×

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.

profiboksz.hu https://www.profiboksz.hu//images/logo.png Dillian Whyte a napokban feldobott egy történetet, amelyben teljesen véletlenül 2020-01-23 08:28:00 https://www.profiboksz.hu/2020/01/23/klitschko-korabbi-edzoje-elmondta-wilder-ki-lett-e-utve-edzesen/

Klitschko korábbi edzője elmondta, Wilder ki lett-e ütve edzésen

Dillian Whyte a napokban feldobott egy történetet, amelyben teljesen véletlenül a WBC nehézsúlyú bajnok Deontay Wilder volt a pórul járt fél. A korábbi bajnok Wladimir Klitschko a Kubrat Pulev elleni felkészülése során kesztyűzött sokat Wilderrel, és – Whyte szerint – egyik alkalommal az ukrán ökölvívó annyira hatékony volt, hogy merevre ütötte a veretlen amerikait. Klitschko ütőerejét nyilván nem kell bemutatni, ám az edzésen használt, nagyobb méretű kesztyűket, illetve a fejvédő viselését tekintetbe véve ez a történet sokakban kétségeket ébresztett és inkább egy Dillian Whyte – féle lejárató kampánynak tűnt, semmint komoly beszámolónak. Nos, Klitschko egykori edzője Johnathon Banks is megosztotta emlékeit a történtekről: „Mindig én hívtam meg a kesztyűpartnereket Wladimirnek, és így volt ez Deontay Wilder esetében is, én választottam őt is ki. És hogy Wildert tényleg merevre ütötte-e Klitschko az edzésen? Hát nem, ilyesmi biztosan nem történt, ez így nem igaz. Viszont, ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy leütötte-e Wladimir Wildert, nos, arra igen a válasz.”
Oszd meg, tedd a kedvencek közé!
Kommentek »

Hozzászólok:

» regisztráció

látom itt megemlítettétek Whyte-ot, és Parker-t is akik abszolút jó kihívónak számítanának, Brizli-nél jobbak, Ortiz-nál meg fiatalabbak, tapasztaltabbak jó ellenfelek ellen, harcedzett csókák. Jó nevű kihívók megnehezítenék Wilder dolgát, bár legyőzni szerintem sem tudnák, de jó meccset csinálhatnának. Bár pl Parker, AJ, vagy Whyte ellen nem adott bele mindent úgy érzem, szóval nem tudom, hogy Wilder ellen mennyire lenne agresszív, bátor, és harcos szívű, vagy inkább hátrálna, mint AJ ellen, és kivárásra, kontrákra próbálna építeni. Mindegy is, mert most úgyis Furkó ellen megy aki nehéz ellenfél lesz.

» horvath gergo   válasz erre
    2020-01-29 15:57:56

@deontay: A magas tempó alatt azt értettem, hogy magasabb tempóval, mint pl. Ortiz. De nézz meg egy highlight videót Parker vs Ruiuz, Parker vs Takam meccsről, és a WIlder vs Ortizról. Nem egy maratoni futó Parker, de azért a 12. menetben elég szépen összeszedte még az erejét pl Whyte ellen.
Whyte pedig szerintem valamivel képzettebb, mint Wilder. Nem azt mondom, hogy ő a box nagy mestere, de első ránézésre nekem az lenne a benyomásom (ha nem ismerném őket), hogy Whyte régebb óta foglalkozik ökölvívással.

» La Cucaracha   válasz erre
    2020-01-27 22:04:49

@robhalford: A "vattázott senki" kifejezés második szavát szerintem nem osztja senki, maximum az elsőt.

» La Cucaracha   válasz erre
    2020-01-27 22:02:26

@Jersey Joe: Washington inkább a Joshua meccsel kapcsolatban mutatja, hogy Wilder is sebezhető és a Wilder vs Joshua meccsen az fog dönteni, hogy ki viszi be előbb a pofont, egyszerűen megjósolhatatlan.

» Jersey Joe   válasz erre
    2020-01-27 20:35:43

@Phenomenal: Washington folyamatosan kereste a közelséget, és ha a kiütést megnézted az egy közelharc utáni jobbosból született...

Egyébként Wallin iszonyat sok pofont kapott Furytól, tehát amíg "közel került", addig Fury szétpofozta az arcát, csak éppen Fury pofonjai.. Wildertől már régen kifeküdt volna Wallin.

Például:

https://youtu.be/NHvawI-noUE?t...

Wallin kb. Duhaupas szint lehet szerintem.

» Jersey Joe   válasz erre
    2020-01-27 20:34:25

Szerintem Whyte egy kalimpász erős másodvonalas,rossz nézni a mozgását,nem gondolom hogy az ő legyőzésével mindenki a pajzsára emelve vinné Wildert,gyakorlatilag semmit nem jelentene a legyőzése.

» robhalford   válasz erre
    2020-01-27 20:00:34

@deontay: Ebben szerintem igazad van. Whuyte boven kierdemelt egy cimmeccset de nem sok esellyel indul. Viszomt Parker ha nem is dolgozik nagy tempoban, iszonyu kemeny a feje, gyors a keze es elegge kepzett hogy megnehezitse a Bombazo dogat, ha le nem is gyozne szerintem nem lenne Wildernek setagalopp. Ha meg siman kiutne akkor mar egy fokkal jobb lehetne a megitelese is

» Phenomenal   válasz erre
    2020-01-27 18:18:47

@Jersey Joe: Az nem tapadas volt. Nem kozelrol hanem kozeptavbol bokszolt Gerald.(sokszor jabbel meg is elozte) Es ugy jobb is volt az elso nehany menetben. De ott peldaul pont azt lattam hogy Widernek kedvezett az utotav es ezert ahogy lassan Washington is faradt ugy hasznalta ezt ki Wilder. Ha tud ilyeneket komolyan nem ertem hogy miert nem vallalja mondjuk Whyte-ot aki szinten inkabb kozeptavbol szeret bunyozni es inkabb taktikabol szokott kozelebb kerulni, es fogni.

» Phenomenal   válasz erre
    2020-01-27 18:15:10

@robhalford: Ebben egyetértünk. Én sem tartom sokra a jelenlegi mezőnyt, beleértve Wildert is. De azt mondják, hogy vakok közt a félszemű a király. Bár Wilder egyelőre ebben a mezőnyben is csak szövegben király. Nem gondolod ha ekkora nulla mindenki hozzá képest, akkor miért nem veri végig a mezőnyt? Egy öregedő Povi ellen is kifarolt. Whyte ellen is mehetett volna. Mégis miért nem?

» Marci30   válasz erre
    2020-01-27 18:09:58

@Jersey Joe: Azt a kiütést érdemes visszanézni, nem mindennapos.

» emmendy8   válasz erre
    2020-01-27 16:07:23

@Phenomenal: Washington is tapadt Wilderer, az ötödikig birta, amikor Wilder kicsit megrazta magat

» Jersey Joe   válasz erre
    2020-01-27 12:58:17

@emmendy8: Lehet hogy négyet is bírna,a reklámok miatt a szünetekben:)

» robhalford   válasz erre
    2020-01-27 12:54:04

@La Cucaracha: Parker szerintem pont nem bokszol magas tempóval és volt már, hogy kondival nem volt a toppon, Whyte meg pont nem jobb technikailag, mint Wilder...

» deontay   válasz erre
    2020-01-27 11:55:42

@emmendy8: Nem lett nagy sztar es lehet ki is kapna, de megmutatta pl. Hogy egy magas es hosszu kezu bunyos ellen helyt tudott allni es Fury csak annak koszonjette hogy nem leptettek le hogy kategoriakkal technikasabb. Wildernel kerdeses hogyha igy ratapad valaki hogy kezeli. Nagyjabol meg soha nem lattuk. Lehet 3 menet alatt kiuti de nem tudjuk biztosan. AJ mas teszta. Onala Walinnak nem sok eselyt adnek.

» Phenomenal   válasz erre
    2020-01-27 10:34:19

@robhalford: Akarmennyire is kiemeltem csak sikerult felreertelmezned. De ugy nagyjabol az egesz diskurzust.

» Phenomenal   válasz erre
    2020-01-27 10:30:47

@Phenomenal: Wallin akkora sztár lett hirtelen, de sanszos hogy AJ vagy Wilder ellen 3 menetet se bírna.

» emmendy8   válasz erre
    2020-01-27 08:24:39

Lehet adni esélyt,pl volt aki brizlinek is adott.
Csak más a realitás,Wilder jött és elküldte a pénztárhoz elég gyorsan.
Persze az mindig hatványozottan esélyesebb,akivel még nem bokszolt.
Abba a ténybe lehet kapaszkodni.
Az ő esetében ahogy ütögeti ki sorban az ellent,még szorosabban,hogy önigazolást nyerjen az aki görcsösen kapaszkodik abba az ideológiába hogy Wilder egy vattázott senki.
Nem sokra tartom a mai nehézsúlyú mezőnyt,de jelenleg őt tartom mentálisan és fizikálisan a legerősebbnek.
Persze senki nem tévedhetetlen.

» robhalford   válasz erre
    2020-01-27 06:58:52

@robhalford: Ez nem matematika, ahol 1+1 az 2, es nem is allitok olyat, hogy csak azert mert Pakrer kemenyebb allu, mint pl Stiverne, ezert biztos, hogy kibirna Wilder uteseit.
Ugyhogy a "vezesd le az egyenletet" kifejezes nem a legszerencsesebb. (Ugyan annyira nem szerencses, mint Boxrec adatok alapjan kijelenteni top 10-es bunyosokrol, hogy eselyuk sincs)

Roviden a velemenyem: Parkernek megvan a gyorsasaga es technikai folenye, hogy kozel keruljon, es megusse Wildert, tovabba az utoereje is elegendo ahhoz, hogy kart tegyen Wilderben. Eddig ezeket Ortizrol is elmondhattuk, viszont ami nagyon fontos, hogy azokon a meccseken nagyon alacsony volt az iram, igazabol nem nagyon volt miben elfaradnia Wildernek, Parker viszont tud magasabb fokozaton bunyozni, es az alla is eleg kemeny szerintem, hogy ha meg be is kap 1-2 bombat, akkor kibirja.
Igazabol Wildernek eddig 3 top 10-es ellenfele volt, az egyiket nem tudta kiutni, a masik ellen D lett, ami inkabb Wildernek hizelgo eredmeny, a harmadik ellen meg igencsak rezget a lec (aztan jott a plusz pihenesi ido, meg a 3 tarkos utes)...szovak ezek utan pont egy Parkernek meg Whytenak nem adni eselyt minimum tulzas.

» La Cucaracha   válasz erre
    2020-01-27 02:01:16

Igen,vezesd le az egyenletet hogy tisztán lássak.

» robhalford   válasz erre
    2020-01-27 00:15:46

@robhalford: Marmint milyen kovetkeztetest lehet levonni abbol, hogy ha a Parkernel 5 centivel alacsonyabb, 10 kiloval konnyebb, gyengebb, uvegallubb, kepzetlenebb Szpilka meg tudta szorongatni Wildert, akkor a Szpilkanal 10-20 kiloval nehezebb, utesallobb, kepzettebb, nagyobb utoereju bunyosok mire lehetnek kepesek?

» La Cucaracha   válasz erre
    2020-01-26 23:51:21

@La Cucaracha: Na de ez kit érdekel hogy hogy voltak szar menetei?
Milyen következtetést lehet levonni ebből?Hogy majd jön a messiás és az erősebb meg gyorsabb lesz?Eddig nem jött csak megpihent a ringpadlón mind.Biztos jön majd a megváltó,az amerikai sem fiatal,nem bokszolhat örökké.
Mindenkinek van esélye aki ringbe lép,csak az ilyen Whyte féléknek nem sok.
Ahogy nagyon jól megfogalmaztad,nem is érdekelne senkit.
"nem kell technikai fenomennak lenni ahhoz, hogy Wildert felulmulja valaki ilyen szempontbol)."
Igen ezzel is egyetértek,de a focit sem szögletre játsszák,hanem gólra.

» robhalford   válasz erre
    2020-01-26 23:35:10

@robhalford: Itt az egesz fo kerdes az volt, hogy ki nehezithetne meg Wilder dolgat (vagy gyozhetne le).
Na most: ha egy ilyen elemzesbe szeretnel belemenni, akkor nem art, ha alaposan vegignezed a meccseket (es nem csak az utolso 4 masodpercet, amikor a KO van), ugyanis a meccsen latottak alapjan tudsz majd arra kovetkeztetni, hogy ha pl. Kovacs Jozsi megszenvedett Gipsz Jakab ellen (de vegul kiutotte), akkor Jozsinak mennyi eselye lenne a Jakabhoz hasonlo stilusu, de nagyobb uto es gyorsabb Bela ellen.

A Boxrec adatok bemasolasaval nem fogod tudni, hogy miben eros vagy gyenge Wilder, es igenis szamit, hogy Washington milyen utest vitt be a 28. masodpercben, legalabbis ha kovetkeztetni akarsz arra, hogy a jelenlegi mezonybol ki veszelyes ra.
Vagy te mi alapjan dontotted el, hogy Parkernek vagy Whytenak semmi eselyese? Raneztel a boxrecre, es valami algoritmus alapjan kiszamoltad ezt?

A tenyeknel maradva: Wildert eddig sokszor olyan bunyosok is felulmultak technikailag, akik boven nem top tizesek. Ebbol kovetkeztetek arra, hogy Whyte es Parker is felul tudja mulni ilyen szempontbol. Menjunk tovabb: mind a ketten nagy utoerot kepviselnek, eddig csak Ortiz es Stiverne volt hasonlo ellenefele Wildsrnek ilyen szempontbol, csak pl Stiverne nem erte el az olom labaival, Ortiz ki is utotte majdnem, csak ott meg eronleti gondok tamadtak. Parker se nem olom labu, es nekem ugy tunik hogy a magas irammal sincs baja (abba most bele lehet kotni, hogy Ortiz technikailag jobb Parkernel, de lenyegtelen, mert a legelso ervemnek pont ez volt a lenyege, hogy nem kell technikai fenomennak lenni ahhoz, hogy Wildert felulmulja valaki ilyen szempontbol).
Az elemzest folytathatnam (pl az utesallosagot kifejtve), de most nem is ez a lenyeg, hanem az, hogy nem a bixrec adatbazisa a mervado ket bunyos osszehasonlitasakor.

» La Cucaracha   válasz erre
    2020-01-26 22:59:30

@La Cucaracha: Ténylg nem értem,jóska meg pista ellen bajban vot.
Én meg csak azt látom hogy bejön egy kétméteres pali és nagyjából mindenkit vízszintesbe helyez,a közönség tapsol,mindenki hazamegy.
Mert nagyjából erről szól a dolog,kb erre emlékeznek az emberek,arra hogy Washington a második menet 28.másodpercében milyen szép balegyenest vitt be,nos arra meg senki sem,mert minek.
Max aki nem bírja Wildert,nem ismeri el,az eddigi produkcióját.
Nos nekik kellene bizonyítania hogy a komplett másodosztályt fektesse ki,akkor lesz az elitet alulról súroló harcos.
Talán...

» robhalford   válasz erre
    2020-01-26 20:53:58

@Jersey Joe: Kikapott, de tobb kulonbozo stilus ellen lattuk Chisorat, es szerintem jobb teljesitmenyt nyujtva kapott ki az elit ellenfeleitol.

» La Cucaracha   válasz erre
    2020-01-26 19:43:24

@La Cucaracha: Jo, de akiket felsorolsz, azoktol többnyire kikapott.
Szpilka alla meg - Jennings ota tudjuk - kb Seth Mitchell Kategoria.

» Jersey Joe   válasz erre
    2020-01-26 19:16:52

@robhalford: Azért nem érted a felvetést, mert alapvetően ez egy box fórum, nem pedig egy Boxrec fórum.

» La Cucaracha   válasz erre
    2020-01-26 19:14:13

@Jersey Joe: Csak azt ne mond, hogy neked nincs Csömör és Erdős poszter a faladon :)

Egyébként én nem azt mondom, hogy Chisora egy box fenomén lenne Arreolához képest, de azért 2x Fury, Vitalij, Haye, Takam, 2x Whyte, Pulev nagyobb névjegyet jelent a boxban manapság, mint két Stiverne meccs. Az öreg McCline, Walker meg Witherspoon (utóbbi kettő szerintem sosem volt top 10) már inkább Price, meg Szpilka meg Kevin Johnson kategória. A lécet egyikük sem tudta megugrani, viszont Chisora szerint közelebb volt ehhez. Arról nem beszélve, hogy ha már Wilder meccsről van szó, azért ne egy durván formán kívüli Arreolát hasonlítsunk Chisorához.

» La Cucaracha   válasz erre
    2020-01-26 19:12:55

@La Cucaracha: Rounds‎: ‎136 Bouts‎: ‎42
KOs‎: ‎95.24%

Nem értem a felvetést.

» robhalford   válasz erre
    2020-01-26 19:03:32

@La Cucaracha: "gyakorlatolilag 10 eve a TOP 10 ellen kuzd"


Ja, igen, pl. Csomor és Erdős is az volt akkoriban, most már emlékszem :D

Rendesen hajlítod a teret már megint, a maga korában Travis Walker, Jameel McCline, Whiterspoon kiütése akkoriban közel sem volt rossz dolog.

Chisora sem győzött le igazán nagy nevet, ahogy Arreolának sem sikerült, egyikük sem tudta megugrani a lécet igazán.

» Jersey Joe   válasz erre
    2020-01-26 18:54:10

@Jersey Joe: Mar miert ne bizonyitott volna tobbet? Sokkal jobb az ellenfel listaja Chisoranak, gyakorlatolilag 10 eve a TOP 10 ellen kuzd, Arreolanak volt egy Vitalij (ahol nagyon nagyon siman kikapott), meg ket Stiverne meccse (most a Wilder ellenit nem szamolom, mert az az elott mar evek ota felig-meddig inaktiv volt).

» La Cucaracha   válasz erre
    2020-01-26 18:44:38

@La Cucaracha: "Arreola olyannyira Chisora szint, hogy Vitya az egyiket 10 menetben fel gozzel ledozerolta, menetet sem veszitve, a masik ellen meg majdnem kikapott (igaz, Vitya mar kopottabb volt Chiso ellen, meg a meccs kozepen sulyosan megserult a valla)."


Chisora semmivel nem bizonyított többet, mint Arreola.
Egyáltalán nem dózerolta le Arreolát, Arreola nem tudta elérni a magasságkülönbség miatt, de Chisora is alig vitt be ütést Vitalijnak.

Chisora talán a Takam elleni meccsel lehetne egy kicsit Arreola felett, de azon a meccsen Takam nagyon egyoldalúan bokszolta ki Chisorát, aki eldobott egy ütést, amitől Takam kiterült.

» Jersey Joe   válasz erre
    2020-01-26 18:20:05

@robhalford: En csak azt nem ertem, hogy ha Wildernek senki sem jelent kihivast, akkor miert tunt ugy, neha meg D kategorias bunyosok ellen is, hogy gondban van?

» La Cucaracha   válasz erre
    2020-01-26 18:02:54

@Jersey Joe: Ez így van,Wilder szintjén ezek az arcok nem jelentenek megoldást az áhított "kihívásra".
Nem szerintem.
Senki szerint sem.
"Parker-Chisora-Ruiz-Usyk-Dubois-Ajagba"....baszki

» robhalford   válasz erre
    2020-01-26 17:51:26

@Jersey Joe: Arreola olyannyira Chisora szint, hogy Vitya az egyiket 10 menetben fel gozzel ledozerolta, menetet sem veszitve, a masik ellen meg majdnem kikapott (igaz, Vitya mar kopottabb volt Chiso ellen, meg a meccs kozepen sulyosan megserult a valla).

Stiverne Ruiz szintje, azzal a kulonbseggel, hogy Stiverne-t kipontozta egy technikailag gyenge kozepes Wilder, Ruiz meg kiutotte a mezony egyik legtechnikasabb bunyosat, es dontetlen kozeli meccset nyomott a masik nagyon technikassal.

Usyk olyan technikas, mint Ortiz, o is balkezes, csak eppen abban az iramban, amit Usyk tud, ha Ortiz megprobalna bunyozni, a harmadik menetben lelegezteto gepen kene lehozni a ringbol.

Parkerrel kapcsolatban nem ertem, hogy mi a problemad, Wilder eddig is leszarta, hogy ki a kotelezo kihivo, akkor most hirtelen miert szamit, hogy amugy nem Parker az?:) Egyebkent is minimum kerdeses Parker ellenfelvalasztasait kritzalni egy Wilderes cikknel :)

» La Cucaracha   válasz erre
    2020-01-26 17:47:11

@robhalford: Azert azt remelem tudod, hogy nem az volt a kerdes, hogy SZERINTED melyik ellenfel izgalmas, vagy unalmas, hanem hogy kik jelentenek meg kihivast Wilder szamara.

» La Cucaracha   válasz erre
    2020-01-26 17:40:31

@Phenomenal: "Parker-Chisora-Ruiz-Usyk-Dubois-Ajagba"


:D

Chisora kb. Arreola szintű, Arreola ellen Wilder lényegében érdemi felkészülés nélkül és törött kézzel is parádézott.
Ruiz Stiverne mérete, kb. stílusa és szintje.
Usykot kb. olyan technikás lehet, mint Ortiz, csak Ortiz pluszban még southpaw is volt, plusz három centivel magasabb, talán már valamivel lassabb, de mindenképpen erősebb. Láttuk, mi történt.
Dubois-t hagyjuk.
Ajagba jó lehet, de Ajagbát nem fogják beengedni ellene a következő két évben, amíg fel nem építik. Mire odakerül, addigra Wilder már talán vissza is vonul.
Parker tudtommal elveszítette a WBC szilver övéért kiírt meccset Whyte ellen, amellyel odakerülhetett volna Wilder elé.
Most meg - sokat mondó róla - megint valami gyengébb ellenfél ellen akar majd küzdeni februárban. Legalább egy 41 éves Ortizt kihívna végre már...
Szóval ne Wildert méricskéljük már Parker-féléken, először nekik kellene bizonyítaniuk még a kihívói jogért is.

» Jersey Joe   válasz erre
    2020-01-26 17:20:25

@Phenomenal: Értem,tehát a komplett másodosztályt intézze el,akkor lesz bevállalós,tökös srác,mert az ő stílusukkal még nem találkozott.
Szerintem egyelőre elég lesz neki egy Fury,aztán meg egy Joshua nevű zöldfülű is.

» robhalford   válasz erre
    2020-01-26 17:08:53

@La Cucaracha: Jól látod,teljesen érdektelen meccsek lettek volna,Parker talán beférhetne,de a többi nem egy szint,örülök hogy végre te is így gondolod és írtad le kit érdekelnének.

» robhalford   válasz erre
    2020-01-26 17:03:55

@robhalford: Olvass es ertelmezz de ideirom megegyszer: nem errol vitaztunk.
Ha meg kerdezed itt van:
Parker-Chisora-Ruiz-Usyk-Dubois-Ajagba de a legutobbi tejesitmenye alapjan egy Hunter es egy Wallin is tudnanak kellemetlen perceket okozni neki.
Mielott ezt is total felreertelmezed:
Nem eselyeket latolgatok. A kerdesed az volt hogy ki lehetne neki kihivas. Ezek azok a bunyosok szerintem akiknel fel kene kotnie a piros feher kek alsonemut mert az altaluk kepviselt stilusokkal meg nem talalkozott. Whyteot direkt nem irtam mert barmennyire kedvelem es kierdemelte, alapvetoen hektikus a teljesitmenye, nem tul gyors es nem is annyira technikas.

» Phenomenal   válasz erre
    2020-01-26 17:01:33

@robhalford: Csak félve merem leírni a Parker/Ruiz/Whyte neveket, hiszen gyanítom, hogy szerinted a "kutyát nemérdekelné" ez a három meccs.
De az is elég lett volna a boxrajongók számára, ha legalább a kötelezőkkel kiállt volna Wilder (Povetkin, Whyte)...tudom-tudom, azok a meccsek sem érdekelték volna a kutyát sem.

» La Cucaracha   válasz erre
    2020-01-26 16:26:47

@Phenomenal: Na de még mindig kiváncsi lennék,ki lenne a kihívás Wildernek,akivel kockáztatna a mai mezőnyben.
Fury meccs lesz,ott van még AJ,ha Furyt megveri,kiüti AJ-t is,/feltéve/,akkor ő lesz a legjobb nehézsúlyú?
Addig csak egy vattázott "egyjobbkezű" ?
Johua -Euiz ez első meccsen,Kovalev-Alvarez,hogy csak a közelmúltba menjek vissza,senki nem adott esélyt az egyik "kicsinek" sem,így a bagatell szöveget a meccsek veszteseitől kéne megkérdezni.
Érdekelnének a nevek,ki lenne Wilder számára kihívás a mai mezőnyből,nehezen fogsz találni,mert a mai mezőny ennyi,amennyi.

» robhalford   válasz erre
    2020-01-26 07:48:25

@robhalford: Nem is talalkozott meg olyanokkal mint mondjuk Chiso vagy Povi. De nem errol volt szo. Stivernenel vb ov volt. Ortizt azutan vallalta be miutan AJ menetelese elkezdodott es mar latvanyosan valogattak. Furyval meg azt hittek hogy rozsdas lesz es kiegett. Majdnem ra is faragtak. A mostani Furyval nagyobb kockazat lesz. Az meg hogy mindenki a ringben kockaztat az bagatell duma. Aki VB az a kihivasokat is keresse. Vagy o is ugy lesz bajnok mint Mihalcevski. Erdekes hogy hogy szidtak az universumot hogy vattazzak a bunyosokat, itt meg ezt nem szabad? Kozben meg az megy a szovegeles hogy epiti az orokseget.

» Phenomenal   válasz erre
    2020-01-25 23:27:00

@Phenomenal: Kockáztatott,Furyval,Ortizzal,Stivernnel,mindenki kockáztt ha ringbe lép,ez evidens.
Ma meg kivel kockáztasson ha ő a triumviátus egyike.
Mondj neveket kivel lenne üdvözítő és kockázatos ha kiállna?
Furyval most bokszol,AJ majd jön.
Chisora meg Whyte,stb,teljesen érdektelen lenne,nem egy szint.
Mindenki csak mantrázza hogy nem kockáztat,de semmi konkrétat nem tud mondani.

» robhalford   válasz erre
    2020-01-25 17:27:58

@robhalford: Megkapta akkor az elismerest mindketto utan. De a sportban szinteket szoktak megugrani. Wider elverte az akkori boogiemant Ortiz szemelyeben. Miert van az hogy 2019-ben ismet vele bunyozik? A te osszehasonlitasodban pl.Alvarez GGG elleni masodik meccserol beszelunk arra szukseg volt. De a vorosbe nem nagyon lehet belekotni. Mindegy ki mit mond, (a sajtoja meg Oszi viszzas) vegulis az osszes "nyugdijas" vallalta hogy kiall vele a nagy loveert. De kozben sulycsoportokat ugrott es azt prognosztizaltak hogy GGG es Kova ellen is elverzik. Mert benne volt a kockazat.
A teny az hogy AJ foyamatosan kockazatot vallal amiota vb. Senki nem kenyszeritette hogy Klicsek ellen menjen, vagy cimet egyesitsen, (persze o is oreg meg kiegett de azert nehezsulyu FOTY lett- Inoue-nak miert nem rojjak fel hogy szarul nezett ki Donaire ellen? Ja mert az "oreg" odatette magat?)de a mostani visszavago is elegge kockazatos vallalas volt.
Wilder gyakorlatilag most kezdett el kockaztat(gat)ni. Viszont a brithez kepest jocskan le van maradva. Ahogy irtak mar tobben is, lehet becsuszott volna itt ott egy vereseg de lejebb irtam hogyha 2015-16 tajekan Pova, Chisora,Parker vagy akar egy Pulev mar lett volna a rezumejaban akkor rogton mas a leanyzo fekvese.

» Phenomenal   válasz erre
    2020-01-25 16:44:48

@Phenomenal: Meg hát sok jelentősége nincs is,leülünk a fotőjbe oszt nézzük a meccseit,kb ennyi.

» robhalford   válasz erre
    2020-01-25 16:31:04

@PeteTheGreek: Ha a management szemszogebol nezzuk akkor Wilder eddig total bukta. Ot jol managelik mert eltojak a penzes meccsig , de valoszinuleg mar akkor sem lesz profitjuk hogyha meglesz az AJ elleni meccs.
11(!) Eve bokszol Wilder 5 eve bajnok. A legutobbi meccsen 7000 koruli jegyet adtak el egy 17000-s stadionba. Nem is neki ajanlottak fel nagy penzt az arabok hogy vigye a Fury elleni visszavagot hozzajuk. Ezt nem neveznem eddig " remek munkanak de ahogy erzed.

» Phenomenal   válasz erre
    2020-01-25 16:22:59

@PeteTheGreek: Kemény nagyütők ellen bunyózzon Wilder..
Kik lennének azok akik nem öregek?
Ez érdekelne.
Aki öregekkel bokszol egy senki,most tanultam meg Alvarez kapcsán ezt,holtig tanul az ember:)

» robhalford   válasz erre
    2020-01-25 15:44:40

@Jersey Joe: Teljesen egyetértek, abban az időszakban simán uralkodó lehetett volna, és a Wilder/Klicskó/Joshua/Fury elleni meccsei is teljesen 50-50 bunyók lettek volna

» PeteTheGreek   válasz erre
    2020-01-25 15:32:56

@PeteTheGreek: "Ortiz is száz éves volt már, amikor Wilderrel kiállt"


Ez teljesen igaz.
Csakhogy én amióta megláttam Ortizt először bokszolni, tartom és vállalom a véleményemet, hogy a kubai egészen különleges boksztehetség volt a profi stílusában, aki még 38-39 évesen is olyan színvonalat képviselt, amit például Whyte, vagy Parker sosem fog.

Az nem is kérdés számomra, hogy egy 10 évvel fiatalabb Ortiz szerintem uralkodó lehetett volna nehézsúlyban, akár a Klicskók, akár Wilder, vagy Joshuával szemben is győzhetett volna.

Ebbe nem kell egyetértenünk, de nekem ez az őszinte véleményem.

» Jersey Joe   válasz erre
    2020-01-25 15:07:54

@Jersey Joe: Ortiz is száz éves volt már, amikor Wilderrel kiállt :) Hivatalosan már akkor is 38 volt, ami könnyen lehet már akkor is 40+. Tehát azért nem top Ortizról beszélünk, azt is illik hozzátenni, pláne, ha lehúzod a Klicskó elleni bunyót azzal, hogy előtte másfél évet kihagyott :)

De ami a lényeg, hogy ki milyen stílusok ellen bunyózott. Én személy szerint azt hiányolom, hogy kemény, nagyütők ellen bunyózzon Wilder. Akkor ő is sérülékenyebbnek tűnne, mint AJ.

De nem akarok Wilder savazásba átmenni, egyrészről mert örülök, hogy itt van a nehézsúlyban, és spec szurkolni is fogok neki Fury ellen (pedig emberileg Furyt sokkal jobban bírom), másrészről mert én elfogadom a box pénzügyi oldalát, és teljesen megértem, hogy őt máshogy kellett építeni, mint AJ-t, aki mögött ott van Anglia, és már évek óta 25+ milla fölött keres minden meccsével, ami néha akár 80 milla is lehet, mint pl. a Ruiz elleni visszavágó.

Wilder mögött ez nem volt, emiatt őt máshogy kellett építeni. És remek munkát végeztek. Persze én igen biztos vagyok benne, hogy 2021-ben lesz Wilder-AJ, szóval talán emiatt se zavar annyira, hogy évekig építgették, és most is okosan maxolják ki belőle a lóvét, ami sajnos azzal jár, hogy a "tuti buli" Joshua meccs csúszik. Türelmesnek kell lenni, ahogy pl. a Canelo-GGG-nél is annak kellett lenni.

» PeteTheGreek   válasz erre
    2020-01-25 14:54:31

@PeteTheGreek: "Whyte, Povetkin, Ruiz, Klicskó"

Számomra

Másfél éves kihagyás utáni Fury = 41 éves, 1,5 évet kihagyó Klicskó
Ortiz > Whyte, Povetkin
Stiverne 2015 = Ruiz

Nem érzem, hogy Joshua jobb ellenfelekkel állt volna ki, mint Wilder, inkább kicsivel több jó ellenféllel, mivel a listáján ott van a már 39 éves Povetkin, Parker, Whyte (igaz, még egy kezdő Whyte), de közülük szerintem egyik sincs azon a szinten, mint Ortiz volt.

» Jersey Joe   válasz erre
    2020-01-25 14:30:26

@Jersey Joe: Ezzel értek egyet én is.
Én sem vágom hogy miért kap ekkora savat Joshua, azzal is egyetértek, hogy többet tette le az asztalra, mint Wilder.
De pont innen ered a vita is: mivel Joshua jobb bunyósokkal harcolt, Whyte, Povetkin, Ruiz, Klicskó, emiatt természetes, hogy több hiányossága látható lett. Emiatt gondolják egyesek azt, hogy Joshua sebezhetőnek tűnik, míg Wilder kevésbé.

Ugyanakkor az is igaz, ha Wilder bunyózott volna Klicskó/Whyte/Povetkin/Ruizokkal, akkor minden bizonnyal ő is sokkal több neccesebb helyzetbe került volna, akár veresége is lehetne. Így ezt meg mások tudják rajta számonkérni.

Szerintem kár utálni/savazni bármilyeket is, másfél-két éven belül szinte biztos, hogy összejön a meccsük, ahol tutira lesz kötelező visszavágó opció, szóval nem maradunnk le semmiről. Addig látunk két Wilder-Furyt, meg AJ-Pulev és AJ-Usykot, annyi baj legyen...:)

» PeteTheGreek   válasz erre
    2020-01-25 13:52:42

@northpaw: Tegnapi interjúban Hearn azt mondta, hogy Bakole. A kérdés az volt, hogy milyen undercardot akar. Meglepne, ha Frank Warrenes Joyce szerepelne azon a gálán...Rossz helyre írt alá:)

» PeteTheGreek   válasz erre
    2020-01-25 13:27:40

@deontay: "Joshua valamivel kipróbáltabb"


Valóban és meg is járta a padlót már, egyszer a 41 éves, másfél éves kihagyása után bokszoló Klicskó ellen, ahol részben Klicskó túlságos türelmessége is hozzátett ahhoz, hogy győzni tudott.
Ruiz ellen pedig kiütötték, s nem is csak egy betalált lucky punch volt az ok, amit mutatott a visszavágon bemutatott elővigyázatos boksza is.

Tehát semmilyen ok nincs arra, hogy Joshuát Wilder fölé emeljük, hiszen amíg Joshua a 41 éves és másfél éves kihagyás után visszatérő Klicskót vállalta be, addig Wilder meg a másfél éves kihagyás után visszatérő Furyt és mindkettő majdnem vereséget szenvedett.

Igazából nagyjából egy kutya a két bokszoló.

» Jersey Joe   válasz erre
    2020-01-25 12:22:02

@Phenomenal: Joshua valamivel kipróbáltabb és valóban érték kritikák már, de ugyan úgy megvan ez a réteg Wildernél is, akik még mindig papír bajnoknak, lufinak, egy nullának tartják, ezzel nem lehet mit csinálni. Reálisan nézve ez a meccs 50-50 vagy ahhoz közeli, tök mindegy, hogy 2vel több A vagy B kategóriájú ellenfele volt, Joshua és Wilder hiányosságai és erősségei alapján mind a két oldalon benne van a győzelem és a vereség lehetősége is.

» deontay   válasz erre
    2020-01-25 12:13:31

@Phenomenal: Nyilvánvalóan nem,ezt elmondták a Stiverne,Ortiz meccsek előtt is.
A dolog nem erről szól az ő esetében.

» robhalford   válasz erre
    2020-01-25 10:43:16

@PeteTheGreek: Hrgovic - Joyce lesz az.

» northpaw   válasz erre
    2020-01-25 10:40:30

@deontay: Az egy dolog hogy ki mit merre josol.
AJ kiprobaltabb, tobb nagy nev van a rezumejaban kevesebb meccs utan. Most azt is megmutatta hogy nemcsak egyfelekepp tud gyozni. Megis szetgyurt meg felfujt lufi. Az elso Ruiz meccs utan hanyan irtak ide hogy vege van meg vonuljon vissza? Utana meg hogy Wlad 2 meg futkarozas. Wildert meg nem lehet kritizalni mert rogton minuszolnak(mindjart elsirom magam ;-) meg szemelyeskednek(az aztan az erdemi vitaeszkoz)
Neked is rengeteg jo meglatasod van pl.de ha Widerrol van szo szemellenzo fol es minden kapu bezarul.

» Phenomenal   válasz erre
    2020-01-25 04:41:13

Nehézsúly off: Usyk-Chisora, Joshua-Pulev lesz 99% eséllyel, gyakorlatilag letárgyalták már az Usyk-Chisorát (+Hrgovic-Bakole) és valszeg jövő héten jelentik be.

» PeteTheGreek   válasz erre
    2020-01-25 00:53:56

@Phenomenal: Miért baj, hogy Joshuával egy szintre teszik? Simán 50-50es meccs, ahol sokan Wilder, sokan pedig Joshua erősségeit tartják hangsúlyosabbnak.

» deontay   válasz erre
    2020-01-25 00:12:33

@trouble: Ezert erdemes volt ideirnod.
Beteszem a
"Te mit tettel le az asztalra"
"Kesztyu se volt a kezeden"
Es a "nem tudod mennyi melo van benne"
Koze...
:-)
Majd szolj ha van eszerved is.

» Phenomenal   válasz erre
    2020-01-24 23:13:17

@Phenomenal: kevesebb felest igyal

» trouble   válasz erre
    2020-01-24 22:50:59

@sziporka: Engem az zavar hogy ahogy Horvath Gergo is leirta, AJ - vel egy szintre sot fole helyezik itt is sokan. Amikor AJ kikapott ment itt a temetese. Vonuljon vissza meg ilyenek. Most meg az megy hogy gyavan elszaladgalt meg nem volt ferfi.
Wilder itt sokak szemeben mar az A-side(fuj)

» Phenomenal   válasz erre
    2020-01-24 21:31:13

@robhalford: Ha kiuti AJ-t ugyanugy el lesz ismerve mint barki aki a regnalo egyesitett bajnokot kiuti.
Szerintem ez ennyi.

» Phenomenal   válasz erre
    2020-01-24 19:33:59

Kiváncsi leszek ha netán kiüti Joshuát is,mennyire változnak a vélekedések majd.

» robhalford   válasz erre
    2020-01-24 19:30:50

@Phenomenal: hát igen AJ többet kockáztat ez tény. Nekem is az a bajom, hogy sokan miért szapulják Joshua-t, hisz folyamatosan bizonyít, és
ő bárkivel szívesen megmérkőzik, ad esélyt bárkinek akár Ruiz-nak is egy harmadik meccsre, persze azért nem most. Wilder is bizonyított a maga szintjén, de nem itt kéne járnia ennyi meccsel ezt jól tudjuk. Végül is a lényeg, hogy kiálljanak majd egymással . nagyon várnék egy Joshua-Wilder-t, vagy egy Joshua-Fury-t is! ;-)

» horvath gergo   válasz erre
    2020-01-24 15:31:22

Emellett persze felkészül, kondija van, de ez amúgy alap.

» Marci30   válasz erre
    2020-01-24 13:57:43

@superman: Igaz, képes célba juttatni a jobbost. Namost amikor olyan álla lesz az ellenfélnek, ami kibírja azt a jobbost, utána mi lesz? Technikailag jelenleg egy középszintű bunyós, és ezzel szerintem dícsértem. Furyt is leültette, mégis veszített a meccsen. Olyan áll ezek szerint van, aki feláll a jobbosból. De ez sem zavarna, ha az elérhető ellenfelekből a jobbak közül vàlogatna, és úgy nevezné magát a legjobbnak. De ez sem így van.

» Marci30   válasz erre
    2020-01-24 13:56:05

"Ha mindenki a technikai hianyossagokkal jön wildernél, akkor Marciano miért soroljak a technikai zseni Walcott elé?"

Azért, mert az mellett, hogy kiütötte Walcottot és a kora legjobbjait is, a nehézsúlyban egyedülálló rekordot felállítva, összességében a hagyatéka sokkal nagyobb, mint Walcotté.

» leibigabi   válasz erre
    2020-01-24 13:33:07

Ha mindenki a technikai hianyossagokkal jön wildernél, akkor Marciano miért soroljak a technikai zseni Walcott elé?

» Jersey Joe   válasz erre
    2020-01-24 12:51:37

@Marci30: "Azért gondoljatok bele, hogy Wilder tényleg nem àll semmi másból mint egy gyors, erős jobbosból"
Azért ennél kicsit árnyaltabb a kép, ami éppen a legjobb ellenfeleivel szemben derült ki. Stiverne ellen bizonyította, hogy nem olyan egysíkú és képes taktikusan is bunyózni, cséphadarás helyett egyéb adottságaira és az ellenfél adottságaira alapozva kibokszolni valakit, többek közt Stiverne és főleg Ortiz ellen az ütésállóságát mutatta meg és hogy bármikor képes megfordítani a meccset és mindenki ellen megmutatta, hogy azt a jobbost előbb-utóbb bármelyikük ellen képes célba juttatni, még a mostani mezőnyben talán legjobban védekező Fury-nak is.

» superman   válasz erre
    2020-01-24 11:52:10

Én még mindig azt mondom, hogy Wildert rengetegen szapulják, rengeteg dislike ot kap stb. Rengetegen hozzák fel, hogy Fury nyert.
Messze neki van a legszarabb megítélése nem véletlenül a mostani A kategóriából.
Nem csak itt kap sok savat, hanem kábé mindenhol. Legyen az facebook, youtube stb.
Szóval ez a nevetséges marketing dumák amiket tolnak egyáltalán nem jön annyira be.

» Mr. Stone Cold   válasz erre
    2020-01-24 10:55:41

@miskacarus: Elo legenda, nyomaba nem er senki a mai mezonybol.

» Bruneor   válasz erre
    2020-01-24 10:33:37

Azért gondoljatok bele, hogy Wilder tényleg nem àll semmi másból mint egy gyors, erős jobbosból. Ez megválogatott ellenfelek ellen tökéletesen elég. Amúgy meg soha nem azt kell nézni, hogy mit beszèl az adott bokszoló, vagy a promóter. Hanem mit tesznek. És bizony Wilder ellenfél listája igen szegényes. Ha beismeri valaki, ha nem. Ahol a 40++-os bokszoló az egyik legjobb ellenfélnek számít, ott van kérdés. Szapulta mindenki a Klicskó időszakot, és most egy jobbkéz elegendő. Ez a jobb színvonal? Szerintem az őrnagyon kívül mindenkivel kiállt, aki számít.

» Marci30   válasz erre
    2020-01-24 09:41:23

@Phenomenal: Èn csak azt nem èrtem, hogy tèged mièrt zavar, hogy PBC mit tol? Mert mit toljon? Nekik ebben van a pènz. Persze, hogy azt a dumát löki, ami marketing szempontból jó nekik. Kit èrdekel? Te is tudod az igazat, èn is, mindenki.

Az is ennyire zavar, hogy a Tomi mosópor reklám azt állìtja, hogy a Tomi mosópor minden foltot kiszed, pedig nemis???

» sziporka   válasz erre
    2020-01-24 08:56:13

Nem vitád, hogy Wilder a legképzetlenebb bunyós az élmezőnyből és ennyi meccsel a háta mögött lehetne veretesebb ellenfél listája is.

Viszont ennek a sparringon történt leütésnek tényleg semmi jelentősége. (Furyt állítólag egy ismeretlen félnehéz súlyú is leütötte egyszer)

Az eddigi, meccsei alapján szerintem Wilder ütésállósága semmiképpen nem átlag alatti. Az ütőereje viszont talán a lagnagyobb a súlyban. Ha hozzávesszük, hogy elég gyors is és az állóképessége is jó, ez így- jó taktikával, szerencsés esetben - bárki ellen elég lehet a jelenlegi mezőnyben.

» emgabor   válasz erre
    2020-01-24 06:18:42

Pac-nek pontosan 25 eve volt az elso profi meccse!:-)

» miskacarus   válasz erre
    2020-01-24 00:06:27

@Jersey Joe: Ti berakhatjatok a szemellenzot es joetvagyat a szarhoz.
Az oreg Ortiz 7 menet alatt kipukkadt. Povetkin 12 menetet is le tudott volna toni akkor, Pulev meg akkoriban a legjobb formajaban volt.
A Stiverne kepessegei meg ugyanugy kerdojelesek mint Widere.
Addig szapulom Wildert es a menedzsmentjet amig valami ertekelhetot le nem tesz az asztalra. Pont.

» Phenomenal   válasz erre
    2020-01-23 23:45:34

@Phenomenal: "
Mmint Povetkin, Pulev, Klitschko, Parker, Fury?"

Mert aztán Fury-t nem ütögette le végülis, csak kétszer járta meg a padlót a brit...
Mert aztán Ortiz nem sokkal jobb Pulevnél és Parkernél és nem minimum egy szinten van Povetkinnel...
Mert aztán a 2015-ös Stiverne sokkal gyengébb az általad írt Parkernél, vagy Pulevnél.

Még sorolhatnám..

Kicsit vedd már le ezt az agyonjáratott "szapuljuk Wildert" - lemezt ennyi év után :( :(

» Jersey Joe   válasz erre
    2020-01-23 22:55:25

@Totti: Nekem meg emberieg sincs vele bajom.
Egy szerepbe kenyszerult amit jatszani kell mert ezt szabtak ra. Kozben viszont nincs mogotte teljesitmeny a PBC meg nyomja ezt a hulye propagandat hogy a valaha volt legnagyobb uto, meg hogy a nehezsuly megvaltoja, holott nem kellett senkinek megvaltani a nehezsulyt, csak le kellett volna nyomni a Klitschkokat. Lett aki megtette es nem Wildernek vot az holott egy korszakban volt mindkettovel, de meg az akkori idok top 20-hoz sem engedtek oda. AJ meg 15. Meccsen VB lett ugy hogy utana meg kiallt az oreg de boven nem kiegett Wladdal, azota sem szarral gurigazik es magyaraznia kellene a bizonyitvanyat?
Ha Wilder rezumejaban csak Chisora, Povetkin vagy Pulev, vagy a faszom tudja akar Chagaev vagy Browne ott lenne 2014-15 kornyekerol mar sokkal arnyaltabb lehetne a kep. De nincs es amig igy menedzselik ezt erdemli. Minden adottsaga meg lehetne hogy korszakos bajnok lehessen, csak kockaztatni budos.

» Phenomenal   válasz erre
    2020-01-23 22:35:18

@Phenomenal: Igazából február 22-én már okosabbak leszünk.

"Annyi a kerdes hogy lesz e valaki akit be mer vallalni azok kozul akik realis eselyel indulnanak ellene"

Mindenképpen szerintem, mivel ő sem lesz már fiatalabb, és a fő célja a pénzszerzés. Ezt pedig egyértelműen Joshua ellen tudja kimaxolni. Azt gondolom, visszavágó is lesz, de még a trilógiát sem zárnám ki. Meglátjuk.

Egyébként megértem az ellenszenvedet vele szemben, én sem kedvelem. Annak szoktam drukkolni, hogy ő hagyja el vesztesen a ringet, de hát eddig nem így történt. (Mondjuk nálam Fury nyert azon a meccsen, de ez mindegy)

    2020-01-23 22:20:35

@Totti: Tudod mit? Igazad van.
Annyi a kerdes hogy lesz e valaki akit be mer vallalni azok kozul akik realis eselyel indulnanak ellene. Eddig ez csak az oreg Ortiz(csunyan rezgett is a lec) es a nem tul nagyuto Fury(dontetlen? WTF? )volt.

» Phenomenal   válasz erre
    2020-01-23 21:57:58

@Jersey Joe: Persze, csak mázliból ütöget le olyan ellenfeleket, akik kb. negyed évszázada bokszolnak már profi szinten és egyikük-másikuk korosztálya legtehetségesebbjei közé tartozott

Jah. Melyikuk is az Ortizon kivul?
Esetleg az a Stiverne aki top 10 volt a taalkozasukkor?(ja bocs ot akkor nem tudta kiutni)
Korosztalyuk legtehetsegesebbje.
Mmint Povetkin, Pulev, Klitschko, Parker, Fury?
Jah ezek kozul egyel talalkozott es azt se tudta kiutni?
Mar faraszto ez a szemellenzosseg.
Wilder lett itt a szent tehen a nehezsuly fenegyereke.
Mire is alapozzatok ezt? Jah ilyenkor sertodes van meg minuszolas. Dobaljatok csak szarok ra. Qrvara nem erdekel hogy mit probal lenyomni a torkotokon a PBC en nem eszem meg.

» Phenomenal   válasz erre
    2020-01-23 21:54:16

@horvath gergo: Istenem, de fárasztó ez....:(

» iceman   válasz erre
    2020-01-23 19:39:58

@Phenomenal: "tokjo hogy itt van 5-6 eve Wilder es meg mindig nem derult ki rola hogy mit tud. "

:-)
Persze, csak mázliból ütöget le olyan ellenfeleket, akik kb. negyed évszázada bokszolnak már profi szinten és egyikük-másikuk korosztálya legtehetségesebbjei közé tartozott.

Ha valaki végigcsinál 5-6 címvédést, még ha nem is a közvetlen élvonal ellen, az már bizonyította, hogy nagyon komoly szintű bokszoló.
A kérdés csak annyi Wildert illetően, hogy Joshuához képest és all time összevetésben hol áll.

» Jersey Joe   válasz erre
    2020-01-23 19:33:47

@Phenomenal: "Tenyleg tokjo hogy itt van 5-6 eve Wilder es meg mindig nem derult ki rola hogy mit tud. "

Számomra annyi azért kiderült, hogy az állóképessége kivételes, és ha a jobb kezét lendíti, akkor jobb nem az útjában lenni.
És azért Ortíz ellen elég komoly ütéseket átvészelt.

Ettől függetlenül egy ostoba tahó, ráadásul borzasztóan képzetlen. Néha nevetséges is. De valahogy pont ez adja a pikantériáját az egész Wilder dolognak.

"Meg ugye most jelent meg egy cikk a yahoon hogy Wilder valtotta meg a nehezsulyt."

Persze ezek nem enyhe túlzások, de hát könyörgöm nem nehéz a recept, meg kell verni.

    2020-01-23 18:37:25

@Totti: Tenyleg tokjo hogy itt van 5-6 eve Wilder es meg mindig nem derult ki rola hogy mit tud. Raadasul mindenki AJ-t temette Ruiz ellen holott kiprobaltabb bunyos mint az amerikai. Meg ugye most jelent meg egy cikk a yahoon hogy Wilder valtotta meg a nehezsulyt.
Jah es nem szabad am ot kritizalni mert az csak fikazas meg ugyis mindenkit kiutott(kiket is.....?) Es Tyson is fogja be mert o is kapna.
AJ meg egy felfujt lufi es most mar gyava is mint Wlad mert nem ment bele feleslegesen az adok kapokba Ruiz elen. A kovetkezo meccsen is mar csak tancikalni es pacsizni lesz hajlando.
Fury meg csak egy bohoc aki a mostani meccsen ugyis ki lesz utve mert Wilder azota csak fejlodott, Fury meg csak pankraciozott.
A Haymon a PPV es a PBC neveben ....BOMBSQUAAAAAAD
;-)
Jah:
Usyk nehezsulyu uralkodasa elkerulhetetlen :-D

» Phenomenal   válasz erre
    2020-01-23 14:59:51

Egyébként sokakkal ellentétben én örülök Wilder jelenlétének a bokszban. Érdekes jelenség. Valahol tényleg a boksz megcsúfolása, amit néha művel, de valahol pedig pontosan a boksz egyik legizgalmasabb aspektusát mutatja be, azt hogy elég egy végzetes ütés, és annyi. Ez nem foci, hogy van még idő, egyenlítünk, majd fordítunk. Itt vége van.

Például Mayweathert én elismerem (biztos ezzel nagyon boldoggá teszem), viszont az ő meccsei (hiába volt zseni) egyszerűen nem voltak izgalmasak. Borítékolható volt az UD. (Kivéve Canelonál :-D)
Mindkét fajta stílust lehet szeretni, és tisztelni.

Ráadásul Wilderben különösen szeretem a személyiségét, és megnyilvánulásait, így még gondolkodnom se kell kinek drukkoljak, ha ő lép szorítóba. Mindig az ellenfelének.

Egy szó, mint száz, jó hogy itt van.

    2020-01-23 14:44:12

Felesleges ez az ismételt Wilder pusolas, maga Klicskot nyilatkozatai, hogy Wilder realis veszéllyel van Joshuara a gyors és varatlan szögekböl érkezö ütések miatt és nem tudna eldönteni, ki az esélyesebb.

Az is tény, hogy ez 2014ben volt kb, azota Wilder is fejlödött és amugy sem az sparringokon hatékony technikai zseni, hanem élesben csap oda egyszer mindig.
De akkor nagyon..

» Jersey Joe   válasz erre
    2020-01-23 13:19:11

@rosta.roland: *és akkor még keveset is mondtam

» rosta.roland   válasz erre
    2020-01-23 12:58:59

edzésen kit érdekel? éles meccsen legyen kiütve, majd Fury, vagy AJ megteszi valamelyikük. Wilder-t igaz, hogy nagyon védik, van háttere bőven, de ez sem fog neki segíteni, ha kiütik. mert hiába lesz jobb Fury megbundázzák akkor is. Addig marad Wilder a bunda bajnok! nem véletlen nem állt az ki jó ellenfelek ellen, sem Klicsko ellen!

» horvath gergo   válasz erre
    2020-01-23 12:57:27

@leibigabi: Pedig alapvetően tényleg nem nagy dolog. 2005-2009 között sokszor edzettem válogatottakkal és volt, h becsúszott egy komolyabb testütés az egyik felnőtt válogatottnak és összerogyott. Kinn Azerbajdzánban szintén láttam az egyik válogatott srácot padlózni egy honosított kubai ellen, aki még alacsonyabb súlycsoportban is volt (természetesen sparringolás közben). Totál normális, előfordul 10 évente legalább 1x, ha valaki huzamosabb ideig bunyózik...

» rosta.roland   válasz erre
    2020-01-23 12:39:03

OFF: Ruiz megvalt az edzojetol, aki elmondta, hogy szamitott ra, mert mar a legutobbi edzotabor alatt latta, hogy nem tudja Ruizt kezelni, aki nem hallgatott ra, azt csinalt vegig amit akart. Ugy nez ki vele vitetik el a balhet, pedig ez egyertelmuen Ruiz sara, hogy a nagy penz es hirnev utan mentalisan osszeomlott.

» fixpont   válasz erre
    2020-01-23 12:16:34

az a bunyós aki élete során nincs leütve, az max. szájjal bunyózik.
nincsenek x-menek, meg szuperhősök.

» Hatton   válasz erre
    2020-01-23 12:10:32

@Mr. Stone Cold: Én nem találtam ilyen videót, amin egy teljes sparring van fenn.

Van egy Haye és csapata által összevágott videó, ami arról szól, hogy Haye mindenkit mennyire megver sparringon. Van benne két jelenet, ahol megüti Wildert. Erre gondolsz? Kb. 6 másodpercnyi anyagból akarsz levonni következtetést?

Wilder világbajnokként volt sparringpartnere Klitschko-nak? Úgy tudom, akkor még egy feltörekvő bunyós volt, és az aktuális világbajnokkal sparringolt. Mayweather-ről is volt olyan legenda, hogy Spence leütötte sparringon. És??? Eleve sparringon van olyan, hogy megmondja az edző, hogy most ezt és ezt kell gyakorolni, megmondja a partnereknek, hogy milyen stílusban bunyózzanak, hogy ki tudják gyakorolni a bunyósával a taktikákat.

De mindegy is, a lényeg, hogy Wilder egy szar bunyós, mindenki agyonveri, Whyte is le fogja dózerolni, Fury is, mindenki, sőt a nyugdíjas Haye és Klitschko is leveri.

» sziporka   válasz erre
    2020-01-23 11:42:55

@Totti: ""klasszis" Ez jó! :D"

Jó, akkor cseréld ki "klasszis" szót a "jelenlegi WBC nehézsúlyú világbajnok"-ra ha az úgy jobban tetszik :)

» leibigabi   válasz erre
    2020-01-23 11:31:42

@leibigabi: "klasszis"

Ez jó! :D

    2020-01-23 11:26:53

@rosta.roland: "Ennyi kesztyűzés alatt a nagy számok törvénye alapján bárkivel előfordulhat."

Persze, hogy előfurdulhat bárkivel, csak ha Kiss Jóskával fordul elő, az senkit nem érdekel, ha egy klasszissal, na az már érdekes, és az is, hogy ki volt az elkövető, ezért lesz szóbeszéd tárgya :)

» leibigabi   válasz erre
    2020-01-23 11:17:08

Mondjuk annyira ez nem nagy ügy. Éles sparringolás során még a legjobbakkal is előfordulhat, hogy belenéz egy óriási ütésbe, amitől megrogy. Azért gondoljátok el, hogy egy ilyen kaliberű bunyós egész életében hányszor sparringolhat. És valaki ezt kisgyerek kora óta csinálja. Ennyi kesztyűzés alatt a nagy számok törvénye alapján bárkivel előfordulhat. Én is láttam edzéseken egy-két nagyobb hazai nevet összerogyni még régebben, mert pl. belenézett egy nagyobb testütésbe és kb. fél perccel később tudta csak folytatni a sparringot, nem nagy ügy ez, tényleg...

» rosta.roland   válasz erre
    2020-01-23 10:51:52

Fent van youtube on egy Haye elleni kesztyűzése, ott is látszik minden. Ebben semmi meglepő nincsen.
Bár a dátumokkal nem vagyok tisztában, de a mai napig nem valami virtuóz és nem is lesz már soha.
De hát manapság a nehézsúlyba ezidáig elég egyetlen jobbkéz és ennyi.

» Mr. Stone Cold   válasz erre
    2020-01-23 10:44:52
Ugrás az oldal tetejére