×

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.

profiboksz.hu

Akinek a jobbkeze balszerencsét hozott az ellenfeleire - Michael Spinks

2020-04-19 11:31:28 /

Az ezerkilencszázötvenes évek közepe,  Missouri,  St. Louis. A St. Louis-i gettó talán a legsiralmasabb látványt nyújtja az összes amerikai néger negyed között. Pruitt-Igoue egyik koszos utcájában  harminchárom egyforma alacsony bérkategóriájú kísérleti lakást építettek, de a próbálkozás megbukott és tizennyolc évvel később az életveszélyes épületeket földig rombolták. A környék attól kezdve még inkább a bűnözés színterévé vált. Az  erősek uralták az utcát, a gyengék pedig zárt ajtók mögé húzódtak. A lakótelep a modern várostervezés egyik vitatott pontja. Sokan intő jelnek vélik, amely előre jelzi az 1950-es évektől világszerte megindult tömbházak és óriás lakókomplexumok sorsát. Számos szociológiai tanulmány foglalkozik azzal, hogy maga az elképzelés volt-e téves, vagy csak a társadalmi adottságok figyelmen kívül hagyása vezetett-e a telep pusztulásához. Az 1950-es években az Egyesült Államokban is lakótelep-építések kezdődtek meg országszerte. A második világháború után rohamosan nőtt a népesség, illetve az igény a modern, jól tervezett, minden komforttal rendelkező otthonok iránt. Szinte minden nagyváros belefogott egy ilyen nagy horderejű, közpénzekből finanszírozott építkezésbe, így a Missouri államban található St. Louis is. Az épületegyüttest két St. Louis-hoz köthető személyről nevezték el: az egyik Wendell O. Pruitt, egy színesbőrű második világháborús pilóta, a másik William Leo Igoe, kongresszusi képviselő volt. A tervezés 1951-ben indult, amikor a szegregáció még élénken létezett az Egyesült Államokban – így az eredeti elképzelés szerint a „Pruitt” házakban a feketék, az „Igoe” épületekben a fehérek laktak volna. Az építkezés 1954-ben kezdődött, abban az évben, amikor a Brown kontra Közoktatási Minisztérium perben a Legfelsőbb Bíróság elismerte, hogy a színesbőrűek egyenlő jogokat birtokolnak mind az oktatás, mind az élet más területein. St. Louis már ekkoriban is a folyamatos népességcsökkenésben szenvedő amerikai városok között volt, köszönhetően annak, hogy lakosságának 50%-a már ekkor is színesbőrű volt. A teljes épületegyüttes felépítése két évet vett igénybe. A házak etnikailag szeparált elképzelése nem valósult meg, a fehérek és a színes bőrűek vegyesen laktak a hatalmas tömbökben. Nem segített a lakótelep helyzetén az sem, hogy a város De Soto-Carr nevű negyede mellett feküdt, amelyet a legszegényebb emberek lakták. Az átadástól számított két éven belül a leginkább középosztálybeli fehér családok elhagyták a telepet. Viszonylag rövid idő alatt aktív lakóközösség szerveződött, amely kiharcolta, hogy az épületek között a gyerekek számára játszótereket létesítsenek, a főként háztartásbeli nők számára pedig közösségi helyiségeket. Ennek ellenére a fehérek az akkor divatos szóhasználattal élve a "white-flight" (szó szerint: "fehér menekülés") lehetőségét választották. Az épületkomplexum 33, egyenként 11 emeletes épületből állt, egy 23 hektáros alapterületen. Az apartmanok általában egy üvegablakos galériaszerű folyosóról nyíltak, amelyek az eredeti elképzelés szerint közösségi helységként szolgáltak volna. A liftek a zsúfoltság elkerülése végett csak az első, negyedik, hetedik és tizedik emeleten álltak meg. Mindkét megoldás hamar a vandalizmus áldozatául esett. A gyerekek hamar rájöttek arra, hogy a lifteket hogyan lehet megbolondítani, így a sok gyerekes édesanyák kénytelen voltak lépcsőt használni. Az ablakokat sorra törték ki, nem is lehetett őket olyan ütemben helyreállítani. Nyáron a felső emeleteken csaknem elviselhetetlen hőség uralkodott. A 2870 lakás csaknem fele teljesen kiüresedett, ezekbe más fekete családok költöztek be. Az eredeti "Pruitt" (színesbőrű) családok, akik szoros közösségben éltek, segítették egymást a szegénységben és gondozták környezetüket, lassan kisebbségbe kerültek az olcsó fedélt kereső, bűnöző életmódot folytató feketék mellett. Sokan az építészeti terveket okolják a telep kudarca miatt, mások szerint Missouri állam demográfiai adottságai, sőt, még a vietnami háború okozta elkeseredettség is közre játszott a telep pusztulásában. Többször is megpróbálták megmenteni, visszacsalogatni oda a lakókat, ám minden ilyen próbálkozás kudarcot vallott.

1953 nyarán ebbe a környezetbe született bele Leon Spinks, majd követte őt 3 évvel később, 1956. július 13-án testvére, Michael Spinks.

Leon a gyerekkorukra így emlékezett vissza:- "Azt mondta az anyám, aki csodálatos asszony, hogy a születésem után két héttel sárgaságot kaptam és kis híján megdöglöttem. Igen, azt hiszem jól mondtam, mi négerek nem szoktunk  meghalni, csak megdögleni, ahogy ebben a hatalmas országban mondják. Emlékszem, az alacsony vérnyomástól gyakran elájultam, és ezért is voltam gyakorta célpontja az utcán csatangoló bandáknak. Heten voltunk testvérek, anyám  egyedül nevelt bennünket, hat fiút és egy lánytestvérünket. Abból a koszos 135 dolláros szociális segélyből. Minden ebédre kukoricakenyeret kaptunk azzal a döglesztő amerikai mogyorókrémmel, amit a kormány munka helyett  segélyként biztosított a számunkra. Gyakran előfordult, hogy ebéd után még kértünk enni, ilyenkor szegény anyánk elővette a Bibliát és órákon keresztül felolvasott belőle. Egyszer, emlékszem, pontosan tizenhárom éves voltam, és én is  megkérdeztem magamtól, hogy ki vagyok. És nem tudtam. Csak azt, hogy belefáradtam abba, hogy egy senki legyek. Barátaim egy része kokós, füves lett, a másik részét kinyírták, a maradék pedig a sittre került. Aznap lőtték le a szomszéd  lakásból az egyik srácot és aznap véresre rugdostak néhány méterre a házunktól. Amikor hazafelé tántorogtam, a lépcsőházban összetalálkoztam az egyik Westbrook fiúval. Felettünk laktak, kilenc fiú testvér, mondanom sem kell, hogy velük még a zsaru sem mert kikezdeni. -"Idefigyelj Ronda, - mondta- ahányszor csak látlak mindig véres vagy a verésektől. Miért hagyod magad? Gyere most le velem a tornaterembe (ez amerikában általában ökölvívótermet jelent),  öklözni fogunk, megtanulod, hogyan kell megvédeni magad!" Ezt sohasem felejtem el neki. Aznap elindultam valamerre, kiléptem a gettóból, hogy megismerhessenek. Aznap este elmondtam anyámnak, hogy hol voltam. Először sírt,  aztán amikor összebokszoltam a testvéremet Michaelt, és elhatároztuk, hogy holnap már mindketten lemegyünk bunyózni,  mindannyian boldogok voltunk."
A kis Michael mikor az utcán sétált, állandóan forgatta a fejét, a háta mögé nézegetett, hogy mindig résen legyen. Érzékeny gyerek volt, aki elveszett Pruitt-Igoeba. Fiatal korában csatlakozott egy ganghez, de mikor egy másik fiúval kellett volna megküzdenie, inkább otthagyta a bandát. Néha megverték az utcán, sokszor kigúnyolták és haza kergették.
„Régebben úgy hívtak bennünket, hogy a ronda Spinks família. Sokáig gyűlöltem a Spinks nevet.”

A korához képest mindig magas volt, amelyhez hozzájárult a félszegség és egy másik forrás, a bizonytalanság. Apja elhagyta őket, mikor Michael négy éves volt. Áruházból ruhákat loptak, amit eladtak, hogy ételt vegyenek belőle. Leon a gyermekkori megaláztatásaiból élt. Michael számára sokkal fontosabb volt az az érdekes, új világ, amelybe bele került. – „Ahogy nőttem – mesélte -, úgy tanultam. Elkezdtem összerakni a dolgokat, lám milyen különösek. Fehér emberek jöttek, hogy különböző játékokat tanítsanak nekünk. Olyanokat, amelyekről nem tudtuk, hogyan kell játszani. Ugyanakkor, amikor a boltba mentem vásárolni, hallottam, amint más fehérek azt suttogják: nigger. Akkor még fiatal voltam, 10-11 éves. Nem értettem, miért mondják ezt nekem. Azután összeraktam a dolgokat. A fenébe is, ezzel a világgal valami nincs rendjén! Remények és imádságok között éltem 10 évesen. Azt gondoltam, óvatosnak kell lennem az életben. Nem tudom, miért gondolkodtam így, de azt hiszem, helyes volt. Sokat segített abban, hogy felépítsem saját életvitelemet. Segített abban, hogy józan maradjak. Ma is ezt próbálom megvalósítani. Óvatosnak lenni. Az ember nem élhet a semmiből, vagy elvont ideákból.”

„Akarod tudni, hogy milyen érzés volt Pruitt Igoue-ban élni?” kérdezi Spinks egy másik testvére, Leland. „Szilveszterkor lekapcsolod a villanyt, lehúzod a redőnyt és lefekszel a padlóra aludni, és ha megéled a másnapot, nagyon hálás leszel. Az egyik szilveszterkor Leon az ablaknál állt, hogy lehúzza a rolót, amikor egy golyó csapódott be az ablakon, épphogy elkerülte őt és aztán visszapattant a szobába.” „ Ott lőttek kb minden nap és minden éjjel”, mondja Don Carbin, Michael barátja. „Ácsorogtál a sarkon, és valakit fejbe durrantottak néhány méterrel arrébb. Mindig azt éreztem, hogy szerencsém volt, hogy nem én kaptam be. De Mike nem volt annyira rossz, mint Leon. Mindenki Leont pécézte ki.”
A két testvér aztán a bokszolás útjára lépett, hogy kilépjenek a gettóból. A boksz volt számukra, ami segítette, Leon számára fizikálisan, Michaelnek pedig pszichésen a túlélést abban a környezetben. Leon 1969-ben elkezdett dolgozni a Capri-ban, a környék egy rekreációs központjában, az utcai verések pedig megszűntek, miután kezdte megszerezni az ökölvívók bátorságát és ügyességét.
„Mike-ot kislánynak hívogattam”, mondja Leon, „aztán hamarosan követett engem”. „Emlékszem mikor először kerültem a ringbe”, meséli Michael. „Leon megütött én meg elsírtam magam. Azt mondtam, te a testvérem vagy. Ő tovább ütött, én meg visszaütöttem neki.”

Michael önbecsülése minden edzés után egyre nőtt. Amikor egy ruhát próbált a boltban és a tükör elé állt, a keze ökölbe szorult és bokszállásba helyezkedett. Michael személyisége átalakult a családban. Leon, bár három évvel idősebb, de vad volt már akkor is. A fiatalabb testvérek, Leland, Kenneth, Evan, Eddie, és a lánytestvérük Karen is felnézett Michaelre. A két testvér szerte az országban versenyekre utazgatott.

„Az első országos bajnokságomat 1974-ben nyertem Denverben. Leon mindig nyerő volt a versenyeken. Én soha nem nyertem azelőtt semmit. Öt srácot vertem meg azon a versenyen. Ez volt életem legnagyobb napja.” „Claudell Atkins, Michael barátja és csapattársa, aki a 106 fontosok között öklözött akkoriban, mesélte, hogy miután egy versenyen veszítettek, a veszteseknek haza kellett menni. „De mi nem akartunk haza menni, mert minden napra adtak nekünk 5 dollárt kajára. Ha folyamatosan győztél, ezek az ötösök összeadódtak.”
Leon és Michael is Nemzeti aranykesztyűt nyertek amatőrként. (Michael 1974-ben és 1976-ban, majd még abban az évben az olimpiai válogatót is), és mindketten tagjai lettek az Egyesült Államok történetének egyik legjobb, az 1976-os olimpiai boksz csapatának. ’76 tavaszán az olimpiai boksz csapat vezetői úgy gondolták, hogy a St. Louis-iak közül Carbin és Atkins lesz az induló. De Atkins megnősült és csökkent az edzés intenzitása, Carbin pedig csak akkor bunyózott, amikor ihletet kapott. Júniusban jött az olimpiai válogató, ahol Carbin és Atkins hervadoztak, a Spinksek pedig virágoztak. Michael, aki az előző hónapokban délután tréningezett és mosogatott egy hotelban éjszaka, kipontozta a Haditengerészet bajnokát Keith Broomet a 165 fontos csoportban és megnyerte a válogatót, hogy csatlakozzon a 81 kilós testvére mellé az amerikai csapatba. Majd mindketten meg is nyerték az olimpiát.

Spinks végső amatőr rekordja 93-7 volt, ami azt jelenti, hogy a 100. amatőr mérkőzésén sikerült besepernie az olimpiai aranyat. Michael erőnyerő volt a Montreali olimpia 75 kilósok első fordulójában, majd a második körben jött a lengyel Pasiewicz. „Elég strapabíró volt, voltak vele nehéz pillanataim, de aztán kiismertem, a második menetben küldtem neki egy repülő jobbost”, mondja Spinks. „Ennek ellenére a harmadikban is folytattuk az oktatást. Az edzőink, Sarge Johnson és Pat Nappi gondoskodtak róla, hogy bejáródjunk. Próbálkoztam, hogy kihagyom a futást egy nap. Sarge megfogott, az ablakhoz vitt és egy hegy csúcsára mutatott, és azt mondta, hogy lásd magadat a csúcson, úgyhogy mindenképp futnom kellett.”
A következő körben a román Nastac visszalépett, így Michael mérkőzés nélkül sétált a döntőbe, ahol a 74-es amatőr világbajnok, a szovjet Rufat Riskiev várt rá. „Az aranyéremért azzal a Rufat Riskievvel kellett találkoznom, aki ellen vesztettem néhány hónappal korábban Oroszországban.” 1976-ban az USA nemzetközi megmérettetésekkel megkezdte a felkészülést az olimpiára. Januárban a 19 éves Michael Taskentben mérkőzött a szovjet bajnok Riskievvel. „Ez az orosz lefektetett a hátamra”, mondja Michael. „Csak azt tudom, hogy magamhoz tértem és lenn ültem. Láttam a csapatomat a sarkamban és a srácok azt kiabálták, „Állj fel!” A számolás elment 5-ig, …6…7. Arra felálltam. Egy nagy lyukat éreztem a mellkasomba.” Végül Riskiev nyert pontozással. „Fájt a szám, és a fogaim meglazultak. Nem is tudtam enni vagy két hétig. Ő volt az uralkodó világbajnok. Kemény volt.”

Az olimpia döntőjében aztán visszavágott a ruszkinak. Az első percben kiegyenlített küzdelmet láthattunk, de még 1 perc sem telt el, mikor Riskiev nagy jobbkezesétől Spinks megtántorodott egy pillanatra. A szovjet versenyző gyorsan rá ment, de Michael hamar összeszedte magát. Az utolsó percben több jobbkezessel is talált. A második kört Riskiev kezdte agresszívabban, de az amerikai visszaverte. Nem sokkal később egy hatalmas jobbkezes talált Spinkstől. A híres „Spinks Jinx”. A szovjetek versenyzője rongybabaként zuhant be a sarokba. Felállt, de a számolás alatt is meg meg ingott a térde. Michael később ezt az ütés fajtát csak „balszerencsének” hívta. Spinks folytatta a támadást, ellenfele szórványos ellenütések mellett nagy részben a védekezéssel volt elfoglalva. A menet végén még beleerősített Riskiev, de nem tudott fölényt kiharcolni. A harmadik menet nagy adok-kapokot hozott. Riskiev lehajtott fejjel nyomult előre, amikor egy pontos balhorog után, nem ment le, de a bíró jobbnak látta a 8-at rászámolni. A menet vége felé Michael egy balfelütéssel talált gyomorra, amitől a szovjet összegörnyedt és mélyütést reklamált. A bírót azonban nem tudta megtéveszteni, rászámolt, majd leléptette. (A visszajátszásból kiderült, hogy az ütés nem volt mély, öv vonalon talált)





Leon ellenfelét a kubai Sixto Soriat szintén a harmadik menetben léptette le a mérkőzésvezető. Leon már az első menet végén leküldte a kubait, a harmadik menetből pedig egy perc telt el, amikor egy jobbhoroggal letaglózta. A kubai veresenyző még felállt, de nem volt értelme a folytatásnak. (Soria aztán 2 évvel később, 81 kilóban megnyerte a Belgrádi világbajnokságot) Ez volt a csapat 5. aranyérme, Leo Randolph, Howard Davis, Ray Leonard és Michael után.

St. Louis belvárosában egy felvonulással tértek haza a Spinks testvérek. „A nővérem azt mondta: „Mike, most már te is híres vagy”, mondja Michael. „Híres? Én erről nem tudtam semmit.” A csapattársai így emlékeztek Spinksről: „Michael lezser volt”, mondta Davey Armstrong kétszeres olimpikon. „Michael egy vezető típus”, vélekedett Leo Randolph, aki aranyérmet nyert és később WBA nagyharmatsúlyú bajnok lett. „Michael nagyon csedes volt, de egy jó barát”, mondja Charles Mooney, aki ezüstérmes volt. A Val barker díjas, aranyérmes Howard Davis: „Michael Spinks nagyon csendes volt .” Michael Spinks az olimpia után nem írt alá azonnal profi szerződést. – Amin a testvére, Leon átment – mondja a  menedzsere Butch Lewis – olyan volt, mintha a frontzónán rohanna keresztül az ember. Michael ezt közelről látta és így reagált: „Szóval ennek nézek én elébe? Ha igen, hát nem akarom!” Nem volt biztos benne, hogy folytatni akarja a bokszolást. Nem volt a boksz szerelmese, Michael Spinks nem szeretett öklözni, számára ezt csak munkának tekintette. Különbözött egymástól a két testvér. Amíg Leon átadta magát a pillanatnyi élvezeteknek és lobbanékony volt, addig Michael csendesebb, megfontolt és előrelátó. Michael Spinks csak akkor lépett át a profik világába, amikor az olimpia után csalódások sorozata érte.

Miután aranyérmet nyert, mint takarító kapott állást éjszakai műszakban egy St. Louis-i üzemben. „Egyik nap hamutartókat ürítettem, másnap WC-t tisztítottam.” – emlékezett vissza. Amikor egyszer lógott, leszidta őt egy ellenőr. „Káromkodott, úgy beszélt velem, mintha valami kiváltságos személy akarnék lenni. Azt mondta: „Te itt senki sem vagy!” Megmondtam neki, hogy megérdemlem a büntetést, de nem kellene úgy beszélnie velem, mint egy kutyával. Teljesen kiborultam, aznap elhatároztam, hogy otthagyom az egészet. Nap mint nap vegyi anyagokat lélegeztem be. Azt gondoltam, előbb halok meg ott, mint a ringben. Azt mondtam magamnak: Ragadd meg az alkalmat fiú! Mikor az az ember letolt, az volt az utolsó csepp a pohárban” – mesélte Spinks. 1977-ben aztán profinak állt. Az a Butch Lewis vette mindkét Spinkst a promociós szárnyai alá, aki Bob Arum alatt dolgozott. Első profi évében mind a 6 mérkőzését megnyerte, 4-et idő előtt. Közben Phildelphiába mentek a profi boksz egyik amerikai fellegvárába, ahol az edzőtermekben olyan háborúkat vívtak, hogy a megverteket sokszor csak „kutya hús”-nak nevezték. Persze ezen nincs is mit csodálkozni, ha edzőpartnereket olyanokkal etetik meg, mint a Frazierek, a Braxton fivérek vagy Matthew Franklin, akik akkoriban ott edzettek…és most már ott élesítették tudásukat a Spinksek is.

1978. február 15-e estéjén, amikor testvére, Leon megszerezte Muhammad Alitól a nehézsúlyú világbajnoki címet, Michael az előmérkőzők között, 8 menetben pontozással legyőzte Tom Betheat. Ez volt a 7. győzelme. Bethea legyőzése után Michael megállt, megpróbálta testvére útját egyengetni, hogy megtartsa a nehézsúlyú címet, de ez nem sikerült. Leon fél évvel később elvesztette a címet, a menedzser Butch Lewis otthagyta a Top Rank-et, de tovább folytatta támogatói tevékenységét. Volt egy irodája New Yorkban, egy titkárnője és egy Michael Spinks nevű bunyósa, de fogalma sem volt arról, meddig bírja ezt még anyagilag. (Lewis anno úgy került a boksz bizniszbe, hogy kívülállóként, kitartása révén, végül sikerült összehoznia Muhammad Alinak egy mérkőzést. Elismerése képpen Bob Arum rögtön a Top Rank alelnökének tette meg.) „Amikor Leon elnyerte a címet”, meséli Michael, „hatalmasat változott, egy bankká vált, és mindenki megpróbált kiszedni valamennyit belőle. Leon egy másik ember lett Detroitban. Rikító ruhák. Nagy gyémántgyűrűk. Meggyőződése volt, hogy egy bajnoknak így kell kinézni.” Még Detroitban történt, hogy Leonnak mutattak egy fehér, arany csíkozású Lincoln Continental  limuzint, urh sztereo rádiómagnóval, kis képernyős színes TV-vel, digitális órával, bárszekrénnyel, napfénytetővel, a gépkocsin belüli komunikációra szolgáló beépített telefonnal, két egymással szemben lévő hátsó üléssorral, amit velúr üléshuzat borított. Leon: – „Ez az én kibaszott autóm! Megveszem!” A jármű hozzátartozott az új sztárképhez. Leonnak volt felesége, azonban más nőkkel is kavart, ahogy mondani szokták, egy kissé elszaladt vele a ló. Aztán a kapcsolata is megromlott Lewisszal. Michael megpróbálta visszaterelni felé, de Leon egyre linkebbé, megbízhatatlanabbá vált. „Én voltam az egyetlen, aki tudott beszélni Leonnal. Imádtam Leont. Törődtem vele”, mondja Michael. De most, amikor Michael felhívta testvérét, azt mondták neki, hogy Leon nincs otthon. „Egy nap visszamentem Philadelphiába”, meséli Michael. „Az összes tróger szipolyozta őt. Mondtam neki, hogy ezek a srácok nem akarnak neked jót.” Leonnak ez nem tetszett, kis híján összeverekedtek a testvérek. „Összeráncolta az arcát és felkészült arra, hogy megüt. „- Mondok neked valamit, és utána, ha akarsz, megverhetsz. - Rajta, de sose mondj nekem ilyesmit!”, válaszolta Leon. Aztán mindketten leengedték a kezüket és könnyeztek. Az emberek Leon táborából azt mondták, hogy Michaelnek nincs joga beleavatkozni Leon ügyeibe.

Amikor Leon az 1978. szeptemberi Ali elleni visszavágóra készült, a testvérek összebalhéztak és Michaelt kirúgták az edzőteremből. Leon átugrott a kötélen és egy könnycsepp gördült le az arcán. „Az emberek rossz útra térítettek”, mondta néhány évvel később Leon. „Nehéz volt kormányozni akkoriban az életemet. De nem számít mi történt, én mindig szeretem Michaelt.” A Luisiana-i éjszakán az Ali elleni visszavágón a Superdomban, Leon sarkában zűrzavar uralkodott. Leon Spinks pontozással elveszítette a mérkőzést, de azért még reflektorfényben maradt. „Volt idő, mikor az emberek odamentek Mikehoz és gúnyolták Leont”, mondja Butch Lewis. „Mindenki egy viccnek tartotta Leon Spinkst. Mike legszivesebben szájba verte volna ezeket az embereket.” Miután elhagyta a Top Rank-et, Lewisnak a TV-hálózatokkal is gondjai voltak. Az állomások nem akarták közvetíteni a mérkőzéseit. Mivel nem tartozott már Arumhoz, elhanyagolható játékos lett a játszmában. – Mindennap fájt a fejem – mesélte Lewis. – Emlékszem, Michael, látva milyen lehangolt vagyok, átölelt és azt mondta: „Együtt sikerülni fog. Nem engedem, hogy tönkre menjünk.” Spinks – Lewis irányításával – első meccsét 1978. december 5-én vívta és a 4. menetben kiütötte Eddie Phillipset. Nem sokkal ezután térdsérülés miatt egy évig nem tudott bokszolni. Amíg Spinks a térdét erősítette, Lewis az üzlettel küszködött és arra várt, hogy bokszolója újból mérkőzhessen. Michaelt zavarta az inaktivitás, közben Leont is hajkurászta, és ezalatt Leon által összejött Sandra Masseyvel egy részmunkaidős modell és tánctanárral Philadelphiában. Amíg Michael lába sínbe volt, addig Sandyvel töltötte idejét és egymásba szerettek. Michael 1979 novemberében visszatért a ringbe, kiütötte Marc Hanst az első menetben. A győzelem azt jelentette, hogy eljött az idő, amikor Spinks a legjobbak ellen mérkőzhet, közben decemberben megszületett a kislánya. Előkerültek a rivális támogatók is, hogy próbára tegyék Spinks Lewis iránti hűségét. De Spinks továbbra is Lewisszal maradt és folytatta útját felfelé a ranglistán.

1980-ban Wilburn, Ronquillo, Murray Sutherland, David Conteh és Yaqui Lopez voltak az áldozatai. 1981-ben kiütötte Willie Taylort és Marvin Johnsont, majd július 18-án megmérkőzött Eddie Mustafa Muhamaddal (korábban Eddie Gregory) a WBA félnehézsúlyú címért és 15 menet után bírói döntéssel győzött.





Ezzel elkezdődött a 4 éves bajnoki uralma. Kevesen voltak olyanok, mint ő, akinek a mozgása nem volt a legtökéletesebb, mégis elboldogult. Spinks stílusa nem volt olyan kecses, mint Alié vagy Leonardé. Amíg azok úgy bokszoltak, mintha isteni sugallatra tennék, Spinks merev volt, szagatott mozdulatait külön kihangsúlyozták térdvédői. De képes volt arra, hogy az ellenfeléhez igazítsa a mozgását, amíg a legtöbb bunyós nem. Átlagos félnehézsúlyúakkal hamar végzett, azzal a villámcsapásszerű jobbegyenesével, amit ő csak „balszerencsének” hívott. Jó ütők ellen másképp küzdött. Ritmikusan támadott és hátrált. Mozgott és jabelt. Tudott improvizálni, de előre kidolgozott terv szerint is bokszolni. Ügyessége mindkét esetben abban állt, hogy hatástalanította a másikat.

Hosszú idő múlva ismét egy kézbe került a félnehézsúlyú világbajnoki cím. Megegyeztek, hogy a WBA bajnok Michael Spinks, és a WBC bajnok Dwight Braxton, 1983. márciusában  megküzd egymással az év egyik legjobban várt mérkőzésén. Az összecsapás előtt néhány héttel tragédia történt, Spinks felesége autóbalesetben életét vesztette. Négy nappal a mérkőzés előtt, mikor egy riporter a néhai élettársáról, Sandyről kérdezte, megtört és elsírta magát. A következő nap, a sajtótájékoztatón a menedzsere Butch Lewis, kérte az újságírókat, hogy ne hozzák fel a témát. Aztán senki nem is tette. „A kérdés az, hogy futkározni fog, vagy fogni, vagy jön és harcol. Bármit is csinál, én ott leszek. Bajnok vagyok, tudom, hogy mit kell tennem”, nyilatkozta Qawi (Braxton, aki később Qawi-ra változtatta a nevét). „Mindkét cím egymás mellett. Gondolom engem tartanak az esélytelenebbnek, de én ezt szeretem. A kissrác leveri a nagyfiút. Néhány embernek ez piszkálja a fantáziáját. Én meg csípem a kihívásokat.” Tény, hogy 7-5 arányban Spinks volt a favorit a problémái ellenére is. Braxton táborából arról érkeztek hírek, hogy a bajnok megfázással küszködik 2 héttel a meccs előtt, amikor még keményen tréningeznie kellene. Három nappal a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón, Braxton határozottan orrhangon beszélt, de tagadta, hogy még mindig beteg lenne. „Beteg voltam”, mondta. „A nehezén túl vagyok, kiizzadtam. Erős vagyok. Készen állok.” „Két hétig meg volt fázva, pihentettük amíg lehetett”, vette át a szót az edzője, Quenzell McCall. Grapefruittal és narancslével töltöttük fel, aszpirint adtunk neki, és kellően pihentettük. Az orvos adott neki penicilint. Aggódtunk, hogy láza lesz, de szerencsére nem lett.” Ezalatt Spinks keményen edzett, vadul kesztyűzött, ütötte a nehézzsákot és a fedeles labdát és ugrálókötelezett. Ha aggodalomra adott okot Spinks állapota, akkor az a mentális állapotára vonatkozhatott. A bokszolók általában nem nagyon értenek a pénzhez, de Michael Spinks, aki nehéz anyagi körülmények között nőtt fel és a családja segélyekből élt, gondosan ügyelt anyagi helyzetére. „Ha kölcsön ad valakinek 5, vagy 10 dollárt, mindig emlékszik rá. Ez az ember sohasem felejt”- emlékezett a menedzsere. Spinks és Braxton jól ismerte egymást. Még 1980-ban mikor Braxtonnak még nem volt akkora híre, sparring partnere volt Spinksnek. Spinks még akkoriban adott neki kölcsön 45 dollárt egy rádióra, amit nem kapott vissza. Pár év eltelt, Spinks mégis felemlegette a pénzt a meccs előtti sajtótájékoztatón, amikor azt mondta Braxtonnak: „Az egyik ok, amiért megverlek az, hogy nem adtad vissza a 45 dolláromat.”- „Küldök neked pénzt elsősegély készletre” – válaszolt vissza gúnyosan Braxton. Spinks ideges és frusztrált volt. „Ezen a meccsen akarom kiengedni a gőzt. Megyek és kiveszek mindent ebből az emberből, mintha Braxton lenne a hibás mindenért, ami velem történt január 1-től.” – mondta pár nappal  korábban Spinks.

1983. márcus 18., Atlantic City, Convention Hall:

Mindkét bunyós az öltözőben bemelegített, mikor 10 perccel a ringbe hívás előtt, megrendítő dolog történt Spinks öltözőjében. Spinks sógornője, Michelle állított be egy babával, hogy az láthassa az apját. Odaadta a gyereket Michaelnek, majd hátat fordított és sírni kezdett. Felidéződött benne a tragédia emléke. „Megzavart, hogy láttam a babát”, mondta később Spinks. Tovább rontott a helyzeten, mikor az első szavakat kiejtette a száján. „Hol van anyu?” „Nem tudtam szólni semmit”, emlékezett Spinks. „Nem tudtam elviselni. Mit mondjak neki, mikor megkérdezi?” „Azt gondoltam, ez a legrosszabb, ami csak történhetett. Sohasem leszek képes visszaterelni a rendes kerékvágásba”, mondta edzője Eddie Futch.

Nem volt idő az elérzékenyülésre, a bokszolóknak a ring felé kellett indulniuk. A kék sarokban lévő, piros nadrágos, 174 font súllyal mérlegelt, 19 győzelme mellett (abból 12 KO) 1 vereséget és 1 döntetlent elérő, WBC félnehézsúlyú világbajnok Braxtont mutatták be elsőként. Utána a  piros sarokban, fehér nadrágban fekete csikkal, a 173 font súlyú, volt olimpiai bajnok középsúlyban, és mindeddig veretlen, 22 győzelmet, abból 16-ot kiütéses elérő, WBA félnehézsúlyú világbajnok Michael Spinks következett. Braxton 30 éves, 170 centi magas, ellenfele négy évvel fiatalabb és 18 centivel magasabb.  

A mérkőzés kezdetét jelző gong előtt Spinks a sarkában kifelé fordul és imádkozik. Ezek az utolsó feszült pillanatok, aztán megszólalt a gong. Spinks egy balhoroggal fogadta az előre lendülő Braxtont, de nem talált. Braxton hosszú balegyeneseket üt, majd egy nagy jobbost, de ő sem talál. Egy jobbkezes Spinstől, de Braxton hátra mozdult az ütés elől. Ezután mindketten visszatértek a balegyenesezéshez, néha elengedtek egy-egy hátsókezest is. Braxton jóval alacsonyabb, de olyan hosszan vezeti ki az ütéseit, hogy a magasság különbséget ezzel tudja kompenzálni. Jó balhorog Braxtontól. 2 perc telt el, Braxton balhorog testre, jobbhorog a fejre kombinációval talál, amire a közönség is felmorajlik. Aztán a következő bal nem talál, majd egy hatalmas jobbcsapott elől hajol el Spinks, Braxton megbotlik ellenfele lábában, na meg az ütés lendületétől is, kishíján orra bukik. Spinks jól használta ki az egyensúlyát elvesztő ellenfél helyzetet, a sarokba terelte, ahol felütésekkel és horgokkal szórta meg. Az utolsó fél percben aztán újból a jabeké volt a főszerep. A második menetet Spinks jabeléssel kezdett, és elkezdte megvalósítani edzője három részből álló taktikáját, ami a következőképpen hangzott: „Balegyenesezz és mozogj jobbra és dobj balhorgokat. Amikor rád fordul, akkor menj el kicsit balra, aztán megint mozogj jobbra. Kerüld a kötelet és a sarkokat. Braxton ott a leghatékonyabb. Ha a kötelekhez vagy a sarokba tud terelni, ott jó kombinációkkal áraszd el.”

A harmadik elején Braxton mintha kicsit tanácstalan lenne, állj utáni ütésért figyelmezteti a játékvezető. Spinks balegyenesekkel jól tartotta távol, Braxton komótosan lépkedett utána, így utóbbi a menetet el is vesztette. A negyedik elején Braxton egy kicsit élénkebbé vált, sűrűbben próbálkozott közel lépve hármas összetételekkel. Spinks azonban a jabelés mellett jól variálta az oldalirányú és az ütőtávon ki-be való mozgást. Braxtonnak is volt időnként néhány jó találata, de nagy részben Spinks elképzelése érvényesült. Így ment a 6. menet közepéig, amikor Dwight megrázta magát, majd valamivel később jobb-ballal is talált. Spinks gyorsan vissza is adta, egy szép balfelütés-jobbegyenes formájában. Fél perc volt vissza a menetből, mikor Spinks két balegyenes után, még vagy fél tucat balossal próbálta meg sikertelenül eltalálni jól hajolgató ellenfelét. Aztán Braxton indult meg, de végül Michael balosai zárták a menetet. A hetedik kör elején Spinks dupla jabekkel fékezte Braxtont, majd egy nagy jobbkezes bombát küldött a testére és megsorozta. Braxtont azonban nem egyszerű tisztán eltalálni, mert kezei fenn vannak, összehúzva magát, mestere a hajolgatós, bujkálós védekezésnek. Valamivel több, mint 1 perc volt vissza, jó balfelütés-jobbegyenes összetétel Spinkstől, majd nem sokkal később megint. A menet utolsó másodperceiben Braxton elengedett egy nagy jobbkezest, de Spinks lehajolt előle. A nyolcadik elejét Braxton aktívabban kezdte, egy balkezes test döfésétől Spinks a padlóra huppant. Ez csúszás volt, a mérkőzés vezető Larry Hazard megtörölte a kesztyűit és továbbot intett. Nagy balhorog Spinkstől (nem talál), majd jabek, utána jobbhoroggal talált Braxton. Egy pillanat múlva jobbkezessel talált testre és Spinks megint a padlón. Spinks egy pillanatra megpihen a ringvásznon, mielőtt feltápászkodik. A bíró ezúttal leütésnek vette és rászámolta a kötelező nyolcat. Braxton ettől erőre kap, kölcsönösen oda-vissza megszórják egymást. Spinks beterelte a sarokba ellenfelét, folytatva a sorozást, Braxton hajolgatva védekezett, amikor Spinks újból a vászonra esik. Ez egyértelmű csúszás volt, mivel ellenfele ütést sem indított. A mérkőzésvezető is így látta, ezért nem is számolt. Az előző leütés miatt azonban Braxton mindhárom pontozónál elvitte a menetet, noha azon kívül azért annyira nem volt fölényben. De hát ennyit jelent egy leütés. Ez volt az éjszaka legfurcsább menete. Spinks háromszor ment le, de a mérkőzést vezető Larry Hazzard, csak a második padlózást vette leütésnek. „Az első alkalommal, mikor Michael lement, az csúszás volt”, mondta később Hazzard. „Elvesztette az egyensúlyát és nem kapott ütést. A második alkalomnál ütést kapott a gyomrára. Lement, de úgy tűnt, mintha valahogy Dwight rálépett volna a lábára. A harmadik csúszás volt.”

Spinks gondos kezelést kap a sarokban, kar izmait átdörzsölik, hideg vízzel áttörölve az arcát próbálják felfrissíteni. „Legyen élesebb a jab”, utasítja Futch a sarokban. Kihúzzák Spinks nadrágjának a gumiját, hogy könnyebben kapjon levegőt. Meg is van az eredménye. Frissebben, robbanékonyabban ment ki a következőre. Fél tucat jabet lő gyors egymásutánjában ellenfelére. Az utolsó fél percben erős, kétkezes sorozat Braxtontól, amire aztán Spinks balfelütés-balhorog a válasz. A 10. vége felé Michael nagyon megszórta ellenfelét a közönség hangorkánjának közepette. A szünetben több felütésre bíztatják Spinkst. A 11. menetben bal-bal-jobb sorozatokat dob ellenfelére, közben elenged egy-egy nagy jobbegyenest vagy balfelütést is. 1 perccel a menet vége előtt, Spinks nagy balhorog-jobbegyenesére Braxton jobb-balhorog a válasz, ami mintha meg is rázná egy pillanatra Michaelt. A kötelekhez hátráló Spinkset még megszórja jobb-bal-jobbal, de amaz el tud mozogni előle. Az utolsó fél percben Spinks rendezi sorait, ellépked és jabel, Braxton még megpróbálja megsorozni, amikor megszólal a menet végét jelző gong. Leon Spinks, aki ott ült a ring mellett és egy nagy cowboy kalapot viselt, ferdén a fejére csapva, bíztatta a testvérét a menetek közben. „Dupla jab, majd a jobb!” Kiabálta be Leon egy ponton. Michael rápillantott, majd visszakiabált neki: „Leon, igazítsd már meg a kalapod!” Leon megfogta a peremét. „Oh, igen”, mondta miközben megigazította.

A 12. körben Braxton megpróbálta lerohanni és a sarokba szorítani ellenfelét, de az kisiklott a bekerítésből. Spinks a menet közepére visszavette az irányítást, balegyeneseivel a ring közepén tartotta Braxtont. Utóbbi az utolsó 10 másodpercben még támadásba lendült, de ennek ellenére a menetet már nem tudta megnyerni. A következőben a balegyenes párbaj mellett egy nagy jobbkezes Braxtontól, aztán egy jobb-balhorog is. Utána egy kemény jobbhoroggal rázza meg Spinkst. A menet második felében már inkább a WBA bajnok, aki irányít. A 14.-et horog sorozattal kezdi Spinks, Braxton lépeget utána, de Spinks jól kerüli el, védi, vagy lecsúsztatja a nagyobb ütéseit. Az utolsó menetre mindketten úgy jöttek ki, mint ha csak most kezdődne a mérkőzés. Braxton megy előre, Spinks körbe mozog jabeket lődöz ki. Dwight bujkálva lépeget utána elengedve egy-egy jabet vagy horgot. Spinks elemében van, balegyenesezik, közelről fog. Az utolsó fél percben nagy jobbkezest üt testre. Aztán még egy balegyenes-jobb-balhorog kombináció és megszólalt a mérkőzés végét jelző gong. Mindkét versenyző ünnepelte magát, a pontozás egyhangú volt.

A bemondó egy kis figyelmet kért, majd elmondta: A pontozó Tony Perez 144-141, Frank Cappuccino 144-141 és Tony Castellano 144-140 arányban a győztes, egyhangú döntéssel, maradt veretlen és általánosan elismert félnehézsúlyú világbajnok, Michael Spinks…Michael Spinks! Braxtonnak a nyolcadik menettől volt egy kis orrvérzése, de nem volt igazán bajban. „Dwight megütött jó párszor, de sosem szédültem meg. Folyamatosan jabeltem és mozogtam”, nyilatkozta Spinks. Braxton megjegyezte, hogy ellenfele beijedt és futott, amire Spinks vállat vont, és hozzá tette: - Nem kapok többet, ha bátrabban harcolok, mint így. Spinks egy kicsit óvatos volt, annyit tett, amennyit feltétlenül kellett, Braxtonból pedig hiányzott a tűz, ami őt fémjelzi. „Fáradtnak éreztem magam. Volt egy pár hajrám, de nem volt meg a tűz. A karomat fáradtnak éreztem, fáradt voltam, lemerültem. Nem vert meg engem. Ez tényleg nem én voltam. Én akartam vele verekedni, de ő csaknem. Tényleg úgy futott, mint egy csirke”, mondta a mérkőzés után Braxton. A nyertes Spinks 1.200.000 dollárt keresett. „A lelkem mélyén hittem, hogy ez egy nagyon nagyon kemény meccs lesz”, mesélte Spinks. „Teljesen túl becsültem. Tiszteltem az ütőképességét. Amikor láttam, hogy megindul, elmozogtam. Nem tudott megérinteni. A stratégiám könnyedén bevált.” Spinks a mérkőzés után megmutatta a baseball sapkáját, amin ez állt: „I am the boss” vagyis, én vagyok a főnök, mondja. „- Ez vagyok én.” Jó mérkőzés volt, de nem volt nagy mérkőzés, ahogy azt a kilátogató 9000 ember és a HBO televíziós közönség várta volna.





Miután 1983-ban a WBA koronája mellé megszerezte a WBC címet Qawitól, általánosan elismert félnehézsúlyú világbajnok lett. 1983-ban és 1984-ben egy-egy alkalommal védte meg koronáját (Rivadeneyra és Eddie Davis ellen), 1985-ben két KO győzelem (David Sears és Jim McDonald) után felment nehézsúlyba, és szeptember 21-én nagy meglepetésre egyhangú pontozással elhódította Larry Holmes, az akkor nemrég alakult IBF nehézsúlyú címét. Spinks gyorsabb, fürgébb volt ellenfelénél, akit ráadásul teljesen elbizonytalanított az állandó le-föl-jobbra-balra bujkálásaival. Holmes ütései többnyire a feje mellett, a levegőben durrantak el. Ez volt az első eset, hogy egy félnehézsúlyú világbajnoknak sikerült a nehézsúlyú koronát is elnyernie, és ugyancsak újdonság, hogy két testvér nehézsúlyú bajnokságot nyerjen. 1986. április 19-én 2:1 arányú pontgyőzelem a visszavágón, de sokan Holmest látták jobbnak. Mint félnehézsúlyú bajnok, Spinks egy olyan kategória felett uralkodott 4 évig, amely a cirkálósúly megjelenéséig, hagyományosan a nehézsúly törpeállama volt. Azokon a meccseken ahol igazán reflektorfényben volt (Qawi és Holmes ellen) ravaszul bokszolt. Mindez megnyerte a bírókat, de nem úgy a közönség szívét. Szeptember 16-án könnyedén verte a norvég Európa bajnok Tangstadot, majd 1987. februárjában az IBF megfosztotta a bajnokságtól, mert a hivatalos kihívó Tony Tucker helyett az akkori „nagy „Fehér Reménység” Gerry Cooney ellen kötött le egy jóval jövedelmezőbb mérkőzést.

A Cooney tábor azt várta, hogy Michael ugyanazzal a taktikával lép ringbe, mint Holmes ellen. De azon az estén Spinks lelkes harcosként jelent meg. Mozgása gazdaságos, egy lépés erre, egy csel arra. Hogy kikerülje Cooney balhorgait, az óra járásával megeggyező irányban mozgott. Jobb kesztyűjét az arcánál tartotta, miközben ellenfelét tesztelte, itt sokkal inkább ura volt az eseményeknek, mint Holmes ellen. Még a meccs elején jól kihasznált egy egyenes ütést, ezt hamar követte egy jobbkezes, amitől Cooney feje megingott. Az óriás termetű, majdnem 2 méteres Cooney szinte álmos arckifejezéssel azt sugallta, hogy kész arra, hogy állja az ütéseket mindaddig, amíg beviheti saját, feltehetően keményebb csapásait. De aztán úgy tűnt, egyre növekvő aggodalom kerítette hatalmába Cooneyt, egyrészt, az ellenfél nem várt agresszivitása és hogy nem nagyon tudja becserkészni jóval kisebb ellenfelét. Ugyanakkor Spinksnek is megvolt a maga baja. A 2. menet vége felé a jobb szeménél megsérült. Visszatérve a sarkába, dühösen rázta kesztyűjét. Egy ilyen sérülés könnyen véget vethet a meccsnek. Nem engedte, hogy a sérülés gátolja. Folytatta, ahol abbahagyta, ütötte Cooneyt. A 3. menetben Cooney hátrahúzta a balját, és megindította híres horogját, de a célpont már nem volt ott. Az ütés megállt a levegőben és Cooney abban a pillanatban belesétált Spinks jobb kezébe. Az 5. menet közepén Cooney kihagyott egy balfelütést és Spinks bevitt egy jobbost ellenfele fejére. Majd ismét egy jobb a fejére, egy balfelütés az állára és Cooney feje hátracsuklott. Spinks észrevette ellenfele meggyengülését és bevitt még három jobbkezest Cooney fejére. Cooney egyelőre állta az ütéseket, felemelt kesztyűvel hátrálni kezdett, megpróbálta kivédeni Spinks ütéseit, de túl sok érkezett belőlük egyszerre. Jobbkéz, majd egy gonosz balfelütés az állra, még egy jobbkezes és Cooney már térdelt. Könyökére támaszkodva a szorítósarok felé nézett és lábra állt.

- Jól vagy? Tudod, ki vagyok? – kérdezte a bíró, miután rászámolt. Cooney kinyögte, hogy tudja. „Ok” – mondta a bíró. Most következett Spinks utolsó támadása. Gyors egymásutánjában bevitt 3 jobbfelütést, mire a könyörületes bíró 9 másodperccel az 5. menet vége előtt a két öklöző közé lépett és Gerry Cooneyt megvédte egy még nagyobb veréstől. A nehézsúlyúak mezőnyében ekkor feltűnt egy fiatal srác, aki üstökösként száguldott felfelé. A neve: Mike Tyson. „Iron” Mike, 1986 végén, Trevor Berbick kiütésével megszerezte a WBC nehézsúlyú világbajnoki címet, amiket a következő évben Smith (WBA) és Tucker (IBF) legyőzésével egyesítette a nehézsúlyú koronát.

Spinks jelenleg egy korona nélküli, veretlen nehézsúlyú volt, Holmes és Cooney elleni győzelmeivel ott volt a nehézsúly élén, így összecsapásuk elkerülhetetlennek látszott. Tyson ’88 januárjában a 4. menetben kiütötte Holmest, február első napjaiban Spinks menedzsere, Butch Lewis, elfogadott alapbiztosítéknak egy 13,5 millió dolláros ajánlatot védence számára, egy az évi Tyson elleni meccsre. Minden idők egyik legnagyobb boksz eseményére készülődtek. A New Jersey állambeli Atlantic Cityben lévő 18 ezer nézőt befogadó Convention Centert 22 ezer ülőhelyesre bővítették. A ringülés 1500, a legolcsóbb jegy 100 dollárba került. Tysonnak 15 milliót garantáltak, Spinksnek 13 és felet, és ehhez jött még a világ televíziói bevételeinek egy bizonyos százaléka. A közönség számára a Tyson VS Spinks meccs nagy esemény volt. Esélyt láttak arra, hogy láthatnak egy bunyóst, aki úgy próbára teheti Tysont, mint eddig senki. Tyson edzései a Trump Plazán többnyire nyilvánosak voltak az esemény jelentőségét fokozandó. Tyson az ember azonban elérhetetlen volt, korábbi problémái miatt, amennyire lehetett, igyekezett távol tartani magát az újságíróktól. Ezzel szemben Spinks edzéseit Phasantville-ben senki nem látogathatta, az edzőterem ablakait, ahol dolgozott, papírral ragasztották be, ellenben a napi edzések után a sajtó rendelkezésére állt. Spinks is félnehézsúlyú világbajnok volt és lépett fel nehézsúlyba. Zárt ajtók mögött készült a nálánál robosztusabb alkatú nehézsúlyú bajnok ellen. Az ökölvívás történetének addigi legnagyobb bevételét generálták. Mint ha a 80-as évek végén egy Dempsey VS Carpentier ütközetet rendeztek volna újra. És az esélyek? A gyakorlat szerint a félnehézsúlyú bajnokoknak nem igazán volt esélyük a nehézsúlyú világbajnokkal szemben, azonban Spinks megtőrte ezt a sort és nehézsúlyban is csúcsra ért. A KO magazin körkérdésére az olvasók 65 százaléka Tyson győzelmét várta, legtöbbjük kiütéssel. Spinks oldalán állt a nagyobb rutin és a testmagasság. (188 centi 181-el szemben) A tévékommentátorként működő Sugar Ray Leonard egészen más oldalról latolgatta az esélyeket: - „Figyelembe kell venni Spinks erős motiváltságát is, hogy ő törje meg Tyson veretlenségi sorozatát! Engem is ez vitt győzelemre Hagler ellen!” A meccs előtt a világsajtó szép lassan megszállta Atlantic Cityt. Fehér köntösben, fekete szerelésben először Spinks érkezett.  A levegőbe lökte egyik kesztyűjét, azután a másikat, megköszönve szurkolói biztatását. Egyszer még fel is kiáltott: “Mindent megteszek!" Nyugtalannak látszott és ez érthető. Aztán jött Tyson!.

 „És most” - bődült el a gong-kezelője, Michael Buffer – kezdődjék a tánc. Tizenkét menetben, a vitathatatlan világbajnoki címért! És ahogy elkezdődött, véget is ért.

A meccs első percében, Spinks, életében először a földre került, miután Tyson egy bal felütéssel állon vágta, majd bevitt neki egy iszonyú jobbegyenest, ami éppen a szíve alatt csapódott be. Féltérdre rogyott, de kettőre már talpon volt és a sarokban várta ki, amíg a bíró - Frank Capuccino - leszámolja az előírt nyolcat. Amikor Tyson előrejött, Spinks megpróbálta keresztbeütni egy jobbegyenessel abban a pillanatban, amikor ellenfele eleresztett egy balhorgot. Egyik ütés sem talált, de Spinks drágább árat fizetett a luftért: a lendület előre rántotta, egyenesen bele Tyson következő ütésébe, egy rövid jobb csapottba. Ez olyan erővel zúdult Spinks állára, mint amikor egy kalapáccsal csapnak a villanykörtére. Az aláhulló Spinks kétszer is beverte a fejét a padlóba, amikor hanyatt esett. Szemei fennakadtak. A jobb térdére támaszkodva megpróbált a hátáról oldalára pördülni, azután talpra állni. De nem volt olyan tiszta állapotban, hogy erre képes lett volna. A sarok felé csúszott, a törzse észak felé csavarodva, a fejével az alsó ringkötelet súrolva. Ez volt Michael Spinks utolsó mérkőzése. 31 győzelem mellett (21 KO), mindössze csak 1-szer veszített. Aztán el is tűnt az ökölvívás világából. Persze időnként őt is megtalálják egy egy interjúra, ahol megkérdezik napjaink ökölvívásáról. 

                                                                                                                                 



Szerencsétlen, ha Spinksről csak az az egy pillanat van a fejedben, mikor Mike Tyson egy rettenetes ütésétől hátra esett és a ring padlójába keményen beütötte a fejét is, majd megpróbált felemelkedni, de nem sikerült neki. Akkor már eljárt felette egy kissé az idő, de ha csak erre a momentumra emlékszel, akkor nem ismered igazán Michael Spinkst, mivel ő egy nagyszerű félnehézsúlyú volt. Spinks uralt egy olyan félnehézsúlyú korszakot, ami talán a legjobb volt a félnehézsúly történetében. A csúcsfelé az úton, olyan félnehézsúlyú bokszolókat vert (Murray Sutherland, Yaqui Lopez, Marvin Johnson), akik jobbak voltak, mint azon fickók többsége, akik ellen Roy Jones a címét védte. Spinks dominálta a legjobb bunyósokat akikkel szembe nézett, és ők tényleg nagyon jók voltak. Egyetlen balfelütéssel kinyújtóztatta Marvin Johnsont, egy háromszoros címvédőt. Eddie Mustafa Muhammad (korábban Eddie Gregory) kora egyik rettegett bunyósa volt, mikor Spinks kibokszolta őt és elnyerte a WBA címet. Qawinak brutális győzelmei voltak Matthew Saad Muhammad felett, és még három évre rá, hogy Spinksszel címegyesítőt vívott, rettenetesen kemény és harcos meccset bunyózott cirkálósúlyban Evander Holyfielddel. Spinks kipontozta Qawit és általánosan elismert félnehézsúlyú király lett. Mire kihívta Holmest a nehézsúlyú bajnokságért, Spinks 10 címvédést csinált, abból nyolcat kiütéssel. Igaz, a kihívói között voltak átlagosak is: Vonzell Johnson, Mustafa Wassaja, David Sears, Jerry Celestine. De talán hasonlóak voltak, mint nagyrészük, akik felett Foster dominált, és jobbak voltak, mint akikkel Virgil Hill párnázta ki a rekordját. Spinks ezeket könnyedén kezelte. Elfújta őket. Persze voltak neki is nehezebb meccsei, pl. 1984-ben Eddie Davis ellen címmeccsen, de ő volt a legdominánsabb erő a 175 fontos csoportban Foster óta, és akkor a divízió is sokkal alaposabb volt, mint Foster idejében. Spinks sikerének a titka a sokoldalúságában, alkalmazkodó kézségében rejlett. Tudta hogyan kell legyőzni az ellenfeleket. Emellett gyilkos ütő volt, a híres „Spinks Jinx” majdnem egyenlőség volt Foster balhorgára vagy a jobb kezére. De tudott ő mozogni és bokszolni is ha az kellett, még akkor is, mikor már térdsérülése gátolta a karrierje utolsó éveiben. Azok ellen az ellenfelek ellen, akiknek tisztelte az erejét, mint pl. Mustafa Muhammad vagy Qawi, másképp állt hozzájuk. Ki jabelte, ügyesen kimozogta, halálra bosszantotta és legyőzte őket. A végeredménye: Spinks sosem kapott ki félnehézsúlyútól, domináns bajnok volt, és kitakarított egy nagyon erős divíziót. Ennél többet pedig nem is kérhettél volna tőle.


2020. április 19. - Leibinger Gábor

Oszd meg, tedd a kedvencek közé!

Hozzászólok:

login: jelszó: » regisztráció

Igen, Leon nagyon nincs jól.
https://www.youtube.com/watch?...

    2020-04-27 22:47:29

@Leon: Valószínűleg igen. Spinks lassabb, gyengébb, törékenyebb, volt mint Tyson. Eltalálni sem nagyon tudta volna és ha eltalálja se igazán lett volna látható eredménye. Fordítva ez viszont nem igaz, ahogyan láthattuk is. Persze, ha a Buster elleni Tyson állt volna vele szemben, akkor sokkal több esélye lett volna a pontozásos győzelemre.

    2020-04-20 20:33:27

Michael Spinks nagyon jo bokszolo volt. Vajon a pszicheje miatt utotte ki Tyson oly hamar ? Ha 10x bokszolnak, mindig Tyson nyert volna ?

    2020-04-20 16:30:26

@Hurri: Igen sajnos ez igaz, de mit várhatunk a gettókból jött utcaharcosokkal, akik tanulatlanok és buták. Egész életükben nélkülöztek, majd elszalad velük a ló. Érthető, sőt szinte törvényszerű. Persze kivételek is vannak szép számmal.

    2020-04-20 11:58:22

@Hurri: "Azt megtudná valaki mondani, hogy Tyson milyen magas valójában? Tudom, hogy ez már volt téma itt, de én a 178-181 között már mindent olvastam. Ebben a cikkben pl. 181."

Legtöbbször 5'11 fél-nek írták, az 181, de állítólag nincs akkora :) Mióta elterjedt az internet, mindenki írhat mindent. Meg ugye lehet mérni cipőbe, cipő nélkül, kihúzva kevésbé kihúzva.... stb.

» leibigabi   válasz erre
    2020-04-20 11:29:08

Azt megtudná valaki mondani, hogy Tyson milyen magas valójában? Tudom, hogy ez már volt téma itt, de én a 178-181 között már mindent olvastam. Ebben a cikkben pl. 181.

    2020-04-20 10:55:27

@leibigabi: Köszönöm a válaszaidat! Kár, hogy nagyon ritka az olyan bajnok, akinek nem folynak ki a kezéből az összebokszolt milliók, vagy nem keveredik évekig tartó kilátástalan pereskedésbe menedzsereivel-promótereivel (vagy az adóhatósággal).

    2020-04-20 10:53:14

@Hurri: Viszont a testvére Leon, az már évekkel ezelőtt olyan szinten volt, hogy régebbi ismerősei (kért) adogattak neki 20-50 dollárokat. Egészségileg is már eléggé trébe van. Agyzsugora van és aszzem rákos is.

» leibigabi   válasz erre
    2020-04-20 10:27:04

@Hurri: Írod, hogy Spinks körültekintően bánt a pénzzel. A visszavonulása után is sikerült megtartania a vagyonát? Milyen életet él? Egészségileg rendben van? Ezekről tudsz valamit?

Annyit tudok, hogy egy magánbirtokon él. Butch Lewis kezelte a bokszból megtakarított pénzét, és évekkel ezelőtt beperelte, hogy Lewis saját célra is használt a megtakarításból. Lewis közben már egy jó pár éve meghalt. Az egészségi állapotárol nem hallottam, hogy bármi baja lenne és a fent említetten kívül arról sem, hogy egyéb anyagi problémával küzdene.

» leibigabi   válasz erre
    2020-04-20 10:19:49

Leibi!
Ezúton is köszönet az írásokért! Eddig mindet elolvastam. Írod, hogy Spinks körültekintően bánt a pénzzel. A visszavonulása után is sikerült megtartania a vagyonát? Milyen életet él? Egészségileg rendben van? Ezekről tudsz valamit?

    2020-04-20 09:47:53

Leibi, komolyan, add ki ezt a könyvet, akkor is, ha itt mindent megjelentetsz belőle. Szerintem nem csak a bokszrajongók szeretnék.
Köszönjük!

» bandi78   válasz erre
    2020-04-20 00:32:47

@Untouchable: egyszerűen nem bírom a stílusát sajnos. Ha igy említed akkor a Cooney elleni meccsenek(amivel nem probalkoztam meg) megprobalok nekifutni.

» Sarkozi robert   válasz erre
    2020-04-19 14:59:18

@Sarkozi Robert: A Cooney ellenit sem? Az ritka látványosság volt. Dávid ütötte Góliátot, de hogyan?!

» Untouchable   válasz erre
    2020-04-19 13:40:36

Különösen szeretem az olyan törtenet mesélést amikor először azt taglalják milyen véletlen egybeesések vezettek a szereplő felbukkanasahoz.

Spinks stilusat sose szerettem, nem tudtam vegignezni egy győzelmét sem, de ettol függetlenül nagyon élveztem a cikket. Köszönjük.

» Sarkozi Robert   válasz erre
    2020-04-19 12:21:22
Ugrás az oldal tetejére