×

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.

profiboksz.hu

Amikor minden bokszra fordul: Murat Gassiev vs. Oleksandr Usyk

2018-07-16 23:40:33 /
2017 szeptemberében rajtolt, és 2018. július 21-én Moszkvában a Murat Gassiev vs. Oleksandr Usyk mérkőzéssel zárul a cirkálósúlyú World Boxing Super Series torna. Vajon a hazai pályán szorítóba lépő Gassiev 27. profi összecsapásán is megőrzi veretlenségét, és az IBF, valamint a WBA világbajnoki címei mellé begyűjti a WBO-WBC öveket is, vagy a korábbi olimpiai bajnok ukrán Usyk ezúttal is felnő a feladathoz, és felül a 200 fontos kategória trónjára? A profiboksz.hu hagyományos esélylatolgató rovatában vendég szakértőink, tippelőink, illetve korábbi és jelenlegi szerkesztőink voksolnak a nagy érdeklődéssel várt ütközet lefolyására ás végkimenetelére.

greg: Először is, sajnálom, hogy ez a két srác egymással bokszol és valaki vélhetően veszít majd, mivel én mindkettőjük bunyóját nagyon bírom. Tudom, hogy inkább Usykot tartják esélyesnek, de én most inkább Gassievvel tartok. Szerintem ő még nem mutatott meg mindent abból, amit tud, és a keménysége, higgadtsága mellett még ott van neki Abel Sanchez, aki szerintem remek taktikus. Usyk képzettebb, szebben, változatosabban bokszol, gyorsabb, jobb lábon, de pl. Breidisnél is láthattuk, hogy nincs mögötte egy igazi stratéga és ha magától nem tud váltani, akkor gondban is lehet. Szerintem Gassiev hatékonyan fogja zárni a ringet Usyk előtt, aki persze sok elmozgással operál majd, türelmesen szétcsapkodja testen az orosz az ukránt, aki a meccs utolsó harmadára belassul. Gassiev ekkor kemény presszió alá helyezi még az utolsó tartalékaiból Usykot, és a 11. menetben kiüti a WBC/WBO bajnokot.

Enyedi Zoltán WBO pontozóbíró: Usyk győzelmet várok. Nem tudom, hogy Gassiev képes lesz-e elég hangsúlyos tiszta találtot bevinni Usyk védelmén keresztül, amivel elviheti a meccset a pontozóknál. Tudom, hogy Gassiev nagyütő, így nem elképzelhetetlen, hogy képes lesz lebontani Usyk védelmét, de az ukrán bunyós elég jól bírja, és Usyk mellett szól, hogy nem komplikálja túl a dolgokat sem a ringben, sem azon kívül, ezért véleményem szerint nem fogja zavarni az orosz közönség sem.

Kovács Koko István, a mérkőzés WBO által delegált ellenőre-supervizora: Lehet, hogy ez lesz az év mérkőzése, bár az elmúlt 10 évet nézzük akkor a legjobban várt találkozók általában csalódással értek véget. De akkor nem egy orosz és egy ukrán nézett egymással farkasszemet. Igazi háborúra számítok, amely valóban kétesélyes. Usyk eddigi 10 címmérkőzéséből legalább öt-hat alkalommal én voltam a Supervisor, bátran kijelenthetem, tisztában vagyok a képességeivel és ha az utolsó két mérkőzése előtt megkérdezik ki nyeri ezt a tornát, akkor toronymagas favoritként beszéltem volna róla. De már a Hukic elleni mérkőzésen követett el hibákat, a Briedis elleni elődöntő pedig megmutatta, hogy sebezhető. Az viszont továbbra is mellette szól, hogy talán ütőerőben nem emelkedik ki a cirkálósúlyú mezőnyből, de technikai repertoárja, lábmunkája, kézsebessége még mindig a legjobb. Gassiev számomra hatalmas meglepetés, mondhatni az ismeretlenségből előlépve verte Lebedevet és brutális meccsen Dorticost. Két merőben ellentétes stílus, mint annak idején Duran és Leonard, vagy Ali es Fraizer. Az említett sporttörténelmi csatákat is mindig az döntötte el, hogy kinek az akarata érvényesült, itt is ez lesz a kulcs. Ha az orosz nyerni akar, akkor le kell szűkíteni a ringet, verekedésre kell kényszerítenie az ukránt, ha Usyk szeretné hazavinni az Ali kupát akkor vissza kell szorítani a szívét, és csak az eszére kell hagyatkoznia. És itt érzek egy kis rést a pajzson, a “Macska” rajongói nem az esze miatt szerettek bele Usykba, és tartok tőle, hogy 12 meneten keresztül nem tudja majd megállni, hogy ne mérje meg magát belharcban is, ott viszont bármi lehet. Akár egy hazai TKO is. A tippem: sajgó szívvel, de a 10-12 menet környékén TKO Gassiev.

Kassai-Tóth Csaba, a Sport TV kommentátora: A krími események miatt nem szívlelem az orosz-ukrán háború kifejezést, de most a WBSS torna kapcsán kivételt teszek. Nem csodálkoznék azon, ha Usyk és Gassiev az Év Meccsét produkálná, mert az előjelek ezt ígérik. De abban elég tanácstalan vagyok, kié lesz a pálma

A WBO/WBC bajnok Usyk megszokhatta már, hogy vendégként rondit az ünnepi asztalra, Glowackit, Huntert, Huckot, Briedist is saját közönsége előtt győzte le,  Ez tehát nem lehet számára hendikep. Véleményem szerint sokat érhet az amatőr múlt, az olimpiai és világbajnoki arany kiváló ajánlólevél. És noha csak 15 évesen váltott fociról bunyóra, Usyk nagyon megtanult bokszolni. A 90 kilósok között kifejezetten gyors, kombinációi élesek, pontosak. Balkezes, mozgékony és ravasz. Könyöksérülés ugyan hátráltatta, de elmondása szerint teljesen meggyógyult. Véleményem szerint a védekezése is kiforrottabb mint riválisáé, de mint tudjuk, egy nagy pofon gyorsan átírhatja az aprólékosan kifundált haditervet. És a WBA/IBF király Gassievnek bitang nagy pofonjai vannak. Ijesztően erős ez a kaukázusi fiú, aki már 17 évesen profi lett. Eleinte csak papíron. De roppant fizikai ereje irtózatos KO-kban csúcsosodott ki, és az emberek elkezdtek félni tőle. A nyers erőt azóta sikerült ötvözni némi ring IQ-val is. Gassiev pár éve csak egydimenziós gyilkológép volt, de 2014 óta Abel Sanchezzel, Golovkin edzőjével készül, vele jutott túl Lebegyeven, Wlodarczykon és legutóbb Dorticoson. A kubait például háromszor csapta le, ha ez nincs, pontozással kikap. De volt, és nagy sallerokat Usyknak is fog postázni Gassiev, ebben biztosak lehetünk. Okosan és türelmesen kell bunyóznia, mert ha ki akarja csapni Usykot mint paraszt a taknyát, keserű ébredés lesz belőle.

A Ring magazin 20 megkérdezett szakértőjéből 14 Usykra voksol, a profiboksz.hu olvasói csekélyebb mértékben, de szintén az ukránt várják inkább befutónak.
A tét hatalmas, 4 világszervezet öve,/ilyen se volt még 38 év alatt cirkálóban/ temérdek pénz, Muhammad Ali trófea, ölelések és puszik. Akkor most Gassiev vagy Usyk?

Tippem: Usyk U12 vagy kései KO.

zolimt: Két teljesen eltérő stílus csap össze szombat este a cirkálósúlyú WBSS döntőjében, így az fog győzni, aki a másikra tudja erőltetni a saját bunyóját. Oleksandr Usyk rendkívül mozgékony, technikailag kifinomult, ám (mérlege ellenére) ütőerőereje nem túl kiemelkedő. Szeret vívni és magától távol tartani az ellenfelet. Belharcban, nyomás alatt nem túl domináns és az ilyen helyzeteket próbálja elkerülni. Gassiev ellenben egy erős, rakkolós „pressure fighter”, aki levadássza és lebontja az ellenfeleit. Lábon nem túl mozgékony és a szögeket sem zárja túl jól, mondhatni lineáris bokszot mutat be. Védekezése zárt és erős, ám nem mozgatja valami jól a fejét, így viszonylag könnyű célpont.

A két merőben eltérő stílus szerintem nem hoz majd szép meccset, de még izgalmas sem lesz. Usyk nem kockáztat és végig mozogva, távolról kipötyögi a futkározástól és luftoktól egyre jobban kifáradó Gassievet, majd 12, a közönség számára élvezhetetlen menet után egyhangú pontozással begyűjti az öveket. 

Erwin: Sokáig úgy gondoltam, hogy Usyk ha nem is sebezhetetlen, de a mai cirkálósúlyú mezőnyt a kimagasló technikai tudásával, gyorsaságával uralni fogja, és komolyabb döccenők nélkül utasítja maga mögé például a WBSS torna mezőnyét. Aztán megjelent a színen Gassiev, aki olyan erőt mutatva gyalogolt be a mai fináléba, amit mindenképpen komolyan kell venni, pláne úgy, hogy az előző mérkőzései tükrében már Usyk sem tűnik annyira érinthetetlennek. Két végkimenetel között inogtam a napokban, és most szokás szerint a megérzéseimre hivatkozva teszem le a voksomat egy Gassiev kiütéses győzelem mellett.

prof: Remekül alakul a cirkáló súlyú torna, hiszen a látottak -és az előzetesen gondoltak- alapján a két legesélyesebb, legelőkelőbben rangsorolt bokszoló néz majd farkasszemet egymással a döntőben. Usyknál ez talán kötelező házi feladat volt, előzetesen ezt gondolhattuk, elvárhattuk tőle, de azért Briedis ellen picit rezgett a léc. Gassiev volt az, aki folyamatosan bizonyított, és Dorticos módszeres felőrlésével igazán elgondolkoztató érveket adott az esélyeket latolgató bokszközönségnek. Bár Dorticos is megmutatta, hogy el lehet vinni-venni meneteket az orosztól, de azt is láthattuk, hogy az őserővel, ha eltökéltséggel, magabiztossággal és a saját lehetőségekre alapozott, kimunkált stílussal párosul (köszönet, Abel Sanchez), azzal nehéz mit kezdeni. Usyk viszont igazán alkalmas arra a feladatra, hogy kulturált, egyben a súlycsoporthoz szokatlanul gyors mozgással elvegye a teret Gassiev elől, miközben többször talál, még ha nem is falrengető ütésekkel, de láthatóan, pontozhatóan. Usyknak az ellenfél ereje sem lehet újdonság, hiszen a félprofi WSB ligában a mai nehézsúlyú ígéret Joyce-szal vagy a naturális nagyütő Medzsidovval is volt szerencséje egy ringben sportolni, amiből mindig ő jött ki jobban. :) Viszont Briedis ellen már voltak rések, problémák ezzel a feladattal: egy támadó, szívét-lelkét beleadó, nagyütő ellenfél taktikus kimozgása 12 meneten keresztül. A mérkőzés kimenetele azon is múlik tehát, hogy ki  fog eltérni az elvileg sikeres taktikától. Gassiev ezt miért is tenné, neki van 12 menete a folyamatos presszióra, amely menetekből még ha el is megy több, mint a fele, a KO lehetősége még mindig ott lesz, mint Dorticos ellen. Bár a kubai azért adta is a lehetőséget, egysíkúvá vált, ami Usykról nehezen elképzelhető. Usyk ott hibázhat, ha belemegy a nyílt ütésváltásokba, közelharcba, valamiféle "ezt is  bírom, megmutatom" ihletettséggel. Viszont épp Briedis emléke erősítheti az ukránt, hogy nem minden olyan könnyű, mint eddig gondolta, és az ott tapasztaltakkal hozza majd a mérkőzést. A tippek esélyessége -szerintem- sorrendben: Usyk WP, Gassiev WI, Gassiev WP, Usyk WI. Az orosz pontozáshoz természetesen szükség lenne egy-két padlóztatásra is, ami egyrészt  látványossá tenné a meccset, nekünk, nézőknek, másrészt kellene a valószínűsítehtő Gassiev-ponthátrány ellensúlyozására. :) De ilyen izgalmas, leütések itt-ott típusú forgatókönyvre nem számítok, küzdelmes mérkőzésen Usyk a teljesítményéhez képest szorosabb pontozással, éppen győz.

2018. július 21. - profiboksz.hu

Oszd meg, tedd a kedvencek közé!

Hozzászólok:

login: jelszó: » regisztráció

@fixpont: Na azért... direkt sorrendben másoltam a hozzászólásaid amit a meccs előrehaladtával írtál... és nem kötödzködni akarok, csak rámutatni az ellentmondásokra.

» Peacock   válasz erre
    2018-07-22 14:40:42

@tomba: de amugy nem gondoltam 12-0-ra, 8-4 korulre gondoltam es azt gondoltam ezt a 4 menet difit elcsaljak Gassievnek, Usyk folenye nagyobb volt, foleg a meccs masodik felere, ott mar lelekben feladta Gassiev

» fixpont   válasz erre
    2018-07-22 11:12:08

@tomba: "@prewitt: Usyk gyorsabb es technikailag is jobb, labon is jobb, olyan hulyesegre gondolok mondjuk hogy leall verekedni, taktikai hibat csinal stb. Ha hozza a sajat jo bunyojat szerintem siman nyer, szorvanyos ellentamadasokbol csak felvillanasai lesznek Gassievnek.
» fixpont válasz erre
(0 pont) 2018-03-30 15:40:53"

2018 marcius 30

ez tortent vagy nem ez tortent?

» fixpont   válasz erre
    2018-07-22 11:07:43

rendben is lenne, én is azt gondoltam mondjuk a harmadik menetben, hogy gassiev kirobbanásai hozhatnak neki eredményt, és az utolsó két három menet kivételével veszélyesnek is éreztem az oroszt (oszétot).

de azt azért lásd be, hogy ezek után azt írni, hogy előre megmondtál mindent, az vicces.

    2018-07-22 10:58:08

@tomba: nem, komolyan irtam, bar azt hozzatennem, hogy a meccs utan utolag kimasol mindet anelkul, hogy odairnank, hogy melyik melyik menet vonatkozott, ugy bemutatvan mintha mindn allitas a meccs egeszere lenne igaz, finoman szolva csusztatas, de amugy vallalom, igen

» fixpont   válasz erre
    2018-07-22 10:51:04

@fixpont: és hahaha. ez is nagyon jó. mármint ha ezeket viccből írod.

    2018-07-22 10:49:12

@Peacock: hahaha, nagyon jó. adtam egy like-ot is.

    2018-07-22 10:48:30

@Peacock: tulertekeltet nem a cirkalora ertettem, hanem arra a kovetkeztetesre, hogy ha itt nyert, nehezbe kellene mennie, mert ott is lenne keresnivaloja

nem lenne

» fixpont   válasz erre
    2018-07-22 10:42:22

@Jersey Joe: Azt hittem, a nehézsúlyú legjobbakra gondoltál, ami nyilvánvalóan Joshua/Wildert jelenti most.
Ellenük az égvilágon semmi értelme nem lenne bunyóznia szerintem.

» PeteTheGreek   válasz erre
    2018-07-22 10:24:34

@fixpont: Szerintem Te nem vagy tisztában a maszatolás fogalmával sem. Usyk tudatosan tök pontos, gyors kis ütéseket helyezett el Gassieven. Fel is tartotta vele - vagyis volt feltartó ereje az ütéseinek, épp a pontosságuk miatt, amivel átmentek a védelmen. Calzaghe anno pld. inkább maszatolt ha tetszik (rengeteg ütés, de elég pontatlanul), és a kettő tök más.
Amúgy szerinted Gassiev mitől lassult le? Mert szerintem a sok bekapott, pontos ütéstől.
Az meg evidens hogy Gassiev nagyobb ütő, de Usyk jól is mozgott, és védekezett (a védekezése része volt a leforgás és a nem maszatoló pontos megelőző szurkáló ütések is). Az egyik legsűrűbb mezőnyt verte végig, a súly első vitathatatlan bajnoka lett a 4 övvel, az olimpiai arany után 15 profi meccs alatt. De szerinted egy meccs alapján van felmagasztalva és egy ólomlábú, relatíve alacsony, rövid kezű Andy Ruiz ellen se lenne esélye nehézben. Nem értek veled egyet, szerintem vmit itt eléggé félre értékelsz.

» Peacock   válasz erre
    2018-07-22 10:21:35

@fixpont: "nagyon kiszamithatoan sablonosan mozog" Érdekes,hogy ez Gassievnek, Glowackinak, Briedisnek, Joycenak és a valószínűleg nem 3 hónapos, munkanélkülieknek szervezett OKJ gyorstalpalón végzett edzőiknek nem tűnt fel.

» pepegross   válasz erre
    2018-07-22 08:18:05

@Peacock: igen, es mindet tartom, kb a 7-8. menet utan Gassiev mar olyan sokat kapott am aszatolasbol, hogy elment a kedve, de elotte meg probalkozott, pl. eleinte a hatso jobbkezessel, de utana mivel Usyk mindig jobbra forgott le, elkezdett balos szuk horgokat utni mondvan ugyis ara forog le Usyk, es be is talalt parszot, pont azt a menetet nyerte meg, ahol ezt elkezdte, de utana ez mar feladta ezt a taktikat kb a 6. menet utan, onnan mar belassukt es talan fel is adta lelekben

es igen, atgyalogolt az uteseken egeszen addig, ameddig mar annyit bekapott, hogy sok lett, akkor Usyk meg batrabb lett, Gassiev batortalanabb es nott a kulonbseg, de az elso 6 menetben barmikor benne volt, hogy belelep a csinbe es jobban jon ki belole Gassiev, kesobb mar nem

nem ut minosegit arra ertettem, hogy aki ilyen talalati arannyal nyer mint Usyk, annak mar regen ki kellett volna utni az ellenfelet, Usyk maszatol, tul sokat maszatol, de ez is inkabb a meccs elso feleben latszott a masodikba mar nagy volt a difi

» fixpont   válasz erre
    2018-07-22 01:01:16

Ezzel a számmal tisztelgek Usyk győzelme előtt.

https://www.youtube.com/watch?...

» northpaw   válasz erre
    2018-07-22 00:59:29

@fixpont: Néha furákat írsz, vagy én nem értem.
Ki mozog sablonosan, Usyk?

Meg meccs közben ilyeneket írtál Usykról:
"Usyk eddig csak jobbra forgott le, igen kiszamitható"
"Usyk csak maszatol es kiszamithatoan egyfele mintaban mozog, es mar kapott is belole testutest mert Gassiev kifigyelte. Bajba fog kerulni."
"3-1 Usyk, de megis osszeszedettebben erzem Gassievet, csak az alkalomra var, Usyk maszatol, sokat ut, de nulla erovel, es borzalmasan kiszamithato, az az egy szerencseje, hogy Gassiev meg lassu" (Még?)
"en meg erzem Gassievben a forditast"
"siman atgyalogol Usyk utesein mondjuk, nagyon siman, semmifele megallitoero nincs Usykban"
Meg hogy nem üt minőségit.
Passz...

Majd miután tök simán, menetet se nagyon vesztve leiskolázta Gassievet:
"kb amugy ilyen meccskepre szamitottam"
Khm. Én érzek némi ellentmondást.

Abban is, hogy folyamatosan írod hogy Gassiev átgyalogol az ütéseken, ráérzett Usyk mozgására, simán fordíthat - majd a végeredmény után:
" nem izlik neki a mozgas, ennyi, en honapok ota mondopm, hogy nem ertem sokan mit latnak Gassievben, statikus bunyosok ellen isten, de amugy..."
:D

» Peacock   válasz erre
    2018-07-22 00:55:59

A ceglédi sportcsarnokban még azért megmutathatja mit tud cirkálóban :)

    2018-07-22 00:42:01

Usyknak itt hova tovabb? Nincs semmi kihivas. Irany a nehezsuly, megnezi mire megy es lassan visszavonul, nem hulyegyerek...

» noonecanbeatme   válasz erre
    2018-07-22 00:36:51

@PeteTheGreek: Andy Ruiz 4 centivel kisebb, Stiverne és Povetkin 2 centivel kisebb Usyknál..

Stivernere és Ruizra is mondják, hogy valójában inkább cirkáló, vagy amolyan köztes súlyúak.

Tényleg Usyknál hiányik az ütőerő, de szerintem azt a teljesítményt, amit pl. a nála 3 centivel kisebb Takam hozott, talán felül is tudná múlni.
Legalábbis, ha 1, max 2 éven belül találkoznak.

Usyk tényleg nagyon jó bokszoló és egy kicsit az az érzése az embernek, hogy még van benne több is.

» Jersey Joe   válasz erre
    2018-07-22 00:35:45

@northpaw: vagy Floyd vs. Canelo :)

» BigSkull   válasz erre
    2018-07-22 00:32:21

@tomba: viszony szerintem nagyon kiszamithatoan sablonosan mozog es Gassiev ezt sem tudta kihasznalni, es kb az 5. menet utan mar tudatosan nem is probalkozott vele

» fixpont   válasz erre
    2018-07-22 00:31:52

@csiga: felreertetted, azt akartam mondani, Gassiev arca nem a bekapott utesek minosegetol, erejetol volt olyan, hanem az irgalmatlan mennyisegtol, amit benyelt, mert ugye elotte a feltartoerorol irtam, es azt tovabbra is tartom, hogy az USyknak nincs

» fixpont   válasz erre
    2018-07-22 00:30:46

Hehe... Uszik edzőtáborát végig az öreg Loma vezényelte.

    2018-07-22 00:30:46

Kicsit olyan volt ez a meccs, mint a Calzaghe - Lacy.

» northpaw   válasz erre
    2018-07-22 00:30:21

Usyk maradjon itt, csomó érdekes meccset tudnak cirkálóba még összehozni. Öröm nézni őt itt, ne menjen nehézbe.

» PeteTheGreek   válasz erre
    2018-07-22 00:29:29

Usyk nem csak technikás bunyós jó kondival, de elég keményfejű is. Kapott azért 1-2 olyat, amitől mások két irányba néztek volna. Ezután a meccs után cirkálóban nem sokan vannak, akik veszélyesek lennének rá.

A Gassiev-Briedist viszont nagyon megnézném :)

    2018-07-22 00:29:03

@Jersey Joe: Szóval szerinted Usyknak Joshua vagy Wilderrel kellene boxolnia? :D
10 centi hátrány, hatalmas ütőerő hátrány, stb. Ott nem tud lájtosabb ütésekkel kipontozni senkit, mert mire ütőtávba kerül kap pár baszadék erős ütést a két toronytól. Hát ez nem a határok tágítása, mert semmi értelme. Max a pénztárcának tenne jót.

» PeteTheGreek   válasz erre
    2018-07-22 00:27:27

Bellewet emlegetik

    2018-07-22 00:26:58

@fixpont: Nem. A minőség az, hogy hány indított ütésből, hány tiszta találat lesz.

    2018-07-22 00:24:59

@northpaw: 24 éves. Ezen mindig meglepődöm. :D

    2018-07-22 00:24:18

@fixpont: azért ez nem akármilyen mozgás volt, hanem 12 menet 1000 %-os tudatos figyelem. illetve 10, mert az utolsó kettőben le leállt verekedni is.

    2018-07-22 00:24:03

Gassiev 24 éves, még fejlődhet bőven.

» northpaw   válasz erre
    2018-07-22 00:22:58

Gassiev attól függetlenül, hogy egyértelműen kikapott ma, nekem a mezőny egyik legszimpatikusabb valakije. Nagyon bírom, korrekt, őszinte srác.

    2018-07-22 00:22:52

Jöhet egy Breidis-Gassiev.

» pressurefighter0088   válasz erre
    2018-07-22 00:22:34

@Jersey Joe: en ertem, hogy letezik ellenpelda, de ennek ellenere is mindig ellene voltam, vagyok, leszek

» fixpont   válasz erre
    2018-07-22 00:22:24

@fixpont: Egy alulról jövő bokszoló vette el a veretlenségét és a csúcsdöntését Larry Holmesnak és ott van Holyfield is, meg Moorer is, akik szép dolgokat értek el.

» Jersey Joe   válasz erre
    2018-07-22 00:21:51

@fixpont: hátja a meccs elején még gssievről is ilyeneket gondoltál. persze én sem mondom, hogy kitakarítja a nehézsúlyt, de látványosan fejlődik. erőben is.

    2018-07-22 00:21:15

Gassievnek szurkoltam, de esélye se volt!
Usyk gyakorlatilag porig alázta Gassievet, hatalmasat bokszolt!
Nagyon szép győzelem volt!

» Valero   válasz erre
    2018-07-22 00:21:04

@fixpont: Azért GGG-hez szokták hasonlítani. Golovkin határozottan szokott ütni is. Gassiev valahogy nagyon nem akart ütni. Lehet Usyk erősebbet üt, mint latszik

» bandi78   válasz erre
    2018-07-22 00:20:33

@Bredan78: cseszheti, ha az ütéseit kiröhögik

    2018-07-22 00:19:53

@Jersey Joe: nem ertek egyet, barmely mas sulycsoportban tamogatnam, hogy lepjen egyet, de mindig ellene vagyok a cirkalo-nehez valtasnak, mindig

» fixpont   válasz erre
    2018-07-22 00:19:40

@Bredan78: Bírja az ütést, szó se róla, de ha a gyorsasága elmegy mire odaér a nagyokhoz, akkor sok jót nem jósolok neki. Ettől függetlenül szerintem fel fog menni nehézbe.

    2018-07-22 00:19:21

Ez a szürke öltönyös pali jó lenne nehézsúlyba.... :)))

» pressurefighter0088   válasz erre
    2018-07-22 00:19:15

"szerintem sima Usyk, Gassiev egy jo utessel nem tud nyerni, az ilyen meccsen nem eleg, Usyknak nagyon nagy hulyeseget kell csinalnia vagy eleve rossz taktikaval kell ringbe lepnie, hogy itt kikapjon, Gassiev nem Wilder ahol egy utes dont
» fixpont válasz erre (0 pont) 2018-03-30 07:19:40"

» fixpont   válasz erre
    2018-07-22 00:18:50

@fixpont: Nézd, Usyk tényleg egy bokszzseni..

A sport arról szól, hogy az ember tágítsa a határokat. Egy ilyen kaliberű embernek MEG KELL PRÓBÁLNIA a nehézsúlyt és ott is a legjobbakat!!

» Jersey Joe   válasz erre
    2018-07-22 00:18:49

Ritka szimpatikus két sportoló közül a jobb nyert. Remélem, hogy a második WBSS sorozat méltó lesz ehhez.

» GaiusM   válasz erre
    2018-07-22 00:18:29

@pressurefighter0088: A kulacsot adogathatta volna a szünetben.
Minden tiszteletem Szellőé, de ez teljesen más színvonal. Usyk munkatempója kb.3 egyoldalú menet alatt felőrölné, Gassiev a 2.-ban kiütné.

» Gergoke   válasz erre
    2018-07-22 00:18:21

Hát nem tudom, azért kibírta Gassiev bombáit, szóval én annyira a nehéztől se félteném...

» Bredan78   válasz erre
    2018-07-22 00:17:18

@bandi78: nem izlik neki a mozgas, ennyi, en honapok ota mondopm, hogy nem ertem sokan mit latnak Gassievben, statikus bunyosok ellen isten, de amugy...

» fixpont   válasz erre
    2018-07-22 00:17:17

Az év meccse nem jött össze.

» Joe Calzaghe5   válasz erre
    2018-07-22 00:16:59

@Jersey Joe: Igen. Nem rizikómentes. Mert ha lelassul, akkor Joshuaék kinyírják.

    2018-07-22 00:16:46

@Jersey Joe: barmelyik top5 neheztol kikapna, nem csak a 2 toronytol, ugy kell kerulnie a nehezet mint ordog a tomjenfustot

» fixpont   válasz erre
    2018-07-22 00:16:12

Azt nem tudom, mi volt Gassievek terve arra az esetre, ha az erő önmagában kevés lesz.

» bandi78   válasz erre
    2018-07-22 00:15:56

@Totti: Félig. Végül is nem lett még letesztelve, ki tudja. :D

» pressurefighter0088   válasz erre
    2018-07-22 00:15:42

Korrekt pontozás...

» Bredan78   válasz erre
    2018-07-22 00:15:29

@Totti: "Usyk viszont nagy bajban van, mert cirkálóban már nincs mit tennie. Muszáj lesz felmenni."



Nekem inkább csak azért baj, mert mire Wilder, vagy Joshua elé kerül, pont le fog lassulni.. :-(
31 éves már.. Neki 1, max 2 éven belül ott kellene lennie, mert már lassulni fog..

» Jersey Joe   válasz erre
    2018-07-22 00:15:09

@Totti: de Londonban talan befer PPV-be es az Usyknak jo lenne

» fixpont   válasz erre
    2018-07-22 00:14:38

Usyk egy zseni. Kicsit nagyobb utoerovel a nehézsúlyban is jó lenne. De igy kevés lenne.

» bandi78   válasz erre
    2018-07-22 00:14:29

Kokó már csajozik:)

» mobyltel   válasz erre
    2018-07-22 00:14:09

@fixpont: Sima Usyk szvsz.

    2018-07-22 00:13:51

@Dr Evil: Én nem, ez sima 120-108 volt.

    2018-07-22 00:13:45

@Dr Evil: 3.-at

» fixpont   válasz erre
    2018-07-22 00:13:37

Gasszijev most: riszta szívvel gratulálok!

    2018-07-22 00:13:32

@GaiusM: félnehéz és a cirkáló között van a legnagyobb difi. Kétlem.

    2018-07-22 00:13:24

Ezek szép jelenetek az ukrán és orosz zászlóval.

» GaiusM   válasz erre
    2018-07-22 00:13:18

én nem.

    2018-07-22 00:13:08

Egyébként melyik menetet vitte Gassiev?
Itt mindenki adott neki legalább egyet.

» Dr Evil   válasz erre
    2018-07-22 00:12:36

@pressurefighter0088: Ezt most komolyan kérded?

    2018-07-22 00:12:26

@Totti: Esetleg befogyasztani félnehézbe? Menne-e az neki vajon?

» GaiusM   válasz erre
    2018-07-22 00:12:19

Gassiev folyton csak vár és vár a tökéletes alkalomra, ha pedig nem jön el akkor elfogy a tudomány.

    2018-07-22 00:12:10

@pressurefighter0088: A túlélésre :)

    2018-07-22 00:12:09

@Totti: Bellew. Cirkaloban.

» fixpont   válasz erre
    2018-07-22 00:11:41

Usyk egy zseni, ennyi..


PPV?

» Jersey Joe   válasz erre
    2018-07-22 00:11:37

11-1 nalam.Gassiev olyan volt mint az oreg Abraham.

» miskacarus   válasz erre
    2018-07-22 00:11:31

Szellő mire ment volna?

» pressurefighter0088   válasz erre
    2018-07-22 00:11:15

Usyk viszont nagy bajban van, mert cirkálóban már nincs mit tennie. Muszáj lesz felmenni. Ahol a 2 "nagy" ellen nem tudom mire lehet majd képes. Érdekes lesz.

    2018-07-22 00:11:09

És akkor a "nagy" kérdés:


Akkor most Briedis jobb, mint Gassiev?? :-)

» Jersey Joe   válasz erre
    2018-07-22 00:10:40

Hát ez nagyon egyoldalú volt. Usyk pontozásra tippeltem, de azt nem gondoltam, hogy ennyire egyoldalú lesz...

» Bredan78   válasz erre
    2018-07-22 00:10:31

Iskola volt,és még csak szabálytalanságok sem voltak.

» isildurzeroTMT   válasz erre
    2018-07-22 00:10:04

Nem hittem, hogy ennyire nagy lesz a technikai fölény.

» GaiusM   válasz erre
    2018-07-22 00:09:57

kb amugy ilyen meccskepre szamitottam, talan kicsit szorosabbra, ezt meg elcsalni sem lehet

» fixpont   válasz erre
    2018-07-22 00:09:41

Hát ez sajnos sima Usyk volt.Azért sajnos,mert szerettem volna ha mindkettő megtartja a veretlenségét.Jó j idáig jutott a cirkáló.

    2018-07-22 00:09:38

usik zseni, és mind a kettő nagyos sportszerű.

    2018-07-22 00:09:21

119-109. Az utolsó menet megalázó volt. Usyk remek teljesítményt nyújtott.

» GaiusM   válasz erre
    2018-07-22 00:09:17

11:1, egy pontot kapott nalam Gassiev a jo orosz csajok miatt :D

» fixpont   válasz erre
    2018-07-22 00:09:16

nálam 118-110 Usyk

    2018-07-22 00:08:57

Az orosz le lett iskolázva. Ezt neki is el kell ismernie.

    2018-07-22 00:08:40

Elképesztően jó ökölvívó Usyk. Ha komolyabb ütőereje lenne, akkor a nehezet is kitakarítaná. Jó persze ez hülyeség, mert ha olyan jó lennék mint Lennox, akkor én is, de Usyknak tényleg csak a power hiányzik. Baromi jó,

    2018-07-22 00:06:55

*szokták

» isildurzeroTMT   válasz erre
    2018-07-22 00:06:38

Usyk még Briedis ellen sem tűnt fáradtnak, pedig azsem volt egy sétagalopp. ehhez képest most úgyfest mint aki lassan a seggén veszi a levegőt...

» Bredan78   válasz erre
    2018-07-22 00:06:35

Hasonló helyzetekben szoktál Lomachenko ellen feladni.
Azért ez most elég komoly teljesítmény Usyktol.

» isildurzeroTMT   válasz erre
    2018-07-22 00:06:31

Gasszijev tanácstalan, mint egy kisközség...

    2018-07-22 00:06:09

Csalodas Gassiev, olyan mintha meg se akarta volna igazan probalni!

» noonecanbeatme   válasz erre
    2018-07-22 00:05:47

@Jersey Joe: Jó érted, hogy mit akartam. :D

» GaiusM   válasz erre
    2018-07-22 00:05:40

basszus. usik beleáll a verekedésbe. simán kibokszolta, és most meg is akarja verni. remélem jól számol.

    2018-07-22 00:05:37

https://chas.tv/channel/match-...

» miskacarus   válasz erre
    2018-07-22 00:05:36

@Totti: koszi

» fixpont   válasz erre
    2018-07-22 00:05:32

109-100.

» GaiusM   válasz erre
    2018-07-22 00:05:28

10:1

» fixpont   válasz erre
    2018-07-22 00:05:22

most mar csak nem szabad kiuttetnie magat

» fixpont   válasz erre
    2018-07-22 00:04:58

9-2 Usyk

    2018-07-22 00:04:47

@GaiusM: "Gassiev így, hogy nem képes egy 2-3 ütéses kombinációt elhelyezni, egy-egy ütésben nem bízhat"


Akkor inkább menjen rá gyorsan a pontozásra.. :-)

» Jersey Joe   válasz erre
    2018-07-22 00:03:35

Szerintem Gassiev fáradtabb mint Usyk, már szinte egy normális ütése sincs :(

» BigSkull   válasz erre
    2018-07-22 00:02:13

https://www.vipleague.bz/oleks...

    2018-07-22 00:02:13

Gassiev annyit ütött eddig összesen mint Usyk menetenként. Nem tudja legyőzni az ukránt.

    2018-07-22 00:01:52

nekem elment a stream fenebe

» fixpont   válasz erre
    2018-07-22 00:01:46

99-91. Gassiev így, hogy nem képes egy 2-3 ütéses kombinációt elhelyezni, egy-egy ütésben nem bízhat.

» GaiusM   válasz erre
    2018-07-22 00:01:26

8-2 Usyk

    2018-07-22 00:00:45

Usyk is bírja a nagy pofonokat azért

    2018-07-22 00:00:00

Azért Gassiev ütőereje még nehézben se lenne kicsi, ésaz álla is betonból van. Sztem Usyk rajta kívül már bárkit kicsapott volna ennyi ütéssel...

» Bredan78   válasz erre
    2018-07-21 23:59:03

Sztem kiüti gassievet

» bandi78   válasz erre
    2018-07-21 23:59:02

Én minden menetet Usyknak adtam eddig.
Itt kevés lesz a hazai pálya.

» Dr Evil   válasz erre
    2018-07-21 23:58:32

Briedis tobbet mutatott az ukran ellen

» noonecanbeatme   válasz erre
    2018-07-21 23:58:14

Ökölvívásból Usyk: 5-ös.

» talalt   válasz erre
    2018-07-21 23:58:00

@fixpont: Persze Ruiz is világbajnok volt igazi erő nélkül.....

» BigSkull   válasz erre
    2018-07-21 23:58:00

sima Usyk 8-1

» fixpont   válasz erre
    2018-07-21 23:57:27

Imiéknek ez komoly lehet élőben ha ott vannak.

    2018-07-21 23:57:24

Gassiev ötlettelen és fáradt már ő is. Ez már lucky punch kategóriába kezd átmenni.

    2018-07-21 23:57:21

89-82. Ez a hajó elusyk. :D

» GaiusM   válasz erre
    2018-07-21 23:57:14

7-2 Usyk

    2018-07-21 23:56:45

@tomba: Ez mondjuk nem ok arra, hogy egyre több powert szedjen be.

    2018-07-21 23:56:41

A végén még kiüti gassievet

» bandi78   válasz erre
    2018-07-21 23:55:09

@BigSkull: nehezhez egyiknek se lenne koze, halott otlet

» fixpont   válasz erre
    2018-07-21 23:54:57

@Totti: Igazad van oda ez nagyon karcsú lenne ;)

» BigSkull   válasz erre
    2018-07-21 23:54:07

szerintem gassiev is lassul, ezért engedi közelebb.

    2018-07-21 23:53:56

Usyk fárad, necces lesz a vége...

    2018-07-21 23:53:22

sima Usyk 7:1

» fixpont   válasz erre
    2018-07-21 23:53:17

79-73.

» GaiusM   válasz erre
    2018-07-21 23:53:13

6-2 Usyk

    2018-07-21 23:52:48

@csiga: az a mennyiseg, nem a minoseg

» fixpont   válasz erre
    2018-07-21 23:51:58

Mintha faradt volna a menet feletol az ukran, eddig csalodas murat...viszont 10-11 menetes tko-t erzek

» noonecanbeatme   válasz erre
    2018-07-21 23:50:53

Mintha egyre többször állna meg Usyk Gassiev előtt. Lehet kezd fáradni?

» Bredan78   válasz erre
    2018-07-21 23:50:45

Nálam 1 mentet is csak jóindulattal nyert Gassiev.Teljesen egyoldalú.

» isildurzeroTMT   válasz erre
    2018-07-21 23:50:36

@BigSkull: A gyengét nem úgy kell érteni, hogy jól esik a pofon tőle. Arra akartam kilyukadni, hogy Usyk ütőereje borzasztóan kevés lesz nehézbe. Mert elvileg odatart.

    2018-07-21 23:50:35

Egy sebességfokozat mintha most kiment volna az ukránból. De ez még mindig nagyon sima neki pontozással. Ebben mondjuk semmi meglepő nincs :)

    2018-07-21 23:50:26

@fixpont: Nincs. Ehhez képest a bal szeme már dagad az orosznak...

    2018-07-21 23:50:20

nalam is 6-1 tobbet talalt Gassiev mint eddig, de igy is kb harmadat mint Usyk

» fixpont   válasz erre
    2018-07-21 23:50:14

69-64. Ha Usyk nem lassul le, akkor kipontozza Gassievet. Sőt be is darálhatja. Az a jab arány, amit mutattak, eléggé siralmas. 54 indított jabből 8 talált Gassievnél.

» GaiusM   válasz erre
    2018-07-21 23:49:58

Nalam 6-1 eddig,de igen,ott van a levegoben a forditas is

» miskacarus   válasz erre
    2018-07-21 23:49:43

Gassievnek rá kell mennie a k.o-ra.Ezt csak erőből tudja megoldani.Usyk így kibokszolja.

    2018-07-21 23:49:33

5-2 Usyk

mintha kezdene ébredezni az orosz

    2018-07-21 23:49:09

Usyknak fajni fog az oldala holnap :)

» bandi78   válasz erre
    2018-07-21 23:49:07

Ha Usyknak emelle a gyorsasag melle utoero is parosulna, az mar “csalas” lenne...:)

» noonecanbeatme   válasz erre
    2018-07-21 23:47:54

@Totti: Teljesen egyetértek, ezért leszek kiváncsi a pontozókra is

» PeteTheGreek   válasz erre
    2018-07-21 23:47:51

@Totti: ha annyira gyengék Usyk ütései akkor nem védené magát annyira Gassiev ;)

» BigSkull   válasz erre
    2018-07-21 23:47:12

Hát igazi ólommadárnak tűnik Usyk mellett. Viszont Usyknak végig nagyon koncentrálnia kell majd, mert ha egy tisztán beakad, akkor lehet nem kel fel...

» Bredan78   válasz erre
    2018-07-21 23:46:57

siman atgyalogol Usyk utesein mondjuk, nagyon siman, semmifele megallitoero nincs Usykban

» fixpont   válasz erre
    2018-07-21 23:46:16

Gassiev elkezdhetne lassan ütni.

    2018-07-21 23:45:49

@VRRRT: arra, meg arra, hogy megfogja a balossal amikor probal leforogni, egyre tobbet ut oda... szernitem neha talal is

» fixpont   válasz erre
    2018-07-21 23:45:39

Ez vagy Usyk WP vagy Gassiev KO lesz. Mást nem tudok elképzelni

    2018-07-21 23:45:23

Gassiev teljesen otlettelennek tunik, nulla eselye van pontozassal...

» noonecanbeatme   válasz erre
    2018-07-21 23:45:12

5-1 Usyk

az orosz arra játszik, hogy az ukrán majd elfogy a végére?

    2018-07-21 23:45:06

59-55.

» GaiusM   válasz erre
    2018-07-21 23:45:03

Azért ahhozképest, hogy az oroszok meg az ukránok mennyire nem szeretik egymást, pláne mostanában, meglepően sportszerű eddig a meccs. Viszont jelen állás szerint Gassiev pontozással nem nyerhet...

» Bredan78   válasz erre
    2018-07-21 23:42:40

Egyértelműen Usyk vezet, de valahogy mégis az orosz tűnik meggyőzőbbnek. Ha a üt egyet az felér 30 Usyk ütéssel. Usyk ütései gyengék. És most nem a pötyögősökre gondolok, hanem a meghúzottakra is.

    2018-07-21 23:42:39

@fixpont: hát ezt nem mondanám:)most meg pont azt érzem h kipontozza Gasievet.Egyre jobban érzi a távot Usyk.

    2018-07-21 23:42:18

Usyk mit bohóckodik néha... Egy kis kihagyás is vegzetes lehet

» bandi78   válasz erre
    2018-07-21 23:42:01

ez is Usyk, lopja el a meneteket, mert sokkal tobbet talal, de en meg erzem Gassievben a forditast

» fixpont   válasz erre
    2018-07-21 23:41:37

49-46 Usyk. Gassiev egyelőre túl lassú.

» GaiusM   válasz erre
    2018-07-21 23:41:30

4-1 Usyk

    2018-07-21 23:41:21

Usyk nálam 4-0, vagy 3:1, nagy fölény. Ügyes, magabiztos, jól mozog.
Gassievnek belharcra kéne mennie, a nagy ütéseket el is kell tudni adni, célba juttatni.

» Peacock   válasz erre
    2018-07-21 23:40:22

40-36 Usyk. De Gassiev egyre közelebb van, és gyakorlatilag minden ütése komolyan megrázza az Usykot, aki nem képes igazából távol tartani. 8-10 környékére Usyk komoly gondban lesz, szvsz lelassulva.

    2018-07-21 23:39:37

3-1 Usyk, de megis osszeszedettebben erzem Gassievet, csak az alkalomra var, Usyk maszatol, sokat ut, de nulla erovel, es borzalmasan kiszamithato, az az egy szerencseje, hogy Gassiev meg lassu

» fixpont   válasz erre
    2018-07-21 23:38:15

Félek h Gassievtől beakad egy komoly test ütés(de az is lehet h fej).Sajnálnám,mert mindketten nagyon szimpatikusak.

    2018-07-21 23:38:11

Azigen. Valami hasonló lesz a vége szerintem.

    2018-07-21 23:37:37

Huh. Azért ez Usyk menete volt. 39-37. Azért az a végén durva volt. :D De szerencsére színvonalas meccs szerintem.

» GaiusM   válasz erre
    2018-07-21 23:37:36

3-1 Usyk

azért megérzi az ütőerejét az orosznak

    2018-07-21 23:37:20

Usyknak kéne pár keményebben ütnie.

» bandi78   válasz erre
    2018-07-21 23:35:41

Amúgy való igaz, hogy kiszámítható az állandó jobbra leforgásaUsyknak, de igen hatékonyan csinálja, és ha az ellefél nem elég gyors, hogy kihasználja akkor hiába kiszámítható...

» Bredan78   válasz erre
    2018-07-21 23:34:38

Murat keveset üt, de azok brutálisak

» bandi78   válasz erre
    2018-07-21 23:34:32

Gassiev KO vagy TKO lesz. Most ezt érzem.

    2018-07-21 23:34:14

Egyelőre nem tud mit kezdeni a leforgással az orosz.

    2018-07-21 23:33:59

@tomba: De Glowacki ellen hasonló volt.

» northpaw   válasz erre
    2018-07-21 23:33:51

@csiga: H-h?

» pressurefighter0088   válasz erre
    2018-07-21 23:33:41

29-28 Usyk. Hamarosan Gassiev át fog gyalogolni Usyk ütésein.

» GaiusM   válasz erre
    2018-07-21 23:33:40

Usyk csak maszatol es kiszamithatoan egyfele mintaban mozog, es mar kapott is belole testutest mert Gassiev kifigyelte. Bajba fog kerulni.

» fixpont   válasz erre
    2018-07-21 23:33:35

Anatoliy Lomachenko Usyk ringsarkában.

» northpaw   válasz erre
    2018-07-21 23:33:35

azért az látszik, hogy usik tiszteli gassiev erejét. eddig egyik meccsen sem volt ilyen óvatos.

    2018-07-21 23:33:29

2-1 Usyk

eddig rohadt kevés értékelhető találat volt

    2018-07-21 23:33:15

20-18 Usyk. De az a balos testre mintha nem ízlett volna neki annyira. Izgalmas lesz ez 1-2 menet múlva :)

    2018-07-21 23:31:02

Már épp kezdtem azt gondolni, hogy ez eddig sima zsákolás, mikor Gassiev rámcáfolt bár komolytestütéssel. Mindenesetre többet kéne ütnie mert ez kevés lesz....

» Bredan78   válasz erre
    2018-07-21 23:30:55

Felek, hogy az egesz meccs igy fog kinezni, mint az elso ket menet...csalodas lenne

» noonecanbeatme   válasz erre
    2018-07-21 23:30:43

@pressurefighter0088: Nincs döntetlen...

    2018-07-21 23:30:00

Most már azért megérezte Usyk Gassiev erejét. Jó lesz ez

    2018-07-21 23:29:52

Usyk eddig csak jobbra forgott le, igen kiszamithato.

» fixpont   válasz erre
    2018-07-21 23:29:39

Usyk 20-18. De Gassiev már megindult, és elég súlyos ütései vannak. :)

» GaiusM   válasz erre
    2018-07-21 23:29:37

1-1

    2018-07-21 23:28:47

Hát igen, egyenlőre Usyk lődözi a feltartó egyeneseit, és egész szépen kiveszi magát Gassiev ütései elől...

» Bredan78   válasz erre
    2018-07-21 23:26:46

Nehezsulyban is ott lenne szerintem

» trutyko   válasz erre
    2018-07-21 23:26:25

hmm a ti streametek elorebb jarhat, mert en egybol ide kapcsoltam es mar 30 masodperce beirtatok hogy Usyke az elso menet :D

» fixpont   válasz erre
    2018-07-21 23:26:14

Az első menet alapján sztem az egyik fog nyerni a kettő közül, kivéve ha döntetlen lesz.

» pressurefighter0088   válasz erre
    2018-07-21 23:26:08

Gassiev nem csinált semmit eddig. De ez még csak az első menet volt..

    2018-07-21 23:25:50

Usyk wp

» trutyko   válasz erre
    2018-07-21 23:25:30

A sebességkülönbség elég jelentős egyelőre Usyk javára. 10-9 Usyk.

» GaiusM   válasz erre
    2018-07-21 23:25:11

1.Usyk

    2018-07-21 23:24:51

Talán Gassiev win by TKO. De győzzön a jobbik! Lássunk egy szuper boksz meccset!

» talalt   válasz erre
    2018-07-21 23:22:34

Koko de jo arc!

» trutyko   válasz erre
    2018-07-21 23:16:02

@Kane: kosz

» fixpont   válasz erre
    2018-07-21 23:14:55

fej alapjan Usykot elobb mondanam orosznak, Gassievnek nincs oroszos feje :D

» fixpont   válasz erre
    2018-07-21 23:14:47

@fixpont: Szerintem Oszétia zászlója.

    2018-07-21 23:11:39

@mobyltel: magyar lanyok utan persze a szlav lanyok a legszebbek

» trutyko   válasz erre
    2018-07-21 23:09:37

@BlaZe: azt mondanám, hogy a francia kihozta a maximumot a helyzetből, briedis meg érezte, hogy sima, és nem erőltette meg magát.

    2018-07-21 23:08:13

orosz rap.szörnyű..:D

    2018-07-21 23:08:09

feher-piros-sarga az milyen zaszlo Gassiev polojan az orosz mellett?

» fixpont   válasz erre
    2018-07-21 23:08:05

@VRRRT: Gondolom, hogy csak úgy nem jutott el idáig. Na de jönnek a főszereplők. Én jó meccsre számítok.

» GaiusM   válasz erre
    2018-07-21 23:07:25

én ezt most nem tudnám megtippelni

    2018-07-21 23:07:00

@trutyko: +1
szóval nemcsak nekem tűntek fel a szépségek:))))

» mobyltel   válasz erre
    2018-07-21 23:06:33

@trutyko: kivancsi leszek a forma1 es a focivb utan, mikor fogjak innen is kitiltani oket, az amerikai cheerleader kulturanak is lealdozoban van

» fixpont   válasz erre
    2018-07-21 23:05:58

vegre szep lanyok a ringben

» trutyko   válasz erre
    2018-07-21 23:03:26

@GaiusM: én az eurosportos kora óta figyelem, ő is egy példa rá, hogy folyamatos jó teljesítménnyel az Isten háta mögül indulva is el lehet jutni a csúcsra

amúgy neki az ütőereje kiemelkedő, és valaki a sarkában nagyon jó taktikus

    2018-07-21 22:56:29

@VRRRT: köszi az infót:)

» mobyltel   válasz erre
    2018-07-21 22:54:30

@mobyltel: anno a letté lett volna Hukic eltángálása után, de nem fizette ki őket így vacant lett és most asszem egy afrikainál van

de lesz helyette ring öv

    2018-07-21 22:51:22

@tomba: Mondjuk azt azért hozzá lehet tenni, hogy ekkora fizikai előnyből Briedis akár a saját kezével is agyonverhette volna a franciát. Ötlete nem sok volt, hogy mit csináljon, és próbálkozásai se nagyon voltak. De lehet csak én untam el ennyire a meccset és pont akkor nem figyeltem oda :)

    2018-07-21 22:50:41

IBO öv itt nincs?

» mobyltel   válasz erre
    2018-07-21 22:47:22

a kicsi oriasit bunyozott le a kalappal

» trutyko   válasz erre
    2018-07-21 22:45:13

@VRRRT: Az a baj, hogy én kb. 5 meccsét láttam, és nem tudtam megérteni, hogy miért szimpatikus itt sokaknak, én nem láttam benne soha semmit. Ugyanezt a semmit adta elő.

» GaiusM   válasz erre
    2018-07-21 22:41:39

a franciának van egy nagyon jó fedezéke a fejére, pár centi szalonna a testütések ellen, és egy elég robbanékony kontrája, mondjuk legtöbbször azért a levegőbe. ez ennyire volt elég. viszont egy ennyire csigaházban bokszoló csávót elég nehéz látványosan megverni.

    2018-07-21 22:40:56

Hát... minden komolyabb bunyósnak kell a rekordjába egy igen szarul sikerült meccs. Briedis ezt most kipipálhatja.

    2018-07-21 22:39:54

eddig ez volt a lett legszarabb meccse amit láttam

    2018-07-21 22:39:11

Szerintem ezt nagyon elszámolták az oroszok. Ottani idő szerint éjfél után fog kezdődni a főmeccs. Gondolom nem tudatosan időzítettek így, mert semmi értelme sincs.

» Dr Evil   válasz erre
    2018-07-21 22:38:51

vicc de a kisember meccse ez

» trutyko   válasz erre
    2018-07-21 22:35:17

És végig fog menni. Hát besz@rok.

    2018-07-21 22:33:35

Komolyan röhögnék, ha a francia véletlen nagyon eltalálná

» bandi78   válasz erre
    2018-07-21 22:31:54

lehet most lebokszolt menetenként fizetik

    2018-07-21 22:30:10

Ez mi ez a meccs már...

» bandi78   válasz erre
    2018-07-21 22:28:59

Megkovetem magam. A francia husgolyo Deslaurien azert mar jobban birja mint Charr. Briedis igy ne akarjon visszavagot es szerintem nehezbe se gondolkodjon.

» Phenomenal   válasz erre
    2018-07-21 22:28:46

Azert a francianak van nehany szep kontraja es mintha Briedis is enervaltabb lenne a szokasosnal. Vagy csak szarik a vedekezesre neha.

» Phenomenal   válasz erre
    2018-07-21 22:22:57

Briedis ezt most tök komolyan gondolja, vagy csak kellett valami szimbolikus értékű meccs hogy kihívja a mai győztest? Olyan mint aki a reggeli sprintek után ugrott le a helyi terembe sparringolni egyet.

    2018-07-21 22:22:42

Ennek a meccsnek mi értelme?

    2018-07-21 22:20:00

legyen mar vege a zsakolasnak

» trutyko   válasz erre
    2018-07-21 22:18:43

@fixpont: Nekem mindegy férfi vagy nő a vélemény súlya a fontos jól látja a dolgokat van lexikális tudása stb. De azt hittem őszintébb vagy.

» mikike1   válasz erre
    2018-07-21 22:15:16

Hogy a pocsombe nez ki Briedis ezzel a rossz bajusszal :))) Egyebkent 2-3 menetet josoltam volna a Francianak. Ahhoz kepest meg birja :D

» noonecanbeatme   válasz erre
    2018-07-21 22:13:34

@Phenomenal: És a susogással meg:

https://www.youtube.com/watch?...

» GaiusM   válasz erre
    2018-07-21 22:12:30

Briedis ezzel a bajusszal mint a fiatal Koncz Gabor :-)

» Phenomenal   válasz erre
    2018-07-21 22:09:45

Szerintem jo volt a csajbunyo. Viszont Briedis viszont nem sokaig lesz ringben. A francia egy hizott felnehezsulyu.

» Phenomenal   válasz erre
    2018-07-21 22:03:41

nafene, Briedis is játszik ma?
nem rossz ez a gála :D

» bandi78   válasz erre
    2018-07-21 22:02:52

egy kis lett zsákolás

    2018-07-21 22:02:34

na, ha az orosz győz megosztott pontozással, akkor usik haza is mehet.

    2018-07-21 21:46:29

@mikike1: jeah hat ez a hibas premisszabol hibas kovetkeztetes tipikus esete

» fixpont   válasz erre
    2018-07-21 21:43:11

Usyk és Gassiev is szétnyomták volna Hayet cirkálósúlyban.

» mikike1   válasz erre
    2018-07-21 21:40:53

cicaharc jo is az csak jonne mar a ket arc

» trutyko   válasz erre
    2018-07-21 21:39:18

@fixpont: Miért nem? Te is lány vagy szóval ezt nem értem.

» mikike1   válasz erre
    2018-07-21 21:39:06

en is azt szeretnem nezni

» trutyko   válasz erre
    2018-07-21 21:31:13

noi boxot elvbol nem vagyok hajlando megnezni, szoljatok ha kezdodik a fomeccs

» fixpont   válasz erre
    2018-07-21 21:29:55

@trutyko: nok bunyoznak amugy ez az elo kozvetites? koszonom a valaszt

» trutyko   válasz erre
    2018-07-21 21:28:38

@tomba: koszonom a linket

» trutyko   válasz erre
    2018-07-21 21:26:55

@northpaw: Az. De ez annyira egyértelmű volt végig... Chudinov ütéseihez időgép kellett, hogy ne aludjak el, mire célba érnek.

» GaiusM   válasz erre
    2018-07-21 21:16:31

@GaiusM: Bunkóság volt, ezzel Mohameddi elesett attól, hogy a Groves - Smith győztesével bokszoljon.

» northpaw   válasz erre
    2018-07-21 21:15:26

by csiga, persze :)

    2018-07-21 21:11:07

@tomba: Jaja nálam is ment a háttérben végig. De Einfug linkje is jónak túnik.

» GaiusM   válasz erre
    2018-07-21 21:10:55

A testvére Gyima is azt mondta, hogy kikapott az öccse, ha jól hallottam, Valujev biztosan azt mondta.

Egyébként még mindig fütyülnek az oroszok. :)

    2018-07-21 21:10:13

https://www.glaz.tv/online-tv/...

ez nálam már órák óta megy hibátlanul, de csak most kezdődött a közvetítés.

    2018-07-21 21:09:54

Ez esetben mégis jött a tippem. :D :D Persze attól még ez baromi nagy csalás.

» GaiusM   válasz erre
    2018-07-21 21:07:51

Ha úgy nézzük, hogy a Sturm elleni csalásos vereség, amit Sturm doppingvétsége ellenére a mai napig nem NC-ztek hogy megakasztotta a karrierjét, egy ilyen kis félrepontozás nem is olyan nagy dolog.

    2018-07-21 21:06:43

https://chas.tv/channel/match-...

» Einfug   válasz erre
    2018-07-21 21:05:54

@GaiusM: Kozben rajottem, de sajnos nekem 1 masodpercet megy, aztan tizet all. Hihetetlen, hogy nincs egy ertelmes stream.

» noonecanbeatme   válasz erre
    2018-07-21 21:05:52

@GaiusM: Ja, megosztott pontozással. Usyk félhet.

» northpaw   válasz erre
    2018-07-21 21:05:46

Most jön a hölgyek meccse, aztán Briedisé.

» northpaw   válasz erre
    2018-07-21 21:05:25

@northpaw: Nem mondod, hogy ki merték hozni pontozással Chudinovot...?

» GaiusM   válasz erre
    2018-07-21 21:05:05

@noonecanbeatme: A legaljára kell görgetni, az alsó ablak lesz az.

» GaiusM   válasz erre
    2018-07-21 21:04:37

@csiga: Ezt most meg en nem talalom, hogy hol kell elinditani. :/

» noonecanbeatme   válasz erre
    2018-07-21 21:03:47

@tomba: Nálam is...

» GaiusM   válasz erre
    2018-07-21 21:03:37

Akkora félrepontozás, hogy még Chudinovnak is kínos.

» northpaw   válasz erre
    2018-07-21 21:02:26

Az utolsó előtti menetben még a kommentátorok is azt mondták, hogy Csugyinov csak ko-val nyerhet...

    2018-07-21 21:02:09

Apró kis csalás, nem több...

    2018-07-21 21:02:02

na most állt le megint. ki győzött?

    2018-07-21 21:01:46

Köszönjük, csiga, ez utóbbi nálam is jobban megy.

    2018-07-21 20:54:56

Nem hinném, hogy jönne a Chudinov WP tippem. :) Egy szerencsés parasztlengővel menthetne egy pontot, ha kiütné Mohammedit, de erre még kevesebb sanszot látok. :D

» GaiusM   válasz erre
    2018-07-21 20:54:44

Ez is rendesen működik:

http://boxing-mma.com/smotret-...

    2018-07-21 20:53:00

most egy ideje megy mind a két ablakom. hát ez már ilyen. amúgy kösz a linket.

    2018-07-21 20:48:03

@tomba: Nálam egyszer sem állt meg.

    2018-07-21 20:45:29

ja. eddig nem az ő meccse.

    2018-07-21 20:41:17

Chudinov rém gyenge.

» GaiusM   válasz erre
    2018-07-21 20:29:25

@tomba: Lifehack. :D

» GaiusM   válasz erre
    2018-07-21 20:29:05

I'm feel, I'm very feel.

» noonecanbeatme   válasz erre
    2018-07-21 20:24:49

haha. két ablakban futtatom 2 perc különbséggel, és mikor az egyik megáll, újraindítom és átváltok a másikra. :)

    2018-07-21 20:24:38

@tomba: nem nagyon tudsz mellette mással foglalkozni, nekem fullscreenben nem áll meg

» GaiusM   válasz erre
    2018-07-21 20:16:51

nincs arra valami módszer, hogy ne kelljen 5 percenként újraindítani és végigvárni a 30 mp-es reklámot?

    2018-07-21 20:10:31

Kezdődik a Csugyinov-Mohamedi.

    2018-07-21 20:08:11

Az előbb azt mondták, hogy moszkvai idő szerint 12-kör kezdődik a fő meccs, azaz itthoni idő szerint 10-kor.

    2018-07-21 20:08:00

@Slajos: Barmi megtortenhet akar meg a druszam vujics trutyko is leveheti a sapkajat.

» trutyko   válasz erre
    2018-07-21 19:39:44

A fő mecs hánykor kezdődik?

» felix trinidad   válasz erre
    2018-07-21 19:39:36

Szoros meccset varok ahol sok kemeny pofont fognak kiosztani. Szerintem vegig megy majd es Usyk valamivel jobb lesz, de Gassievet fogjak kihozni megosztott pontozassal.

» Slajos   válasz erre
    2018-07-21 19:35:39

@noonecanbeatme: Restartoltam a gépet, most már megjelent a "skip ad" nyomnivaló. Hiába, egész nap ment. :)

Köszi a tippet, itt ültem már nemtom hány perce a reklámot bámulva. :D

» GaiusM   válasz erre
    2018-07-21 19:18:12

@GaiusM: Igaz nem csiga vagyok, de vard meg amig vegigmegy az a reklam, utana elindul a stream.

» noonecanbeatme   válasz erre
    2018-07-21 19:16:24

@csiga: Csiga, nekem erre a tivixre mindig valami youtube zene ugrik fel, van erre valami megoldás?

» GaiusM   válasz erre
    2018-07-21 19:11:25

@csiga: koszi

Udv, trutyko :)

» trutyko   válasz erre
    2018-07-21 18:33:55

@csiga: köszi!

» dirhanka   válasz erre
    2018-07-21 18:24:25

Mindenkinek köszönöm a segítséget. Addig nézek Puskás Akadémiát, vagy Isaura-tévét.

» pepegross   válasz erre
    2018-07-21 18:20:10

@dirhanka: Szerintem 9 körül.

    2018-07-21 18:09:22

@csiga: csiga, megtudod mondani itthon hány órakkor érdemes leülni a főmeccsre?

Ui: köszi a linkeket , nálam működnek!

» dirhanka   válasz erre
    2018-07-21 17:59:54

Gassievet várom győztesnek. Nem is figyeltem az oddsokat ma délutánig.Meglepett ,hogy ha hajszállal is de Gassiev a favorit.

» dirhanka   válasz erre
    2018-07-21 17:57:39

20:20-kor kezdődik az ukránoknál:

https://www.glaz.tv/program/in...

    2018-07-21 17:52:30

http://www.sport365.liv e/en/home
ezen jó szokott lenni de csak majd 21 órától lehet nézni rajta.

» Joe Calzaghe5   válasz erre
    2018-07-21 17:40:59

Szerintem Gassiev nem fogja kiutni Usykot es ha vegigmegy Usyk pontozasos gyozelem lesz.

» trutyko   válasz erre
    2018-07-21 17:14:56

@csiga: Állandóan megáll, remélem estére több sikerem lesz.

» pepegross   válasz erre
    2018-07-21 17:11:51

Én koko-val értek egyet. Kései Gassiev KO/TKO. Akár ponthátrányból is. Usyk bele fog menni szerintem a verekedésbe, és rosszul fog kijönni belőle.

Aztán meglátjuk. Remélem jó meccs lesz.

    2018-07-21 17:02:28

Megy a gála, Safikov bokszol most.

http://tivix.co/92-boec-tv.htm...

    2018-07-21 17:00:07

Amúgy jól kifogták Muratot az oroszok, komoly amatőr eredmények nélkül(25 amatőr meccs,azt se hallottam hogy volt helyzett az orosz bajnokságban), 17 évesen elment profinak. berakták az egyik legjobb profi edzőhöz,Amerikába edzhetett, bokszoltatták szinte minden országban. Nem tudom ki látta meg benne azt a tehetséget, de szépen feltört Gassiev, max respect neki. Usykról meg tudni lehetett hogy nagy dolgokat ér majd el a profiknál is.
Ki hogy látja?

» Joe Calzaghe5   válasz erre
    2018-07-21 16:51:16

@Raven: Meg győzhet Gassiev is. Ettől azért picit világosabb véleményt várok ha vki beír.

» mikike1   válasz erre
    2018-07-21 16:01:27

Köszönöm a szakvéleményeket!

Én Greggel értek egyet.Szerintem Gassiev KO,TKO Méghozzá testre.


Kassai-Tóth Csaba: "A kubait például háromszor csapta le, ha ez nincs, pontozással kikap."
Ezt azért nagyon kétlem, hogy így alakult volna ha Gassiev nem üti ki a kubait.

» Rocky V.   válasz erre
    2018-07-21 15:52:13

@csiga: Összeszedtek néhány ifjú KO-királyt. Jó kis felvezető meccsek.

» pepegross   válasz erre
    2018-07-21 15:42:39

Mind a kettő képzett és kiváló adottságokkal rendelkező bunyós!
Gassievnek nagyon veszélyes ütéskombinációi vannak testen fejen, amiket villámgyorsan célba is juttat, mind ezek mellett durva fizikumú, nagy ütőerejű bunyós, aki kiválóan érvényesíti az akaratát a ringben! Szerintem képes lehet felőrölni a meccs második felére Usykot, aki nagy hibát fog elkövetni azzal ha tényleg bevállalja a verekedéseket is ahogy KoKo írta! Nehéz meccs lesz mind a kettőnek, de inkább Gassiev győzelmére számítok!

» Valero   válasz erre
    2018-07-21 15:13:31

D.Shafikov (1,01-1,02) - J.Gemino (11,00-17,00)

M.Briedis (1,01-1,03) - B.Deslaurier (10,70-17,00)

(női) C.Braekhus (1,02-1,09) - I.Sagaydakovskaya (7,00-11,00)

F.Chudinov (1,40-1,50) - N.Mohammedi (2,50-3,00)

M.Gassiev (1,75-2,00) - O.Usyk (1,80-2,10)

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2018-07-21 15:03:45

Szerintem Usyk győz, de lehet ez akár döntetlen is!

    2018-07-21 14:58:46

Kokoval értek egyet. A nagy kérdés, hogy usikot nem viszi-e bele a szíve a verekedésbe. Szerinem igen, de eddig ebből is jól jött ki most ez necces lehet. Minf a két fiúz szeretem, tslán azért szurkolok majd usiknak, mert a technikára szavazok az erővel szemben. Vagy a munkára a tehetséggel szemben, akkor gassiev. :)"

    2018-07-21 14:37:48

Amelyik ezt a tornát megnyeri, az a súlycsoportoktól független listán is nagyon elöl kell h àlljon...

» Jersey Joe   válasz erre
    2018-07-21 13:56:55

@fixpont: Még nem történt semmi csalás, az is lehet, hogy pontozókra sem lesz szükség. Usyk csapata is nyilvan beleszólt a pontozók személyébe. Valamint sanszos, hogy Usyk biztos a saját győzelmében. Ha összehozza, akkor azett volna a hülye döntés, hogy nem vállalja el a meccset.
Valamiért úgy érzem, hogy egyértelmű végeredmény fog születni egyik vagy másik oldalra. Örülök ennek a meccsnek, mindkettőt kedvelem, így csak a jó meccsért drukkolok. :)
Szerintem nem kell majd a pontozáson vitatkozni a végén. Persze lehet, H tévedek

» bandi78   válasz erre
    2018-07-21 13:34:05

@fixpont: Lehet közben átgondolták a nehézsúlyú karrier realitását.

    2018-07-21 12:52:06

Az undercard sem rossz, Breidis, Csugyinov, Safikov, Bogacsuk. Lesz pofon bőséggel.

    2018-07-21 12:42:50

@fixpont: El kell dönteni hogy ki a király cirkálóba, egy súlycsoportnak nem lehet 2 legnagyobb hanem csak egy legnagyobb bokszolója .

» antonio   válasz erre
    2018-07-21 12:42:40

@antonio: akkor mi a turonak ment bele Usyk? az eredeti helyszin Szaudi-Arabia lett volna, ragaszkodni kellett volna hozza, a legszarabb erzes kikapni egy nyert meccsen, ha ket bunyos kozott a kulonbseg kicsi, nem lehetsz nagyvonalu, lehet sokan azt hiszik, hogy megeri azert a kicsi tobb penzert ami valszeg az oroszok kinaltak neki kiallni, de Usyk nem oreg, hosszutavon rossz dontes

» fixpont   válasz erre
    2018-07-21 12:31:45

@fixpont: Szerintem is Usyk de nem lesz csalás, ha lesznek szoros menetek elképzelhető persze hogy inkább Gassievnek adják de a hazai pálya mindenhol lejt!

» antonio   válasz erre
    2018-07-21 12:27:39

Egyertelmu, de nem latvanyos Usyk gyozelmet pontozassal elcsalnak Gassievnek. (Harom hete is ezt irtam, most is ezt gondolom.)

» fixpont   válasz erre
    2018-07-21 12:23:42

Fogalmam sincs ki nyer. Technikailag mindketten kiválóan képzettek, de Usyknak mintha zsigerből jönne minden, gyors, jól mozog, míg az orosznak az iskolázottság mellett az ereje kivételes.
Ha nagyon tippelnem kéne talán hajszálnyival Gassiev felé hajlok.

» Dr Evil   válasz erre
    2018-07-21 12:20:29

Nagyon sokat gondolkoztam ezen a meccsen és végül, inkább csak megérzés alapján, Gassievre tettem. Az oddsok mindenhol nagyon közel vannak, talán csak egy hangyányival Usyknak kedveznek. Azt tudjátok esetleg, mikor kezdődhet a főmérkőzés? Köszönöm.

» AirBundy   válasz erre
    2018-07-21 12:15:28

Gassiev KO ponthátrányból!:)

    2018-07-21 12:13:49

Köszönjük a szakvéleményeket!


Én bevallom férfiasan, fogalmam sincs, melyikük fog győzni, de már alig várom..

Egy kicsit talán jobban drukkolok Usyknak, az őrült stílusa miatt, meg hátha láthatunk egy Joshua vs Usyk meccset :-) :-)

» Jersey Joe   válasz erre
    2018-07-21 12:09:38

Tyu de jo kis estenek igerkezik. Fene tudja. Hajra Usyk de az se baj ha Gassiev...csak legyen olyan amilyennek igerkezik. :-) Kassai meg frissitse fel a memoriajat mert Glowa ellen Usyk bokszolt. Gassiev Wlodarczykot verte. Tudom lengyel-lengyel de azert na...

» Phenomenal   válasz erre
    2018-07-21 12:08:29

Gassiev KO.Legalább is ezt szeretném.Valaki küldhetne streemet.Elöre is köszönöm.

» csotke   válasz erre
    2018-07-21 11:59:58

@prof: Egyiknél a technika, másiknál az őserő. De mivel a tornán Gassiev volt eddig a meggyőzőbb, én inkább az ő kései TKO-s győzelmére tennék.

    2018-07-21 11:53:03

Szerintem Usyk nyer pontozással, idő előtt nem hiszem hogy be tudja fejezni Gassiev nagyon kemény fejű. Gassiev nem hiszem hogy kitudja ütni mivel Usyknak is elég jó álla van.

» Joe Calzaghe5   válasz erre
    2018-07-21 11:51:36

Végre, milyen szép sormintában írtuk! G-U-G-U-U-G-U. :)
Ritka az ennyire megosztó meccslatolgatás.

    2018-07-21 11:42:29
Ugrás az oldal tetejére