elviselését, mint elsajátított készséget, nem kellene-e elvetnünk a KO ütésekre való képességet is?
Igaz, az ütőerőt valamelyest lehet fejleszteni megfelelő edzésekkel és irányítás mellett, de a történelem nagy bombázói viszont elmondják, hogy már jóval azelőtt dinamit volt a karjaikban, mint hogy egyáltalán kesztyűt húztak volna, vagy megtanultak volna bevinni egy balegyenest.
A fürge, kiemelkedő gyorsasággal rendelkező ökölvívók is, már azelőtt kitűntek a született gyorsasági készségükkel, hogy azt kimondottan az ökölvívó edzések hatására szerezték volna meg.
Ugyanígy a LaMották, Cobbok, Oliver McCallok, George Chuvalók, Vitali Klitschkók, George Foremanek, Mike Tysonok is oktatóiktól és technikájuktól függetlenül ütésbiztos állal rendelkeztek volna, még akkor is, ha az ütésbíró képességet is lehet némileg fejleszteni a nyak erősítésével.
Ezek mind elsősorban veleszületett készségek, amik bár valamennyire fejleszthetők, de általában ezek a született adottságok meghatározzák egy későbbi sportoló lehetőségeit, és ezért sem volt, és nem is lesz, edzés módszerek ide vagy oda, minden bokszolóból egy villámgyors kezű és lábú, betonfejjel ellátott nehézbombázó. Pedig ugye cél minden bokszolónál ez lenne, korszaktól, időtől függetlenül.
Hogy egyes bokszolók miért viselik jól a nyagy ütéseket? – mondta a korábbi középsúlyú világbajnok, Vito Antuofermo. – Részben azért, mert soha nem ismerték meg fiatalkorukban, milyen érzés az, ha kiütik az embert. Amikor legelőször megtörténik, az nem csak az állat viseli meg, hanem a lelket is.
Az imént tárgyalt meccsek felvetik a kérdést: Mi a fontosabb, az ütés leadásának, vagy elviselésének a képessége. Persze a legjobb, ha mindkettő megvan.
1982. május 29. Las Vegas:
A kiskönnyűsúlyú mezőnyben kiélezett a harc, annál is inkább, mivel jelen van a WBC bajnok Rolando Navarette, a balkezes fiú a Fülöp-szigetekről, aki állandóan támad, és a korábbi bajnok, Bazooka Limon, a szintén balkezes versenyző Mexikóból, akiról azt írják, hogy a legkeményebb álla van a bokszolók között.
Mindketten lassan kezdenek, de az agresszív Navarette veszi kezébe az irányítást, sorozatos ütéskombinációkkal támadva Limont. A középső menetekre elfárad és kétszer is megrendül a 8. illetve a 9. menetben. A bajnok a 11. menetben összeszedi magát, de ezzel felhasználja a maradék energiáját.
A 12. menetben Limon támad. Egy 13 ütésből álló folyamatos sorozat a földre teríti Navarettet, pontosan akkor, amikor megszólal a menet végét jelző gong. Joey Curtis bíró kiszámolta. A kiütéskor Navarette 2, 3 és 4 ponttal vezetett a pontozóknál.
A LaMotta-Satterfield, Cobb-Shavers, Antuofermo-Hart és a Limon-Navarette mérkőzés mind azt látszik bizonyítani, hogy a szívósság nagyobb tőkét jelent, mint az erő. Amit nem szabad elfelejteni, ez a szabály csak a kemény stílusú ellenfelekre érvényes. Miközben Cobb álla Shaverst kikészítette, addig az a finom stílusú Larry Holmes és Michael Dokes számára csupán céltábla volt. A keményöklű verekedőnek több esélye van a klasszikus bokszer ellen, mint a szívós, ütésképtelen verekedő stílus ellen. Az olyan bombázó, mint Satterfield vagy Marciano, elvesztheti minden menet minden egyes percét, de a küzdelem utolsó másodperceiben is elsöpörheti elegáns és finom ellenfelét. Az erő és szívósság jelentőségét csak egymás viszonylatában lehet megítélni.
Még marad egy kérdés: Miért van az, hogy egyes öklözőknek veleszületett képességük van arra, hogy vihart kavarjanak az öklükkel, míg mások az ütésekkel szemben rettenetesen ellenállóak? A választ nem tudjuk, vagy, talán mert ilyennek születtek. De mindaddig, amíg mindkét típusból elég bokszoló akad, addig mindig is lesznek álommeccsek.
2020. április 29. - Leibinger Gábor
