×

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.

profiboksz.hu

Harcsa Norbert vs Bacskai Balázs: Felvezetés a mérkőzéshez

2017-06-09 22:30:29 /
Szombat este a Kalászi Sportcsarnokban és az M4 Sport képernyőjén összecsap egymással Harcsa Norbert és Bacskai Balázs. A felek a középsúlyú Magyar bajnoki címért lépnek szorítóba a Felix Promotion által szervezett bokszgálán. Ez a küzdelem azonban ennél a díjnál sokkal többről szól. A megváltásról, amely egy eddig el nem ismert profi-, és egy ezen az összecsapáson debütáló profi ökölvívó pályafutását hivatott olyan magasságba emelni, amelyre azok determinálva vannak. Az ellentétek összecsapása ez, amelyeket a küzdelem teljessége olvaszt magába. Az ökölvívás különleges sport. A Harcsa vs Bacskai különleges mérkőzés.



Harcsa Norbert pályafutása olyan, mint egy gyémánt, amelynek oldalain a csiszolás olykor elnagyolt. Az értékét önmagában hordozza, de a fény legtöbbször nem úgy hatol át rajta, ahogy az a szemnek a legszebben esik. A támogatás nélküli amatőr évek – amelyek egy ezüstéremmel zárt junior Európa bajnokságot követtek –, mindvégig magukban hordozták ezt a végzetet, amely a naturális súly feletti kategóriában történő versenyzésben, és a világversenyeken bekövetkezett balszerencsés sorsolásokban manifesztálódott a leginkább szembetűnően.

Ezt a belé kódolt sorsot igyekezett maga mögött tudni Harcsa, amikor 2015 októberében lehúzta magáról a trikót, hogy félmeztelenül, nyolc unciás kesztyűkben folytassa az öklözést. Három és fél összecsapásig úgy is tűnt, hogy megszabadult a béklyótól Norbi.

„Az első két mérkőzésemen jól ment a bunyó, aztán jött a grúz gyerek, aki kemény srác volt, de sikerült megállítanom a negyedik körben. A következő meccsen, az örmény Hunanyan ellen is jól kezdtem, leütöttem az elsőben, de aztán túl intenzíven pörgettem rá, és kifulladtam. A negyedik és a hatodig menetek nagyon elmentek, ami után rám is sütötték, hogy kondi gondjaim vannak. Onnantól kezdve kapom a magamét a szurkolóktól,” – nyilatkozta Harcsa a RingCsodának.

Norbi mind a 22 szorítóban töltött menetét megnyerte a Hunanyan elleni összecsapás óta, az őt övező negatív kritikák azonban csak sokasodtak ez idő alatt. Éppen ezért érte megváltásként a bunyóst, amikor idén tavasszal bejelentették, hogy júniusban Pintye Szabolccsal szemben léphet szorítóba. A párosítás egyben egy lehetőség volt arra, hogy bizonyítsa a huszonkilenc éves versenyző, hogy helye van a profi ligában. Szabolcs sérülése azonban átrendezte a lapokat.

„Hosszú és nehéz felkészülésem volt a szombati meccsre. Attól volt nehéz, hogy többször kellett lendületbe kerülnöm. Márciusban kezdődött, amikor még Szabi Uramra készültem. Miután bejelentették, hogy ő sérült, nagyon megzuhantam, mert nekem kellenek a jó ellenfelek, hogy motivált legyek. Rekordjavító bunyósok ellen nem ugyanolyan készülni. Főleg nem egy magyar bajnokira,” – fogalmazott Norbi.

Május 10-én aztán bejelentették, hogy ki az új ellenfél Harcsa számára. A hír pedig igencsak felrázta a magyar bokszéletet. Bacskai Balázs profi debütálásának alakulásáról már jó ideje hallani lehetett. Senki sem gondolhatta azonban, hogy ez épp egy főmérkőzésen fog megtörténni, a megüresedett Magyar bajnoki címért, Harcsa Norberttel szemben. Pedig így alakult.

„Eredetileg egy könnyebb ellenféllel szemben meccseltem volna június 10-én, csak közben jött Pintye Szabi sérülése, amivel Harcsa Norbi ellenfél nélkül maradt erre a gálára. Ez pont az Anthony Joshua-Wladimir Klitschko gála napjaiban történt, és Félixtől kaptam egy telefont, amelyben elmesélte, hogy látva, hogy mekkora eseményt csináltak abból a meccsből, elgondolkodott, hogy mi lenne, ha mi is csinálnánk egy sokkal felkapottabb debütálást, amelyen egyből címmeccset bunyóznék Harcsával szemben. Nem akart rám erőltetni semmit Félix, csak felajánlotta ezt a lehetőséget, én pedig átgondoltam, és igent feleltem a kérdésre,” – mesélte Bacskai a RingCsodának.

Ez lesz az első alkalom, hogy egy debütáló hazai bunyós azonnal a nemzeti övért lép szorítóba. Néhányan megkérdőjelezik, hogy ennek a terhe milyen mértékben nehezedik Benji vállára.

„Van rajtam egyfajta nyomás amiatt, hogy sikerüljön jól teljesítenem, és behúznom a győzelmet. Szeretném, hogy jó műsort, jó mérkőzést tudjak adni a szurkolóimnak és a nézőknek. Meg persze tíz menetet sem bokszoltam még soha, úgyhogy ez is új lesz. Bírnom kell a hosszú meccset. Ezek miatt van rajtam egy nyomás, de semmi komoly. Úgy érzem, hogy a képességeim elegek ahhoz, hogy meg tudjam lépni ezt a szintet. Épp ezért döntöttem úgy, hogy vállalom a mérkőzést.”

Az összecsapás bejelentése egyben felszínre hozta egy, a bunyósok tizenéves kora óta hullámzó személyes ellentét meglétét. Bár annak idején volt egy „összepattanás” a felek között egy kesztyűzéskor, amelyre mindketten másképp emlékeznek, egy dologban egyetért Norbi és Benji.

„Nem vagyunk rosszban már, csak nem vagyunk haverok,” – fogalmazott Balázs. „Elvoltunk, mikor Erdei Zsolti mindkettőnket egyszerre edzett. Kesztyűztünk is többször, segítettem Norbit a profi meccsei előtt. Nem volt semmi gond. Bulizni, meg moziba nem jártunk együtt, mert barátok nem vagyunk. Edzettünk, pacsiztunk, és mentünk a dolgunkra.”

„Ez az ellentét az évek során elült már. Megvagyunk egymással,” – mondta Norbi. „Benji gratulált a lányom születésekor is nekünk, én pedig ugyanúgy szorítottam az ő olimpiai sikeréért, mint az öcséméért. Az utóbbi időben is segítettük egymást Erdei Zsolti irányítása alatt, amikor Balázs még amatőr volt, én meg már profi. Kesztyűzéskor is mindig oda figyeltünk, hogy nehogy elfajuljon bármi is.”

A profi ökölvívás jó pár ponton különbözik amatőr testvérsportjától. Az egyik szempont, amely jelentős fejlődést és változást igényel a versenyző részéről, a hosszabb menetszám. A felek szombati középsúlyú címmérkőzését tíz menetre írták ki, amely egy debütáló öklöző szempontjából komoly kérdéseket vet fel. Harcsa megkérdőjelezett állóképessége azonban újabb fordulatot tesz a várakozásokba.

„Hát, ők mindenképp azt képzelik, hogy be fognak darálni hat-hét menet alatt,” – kezdte Harcsa. „Én meg azt gondolom, hogy öt hét alatt nem lehet felkészülni rendesen tíz menetre; ilyen menetszámra még tapasztalt profik is tíz-tizenkét hetet készülnek. Úgyhogy nem tudom, hogy miként tréningeztek. Az is lehet, hogy szétszakították Benjit a teremben, nem tudom. Mindenesetre ők hiába reménykednek abban, hogy el fogok fogyni, mert én nem teszem meg ezt a szívességet nekik.”

„Öt hetet készültem a mérkőzés bejelentésétől számítva, de a gálán már korábban is helyem volt, úgyhogy a felkészülésem már zajlott, mikor kiderült, hogy hosszú mérkőzésem lesz,” – mondta Benji. „Annyival mindenképp előnyben van Norbi, hogy neki már voltak hat, nyolc menetes meccsei. De mi is készültünk a tíz menetre. A tréningek alatt minden gyakorlatot megnyújtottunk, kesztyűzésből is tíz meneteket csináltunk, hogy szokjam egy elnyúló mérkőzést.”

Egy kérdés, hogy a felek készen állnak-e tíz menet végig pörgetésére, és egy másik, hogy terveznek-e egyáltalán olyan sok időt a szorítóban tölteni.

„Arra számítok, hogy hosszú mérkőzés lesz, de talán mégsem lesz az,” – fogalmazott Benji. „Tíz menetre készülünk mindenképp, de ha lehetőségem nyílik befejezni előbb, akkor be akarom fejezni. Ha érzem, hogy én bírom, Norbi pedig gyengül, akkor mindenképp rövidre igyekszem zárni a meccset.”

„Szerintem végig fog menni a mérkőzés. Nem számítok kiütésre. Benji jól és szűken védekezik, nekem meg sajnos nincs olyan ütőerőm, hogy kesztyűn keresztül le tudjam ütni őt. Meg neki mindig is jó kondija volt. Régen hihetetlenül bírta az amatőr meccseket. Az erőnléte mindig a helyén volt. Azt gondolom, hogy mindenképpen ad némi előnyt nekem ez a néhány hosszabb meccs a hivatásosok között, és úgy érzem, hogy ebből tudok profitálni. Benji nem hiszem, hogy szét fog esni, de a meccs utolsó meneteire el fog fáradni. Így én egy pontozásos győzelmet érzek a legvalószínűbbnek,” – mondta Norbi, majd hozzátette: „Sokan azt képzelik, hogy el fogok szaladgálni, és úgy próbálom megnyerni a meccset. Pedig nem szaladok el. Épp ellenkezőleg. Elébe megyek a dolgoknak.”

A szombati összecsapás mindkét fél számára kiemelten fontos, és a bunyósok tisztán látják, hogy hova képes eljuttatni őket egy potenciális győzelem.

„Harminc éves leszek augusztusban, úgyhogy nincs sok időm a Magyar bajnoki övet védegetni,” – fogalmazott Harcsa. „A hazai mezőnnyel nem sok dolgom lesz Pintye Szabikán kívül, miután megnyertem az övet. Megyek tovább a nemzetközi sikerek, elsősorban az Európa-bajnoki cím felé.”

„Rám sokan mondják, hogy menő vagyok, meg menőzöm. Régen, gyerekként szerettem a tüzet, benne voltam a nagyszájúskodásban,” – folytatta Norbi. „Viszont én sokakkal ellentétben nem mondtam még olyat, hogy világbajnok leszek. Úgy érzem, hogy reálisan látom a dolgokat. Szerintem a középsúlyú ranglista top húszas, huszonötös mezőnyéből már bárki ellen jó adag szerencse kell, meg jó napot kell kifogni, mert annyira erős a mezőny. És természetesen előre tekintek; a célomnak csak egy állomása a Magyar bajnoki öv, csakúgy, mint az Európa-bajnoki titulus.”

„Függetlenül attól, hogy most ez egy kiélezettebb kezdés, én nem gondolom, hogy győzelem esetén hasonló tempóban folytatnánk a szintlépegetést. Ez a meccs nagyon adta magát média szempontból, jót tesz egy ilyen kezdés, de Félix egy okos ember, aki épít, nem rombol,” – mondta Benji. „Én magam is azt gondolom, hogy semmi értelme nem lenne ilyen ütemben folytatni a pályafutásom építését. Mi értelme lenne annak, ha a negyedik szinten, vagy még előbb már elbuknék, amikor lehet szépen, türelmesen is építkezni? A tapasztalatszerzés nagyon fontos. Meg kell adni az idejét a fejlődésnek.”

Bacskai Balázs számára ez az összecsapás egy Európa-bajnoki-, és junior világbajnoki aranyéremmel fémjelzett amatőr pályafutást követő új kezdet első lépése. Egy győzelem rögtön a magyar mezőny élére katapultálná őt, ahonnan tudatos lépésekkel hamar a nemzetközi frontvonalon találhatja magát Benji.

Harcsa Norbert ugyanakkor egy olyan ellenféllel találkozik szombaton, akinek mindene megvolt a fejvédősök világában, ami neki nem. Bacskai Benji annak a megtestesítője, ami Harcsa Norbi lehetett volna a képességeit tekintve az amatőr ökölvívásban.

Éppen ettől a legizgalmasabb ez a találkozó. Mindkét fél számára van valami ebben a párosításban, amiért megéri vállalni a vele járó kockázatot.

A kérdés már csak az, hogy Bacskai Benji húzza be a győzelmet, amely megindítja őt egy reményekkel teli, sikeres profi karrierben, vagy pedig Harcsa Norbi nyer megváltást, és csiszol egyenesre egy oldalt sportolói karrierjének gyémántján.

IDE KATTINTVA szavazhatsz a győztesre...

A mérlegelés képeinek megtekintéséhez KATTINTS IDE.


Oszd meg, tedd a kedvencek közé!

Hozzászólok:

login: jelszó: » regisztráció

Harcsa Norbi facebook bejegyzése a meccsel kapcsolatban:
https://www.facebook.com/photo...

» Henry87   válasz erre
    2017-06-13 16:43:17

Be kellene fejezni az offolást, köszi!

    2017-06-11 21:49:08

@kovban: Nem ezt mondtam.

    2017-06-11 21:25:37

@spomb: Ezt komolyan mondod, hogy szted mindenki csak később jött rá, hogy a May-Pac csak azon dátum után jött létre ami kívánatos lett volna:)? Akkor te vagy az egyetlen....

» kovban   válasz erre
    2017-06-11 21:05:58

@Istvan: Amit hátrahagyott az a boksz elüzletiesedése,ebben nagy szerepe volt.
Manapság ezért primadonnáskodnak bokszolók,háttércsapatok.
Ezért nem látnak a nézők jó párosításokat,ergo szívnak.
Unalmas bokszoló volt,ellentétben a hype-al amit köré rittyentettek,konfetti,zizi,bambi,körhinta,ezzel is fitogtatva amerika erejét és nem csak a profi bokszban.
Az elamerikanizálódás fegyvere volt,kivetült az egész világra,mivel a jenki nem túl okos népség,ezért ezt inkább elbutításnak nevezem,elég ha megnézel egy magyar kereskedelmi tv adót,gyakorlatilag szenny ömlik belőle ezt nem kell magyarázni,ez is annak a hatása.
Nem mondtam hogy sírásója volt,ezt te mondtad,a boksz szervezete erős,kiheveri a fekélyeket,Wlad ugyanilyen volt ő a nehézsúlyt tette tönkre,de túlélte a bunyó ezt is.
Amikor a kívánatos időpontnál évekkel később összejött a Pac-May,ott jöttem rá hogy ez csak natúr néphülyítés,és ezt mindenki be is szopta,anélkül hogy tudta volna hogy megmalmozták.
Ennyit a May jelenségről.

    2017-06-11 20:08:36

@spomb: Persze hogy nem, hiszen ki szeretne a vilag legjobbja lenni valamiben. A karos hatasokat kifejthetned bovebben, mert en bevallom nem igazan latom at ezt. Biztosan neked sokkal tobb informaciod van, es jobban ossze tudod rakni azokat, ami alapjan kiderul hogy miert May a profi box sirasoja, marmint a nezok aki miatt "szivnak", akarmit is jelentsen ez.

» Istvan   válasz erre
    2017-06-11 17:55:18

@Istvan: Igen igazam van,azóta is szívják a nézők May,az amerikai termék káros utóhatásait.
Nem szeretnék ilyen lenni.

    2017-06-11 17:33:52

@kovban: Ezt nem vitatom,a kérdést nem értettem.

    2017-06-11 17:32:10

@spomb: Persze. Biztosan igazad van, gondolom te is szeretnel egy ilyen "rakos daganat" lenni a szakmadban.

» Istvan   válasz erre
    2017-06-11 16:56:08

@spomb: Igazad van semmiben nem hasonlítanak. May jobb bunyós, többet keres/keresett. Maynek komoly rajongó tábora van, Wardnak nincs. Wardot kevesebben utálják, de jóval kevesebben is rajonganak érte. May a ppv 1-2-3 helyét jegyzi. Ward 160.000-et. Ezek a tények.

» kovban   válasz erre
    2017-06-11 15:18:44

@northpaw: Semmiben nem hasonlítanak,nem is igazán értem a kérdést.

    2017-06-11 14:53:24

@spomb: Ezt amúgy Wardról is így gondolod?

» northpaw   válasz erre
    2017-06-11 12:31:14

@Istvan: A profi bunyó rákos daganata volt,és még mindig erőlködik,és kap is milliókat a semmiért.
Remélem utána végleg eltűnik,senkinek nem fog hiányozni.

    2017-06-11 10:35:34

@spomb: Ha beirod a jutub keresobe hogy "offense" a neve melle, meg fogsz lepodni. Nem vitas, a palyafutasa vegen mar szerintem mindenki tisztaban volt vele hogy nem fog kiutni senkit, de hat mindenki ismeri a kezproblemajat. Amugy en sohasem aludtam a meccsein, igaz Rigoet sem tartom unalmasnak.

» Istvan   válasz erre
    2017-06-11 10:04:51

@pressurefighter0088: Igen, de ők nem a klasszikus erőnövelést csinálják, időre dolgoznak nagy tempóban súlyokkal, köredzés keretében, így nő a maximális erejük 🙂 És max a súlyuknak a 80%-ával megegyező súlyokkal dolgoznak. Klasszikus erőnövelő edzéseket max az alapozásnál csinálnak, egyébként meg gyorserőfejlesztés szokott lenni általában, természetesen súlyokkal. A guggolást is a sprinterekhez hasonlóan robbanékonyabban csinálják, mint a testépítők.

» HunFighter   válasz erre
    2017-06-11 08:43:47

@HunFighter: Értem miről beszélsz, de én szó szerint ezt hallottam, hogy az erőedzés mellékhatásaként nőtt a sportolók állóképessége (nem intervallum edzés, nem állóképességi edzés, hanem erőedzés, ami még fáradtsággal se jár). Ezt azzal magyarázták, hogy mivel a maximális erő nőtt, ezért ugyanahhoz a tevékenységhez (pl futás) kevesebb "kakaó" kellett úgymond. Pl van két ember, az egyik ki tud nyomni fekve 100 kg-ot, a másiknak 80 kg a max, és versenyeznek, hogy ki tud 60 kg-ot többször kinyomni, akkor biztosan az első nyerne. (Ez egy nagyon lebutított példa.)
Ezt látom is amikor pl egy technikás, gyors magyar bokszoló, akinek még az állóképessége is jó, kimegy külföldre, és az első ütésváltások után már alárendelt szerepet játszik. Ezt szerintem az erőbeli különbség adja, nem pedig az állóképességbeli, mert sokszor már az első menetben megmutatkozik a különbség.

» pressurefighter0088   válasz erre
    2017-06-11 07:26:59

@Roy Jones Jr.: Bocsi! Baranyi mester volt :)

» kovban   válasz erre
    2017-06-11 02:03:21

@Roy Jones Jr.: A helyszínen néztem, aki a 96-94-ez " látta" asszem Budai Feri bá volt :))))

» kovban   válasz erre
    2017-06-11 01:59:47

@pressurefighter0088: A kondíció növelése egyértelműen az O2 felvételi képesség növelésével, ergo tüdő és vérkeringés fejlesztésével érhető el. Val'szeg nem megfelelő módszerrel fejlesztik az állóképességét. A mérkőzések közé iktatott szünetek miatt a szívnek egy bokszmérkőzés kb. ugyanolyan terhelés, mint egy hosszú intervall edzés, sokkal megterhelőbb, mint egy folyamatos nagytempójú terhelés. Ergo az állóképességét intervall edzésekkel kellett volna javítani, már könnyebben el tudja látni a szervezet O2-vel az izomzatot, kevésbé savasodik le. Egyébként jól hallottad csak a megfogalmazás nem tökéletes. Erőnléti edzésekkel növelik a sportolók állóképességét, ahol az O2-felvétel és a vérkeringés hozzászoktatása az intervall terhelés mellett súlyzós - szintén intervall - edzéseket végeznek, hogy az izomzatot hozzászoktassák a hosszú távú sorozatos összehúzódásokhoz ezzel fejlesztve az izomzat teherbíró képességét. Ugyanis a harántcsíkolt izom nem csak savasodni tud, hanem el is tud fáradni :) A fáradás kitolását segítik elő a speciális súlyzós edzésekhez. Az erőnövelés máshoz kell.

» HunFighter   válasz erre
    2017-06-11 01:11:44

@spomb: ez volt az első meccse, egyből végignyomott egy 10 menetes, tempós meccset. mondta is utólag, hogy nem merték még meghúzni az ütéseket úgy, ahogy kellett volna, mert nem tudták, akkor végigbírja-e. azt is elmondta, hogy kisebb menetszámú meccsekkel, felhozók ellen ezen fejleszteni fognak

» kuncsorszky   válasz erre
    2017-06-11 00:53:32

@Roy Jones Jr.: Szerintem ezzel a macskapacsis,ütőerő nélküli boksszal nem sokat.
Bár volt egy jenki fekete srác,aki sokra vitte ezzel a stílussal,jókat lehetett szunyókálni a meccsein.

    2017-06-11 00:51:51

Nyilván nem lesz minden meccs ilyen, de elindult valami az itthoni bunyóban. Norbinak szurkoltam, de ide kevés volt. Róla mindig az elpazarolt tehtség jut eszembe. Joan Guzman magyar megfelelője.

» bandi78   válasz erre
    2017-06-11 00:46:24

@leibigabi: Nem tőlem kérdezted, de válaszolok. Úgy tudom, hogy Harcsa Norbi sokat edz állóképességre, valamelyik interjúban mondta, hogy nagyon sok köredzést csinál, stb...
Én arra gondolok, hogy a nyers, fizikai erejét kellene növelni. Hallottam olyat, hogy állóképességi sportolók a normál edzésükön kívül elkezdtek erőedzést végezni, és javult az állóképességük. Most is úgy láttam, hogy Bacskai fizikailag erősebb.

» pressurefighter0088   válasz erre
    2017-06-11 00:20:10

@kuncsorszky: Igen én is így látom . Benji is ígéretes és sokat fejlődik majd reményeim szerint , szerintem Kovács Zoli is ügyes , kis Berki sem kutyaütő és akkor ott van Szellő Imi még . Lehet hagytam ki neveket de ez sem rossz névsor már így :)

» Ultrasberry1990   válasz erre
    2017-06-11 00:17:23

@Ultrasberry1990: sajnos. mondjuk nagy gratula Félixnek, most azért én úgy érzem, valami elindult itthon, nem azt mondom, hogy lesz egy tucat világbajnokunk, de lesz nemzetközi szinten is értkelhető bunyósunk is pár, akik jól menedzselve el fognak jutni a lehetőséghez

» kuncsorszky   válasz erre
    2017-06-11 00:03:30

@kuncsorszky: Igen de sajnos amíg nem látunk változást ez mind feltételes mód csak sajnos .
Pedig Norbiban is lenne fantázia csak hát így elég limitáltak a határok .

» Ultrasberry1990   válasz erre
    2017-06-10 23:59:46

@kuncsorszky: Igen, benne is van. Bár az ő védekezése is lehetne egy kicsit feszesebb...

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2017-06-10 23:56:29

@kuncsorszky: " csak az a baj, hogy a kondi az igenis fejlesztető, és nem kellenek évek hozzá... nem tudja az ember elhinni, hogy ha ennyire látja mindenki, akkor fél egy év alatt nem tudják normális szintre emelni a kondiját"

Szerinted ennek mi lehet az oka?

» leibigabi   válasz erre
    2017-06-10 23:55:47

@Ultrasberry1990: pedig egy kirobbanó kondival, ahol többet is üthetne, meg jól meghúzhatná mindet, lenne keresnivalója Norbinak is nemzetközi szinten is

» kuncsorszky   válasz erre
    2017-06-10 23:53:52

@kuncsorszky: Igen sajnos ahogy írod ez a BAJ , hogy ez egy fejleszthető dolog lenne mégis látszik a 2.-3.meccse óta hogy ezzel baja van nem is kicsi .
Nem is értem az egészet de hát a szakember nem én vagyok , nem nekem a dolgom javítani Norbi kondiját az más kérdés , hogy szerintem az már edzői szinten is probléma ha ezen nem tudnak valahogy javítani .

» Ultrasberry1990   válasz erre
    2017-06-10 23:51:08

@Roy Jones Jr.: szerintem Caramelben is van, akér nemzetközi szinten is

» kuncsorszky   válasz erre
    2017-06-10 23:46:30

@Ultrasberry1990: csak az a baj, hogy a kondi az igenis fejlesztető, és nem kellenek évek hozzá... nem tudja az ember elhinni, hogy ha ennyire látja mindenki, akkor fél egy év alatt nem tudják normális szintre emelni a kondiját

» kuncsorszky   válasz erre
    2017-06-10 23:46:06

Végre valaki, akiben van fantázia és elérhet valamit a profik között...

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2017-06-10 23:43:54

Ezt tükörsimán megnyerte Benji , róla nem nyilatkoznék még bővebben mert 1.meccs de annyit mindenképpen hogy biztató amit tőle láttunk .
Ennél még sokkal jobb lesz , benne látok jövőt reméljük töretlen is lesz a fejlődése .
Harcsa Norbival kapcsolatban annyit hogy nincs új a nap alatt ... valahol borítékolható volt , hogy hamarosan meglesz az első tényleges vereség is .
Nem tehetségtelen Norbi ez is tény mert technikás és kombinatív srác de újfent bizonyosult , hogy a kondija az pocsék és ezzel együtt mentálisan is szétesik meccs közben amivel nagyobb öveket nem lehet megcélozni. ( még kisebbeket sem )
Van szíve és feje is mert bírja a pofont viszont ezzel a tulajdonságokkal csak annyit ér mint Nemesapáti , hogy nem lesz a mérlegében annyi KO.
Jobbulást Norbinak , de el kellene gondolkodnia később , hogy miként lehetne ezt a kondi dolgot leküzdeni mert máskülönben ebből sem sülhet ki sok jó .

» Ultrasberry1990   válasz erre
    2017-06-10 23:41:53

96-94 azt tiltsák el

» dondannyboy   válasz erre
    2017-06-10 23:39:01

nagyon nagy gratula Bacskainak, debütáló meccsére bele mert ebbe menni, és a kondival abszolót semmi gond nem volt, rengeteget is ütött, nem volt alibi, megérdemelte.

» kuncsorszky   válasz erre
    2017-06-10 23:38:46

98:92, 98:92, 96:94 Bacskai

a 6:4-es mit látott vajon?!

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2017-06-10 23:38:30

Aki 96-94-re pontozta, az hagyja abba a pontozást...

» Henry87   válasz erre
    2017-06-10 23:38:26

Grat Benji!

» Joe Calzaghe5   válasz erre
    2017-06-10 23:37:58

@VRRRT: Egyszer majdnem.

» GaiusM   válasz erre
    2017-06-10 23:36:10

Harcsa felülmúlta a várakozásokat. Nem esett össze féltávon a kimerültségtől.

    2017-06-10 23:35:39

Bacskai sima győzelem.

» Joe Calzaghe5   válasz erre
    2017-06-10 23:34:33

pfuu, de megnyerte Benji, ez iskola volt

» kuncsorszky   válasz erre
    2017-06-10 23:34:18

Nagyon simán kell nyernie ezt a meccset Bacskainak pontozással. Sokkal többet talál és sokkal jobban felkészült, mint Harcsa...

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2017-06-10 23:34:03

Le a kalappal Benji előtt, meg a szakmai stábja előtt is, hogy így fel tudták készíteni.

» GaiusM   válasz erre
    2017-06-10 23:33:01

Adok-kapok megy ezerrel.

» Joe Calzaghe5   válasz erre
    2017-06-10 23:30:44

Ha nem ütik ki Benjit, akkor ezt nyerte

» kuncsorszky   válasz erre
    2017-06-10 23:30:27

@Joe Calzaghe5: Szerintem most azért igyekszik beosztani az erejét, ennél biztosan keményebben fog ütni.

» GaiusM   válasz erre
    2017-06-10 23:29:17

mexican style.

» Joe Calzaghe5   válasz erre
    2017-06-10 23:29:10

6:2

» Peacock   válasz erre
    2017-06-10 23:27:20

@Joe Calzaghe5: igen, abban van hiányérzet

» kuncsorszky   válasz erre
    2017-06-10 23:27:20

Azé' integetni nem kéne.

    2017-06-10 23:27:05

@GaiusM: Remélem mert ez ütőerővel párosítva nagyon patent lesz.

» Joe Calzaghe5   válasz erre
    2017-06-10 23:26:44

6-2 Bacskai. Harcsa nagyon elfogyott. innen Benjinek ezt már be kell húznia

» kuncsorszky   válasz erre
    2017-06-10 23:26:29

@Joe Calzaghe5: Az első sokmenetes profi meccse, alig valami felkészülés után. Még azt se tudja, hogy mit csináljon, ehhez képest remekül teljesít.
Szerintem minden ki fog alakulni, tehetséges srác.

» GaiusM   válasz erre
    2017-06-10 23:24:45

@kuncsorszky: és jön majd a kettős kiütés :)

    2017-06-10 23:23:49

5:2.

» Peacock   válasz erre
    2017-06-10 23:23:45

Sztem nagyváltó jobb lenne Bcskainak de ki tudja lehet beleerősödik.

» Joe Calzaghe5   válasz erre
    2017-06-10 23:23:02

ez legyen Harcsáé, 5-2 Bacskainak. a végén szerintem mindketten el fognak fogyni :)

» kuncsorszky   válasz erre
    2017-06-10 23:22:32

középsúly.

Nem tudom mi bacskai célja de szerintem wadet nem tudna legyőzni:(

» dondannyboy   válasz erre
    2017-06-10 23:20:54

4:2, szimpátia alapon.

» Peacock   válasz erre
    2017-06-10 23:20:12

5-1 Bacskai. ha kicsit erősebbet ütne, akkor már vége lenne. Félix ezzel nagyon beletalált :)

» kuncsorszky   válasz erre
    2017-06-10 23:18:54

"A negyedik és a hatodig menetek nagyon elmentek, ami után rám is sütötték, hogy kondi gondjaim vannak. Onnantól kezdve kapom a magamét a szurkolóktól,"

Hát márpedig vannak.

» GaiusM   válasz erre
    2017-06-10 23:18:35

Véres meccs.Egyiknél sincs átütő erő.

» Joe Calzaghe5   válasz erre
    2017-06-10 23:17:45

jó meccs

» dirhanka   válasz erre
    2017-06-10 23:17:03

@kuncsorszky: mármint Harcsának kezd elmenni :)

» kuncsorszky   válasz erre
    2017-06-10 23:15:26

Szerintem Félix már a visszavágót tervezgeti.

    2017-06-10 23:15:19

4-1 Bacskainak, ez nagyon kezd elmenni neki, kondija se jó. egyértelműen viszi Bacskai a meneteket

» kuncsorszky   válasz erre
    2017-06-10 23:14:50

Benjinek jobban megkéne húznia az ütéseit.

» Joe Calzaghe5   válasz erre
    2017-06-10 23:13:55

@VRRRT: az elomeccsekhez kepest nezheto, de csak azokhoz

» fixpont   válasz erre
    2017-06-10 23:12:47

@kuncsorszky: Nálam is.

» Peacock   válasz erre
    2017-06-10 23:11:07

Nagyon ügyes Harcsa, de borzasztó a kondija.

» deontay   válasz erre
    2017-06-10 23:11:07

Hazai szinten egész nézhető meccs.

    2017-06-10 23:11:02

3-1 Bacskai nála

» kuncsorszky   válasz erre
    2017-06-10 23:10:15

Benjin azért látszik hogy új neki a profi többet kéne ütnie testre.

» Joe Calzaghe5   válasz erre
    2017-06-10 23:09:31

Bacskai 2-1.

» Peacock   válasz erre
    2017-06-10 23:07:15

@Joe Calzaghe5: szerintem kondi ko-val kikap Harcsa

» kuncsorszky   válasz erre
    2017-06-10 23:06:29

Kezd Harcsa elfogyni.

» Joe Calzaghe5   válasz erre
    2017-06-10 23:05:50

A második egál, de legyen Bacskaié mert az előző is kiegyenlített volt.

» Peacock   válasz erre
    2017-06-10 23:04:15

A legelejéről lekéstem, de az első menet nálam szűken Harcsáé.

» Peacock   válasz erre
    2017-06-10 23:00:28

@fixpont: Mint sajtreszelővel r....ni. :D

» GaiusM   válasz erre
    2017-06-10 22:52:20

@GaiusM: es jo volt?

» fixpont   válasz erre
    2017-06-10 22:49:54

@fixpont: Én tegnap néztem magyar focit... :D

» GaiusM   válasz erre
    2017-06-10 22:47:26

elkovettem azt a hibat, hogy beleneztem ebbe a galaba es rajottem miert nem nezek magyar boxot, amiert magyar focist se

» fixpont   válasz erre
    2017-06-10 22:44:45

Nanava kitartása nem semmi. Zoli pedig tényleg nagyon jó bokszoló, remek kis meccs volt.

» Peacock   válasz erre
    2017-06-10 22:43:01

@Sarkozi Robert: engem nagyon meglep, érett, látványos, élvezhető bunyója van.

» kuncsorszky   válasz erre
    2017-06-10 22:25:15

Kovacs Zoli nagyon szépen látványosan bokszol.

» Sarkozi Robert   válasz erre
    2017-06-10 22:24:21

@Kane: Ez itt valami specific sparring volt

» Sarkozi Robert   válasz erre
    2017-06-10 21:57:16

@Kane: Olyan mintha sokszor nem is akarta volna eltalalni Lomat.

» Sarkozi Robert   válasz erre
    2017-06-10 21:53:27

@Sarkozi Robert: youtube.com/watch?v=Mesz26OoqsY&feature=

Itt egy felvétel amin Lomachenko csak balegyenessel kipötyögi. Ha az erőviszonyok nem változnak, a jövőben nem sok esélye lesz vb lenni:)

    2017-06-10 21:41:59

@Roy Jones Jr.: Ezeket az oddsokat hol láttad?

» Henry87   válasz erre
    2017-06-10 21:39:33

@IMiKeT: Parra egyebkent nagyon jo bokszolo volt a maga idejeben de 10 eve volt utoljara vb es az utolso 10 meccsebol 1-et tudott csak nyerni. Denys Berinchyk-rol egyebkent miert gondolod hogy VB lesz? vagy ez most viccbol mondtad? :)

» Sarkozi Robert   válasz erre
    2017-06-10 21:31:22

Harcsa N. (2,80) - Bacskai B. (1,45)

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2017-06-10 18:11:29

@pressurefighter0088: HunFighter
Valahogy így, ahogy mondjátok. Fejleszthető, fejleszteni is kell, de fontosak az adottságok. Az ütés pontossága legalább ilyen lényeges.
Papp László legendás módszerére gondoltam,amikor Klitschkot láttam kalapáccsal edzeni.

» pepegross   válasz erre
    2017-06-10 14:11:37

@samcro9: Kovács Zolit is adják remélhetőleg. Szépen ki szokták tölteni a bő két órás műsoridőt meccsekkel. ;-)

» IMiKeT   válasz erre
    2017-06-10 13:14:50

@samcro9: Az egész gálát egészen biztosan nem, mert tíz mérkőzés lesz a programban. Úgy szokott lenni, hogy a főmérkőzés mellett felvételről leadják a népszerűbb, feljövőben lévő bunyósok meccseit. Gyanítom, hogy a főmeccs és a Kispál vs Fazekas Magyar bajnoki meccs mellett látható lesz a képernyőn Törteli Balázs, Darmos József és Berki Ferenc találkozója, és talán Denys Berinchyk is. Én legalábbis biztos bevágnám az utóbbi összecsapását is, amelyet a korábbi világbajnok Lorenzo Parrával szemben vív. Annál is inkább, mert ő maga pedig egy jövőbeni világbajnok. :-)

» IMiKeT   válasz erre
    2017-06-10 13:01:10

Az egesz galat adja az M4 sport vagy csupan a fomerkozest?

» samcro9   válasz erre
    2017-06-10 12:45:49

@pepegross: Vannak olyan tényezők az ütőerőben, amit egy bizonyos kor után valóban nem lehet semmilyen módon fejleszteni az ütőerő vonatkozásában: az egyik fő ilyen tényező a csontozat sűrűsége. Az valóban genetika. A másik ilyen tényező a vörös és fehér izomrostok aránya. Aki több fehér izomrosttal rendelkezik, mint vörössel, annak a robbanékonysága sokkal inkább fejleszthető, míg ennek ellenkezőjének lehetőségei igen korlátozottak. Ezen izomrostok aránya szintén genetikai adottság, talán még génmanipulációval sem lehet ezen változtatni - még. A többi adottság fejleszthető statikus-dinamikus gyorserőfejlesztéssel, plyometrikus gyakorlatokkal, zsákolással, favágással. Továbbá fejleszthető azütéstechnika fejlesztésével, talán ez az egyik legfontosabb tényező! Mindenkinek lehet akkora ütőereje, amivel bárkit ki lehet ütni a ringben egy pontos ütéssel, de Tyson, Holyfield, Tua, Joshua féle ütőereje nem mindenkinek lehet.

» HunFighter   válasz erre
    2017-06-10 12:45:48

@AnnyiraPesti: Elég sok nagyütő vívó van, ha a vívást úgy definiáljuk hogy valaki kívülről bokszol. McClellan, Stevenson, Kovalev, Hearns és még sokan mások is vívó bunyósok, mégis dinamit van a kezükben. Inkább attól függ, ki mennyire tud továbbfejleszteni egy adott ütéstechnikát, mennyire fejlettek az agy-izom kapcsolatai, mennyi erőt tud beletenni egy adott mozdulatba. Függ a genetikától is, de nem annyira hogy felesleges legyen rá edzeni.

    2017-06-10 12:43:59

@IMiKeT: És a hegy alatt lehetnek barlangok. Ott van most a magyar fociválogatott.

» pressurefighter0088   válasz erre
    2017-06-10 12:35:44

Szerintem leginkább megfelelő technika kell hozzá, illetve nem mindeggy, hogy milyen stílisban bokszol az illető. Akik vívnak általában nem tudnak nagyot ütni ( széles terpeszben elég nehéz) ha fizikai alapon nézzük akkor tömeg x gyorsulás. Szerintem 5. menettől nem lesz több, Harcsának túl kéne dolgoznia Bacskait ami nem fog menni! Eggyetlen nehézség Bacskai számára az lehet ha begörcsöl. Valószínűleg ez így is lesz az első 1-2 menetben utána szerintem túl lendül és az 5. körül kiüti Harcsát.

» AnnyiraPesti   válasz erre
    2017-06-10 12:23:30

@mikike1: Hogy ha attól nyerne értelmet egy sportesemény, hogy olyanok méretnek meg, akik az akkori formájukban gondot tudnának okozni a világ 5-10 legjobbjának, akkor gyakorlatilag megszűnne a sport létezni minden fronton.

Létezik kiélezett, minőségi vetélkedés olyan szinten is, amely nincs feltétlen közel a legmagasabb szinthez. A sport minden szintet magába foglal.

A hegynek a csúcsa alatt van a hegy. Csúcs nincs hegy nélkül.

» IMiKeT   válasz erre
    2017-06-10 12:20:06

@pepegross: Nyilván van aki alapból erősebb, nagyütőnek született, de szerintem elég nagy mértékben fejleszthető. Papp Lacitól kérdezték anno, hogy lehet-e fejleszteni, és azt mondta, hogy igen, fizikai munkával, azon belül a favágás a legjobb, mert hasonló a légzéstechnikája, mint a boxnak. Ezt ő mondta edző korában, és ő edzőnek is nagyon jó volt.

» pressurefighter0088   válasz erre
    2017-06-10 11:43:55

hajrá Harcsa :D

    2017-06-10 11:10:13

Nagyon jó felvezető, győzzön a jobb, rátermettebb boxoló, aki elindulhat a felfele vezető úton!

» VITAMINKIRALY   válasz erre
    2017-06-10 10:56:41

Ez a meccs semmi mára nem jó minthogy Félix kiselejtezze középsúlyban ki a jobb és majd azt bedobhatja kisebb címmeccsekre, merthogy még ebben a gyengécske középsúlyban is(természetesen Golovkint és egy-két embert kivéve) esélytelenek még a B kategória ellen is.

» mikike1   válasz erre
    2017-06-10 10:12:06

Erre még ki is mentem volna gyelekik,de sajna esküvőre kell mennem:(
Videjó bekészítve.
Nem ismerem egyiküket sem személyesen,de én Harcsának drukkolok.Szerintem nagyon szép dolgokat csinál a ringben.

    2017-06-10 10:11:09

@pressurefighter0088: Azt mondják, az ütőerő a "génekben van", nem fejleszthető. Az igazság-valószínűleg-jóval árnyaltabb, nem lehet CSODÁT tenni, nem elég a félelmetes izomzat, a rengeteg edzés, és vannak akik "von haus aus" olyat ütnek,mint a lórúgás.

» pepegross   válasz erre
    2017-06-10 10:05:02

Mért nincs ütőereje?

» pressurefighter0088   válasz erre
    2017-06-10 09:03:24

Régen vártam így magyar meccset, és saját tippem ellen sem drukkoltam sokszor.
Harcsa rengeteg pluszpontot szerzett nálam tavaly
www.nlcafe.hu/ezvan/20161114/harcsa-norbert-elfogas-telefon-tolvaj
Szili már nem tényező ebben a súlycsoportban (magyar szinten)?

» pepegross   válasz erre
    2017-06-10 07:48:08

"Bacskai Benji annak a megtestesítője, ami Harcsa Norbi lehetett volna a képességeit tekintve az amatőr ökölvívásban."

Ez az idézet tökéletesen tükrözi a valóságot. Pont azért gondolom hogy Bacskai behúzza, mert ő már az amatőrök közt is túlnőtt Harcsa teljesítményén, amiből Norbi eddigi pályafutása során élt tulajdonképpen. Az ő karrierje, sajnálatos módon pont Zoltán miatt nem teljesedett ki, szerintem túlerőltette a szervezetét a félnehézsúlyban való versenyzés amatőrben, és ez rengeteget kivett belőle még a profi karrier kezdete előtt. Bacskai kevésbé szenvedett ilyen problémákkal, ezért tudta szvsz magasabb szinten űzni az ökölvívást, több tapasztalatra szert téve, megfelelő felkészülésekkel.

Sajnálnám valahol ha így érne véget egy kezdetekben sokkal ígéretesebb bunyós karrierje, Harcsa már a kezdetektől kiemelkedett a magyar mezőnyből, már serdülőben is érettebb mozgása emelte a többiek fölé, nagyon gyorsan fejlődött anno, karrierje megszakadásáig. Megfelelő körülmények között ő sokkal jobb bunyós lehetett volna mint Bacskai, sokkal kreatívabb és jobb képességű volt anno a kezdetekben.

    2017-06-10 01:18:01

Bacskait tartom esélyesebbnek, mert all around szerintem jobb bokszoló. Viszont szimpátia alapon talán inkább Harcsának szurkolok majd - talán épp azért hogy megmutassa, nem lehet mindent erőből elérni, kell egy kis alázat és iparos "szívás" is a profi karrierhez, és én ezt benne egyértelműen látom.
Nekem nem szimpatikus ez a gyors kezdés Bacskainál, de pont nem a személye miatt, hanem Félix rámenősségét érzem benne ludasnak (mondhatott volna nemet de persze érezte hogy ez rossz pont, és nekem az jön le ebből, hogy nem épp egyenesen, de a pénzember showigénye diktált, most legalábbis úgy érzem... és persze qvára semmi köze ehhez az említett nehézsúlyú meccsnek - az is csak egy kommunikációs kötés). Félixtől rövidtávon üzletileg talán jogos, hogy mekkora már így berobbanni. Szerintem megugorja Bacskai, de ez aligha szolgálja a hosszú távú érdekeit. Ismétlem: szerintem.

» Peacock   válasz erre
    2017-06-10 00:35:20

@kovban: Köszönöm! :-) Én is remélem. Egy sörrel úgyis jövök a múltkoriért. ;-)

» IMiKeT   válasz erre
    2017-06-10 00:16:12

Tomi! Ez is kiváló! Szombaton remélem találkozunk.

» kovban   válasz erre
    2017-06-09 23:50:08
Ugrás az oldal tetejére