×

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.

profiboksz.hu https://www.profiboksz.hu//images/logo.png A hétvégén kerül sor Sergey Kovalev és Andre Ward második 2017-06-14 12:19:01 https://www.profiboksz.hu/2017/06/14/hunter-kovalev-ezuttal-egy-masik-warddal-fog-talalkozni/

Hunter: Kovalev ezúttal egy másik Warddal fog találkozni

A hétvégén kerül sor Sergey Kovalev és Andre Ward második találkozójára, amely a két fél novemberi mérkőzésének visszavágója lesz. A tavalyi összecsapást a veretlen amerikai bunyós szűk pontozással nyerte úgy, hogy a legtöbb rajongó szerint inkább az orosz fél érdemelt volna győzelmet. Virgil Hunter, Ward edzője szerint Kovalevet ezúttal meglepetés fogja érni, hiszen teljesen más stílusban közelítenek majd hozzá: "Az ellenfelünk természetesen nem ugyanazzal a bokszolóval fog majd találkozni a hétvégén, hogy miért, arra számos okot fel tudnék hozni. Nyilván nem fogok most kitárulkozni, de mindig, minden mérkőzésre tervek sokaságával érkezünk, amelyeket az adott helyzetekben elő tudunk húzni. És természetesen olyat nem fogok kérni Andre-tól, amiről tudom, hogy nem vettük át edzésen, nem gyakoroltuk be, vagy éppen nem működne. Szerencsére tudunk mindig alkalmazkodni az adott helyzetekhez. Mindent összevetve tehát, szerintem az A tervünk önmagában is több, mint elég lesz erre a meccsre."
Oszd meg, tedd a kedvencek közé!
Kommentek »

Hozzászólok:

» regisztráció

@Istvan: Nem is így kellett volna kérdeznek. Ázsiát mikor támogatta bárki. És mikor feltettem a kérdést, rájöttem minden nap támogatjuk mindannyian a kínai gazdaságot.:D

    2017-06-17 17:34:43

@zappa: Meg nem, de en is erzem ezt az Etelkozes ugyet. Ausztralok meg angliai bortonoket tamogathatnanak ezen a "logikai" szalon elindulva :).

» Istvan   válasz erre
    2017-06-17 13:09:18

Reszemrol vege az OFF-olasnak. Amugy is meddo vitaba kezdtem itt latom

» Sarkozi Robert   válasz erre
    2017-06-17 12:54:43

@Romsy: Vitazhatnank arrol ki kit tamogatott de szerintem felesleges, mi kis hazankban ennek meg a fogalmat sem ismerik sokan. Az viszont nagyon nagy divat hogy egymast tapossak azert hogy feljebb jussanak meg kihasznaljak azt aki segit. belegondolva lehet jobban tettem volna ha Afrikaiakat tamogatok inkabb...

» Sarkozi Robert   válasz erre
    2017-06-17 12:52:07

@Subi: Vagy segithetne a betegeknek, akarkinek. De persze van aki szerint afrikaiaknak kell segitenie, mert onnan szarmazik a barom. Van egy fekete munkatarsam, angol, hetfon megkerdezem mikor kuldott penzt az afrikai ehezoknek :D.

» Istvan   válasz erre
    2017-06-17 12:22:05

@Romsy: Csak pontozzanak, nem igazan erdekel. Az altalanos ertelmi szinvonalat elnezve nem baj a minusz :).

» Istvan   válasz erre
    2017-06-17 12:18:41

@Sarkozi Robert: Szerintem kicsit vegyel vissza. Te irtad hogy May "foldijei" afrikaiak, meg hogy onnan szarmazik. Mar leirtam hogy miert van rasszista felhangja ennek a kijelentesednek. Nem azt irtam rasszista vagy, hanem a megfogalmazasaod az, miszerint May-nek azert kellene tamogatni az afrikaiakat, mert fekete. Ez azert rasszista, mert borszin alapjan nyilatkozol valakirol hogy mit kene csinalni.
"Pfff. Onnan szarmazol te barom." Ennel nagyob b baromsagot pedig nem is lehetne irni, mert a tudomany mai allasa szerint mindannyian afrikabol szarmazunk, nemre, borszinre, rasszra valo tekintet nelkul.

» Istvan   válasz erre
    2017-06-17 12:10:54

@Sarkozi Robert: szép látvány lehet, ahogy otthon ülsz és nevetgélsz, közben meg lélekben támogatod Afrikát. :D

    2017-06-17 11:50:42

@Romsy: Most eppen azon nevetek hogy azt sem erted mit mondtal. Igen ezzel a nevvel valoban nagyon elorelato voltal.

» Sarkozi Robert   válasz erre
    2017-06-17 10:58:15

OFF De igazából van ennek az adományozásnak egy filozófiája. Egyrészt sokan elvárják, hogy a náluk gazdagabb adományozzon. Másrészt sokan azt mondják ha gazdagabbak lesznek/lennének akkor majd adományoznak.

Valójában most is megtehetnék. csak arányaiban kisebb mértékben. Gondoljatok bele, ha havonta egy pizza árát egy szegény családnak adnátok, észre se venné senki....

(persze tudom vannak akik megteszik itt is, ez csak egy észrevétel)

    2017-06-17 09:39:58

Van itt köztünk olyan aki támogatja Etelközt?

    2017-06-17 09:35:00

@Sarkozi Robert: már megint kezded ezt a többnickes hülyeséget, Sár? :D több mint 10 évvel korábban regisztráltam, mint te, nagyon előrelátó lehettem.

    2017-06-17 09:15:34

@Subi: Akkor Ali és afro amerikai filantropok tévednek és maynek van igaza én pedig rasszista vagyok. Joisten az égben gyere le...

"nem lehet hogy Kunta Kintével kevered?"

Én idaig azt hittem akirol beszelunk az xi a bushman...basszus

» Sarkozi Robert   válasz erre
    2017-06-17 02:20:17

@Sarkozi Robert: "Pfff. Onnan szarmazol te barom."

Amerikában született. Persze, ha tágabb értelemben nézzük, maga az emberiség Afrikából származik. Vagy azt mondod, hogy ne a konkrét személy múltját nézzük, és ne is úgy általában az emberiség múltját, hanem egy köztes időszakot, csak azért, hogy megállja a helyét az "afrikai Mayweather" teória?

Abban konkrétan igaza van, hogy Afrika semmit sem adott neki. Sok köze nincsen hozzá. Éppúgy segíthetne vagy nem segíthetne bármilyen szegénynek.

Nem lehet, hogy kevered Kunta Kintével? :D

    2017-06-17 01:57:37

@Romsy: Én is te lennék Romsyka? :)

» Sarkozi Robert   válasz erre
    2017-06-17 01:01:42

jól van Sárközi :D így, hogy tisztáztad a saját kedvedért. remélem most már minden világos. :)

    2017-06-17 00:38:31

@Romsy: "szerintem amúgy feltenni sem helyes olyan kérdést Mayweathernek, hogy miért nem támogatja Afrikát."

Akkor a gyengebbek kedveert tisztazzuk ujra. A kerdes az volt ha ennyi penze van miert nem adomanyoz raszoruloknak(ebben az esetben afrikaiaknak). Ezt rengetegen megtettek es megteszik a mai napig(nemcsak feketek). Nem 1 nem 2 gazdag afro amerikai tamogat afrikai gyerekeket. Ezek utan teljesen normalis kerdes volt az eggyik leggazdagabb afro amerikai sportolotol megkerdezni miert nem teszi meg ugyanezt. Raadasul a valasz felettebb ostoba volt. Megis hogy a budos francba lehet ebbol is mindjart rasszista megnyilvanulast leszurni?


"ezt az Istvánt miért pontozzátok le állandóan?"

Altalaban olyan hozzaszolasokat pontoznak igy le amik egbekialto baromsagok. Lerasszistazni valakit azert mert nemtetszeset fejezi ki hogy a leggazdagabb afro amerikai spotolo miert igy valaszol egy ilyen kerdesre?! Hat az nem all a helyzet magasalatan...rajtad meg igazabol mar meg sem lepodok.

» Sarkozi Robert   válasz erre
    2017-06-17 00:07:52

szerintem amúgy feltenni sem helyes olyan kérdést Mayweathernek, hogy miért nem támogatja Afrikát. én is furán érezném magam, ha annyi pénzem lenne mint neki, erre valaki megkérdezné miért nem támogatom belőle Afrikát. :D

    2017-06-16 16:44:43

@Istvan: ezt az Istvánt miért pontozzátok le állandóan? szerintem is nagyon rasszista szöveg ez, hogy minden fekete támogassa egymást, meg fogjon össze, régen volt a Monroe nevű fórumozó, aki állandóan nyomta a négerimádó dumáját, de közben folyamatosan úgy beszélt róluk mintha valami nagy majom kolónia lenne. :D

    2017-06-16 16:42:37

@Melange: "Azert ne misztifikaljuk mar tul Marciano 49-0-as rekordjat"

Én is ezt mondom!
De öltönyösök nem így gondolják.
Az idő megy előre kegyetlenül. Eljön majd az a generáció aki Tysont , Lewist sem látta boxolni. Kizárt , hogy nekik is Ali lesz a legjobb. Szép dolog a hagyományokat ápolni de egy idő után fals és hazug képet ad.

Az 1970-es brazil futbalválogatott a mai napig minden idők legjobb focicsapatának van elkönyvelve holott aki ért hozzá az tudja , hogy az 1982-es volt minden idők legjobb brazil csapata. Csak nem nyertek címet , pechjükre találkoztak az életében legjobb másfél órát kifogó Rossival.

» cenzura   válasz erre
    2017-06-16 16:28:24

@cenzura: Azert ne misztifikaljuk mar tul Marciano 49-0-as rekordjat.
Ö egy total üres nehezsulyban gyenge ellenfelek ellen erte el ezt, kvazi csak Eszak-amerika bajnoka volt, es lehetett maximm 10 meccse az akkori gyenge elvonal ellen.
May pedig, bar nem kedvelem, 17 evig az elvonal ellen küzdött, több sulycsoportban, összehasonlithatatlanul ertekesebb a palyafutasa, akar milyen kuka meccs lesz a mostani.

» Melange   válasz erre
    2017-06-16 07:58:11

@Sarkozi Robert: Nem, annak van hogy te azt gondolod masrol, (nem az illeto magarol, ami termeszetesen nem rasszizmus) hogy a bore szine alapjan kene tennie valamit (vagy nem kene, ez mindegy, a lenyeg a borszin szerinti megkulonboztetesen van). Maynek nem "foldijei" az afrikaiak, csak azert mert fekete. Most ezt tenyleg magyarazni kell?

» Istvan   válasz erre
    2017-06-15 23:54:14

@Istvan: "ennek olyan rasszista felhangja van, hogy nem is tudom elmondani neked."

Ezek szerint Ali es sokan masok mind rasszistak voltak mert ugyanigy gondoltak.

» Sarkozi Robert   válasz erre
    2017-06-15 23:48:30

@Sarkozi Robert: May foldijei afrikaiak? Az hogy May ilyen valaszt adott, az termeszetesen nem helyes, de azert ne essunk mar at a lo masik oldalara. MInden fekete sportolonak tamogatni kene az afrikai ehezoket? Mar ne haragudj, de ennek olyan rasszista felhangja van, hogy nem is tudom elmondani neked.

» Istvan   válasz erre
    2017-06-15 23:42:48

@dondannyboy: "az hogy ott nyomorognak részben a saját hibájuk is.*


Senki nem mondta h adja oda a vagyona nagy reszet az afrikaiaknak. De azert egy ilyen valaszt adni egy olyan kerdesre hogy ha ennyi penze van miert nem tamogat ehezo afrikaiakat?! Az ehezo gyerekeknek mit kellett volna neki adniuk? Raadasul a foldijeirol beszel igy. Ebbol az egy mondatbol le lehet szurni milyen ostoba ember valojaban.


"masreszt se ali se tyson nem adta a vagyonanak nagy reszet afrikaiaknak ali is inkabb a fehéreket hibáztatta."

Ali ugy tudom hogy torodott az Afrikaiakkal, es valoszinunek tartom hogy adomanyozott is. Tysont nem tudom.
Ali amikor hazajott Romabol az olimpiai arannyal nem szolgaltak ki egy kavezoban mert fekete. Akkoriban meg eleg komoly fai szegregacio volt az USA-ban. Persze hogy hibaztatta a fehereket. Vagy te nem igy lettel volna vele?
A VB cimet is elvettek mert nem volt hajlando egy olyan haboruban reszt venni aminek csak a fenntartasa volt a valodi cel.

"amugy nem vagyok biztos hogy te okosabb vagy maynal."

Ha ezeket a dolgokat magyarazni kell akkor te sem allsz a helyzet magasalatan

» Sarkozi Robert   válasz erre
    2017-06-15 23:21:16

@dondannyboy: Mond valamit a gyarmatosítás kifejezés? Európa és az USA évszázadok óta, sok esetben a mai napig kizsákmányol afrikai országokat, nem beszélve a fegyverkereskedők elvitathatatlan érdemeit, akik nyíltan bűnözőként karöltve elnökökkel gondoskodnak a krízisek fenntartásáról.

Elnézést a politikai offért.

    2017-06-15 21:33:29

@Totti: Ez tudható volt pár hete amikor Conor kiváltotta a profi bunyós státuszt.
2 profi bunyós csap össze hivatalosan vagyis mindkettő box rekordjába beszámít.
Conoré 0-1 lesz Floydé meg 50-0.
De Marciano címmeccsel hozta a 49-0-át. Ennek az igazi megdöntését profi betkekben mindenhol címmeccsel várják el. Igazából ezért nincs veszélyben Marciano rekordja és pl. ezért verették el a pontozók Chocolatitot mert Õ tényleg címmeccsel hozta volna az 50-0-át.

» cenzura   válasz erre
    2017-06-15 21:13:58

@Sarkozi Robert: az hogy ott nyomorognak részben a saját hibájuk is.
amugy nem vagyok biztos hogy te okosabb vagy maynal.

masreszt se ali se tyson nem adta a vagyonanak nagy reszet afrikaiaknak ali is inkabb a fehéreket hibáztatta.

» dondannyboy   válasz erre
    2017-06-15 20:28:03

@deontay: Jo arc az, akivel talalkozol szorakozohelyen, es ad autogramot, par szot pofazik veled, es nem hajtat el a testoreivel, meg ami jutub videot belinkeltem, stb.
Az hogy az ellenfeleivel hogy viselkedik, ez a showbiznisz resze, ne keverjuk mar bele. Amugy is nagyon elharapodzott ezen az oldalon mint "embert" nem kedvelni az okolvivokat. Ismeri valaki oket szemelyesen, vagy mirol beszeltek? Kova nekem pl nem szimpatikus a rinyalasa, meg a hulye nyilatkozatai miatt, de amugy biztos vagyok benne hogy semmi gond a csavoval, igaz nem fajna az oldalam a rohogestol miutan meginnek vele egy sort. De ilyenek hogy "gyoker", "barom", nyiltan majmozni a feketeboru sportolokat, stb... en nem tudom mikor terjedt ez itt el, regebben azert volt ilyen teren nemi moderacio, ugy nez ki mara mar belefer.

» Istvan   válasz erre
    2017-06-15 18:41:18

@fowler: Nem. De a Mayweather-féle bohóckodást biztosan fogja.

    2017-06-15 17:21:15

Közvetíti valamelyik magyar csatorna a meccset?

» fowler   válasz erre
    2017-06-15 17:19:23

Visszatérve az eredeti témához, szerintem mind Wardnak, mind Kovanak van annyi a fegyvertárában, hogy legyőzze a másikat és a meccs kimenetele leginkább azon fog múlni, hogy Kova fejben mennyire lesz egyben. Kövezzetek meg érte, de szerintem az első meccs azért ment el, mert Kova a második felében nem volt egyben fejben és mint általában, ez mind a kondira, mind a mozgására kihatott. Így fordulhatott elő, hogy a vakok végül SOJ-ra (son of judges) pontoztak

» Master of Disaster   válasz erre
    2017-06-15 15:11:17

@liviano: Akkor nem afrikabol szarmazik...ertem

» Sarkozi Robert   válasz erre
    2017-06-15 15:10:55

@Sarkozi Robert: Ö Michigan allamban, az apja Missisipiben született.

» liviano   válasz erre
    2017-06-15 14:19:13

@northpaw: "miért, Afrika mit adott nekem meg a családomnak?"

Pfff. Onnan szarmazol te barom. Az emberek nyomorognak es eheznek ott megis mi a francot adott volna azon kivül h feketenek szulettel. Nem afrika kéne h neked adjon hanem neked kéne valamit visszadnod afrikanak azert aki lehettél. Ez az ember tenyleg sík hulye lehet a civil életben.
Ali ott törné ketté ahol a legvastagabb ezekert a beszolasaiert. Tyson csak szimplan egy gyoker csicskanak tartja...

» Sarkozi Robert   válasz erre
    2017-06-15 14:10:08

@northpaw: Nem kell annyira haragudni rá, olyan mint egy nagy gyerek, legalábbis a civil IQ-ja kb. annyi mint egy 12 évesnek. Nézz rá az apjára, hallgasd a beszédét és gondolj bele hogy ő bizony felnevelt egy gyereket. Ezért volt nekem mindig unszimpatikus Mayweather, mert kezdetekben úgy viselkedett mint egy hisztis sarki ribanc, utána meg átváltott egy másik stílusra, azt a látszatot keltve hogy egy nagyon hülye ember okoskodik, és próbálja magát egy érett üzletembernek beállítani. Akik May pénze mögé valami hatalmas zsenialitást képzelnek azok nem tudják megkülönböztetni a ringintelligenciát a civiltől. Másrészt az ő egyetlen nagy hagyatéka a sportág elüzletiesedése, a teljesítmény pénzben mérése, meg a veszélyes emberek kerülgetése. Amennyit tudott a bokszról, annyit is vett el belőle.

    2017-06-15 13:06:45

@deontay: Mayweather sokat jótékonykodik? Biztosan előfordult ilyesmi is, de azért sokat elárul a jótékonykodásról való hozzáállásáról az, amikor kifejtette, hogy sok ember mondja neki, hogy ha ennyi pénze van, miért nem belőle az afrikaiaknak, erre Mayweather: "miért, Afrika mit adott nekem meg a családomnak?"

https://www.youtube.com/watch?...

» northpaw   válasz erre
    2017-06-15 12:14:36

@spomb: "Ward tud változtatni a taktikán meccs közben is,az orosz nem"

Ezzel szemben Kovalev az első meccs végén változtatott a taktikán, amivel meg is nyerte a 10. menetet, a 11-12.-et meg nagyon szorossá tette. Más kérdés, hogy eddigre már el volt fáradva, ezért nem volt annyira éles, mint az elején, de ettől még tudott újítani ő is.

» northpaw   válasz erre
    2017-06-15 11:50:10

@Istvan: Nem tudom, nekem màst jelent a jó arc. Golovkin pl. egy tök jó arc, Mcgregor az èn szememben egy gyökér. Floyd egy egyszerü ember szerintem, elég müveletlen, és vannak primitív dolgai, de alapból nem tartom egy olyan bunkónak, mint Mcgregort. Floyd azèrt messze nem volt ilyen szinten tiszteletlen az ellenfeleivel szemben, és onnan is látszik hogy nem rossz ember May, hogy jótékonykodik sokat.

» deontay   válasz erre
    2017-06-15 08:40:58

@kovban: Nyilván èrtettem hogy ez egy "poèn" akar lenni, de kicsit unalmas már ez az állandó Wilderezès...

» deontay   válasz erre
    2017-06-15 08:31:26

@kovban: Ami nagyon rossz viccnek tűnik, hogy a boxrec is kiírta ezt a meccset. Vagyis szinte tuti, hogy ez lesz Floyd 50. győzelme, amivel beelőzi Marciano-t. Ez elég méltatlan mindenkihez.

    2017-06-15 08:12:03

@deontay: Ir gyoker... McGregor baromi jo arc egyebkent, itt imadjak es nem veletlenul. Ha mar feltetlenul gyokernek kell hivni valakit, hat az inkabb May. Erted, Mikulas sincs, mindenki ugy csinal mintha lenne a gyerekek miatt, de nem ez a helyzet.
Most kezeld el ha akkora gyoker lett volna, hogy reagal amikor meglatja hogy az utcan 2 kolyok eppen kifigurazza:

https://www.youtube.com/watch?...

» Istvan   válasz erre
    2017-06-15 08:06:55

@deontay: Nem érzed benne Sárközi fórumtárs finom iróniáját:)? Sztem jó poén volt. Vagy talám nem is vicc :)

» kovban   válasz erre
    2017-06-15 07:37:40

@Sarkozi Robert: Hogy a fenébe jön ide Wilder??

» deontay   válasz erre
    2017-06-15 06:40:54

@Subi: Meg vagyok rökönyödve.És mit csinálsz a whiskyvel?

» pepegross   válasz erre
    2017-06-15 06:03:56

@deontay: 3. A gyoztest kihivja Wilder...

» Sarkozi Robert   válasz erre
    2017-06-15 03:16:19

@Konyu: Kèt pozitívumazért van ebben a hírben, 1. Láthatjuk még a ringbe Floydot 2. Az ír gyökér merevre lesz ütve...

» deontay   válasz erre
    2017-06-15 02:06:12

Mayweather-McGregor aug. 26 - hivatalos!!!!!!!!!!!

    2017-06-15 01:54:57

@Perkins: Ez az egész "sportfogadás" csak arról szól nálam, hogy veszek valami jó whiskyt, ha nyerek egy "hatalmas összeget", és veszek egy kevésbé jót "bánatomban". Most tök őszintén, én mindenképpen nyerek. :) A küzdő felekről ez már nem mondható el. :)

    2017-06-15 01:10:06

@Totti: Sejtettem, hogy így érted.

    2017-06-15 01:06:38

Egy link a meccshez:
https://www.vipboxtv.me/boxing...

» joe825   válasz erre
    2017-06-15 00:40:46

Ward is egy masik Kovalevvel fog talalkozni, remelhetoleg ezaltal Kova joval hatekonyabb lesz. Ha rendesen felkeszul nem hiszem, hogy frusztracios gondjai lesznek.

» traveler   válasz erre
    2017-06-14 23:01:08

@Subi: Szerintem meg jó esély van rá, hogy ismét egy nagy cirkusz legyen a meccs vége.Vagy így-vagy úgy. Sok szerencsét kívánok a sportfogadáshoz, de én erre a meccsre nem tennék egy fillért sem. :-)

» Perkins   válasz erre
    2017-06-14 22:18:21

@Subi: Természetesen azt remélem, hogy Ward kikap, és nem azt, hogy te elveszted a pénzed.
Viccesen próbáltam fogalmazni. Visszaolvasva nagyon nem sikerült. Elnézést érte. Természetesen a hozzászólásom arról szólt, hogy Kovalev-nek drukkolok, semmi másról.

    2017-06-14 21:53:36

@Kane: Teljesen egyetértek.

» kovban   válasz erre
    2017-06-14 21:48:15

@Totti: Kb. egy közepesen drága whisky árát fogom feltenni, szóval ezen nem múlik túl sok. Mindazonáltal a kívánságod fura. :)

Egyébként kis esélyt látok a bukásra, Ward mentálisan is erősebb, jó párost alkotnak az edzőjével, és szerintem Ward intelligensebb is, szóval minden adott egy jó stratégiához. Szép mérkőzés nem lesz, de most szerintem nem lesz világraszóló vita, hogy ki is győzött. Szerintem Kovalev egyre frusztráltabbá válik majd, ahogy múlnak a menetek.

    2017-06-14 21:01:22

@Totti: Mihez kepest nincs penz,Pac-hoz kepest?
Nekik ez a sulyuk,így tudjak a legtobbet keresni,ez a maximum.
Egyszeru keplet ez.

    2017-06-14 20:16:26

@deontay: May bunyója komplexebb volt, nem volt szüksége ilyen arányban piszkos elemekre, az ő kvalitásainak meghatározásánál nem befolyásoló tényező, míg Wardnál bőven az. Mayweather sokoldalúbb volt, ezért rá illik a zseni jelző, de szerintem Wardra egyáltalán nem. Ilyen súlyban nálam a zseni kategória az Toney szintje kb, azt pedig nem mondhatja senki hogy megüti Ward.

    2017-06-14 19:52:09

@Jan: Mayweathernél pont voltak ilyen dolgok, könyökölés, fejlenyomás, kar rángatás stb.. meg az Ortiz elleni sportszerü megmozdulása. Ennek ellenére May egy zseni, ahogy Ward is.

» deontay   válasz erre
    2017-06-14 19:46:13

@spomb: 160k ppv előfizetése volt az első meccsnek. Ebben nincs pénz kova orosz ward meg hiába feka meg amerikai nem tudja eladni magát.

» dondannyboy   válasz erre
    2017-06-14 17:36:26

De "birom" Huntert. Persze egy teljesen tokeletesen mas boxolo lesz a ringben, nyomokban sem tartalmazza az elozo Wardot, de mindegy is mivel van egy tokeletes A tervuk de ha valamilyen csoda folytan nem valna be van meg B vagy C vagy D sot az egesz ABC-t kitevo terv arzenal. Ezek megis mirol beszelnek? Vagy beveszi ezt valaki? Ugyan ugy fog Ward bunyozni mint eddig, mocskosan hogy nezni is rossz, fogasok konyokolesek fejelesek. Gondolom olyan tervek vannak, hogy ha a 7-edik menetre mar 5x le lett utve es csak menekul mar akkor egy olyat fejel Kovaba amitol elaztatja 3 meneten belul a ringpadlot es TKO hiszen ugysem "veszi eszre" a biro a kis csintalankodast. Gondolom ilyen es hasonlo terveik vannak, mocskos egy brigad ez en sose birtam oket foleg Huntert, nagy szarkevero. Jatszak itt a technikai zsenit pedig csak a szabalytalan dulakodast fejlesztettek tokelyre egy egyebkent nagyon jo alapkepessegu okos boxoloval. Erdekes Maynek Lomanak vagy Leonardnak nem volt szuksege ilyen mocskos trukkokre amivel tele van a youtube is. Az, hogy a hirneve sehol sincs instant karma, megerdemli, hogy alig legyenek kivancsiak ra.

    2017-06-14 17:30:22

@spomb: Nincs ebben akkora pénz, hogy itt előre lezsíroznának bármit is. Egyik sem egy ppv császár, nem hiszem, hogy érdemes lenne beleszólni. Az első meccsen sem a pénz érdekek döntöttek szerintem. Egyszerűen csak amerikai pontozó, az amerikainak fog pontozni. Meg is tették nagyon csúnyán. Ezt a félrepontozást már csak a legelvakultabbak vitatják. Rengetegen elmondták erről a véleményüket, köztük olyan emberkék is, akik konyítanak a bokszhoz, és szinte egybehangzó a vélemény, hogy az a meccset Kova nyerte 1-3 ponttal.

    2017-06-14 17:20:50

@Subi: Szívből kívánom, hogy bukd el az összes erre a célra fordított forintodat. :D

    2017-06-14 17:16:59

Ward tud változtatni a taktikán meccs közben is,az orosz nem,ennek ellenére Kovalev nyer most,a harmadik meccs miatt.
Szerintem már le van zsírozva.

    2017-06-14 17:14:29

Egy jelképes összeggel fogadni fogok Ward-ra. Szerintem magabiztosan fogja hozni a mérkőzést.

    2017-06-14 17:04:55

@northpaw: Majd a tudat alatti eldönti. :) Eggyébként jók az oddsok ward 1.60 Kovalev 2.05

» AnnyiraPesti   válasz erre
    2017-06-14 15:29:58

@Totti: Ward nyilván nem üti ki! Szerintem az első mérkőzés előtt is utálta Wardot mégsem törte össze.

» AnnyiraPesti   válasz erre
    2017-06-14 15:12:14

@AnnyiraPesti: A Pascal elleni visszavágó előtt mennyire volt ideg Kovalev, miután Pascal a sajtótájékoztatón felbőszítette? Annyira, hogy még oroszul káromkodva is szidta Pascalt. Ebből a meccsen pedig nem látszott semmi. Gyanítom most sem lesz ideges a meccsen, esetleg a második felére lehet frusztrált, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy eltervezte. De ez nem a nyilatkozatai alatti feldühödött állapota miatt lesz, abból semmit nem lehet levonni a meccs kimenetelére nézve.

» northpaw   válasz erre
    2017-06-14 14:26:46

@AnnyiraPesti: Mike Tyson gyűlölte Tyrell Biggs-et. Dühös volt rá, haragudott rá, rühellte. Ettől függetlenül szarrá verte. Persze a harag valóban nem jó tanácsadó, de azért ettől még messze nem vesztette el a meccset, hogy nem kedveli az amerikait. A düh sokszor rengeteg erőt is képes adni bizonyos helyzetekben. Persze hideg fejjel, átgondolt bunyóval jobb öklözni ÁLTALÁBAN. De szerinte 1000 olyan példát lehet felhozni, aki erőből, dühből oldotta meg az ellenfeleit.

Kovalev pedig azért nem egy képzetlen bunyós, szóval ha agresszív is lesz, én nem tartok attól, hogy véletlen padlót fogna. Ahhoz szerintem nagyon kevés Ward.

    2017-06-14 14:23:21

@AnnyiraPesti: Ez eddig messze a legjobb hozzászólásod :)

» kovban   válasz erre
    2017-06-14 14:12:20

Tudom minuszokat fogok kapni de nem igazán érdekel. Kovalev szerintem ezt a mérkőzést már fejben elvesztette, a mérkőzést majd szombaton fogja. Erre a nyilatkozataiból következtetek semmi másból, tiszta ideg az ember és az nagyon rossz tanácsadó! Szerintem 3 esetleg 4 veszélyes menet után megkezdődik a kipontozása és ő egyre csak idegesebb lesz. Majd a 4. menettől ugyanazt a Kovalevet fogjuk látni mint az utolsó mérkőzés végén üti a bal jobb egyenest esetleg ezt fordítva. Ward nem a szabálytalanságok miatt nyert hanem mert Kovalev feladta fejben, illetve mert a pontozók elcsalták. Remélem most eggyik sem fog bekövetkezni és egy igazi Kovalevet fogok látni mint régen, illetve egy supersixhez közeli formában lévő Wardot. Akkor látni fogunk egy jó mérkőzést!

» AnnyiraPesti   válasz erre
    2017-06-14 14:06:02

hol közvetiti a MECCSET

» fricidj   válasz erre
    2017-06-14 13:53:49

@Moorer: "mindig, minden mérkőzésre tervek sokaságával érkezünk"

Tehát a "7 nyert menet és két leütés" esetére is meg van a tervük.

(Jöhetnek a mínuszok!) :-)

» Perkins   válasz erre
    2017-06-14 13:52:38

Szerintem egy inkább Kovalev felé billenő meccsen megint Wardot fogják győztesnek pontozni, akárcsak történt az első meccsen. Nem elég Kovalevnek 7 nyert menet mellé még le is kellenne ütnie legalább vagy kétszer.

» Moorer   válasz erre
    2017-06-14 13:40:05

Íme, egy újabb összeesküvés-elmélet, ami miatt le leszek mínuszolgatva:

Ward egy-két napon belül "megsérül", a meccset elhalasztják. Mire Ward "felgyógyul", addigra rájönnek hogy ő már mindent elért, és lemond az övekről.

:-)

» Perkins   válasz erre
    2017-06-14 13:33:49

Balegyenes-fejeles-balkönyök-mélyütés és lökés. Ennek működnie kell

» Sarkozi Robert   válasz erre
    2017-06-14 13:20:07

@Totti: Oh dehogynem. Sztem a bal kéz helyett fejjel fog jab-belni.

» kovban   válasz erre
    2017-06-14 12:58:57

Netán nem fog szabálytalankodni egyfolytában?

    2017-06-14 12:51:00

Uhh!Már az elejétől kezdve birkózni fog, nem vár vele a 6. menetig.

» Charlie Firpo   válasz erre
    2017-06-14 12:46:48

Talán Ward kevesebbet fog fejelni, dulakodni?

» bandi1115   válasz erre
    2017-06-14 12:32:53
Ugrás az oldal tetejére