Billy Conn a

Amikor Billy Conn tizenhárom éves volt, apja a hírhedt Pittsburghi Acélművek alkalmazottja, levitte fiát a munkahelyére. Sötét, piszkos hely, egy szemet bántó táj, de írek és lengyelek ezreinek adott munkalehetőséget. Fekete kormot pöfékeltek a kémények, a várost sötét felhőbe burkolták. Délben úgy nézett ki a környék, mintha már esteledne. Mr. Conn tüdőbajban szenvedett a következő években a meleg levegőtől az izzadsággal teli öntödében. – Soha ne kerülj ilyen helyre, - mondta neki az idősebbik Conn. Ifjabb Billy figyelembe vette ezeket a szavakat, és 14 évesen a vézna, 55 kilós kölyök inkább a boksztermek közelében ólálkodott, hogy megtanulja a küzdelem alapjait. Az ír kissrác szerette a szivarfüst és az izzadsággal töltött termek auráját, az edző mérkőzéseket és a tréningeket. A következő években aztán magára vonta egy jelentős edző, Johnny Ray figyelmét, és lett elkötelezett, és jó tanítványa. Ez volt az a pont, ahonnan megindult a világhírnév felé.

Alig egy év edzés után kérte menedzserét, hogy had próbálhassa ki magát néhány amatőr mérkőzésen. – A fenébe az amatőrökkel, nem tudsz tőlük semmit megtanulni a küzdelemről, felelte Johnny Ray. 16 évesen és 10 hónaposan, 1935-ben, Billy Conn elvesztette élete első profi küzdelmét a tapasztaltabb, 25 éves Dick Woodwarddal szemben. A mérkőzés után, Ray adott Billynek 1 dollárt és 50 centet. – Hé, kiáltotta Conn, arra gondoltam, hogy két és fél dollárt kapok. -Te veszítettél, ugye, kérdezte Ray. Billy elvesztett még egy pár mérkőzést 1935-ben, de 1937-re megbízható profivá érett, egy sor győzelemmel a tarsolyában, beleértve a szülővárosi riválisát is.

A másik kiemelkedő Pittsburghi profi a későbbi váltósúlyú világbajnok Fritzie Zivic volt, aki ismerte bokszolás összes piszkos trükkjét, és használta is azokat. Conn és Zivic utálták egymást, 1936 decemberében egy intenzív, de kiegyenlített mérkőzésen heccelték egymást. Az első menetben Zivic ízelítőt adott a kesztyűje fűzőjéből és hozzátette: „Ez hogy tetszett, ír?” A második menetben Conn megtorolta azt egy övön aluli ütéssel. „Hogy vagy, horvát?” Kiáltotta. Senki nem tudta megfélemlíteni Billy Connt. Aztán Zivic már a szabályok szerint küzdött és Billy nyert pontozással. Zivic volt az első abból a 10 világbajnokból, akivel találkozott az új pittsburghi szenzáció.

1937-ben Billy megkezdte a hadjáratát a kor legjobb középsúlyú bunyósai ellen. Az ellenfeleinek a listája lenyűgöző. Megvert bajnokokat, top versenyzőket, ütőket, és olyan fekete bunyósokat, akikkel nem szívesen álltak ki. Zivic mellett olyan bajnokokat győzött le, mint: Babe Risko, Vince Dundee, Teddy Yarosz, Young Corbett III, Solly Krieger, Fred Apostoli, Melio Bettina, Gus Lesnevich és Tony Zale. 1939-ben ért fel a csúcsra. Két szenzációs mérkőzést vívott a Madison Square Gardenben, 18.000 tomboló néző előtt, pontozással legyőzte a San Francisco-i londinert, Fred Apostolit a későbbi középsúlyú világbajnokot. „A legkeményebb testütő volt, akivel valaha szembeálltam”, állította Conn. A két ellenfél rasszista jelzőket kiabált egymásra a két mérkőzésük 25 menetében. A szurkolóknak tetszett ez a könyörtelen stílus és non stop akció. Mindkét bunyós jóképű volt, mint egy filmsztár, és mindketten erejük teljében voltak. Később jó barátok lettek. Az Apostoli elleni első mérkőzésen ott ült a nézők között Mary Louise Smith, Billy barátnője, az amerikai lányok egyik legszebbike. Egy Philadelphiai zárdaiskola növendéke volt, a 18 éves szépség az osztálytársaival settenkedett ki Billy mérkőzéseire. Mary Louise apja, a heves természetű és lobbanékony Jimmy Smith az 1917-es világbajnok New York Giants tagja, ellenezte kapcsolatukat. „Soha nem engedem, hogy egy bunyós feleségül vegye a lányomat”, bömbölte. Billy aztán félnehézsúlyban megszerezte a bajnokságot, legyőzte Melio Bettinat, majd ezt újra megismételte két hónappal később. A súlycsoport legjelentősebb kihívója Gus Lesnevich volt, akit Conn kétszer is legyőzött, hét hónapon belül. A mérkőzés után kijelentette, hogy: - Most neked adom a címet Gus, én meg megyek Joe Louis után a nehézsúlyba és a nagy pénzért!

Conn megmérkőzött vagy 10 nehézsúlyúval, de csak Joe Louis a hírhedt „Barna bombázó” volt az egyetlen, aki le is tudta győzni. De figyelemre méltó, hogy amíg Louis súlya kis híján 200 font (90,5 kg) volt, addig Conné mindössze csak 174 (78,9 kg). Akkoriban az egyik elsőszámú nehézsúlyú versenyző Bob Pastor volt, aki a 11. menetben veszített címmérkőzésen Louis ellen. A közel ötven küzdelméből csak Louis tudta kiütni. Pastor és Conn egy 15 menetesre tervezett eliminációs mérkőzést játszott a Madison Square Gardenben. Egy heves mérkőzésen Conn kiütötte Pastort, 13 szenzációs menetben. Most már ő lett a Ring magazin, a boksz bibliája szerint az elsőszámú nehézsúlyú kihívó. Ekkoriban szöktette meg Mary Louise Smitht apja rémületére. Míg Joe Louis befejezte a „minden hónapra egy címvédés” kampányát, addig Conn várakozása közben elfoglalta magát és megvert hat nehézsúlyút, köztük Lee Savoldot, Gus Doraziot és Gunnar Barlundot. Végül Louis és Conn megegyeztek, hogy megmérkőznek 1941. június 18-án, amiből egy klasszikus mérkőzés kerekedett. 

Miután legyőzte Gus Lesnevichet a félnehézsúlyú rangsor 2. helyezettjét, a következő szavakkal adta le a koronáját. - Nézd Gus, te rossz bokszoló vagy, de jó srác. Odaadom neked a félnehézsúlyú világbajnokságot, én már úgysem tudok vele mit kezdeni. Mit ér a királyság, ha nincsenek trónkövetelők? Megyek és megverem Joe Louist, aztán én leszek a világ legjobb bokszolója. A jóképű Billy szilárdan hitt is ebben, még ő sem tudott annyi jót mondani magáról, amennyit soknak talált volna. Öngyilkos buzgalommal készült Louis ellen. Egyik nap a helyi adó bemondta a riporterek jóslatát, hogy valamennyien a „barna bombázó” győzelmét várják. Conn az edzőtáborban hallgatta az adást, kocsiba vágta magát, és félórával később egyszerűen berontott a stúdióba. A személyzet szenzációt szimatolt, minden további nélkül a mikrofon elé engedték. Billy Conn néhány keresetlen szóval elmarasztalta a riportereket. Mostanáig úgy ismerte őket, mint kiváló szakembereket, az ökölvívás igazi ismerőit. A jóslatuk viszont ennek az ellenkezőjéről győzte meg. Aztán biztosította a hallgatóságot, hogy a mérkőzést feltétlenül ő nyeri.  – Ezt a legközelebbi nehézsúlyú világbajnok mondja önöknek, hölgyeim és uraim. A legmegbízhatóbb forrásból hallják!

Billy 12 menetben mesterien használta a gyönyörű jabjét és horgait, Louis lépegetett előre és megpróbálta eltalálni a rettegett jobbosával, ami már annyi embert álomba ringatott. Conn a tizenkettedik menetben megrendítette a bajnokot, és a végén mikor ment vissza a sarkába, diadalmasan a magasba emelte a kezét. A tizenharmadik menet első két percében Billy egyre jobb és hevesebb lett. Aztán egy óvatlan pillanatban Louis ördögi jobbosa landolt az állán. Conn lábai gumivá váltak és a mesteri finiselő megérezte a győzelmet és még vagy 10 ütést zúdított rá, ami között volt két tökéletes felütés is. Billy Conn összeesett és kiszámolták. Az utolsó pillanatig bátran tartotta magát, de a 4-1 arányban esélytelenebb számára, ezzel a mérkőzés véget ért. A menetből mindössze 2 másodperc volt vissza. Egyszer egy interjúban megkérdezték tőle, hogy miért döntött úgy, hogy a biztos előnye tudatában még erősebben támadja a rettegett „Barna bombázót” az utolsó három menetben. Azt válaszolta: „Én találtam ki, mivel a mérkőzés előtt anyám már halálos beteg volt és megígértem neki a kiütést.”




A Louis elleni mérkőzés azonnali sztárságot hozott Conn részére. Magazinokban szerepelt, rádiókban interjúkat adott, Hollywoodba hívták a jóképű ring hőst. Ő lett Amerika szerte „A Pittsburghi Kölyök”. A bokszvilág visszavágót követelt és a promoter Mike Jacobs 1942 novemberére vette előjegyzésbe a visszavágót. Aztán tragédia történt. Billy és Mary Louise első szülött gyermekük keresztelő partiján Conn és apósa verekedésbe keveredett, Billy eltörte a jobb kezét és a mérkőzést el kellett halasztani. Közben az Egyesült Államok Pearl Harbour-nél belépett a II. Világháborúba, Billy és Joe pedig a seregbe, Henry Stinson Hadügyminiszter pedig betiltott minden címmérkőzést. Így a visszavágóra újabb négy évet kellett várniuk a szurkolóknak. Sajnos a második világháborúban szolgált 3 év elvitte tudásának legjavát, és az 1946-ban megrendezett, régóta várt Louis elleni visszavágón, egy már kevésbé izgalmas meccsen a 8. menetben Conn kiütéses vereséget szenvedett. Louis volt az egyetlen bokszoló, aki ki tudta ütni Billyt. 1948-ban még megnyert két mérkőzést aztán visszavonult a szorító világától.




Bölcsen befektette a pénzét a Pittsburgh Steelers milliomos tulajdonosa, Art Rooney tanácsát követve. Vásárolt egy öt hálószobás házat Pittsburghben, ahol ő és Mary Louise nevelték a négy gyermeküket. Billynek aztán soha nem is kellett már munkába állnia. Azaz mégis. Hasonló munkát végzett, mint Joe Louis a Ceasar’s Palaceben. Billy a Stardusban dolgozott, találkozott és üdvözölte a vendégeket. Louisszal jó barátok lettek, mindkettőjüket csodálta a társadalom. Az emberekkel való találkozás nem volt Billy erőssége, gyakran lehetett látni, amint egy sarokban meghúzódva újságot olvasott. Végül otthagyta az évi 100.000 dolláros állást és visszament a haverokhoz Pittsburghbe, abba a városba, amit szeretett, és ami szerette őt. Később utcát neveztek el róla. Még mindig úgy tekintenek rá, mint „Acél város” legnagyobb sportolója és kedvenc fia. Néhány évvel ezelőtt a város fellázadt, mikor a bűnös karakterű, könnyűsúlyú világbajnok Paul Spadafora bitorolta a „Pittsburghi kölyök” becenevet. Az egyetlen egy „Pittsburghi Kölyök” Billy Conn volt, mert ilyen figurából, csak egy jön az életben!

Vannak, akik Conn-t minden idők 5 legjobb félnehézsúlyúja közé sorolják. Ezt elsősorban a nagy Joe Louis elleni kiváló teljesítménye alapján teszik. Conn egy csodálatos bunyós volt, de a munkássága a félnehézsúlyú divízióban egyszerűen nem olyan kiterjedt, hogy nyugodt szívvel olyan magas státuszba helyezhessük. Más korábbi félnehézsúlyúakhoz hasonlóan Conn is középsúlyúként kezdett lármát csinálni maga körül, ahol mellesleg a legtöbb és legjobb munkát végezte, majd 1939 körül kezdett a félnehézsúlyúakkal leszámolni. Az év júliusában jobbnak bizonyult Melio Bettinánál a világbajnoki címért, amit két alkalommal megvédett Gus Lesnevich ellen, majd feljebb lépett, hogy a nehézsúlyúakkal szemben vegye fel a küzdelmet. A leg figyelemre méltóbb ezek közül Bob Pastor, akit a 13.-ban megállított, és Lee Savold voltak, akit 12 menetben kipontozott. Az egyetlen jelentős küzdelme a Louis elleni vereség után egy 12 menetes győzelem a középsúlyú bajnok Tony Zale elleni volt (ami előtt 2 héttel bemelegítésképpen megvert egy nálánál 20 kilóval nehezebb középszerű nehézsúlyút), majd egy az első összecsapásukhoz képest kiábrándító 8 menetes kiütéses vereség a Louis elleni visszavágójukon. Két küzdelemmel később pedig visszavonult. Conn egyszerűen nem szállt meg a félnehézsúlyban elég sokáig ahhoz, hogy a szűken minden idők legjobb félnehézsúlyú bajnokaihoz képest, kellően jelentős karriert építsen. És amíg ott volt, nem mérkőzött más nagy félnehézsúlyúval. Lesnevich és Bettina jó kortársai voltak, de ők nem voltak a mindenkori legnagyobbak. Akkoriban nem a legjobb volt ez a súlycsoport, Billy ezért is lépett feljebb. A Louis elleni küzdelme megkülönböztetett figyelmet érdemel, hiszen a „Pittsburghi kölyök” súlya azon a mérkőzésen 175 font alatt volt! Bátor, merész, lendületes és energikus, de végül még is csak kiütéses vereséget szenvedett. Ezért vannak, akik szerint nem igazán fér bele minden idők 5 legjobb félnehézsúlyúja közé. A Top 10-ben benne lehet, és annak jó okai vannak. Conn ragyogó bokszoló volt. Nem ütött olyan keményen, mint a súlycsoport nagy bombázói, de a lábai és más készségei nagyon jók voltak. A ringben bokszolt nálánál nagyobbakkal, erősebbekkel, idősebb, tapasztaltabbakkal, és mindig fölényben volt ezekkel a fickókkal szemben. És amatőr tapasztalat nélkül tette ezt. A legjobb Connra természetesen a Joe Louis elleni 1941-es nehézsúlyú világbajnoki mérkőzésen emlékezhetünk, mielőtt kiment volna a 13. menetre. Akkoriban csak a „hülyék” vagy az írek hittek benne, hogy kiütheti a bajnokot. Igaz, nem is sikerült neki, de győzelemre állt, mielőtt végleg összeomlott. Csodálatos 175 fontos bajnok volt, aki három jó versenyzővel szemben is megvédte a címét, mielőtt szerette volna megvalósítani, hogy elnyeri a nehézsúlyú koronát is. Előzőleg jól dolgozott a középsúlyú mezőnyben is.

1934-ben váltósúlyúként kezdett és lett két évvel később középsúlyú, amikor 36 végén leszámolt a jónevű Fritzie Zivicel Pittsburghben. A következő mérkőzésén megverte Babe Riskot, a volt NBA New York állam középsúlyú világbajnokát. Az évben még legyőzte Vince Dundeet, a top versenyző Teddy Yaroszt kétszer is, és Young  Corbett III-nak is visszavágott, aki kipontozta őt. 1938-ban kétszer is megverte a jónevű Honey Boy Jonest. Solly Krieger legyőzte őt 37 végén, de újra jött Conn és megverte egy évvel később majd 39 májusában újra. (Krieger 38 novemberében Al Hostak legyőzésével lett középsúlyú NBA világbajnok. 4 héttel később nem címmeccsen győzte le Conn.). A következő mérkőzéseit már félnehéz majd nehézsúlyban vívta. Kétszer legyőzte Melio Bettinat (az elsőn nyerte el a félnehézsúlyú bajnokságot), majd kétszer megvédte a koronáját Gus Lesnevich ellen (aki őt követte a trónon). A nehézsúlyúak között a Louis elleni szereplés előtt megverte Bob Pastort, Lee Savoldot és kiütötte Gunnar Barlundot. Ezzard Charlest is szinte minden szakértő minden idők Top10 félnehézsúlyúja közé sorolja, noha soha nem volt félnehézsúlyú bajnok. Gene Tunney-val is hasonló a helyzet. Conn a 160 fontosok csoportjában is a kategória krémje között volt. Billy Conn a félnehézsúlyúak között még magasabbra emelkedett és ezt köszönheti a középsúlyúak között elért munkájának is. Semmi amatőr tapasztalata nem volt. Azok a versenyzők, akiket Conn félnehézsúlyúként vert, Lesnevich és Bettina, plussz Gus Dorazio, mind szilárd, megbízható öklöző volt. Később következtek a nagyobb fazonok elleni küzdelmek, és Conn összesen csak három kiütéses vereséget szenvedett. Egyet Pete Leone ellen, még az első profi évében, és kettőt Louistól. És majdnem megverte Joe Louist. Conn vezetett a pontozólapokon a 12. menet után, aztán veszített a következőben. De ha ma rendezték volna azt a mérkőzést, akkor nem lett volna már az a következő menet, és ezt jó lesz szem előtt tartani.

2020. március 26. - Leibinger Gábor