×

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.

profiboksz.hu https://www.profiboksz.hu//images/logo.png Dan Rafael, az ESPN csatorna szakírója a múlt héten meglebegtetett 2018-08-27 08:07:40 https://www.profiboksz.hu/2018/08/27/fury-hulyeseg-hogy-kihatralnek-a-wilder-meccsbol/

Fury: hülyeség, hogy kihátrálnék a Wilder-meccsből

Dan Rafael, az ESPN csatorna szakírója a múlt héten meglebegtetett egy hírt, amely szerint a brit Tyson Fury ki akarja vonni magát a novemberre tervezett, WBC nehézsúlyú bajnok Deontay Wilder elleni találkozóból. A korábbi nehézsúlyú bajnok Fury a Francesco Pianeta elleni győzelme után gyakorlatilag Wilderrel együtt jelentette be a novemberi összecsapást, és most, a pletykákat hallva újfent megerősítette a mérkőzést: „Hallottam és olvastam is valami szóbeszédet arra vonatkozóan, hogy én vissza akarom mondani a Wilder elleni összecsapást. Ebből semmi nem igaz. Én nem hátrálok meg senki és semmi elől. Tyson Fury úgy fog bevonulni Amerikába, mint egy igazi király.” A másik fél, a WBC világelső Deontay Wilder szintén cáfolta a híreszteléseket: „Fury nem változtatgatja a hozzáállását, bokszolni fog. Egyszerűen túl sok pénz van az egészben, számára és számomra is. A Cigány Király harcolni fog, különben mindenki előtt nagyon lebőg, főleg a saját rajongói előtt.”
Oszd meg, tedd a kedvencek közé!
Kommentek »

Hozzászólok:

» regisztráció

@La Cucaracha: Rosszaságokat:)

» siposattila   válasz erre
    2018-08-29 09:08:32

@siposattila: Mert miket csinalt Povetkin, amiert ne engednek cimmeccs kozelebe?

» La Cucaracha   válasz erre
    2018-08-29 01:24:21

@Jersey Joe: Ha angol lennél nem szívnál,ott megtöltik a stadiont azzal a meccsel is,jelen esetben valószínűleg csak ez számít,egy ilyen brutális kiütéssel végződő meccset nehéz lenne még egyszer máshol lenyomni az emberek torkán.
Ezt pl May is el tudta adni,de csak a hazájában ő is.
Persze ez csak akkor igaz,ha tényleg nem Wilder jön jövőre,akkor viszont fennáll valóban a gyanú hogy a jenkit kicsit öregítik a meccsükig.

» siposattila   válasz erre
    2018-08-28 20:25:39

@bpjotruska: Megírtam mert nem gondoltam volna hogy valaha is cím közelébe engedik azok után amit csinált,és ahány éves,azt komolyan is gondoltam,bár itt nem sok esélye van,inkább nyugdíjalapra hajt.
Ha a jövőbeli meccseire gondolsz az angolnak akkor érthető.

» siposattila   válasz erre
    2018-08-28 20:20:26

@siposattila: Soha rosszabb ellenfelvalasztast cimvedesre, ha felreertetted volna, amit mondani akartam. Whyte-nal is egy masodik meccsre gondoltam, nem az elsore, ami mar megvolt.
Povetkin meccs se lesz szar, nyugi, bar valamelyik regebbi neveden ( a sok kozul ) megirtad evekkel ezelott, hogy Povetkinnek vege , es sosem fog vb-cimert bokszolni :-)))

» bpjotruska   válasz erre
    2018-08-28 20:07:28

@bpjotruska: Ez mind igaz, amit írsz, de akkor is mi szívunk és ezért nem tudok örülni ilyen Joshua vs Whyte II meccseknek.

Velünk csesznek ki, meg a sporttal, elég arra gondolni, hogy mekkorát veszített a sport, hogy örökre elmaradt a Lewis vs Bowe és túl későn került sorra a Lewis vs TYson, stb.

» Jersey Joe   válasz erre
    2018-08-28 20:04:05

@bpjotruska: soha rosszabb cimvedeseket szerintem, mint a Povetkin es Whyte elleniek.

A Povetkin meccs még nem volt meg,az lehet szar is.

» siposattila   válasz erre
    2018-08-28 20:03:00

Hearn filozofál a Fury - Wilder - Joshua hármasról és arról, hogy szerinte Fury nem kész a meccsre Wilder ellen:

(kb 18:45-től érdekes úgy 3-4 perc)

https://www.youtube.com/watch?...

» Jersey Joe   válasz erre
    2018-08-28 20:01:29

@Jersey Joe: Hat ne toltott volna hurkat 5 evig, es akkor 5 evvel hamarabb lehetett volna vilagbajnok ( mondjuk egyik Klicskot sem verte volna meg szerintem akkoriban ).
Azt erte, hogy most mar neki surgos, de a karrierjebol elvesztegetett evek miatt lett az, azert meg nem masok a hibasok.
En meg tartom azt, hogy neki azert lett hirtelen surgos, mert megjelent Joshua, es kiderult, hogy nehezsulyu vilagbajnokketn sulyos penzeket is lehet keresni, nem csak bohockodni. Tette mindezt hamradannyi meccsel es sokkal kevesebb ido alatt, mint amennyit Wilder hurkatoltessel pazarolt.
Ha nincs AJ, Wilder talan meg most is elhinne Haymon papanak es a bolcs tanacsadoinak, hogy a legnagyobb kiralysag Alabamaban 1-2 millio dollarert vedegetni a WBC szep zold ovet.
Azt, hogy kinyilt a szeme, es tenyleg szeretne AJ ellen menni, most mar elhiszem, es az utobbi meccseik alapjan eleg jo eselyei is lennenek.

» bpjotruska   válasz erre
    2018-08-28 20:01:16

@bpjotruska: Ez akkor lenne igaz, ha nem öregednének a bokszolók és Wilder 2020-ban már nem 35 lenne... és a szurkolók sem öregednének :)
Ha valaki focit néz, örül az elődöntőnek, viszont nem akar utána még 3 elődöntőt nézni ugyanazzal a focicsapattal, hanem már várja a döntőt.

Nyilván a Molina-meccsekhez képest jobb, most még ez a Povetkin-meccs oké, bólintsunk rá, de utána már nagyon inkorrekt, hogy húzzák az időt Joshuáék.
Whyte vagány gyerek, kedvelem, de nekem nem maradtak kérdőjelek és amíg a szurkolók kajálják ezt, addig nem is fog változni semmi és kedvükre kerülgethetik, meg tologathatják a meccseket a bokszolók.

» Jersey Joe   válasz erre
    2018-08-28 19:45:06

@Jersey Joe: Jo, inkabb Whyte beakado balhorga tette izgalmassa azt a meccset is, no meg, az, hogy Joshua a kovetkezo menetben is olyan lassu volt, hogy azt hittem ki fog kapni... reg nem volt olyan meccs, amit nem birtam ulve nezni, hat a Joshua - Whyte az volt.
Persze, most leginkabb Wilder vs Joshuat varna mindenki, de szerintem a Joshua vs Povetkin is remek meccsnek igerkezik, es Parker - meg ha nyogvenyelos - legyozesevel Whyte is igazan top-kihivonak szamithato. soha rosszabb cimvedeseket szerintem, mint a Povetkin es Whyte elleniek.

» bpjotruska   válasz erre
    2018-08-28 19:35:42

@Jersey Joe: szóval a frusztráció szól belőlem

» Jersey Joe   válasz erre
    2018-08-28 19:29:35

@bpjotruska: Jogos, jó volt az első meccs, bár szerintem csak spontán alakult így, az első, fölényesen nyert menet után Joshua elbízta magát és bekapott egy ütést.


A jelző inkább arra utal, hogy a boksszurkolók immár másfél éve várnak a tornyok összecsapására szerte a világon...
..azokhoz a meccsekhez képest ez a párosítás szerintem megérdemli a jelzőt.

» Jersey Joe   válasz erre
    2018-08-28 19:29:03

@Jersey Joe: Az elso is kurva jo meccs volt, es azota Whyte is tett le az asztalra valamit, Joshua meg tobbet.
Inkabb ne mondjam ugy-e, kik adtak el masodszorra is a szart VB-meccskent? ( bar legalabb nem tartott sokat ).

» bpjotruska   válasz erre
    2018-08-28 19:18:30

off:

Joshua vs Whyte II néz ki áprilisban... Nevetséges ez az egész Joshua-csapat

másodszorra is eladják ezt a sz.rt

» Jersey Joe   válasz erre
    2018-08-28 18:56:50

Wilder, mint izgalmas bunyós, hát végül is az Ortiz elleni meccs nem volt rossz, bár sokszor azok a szélmalomcsapkodások, vagy minek is nevezzük. Nekem viszont AJ bunyója inkább, nagyon frankó kombókat tud ütni, szerintem elég látványos a stílusa, nekem pl a Takam elleni meccs is tetszett. Wilder-ben meg talán pont az a jó, hogy megvan a sajátos stílusa neki, és a ko is megvan mindig, egymás ellen tuti jó meccs várható, és bárki győzhet, ez nagy üzlet, össze fogják hozni! ;-)

» CHUBAKKA   válasz erre
    2018-08-28 16:49:48

@La Cucaracha: Akkor másképp mondom a teljesítmény nem adatokból meg ellenfél listákban mérem hanem abban hogy a néző elégedetten állhasson fel a székéből,még inkább tudja egy név hallatán hogy úgy fog felállni.
A nevek sem mindíg mérvadóak,lásd a May-Pac meccset,nálam pl volt év amikor a Sturm-Stieglitz mérkőzés volt az év meccse,pedig csak pár sort szenteltek rá a fórumok.

» siposattila   válasz erre
    2018-08-28 15:28:09

@siposattila: Nem az volt a kérdés, hogy mi az elsődleges nálad, hanem hogy te miben méred a teljesítményt :)
Az meg, hogy kinek mi tetszik, teljesen szubjektív, nekem pl. nagyon tetszett a Parker-Whyte meccs, vissza is néztem, az utolsó menetet többször is, de pl. a Parker-Joshuát már nem néztem vissza, mert én is unalmasnak tartottam. Az ellenfelek stílusán is múlik, hogy mennyire lesz izgalmas egy meccs, nem csak az adott favorit képességein.

» La Cucaracha   válasz erre
    2018-08-28 14:37:10

@tomba: Senki nem mondta hogy a ringen kívüli produkciója szórakoztat,nyilván nem.
Nem is értem amit írtál.

» siposattila   válasz erre
    2018-08-28 14:18:26

@La Cucaracha: "Áruld már el, hogy nálad mi a teljesítmény mércéje?"

Írtam,nem a teljesítmény nálam az elsődleges szempont,nem a naturális,laborsteril adatok,ha egyszer Takam meg Parker ellen is unalmas bunyót mutatott,engem a szórakoztatási faktor érdekel,olyan bokszolók akiknél előre borítékolható hogy történni fog valami a meccsükön,hogy nem fogunk unatkozni.
Az is tény hogy ilyen bunyós talán már egy sincs a mezőnyben,az egy régebbi generáció volt,Wilderben látom hogy csíp rúg harap ha győzni kell,Ortiz ellen meg is győzött végleg,jelenleg az ő meccsei jobban érdekelnek,izgalmasabb bunyósnak tartom.

» siposattila   válasz erre
    2018-08-28 14:16:25

"Lehet hogy nem vagy,de Wilder gyűlölő vagy,ezt kivétel nélkül hangoztatod is,minden egyes róla szóló cikkénél,néha akkor is ha nem róla szól. "
Nem vagyok Wilder-gyűlölő, szoktam kritizálni a nyilatkozatait (jogosan), szoktam kritizálni az ellenfél választásait (ezen nincs mit magyarázni), de magát, mint "boxolót", nem szoktam szidni, sosem írtam, még csak fele olyan sértő dolgokat sem róla, mint amiket te szoktál írni, csak úgy lazán, kb. minden bunyósra (idézek tőled: "limitált B kategóriás", "a kutya nem kíváncsi rájuk", "remélem mennek a süllyesztőbe", "vonuljanak vissza", "jók lesznek majd tölteléknek" stb...szerintem a sort folytathatnám estig), a képességeit sem szidtam soha, de ha ennyire biztos vagy a dolgodban, idézz már tőlem olyat, amikor hasonló stílusban szidtam, mint amit te szoktál :)

"A teljesítményt megértem,bár ebben még Povi nincs benne,de nem is fontos,valóban nem kerüli a kihívásokat,ez tény."
Áruld már el, hogy nálad mi a teljesítmény mércéje? Povetkin olimpiai aranyérmes, és csak hogy pár nevet említsek az ellenfél listájáról: Chagaev, Perez, Takam, Klicskó, de még Rahmannal, Byrd-el és Chambers-sel is bunyózott. Klicskón kívül mindegyiket meggyőzően verte, és azért nem box analfabétákról van itt szó.


"ezért nem voltam soha annak a híve hogy mindenkinek makulátlan mérlege legyen,csak az a tuti,"
Szerintem ennek senki sem híve.

» La Cucaracha   válasz erre
    2018-08-28 12:24:15

szerintem meg AJ bunyózni fog, vagy legalább is akar Fury-val is, meg Wilder-vel is. Fury-t említette legutóbb, hogy ha lefogy és jó formában lesz, és ő is akarja akkor jövő áprilisban mehet a bunyó. Gondolom azért inkább Fury-t , mert ő a nagyobb név, ő az aki leverte Wlad-ot, és megszakította hosszú uralmát, bár visszavágót nem adott neki. AJ folyamatosan jó kihívókkal bunyózik ( ok Molina nem annyira, de egynek elment, meg ő kapott Wilder ellen is lehetőséget ) , jó formát mutat, bár a legutóbbi Parker elleni meccs nem volta igazán egy szikrázó, és izgalmas összecsapás, de megnyerte azt is. Viszont Wilder is bizonyított már, főként ugye Ortiz ellen, de azért hány éve profi már, és ahhoz képest meg nem volt sok neves ellenfele . Szerintem Ortiz-t is azért vállalták be, mert látták, hogy verhető, hogy nincs a profik között nagy tapasztalata, meg már nem is túl fiatal ugye, és pl Scott-ot sem tudta kiütni, meg azt is látták, hogy nem diktál túl nagy iramot, és ugye Wilder fiatalabb, szívósabb, magasabb stb nála. Viszont Povetkin-en meg látták, hogy nem kopik, piszok jó bunyós , kemény bírja az ütést is, meg aktív is, és hát nagy tapasztalata is van, tehát nagyon is veszéyles, és inkább lekoptatták, így trükköztek. De hát szinte mindenki így csinálja, mindenki trükközik valamilyen módon, ez üzlet is, tudni kell ellenfelet választani, mikor kivel akarnak bokszolni. Hogy AJ-ék húznák egy kicsit még a Wilder meccset, még ez is lehet, hogy minél nagyobbat szakítsanak, meg, hogy AJ is abszolút a csúcson legyen a legeslegjobb formájában, hogy a kondija is kifogástalan legyen, mert Wilder nagyon szívós, bármikor képes kiütni az ellenfelét, bármikor képes rárontani, és lefiniselni. Wilder meg ellenféltől függetlenül az utóbb időben tényleg nagyon jó formában van úgy tűnik, és az önbizalma is hatalmas, töretlen, és hát most kap is egy nagy meccset Fury ellen ahol bizonyíthat, és jól is kaszálhat. Nem érdemes szerintem vitatkozni a dolgokon, mert mindegyikük bizonyított már a maga szintjén.

» CHUBAKKA   válasz erre
    2018-08-28 09:53:08

@siposattila: "Emiatt nagyon remélem hogy lesz Wilder-Joshua meccs és vége lesz ezeknek a parttalan,személyesk edésekbe torkolló vitáknak,ahol kétségbeesetten próbálja egyik fórumozó a másikra erőltetni a véleményét,miközben mindenki nagyjából ugyanazt várja el joggal,egy ökölvívó mérkőzéstől."


Pont ugyanez van bennem is, ezért vagyok tiszta ideg, hogy elmaradt a Wilder vs Povetkin még 2016ban, most meg a Wilder vs Joshua.
Nekem a problémám az, hogy ha Fury nyer, soha nem lesz Wilder vs Joshua, ha Wilder nyer, akkor sem vállalják be 2020 előtt, amikor már Wilder 35 éves lesz....

» Jersey Joe   válasz erre
    2018-08-28 08:35:23

@La Cucaracha: Nem rólad beszéltem, hanem azokról, akik személyeskedésbe mennek át, mert írsz a kedvencükről két rossz mondatot.

Pl. nézd meg alább, olyan hsz-ekre is nyomják dühből a mínusz jelet, ami szinte alig tartalmaz valami plusz állítást.

Nem felejtettem el válaszolni, csak tegnap délután óta rohanásba voltam-vagyok.

» Jersey Joe   válasz erre
    2018-08-28 08:33:33

@siposattila: lelked rajta, engem kevésbé szórakoztat, hogy milyen hülyeségeket dumálnak egyesek, és jobban, hogy mit csinálnak a ringben. ezért nézek lomacsenkót, usikot, meg golovkint.

    2018-08-28 08:25:05

@La Cucaracha: Lehet hogy nem vagy,de Wilder gyűlölő vagy,ezt kivétel nélkül hangoztatod is,minden egyes róla szóló cikkénél,néha akkor is ha nem róla szól.
A teljesítményt megértem,bár ebben még Povi nincs benne,de nem is fontos,valóban nem kerüli a kihívásokat,ez tény.
Én nem a teljesítményt értékelem hanem a szórakoztatást,ezért nem voltam soha annak a híve hogy mindenkinek makulátlan mérlege legyen,csak az a tuti,inkább nem May-t néztem emiatt hanem Gattit,Arce-t,meg Tapia-t pl.
Emiatt inkább Wilder felé hajlok,Joshua utolsó két meccsén nem nagyon izgultam halálra magam és szerintem Povetkin ellen sem fogom,ez majd az oroszon múlik.
Emiatt nagyon remélem hogy lesz Wilder-Joshua meccs és vége lesz ezeknek a parttalan,személyeskedésekbe torkolló vitáknak,ahol kétségbeesetten próbálja egyik fórumozó a másikra erőltetni a véleményét,miközben mindenki nagyjából ugyanazt várja el joggal,egy ökölvívó mérkőzéstől.

» siposattila   válasz erre
    2018-08-28 07:32:02

@Jersey Joe: Mar ne haragudj, de pontosan mi is a szint es ki kinek a fanboy-a? En vagyok a hulye, amiert Povetkint, Parkert es Klicskot komolyabban veszem, mint Arreolat, a ket evet kihagyo narkos Fury-t, meg Molinat?
Ott kezdodik az egesz, hogy nem vagyok Aj fan, minden fontosabb meccsen ellene szurkoltam. Azert meg bocsanatot kerek toled, amiert a valos teljesitmeny es az elert sikerek alapjan itelek meg egy boxolot, nem pedig az alapjan, hogy eppen mit szeretnek bele latni :)

» La Cucaracha   válasz erre
    2018-08-28 01:59:57

Tudja valaki hogy Fury mennyi pénzt fog kapni? Neki is 50 millát adnak Wilderék??
Mert ha igen akkor tök mindegy mi lesz, ha Wilder kiüti Furyt attól még mindketten mehetnek Joshua ellen ha akarnak, max Fury elbukja az 50% ot ami akart volna AJ ellen...

» gigaboly   válasz erre
    2018-08-28 00:20:53

@siposattila: Köszönjünk Spomb.

» La Cucaracha   válasz erre
    2018-08-27 23:13:14

@siposattila: Sajnos, ez a szint és a mérce ezen a fórumon.. Fanboyok

» Jersey Joe   válasz erre
    2018-08-27 23:08:57

Olvasgatva itt a kommenteket,egyenleteket kiszámolva rájöhetünk hogy Povetkin jelenleg klasszisokkal előrébb sorolandó mint a jelenlegi Fury,hisz az egyik az a nagyobb bajnok ellenfele lehet,a másik meg egy kissebbé.Ha Wilder nyer akkor egy kokós inaktív mamlasz angolt vert meg,ha Joshua is nyer akkor egy naturális,ereje teljében lévő orosz fanyűvőt.Jó itt olvasgatni,jókat röhögök,hozok még kukoricát.
A

» siposattila   válasz erre
    2018-08-27 22:58:14

@Streky: Soha nagyobb baj ne legyen! :D

» Valero   válasz erre
    2018-08-27 21:45:45

@Valero: Te valami végtelenül kínos karakter vagy. :)

» Streky   válasz erre
    2018-08-27 21:07:48

@Jersey Joe: Nézd meg hogy ma 15.26-kor mit írtál nekem, aztán fejezd be a drámát és told el a biciklit! Majd akkor sípolj ha ténylegesen személyeskedek Dzsörzi!

» Valero   válasz erre
    2018-08-27 20:49:03

@Valero: Ez rendben is van, csak ne kezdjél el személyeskedni, hanem írd le, hogy bocs, de nekem ennyi időm, energiám van arra, hogy kifejtsem a véleményem és pont. Ennyi.

Leírtam tisztességes hangnemben az álláspontomat, nem kértelek, hogy értsél egyet. Én sem értettem veled.

» Jersey Joe   válasz erre
    2018-08-27 20:40:32

@La Cucaracha: Hát ebben meg pont egyet ért veled a száz danos mesteredző! :D :D
Dzsörzi barétunk meg nem veszi észre, hogy leírom a véleményemet, néha részletesebben is, aztán ennyi! Meggyőzni sem őt se mást nem akarok az igazamról, mert az ég világon semmi értelme! Ha valaki ír olyant amivel egyetértek, v. rádöbbenek arra hogy SZERINTEM igaza van akkor elismerem, ha SZERINTEM nincs igaza, v. nem értek vele egyet szóvá teszem aztán ennyi! Bővebben, nagyobb mélységekben nem megyek bele mert teljesen fölösleges!!! Nem itt akarom kiélni magamat ezen a fórumon, ezt meghagyom azok játszóterének, akiknek erre van orgazmusa!!
Akinek nem inge nem veszi magára! ;)

» Valero   válasz erre
    2018-08-27 19:51:29

Az összes egy papírkutya! Mind! Nincs kivétel. Lennox Ota sz.r a nehézsúly. Ez van

» Klausenburger   válasz erre
    2018-08-27 18:15:24

@Jersey Joe: "Ezt beszéljétek meg Valero százdanos mesteredzővel.....Egymásnak mondtok ellent csomó mindenben amúgy. "
Kit érdekel, hogy Valero miben mondott ellent nekem? Ezt most nem egészen értem...


"(Szerény véleményem szerint mellékesen Ortiz és Fury legyőzése lenne sokkal nagyobb tett, mint az általad említettek. Klicskó 41 éves volt, 1,5 év inaktivitás után, nagy kedvencem, Takam és Parker kétes, ill. elvesztett meccseit pedig ismerjük.)"
A 41 éves Klicskó ellen kb. kétszer akkora volt az iram, mint az Ortiz-Wilder meccsen. Sokkal többet mozogtak, és kb. minden ütésük power volt, nem voltak apró kis maszatolások (meg bírkózó földre dobások, meg tarkó ütések sem). Takam és Parker pedig kiállt több top 10-es boxoló ellen, Ortiznak az egyetlen skalpja Jennings volt, aki egy félprofi boxoló, ráadásul taktikai hibát is vétett Ortiz ellen.

» La Cucaracha   válasz erre
    2018-08-27 17:13:26

@La Cucaracha: "Klicskó, Takam, Parker és Wyhte legyőzése nagyobb tett, mint a két évet kihagyó Fury leverése."

Ezt beszéljétek meg Valero százdanos mesteredzővel, hiszen pengeéles logikája szerint a még sokkal jobb formában levő, akkor még világbajnokként regnáló Klicskót legyőző Furyt lebecsülik, sokkal jobb formában lesz a meccsre, mint amit Wilderék gondolnak, de hiába is győzné le őt az amerikai, továbbra is Joshua a hiteles bajnok.

Egymásnak mondtok ellent csomó mindenben amúgy.

(Szerény véleményem szerint mellékesen Ortiz és Fury legyőzése lenne sokkal nagyobb tett, mint az általad említettek. Klicskó 41 éves volt, 1,5 év inaktivitás után, nagy kedvencem, Takam és Parker kétes, ill. elvesztett meccseit pedig ismerjük.)

» Jersey Joe   válasz erre
    2018-08-27 17:02:38

@Jersey Joe: Hát szerintem meg Klicskó, Takam, Parker és Wyhte legyőzése nagyobb tett, mint a két évet kihagyó Fury leverése.

» La Cucaracha   válasz erre
    2018-08-27 16:51:41

@La Cucaracha: én sem lógok, de ha másra nem, hát legalább erre jó a facebook, ha feliratkozol olyan oldalakra, amik érdekelnek.

Egyrészt azért Gassiev és Briedis legyőzése szerintem nagyobb tett, mint Bellew esetleges legyőzése. Másrészt Joshua "vitathatatlanságán" sem vitatkoznék nagyon, ha akárcsak annyit tudnánk, hogy ha nem is ősszel, de tavasszal megmérkőzik Wilderrel/Furyval.
De nem ez történik... hanem Fury és Wilder egymással verekszenek. Mindkettő nagyon sokat kockáztatva.

» Jersey Joe   válasz erre
    2018-08-27 16:42:31

@Jersey Joe: Nem lógok 0-24ben a neten, úgyhogy nem tudtam, hogy 2 órával ezelőtt mit nyilatkozott Hearn, vagy mit nem, de nem is ez a lényeg. Maga a meccs még nem történt meg, tehát a te logikád alapján mondhatjuk, hogy még nem Usyk a vitathatatlan, hiszen fogalmunk sincs, hogy mi lesz Bellew ellen.

» La Cucaracha   válasz erre
    2018-08-27 16:36:00

@Jersey Joe: na, a lényeg, hogy november 10 az USYk vs Bellew meccs időpontja, éppen Hearn nyilatkozta ezt ma.

» Jersey Joe   válasz erre
    2018-08-27 16:28:56

@Jersey Joe: https://metro.co.uk/2018/08/27...

» Jersey Joe   válasz erre
    2018-08-27 16:28:19

@La Cucaracha: https://metro.co.uk/2018/08/27...


(A többire majd később reagálok, ha lesz időm.)

» Jersey Joe   válasz erre
    2018-08-27 16:25:56

@Jersey Joe: ""Pusztán" az, hogy te nem Lennox Lewis vagy és nem is hinném el neked, ha azt állítanád, hogy beszéltél bármelyikükkel is."
Nem csak Lennoxot említetted, hanem rejtélyesen "másokat" is.


"Bellewvel most küzd meg Usyk, miután a másik két favoritot legyőzte.
(De szerintem ha kicsit is őszinte vagy magadhoz, tudod, hogy ez egy butácska párhuzam volt, mégha fürdőzöl is itt a "rajongóim" lájkjainak fényében.) "
Most küzd meg? Hol? Melyik csatornán? Látni akarom...
Viccet félre téve, kb. ugyan annyi konkrétumot tudunk a Bellew-Usyk meccsről, mint a Joshua-Wilderről, tehát a te párhuzamod is eléggé sántít. A lájkok meg pont nem érdekelnek, kaptam én már jó pár "dislike-ot", nekem az igazságérzetemen nem változtat a dolog.


"Ellenben Joshua a másik két favorittal még nem küzdött meg. Ezért nem hiteles bajnok még, ahogy persze a másik kettő sem az."
De milyen favorit egy 2 évet kihagyó Fury, aki két olyan embert sem tudott meggyőzően verni, akik top 50-ben sincsenek benne? Haye ledarált 1 menet alatt két olyan formát, akik szerintem semmivel sem rosszabbak (sőt), mint Seferi meg Pianeta, és mégis ment a duma, hogy "nem derült ki semmi a képességeiről" (ami egyébként igaz), Fury meg legyőz két top 200-ast, és már mindjárt személyesen Muhammad Ali reinkarnációját látjátok.


"1. Másodlagos az ellenfél-listája, ha a két legjobb aspiránssal még nem mérkőzött meg "
Egyelőre maximum Wilderre mondhatjuk, hogy "a másik legjobb", Furyra még nem.

"2. Klicskó kimagaslóan a legnagyobb név az ellenfél-listáján, akit meg történetesen éppen Fury győzött le először.. Csakhogy akkor még Klicskó másfél évvel fiatalabb volt és nem ugyanennyi kihagyás után lépett ringbe. "
Igen, ez igaz, de azt is nézd meg, hogy Klicskó már a Fury előtti meccsén is full motiválatlanul és taktika nélkül lépett ringbe, Aj ellen meg nagyon keményen felkészült az előbbi kettő "tételből", ráadásul 10 éve nem volt 110 kiló alatt a ringsúlya, most meg 109 kiló volt, romszálkásan. Itt befejezte az ütéseit, nem húzta vissza az utolsó pillanatban, ráadásul nem az utolsó két menetben jött rá, hogy ütni kéne, hanem már az első menettől. És hidd el, hogy ez nem Fury csodás "mentális hadviselésén" múlt, hanem Wlad belső motivációján.


"3. Szépen begyűjtögette az öveket, de Ortiz legyőzése nálam és elég sokaknál jóval komolyabb fegyvertény, mint pl. Parker detronizálása. Klicskón kívül nem tudom, kit lehetne említeni a listáján, aki Wilder, vagy Fury ellen esélyesként lépett volna ringbe. "
Pedig Parkernek is komolyabb az ellenféllistája, mint Ortiznak. Ortizt én elismerem, mint jó boxolót, de az égvilágon semmivel sem bizonyította azt az "erőt", mint amit belelátsz.


"Ezzel csak megerősíted, amit írok, mert az én állításom is csak az, hogy mind Joshua, mind Wilder védett ökölvívók és egészen addig nem igazán hitelesek, amíg egymással nem mérkőztek meg.
Ettől függetlenül Wilder legalább nem a 16 között esett volna ki."
Nem igazán értem, hogy miért erősítettem meg, amit írsz...Különben is, itt most a profi dolgokról van szó, nem arról, hogy 16 évesen Joshua kit nem győzött le :)


"Nem lesz, hanem van. Lennox most nem a jövőre irányulóan véleményezett egy meccset, hanem a történtekről beszélt. Ráadásul egy brit arc, nem gondolnám, hogy elfogult lenne Wilder irányában. "
Azt én sem gondolom, de nem biztos, hogy minden részletet ismer.


"Mindenki tudja, hogy a szervezetek a címegyesítéseknek elsőbbséget szoktak adni. Joshuának bőven meg lett volna az a tekintélye, hogy most szeptemberben, de legkésőbb áprilisban Wilder ellen álljon ki."
Hm...ez mióta szabály? Pont az IBF nem engedett visszavágót, mert Furynak ki kellett volna állnia valaki ellen a Wlad visszavágó idején. De még sorolhatnám, hogy hányszor volt olyan, hogy nem volt benne a címegyesítésbe egy szervezet.

» La Cucaracha   válasz erre
    2018-08-27 16:13:07

@Jersey Joe: Hajrá Dzsörzi! ;) :D

» Valero   válasz erre
    2018-08-27 16:12:14

@Valero: maci-csoport szint

» Jersey Joe   válasz erre
    2018-08-27 16:10:41

@Jersey Joe: Hajrá Dzsörzi! :D

» Valero   válasz erre
    2018-08-27 15:54:32

én azért reménykedem még, hogy jövő tavasszal láthatunk egy Joshua-Wilder címegyesítő csatát. Ahhoz viszont Wilder-nek le kell győznie Fury-t, AJ-nek meg Povetkin-t, egyik sem lesz sétagalopp, egyik sem lefutott szerintem. Pont így lenne jó, mert AJ azt győzné le akivel Wilder nem akart kiállni, Wilder meg legyőzné Fury-t aki ugye legyőzte Wlad-ot, és megszakította a tíz éves uralkodásától, és nem mellesleg angol, és jóval nagyobb név, mint pl Whyte! ;-)

» CHUBAKKA   válasz erre
    2018-08-27 15:41:24

@Valero: Látom a személyeskedés az erősséged, ha már az érvelésben csúnyán leszerepelsz.
Nem baj, nem vagy ezzel egyedül a fórumon.

» Jersey Joe   válasz erre
    2018-08-27 15:39:29

@Jersey Joe: Dzsörzi Dzsó tudod mit? :D
Okos enged....
Nincs mese te igazi szakember vagy! Ahogy vissza olvastam amiket írtál, ez nyilvánvalóvá vált!
:D :D :D
Legyen igazad! :D :D

» Valero   válasz erre
    2018-08-27 15:33:58

@Valero: "Az meg hogy Lennox mit gondol erről, hát finoman szólva is tök mellékes!"


Tehát az, hogy egy Lennox Lewis mit gondol, az tök mellékes, de az, hogy Valero a sufniból mit cincog kifele, az nem.
Értem a viszonyokat.


""ő verte el Klitschko-t és vette el tőle az öveket! Ja, hozzá teszem Fury is nagyon csúnyán elrendezte Klitschko-t, ami ugye előtte kb. 10 éven keresztül nem sikerült senkinek!""

Köszönöm, hogy saját magad rávilágítottál az általad vázolt történet ellentmondásosságára.

Nincs több kérdésem.

» Jersey Joe   válasz erre
    2018-08-27 15:26:26

@La Cucaracha: "Akkor gondolom cirkáló súlyban sincs hiteles bajnok, hiszen Lebedevvel és Bellewvel senki sem küzdött meg"


Bellewvel most küzd meg Usyk, miután a másik két favoritot legyőzte.
(De szerintem ha kicsit is őszinte vagy magadhoz, tudod, hogy ez egy butácska párhuzam volt, mégha fürdőzöl is itt a "rajongóim" lájkjainak fényében.)

Ellenben Joshua a másik két favorittal még nem küzdött meg. Ezért nem hiteles bajnok még, ahogy persze a másik kettő sem az.

"Nem, tényleg nem, tiszta vicc az ellenfél listája... "
1. Másodlagos az ellenfél-listája, ha a két legjobb aspiránssal még nem mérkőzött meg
2. Klicskó kimagaslóan a legnagyobb név az ellenfél-listáján, akit meg történetesen éppen Fury győzött le először.. Csakhogy akkor még Klicskó másfél évvel fiatalabb volt és nem ugyanennyi kihagyás után lépett ringbe.
3. Szépen begyűjtögette az öveket, de Ortiz legyőzése nálam és elég sokaknál jóval komolyabb fegyvertény, mint pl. Parker detronizálása. Klicskón kívül nem tudom, kit lehetne említeni a listáján, aki Wilder, vagy Fury ellen esélyesként lépett volna ringbe.


"Ilyen szempontból úgy emlékszem, hogy Wildernek is érdekesen alakult a bronz érme."

Ezzel csak megerősíted, amit írok, mert az én állításom is csak az, hogy mind Joshua, mind Wilder védett ökölvívók és egészen addig nem igazán hitelesek, amíg egymással nem mérkőztek meg.
Ettől függetlenül Wilder legalább nem a 16 között esett volna ki.


"Lennox pont arról híres, hogy mindig igaza lesz"

Nem lesz, hanem van. Lennox most nem a jövőre irányulóan véleményezett egy meccset, hanem a történtekről beszélt. Ráadásul egy brit arc, nem gondolnám, hogy elfogult lenne Wilder irányában.


"kötelező címvédés"

Mindenki tudja, hogy a szervezetek a címegyesítéseknek elsőbbséget szoktak adni. Joshuának bőven meg lett volna az a tekintélye, hogy most szeptemberben, de legkésőbb áprilisban Wilder ellen álljon ki. (Tudjuk már, hogy jövő áprilisra sem a Wilder elleni meccset tervezik, tehát ez egy újabb maszatolás.)

» Jersey Joe   válasz erre
    2018-08-27 15:22:35

@Valero: Ha Fury legyőzi Wildert, majd az utána lévő visszavágón is, biztos lehetsz benne, hogy Joshua úgy táncol, ahogy Gipsy fütyül!

» shaderlold   válasz erre
    2018-08-27 15:11:26

@La Cucaracha: "Aha, én meg azt erősítem meg, hogy nem így volt, akkor most mi van?"

"Pusztán" az, hogy te nem Lennox Lewis vagy és nem is hinném el neked, ha azt állítanád, hogy beszéltél bármelyikükkel is.

» Jersey Joe   válasz erre
    2018-08-27 15:10:36

@La Cucaracha: igen szerintem is jó eséllyel más lett volna, de ezt már sajnos sosem tudjuk meg. Viszont Wlad nagyon jól bokszolt AJ ellen, nagyszerű volt, sosem láttam még őt úgy küzdeni. ;-)

» CHUBAKKA   válasz erre
    2018-08-27 14:44:08

@Valero: Én azért akkor is megnéztem volna egy visszavágót :) Véleményem szerint, ha Klicskó úgy készül Fury ellen, mint Joshua ellen, más lett volna a meccskép.

» La Cucaracha   válasz erre
    2018-08-27 14:32:20

@La Cucaracha: Jó lett volna ha, meg joggal feltételezel ezt-azt!
Fury pontosan tudta mit kell tennie a győzelemhez, mind mentálisan, mint boksz tudásban Klitschko fölé nőtt! A győzelme hatalmasat szólt! Ahogy hatalmas győzelmet aratott Joshua is, teljesen eltérő volt a mérkőzés képe is, hiszen két teljesen eltérő stílusú ember Joshua és Fury! Egy viszont közös bennük, hogy elverték Klitschko-t!
Fury jó dolgában nem tudta mit csináljon, kicsúszott a lába alól a talaj, de visszatért! Sok példa volt már erre, nem ő az első és nem is az utolsó ilyen sikeres sportoló, de legalább ő vissza talált a helyes útra!

» Valero   válasz erre
    2018-08-27 14:27:22

@Valero: "Fury is nagyon csúnyán elrendezte Klitschko-t"
Jó lett volna, hogy a visszavágó megtörténik, és ha megint győz Fury, és aztán vonul drog-szabadságra, akkor most el lehetne mondani róla, hogy ő a hiteles kihívó. De így, hogy ez nem történt meg, és elég látványos különbség volt Wladnak a Fury és a Joshua elleni meccs között, mint taktikailag, mint mentalitásban, én joggal feltételezhetem, hogy Fury nem merte vállalni a visszavágót.

» La Cucaracha   válasz erre
    2018-08-27 14:04:16

hogy Joshua tartana Wilder-től, és nem akarná a meccset, hát ezt elég nehéz elképzelni, főként aszért is, mert eddig AJ-ék kockáztattak, vállalták a veszélyes ellenfeleket addig Wilder-ről nem nagyon mondható el. Bár Ortiz-t elverte az ok, de azon kívül meg nem állt ki sem Klicskóval, sem Povetkin-vel sem. ;-)

» CHUBAKKA   válasz erre
    2018-08-27 14:04:14

@Jersey Joe: Teljesen mindegy hogyan csavarod a dolgokat, jelenleg minden Joshua mellett szól, ő van a legjobb pozícióban, nála vannak egyesítve az övek, ő verte el Klitschko-t és vette el tőle az öveket! Ja, hozzá teszem Fury is nagyon csúnyán elrendezte Klitschko-t, ami ugye előtte kb. 10 éven keresztül nem sikerült senkinek! A sokak által nem kedvelt ukrán pedig minden kötelező, és szabadon választott ellenfelét eltakarította sok éven át! Szóval maradjunk annyiban, hogy a száraz tények alapján Joshua A BAJNOK! Továbbá nem Wilderék fognak diktálni egy tárgyalás sorozat során ebben is biztos lehetsz, de Furyék sem, ha legyőzné novemberben az amerikait! :D
Az meg hogy Lennox mit gondol erről, hát finoman szólva is tök mellékes! :D :D

» Valero   válasz erre
    2018-08-27 13:54:21

Egyébként Wilder megint milyen alapon választhat olyan ellenfelet, aki jelenleg ló@sz szinten van?

» La Cucaracha   válasz erre
    2018-08-27 13:54:15

@Jersey Joe: "Sokan megerősítették ezt, például Lennox Lewis is nyilatkozta, hogy mindkét féllel beszélt és számára egyértelműen úgy jött le, hogy Joshua "változott" a korábbiakhoz képest és Wilder akarta jobban a meccset"

Aha, én meg azt erősítem meg, hogy nem így volt, akkor most mi van?:)
Egyébként csak a tények kedvéért: nem reagáltak Haymonék Hearn levelére hetekig, és sürgette őket az idő a KÖTELEZÕ CÍMVÉDÉS (ezt a szót Wilderék nem biztos, hogy ismerik) miatt.
Ettől függetlenül lehet, hogy Lennoxnak van igaza, meg a rengeteg embernek, akit megkérdeztek, és Joshua tényleg össze fossa magát Wildertől, de attól még a meccs nem kizárólag miatta hiúsult meg.

» La Cucaracha   válasz erre
    2018-08-27 13:52:40

@Jersey Joe: "Az elcsalt olimpiára gondolsz, ahol már a 16 között ki kellett volna esnie?"
Ilyen szempontból úgy emlékszem, hogy Wildernek is érdekesen alakult a bronz érme.


"Nem a "hitelesebb", hanem a "hiteles" bajnokról beszéltünk. Mivel ők hárman még nem mérkőztek meg egymással, ezért jelenleg nincs igazán "hiteles" bajnok. Ennyi. "
Akkor gondolom cirkáló súlyban sincs hiteles bajnok, hiszen Lebedevvel és Bellewvel senki sem küzdött meg :)


"Volt lehetősége Joshuának, hogy hitelessé tegye, nem tette."
Nem, tényleg nem, tiszta vicc az ellenfél listája...



"Lennoxot sem akarod megszólni azért, mert nem a kedvenced mellett foglalt állást."
Lennox pont arról híres, hogy mindig igaza lesz :)

» La Cucaracha   válasz erre
    2018-08-27 13:49:57

@Valero: "a leghitelesebb BAJNOK Joshua, aki mind az amatőr múltja"


Az elcsalt olimpiára gondolsz, ahol már a 16 között ki kellett volna esnie?
Mert akkor Wildernek még veretesebb is a bronzérme.

Nem a "hitelesebb", hanem a "hiteles" bajnokról beszéltünk. Mivel ők hárman még nem mérkőztek meg egymással, ezért jelenleg nincs igazán "hiteles" bajnok. Ennyi.
Volt lehetősége Joshuának, hogy hitelessé tegye, nem tette.

Mivel "profi" bokszról beszélünk, ezért a szurkolóknak természetesen az is témája lehet, hogy miért és hogyan alakultak a tárgyalások úgy, ahogy alakultak. Gondolom, Lennoxot sem akarod megszólni azért, mert nem a kedvenced mellett foglalt állást.

» Jersey Joe   válasz erre
    2018-08-27 13:29:28

@Valero: egyetértek AJ az igazi bajnok, hisz nála van 3 nagy szrevezet öve, plusz az IBO is, és nem a lottón nyerte őket, megküzdött érte keményen. Joshua nagyon jó színvonalon bunyózik, és jó elléenfelek ellen is. Ugye most is ki ellen bunyózik majd AJ, hát Povetkin ellen, akit én egy nagyon veszélyes ellenfélnek tartok, nem lesz egyszerű a meccs. Szerintem amúgy AJ-ék a kondin dolgoznak, most, hogy az jobb legyen, hogy Joshua szívósabb legyen . ;-)

» CHUBAKKA   válasz erre
    2018-08-27 13:28:20

@Jersey Joe: Majd akkor beszélj arról hogy ki hátrál ki a mérkőzés elől, amikor ott ülsz a tárgyaló asztalnál, és részese vagy egy-egy ilyen egyezkedésnek, mérkőzés szervezésnek. :D
Addig viszont az van, hogy a leghitelesebb BAJNOK Joshua, aki mind az amatőr múltja, és a profi eredményei és ellenfelei alapján is magasabb polcon van mint Wilder, és Fury! Az meg hogy ki kit fog legyőzni csak találgatás, és csak egy játék a lelkes szakértőknek, meg szurkolóknak.

» Valero   válasz erre
    2018-08-27 13:19:42

@mikike1: Ne is hasonlítsad össze a kettő párost!
Wilder és Fury közt akkora stílus különbség, hogy elképzelni is nehéz döntetlent! Inkább a pontozásos Fury, v. a Tko-Ko Wilder győzelem van erősen a pakliban. Alvarez és Golovkin visszavágóban viszont ugyanúgy benne van a szoros és kiegyenlített küzdelem, mint az elsőn.

» Valero   válasz erre
    2018-08-27 13:12:44

dehogy fog kihátrálni Fury, jó formában van, lefogyott, és nemcsak az hanem látszik rajta a motiváció látom benne a tűzet, hogy nagyon is akarja a meccset! Kár, hogy Fury-nak nincs igazi tűzereje, mert akkor nagyon komoly esélyíe lenne, hogy kiüsse Wilder-t. Így viszont, jó esély van, hogy Deontay fog betalálni egy kemény bombával.

» CHUBAKKA   válasz erre
    2018-08-27 12:31:04

Szerintem ez a visszalépősdi is csak a show része. Elhintik, hogy még nagyobb legyen a figyelem körülötte. Ha okosan építik fel a meccset, akkor most novemberig 1-2 hetente lesz valami hír/álhír, hogy a ppv eladások tényleg rendesen termeljenek. Az biztos, hogy valszeg mindkettőnek a legpénzesebb meccse lesz eddig.

» Barbados Demon   válasz erre
    2018-08-27 12:00:48

@Valero: "legalább van min "csámcsogni" az embereknek"

Mindenesetre az utóbbi egy év fejleményei alapján jóval több "tény", "körülmény" tűnik alátámasztani azt, hogy az emberek azon csámcsogjanak, miért bújt ki a meccs alól Joshua, semmint, hogy Wilder...

Erre az oldalra azért nem hülyék járnak, pár hónapja volt egy szavazás, mely szerint ki nyerne egy Wilder vs Joshua csatát?
Wilder pár százalékkal nyerte a szavazát, pedig egészen biztos, hogy többen utálják, mint Joshuát.

No, emiatt sem gondolom, hogy a Fury - Wilder - Joshua hármasból bárkit ki lehetne emelni "igazi bajnoknak". Szerintem nagy körbeverések lennének közöttük.

» Jersey Joe   válasz erre
    2018-08-27 11:51:45

@Valero: GGG-Canelo? Ott is viccesnek tűnt előzőleg a döntetlen.

» mikike1   válasz erre
    2018-08-27 11:38:45

@Jersey Joe: Nem vette még észre senki, hogy mindenki úgy és azt nyilatkozik ami neki a legjobb, v. legszimpatikusabb? De legalább van min "csámcsogni" az embereknek! 😄

» Valero   válasz erre
    2018-08-27 11:31:03

@mikike1: Ez az eredmény gyakorlatilag szinte kizárható, a feltételezés is vicces! 😃

» Valero   válasz erre
    2018-08-27 11:26:50

@Jersey Joe: Pontosan.

» siposattila   válasz erre
    2018-08-27 11:14:40

@Valero: "Joshuát tartom az igazi bajnoknak, nem véletlen az, hogy nem vele mérkőzik meg kapásból Wilder v. Fury"



Ez fordítva volt, inkább Joshuáék nem akarództak bokszolni Wilderrel.

Sokan megerősítették ezt, például Lennox Lewis is nyilatkozta, hogy mindkét féllel beszélt és számára egyértelműen úgy jött le, hogy Joshua "változott" a korábbiakhoz képest és Wilder akarta jobban a meccset.

Bár a WBC egy gusztustalan szervezet, de Sulaiman is úgy nyilatkozott pár napja, hogy Joshua számára minden adott volt, hogy megszerezhesse már most szeptemberben a WBC övet, de ehelyett kihátrált.

» Jersey Joe   válasz erre
    2018-08-27 10:56:43

@Valero: És ha döntetlenre végződik a meccs akkor kimegy AJ ellen?

» mikike1   válasz erre
    2018-08-27 09:43:15

Meggyőződésem, hogy alábecsülik Fury-t Wilderék, és amolyan főpróbának tartják Joshua előtt! Ismerve a mocskosul óvatos menedzselését ez teljesen reálisnak tűnik!
Fury pedig szerintem most se mutatta meg azt amire valójában képes, azon kívűl persze, hogy könnyedén lezavarta a 10 menetet, és olyan a mozgása mint a higany, gyors, és nagyon kiszámíthatatlan a bunyója. Teljesen biztos vagyok abban, hogy még a szart is kiverik belőle edzéseken, és az ottani éles kesztyűzések jóval komolyabbak mint amilyen a Pianeta elleni meccs volt. Nem véletlen az sem, hogy semmi említésre méltó sparring videó nem jelenik meg róla.
Szerintem Furyék tudják nagyon is, hogy mit vállalnak?!
Joshuát tartom az igazi bajnoknak, nem véletlen az, hogy nem vele mérkőzik meg kapásból Wilder v. Fury! A fokozatosság elvét betartva haladnak, nagy skalpot gyűjt be a győztes, komoly lóvéért, és lesz egy VB. öve, aztán jöhet a még nagyobb pénzes címegyesítő mérkőzés!

» Valero   válasz erre
    2018-08-27 09:21:55

@mikike1: Ebben szerintem is sok igazság van, ennek ellenére hiszek a "csodában", bár valószínűleg jó lóra tettek. Amit írtam az viszont nem erre vonatkozott, pl. emlékszem, mikor Ustinov ellen milyen körülmények között lépett vissza.

    2018-08-27 09:04:46

@GGG: Wilderék nem véletlenül most vállalták Furyt, több éves kihagyás elhízás kemény kicsapongó életmód után tért vissza és két olyan ellenfél ellen akik semmiféle formába rázódást nem hoztak, csak így merte őt vállalni Wilder, Fury meg hülye mer kell neki nagyon a pénz és 60 százalékos állapotban is elvállalja a meccset sajnos.

» mikike1   válasz erre
    2018-08-27 09:00:09

Nem hátrált meg senki elől? Ezzel vitatkoznék...
Viszont most, hogy nehézsúlyban ez lesz a legnagyobb meccs (véleményem szerint, ha színvonalban nem is feltétlenül, de nevek szintjén többre tartom, mint a Joshua-Wildert, tényleg a fókuszban van, ciki lenne ezen a ponton visszalépni.

    2018-08-27 08:49:24

Semmi kétségem nincs a meccs létrejöttét illetően!
Ez a mérkőzés mind a kettőnek úgy kell mint egy falat kenyér!

» Valero   válasz erre
    2018-08-27 08:14:41
Ugrás az oldal tetejére