Max Everitt Rosenbloom néven, 1904-ben született a Connecticutbeli Leonard’s Bridgben, egy elszegényedett orosz-zsidó cipész és felesége gyermekeként. Maxie iskolakerülő volt, aki egészen mélyről kapaszkodott fel. A harmadik osztály után otthagyta az iskolát, majd egy időre javítóintézetbe került. Állítólag a színész George Raft látta egyszer a fiatal Rosenbloomot East Harlemben az utcán verekedni és tanácsolta neki, hogy jó lenne bokszolónak. Kezdetben bátyja segített neki, aki maga is bokszolt Leonard Rose néven, de a fakó amatőr „Harlem Harlequin” elvesztette mérkőzéseinek többségét.
Ekkoriban olyan alkalmi munkákból élt, mint liftüzemeltető vagy vasúti munkás. 1923-ban, 19 évesen aztán Frank Bachman irányításával profinak állt. A jól informált szurkolók nem igazán vették komolyan, úgy gondolták, hogy egy dilis, színpadias, műkedvelő srác. Ahogy csiszolta bokszkészségét, főleg a kitérő taktikát, kitalálta, hogyan tehetné stílusát látványosabbá a showman ösztöneivel. Ott volt a ringben és a nézőknek dolgozott, beszélt, és intett, néha énekelt. Ez nem volt szokatlan számára, majd a sarkában folytatta a dumát a Harlem bohóca. 1925-ben a Ring magazin már a 10. helyen rangsorolta, igaz akkor még középsúlyban. Abban az évben a fiatal Maxie-t 10 menetben elkalapálta a korszak egyik legjobbja Harry Greb, majd kétszer is kipontozta Jimmy Slattery. A kövtkező évben viszont legyőzte Dave Shadet, Lou Scozzat és a korábbi középsúlyú világbajnok Johnny Wilsont is. Maxie egy szokatlan stílusban küzdött, ügyes lábmunkával mozgott, nehéz volt tisztán eltalálni. Nem volt egy nagy ütő, ezért döntött úgy, hogy inkább távolról küzd. Sokszor úgy nézett ki, hogy nyitott kesztyűvel üt, és innen kapta a „Slapsy Maxie” becenevet a sportíró Damon Runyontól.
Rosenbloomot azonban egyáltalán nem érdekelte, hogy mit tartanak kissé fura küzdőstílusa felől. Működött, és ez volt a lényeg. Ez egészen a félnehézsúly világbajnoki címéig vitte egy olyan korban, amikor az etnikai különbségek összekapcsolódtak bokszolókkal, aztán összekeveredtek a ring olvasztótégelyében. Az írek, az olaszok, a zsidók, valamennyiüknek megvoltak a maguk hőseik. Az egyik ilyen volt a zsidóknak Maxie. Ekkoriban a boksz volt, ami a legjobban számított, elhomályosította baseballt is, ez volt Amerika legnépszerűbb sportja. A sikeres bunyósok nagy megbecsülésnek örvendtek a helyi közösségek és nemzeti szinten. 16 éves karrierje alatt 299, más források szerint 298 mérkőzést vívott (bár a boxrec adatbázis szerint „csak” 274-et), aminek nagy részét megnyerte, (207 győzelem, 39 vereség, 26 döntetlen), de kiütéssel csupán csak 19-et.
„Szeretek bokszolni bárki ellen. De nem szeretnék sérülést okozni senkinek”, mondta.
1929 végén 14 ezer néző előtt megverte Braddockot, majd a következő év elején Leo Lomskit is. Az ellenfelei közül egy 1927-es mérkőzésén egy St. Paul-i 26 éves félnehézsúlyú, bizonyos Jimmy Delaney kevesebb, mint három héttel az 1927 februári Cincinnatibeli mérkőzésük után elhunyt. A meccsen a fiatal versenyző a bal könyöke alatt szilánkos csonttörést szenvedett és vérmérgezést kapott. Két operációval sem tudták megmenteni az életét.
Amikor egy bokszoló meghal, meghal valami az ellenfelében is. A túlélő elszenvedi a saját halandóságát is. Egyes bokszolók ezt nehezebben viselik, mint mások. Jó példa erre Rosenbloom jó barátja, a későbbi nehézsúlyú világbajnok Max Baer. 1930. augusztus 25-én a San Franciscoi Szabadidő Parkban, Baer kiütötte Francisco Camillit, vagy más néven Frankie Cambellt. Tizenhárom órával később Cambell halott volt. Baer zokogott, amikor meghallotta a hírt. Napokig nem tudott enni, nem tudott aludni, nehezen tudta elfogadni a tényt, hogy megölt egy embert a szorítóban. Max Baer többé nem volt ugyanaz a harcos. Karrierje későbbi szakaszában rejtélyes módon többször is nem használta ki előnyét a megsebzett ellenféllel szemben. Kalapács jobb kezét visszafogva hátralépett, és megvárta, míg ellenfele a kábultságból visszaszerzi érzékeit.
Rosenbloom a világbajnoki címet 1930. június 25-én Buffaloban szerezte meg, amikor pontozással, 15 menetben legyőzte Jimmy Slatteryt. A koronát négy évig meg is tartotta, megvédve azt: Abie Bain, Jimmy Slattery, Lou Scozza, Adolf Heuser, Bob Godwin, Mickey Walker és Joe Knight ellen. Ez utóbbival ikszelt, mielőtt kikapott a szintén New Yorki Bob Olintől, 1934 novemberében egy szoros mérkőzésen a Gardenben. Bár nem egy sportíró látta úgy a ring mellől, hogy Rosenbloom volt a jobb. Minthogy az erős ütés nem volt az erőssége, pályafutása során, közel 2600 menetet töltött a ringbe, amin megharcolta a maga közdelmeit a kor legnagyobbjaival szemben: Yale Okun, Harry Greb, Jimmy Slattery, Jack Delaney, Frank Moody, Dave Shade, Johnny Wilson, Frankie Schoell, Tiger Flowers, Phil Kaplan, Jimmy Delaney, Young Stribling, Leo Lomski, Lou Scozza, Jock Maloney, Pete Latzo, Tommy Milligan, Ted Kid Lewis, Jack McVey, Charley Belanger, James Braddock, Ace Hudkins, Abie Bain, Patsy Perroni, George Manley, Bob Godwin, Tony Shucco, Tiger Jack Fox, John Henry Lewis, KO Christner, Mickey Walker, Joe Knight, Al Gainer, Lee Remage, Hank Hankinson, King Levinsky, Bob Pastor, Al Ettore vagy Adolf Heuser. Ez a legutóbbi német volt.
A félnehézsúlyú világbajnoki címét védte ellene a Madison Square Gardenben, 1933. március 10-én. Ez éppen Hitler „teljes”hatalomra jutása után öt nappal történt. A fehér amerikai zsidó származású Rosenbloom állítólag „Kill Hitler”-t kiálltott a 12 ezer néző előtt, aztán egyhangú pontozással megverte a német félnehézsúlyú bajnokot. Győzelme miatt Hitler megvetette Rosenbloomot. Ám ez Maxie-t nem zavarta egyáltalán. Úgy tartják, hogy miután Rosenbloom diadalmaskodott Heuser felett, majd nem sokkal utána Baer kiütötte Schmelinget, ezek eredményeként Hitler azonnal betiltotta az atlétikai versenyeket a zsidó sportolók számára. A vidám karakter Rosenbloom nem igazán fordított sok időt az edzésekre. Szeretett későig kimaradni, szerette a nőket és a szerencsejátékot. Nem volt iszákos, de szerette az éjszakai életet egészen addig, míg az az edzés rovására is ment. Egy újságíró érzékeltette: „Szeretett edzeni,…a táncparketten.” Szóval edzeni nem annyira, de mérkőzni már annál inkább. Havonta kétszer-háromszor bunyózott, de volt olyan hónapja, nem is egy, amikor 5 mérkőzése volt. De pl. 1935. július 17-én a feltörekvő félnehézsúlyú John Henry Lewis ellen küzdött, majd két nappal később már a 15 kilóval nehezebb Hank Hankinsonnal állt egy ringben. 1933 májusában, uralkodó világbajnokként, de nem címmeccsen, megmérkőzött Charley Belangerrel. Az összecsapást megnyerte, de mégis háromszor kevesebbet kapott, mint ellenfele. Maxienak be kellett érnie 87 dollárral, ellenfele 300 dollárjával szemben, mivel százalékos részesedést kért. 1934 novemberében véget ért a Harlemi bohóc uralkodása, Bob Olinnal szemben veszített 15 menetben. Olinnak volt egy szilárd jobb keze, de nem tartották egy túl fontos versenyzőnek. Felejthető mérkőzés volt ez, és az utolsó alkalom, amikor Maxie New Yorkban a Gardenben játszott. Azért még ezután is volt néhány jó győzelme Rosenbloomnak, hiszen még mindig le tudta győzni Bob Godwint, John Henry Lewist, vagy olyan nehézsúlyúakat, mint Lee Remage vagy King Levinsky, utóbbit földre is küldte.
1935-ben a későbbi világbajnoki aspiráns Tiger Jack Foxxal döntetlenezett. Fox az első három menetben kívülről dolgozott, Maxie egyre csak hátrált. Fox a következő kettőben kibokszolta a híres védekezőt. Ezután Rosenbloom pillanatai következtek. Az utolsó háromban újra jött Fox és bemutatta, hogy semmibe veszi Maxie erejét. Ennek ellenére végül döntetlent lett a végeredmény. A döntés inkább Maxie-ra nézve volt kedvező.
Egyszer rákérdezett Joe Louisra egy közös meccsükről. A történet szerint Louis biztos volt benne, hogy megverné, de elutasította, mert attól tartott, hogy Rosenbloom elérné, hogy rosszul nézzen ki ellene.
1939. június 26-án a Los Angeles-i Gilmore Gymben vívta élete utolsó mérkőzését, a félelmetes Nyugat Philadelphiai nehézsúlyú Al Ettore ellen. Senki nem szerette ezt a mérkőzést. Ettore négyszer került padlóra az alatt a 3 menet alatt, amennyi idő alatt Rosenbloom kiütötte. Ettore pénzéből 1000 dollárt visszatartottak. Kalifornia állam szervezete szerint ő egy „színlelt bemutatót tartott” és el is tiltották a bunyótól Kaliforniában. Talán nem hittek a pehelyöklű bohém ütőerejében? Mindenesetre Maxie-t felmentették, Ettoret pedig állítólag úgy eltiltották, hogy soha többet nem mérkőzhetett abban az államban, de aztán ő sem lépett többet ringbe. Rosenbloomot végül felmentették, amiben segíthetett Mickey Cohenhez fűződő barátsága.
Amikor ők ketten találkoztak, Cohen volt talán az egyik legerősebb gengszter a nyugati parton. Mint Rosenbloom, Mickey Cohen is szerette a ringet. Ő is bunyós volt, unszakcionált meccseket vívott Los Angeles környékén, majd profiként bunyózott 1930 és 33 között. Cohen egy kékvérű gengszter volt. 9 éves korától már Whiskyt szállított New York Cityben a szeszcsempészeknek. Majd dolgozott Al Capone Chicagói szervezetében, majd verőemberként Lou Rothkopf mellett, aki Meyer Lansky társa volt. Cohen később aztán Los Angelesben kapott feladatokat, beleértve, hogy tartsa szemmel a szeszélyes és önfejű Bugsy Siegelt. Rosenbloom az 1939-es visszavonulása után egy éjszakai klubbot nyitott a nyugati parton, nagy haverjával, Mickey Cohennel. A „Slapsy Maxie” kedvelt szórakozóhelye volt a hollywoodiaknak. Ez volt az a klub, ahol először találkozhattunk Frank Sinatrával, Dean Martinnal és Jerry Lee Lewisszal. Jackie Gleason és és Danny Thomas játszott a clubban, csakúgy, mint a több tucat szórakoztató mellett Benny Fields, és itt énekelt amerika „első sanzon énekese” Bing Crosby. A Club nem sokáig maradt a bokszolóé. Az 550 fős kapacitású club futtatása drága volt, Maxie maga is nagy költekező volt, így végül a klub Cohen kezébe került. Nagy visszhangja volt, mikor Maxie is részt vett egy bonyolult, Izraelt megsegítő segélyalapban, de ezúttal kevésbé volt boldog az eredményt illetően. Cohen intézte a pénzt szállító hajót, 200.000 dollár nagy dohány volt akkoriban, azonban a pénz eltűnt, nem érkezett meg Izraelbe. Cohen azt állította, hogy a hajót megtorpedózták. Senki sem hitt neki.
A legendás edző, Cus D'amato mondta, hogy megfigyelve Rosenbloom öklözői stílusát, ösztönözte arra, hogy törekedjen a tökéletesen védekező harcos, valamint a "peek a boo" védekező stílus létrehozására.
Rosenbloom gyakran színészkedett, megjelent Abbott és Costelloval, játszott a Requiem egy nehézsúlyúért című TV filmben és számos más produkciókban. Egyik filmjében egy ütés részeg bokszolót alakított, aki neurodegeneratív betegségben szenvedett. Ekkoriban kezdtek rajta is mutatkozni a 299 mérkőzés alatt elszenvedett ütések jelei és lett végül később egy önmaga nyugtalan karikatúrája. Elszenvedte a „Demencia Pugilistica” nevű idegrendszeri, és a Paget kór nevezetű csont betegséget. Aztán következett a spirális súlyos memória elvesztés. Életének utolsó éveit egy Dél Pasadenai kórházban töltötte Kaliforniában. Ennek a költségeit a Motion Picture és Televíziós alap fizette. 71 éves korában halt meg Dél Pasadenában, Kaliforniába.
2020. április 1. - Leibinger Gábor
