Ha a boksz olyan, mint ahogy Bud Schulberg mondja, vagyis a boksz sakk, amit a testükkel játszanak táblák nélkül, akkor Wilfred Benitez a bokszolás egy Boris Spasskyja, egy Bobby Fischerje a komplett megnyitásokkal és végjátékokkal együtt. Egy elterelő harcos, aki a hamis lépéseivel és trükkjeivel becsapja az ellenfeleit és arra kényszeríti őket, hogy tegyék meg az első lépéseiket, és ő egy még jobbat lép ellenük. Ügyes és sima stílusban, amelynek célja az ellenfél becsapása, Benitez nagy szakértelemmel a boksz olyan formáját gyakorolta, amely egy pók példáját követte, ami megpróbálja a legyet a hálójába csalni.
Csaliként felajánlotta a fejét, aztán, mint ha lenne egy beépített radarja, az utolsó töredék másodpercben elmozdítja, és erre a csapdájára támaszkodva visszavág a kemény jobbosával. Ezt még megfűszerezte a macskaszerű rugalmasságával. Szóval innen kapta a becenevét, „A Radar”-t, mert elképesztő képessége volt előre látni és elkerülni az ellenfél ütéseit.
1958. szeptember 12-én született New Yorkban egy Puerto Rico-i bokszcsaládba. Testvérei, Frankie és Gregory Benitez is a 70-es években top versenyzők voltak. A kis Wilfred New Yorkban a környékbeli bokszteremben nőtt fel, ahol figyelte testvéreit és más helyi neves bokszolókat, ahogy gyakoroltak. Hát csoda, hogy bokszoló lett?
Wilfred Benitez a csodálatos tehetség, 15 éves korára profinak állt apja irányítása alatt. Korai mérkőzéseit többnyire Puerto Ricoban és New Yorkban vívta. Gyorsasága, ütőereje és meglepő ringbeli érettsége lehetővé tette, hogy 17 éves korára már, testvére Frankie mellett, egy világ szinten jegyzett profi bokszoló legyen. 25-0-s rekorddal kihívhatta azt az akkor 50-9-1-es rekorddal álló 29 éves, WBA kisváltósúlyú világbajnok kolumbiai Antonio Cervantest, aki már 3 és fél éve uralkodott és címét kilencszer meg is védte, olyanok ellen, mint: Nicolino Locche, Alfonso Frazer, Carlos Maria Gimenez, Lion Furuyama, Esteban DeJesus vagy Hector Thompson.
Wilfred Benitez 1976. március 6-án megtette az első lépést az ösztönös nagyság felé, amikor egy mesteri előadással legyőzte a legendás kisváltósúlyú világbajnok Antonio „Kid Pambele” Cervantest egy „ingyenes” bokszórával. Benitez a sebességével egyértelműen uralta a mérkőzés egyes szakaszait, de Pambele végig megtartotta a bajnoki karakterét. Végül Wilfredo megosztott pontozással megnyerte a 15 menetes összecsapást, és azzal 17 éves 5 hónaposan és 23 naposan ő lett minden idők legfiatalabb profi boksz világbajnoka. És ez volt az első súlycsoportbeli világbajnoki címe a három különbözőből. Benitez a ringbeli hőstettein kívül próbára tette menedzser-edzője türelmét, aki nem mellékesen az apja volt. Elidegenedtek egymástól, mivel azt szerette volna, ha fia többet tréningezik, és ne a San Juan-i diszkók este 10-től reggel 6-ig látogatása tegye ki az edzési rutinjainak nagy részét.
- Hogy őszinte legyek – mondta egyszer Jose Torres bokszírónak – Két hétnél nem edzettem többet semmilyen mérkőzésre, miután megvertem Kid Pambele-t.
De annak ellenére, hogy nem gondolt bele a következményekbe, folytatta vidám útját és döntetlent ért el Harold Weston ellen (12 nap edzéssel), szűken verte Bruce Curryt (7 nap edzéssel), majd két és fél hónappal később a visszavágón már magabiztosabban győzött (igaz 10 nap felkészüléssel), és aztán 1979 januárjában legyőzte a WBC váltósúlyú világbajnok Carlos Palominót. (15 nap felkészüléssel). Ez elég volt, hogy egy felnőtt ember, mint az apja, elsírja magát.
Bizonyítja Benitez zsenialitását, hogy ennek ellenére győzelemről győzelemre jött le a ringből. De nem tudta megbecsülni a teljesítményét azáltal, hogy egy apró pillantást vetett volna az edzéseken kívüli, testének kizsákmányolására.
Két végén égette a gyertyát, ami végül megbosszulta magát, amikor csak kilenc (9!) nap edzés után próbálta megvédeni váltósúlyú címét Sugar Ray Leonard ellen. A lába feladta a harmadik menetben, és végül a 15.-ben is amikor TKO-val veszített. Benitez, aki büszke járással lépett a ringbe, a végére úgy nézett ki, mint ha egy fiúcskává gyengült volna le, aki elvesztette hibátlan rekordját és a világbajnoki címét is.
1981. május 23-án Wilfred és új menedzsere Jimmy Jacobs, most a WBC nagybáltósúlyú világbajnokát, Maurice Hope-ot és Wilfred harmadik súlycsoportbeli címét célozták meg. Benitez hozta a szokásos magabiztos stílusát, és ellenőrzése alatt tartotta a mérkőzést. Hope-ot először a 10. menetben ültette le egy nagy jobbkezessel, végül pedig egy nagy jobbkereszttel kivégezte a 12.-ben. Hope lement, és vége. Hirtelen Wilfred Benitez lett a hatodik olyan bokszoló, aki három különböző súlycsoportban is világbajnok lett. És ne feledjük, ekkoriban még hiányzott 2 nagy boksz világszervezet, az IBF és a WBO is, tehát legalább kétszer nehezebb volt ezt elérni akkor, mint napjainkban.
Miután kétszer megvédte koronáját, (nem akárki ellen, ebből az egyik a legendás Roberto Duran ellen történt egyhangú pontozással), Tommy Hearnst vette sorra. 1982 decemberében bár bátran küzdött Hearns ellen, de végül pontozással kikapott és elvesztette a világbajnoki címét. Benitez ezután már nem volt a régi. A középszerű ellenfeleket megverte, de a jobbaktól, mint Mustafa Hamsho, Davey Moore és Matthew Hilton, már kikapott. 1987-ben az argentin Carlos Herrera ellen elszenvedett TKO vereség után visszavonult. 1990-ben Emanuel Steward keze alatt még megpróbálkozott a visszatéréssel, de egészségi állapota és rossz formája miatt (4 meccsből két győzelem), még abban az évben végleg visszavonult a szorító világától, 53-8-1 (31 KO) rekorddal.
Karrierje során a Benitez által megkeresett pénz hamar elfolyt, köszönhetően apjának és a nem megfelelő kezelésnek, az egész autókra, ajándékokra, nőkre és egyéb luxuscikkekre ment el. Benitez egészsége szintén elkezdett hanyatlani, köszönhetően elsősorban az ütéseknek, amiket 7 éves kora óta a ringben kapott. Később kerekesszékbe került és azóta is folyamatos gondozásra szorul.
Wilfred Benitezre minden idők legfiatalabb világbajnokaként, egyik legtehetségesebb védekező és mesterstratéga bokszolóként emlékezhetünk, aki az ellenfelek hibáit felhasználva csapdába csalta őket. Végül a saját hibájából adódóan magát is csapdába csalta azzal, hogy keveset edzett, pedig még magasabbra emelkedhetett volna.
2020. április 18. - Leibinger Gábor
