×

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.

profiboksz.hu https://www.profiboksz.hu//images/logo.png A britek korábbi cirkálósúlyú bajnoka, a már visszavonult 2019-12-11 08:13:32 https://www.profiboksz.hu/2019/12/11/bellew-usyk-wildert-elverne-joshuat-es-fury-t-viszont-nem/

Bellew: Usyk Wildert elverné, Joshuát és Fury-t viszont nem

A britek korábbi cirkálósúlyú bajnoka, a már visszavonult Tony Bellew elmondta, milyen esélyeket ad karriere utolsó ellenfelének, Oleksandr Usyknak nehézsúlyban. Kettejük közös meccse egyébként az ukrán klasszis karrierében is mérföldkő volt, hiszen ezt a találkozót követően hagyta hátra a négy szervezet öveit és lépett feljebb a királykategóriába. Bellew elmondta, hogy mit gondol Usyk jövőjéről és ki ellen, mennyi esélyt ad neki: „Usyk akárki számára óriási veszélyt jelent, hiszen egy piszokul jó ökölvívó. Nehézsúlyban egyedül a megfelelő méret és testtömeg hiányzik nála. Szerintem 5-6 menetig nagyjából mindenkit oktatni fog – ahogy én is bizonyítottam, mikor ellene bokszoltam, csak aztán elfáradtam – utána viszont elkaphatják. Szerintem bárkit legyőzhet nehézsúlyban, bár Tyson Fury-t és Anthony Joshuát látom számára a legnehezebb feladatnak. De ez attól is függ, melyik Anthony Joshua jön ki ellene, az, akit a Ruiz visszavágón láttunk, a tökéletes modellt jelenti egy Usky elleni mérkőzésre. Szóval, szerintem AJ és Fury már sok lenne neki fizikálisan. Viszont Wildert le tudja győzni. Olyan szinten oktatná technikai szempontból, hogy azt fájna nézni. És Wilder pontosan tisztában van ezzel, szóval nem fog Usyk ellen kiállni.”
Oszd meg, tedd a kedvencek közé!
Kommentek »

Hozzászólok:

» regisztráció

@Slajos: nagyon nem :D

» fixpont   válasz erre
    2019-12-14 17:57:18

@Slajos: Canello talalkozott egy ellemfellel abban a sulyban (aki ki volt valasztva int egyetlen verheto) Usyk ellenfele viszont lehet barki suly es magassag korlatozas nelkul ugye akar 50 fontal is nehezebb nem csak 5-el

» szabinar   válasz erre
    2019-12-14 17:51:13

@fixpont: "..alacsonyabb sulycsoportban ennek nincs (vagy joval kevesebb) a jelentosege.."

Hat azert Canelo legutobbi merkozese felnehezben szerintem volt akkora ugras ( meretben es sulyban egyarant ) mint Usyknak nehezbe.
Ez kb. ahhoz hasonlithato mintha Usyk felugrott volna nehezbe es egybol a Joshua elleni Wladdal meccselne.

» Slajos   válasz erre
    2019-12-14 17:45:43

na ki a bajnokok bajnokas? -

» horvath gergo   válasz erre
    2019-12-13 22:49:12

@Peacock: ez a ketto egyutt jar, de mindketto igaz, azzal, hogy kierdemli, bizonyitja azt is, hogy keszen all ra es nem lesz semmi baja abbol, hogy eleteben eloszor hirtelen mondjuk +40 fonttal nez szembe, de az is benne van, hogy erdemelje ki ebben a specialis sulycsoportban a meccset, alacsonyabb sulycsoportban ennek nincs (vagy joval kevesebb) a jelentosege

» fixpont   válasz erre
    2019-12-13 19:36:22

@fixpont: Én eddig akkor félreértettelek.
Azt hittem a bajnoki meccs kiérdemlése miatt akarod hogy Usyk nyomjon előbb top 10-essel majd top 5-össel meccset egy nehézsúlyú vb címmeccs előtt. De ezek szerint akkor te az egészségét félted.

» Peacock   válasz erre
    2019-12-13 19:33:51

@fixpont: Szerintem nem olyan speciális az...Ha Aj tartja a súlyát, Usyk meg tényleg felszed még 1-2 kilót, akkor kb. 6-7 kiló lesz a differencia köztük. Félnehézben is van rá példa, hogy van ennyi különbség két bunyós között, sőt...elég gyanús nekem, amikor a a nálam 5 centivel magasabb, szálkásabb és izmosabb Yarde nálam kisebb súllyal mér be :)

» La Cucaracha   válasz erre
    2019-12-13 19:12:34

@Peacock: nem, ez csak a cirkalo nehez atmenetre vonatkozik mint az egyetlen specialis sulycsoportvaltas, semmilyen mas sulycsoport eseten nincs meg ez a veszely mint cirkalobol nehezbe ugrani, nem veletlen, hogy ez a legritkabb, hogy valaki itt eredmenyt er el a fellepessel

» fixpont   válasz erre
    2019-12-13 15:50:27

@superman: Egyébként csak arra válaszoltam, hogy nem Usyk volt az első vitathatatlan cirkálóbajnok, mivel La Cucaracha azért gondolta, hogy mehetne akár egyből, mert ő az első.

» kovban   válasz erre
    2019-12-13 15:32:36

@superman: Valóban nem fiatal, de Ő választotta meg, hogy mikor áll profinak, és mennyi időt tölt cirkálóban, mielőtt nehézbe megy. Ugyanakkor a WBO-nál köt.kihívó, tehát nyilván nem fog sokat várni.

» kovban   válasz erre
    2019-12-13 15:23:34

@fixpont: Pac, May vagy Alvarez esetében is elvártad volna, hogy alsóbb súlycsoportos bajnokként feljebb lépve minden súlyban 2-3 meccset vívjanak mielőtt vb-k lehetnek és továbblépnek?

» Peacock   válasz erre
    2019-12-13 14:12:10

"Szerintem 5-6 menetig nagyjából mindenkit oktatni fog – ahogy én is bizonyítottam, mikor ellene bokszoltam, csak aztán elfáradtam "

ez mit jelent? mivel bizonyítota Bellew azon a meccsen, hogy Usyk 5-6 menetig mindenkit oktatna?

    2019-12-13 13:06:33

@kovban: Holyfield 26 évesen lépett fel, Usyk jövőre 33, ráadásul Holyfield-del ellentétben az ő stílusának nagyon nem kedvez a kor. Szóval lehet, hogy neked nem baj, de pl. én a legjobb formájában szeretném Usyk-ot a nehézsúly legjobbjai ellen látni, ezért annak örülnék, hogy amikor ő és a csapata úgy ítéli meg, hogy készen áll, akkor meg is kapná a lehetőséget.

» superman   válasz erre
    2019-12-13 11:52:45

@La Cucaracha: Az első az Holyfield volt. 1988. áprilisában szerezte meg - a WBA és IBF mellé - a WBC övet. A WBO ha jól rémlik, akkor csak 88. novemberében alakult. Így Holy az akkor elérhető mindhárom övet megszerezte, ergo undesputid volt. Amikor felment ezek után nehézbe, a Douglas elleni címmeccsig 6 alkalommal bokszolt. Tehát ha Usyk nem kap egyből vagy kettőből lehetőséget, az azért nem akkora baj :)

» kovban   válasz erre
    2019-12-13 11:35:21

@La Cucaracha: "Nyilván, a világ első vitathatatlan cirkálósúlyú bajnoka, nem állhat ki ám akárkikkel a nehézsúlyban, előbb végig kell vernie legalább a top 20-ból mindenkit, és akkor TALÁN kiállhat végre Vb meccsre :) "

ha nem is mindentkit, de en sem engednem, hogy eliminatori nelkul csak ugy nehezsulyu cimert lehessen menni, es ez fuggetlen a nevektol es a konkret esettol, ez elvi kerdes

» fixpont   válasz erre
    2019-12-12 21:09:25

@Ultrasberry1990: "Mindenkinek van egy elmélete , viszont amíg a fentebb említettek ellen nem áll ki kb mindenkinek igaza lehet :D"

Pont ezért jó, hogy itt vagyok, és fény gyújthatok, hogy az alagút végén ne csak sötétséget lássanak a box rajongói.

Nyilván, a világ első vitathatatlan cirkálósúlyú bajnoka, nem állhat ki ám akárkikkel a nehézsúlyban, előbb végig kell vernie legalább a top 20-ból mindenkit, és akkor TALÁN kiállhat végre Vb meccsre :)
Ismételten a kedvenc egyetemi tanáromtól kell, hogy idézzek, amit a mai nap folyamán már megtettem a másik poszt alatt Deontay fórumtársnak: "Az elmegyógyász csak akkor tévedhet nagyot, ha nem állapít meg semmit".

» La Cucaracha   válasz erre
    2019-12-12 20:02:42

Mindenkinek van egy elmélete , viszont amíg a fentebb említettek ellen nem áll ki kb mindenkinek igaza lehet :D Nem lehet itt különbséget tenni . Mindezek ellenére én úgy gondolom , hogy tudása , technikai képzettsége és gyorsasága alapján Usyk le tudna győzni bárkit ebben a nehézsúlyú mezőnyben . A legkönnyebben Wildert tudná az élmenők közül kibokszolni viszont ellene van a legtöbb esélye annak , hogy beleszalad a bombába és vége a meccsnek . Joshua is képes nagyot ütni , de valahogy Wilder ütőereje tényleg taglózó erejű . Fury ellen nem kellene KO-tol félni , viszont talán ő a legrafkósabb a felsorolásból . Joshua ellen bármit el tudok képzelni , akár le is bonthatná AJ-t de Joshua is képes lehetne nyerni simán .

Usyk nálam amolyan ösztönös zseni , amolyan Lomachenko féle géniusz . Persze Lomát tehetség terén talán még fentebb tenném .

» Ultrasberry1990   válasz erre
    2019-12-12 19:45:52

@Mr.boxer: Igen valoszinuleg nem fog kiallni ellenuk mert gyava. Megaztan hogy jon egy cirkalosulyu egyesitett bajnok ahhoz hogy beleszoljon.a nagyok dolgaba? David Haye is hogy mehetett mar a masodik nehezsulyu meccsen vb overt? Vagy Holyfield mit kepzelt mit tud alkotni nehezben? Micsoda vilagot elunk!!!
;-)

» Phenomenal   válasz erre
    2019-12-12 19:04:17

@mobyltel: mert akkor 6 honapon belul mar 3x boxolna, es azt ezen a szinten nem szokas

» fixpont   válasz erre
    2019-12-12 18:44:23

@mobyltel: "Nem értem miért nem tud AJ márciusban Pulevvel júniusban meg Usykkal bunyózni? És akkor megmarad minden öve és leszállnak róla ezek a testületek."

Mert nem akar :) Joshua a 2. legjobban kereső bokszoló, és ha egy bokszoló hozzá hasonló bődületes összegeket keres, akkor az "ellustul" és nem akar 4 hónapon belül kétszer is bokszolni. Te se akarnál :)

» leibigabi   válasz erre
    2019-12-12 18:33:52

@PeteTheGreek: Nem értem miért nem tud AJ márciusban Pulevvel júniusban meg Usykkal bunyózni? És akkor megmarad minden öve és leszállnak róla ezek a testületek.

» mobyltel   válasz erre
    2019-12-12 18:25:41

Usyk jàrja csak ki szèpen az utjàt: chiso,parker,majd whyte ès akkor mehet a nagyok ellen kizàrt h ezt a3 fickòt vernè szerintem chiso horga màr kiüti a nehèzsùlybòl. Egyik ellen sem fog kiàllni.

» Mr.boxer   válasz erre
    2019-12-12 16:02:13

@fixpont: Értem!

» glideswimmer   válasz erre
    2019-12-12 10:03:33

@glideswimmer: nem teheti, mert az IBF megfosztja az ovtol, es az az ov kell AJnek, a WBO ovvel Hearn konnyebben tud trukkozni, azert van ott tobb kerdojel

» fixpont   válasz erre
    2019-12-12 01:33:56

@Jersey Joe: A Pulev-Joshuának meg főleg nincs értelme, (ennek a meccsnek az eredményét még Lennox is 100% biztonsággal meg tudná tippelni) felejtse el a Balkán csókkirályát és lássuk az Usyk-meccset!

» glideswimmer   válasz erre
    2019-12-12 01:28:12

@Jersey Joe: de te a box szempontjabol nezed Pete meg mindig az anyagiak szempontjabol, o abbol indul ki hogy Usyknak az AJ meccs kell ,mert abbol van a legtobb penz, es ezert meg egy Chiso meccset is bevallal, es nem erolteti hogy megfosszak AJ-t a cimtol, mert Parker csak akkor johet kepbe ha AJ lemond megfosztjak, Pete szerint ezt Usyk nem akarhatja, mert Parkerben kevesebb a penz...

» fixpont   válasz erre
    2019-12-12 01:12:46

@PeteTheGreek: Az Usyk vs Chisoranak semmi értelme nincsen.
Esetleg egy Usyk vs Whyte, de Chisora legyözésével semmivel nem lenne elörébb Usyk, nonszensz meccs lenne.

Ahogy Spinks, ugy Usyk is megérdemli egyböl a cimmeccset.

» Jersey Joe   válasz erre
    2019-12-12 01:03:35

(persze az se lep meg, ha inkább kockáztat többet Parker ellen, csak azért, hogy öve legyen és nagyobb szelet juthasson az AJ elleni tortából)

» PeteTheGreek   válasz erre
    2019-12-12 00:45:40

A vége ugyanaz AJ-nek: 1. Pulev 2. Usyk

Azért nem lennék biztos benne, hogy Usyk annyira nagyon akarná kockáztatni a biztos AJ elleni bunyót egy Parker ellen.
Szóval nem fog meglepni, ha Pulev jön áprilisban, és utána másnap megegyeznek Usykkal egy októberi dátumban (május/szeptemberi dátum elég valószínűleg, hisz nem lehet 1 hónapban Canelo és Joshua a DAZN miatt)

Egy AJ vereség után is simán tud PPV-zni Angliában Usyk, vagy kap korrekt pénzes meccseket DAZN-tól.
De ha véletlenül kikap Parker ellen, amire azért nem 0% esély van, akkor simán lehet, hogy örökre úszik az AJ elleni több millás buli.

Én nagyon szurkolok, hogy ne vegyék el az övet, Usyk-Chisora legyen februárban ne pedig Usyk-Parker, csak amiatt, hogy "tutira" nyerjen az ukrán, és lássuk Pulev után AJ-Usykot.

» PeteTheGreek   válasz erre
    2019-12-12 00:43:13

@fixpont: Akkor vannak még csodak, azt gondoltam, siman lefizetik a WBO döntéshozoit és szarni fognak UsyKra

» Jersey Joe   válasz erre
    2019-12-11 22:34:58

@fixpont: “Azt nem tudom elkepzelni hogy Chiso barhogy is overt mehetne.”
Kivéve, ha Hearn feltolja Parker helyére :)))

» kovban   válasz erre
    2019-12-11 22:06:57

@Jersey Joe: A WBO mar teljesitette Usyk kereset, legkesobb 2020 juni 4-ig ki kell allnia a bajnoknak ellene, az a kerdes AJ mit csinal az ovvel, leadja vagy o vedi meg Usyk ellen, AJnek aprilisig viszont ki kell Pulev ellen is. En nagyon nehezen latom, hogy mindket meccs belefer neki 6 honap alatt. De ha belefer akkor AJ/Usyk, ha nem akkor Usyk es elvileg Parker. Azt nem tudom elkepzelni hogy Chiso barhogy is overt mehetne.

» fixpont   válasz erre
    2019-12-11 21:57:12

@fixpont: Usyk leiskolazza Parker.

Nincs egy szinten a két bokszolo.

Remélem, a WBO nem geciskesik és teljesiti Usykék kérését.

» Jersey Joe   válasz erre
    2019-12-11 21:48:43

Usyk technikailag jobb szerintem bármelyiknél, de hogy 12 meneten át el tudja kerülni élvonalbeli nehézsúlyú bunyósok ütéseit az nagyon nehéz mutatvány lesz !

» antonio   válasz erre
    2019-12-11 20:59:37

Parker mindjart terminator lesz itt, sztem kb 10% lucky punch eselye van Usyk ellen, AJ fifty-fifty Wildert iskolazza jobban mint Fury, Furytol kikap pontozassal ennyi

» szabinar   válasz erre
    2019-12-11 20:03:08

@fixpont: a WBO általában engedékenyebb. Ha megdumálják, hogy először az IBF, aztán a WBO kötelező kihivó ellen megy, akkor mindkét szervezet rá fog bólintani. Ezt jövőre le tudja, aztán 2021-ben talán már megy Fury és Wilder ellen is, az jó lenne.

» Beast_Pete   válasz erre
    2019-12-11 19:51:45

@Subi: Usyk csapata azt kerte a WBOtol, hogy ervenyesitse azonnal a cimmeccset, igy AJnek le kell mondani az ovrol, vagy fel even belul megvedeni Pulev es Usyk ellen is. Ha AJ lemond, a WBO szabalyzat szerint az ures tronert a ket legmagasabban rangsorolt bunyos mehet, ez Usyk es Parker (Fury elobb van mint Parker, de o itt nem jatszik), Usyknak nincs valasztasa, ha Parker menni akar az ures tronert vele kell bunyoznia.

» fixpont   válasz erre
    2019-12-11 18:55:51

@fixpont: Ja és Parker ellen kevesebbet is kaszálhatna, szóval minden szempontból rossz választás.

    2019-12-11 18:32:27

@fixpont: Nagy butaság lenne Usyktól, ha kiállna Parkerrel. Parker azért iszonyat gyors kezekkel rendelkezik, jól mozog, és Usyk ütőereje a számára egy nagy nulla, semmi fenyegetést nem jelent, míg fordítva ezt nem jelenthetjük ki.

Persze, ha nem áll ki még Parkerrel sem, akkor nem fog a csúcs közelébe kerülni.

    2019-12-11 18:30:20

Én úgy érzem technikai szempontból magasan veri a mezőnyt. Az állóképességet lehet dicsérni nála mint ahogy azt mások is mondták, de úgy gondolom hogy nincs tényleges rálátása senkinek, mert más egy Hunter ellen és teljesen más lenne Wilder ellen. Még nincs tapasztalata abban, hogy milyen igazi bombázóktol uteseket kapni. Senki nem tudja megmondani, hogy ha valakitől bekapna egy igazi ütést, utána mennyire lassulna le Usyk. Milyen hatást váltana ki... Ez egy teljesen más kategória mint ahol bajnok volt. Amit eddig láttam tőle nehézsúlyban az egyáltalán nem győzött meg arról hogy neki itt lenne a legjobb helye. Puleveket és Chiso szintű embereket biztos meg fog verni, de hogy mi lesz a legjobbak ellen az elég nagy kérdés...

» Danifiu   válasz erre
    2019-12-11 17:56:37

@Winwin: nehezsulyuaknak Usyk ellen bele kell allni a bunyoba, ha nem jon ossze a AJ meccs egybol (es Hearn azt mondja elobb Pulev jon fixen), akkor marad az Usyk/Parker a WBOnal, amit en nagyon nagyon megneznek, ha Parkert meggyozoen tudja verni Usyk, megvaltoztatom a velemenyem az eselyirol

» fixpont   válasz erre
    2019-12-11 15:58:23

@Winwin: "De egy vívó, szurkáló, eltáncoló AJ sokkal kevésbé lenne látványos, ha nem egy cammogó dagadékkal áll szembe."
Ez egyértelmű. Másrészt viszont a cammogó dagadékban olyan komoly ko-potenciál van, ami Usyk-ból hiányzik, tehát Usyk ellen Joshua is nyugodtan elengedheti a kezeit, eltáncolnia sem muszáj, számolatlanul szórhatja a saját ütőtávjából az ütéseket, amelyek veszélyesek lehetnek a közel kerülni próbáló Usyk-ra.

» superman   válasz erre
    2019-12-11 15:47:15

@fixpont: Az előző kommentedre reagálva, az higy esélytelen, nem helyén való. Van esélye! Meglátjuk mennyi! Véleményem szerint sokkal több mint ha ezt a nehézsúlyba való felugrást a 80-90- es években tenné. Egy biztos mindenki várja ezeket a meccseket, és itt mindannyian meg fogjuk nézni. Ha nyer ha veszít mi nyerünk vele

» Klausenburger   válasz erre
    2019-12-11 15:34:35

@Klausenburger: Usyk rengeteget ut, de nem huzza meg egyiket sem, olyan maszatolasnak tunnek az utesei, en meg mindig ugy gondolom, hogy a legnagyobb erenye az allokepessege es a tempoja, szeduletes mit tud a 11. 12. menetben azzal az irammal amit egeszen addig tolt, de ha osszevetem Holybal egy Hayejel akkor Usyk stilusa, erenyei, hatranyai a legrosszabbak ha nehezsulyuakkal kell osszevetni, vagy jol kell vedekezned es belharcolni ha cirkalobol josz, vagy benned kell legyne egy dinamikus egyuteses vagy kombo KO lehetosege, es en egyiket sem latom Usykban, es az ahogyan a jobb cirkalosokat verte, hogy megprobalta tuldolgozni, felorolni oket es pontozassal nyerni a meccset az a tornyok ellen egyszeruen nem fog menni

» fixpont   válasz erre
    2019-12-11 15:30:42

@fixpont: Szerintem egy dologban egyet érthetünk, mégpedig, hogy állcsúcsra nem lehet gyúrni! Na szóval, ha Pac egy jól meghúzott ütéssel odacsap mondjuk Vitalij-nak, hidd el hogy villanyoltás lenne. Lucky punc-al bárki egy ütéssel kiüthető. Valaki bekapja pályafutása során valaki nem

» Klausenburger   válasz erre
    2019-12-11 15:23:36

egyik ellen sincs eselye, tegnap megneztem a Hunter-Usykot megint, hogy probaljam osszevetni a Hunter-Povetkin meccsel, es ugyanaz a velemenyem mint Hunterrol nincs nehezsulyu utoereje egyiknek sem, nagyon nagyon nincs, kiosztottak egymasnak szamolatlan pofont es egyik se ment le a masik uteseitol, de meg csak le sem lassult, a faradt Huntert a 12. menet vegen sem tudta Usyk lefiniselni, pedig ott mar szamolatlanul nyelte az uteseket, ez nagyon nagyon keves lesz a tornyok ellen, a legjobb eselye a legkisebb uto ellen lenne es az Fury, Wilder es AJ az nagyon nagyon meleg, mert Usyk rengeteg utest szed be es ez csak akkor mukodik ha le tudod zarni a meccset idoben

» fixpont   válasz erre
    2019-12-11 14:52:13

@emmendy8: Ha nem nyer az ukrán, megtorlás jön ukrajnából stop gáz stop kőolaj stop :-)

» Klausenburger   válasz erre
    2019-12-11 14:36:11

Én örülnék, ha Usyk vb. lenne nehézsúlyban, sőt ennek örülnék a legjobban. De előtte nézzük meg, hogyan bokszol egy nála jóval súlyosabb, jóval hosszabb karú jegyzett nehézsúlyú ellen.

Ha Joshua-éknak van eszük, most kiállnak ellene, mielőtt még rendesen beleerősödik a súlycsoportba. Wildert meg igazából Usyknál technikailag jóval képzetelenebb bunyósok is ki tudják bokszolni. Itt nem ez a kérdés, hanem az, hogy Wilder célba tudja-e juttatni a jobbost, és azt hogy bírja. Ezt meg nem tudjuk, de Usyk nem érinthetetlen, Wilder pedig eddig minden meccsen bevitte a leütést érő ütést. Ha beviszi, szerintem Usyk nem áll fel.

» sziporka   válasz erre
    2019-12-11 14:35:22

Usykot sokan alulértékelik pedig szerintem meglepetést fog okozni stop kapott ô Gassievtôl be tiszta jobbhorgot állra stop meg se rezdült stop Wilder Joshua nyilván jóval nagyobbat ütnek mint az orosz de annyival könnyebben zavarba hozhatók mivel nem olyan jó bokszolók stop Joshua szépen bokszolt hétvégén de Ruiz úgy mozgott mint egy kombájn lábon stop Usyk bajnok lesz nehézsúlyban stop

» emmendy8   válasz erre
    2019-12-11 14:05:31

szerintem bármelyik ellen jó esélye lehetne Usyk-nak, nagy bunyós .

» horvath gergo   válasz erre
    2019-12-11 14:01:23

Nem sok jelentősége van Bellew véleményének. Áprilisban Pulev jön Joshuának, az év második felében pedig az Usyk-Chiso meccs győztese. Hearn ezért dolgozik most, és próbál egyezkedni a WBO-val, hogy szeptemberig várjon a kötelezővel június helyett.

Ha ez így néz ki, mostanában Wilder-Usyk-ot úgysem látunk.

» bandi1115   válasz erre
    2019-12-11 12:44:21

amit bellew mond 1 vélemény a sok közül. mivel nem nostradamus így amit mond azt nem lehet készpénznek venni. kíváncsi vagyok hogy amiket "jósolt" azok közül mennyi lett igaz.

» Szabo Joe   válasz erre
    2019-12-11 12:10:48

Egy angol mit mondjon?

» robhalford   válasz erre
    2019-12-11 12:09:24

@Klausenburger: Jah. Regen meg kijelezte az emojikat. :-)

» Phenomenal   válasz erre
    2019-12-11 11:35:39

A röhögös emoji lett a kérdőjel:-). :-)

» Klausenburger   válasz erre
    2019-12-11 11:20:19

@Phenomenal: ???????? sztem is nyerne ellenük

» Klausenburger   válasz erre
    2019-12-11 11:19:29

@Klausenburger: Lehet magyarazkodni meg elmeleteket gyartani, de amikor az ukran ott lesz a ringben es leiskolazza a szelmalmot, uteszaport zudit a ciganyra, es korbetancolva leiskolazza a testepito balerinat akkor majd elhallgatnak ezek a ketkedo hangok. Nem lehet Tysonnal egy lapon emliteni,mert Mike egy brutalis erogep volt aki mindenkin atgazolt, addig Usyk egy igazi muvesz aki visszahozza a nehezsulyu okolvivas vilagaba a "vivast".
Usyk all time 3 es a nehezsulyu uralkodasa elkerulhetetlen.

;-) ????????

» Phenomenal   válasz erre
    2019-12-11 11:15:45

@superman: Persze, Joshua fizikai fölénye a nagy akadály Uszik előtt, egyértelmű.
De egy vívó, szurkáló, eltáncoló AJ sokkal kevésbé lenne látványos, ha nem egy cammogó dagadékkal áll szembe.

» Winwin   válasz erre
    2019-12-11 11:06:41

@superman: Ebben igazad van, de pár éve mindenki itt a fórumon All of Time első ötbe pozícionálja Usyk-ot, meg a nehézsúlyú uralkodása elkerülhetetlen duma... ezek alapján a párhuzam hellyel-közzel megállja a helyét véleményem szerint

» Klausenburger   válasz erre
    2019-12-11 11:05:09

@Klausenburger: Tyson egy brutális fizikai és ütőerejű igazi nehézsúlyú volt, Usyk alapvetően cirkálósúlyú és a stílusuk is teljesen más, szóval én azért óvatosan kezelném ezt a párhuzamot.

» superman   válasz erre
    2019-12-11 10:59:25

Usyknak nagyon nagy esélye van bárki ellen! Bő tíz centivel magasabb mint Tyson volt. Azt meg ugye nem kell senkinek sem magyarázni, hogy a 20-22 éves Tyson mit művelt volna ezzel a mai “élvonallal”

» Klausenburger   válasz erre
    2019-12-11 10:52:52

@Winwin: A méretelőnye ugyanúgy megmaradna. Azt meg ne higgyük, hogy AJ ütőereje teljesen elillant, Ruiz ellen most lényeges volt, hogy csak egy-kettőket üssön és aztán elmozogjon-visszalépjen-visszazárjon, esetleg fogjon, de Usyk nem fogja így veszélyeztetni, ellene többféle taktikai-technikai elemet próbálhat majd alkalmazni.

» superman   válasz erre
    2019-12-11 10:49:43

@superman: Szerintem pedig nagyon megtévesztő volt a 2. Ruiz meccs, a Joshua-light kiadással, a hájadék Andy mellett olyan volt, mint egy revütáncos, Uszik ellen ebből az előnyből egész biztosan nem maradna.

» Winwin   válasz erre
    2019-12-11 10:33:05

@Hurri: "AJ ellenében 8 cm magassági és kb ugyanannyi ütőtávbeli különbséget kellene áthidalnia. Ez a nála kisebb Ruiznak (1. meccs) és Povetkinnek is sikerült."
A második meccsük tükrében egyértelmű, hogy Ruiz nem tudja áthidalni Joshua ellen a méretkülönbséget, csak azért győzhette le, mert az belement ellene a közelharcba. Szerintem a legutóbb mutatott bokszával Povetkin-t is simán kipontozta volna - előzőleg meg kiütötte, szóval ott sincs miért magyarázkodnia.
@winwin: "Joshua esélyét inkább a korábbi robosztus nehézsúlyú formája növelhetné, a méret- és ütőerőbeli fölényével." - ezt nem gondolom, szerintem éppen azzal adna nagyobb esélyt a gyorsabb és mozgékonyabb Usyknak.
@rosta.roland: "Ha AJ és Wilder ellen nem szalad bele egy nagy bombába, akkor szerintem le tudná iskolázni mindkettőt az ukrán. " - szerintem a legutóbbi AJ-t nem tudná iskolázni

» superman   válasz erre
    2019-12-11 10:18:13

Szerintem Usyk összességében jobb bokszoló bármelyik nehézsúlyúnál, ezért mindegyikük ellen van esélye, a kérdés, hogy a fizikális hátrányainak kompenzálása melyikük ellen milyen valószínűséggel sikerülhet (ezért a méretelőnnyel nem rendelkező - jelenleg már egyöntetűen a másodvonalba sorolható - nehézsúlyúak ellen Usyk volna a favorit). Technikailag Fury a legsokoldalúbb, a méretkülönbség is esetében a legnagyobb és ezt ki is szokta aknázni, szóval technikailag talán ő a legjelentősebb kihívás, viszont nem diktál nagy tempót, nem olyan nagy az ütőereje, tehát Usyk bátrabban próbálkozhat és túldolgozhatja őt, ahogy cirkálósúlyban is sok ellenfelét. Joshua legutóbb Ruiz ellen minden korábbinál jobban használta a méretelőnyét, képes volt a tökéletes, de számára új stílust és taktikát szinte hibátlanul végigvinni, mellé veszélyes ütőereje is van. Bellew-nak olyan szempontból igaza van, hogy Wilder ellen hozható legkönnyebben a pontozásos győzelem, viszont míg a többiek ütései ellen elég lehet Usyk kemény álla, Wilder minden bizonnyal őt is kifektetheti egyetlen ütéssel bármikor és kérdés, hogy Usyk képes volna -e 12 menetet megúszni komoly bekapott ütés nélkül.

» superman   válasz erre
    2019-12-11 09:59:00

az utolsó mondat helyesen: Joshua esélyét inkább a korábbi robosztus nehézsúlyú formája növelhetné, a méret- és ütőerőbeli fölényével.

» Winwin   válasz erre
    2019-12-11 09:18:28

"ez attól is függ, melyik Anthony Joshua jön ki ellene, az, akit a Ruiz visszavágón láttunk, a tökéletes modellt jelenti egy Usky elleni mérkőzésre."
A mostani meccs képe nagyon torzít, azért volt 12 meneten keresztül olyan egyoldalú és reménytelen, mert a döglassú Ruiz képtelen volt elérni a mozgékony Joshuát. Ha Joshua ezt a gyors mozgásos ütésszámlálást Uszik ellen próbálná, abban valószínű, hogy az ukrán lenne legalább valamivel jobb. Joshua esélyét inkább a korábbi robosztus nehézsúlyú formájával lehetne esélyesebb, a méret- és ütőerőbeli fölényével.

» winwin   válasz erre
    2019-12-11 09:16:57

Szerintem Furynál lenne a legnagyobb esélye. AJ baromi nagyot üt, kontrából Usyk beleszaladhat egy nagy ütésbe. Wilder pedig borzasztó kellemetlen ellenfél, irreguláris stílusa van, nem mindig kiszámítható és ott is elég egy nagy ütésbe belenéznie. Ha AJ és Wilder ellen nem szalad bele egy nagy bombába, akkor szerintem le tudná iskolázni mindkettőt az ukrán. Fury technikailag baromi nehéz ellenfél, nagyon hosszú karjai vannak, nagyon kellemetlen stílussal rendelkezik, viszont nem üt olyan nagyokat, mint AJ meg Wilder. Ha őt taktikailag meg tudná oldani, akár még ki is tudná ütni.

» rosta.roland   válasz erre
    2019-12-11 09:11:13

Szerintem pedig pont Fury ellen lennének a legjobbak az esélyei. A brit nem tudná kimozogni és technikai meg gyorsasági hátrányban is lenne, ráadásul abban sem bízhatna túlzottan, hogy egyszer csak kicsapja.
Mindig hangsúlyozzák Usik méretbeli hátrányát, de egy 190 cm magas, 198 cm-s szárnyfesztávval megáldott emberről van szó, aki ráadásul igen gyors és mozgékony. AJ ellenében 8 cm magassági és kb ugyanannyi ütőtávbeli különbséget kellene áthidalnia. Ez a nála kisebb Ruiznak (1. meccs) és Povetkinnek is sikerült. Usik képes ugyanerre, kérdés, hogy mennyire bírná, ha közben egy-egy nagyobb pofonba beleszaladna, illetve kérdés, hogy az ütései mennyire képesek zavarba hozni AJ-t. Úgy tűnik nehézsúlyban is jó lesz az álla (főleg a mentális ereje miatt) és szerintem lesz súlya az ütéseinek is. De talán a szombati AJ ellen ez nem lenne elég.
Wilder 201 cm, az ütőtávja kb. 10 cm-vel nagyobb az Usikénál. Ha csak a nagy ütésre várna, mint Ortiz ellen, akkor Usik-nak van 50% esélye a győzelemre, mert vagy elkerüli 12 menetig a kiütést és nyer pontozással, vagy padlón végzi. De ha Wilder is elkezd mozogni és a reflexeire építve aktívan küzdeni, akkor az az ő esélyeit növelné jelentősen.

    2019-12-11 09:07:41

Szerintem Usyk barki ellen jo esellyel indul. Megvan minden kepessege hogy bajnok legyen, kerdes hogy megkapja e az eselyt. Igy hogy Hitlearn csapataban van meg akar meg is kaphatja. ;-)

» Phenomenal   válasz erre
    2019-12-11 08:58:29

haye nem szokott hülyeségeket beszélni, és tulképpen azt mondta, hogy mind a három élmenőt megverheti usik, csak szerinte wildert könyebben, míg a másik kettőt kevésbé valószínűen. szerintem mindhárom esetben lanna kockázat, wilder egyszerűen akkorát üt, hogy bárkire veszélyes, akármilyen szarul bokszol amúgy, vagy addig. fury, meg jól tartja a távolságot, de egyrészt, ha az ellenfél nem áll meg az egyenestől, mint wallin, akkor azért már nem is olyan jól, másrészt tőle sokkal kevésbé kéne tartani kiütés szempontjából, mint joshuától, vagy wildertől. joshua meg pont azt a sokütéses kontrázó támadó bunyót ne szereti, amiben usik a legjobb. szal ha még azt is figyelembe vesszük, hogy hunter milyen simán kikapott usiktól, és mekkorát bunyózott povetkin ellen, akkor én nem írnám le az ukránt senki ellen, sőt.

    2019-12-11 08:54:58

pont wilder kiutne, mint ortizt. a vekonyabb joshua nem biztos, h olyan könnyen tudna ko-ztatni, technikailag es sebessegben viszont elmarad usyktol, szoval nem ertek egyet bellewvel, de o ugyis mindig joshuat fenyezi.
fury nem tudna kiutni.

» trouble   válasz erre
    2019-12-11 08:47:41
Ugrás az oldal tetejére