×

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.

profiboksz.hu https://www.profiboksz.hu//images/logo.png Július 29-én, kisváltósúlyban az eddig négy súlycsoportban 2017-06-12 08:38:40 https://www.profiboksz.hu/2017/06/12/garcia-agressziv-akar-lenni-bronerrel/

Garcia agresszív akar lenni Bronerrel

Július 29-én, kisváltósúlyban az eddig négy súlycsoportban is világelsőségig jutó Adrien Broner ellen lép majd szorítóba a jelenlegi WBC könnyűsúlyú bajno Mikey Garcia. A mérkőzésnek konkrét tétje nem lesz, inkább presztízs jellegű, illetőleg nyilván mindkét bokszoló számára jól hoz majd a konyhára. Garcia, mint elmondta, jó ideje tanulmányozza már 27 esztendős riválisa stílusát és tudja is, milyen felfogásban fog majd bokszolni ellene: "Marcos Maidana és Shawn Porter ellen nagyon rosszul bokszolt és veszített is. Adrian Granados is elég komolyan megnehezítette a dolgát, általában véve tehát Broner nem tudja kezelni, ha komoly nyomás alá helyezik. Agresszívebbnek kell lennem tehát nekem is, mint rendesen, de persze ésszel, nem össze-vissza dobálva az ütéseket. Sokat kell ballal dolgoznom, főleg, mikor Broner közel lép, egyértelműen a balos lesz a megfelelő fegyver."
Oszd meg, tedd a kedvencek közé!
Kommentek »

Hozzászólok:

» regisztráció

@LightsOutPrince: Broner fejében hatalmas bajok vannak!Na ez nála a GOND!!!

» GOLD 70   válasz erre
    2017-06-14 22:00:49

@Kane: Persze ezt a szöveget kifogásként bármikor elő lehet venni, csakhogy semmit nem ér. De azért az elvitathatatlan, hogy ameddig nem voltak problémák a súlyhozással, nem börtönből ki be ugrálás volt, valamint ameddig a hatalmas arc nem nyomta rá a bélyegét a ringbeli teljesítményre, addig azért elég jól ment neki.
Ezzel kapcsolatban az emberek mindig a necces Ponce De Leon elleni meccsét szokták felhozni, de szerintem ordas nagy csalást ott sem mondhatunk, bár ott már az unszimpátia megint csak más szemüveget rak az emberre.

Ezzel természetesen nem lehet mentegetni senkit, mert a rendes felkészülés a legfontosabb része a dolognak, csak hát Broner fejében hatalmas bajok vannak. A mondandóm lényege csak annyi lett volna, hogy habár menthetetlenül linknek tűnik, de nem mondhatjuk veszélytelennek, mert nagyon jó képességű bokszoló.(habár Garcia szerintem is jobb képességű, és hát szorgalom és alázat terén fényévnyi a különbség)
Na meg már láttunk érdekes dolgokat, így hirtelenjében a Mayorga vs Forest meccsek jutnak eszembe, ahol szintén sokak véleménye szerint csodának kellett volna történnie egy Mayorga győzelemhez, aztán kettő lett belőle.

» LightsOutPrince   válasz erre
    2017-06-13 11:03:39

@Kane: "Én a pénzem egyértelműen Garciára rakom, szerintem Crawfordal ketten ők azok akik komoly veszélyt jelenthetnek Lomára karrierje során. "
Crawford annyival nagyobb, hogy ertelmetlen meccs lenne, Maywathert is megverte volna Ward vagy Hopkins, meg jo hogy nyerne Crawford.
A Garcia meccs viszont összejöhet, de ha mar kisvaltoban meccsel, akkor ö mar nem fog tudni/akarni innen lejjebb menni, ez a suly meg mar nem Loma terepe, vagy legalabbis nagyon-nagyon hatareset.
De ez szupederbi lenne, az biztos!

» Melange   válasz erre
    2017-06-13 09:27:41

@Binyu: Visszavonult,Bradley serult.

    2017-06-13 09:22:28

@VMVKWA: Na, ez jó példa. Ugyanúgy nem tud "rendesen felkészülni" Bróker sem, mint a magyar válogatott. :) De lehet, hogy még több pénz kellene nekik.

» batka1   válasz erre
    2017-06-13 05:48:48

Bocs az offért,Maidana végleg vissza vonult?illetve Bradleyről semmi hír mikor akar bunyózni?!?

    2017-06-12 22:00:13

@VMVKWA: es meg az sem biztos

» fixpont   válasz erre
    2017-06-12 20:17:13

Ha a magyar valogatott rendesen felkeszul,siman veri Albaniat.

» VMVKWA   válasz erre
    2017-06-12 20:15:48

@LightsOutPrince: Ez a rendesen felkészül duma nekem kétszínű. Egyrészt ezt akkor vették elő, amikor kikapott Maidanatól, aztán a Porter vereség után is ez volt a kifogás. Broner az egyik interjúban mondta, hogy "A rendesen felkészült Broner még mindig veretlen". Ez előtt a duma előtt sem ment neki olyan simán a szekér hogy azt mondjam azokat a meccseit nézve hogy legyőzhetné Garciát. Tény hogy egy link szar, de a munkabírás ugyan olyan tulajdonsága egy bokszolónak mint bármelyik másik, ebben pedig Broner iszonyat alacsony szinten van. Tényező lehet most is, hogy a link élete miatt nem fejlődött addig hogy gondot okozzon Garciának, aki alapvetően is szerintem magasabb szintet képvisel nála.

Másrészt szerintem Garcia ütőereje is sok lehet könnyen Bronernek, hiába bírta a Maidana és Porter elleni verést, ugyanis Garcia az alapvetően komoly ütőereje mellé sokkal pontosabb mint a fent említett kettő, és lehet annyira képzett, hogy Broner ne tudja eredményesen tördelni ilyenkor a meccset fogással. Én a pénzem egyértelműen Garciára rakom, szerintem Crawfordal ketten ők azok akik komoly veszélyt jelenthetnek Lomára karrierje során.

    2017-06-12 20:13:53

@LightsOutPrince: Broner tényleg ügyes gyerek, ezt nem is vitatom. Azért írtam, amit, mert ennyire jónak tartom Garciat, nem ennyire rossznak Bronert.

» VViktor   válasz erre
    2017-06-12 19:57:57

Broner egy nagyon jó képességű bunyós akiből akár klasszis is lehetett volna ha megvan hozzá a mentalitása de nincs úgy hogy maradt egy jó képességű bunyós aki már lassan a kapuőr státuszban van.Garcia viszont klasszis akiben minden megvan hogy extra klasszis is legyen a későbbiekben,kérdéses volt milyen formában lesz a hosszú inaktivitás után,de ahogy elintézte Zlaticanint az nagyon kemény volt és ez az erő ott lesz vele 140be is.Broner nem rossz ütő de ő inkább könnyűbe számított igazán veszélyesnek itt már nem annyira plusz a fogyasztás sem lesz a hasznára.

» schneider999   válasz erre
    2017-06-12 17:16:24

@LightsOutPrince: jol latod a meccs egyetlen kerdese, hogy a meretelony eleg lesz-e es mire

» fixpont   válasz erre
    2017-06-12 16:43:17

@LightsOutPrince: Egyetértek. Bronert az unszimpatikussága miatt sokan elfelejtik hogy azért ő egy nagyon is jó bokszoló. Persze nem May szint, sose volt, de azért nem rossz. Kikapott Portertől, és Maidanától is. De egyik se egy rossz bokszoló, és ő legalább kiállt velük, sok bokszolóba még annyi sincs meg hogy az élvonal felé szagoljank, nem hogy onnan választani ellenfelet.

    2017-06-12 16:19:18

@VViktor: Mondjuk azzal, hogy valószínűleg ha ki is préseli magából a kisváltót Broner, a meccs napjára már nem egy számmal nagyobb lesz mint Garcia. Na meg azért nem is papíröklű, tehát abban a végéig reménykedhet, hogy legalább betalál egy nagy, akárcsak Porter ellen, bár ott kevés lett, de Portert nem ütötték le se előtte, se azóta.
Garcia a meccs esélyese ez egyértelmű, de nagyon sokan átesnek a ló túloldalára Bronerrel kapcsolatban. Jobb bunyós ő annál, mint amit az emberek az ellenérzéseik miatt gondolnak róla. Ha nem facsarja ki a fogyasztás és rendesen felkészül akkor bizony okozhat gondokat Garciának.

» LightsOutPrince   válasz erre
    2017-06-12 14:20:30

@bees: Hát igen. Ellenben Broner milyen jófej szimpatikus faszinak tűnik :) :) remélem Garcia összeveri ennek a kis csicskának még a segge lyukát is, amire elég nagy az esély.

» Janilo   válasz erre
    2017-06-12 13:47:07

Garcia szétszedi szerintem. Nagyon bírom a bunyóját, de ha objektíven próbálom nézni, akkor se látom, hogy mivel nyerhetne Broner.

» VViktor   válasz erre
    2017-06-12 13:46:47

Remélem Broner összekapja magát és nyer. Garcia nagyon unszimpatikussá vált az Arummal való hisztije után.

    2017-06-12 13:17:37
Ugrás az oldal tetejére