Gus Lesnevich az orosz oroszlán

Billy Conn 1940-ben miután feljebb lépett, hogy összemérje erejét Joe Louisszal a félnehézsúly trónja megüresedett. A félnehézsúly rangsor így nézett ki akkor: 1. Jimmy Webb, 2. Anton Christoforidis, 3. Melio Bettina, 4. Gus Lesnevich, 5. Teddy Yarosz, 6. Turkey Thompson, 7. Tommy Tucker, 8. Jimmy Reeves, 9. Solly Krieger, 10. Lloyd Marshall. 1941. január 13-án az NBA Anton Christoforidist ismerte el bajnoknak, miután megverte Bettina-t a Cleveland Arénában. A 8449 néző 20.462 dollárt fizetett a kasszáknál, hogy láthassák az összecsapást. A görög lassan kezdett és nehezen talált megoldást a szokatlan fordított alapállású olaszra. Melio az első négyből három menetet elvitt, de aztán Christoforidis magára talált a fejre ütött jobbhorgaival. Egy szép balossal elkapta ellenfelét, akinek a bal szeme elkezdett vérezni a hetedikben. Christoforidis elkezdte a jobbhorgait a fejre irányítani és szétzúzni ellenfele gyomrát és a testét. A következő négy menetben úgy tűnt, hogy egyre erősebbé kezd válni. Bettina némi előnyre tett szert a 12. menet után, de a görög jól hajrázott a végén és győzött egyhangú pontozással, mely döntés népszerű volt a nézők körében.

Előreláthatóan a New Yorki Atlétikai Bizottság és New Jersey Boksz Bizottság képviselője, Abe Greene nem fogadta el az NBA bajnokát, így a helyzet újra zavarossá vált. Greene egy négy személyes döntőt javasolt, Christoforidis, Lesnevich, Jimmy Webb és Tommy Tucker között. 1941. február 21-én Webb döntő fölénnyel verte Tuckert egy 10 menetesre tervezett mérkőzés 9. menetében a Madison Square Gardenben. Az év május 22-én Lesnevich kipontozta Christoforidist, amit a New Yorki Bizottság eliminációs mérkőzésnek, míg az NBA címmérkőzésnek ismerte el, lévén, hogy Christoforidis volt a bajnokuk. A terep elő volt készítve egy Lesnevich VS Webb küzdelemhez, hogy eldöntse, hogy az NBA és a New Yorki verzióknak ki, vagyis, ki az igazi, mindkét szervezet által elismert félnehézsúlyú világbajnok. Webbet "kifacsarták" már egy másik meccsen, mielőtt megmérkőzött volna Lesnevichel. Július 28-án szembenézett Mose Brownal egy 10 menetesre tervezett mérkőzésen a Pennsylvania állambeli Millvale-i Hickey parkban, ahol is zavarba jött és kiütéses vereséget szenvedett a 2. menetben. Miután Brownak nem volt meggyöző a recordja, hisz megállította őt George Burnette csaknem két hónappal a Webb KO előtt, ezért határoztak úgy, hogy Lesnevich a rangsorban a következő versenyzővel, Tami Maurielloval meccseljen a címért. Tami padlóra küldte a 4. menetben 9 számolásig, de Lesnevich nyerte a mérkőzést egy nagyon szoros vitatott pontozással. Eddie Joseph vezetőbíró Mauriellonak adott 10 menetet, Lesnevichnek ötöt, de a pontozóbírók meg Gusnak a mérkőzést. A visszavágón három hónappal később, 1941. november 14-én Gus Lesnevich már egyhangú döntéssel látszott és bizonyult is jobbnak.

A bajnok: Gus Lesnevich 1. Booker Beckwith 2. Mose Brown 3. Jimmy Bivins 4. Tami Mauriello 5. Jimmy Webb 6. Anton Christoforidis 7. Erv Sarlen 8. Oscar Rankins 9. Teddy Yarosz 10. Joey Maxim.

Jelenleg Lesnevichet mindenhol elismerték a világ félnehézsúlyú bajnokának, kivétel Nagy Britaniát. (A britek 1939. július 10-én Len Harveyt és Jock McAvoyt mérkőztették a „Brit világbajnoki” címért, ahol Harvey győzött pontozással 15 menetben. 1942. június 20-án Harveyt már a második menetben kiütötte Freddie Mills.) Így kézenfekvő volt, hogy mérkőzzön meg Lesnevich a kőkemény "brit oroszlán" Freddie Mills ellen. A II. világháború azonban közbeszólt. 4 és fél évre abbamaradtak a félnehézsúlyú világbajnoki címmérkőzések, a nagy bajnokok a hadsereg kötelékébe álltak, köztük olyanok is, mint Gene Tunney, Jack Dempsey, Joe Louis, Billy Conn, James Braddock, de Lesnevich és Mills is ....és még hosszan sorolhatnánk a neveket, a világ pedig Tobruknál, Sztálingrádnál, Guadalcanalnál, Midway szigeteknél vívta a nehézsúlyú ütközeteket. Mills arról volt híres, hogy az egyik legvakmerőbb ökölvívó volt, aki valaha ringbe lépett. Tinédzser korában tejesfiúként dolgozott, szabadidejében pedig amatőr öklöző volt. A hírnév és a dicsőség felé a legnehezebb utat választott, ugyanis úgy lett hivatásos, hogy elszegődött egy vásári bódéba és a közönség soraiból kikerülő, lehető legváltozatosabb formájú és méretű ellenfelek ellen küzdött. Még mindig itt dolgozott, amikor találkozott a korábbi könnyűsúlyú bajnokkal, Gipsy Danielsszel, aki felkarolta őt. Mills akkor vált országos hírű öklözővé, mikor 1940 augusztusában, tíz menetben pontozással legyőzte a jó képességű Jock McAvoyt. A visszavágón McAvoy már az első menetben megsérült, és a küzdelem feladására kényszerült. Ezután a Brit és Birodalmi bajnok, Len Harvey elleni mérkőzés következett, aki egyben a British Boxing Board of Control féle „világbajnoki cím” birtokosa is volt. Harveyt a második menetben kiütötték a ringből, és a kiszámolás alatt nem volt képes visszamászni, hogy folytassa a küzdelmet. A második világháború alatt a Királyi Légierőnél szolgált, ami megfosztotta őt legjobb évei egy részétől. Mills nem volt valami kifinomult és tökéletes technikájú öklöző, ám bátorsága és harci szelleme bárkinek a becsületére vált volna. Mills alig valamivel korábban szerelt le, a háború utolsó szakaszában a Távol Keleten szolgált. Egyszer csak ott találta magát a ringben, egy szintén kemény, bunyókban edződött hivatásossal, aki éppen a legjobb félnehézsúlyú is volt. Lesnevich a háború idején a parti őrségnél szolgált, és amikor kissé edzetlenül visszatért a ringbe, rögtön kikapott a nehézsúlyú Lee Omától. Úgy festett, bajnoki címe veszélybe kerülhet. Jack Solomons a híres angol rendező, erre az ütközetre építette a brit profi boksz világháborút követő feltámasztását. Rávette Lesnevicht, hogy jöjjön át Londonba. Mills 1946-os összecsapása Lesnevichel minden idők egyik legbátrabb brit bokszteljesítményének számít.

A világégés befejezése után, 1946. május 14-én került megrendezésre a Londoni Harringay Arénában Lesnevich és Mills brutális csatája. A 2. menetben a bajnok volt az, aki agresszívan ment előre, kemény jobb-balhorog második ütése tisztán állcsúcson talált, majd még egy brutális balhorogtól fél térdre esett a kihívó. Mills guggolva hallgatta amint Eugene Henderson bíró megkezdte a rászámolást. 1...2...3...4...5 Mills harcra kész, box. Az amerikai azonnal hatalmas jobbfelütéssel nyitott, majd balhorog, jobbfelütés, még két balhorog állra, jobbegyenes-balegyenes-jobbegyenes (ezek nem találtak tisztán), majd Mills egy jó balhoroggal, pillanatra megállította a bajnokot. Lesnevich egy másodperccel később folytatta az offenzívát. Jobbfelütés-balhorog, majd egy brutális jobbfelütés és az azt követő jobbegyenessel valósággal letaglózta az Európa bajnokot. Mills merev lábakkal, zsákként dőlt hanyatt, de keményfából faragták. Lassan és nehezen megpróbált feltápászkodni 1...2...3...4...5...6...7...8. A tizenegyezer néző tombol, Lesnevich azonnal rávetette magát egy nagy jobbegyenes-balcsapott összetétellel. A brit gyámoltalanul fogni próbált, de újabb jobbfelütést és balhorgot kapott cserébe. Freddie hátrál, de az amerikai megy utána. Jobbhorog, jobbfelütés, jobbegyenes, majd a befejező jobbfelütéstől Mills ismét térdre ereszkedik. 7-re újra talpon van, de Lesnevich gyorsvonatként érkezik. Újabb jobbhorog, balhorog, jobbegyenes (ez lecsúszott), jobbfelütés testre, nagy balhorog zúg el Mills orra előtt, de az azt követő kemény jobbfelütés ismét tisztán talál. Mills a sarokba szorul, és számolatlanul kapja az ütéseket. Freddie kitántorog a sarokból, Lesnevich űzi, hajtja. Jobbegyenes, balhorog, Mills fogni próbál...kemény jobbfelütés fejre, még egy, balhorog, jobbhorog, jobbfelütés és ismét fél térden az "angol oroszlán". Lesnevich szól is a bírónak, hogy ez kész... A bíró azonban a semleges sarokba küldi és megkezdi a fél térdelő, kötélbe kapaszkodó kihívóra a számolást. Mills megmutatja, hogy milyen is az igazi angol harci szellem, mert 7-re hirtelen felpattan és kihúzza a menet hátralevő részét. Freddie Mills összeszedte tartalékait és egészen a 10. menetig tartotta magát.

A 9. menet végén Lesnevich a fejét rázva vonult a szorítósegédeihez, de aztán összeszedte minden erőtartalékát. A 10.-ben Mills a sarokba szorult, ahol kapott egy jobbegyenes-balhorog-jobbfelütés összetételt, majd bal-jobbegyenes, jobbfelütés testre és az azt követő jobbegyenestől (fejre), Freddie "aléltan" zuhant a padlóra. A bíró 9-ig ért a számolással, mire Mills hatalmas akaraterővel, rogyadozó lábakkal talpra állt. Tántorogva elindult, a vezetőbíró reakcióideje egy kicsit lassú, így nem is tudta megakadályozni, hogy az érkező Lesnevich egyetlen egy, kissé alulról felfelé indított "reccsenő" balhoroggal le ne taglózza. Mills az alsó kötélre zuhant hassal, félig kilógva a szorítóból, ekkor a bíró széttárt karokkal jelezte, hogy vége a mérkőzésnek...maradt a világbajnok Gus Lesnevich! Mills teljesen kikészülve roskadt magába. Az arénából távozva, kétszer hányt útközben, egy hétig teljesen lelassulva beszélt és iszonyatos fejgörcsök kínozták. De később, amint látni fogjuk, megmutatta a szurkolóinak, hogy azért „van még cucc a pincébe”.





1947 legelején így nézett ki a legjobbak rangsora: A világbajnok Gus Lesnevich, 1. Billy Fox, 2. Ezzard Charles, 3. Archie Moore, 4. Jack Chase, 5. Billy Smith, 6. Tommy Yarosz, 7. Johny Colan, 8. Booker Beckwith, 9. Freddie Mills, 10. Fitzie Fitzpatrick.

Az év közepére a színesbörű Lloyd Marshall és az ausztrál Dave Sands is felkapaszkodott a legjobb 10-be. Gus aztán két alkalommal megvédte címét "blackjack" Billy Fox ellen (KO10 és KO1), majd szembenézett Millsszel egy visszavágó mérkőzésen. 1948. július 26-án Londonban, 46 ezer szurkoló előtt a White City Stadion szorítójában adott visszavágási lehetőséget Freddie Millsnek a világbajnok Gus Lesnevich.  Az elsőhöz hasonlóan ez is kemény mérkőzés volt, de az igazi izgalmakra a 10. menetig várni kellett. Lesnevich "araszolt" előre, mikor Mills egy kemény balhoroggal állon találta, majd azt gyorsan követte még egymás után kettő, amitől a bajnok fél térdre ereszkedett. Lesnevich azonnal megpróbált talpra állni, de nem volt kitisztulva. Ez volt a szerencséje, mert Mills megindult, hogy kivégezze, de a tántorgó Lesnevich néhány lépés után ismét féltérdre ereszkedett az angol pedig nem tudott ütést elhelyezni rajta. A bíró Teddy Waltham a semleges sarokba küldte Freddie-t és négyet számolt a bajnokra, akinek jól jött ez a néhány másodperc. Mills azonnal támadásba lendült, egy kemény bal test, bal fej kombinációval kínálta meg Lesnevicht aki megpróbálta lefogni őt, de miután Mills több kemény horga is eltalálta, így nem sokkal később ismét padlóra került. 5-re felpattant a bajnok, de Mills folytatta a támadást. Gus végül kihúzta lábon, a menet utolsó 20 másodpercében már "vissza is válaszolt". A következő menetben Mills több nagy erejű horoggal megingatta Lesnevicht, de leütni nem tudta. Az utolsó, 15. menetben mindkettőjüknek volt néhány kemény balhorga, de ez a mérkőzés végkimenetelén már nem igazán változtatott, bírói döntéssel győzött Freddie Mills. "Megtört a jég", volt a címe Nat Fleischer tudósításának a Ring magazinban, utalva, hogy Freddie Mills az első Brit Birodalmi bajnok, akinek sikerült elnyernie a világbajnoki címet egy nehezebb súlycsoportban Ted Kid Lewis óta. Lesnevich bajnoki ideje véget ért.

Gus Lesnevich két lábbal a földön járó iparosa volt az ökölvívásnak, akit az ereje és a hatalmas szíve miatt „az orosz oroszlánnak” is becéztek. A New Jerseybeli Cliffsideban született 1915-ben, orosz ősök leszármazottjaként. Fiatal éveiben dolgozott cukorfinomítóban, később kádárként, vagy anyja New Yorki éttermében az almás pite árulástól, a szakács, pincér és kidobói feladatokat is ellátott. Fiatalkorában focizott, úszott és baseballozott, majd lett belőle bokszoló. Mikor egy harcos, vagy bármilyen sportoló életútján végig tekintünk, a több fontos esemény mellett, az egyik ilyen a visszavonulása. Sok történetet hallani vagy olvasni olyan bajnokokról, akik túl sokáig harcoltak vagy játszottak. Néhányan, mint Joe DiMaggio és Ted Williams (baseball hősök), vagy a kosaras Michael Jordan, mikor már befejezték, még mindig elég nagy csillagok voltak ahhoz, hogy mesés fizetéseket szakítsanak. Mások megtartották a játokból szerzett keresetüket, míg mások addig játszottak, míg mindenüket elvesztették, majd csak a nevük és a kesztyűjük maradt. Számos bajnok nem tudott időben visszavonulni a sportágtól, Gus Lesnevich nem közéjük tartozott.

- „Más sportokban is fontos pillanat a visszavonulás, de az ökölvívásban valóban fontos, időben a kesztyűk szegre akasztása. Az ok természetesen az, hogy egyre nagyobb a sérülés veszélye. Én nem akartam ”punchdrunk”-ot. (ökölvívó részegség) 1932 óta voltam aktív az ökölvívásban és beutaztam a világot”, meséli Lesnevich.

„Bokszoltam Ausztráliában és Angliában és bejártam mind az ötven államot. Megfigyeltem az első „punchdrunk” harcost, akit láttam. Nem tudták időben befejezni és megsérülnek, legyen az boksz, labdarúgás vagy autóverseny. Amikor elveszted a reflexeid élét, melyek annyira fontosak bármely fajta versenyben, növeled a sérülés kockázatát. Ez olyan, mint az autóvezetőnek is néhány ital már túl sok lehet. A mentális, továbbá a fizikális kondíció a legfontosabb. Mikor fáradtságos munkává válik, hogy reggel felkelj futni, vagy a tornaterembe és edzésre menj, és azt nézed, hogy mennyit ehess-ihass, akkor közel az idő a befejezéshez. A fizikai kondíció az elsőszámú. Számos ember, akinek bajnoki kondíciója van, erőt vett, és győzedelmeskedett a gyomrán, azonban hiányoznak belőlük más képességek. Mások birtokolják ezeket a képességeket, de hiányzik belőlük az akarat, hogy 100 százalék felett teljesítsenek végig. Én nem voltam egy nagy harcos a saját szemembe. Én nem voltam egy jó ütő, aztán a karrierem végén, mikor elvesztettem a sebességem egy részét, kiderült, hogy az ütésem lúdtalpas. Aztán elkezdtem igazán jól ütni. Azelőtt én csak egy tisztességes ütő és tisztességes bokszoló voltam. De nincs senki, aki jobban akarta volna a győzelmet, mint én. Elég szerencsés voltam, hogy kemény fejem és állam volt. Jól bírtam az ütést és elég okos voltam, hogy tudjam, hogy engem mikor vertek el. Bár ötször kiütöttek, de nem nyírtak ki. Néhányszor megsebeztek, de soha nem komolyabban. 17 éves voltam, amikor elkezdtem bokszolni. Két évvel később megnyertem az intercity aranykesztyűt középsúlyban 1934-ben, aztán profinak álltam.”

A válság napjaiban az ökölvívó mérkőzések volt az egyik olyan tevékenység, amire a tömegek eljártak. Ez jó lehetőségnek tűnt a New Jerseybeli Cliffside Park büszkesége számára, hogy 1935-ben, akkor 20 évesen betörjön a legjobb hivatásosok közé.

- „Volt számos bunyós és bokszklub, megtanultam a szakmát egészen az aljáról, közben megszereztük a kellő a kitartást, nem úgy, mint napjainkban, hogy fél tucat meccs után már öveket szerezhetnek. Nekem már 20 meccsem volt, amikor az első 10 menetes mérkőzésemet vívtam, amikor is 1935. december 17-én Newarkban, megvertem Butch Lyncht. Négy évnek és 30 meccsnek kellett eltelnie, amiből csak hármat vesztettem el, mire megkaptam az első címmérkőzést. Ez, 1939. november 17-én volt Billy Conn ellen a Madison Square Gardenben. Conn nyert pontozással, de egy pokoli mérkőzést vívtunk, úgyhogy 6 hónappal később visszavágóztunk Detroitban. Újra ő győzött, és úgy döntött, hogy üldözőbe veszi Joe Louist és a nehézsúlyú címet. Ezzel megüresedett a félnehézsúlyú trón, én meg azzal folytattam, hogy megvertem Anton Christoforidist és elnyertem az N.B.A. címet. Három hónappal később, 1941. augusztus 26-án megvertem Tami Mauriello-t a Gardenben. Világbajnok voltam. Novemberben ismét megvertem Tamit, még vívtam két nem címmérkőzést, Bob Pastor és Jimmy Bivins ellen, majd csatlakoztam az Amerikai Parti Őrséghez. 27 éves voltam ekkoriban, és leszámítva egy sor bemutató mérkőzést, nem húztam kesztyűt a következő négy évben. Az első visszatérésem az Oregoni Portlandben volt Joe Kahut ellen és úgy izgultam, mint amatőr koromba. Kahut egy kemény ex-tengerész volt, aki az előző hat meccsét zsinórban nyerte miután kilépett a seregből, én meg örültem, hogy ez nem egy címmérkőzés. Meglepetésemre, és bánatomra, mivel szükségem volt a munkára, kiütöttem őt az első menetben. A következő hónapban még rozsdásnak tűntem Lee Oma ellen, aki egy sérülés miatt megállított engem a Gardenben. (Az orvos tanácsára a játékvezető Arthur Donovan leállította a küzdelmet, mivel Gus elszenvedett egy mély vágást a bal szeme alatt) Az arcbőröm is elég lágy volt, és nem volt időzítésem a hosszú kihagyás után. Lee jabjei eléggé felsértettek és a doktornak le kellett állítania küzdelmet. Rossznak éreztem magam, és a visszavonuláson gondolkodtam, de kevés pénzem volt, a családom meg gyarapodott. Aztán mikor ajánlottak egy címmeccset, hogy mérkőzzek meg Mills ellen Angliában, éltem az alkalommal. A meccs egy igazi háború volt, klasszisokkal jobb voltam és kiütöttem a 10. menetben. Néhány hónappal később visszamentem Londonba, hogy megmérkőzzek Bruce Woodcock-al. Az egyre sűrűbb sérülések bizonyították, hogy már nem vagyok olyan jó, mint régebben. Kiütött a nyolcadik menetben. A következő küzdelmem, már címmérkőzésen, Billy Fox ellen volt, akinek 36 győzelme volt vereség nélkül és készült megölni az „öreg embert”. Nos, ez majdnem sikerült neki a harmadikban. Állon vágott. Lehet, hogy nem tudott küzdeni, de ütni azt tudott. Miután állva maradtam, ez megzavarta. Nem tudta, hogy mit csináljon. Könnyű meccsei voltak, addig nem találkozott olyannal, akit megütött, és állva maradt volna, aztán mikor visszavágtam neki, zavarba jött. Mire magához tért, a fejem kitisztult és kibokszoltam. Aztán elkezdtem melózni és kiütöttem őt a tizedikben. 1947 az én évem volt…59 másodperc alatt kiütöttem Melio Bettina-t, és ha a bíró nem kuszálta volna össze a számolást, akkor ez negyven másodpercről szólt volna. Aztán megvertem Mauriellot egy szoros pontozásos, és egy 7. menetes kiütéssel. Azt beszéltek, hogy szembeállítanak Joe Louisszal. Helyette 1948 márciusában megmérköztem Fox-al, de ekkor sem adtam neki esélyt. Két perc alatt vége volt. Joe Louison gondolkodtam. Megkezdtem a harmincharmadik életévemet. Visszamentem Londonba, hogy újra megmérkőzzek Mills-szel, a pénz túl jó volt, hogy visszautasítsam. Azon kívül, ez egy jó formában tartás lehet. Nos, ő nyert pontozással és elvette a címemet. Mi történt? Erőltetve hoztam a súlyt. Szerettem enni. Súlyomnál voltam, de ez kevés volt. Amikor hazamentem, mindenki azt mondta, hogy megloptak, na meg a súly. Egy évvel később, kemény munka árán újra bemértem a félnehézsúlyba, de veszítettem Joey Maxim ellen Cincinnatiban a félnehézsúlyú Amerikai bajnoki címért. Ő túl gyors volt nekem. A súly hozatal és a Mills meccs egy jó indok volt a visszavonulásra, de meglepetésemre felajánlottak nekem egy mérkőzést Ezzard Charlessszal a Yankee stadionban a nehézsúlyú világbajnoki címért. Ekkor viszont már nem kellett aggódnom a súlyom miatt. Ez nem tartott vissza, úgy edzettem, mint egy lelkes újonc, akit hajt a vágy. Néhány menet után Charles, aki egy pokoli harcos volt, tudatta velem, hogy már öreg vagyok. A menedzserem a 7. menetben állítatta meg a meccset. Akkoriban aláírtam még egy meccsre Jersey Joe Walcottal Jersey Cityben, miközben még mindig magyaráztam a vereségem okait. Akkor azt mondtam magamnak: - Várj egy percet, te nehézfejű orosz, háromszor kaptál ki zsinórban, kifogásokat keresel, pedig tudod, hogy a harmadik után minden ligában vége van. Befejeztem, miután láttam kiütve Louist Marcianotól. Lett volna mire költenem a Walcott elleni meccspénzt, és bár csak harmincnégy éves voltam és még mindig teljes erőbedobással dolgoztam edzésen. De eljött az időm és tudom, hogy helyes döntést hoztam. Soha nem bántam meg. Az én régi haverom, Jim Braddock is tudta, hogy mikor kell kiszállni. Miután legyőzte Tommy Farrt, tudta, hogy újra bunyózhatott volna Louisszal vagy valamelyik élvonalbelivel nagy pénzért. De Jim tudta, hogy ennyi volt. Rocky Marciano is ilyen volt. Ő címvédőként szállt ki és több milliót kereshetett volna, ha marad még a ringben. De ez igaz még másokra is, akik elég okosak, hogy tudják, mikor kell szegre akasztani a kesztyűket.”

Lesnevich 1949-ben fejezte be karrierjét, miután előbb kikapott Joey Maximtól, majd az N.B.A nehézsúlyú címért vívott mérkőzésen Ezzard Charlestól is vereséget szenvedett, hét menetben. New Jerseyben halt meg 15 évvel később, rákbetegségben.

2020. április 2. - Leibinger Gábor