boxkesztyű, boxzsák, bandázs

Jones vs. Kostecki sajtótájékoztató

2012-05-24 14:01:19 / greg

Június 30-án, Lengyelországban lép legközelebb kötelek közé a legendás Roy Jones Jr., méghozzá a helyi hős Dawid Kostecki ellenében, egy köztes súlyban, 186 fontban rendezett találkozón. "Egy álmom vált valóra, számomra már itt a Karácsony, hiszen június 30-án megküzdhetek a példaképemmel. Mindig nagyon szerettem volna találkozni Roy-jal, most pedig itt vagyunk, hogy bejelentsük a közös meccsünket, ami egyszerűen felfoghatatlan. Hülye lennék, ha Roy Jones-t nem venném komolyan, tudom, hogy készen fog állni, még mindig küldetése van, de ez a mérkőzés számomra is óriási lehetőség, hogy megmutassam, mit tudok." - mondta Kostecki. "Tudom, hogy David egy jó, kemény bunyós, és biztosan az összes fogásomat ismeri a felvételekről. Ezért is fogok valami különlegessel készülni június 30-ra. Nagyon jó érzés számomra, hogy a könny, vér és veríték, amit a bunyómba fektettem, nem veszik kárba. Most már célom van. Az elmúlt időkben ez hiányzott nálam, nem tudtam magam keményebb munkára késztetni. Most már viszont küldetésem van, a cirkálósúlyban is világbajnok akarok lenni, ez a cím még hiányzik a gyűjteményemből. Ezért is vállaltam el 186 fontban a meccset, Dawid lesz az első lépcsőfok a világbajnoki címhez. Talán pont Kostecki honfitársával, Krzysztof Włodarczykkal fogok ezért mérkőzni. Azonnal utazom is vissza az USA-ba, nincs vesztegetnivaló időm. Egészséges vagyok, a térdem rendben van, hosszú ideje ez az első alkalom, hogy képes vagyok azt tenni a ringben, amit csak akarok. Meglátják június 30-án!" - mondta Roy Jones Jr.

Oszd meg, tedd a kedvencek közé!

Hozzászólok:

login: jelszó: » regisztráció

@Cs Aladár: Kostecky egyértelműen jobban jár Rjj-vel mint Zsoltival.Jóval több pénz van az Rjj ellenni meccsbe,és könyebben is verhető mint Zsolti.Kb ennyi.

    2012-05-25 09:59:11

Érdekes,hogy Erdei ellen szponzorálás visszalépése miatt meghiúsult a Kostecky elleni meccs,most Roy ellen van szponzor is pénz is mert Roy csak oda megy ahol jól fizetnek.Itt pedig még a vereség is kinéz mert alul becsültük ezt a Kosteckyt és sorra előbb veri az ellenfeleket mint a mi Zsoltink.

» Cs Aladár   válasz erre
    2012-05-25 09:35:54

@tibi: A baj az, hogy nehézből és félnehézből nézve is közepesnek tartom. De ez szubjektív vélemény.

    2012-05-25 00:02:09

@udvari: Na nehogy már azért nyomuljunk, hogy kiüssék! Noooormális?!

Ússza meg, ha már ilyen lökött döntéseket hoz... persze Lebegyev ellen eléggé pórul járt, de...

...Isten óvja a Királyt!

» grabanc   válasz erre
    2012-05-24 22:44:45

Sztem ahhoz túl makacs/"hülye" Johnes, hogy csak úgy nyugdíjba menjen.

» redroosters   válasz erre
    2012-05-24 22:32:28

Csapják ki Jonest és nyugdíj :(

» udvari   válasz erre
    2012-05-24 21:33:09

Ha megveri Kostecki-t, aki egy erős, fiatal bunyós (1 vereséggel)akkor elszáll magától és azt fogja hinni hogy még bármikor vb lehet újra. Imádtam Jones-t, de ebből a szemszögből nézve inkább kapjon ki, hátha akkor belátja hogy ideje lenne visszavonulni.

    2012-05-24 20:10:41

@edge: Rendben ezt értem,de a végeredményen ez nem változtat és azon sem hogy RJJ hova süllyed már lassan,ha teszem fel Kostecki-t esetleg megveri akkor sem fog változni semmi pozítívan,legfeljebb elhiszi magáról h még mindig jó aztán beleszalad majd egy brutál ko vereségbe...... Nem szeretném látni.

    2012-05-24 18:55:27

@Gaius: Lebedev az egyik legjobb cirkálósúlyú,enyhén szólva alulértékeled.

    2012-05-24 18:45:01

Reménytelen...:(

» Shaham   válasz erre
    2012-05-24 18:25:02

@edge: Ja nem, csak előjött egy Mosley-RJJ összehasonlítás, igazából arra reagáltam. De az tény, hogy én sem örülök neki, hogy még nem hagyja abba.

    2012-05-24 17:39:30

Gaius

... nem ertem. ebbol mit akarsz kihozni? Hogy Kostiecki ellen nem lesz eselye, mert Lebedev csak egy erosen kozepes(?) bunyos?

    2012-05-24 17:37:26

@edge: Csak RJJ egy erősen közepes bunyós ellen harcolt, Mosley pedig az egyes vélekedések alapján legjobb ellen.

    2012-05-24 17:31:43

tibi

a kiutéses menetet leszámitva Roy nagyjabol egálban allt Lebedevvel (nem azt mondom, hogy a pontozoknal - bár az egyiknél ő vezetett -, hanem a meccs képe alapjan). Mosley nem volt egálban Pacmannal.

    2012-05-24 17:25:05

@Vereckei Lacika: RJJ régi teljesítményét vedd figyelembe csak,és a mostanit. Vagy Mosley régi önmagát és a mostanit.Vhogy nem érzem úgy h a "nem rossz" kifejezés illenne ezekre......

    2012-05-24 17:04:09

@Vereckei Lacika: Hagyjuk már........ :)))))))

    2012-05-24 17:00:32

@tibi: Rjj nem döntetlen körül állt mielőtt az orosz kicsapta ?

» Vereckei Lacika   válasz erre
    2012-05-24 16:47:01

@Vereckei Lacika: Én ezzel tisztában vagyok :-) de ezt arra írtam h ha RJJ-re azt mondják h nem volt rossz Lebi ellen akkor kb Mosley se volt rossz mondjuk Pakimanó ellen... :-)

    2012-05-24 16:14:43

@tibi: Mosley nem volt rossz az utolsó meccsein.Mosley pocsék volt az utolsó meccsein. 1 döntetlen 3 vereség 48 menetből 9 megnyert menet.

» Vereckei Lacika   válasz erre
    2012-05-24 16:08:04

Lucian Bute vs. Carl Froch sajtótájékoztató.

http://www.vringe.co ...

» Einfug   válasz erre
    2012-05-24 15:48:09

10 menetben van esélye WP-re,de ez tök felesleges,neki ez már nagyobb elismertséget nem fog hozni...Wlodarczyk nem egy nagy bunyós,de kiütné szvsz..reméljük nem fog megtörténni.

» zsoltii   válasz erre
    2012-05-24 15:47:03

@edge: Mosley se volt rossz ha úgy vesszük az utolsó meccsein,mégsem szeretném őt a ringben látni soha többé.....

    2012-05-24 15:45:30

@Einfug: :-) :-)

    2012-05-24 15:42:21

@edge: Egyetértek veled. Remélem itt nem ütteti ki magát, pontozással meg szerintem simán nyerni fog, még ebben a formájában is...

    2012-05-24 15:40:01

@tibi: Mert mindig szél ellen csinálja.

» Einfug   válasz erre
    2012-05-24 15:39:12

lebedev ellen nem volt rossz, az utolso pillanatokat leszámitva. ha abban a formájában bunyozik, sztem jo esellyel megverheti kosteckit. wlodarczyk mar nehezebb dio lenne.

    2012-05-24 15:32:19

Még mindig bizakodva várom a meccseit hátha láthatok egy kicsit a régi Royból,de közben kezdem félteni nehogy kiüsse megint valami névtelen senki akit utánna hősként ünnepelnek majd a hazájában.

» lacix76   válasz erre
    2012-05-24 15:25:43

Jones,Jones,miért jó az neked h levizeled magad folyamatosan évek óta....

    2012-05-24 14:43:26

Jones lassan felveszi a verseny Mosley-val dumában, pacman ellen egy 50 % mosleyt láthattunk de most egy 100% ossal kell szembenézni mert ott fájt a kislábujjam és nem tudtam önmagamat adni, rosszul tették hogy velem kezdtek céljaim vannak megmutatom a világnak hogy az öregotthon után is van még élet és jobb vagyok mint valaha EVER AND EVER.. ( ásít )

» Vereckei Lacika   válasz erre
    2012-05-24 14:10:47
fel