Erdei Zsolt amerikai útinaplója (november 17.)
2010. 11. 17.
Erdei Zsolt a New York-i főkonzulnál reggelizett
Erdei Zsolt kétszeres világbajnok profi ökölvívó Dán Károly, a Magyar Köztársaság New York-i főkonzuljának meghívására egy közös reggelin vett részt utolsó New Yorkban eltöltött napján. Dán Károly úr és felesége szívélyesen fogadta a hétvégén Atlantic Cityben ringbe szálló sportolót és menedzsmentjét, hogy személyesen is megismerjék, szurkolásukról bíztassák Madárt. A főkonzul röviden elmesélte, hogy mi a nagykövetség épületének története, illetve New York az utóbbi években milyen változásokon ment keresztül, amelynek egy sokkal élhetőbb és szimpatikusabb város lett az eredménye. Erdei Zsolt ezt követően a reggeli alatt elmesélte, miért is döntött úgy, hogy Amerika meghódítására készül, és mit vár a szombati találkozótól. Dán Károly úr is ígéretét tette, hogy 11 éves fiával együtt kilátogat az eseményre, hiszen mindannyian sportszerető emberek, akik élőben szeretnének szurkolni ökölvívónknak.
“Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy Magyarország főkonzula, Dán Károly Úr és felesége vendégül látott minket egy finom reggelire a konzulátuson. Úgy érzem, hogy méltóképpen lett eltöltve az utolsó New Yorki reggelem, hiszen kellemeset beszélgettünk, és érdekes dolgokat tudtam meg például New Yorkról is. Örülök, hogy a főkonzul úr családja is sportszerető, és ők is eljönnek a meccsemre szurkolni nekem, mert ez sokat jelent számomra. A reggelit követően pihentem egyet, majd a délutáni iskolázást követően már Atlantic City felé vettem az irányt.”
Erdei Zsolt New York leghíresebb fotósának pózolt
Michael Douglas, Hugh Laurie és Whoopi Goldberg után Erdei Zsolt a sorban
Erdei Zsolt kétszeres világbajnok profi ökölvívó Atlantic Citybe történő elutazásának napján egy rendkívüli felkérést kapott. New York, ha nem az Egyesült Államok egyik leghíresebb fotósa szerette volna lencsevégre kapni Madárt, egy különleges fotósorozat kedvéért. Howard Schatz kedden 11.00 órakor több száz négyzetméteres műtermében fogadta a népszerű magyar sportolót, akit a New York Times-ban megjelent cikk óta még nagyobb érdeklődés övez. A művész röviden bemutatta legismertebb képeit, melyet Amerika és a világ leghíresebb sportolóiról készített, valamint megmutatta, mi lenne az elképzelése Zsolt ábrázolása kapcsán. Természetesen a képet mi még nem láthatjuk, de hamarosan kiderül, hogy a népszerű fotográfus milyennek is látta Erdei Zsoltot. Annyit elárulhatunk, hogy Howard Schatz most sem vált meg kedvenc témájától, a víztől, így a kompozícióban jelentős szerepe lesz ennek az egyedi látásmódjának. Schatz egyébként olyan legnagyobb magazinok számára dolgozik, mint a Sport Illustrated, a Vogue, a GQ, a New York Times vagy a Stern. Nincs olyan világsztár sportoló, aki ne pózolt volna a fotósnak, kamerája elé pedig nem kevésbé híres hollywoodi sztárok álltak, mint Michael Douglas, Whoopi Goldberg, John Malkovich, Jeff Goldblum, Hugh Laurie, Jack Daniels, és sorolhatnánk. És most már ebbe a sorba tartozik Erdei Zsolt is.
Forrás: Erdei Zsolt menedzsment - Magyarország
Hozzászólok:
...és mindig ezt érdemelte volna! Remélem még 2-3 évig heti szinten fog foglalkozni Madárral a New York Times!
várom már a meccset. remélem Zsolitból kirobban a hosszú kihagyás miatt felgyülemlett energia. már biztos maximumon pörög
Ilyen egy profi menedzsment. NY Times cikk, főkonzul reggeli, profi fotózás. Ez már igen! TESCOhlék mehetnek a sunyiba.
@sydney: Menjen oda hogy elpontozzák Green ellen? Engem érdekelt volna csak az egyik boxrechuszár berakta offba agy friss hírhez így nem volt akkora élmény mintha nem tudtam volna az eredményt. De, ha már felhoztad akkor megkérdezném a szted korrekt volt a pontozás Flores ellen?
ez egy az egyben, mint az univerzum! ott is ilyen profin tolták előre...
mármint Bránert :-)))
végre úgy tűnik jó helyre került. remélem hozni fogja az elvárások szerinti eredményeket. HAJRÁ MADÁR!!!
DiBella fel tud futtatni valakit, és Zsoltot most fel is akarja. Szombaton Zsolton a sor, hogy letegye a névjegyét. Ökölvívótól függ, hogy felkészülése során spártai körülmények kell-e domináljanak vagy baráti légkör. Madárnál az utóbbi az ideális.
Egyetértek Thoerel, a cikkben sajnos sok a helyesírási és a fogalmazási hiba.
@sydney: Engem érdekel a meccs. Flores fizikailag minimum 1 számmal nagyobb és fiatal, elég ügyes bunyós. Green viszont naaaggyon kemény. Kíváncsi lennék mennyire volt szoros a meccs.
"A főkonzul röviden elmesélte, hogy mi a nagykövetség épületének története, illetve New York az utóbbi években milyen változásokon ment keresztül, amelynek egy sokkal élhetőbb és szimpatikusabb város lett az eredménye."
LOL
Jó a menedzser, ügyesen kezdte el felfuttatni Zsoltot. De Zsoltnak meg kell látnia a külsőségek mögötti lényeget. Nem kell ezektől a protokolláris szarságoktól szédülni, csak a bokszra szabad koncentrálni. Mert ha kikap, vagy csak nem mutat érdekes produkciót, akkor ezek a lufik mind sorba kidurrannak.
Green -Flores ..Fight senkit nem erdekel??????Tegnap ejjel volt,
Ide kellene jonni Boxolni Madarnak a Green ellen jo meccs lenne es itt
Kaszirozhatna Zsolt nezzenek utana akit erdekel!!!
@Leonard: Szerintem több mint két méter. Madár 178 cm, 25 cm biztosan van köztük.
Ez a pali akkora Erdei mellett, mint Audley Harrison. Neki kéne kihívnia a Klicskokat...
Ez a pali akkora Erdei mellett, mint Audley Harrison. Neki kéne kihívnia a Klicskokat...
@Thoer: jaa, azt hittem, arra gondolsz, hogy Zsoltival kapcsolatos konkrétumok vannak elferdítve...
@tony26: Nem olvasom még egyszer végig, de szinte minden (második) mondatban volt valami. Kezdve rögtön az alcímmel. (Nem gúnyolódásnak szánom, de elsőre azért jót röhögtem rajta, hogy Zsolti reggeliztet...)
Király:) Zsolt végre a méltó helyére kerül. Hajrá Zsolti te vagy a legjobb:)
Jó ennyi mindent hallani Zsoltról, s ez a fotósorozat külön öröm. Ennyit jelent, ha valakit megfelelően menedzselnek.
Elég jól menedzselik Zsoltit, ez mindenképp biztató!Én már nem is a mostani meccse miatt aggódom hanem a következők miatt!Remélem a folytatás még szebb lesz és el száll mindenki Zsoltitól:D
Nagyon jó ilyen napra késznek lenni Zsolti felkészülésének végéről, de fájdalmas bakik vannak a közleményekben.






